Mickey webnaplója

Életemben először egy Anatole France-könyvben találkoztam árnyképpel. Beethovenről készült sziluett volt, talán torzított kép, valamiféle karikatúra. A műfajt később szerettem meg. Hogy miért? Azért, mert a körvonalak titokzatossá teszik azt, akiről készül. Tudni lehet, ha látni nem is, hogy valakinek az arca lapul meg a feketeségben. Próbálkoztam magam is, amikor csak lehetőségem adódott rá, hogy profil portrékat készítsek, melyek feketébe burkolóznak, de melyeket valamiféle fényesség vesz körbe. Kitűnő egy buszmegálló tejfehér reklámfelülete, amely elé álló emberalakról nagyszerű fotó készíthető. Ugyanígy alkalmas saját árnyékunk, vagy másnak falra vetülő árnyékát lefényképezni. Kis szerencsével igen kifejező képet kapunk. Az illető személy lelkének valamiféle lenyomatát, kvintesszenciáját.
De vannak még egyéb sziluettek is. Fiatal házas koromban haverom elkészítette a középkori Buda grafikus ábrája másolatát a nyomtatott áramkörök technológiájával. A kapott téglalapot ívben meghajlította, s az immár fél henger alakú, áttetsző lapot belülről megvilágította. Ettől kezdve falát olyan lámpa ékesítette, melyen a középkori Buda volt látható. Magam pedig egyszer kaptam egy olyan bögrét, amelyen körben New-York felhőkarcolóinak sziluettje volt látható.
Karácsonyra pedig eddig legalább három olyan Betlehemet készítettem, melynek a lényege: Kereste merre alkalmas kompozíciókat. Ezekből fekete-fehér képeket készítettem.  Majd fénymásolóval pauszra tettem őket. A pauszokat a karácsonyfa égője megvilágítja, s szemmagasságban magunk előtt látjuk a betlehemi jelenetet sziluett-kép formájában. A legfrappánsabb ábrázolást egy néprajzi könyvben találtam. Palóc pad háttámlájába faragott betlehemi jelenet. Utána lehet nézni.
A módszert érdemes volna általánosan használni. Tudvalévő, hogy Buda bizonyos épületei nem változtathatók meg, mert az épületegyüttes a világörökség része. A mai Buda sziluettje, tornyai, stb. ugyancsak érdekesen mutatnának egy bögrén, korsón, bármiféle hengeres porcelán- vagy üvegárun.       De nemcsak Budáé, tudom is én, a Visegrádi vár, oldalán a Salamon-toronnyal, a parlament és még számos más, érdekes épület vagy természeti tünemény, melyről jól értékesíthető szuvenírt lehetne készíteni. (Ötletemért a haszon egy százalékát kérem szokásosan.)
Lábjegyzet. Közöm a Ter 36-hoz. Ézsau ága se halt ki. A fejezet sorolja, hogy három pogány asszonyától kik kaptak életet, őket hogy hívták, s hogy törzsfők lettek belőlük. Edom királyai, törzsfői, Szeir törzsfői. Igazából Ézsau családfájának a bemutatása. Hogy ezek mennyire hitelesek, ki tudja. Aki nem hiszi, járjon utána. Holnap legyen a ti vendégeitek.  
Közöm. Igazán akkor volt hozzá közöm, amikor korrektúráztam a Bibliát. Jól vannak-e írva a nevek. Ha az előbb így írták, a következő alkalommal is azonosan-e. Ha tévesztés van, azt hiheti az olvasó, hogy másik ember nevét olvassa. Valamennyire ma is fontos a családfa. A lemenőket érdekelni szokta, kik is voltak őseik, miféle életet éltek? Mit fedeznek fel belőlük saját magukban. Egy szituációt hogyan rendeztek? Miben érdemes utánozni őket, miben nem? A régi időkben a törzsek, családok egyetlen reménye saját sokaságuk volt az idegentámadásokkal szemben. Kellett a támadások kivédésére a családokat védelmező férfierő. Nagyon is számon tartották valamennyi tagját. Ma talán a szükséges anyagi támogatások miatt érdemes kapcsolatban állni egymással a szélesebb család tagjainak. Ismertem olyan családot, amelyben egymás között folytak a pénzmozgások. Kölcsönért nem a bankokhoz fordultak, hanem egymáshoz. kamatot is fizettek egymásnak. Így a tőkenövekmény családon belül maradt és még a bürokráciát is megspórolták.

Tegnap a négyévenként megismétlődő hisztréria jegyében telt el. Ennyien-annyian mentek el voksolni. Belföldön, külföldön… csaltak, buszoztattak, a média egészét kisajátították, hallottuk balról, méghozzá éppen médiaszereplés közben azoktól, akik a médiát rendszeresen elküldik melegebb éghajlatra, az orruk előtt becsapják az ajtót a demokrácia jegyében. Szívesen lemondanék erről a kutyakomédiáról. De persze úgy kell nekem is. A tévé előtt várom az eredményeket. No, ott ülhettem volna reggelig. Még most se lehet tudni, hogy a tegnap reggel 7 órakor 0:0-ról induló mérkőzés a fidesz számára hozta-e a kétharmadot. Persze megkapták voksomat, noha első négy évük emléke nekem tisztább munkát hoz emlékezetembe, mint ez az újabb időszak. De talán tisztábbak voltak a képletek is, s kisebb a háttérapparátus. Egy tömegpártban a kétes ügyek óhatatlanul felütik a fejüket. Ezen a téren van mit tenni. És ez elég program is az előttük álló négy évre. A gazdaság pedig majd csak-csak hozza magát. Akik gratuláltak, jól tették, akik nem, azok is hozták a formájukat. A Tanúbeli virág et. jut eszembe róluk: Majd még visszasírnak minket – fanyalog a tömött villamoson. Aligha képzelhető el.
S még egy. Molnár Ferenc örökbecsű ifjúsági regénye, A Pál-utcai fiúk „tájképe csata után”. Janó, a csősz:
–  Megvertung őket!
Boka szomorú mosollyal felelt. De Janó tűzbe jött:
– Megvertung!... Kidobtung... Kikergetung...
– Igen – mondta csöndesen a tábornok…
Aztán kérdésére a tót így válaszolt:
– Igen. Hétfőn gyünnek munkások, felássák grundot... csinálnak pince... fundamentum...
A győzelem immár másodszor is megvan. De vajon nem pirruszi-e ez a győzelem. A kamrában pedig ott várnak már a nagyobb erők ásói, csákányai, teodolitjai, munkásai.
Tudom, az öregember nem magának ültet diófát. A szorgos kezek nem maguknak újítják fel a fővárost, az országot. Jól mondta tegnap OV: A gyűlölet nem pálya, és hogy most aztán újra dolgozhatunk. Igaza van mindkettőben. A gáncsoskodások ellenére.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 35-höz. Jákobhoz szól az Úr. Eredj Bételbe! Szívesen teszi, mert fél maradni a környező törzsek haragjától tartva. Utasítására begyűjtik a hivvitáktól hozzájuk került bálványokat, talizmánokat és elássák. Jákob megindul Bételbe oltárt építeni, majd útközben Ráchel megszüli Benjamint. R. belehal ebbe a szülésbe. Közben felüti fejét a szabadosság. Ruben együtt hál apja mellékfeleségével, Bilhával. Jákob meglátogatja Izsákot, aki végül az életet megelégelve 180 éves korában meghal. (Meg tudom érteni.) Ézsau és Jákob eltemetik.
Közöm.
Nekünk is vannak bálványaink. Minden bálvány, ami (aki) Isten és közénk akar állni. Jó, ha elássuk őket, s még jobb, ha elégetjük egyszer s mindenkorra. Nem tudom, mi érhette Rubent, akinek vélhetően volt saját felesége, s Bilha hozzá képest nyilván idősebb volt. Pillanatnyi elmezavar? Sérelem megtorlása, Jákob megalázása?  
Huncut az ember, amíg meleg. – tartja a mondás. Meg: aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen.
Hát vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra.

Még minden nyitott. OV szerint reggel 7-kor 0:0-ra áll a mérkőzés. Kövér László szeretne fél nappal idősebb lenni. Azt hiszem, igaza van. Képzeljük el azt a drámát, amelynek tetszési indexe úgy áll össze, hogy az ország minden színházlátogatója értékeli. Mindenkinek a szava egyet ér. A papé, a kritikusé, a rendezőé, azé, aki életében először lát színházat, s azé, akinek a gyerekét nem vették fel a …-re. Egyik fajtából van öt, a másikéból ötezer, a harmadikából ötszázezer, s aki nem akar, nem mondja meg, hogy hogy tetszett az előadás. A színészek próbálják értésre adni, mit miért tettek, a kritikusok megpróbálnak mindent ellenőrizni, s eljátszani az ördög ügyvédjének a szerepét. Bizonyos fokig kutyakomédia ez az egész.
Nem ismerem magam se, mit hoz estig a voksolás. Ismerem viszont azt az angol gyermekmondókát, amelyet 2002-ben megidéztem, amikor a Fidesz szájából kiénekelték a sajtot a ballibek. Valakik nyernek, valakik vesztenek este. Az ilyenek vagy az olyanok. Így hát az ilyeneknek (olyanoknak) üzenek azzal a versikével, amit minden angol óvodás gyermek ismer.
Egy szög miatt
Egy szög miatt a patkó elveszett.
A patkó miatt a ló elveszett. 
A ló miatt a lovas elveszett.
A lovas miatt a csata elveszett.
A csata miatt az ország elveszett.
Máskor verd be jól a patkószeget!  
A mindig határozott OV tegnap szkeptikus hangot ütött meg, azt érzi, hogy ő küzd, sokan meg elégedetten hátradűlnek. És ez pártjára nézve könnyen végzetes lehet. Mivel a választás javában tart, választási szlogenjeimmel nem terhelem a médiától amúgy is erősen igénybe vett választó állampolgárokat. Pedig lett volna egy-két választási szlogen-ötletem.  
Pl. Hallgass a Fideszre, szavazz a szívedre, vagy
Vezet a Fidesz. Fizet a Vedesz.
Nyomul a Jobbik. De ki lesz a legjobbik?
Kormányváltók?  Már csak a Wartburgokon.
Jesz? No. Ezt nem így írják.
Nem d,f… SZDSZ. Nem SZDSZ… gesz, desz. azaz kb. fi desz.
Anyukádé enpé. Mi lehet ez az NP? (no pasarán! Nem adja át!) Így legyen.
Mi elmentünk voksolni, és hallgattunk a szívünkre.
A FB-on keresztül mindenkit erre kértünk. Most pedig várjuk, hogy Zorba föl, vagy Zorba le.
Borítékolom az eredményt, de nem nyílik a boríték.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 34-hez. Jákob letelepedett a hivviták (egyik kánaánita törzs) környékén. Lánya, Dina bement a városba barátnők után nézni. Ám belebotlott az ottani „fejedelem” fiába, Szichembe. Az pedig beleszeretett a maga közönséges módján és megerőszakolta Dinát. Apja felkereste Jákobot, hogy adja fiához Dinát nőül. Jákob megvárta fiai hazatérését, akik cselhez folyamodtak mondván: Legyen a feltétel a két nép egybeolvadásának, hogy a hivvita férfiak körülmetélkednek. Azok ráálltak előbőrük levágásának, s néhány nap múlva a sebláz legyengítette őket. Na, ekkor ragadott kardot Simon és Lévi. Megtámadták a várost, minden férfit megöltek, a zsákmányt a jószágot s a nőket, lányokat magukhoz vették. Dinát kiszabadították. Jákob nem áldotta őket tetteik miatt, mert félt a szomszédos törzsek bosszújától. A fiúk morogtak: Szabad volt nekik úgy bánni húgunkkal, mint egy kéjnővel?
Közöm. Keresem a helyemet ebben a történetben. Értem én, hogy gonoszságot toroltak meg. A mértékét nem értem. A férfiak vadászvére nyugtalan. Ha nincs üldözendő vad, keresnek. Ez már kisiskolás korban elkezdődik. Két gyerek véresre veri egymást. A tanár kérdésére mit mondanak? „Szidta az anyám!” Aha. A támadások és azok retorziói végigkísérik a történelmet. Dina megbecstelenítése miatt, férfiak tízei vére hullik. Lelövik a trónörököst, húszmillió ember vérét kívánja. Nem folytatom. Aki kardot ragad, kard által hal meg. És ha a húgomról lett volna szó? Van min gondolkozni.
Még ma béküljünk ki. Sehova nem vezet a háborúskodás. Emlékezetem szerint Ferenc pápa egy ezüst érmet adott a hozzá látogató Obamának – mondván: Ezt Önnek szántam. Az ötvös a béke angyalát véste az érembe.       

Ez jobb, mint a gut besser, gösser.
Azért jobb, mert én találtam ki. Azért jobb, mert nem akar semmivel többet sem jelenteni, mint egy dobszóló imprója. Jelentése nincs, csak ritmusa: tititititititá. Olyan ritmusos, mint Utassy József négysorosa: Szemere szomorú szamara számára. A játékosságán kívül halljuk a dobok pergését, Magasból indul, s lefelé tart: e-o-a-á.
Már csak egy cintányér hiányzik. Simán odaférne a vers végére – mutatom
Szemere
szomorú (jobb lenne rövid u)
szamara
számára (lelassul a hosszú magánhangzók miatt
Psssst! T-pam-pam-sssssh ssssssssh ssssssssh
No, ilyen nekem ez a szabadabadabadabb. Könyvkorrekció során bukkantam ma a szabadabb szóra. Jó szó. Innen már csak ki kellett bontani, ami benne rejlett.
A szabadabb azért is időszerű, mert ma szabadabb vagyok, mint tegnap voltam, s remélem, holnap is szabadabb leszek, mint ma voltam. Ez a szabadság a közérzetemre vonatkozik, mely kezd az influenza fojtogatása alól felszabadulni.
Nem hagyom, hogy szidják az antibiotikumokat. Ha ritkán is, de nagy szükség van rájuk. Amikor az egyéb próbálkozások kudarcosak, akkor nehéztüzérségként bevethetők a fertőző gócok szétbombázására. Valahogyan így élem meg a nyomás alóli szabadulást.
Már ma is szabadabb vagyok, de
Holnapra még szabadabadabadabb leszek. 
Lábjegyzet. Közöm a Ter 33-hoz. Ézsau és Jákob találkoznak. Mint az előzőekből kiderül, Jákob ajándékkal várta bátyát: 200 kecskét, húsz bakot, 200 bárányt és húsz kost, harminc tevét csikajával, negyven fiatal tehenet, tíz bikát, húsz szamárkancát és tíz szamárcsikót adott neki. Elég tekintélyt parancsoló a felsorolás (Mennyi lehetett akkor az egész nyája?). A találkozás során nagy összeborulások, s kölcsönös bemutatkozások: Ki kihez tartozik, kinek a fia stb. Ézsau vonakodik elfogadni öccse ajándékát mondván, hogy neki többszöröse van, minek még. Végül mégis fogadja a jószágokat, s megegyeznek abban, hogy Ézsau törzsével a szokott tempójában, Jákob pedig a gyerekekkel és a nyájjal poroszkálva haladgat. Volt ebben némi tartás. Mindenkinek jobb, ha mielőbb elkülönülnek egymástól.
Közöm. Az anyagiakhoz való ragaszkodásom elég sokat változott életszakaszaim során. Valamikor egy golyóstollért lehajoltam az utcán, s irigyeltem azokat, akik karórát találtak. Idősödve nem érdekel, hogy Parker-tollam van-e, vagy ICO. Felkapom, mert fel akarok jegyezni valamit. Órát kaptam többször is. Egy részüket elajándékoztam, mert csak egyet csatolok karomra. Azt is ritkán teszem. Mindenütt belefutok időjelzőkbe (a PC sarkán, a tévé képernyőjén). Ezer és egy óránk mutatja az idő múlását. Nem érdekel az óra. De a pénz se. Jobb nyugdíjat számoltak nekem, mint amiben reménykedtem. Nincs szükségem pénzre, sem tizenöt öltönyre, semmire. Megértem Ézsaut, aki szintén nem szűkölködött. Az ajándékozás misztikus valami. Biztos, hogy önzetlen? Mit akar cserébe az ajándékozó? Így volt ez már sokszor és sokhelyütt. Pl. Trójában a falóval: Timeo danaos dona ferentes, azaz félek az ajándékot hozó görögöktől. Vagy pl. Pelikán elvtárs esetében, akit malackával etetnek, sejtetve vele (munkaebéd enyhe gyomorgörccsel, ahogy az már lenni szokott), hogy fognak még valami fontosat kérni tőle.     

Afrikai doktor barátunk felesége meséli, hogy Nigériában az úgy van, ha valakit fertőzés, vérmérgezés, sebesedés, akármi ér, akkor előszedik a népi tudományokat. Be kell burkolni pálmalevélbe, üljön rá kukoricacsuhéra míg még nedves és meleg. Ezeket a szamárságokat most találtam ki, de hát elképzelem, hogy a valóság is ilyesmikben nyilvánul meg. Bevált és teljesen hatástalan módszerekkel egyaránt próbálkoznak. Ha nem múlik el a baj, akkor felkeresik a varázslót. Az animista mágus a szellemeket hívja segítségül. (Hat hét hit és hat. Vagy nem.) Ha nem, akkor jön az orvos. Azért csak akkor, mert félnek hozzá menni, hiszen közreműködésével oly sokan halnak meg. De azért halnak meg sokan az orvos kezei között, mert mire rászánják magukat, hogy felkeressék, már halálos betegek az emberek.
Itthon sincs ez máshogy. Móra Ferenc egyik novellájában azt feszegeti, hogy a faluban vajon hány orvos van. Valakinek fáj a foga. Azonnal jelentkeznek a tudorok: Tegyen rá pálinkát, nyomja el a foghoz vezető ideget. Hűtse jó hideg kútvízzel. Bugyolálja be kendőbe stb., stb. Hamar kiderül, hogy legalább száz orvos van a faluban.
Nem szeretek magamról írni, különösen a bajaimról nem. Korábban egy félmondatban említettem, hogy valamiféle influenzát elkaptam.
Egy hete hallgattam a rádiót, amely közölte: megszűnt az influenzajárvány az országban. Az az érdekes, hogy az influenzának sokáig ellenállok. És akkor kapom el, amikorra már mindenki kigyógyult belőle. Most is így jártam. Régi tapasztalatom, hogy torokfertőtlenítővel spriccelve, vagy ilyen tablettákat elszopogatva el szokott múlni a fertőzés. Most is ebben bíztam. Próbáltam ilyet, próbáltam olyat. Tücsi hozott köptetőt. Ám javulásnak igen kevés nyomát tapasztaltam. Közel álltam hozzá, hogy felhívjam a dugulás-elhárítás telefonszámát, mert több száz papírzsebkendő sem hozott tisztulást. Na, ezek a manőverek voltak az én A variánsaim.
Mivel egy hétig sem szabadítottak meg nyavalyámtól, ma felkerestem a háziorvost. Látott ő már karón varjút. Egy perc alatt kezembe nyomta a lórúgással felérő antibiotikum receptjét, meg valami kanalasét. A többi automatizmus. Az Augmentumot reggel és délután kell szednem. Mivel az Atorvával összeegyeztethetetlen, addig annak a szedését fel kell függesztenem. S mivel az antibiotikum megöli a bélflórát, célszerű minden bevett tabletta után legalább két óra elteltével meginni egy ilyen pótlást (normaflore). Azért nem hamarabb, mert ezeket is kinyírja a szer. A kanalast pedig valamiért 17 óra után nem jó szedni. Előtte viszont többször is szükséges. Próbálom megjegyezni. (Az idősek nem abba halnak bele, hogy elfelejtik, hogy mikor mit kell bekapniuk a túlélés reményében?)
Most túl a B variánson. Itt ülök, és várom, hogy azonnal múljon el kórságom. Ha tudtam volna, hogy a dokinál kötök ki, dehogy halogattam volna felkeresését, csak saját kínlódásomat hosszabbítottam meg.
Ebéd. 1. fogás: túrós hagymás krumpli. 2. fogás: almalé (sokat kell innunk) belehabarva a normaflore, 3. Fogás: Kanalas gyógyszer.
Most nagy békesség van bennem. Mindent időben, szabályosan, konvergens módon. Saját érdekemben.  
Lábjegyzet. Közöm a Ter 32-höz
Jákob elindul népével és több nyájra való birkával, kecskével, tevékkel, szamarakkal, tehenekkel. Kémei jelentik, hogy Ézsau feléjük közeledik. Azonnal kettéosztja a nyájakat, s négy gazdagon összeállított állatseregletet küld maga előtt a terelő szolgáinak meghagyva: mondják azt, hogy jön Jákob is, de ez ajándék tőle. Aztán este lesz. Álmában megküzd valakivel, akit Istennel azonosít. A jelenés menne, de Jákob nem engedi, amíg amaz meg nem áldja.  Megtörténik. Isten nem fedi fel kilétét, de Jákobot Izraelnek nevezi: „mivel Isten előtt erősnek bizonyultál”. Jákob-Izrael csípője ina megsérült birkózás közben. Az izraeliták máig nem eszik meg a csípőizom inát erre emlékezve.
Közöm. Nem vagyok egy kompromisszumokra hajló karakter. Pedig egy keményfejű embernek lényegesen nehezebb az élete. Jákob megalkudott: tál lencse-elsőszülött jog; hét év szolgálat Ráchelért. Mivel becsapták, újabb hetet vállalt az asszonyért. Majd rátett még hatot, hogy meggazdagodhasson. Minden számítása bejött. Ma már nem valószínű, hogy ráállok a mindenkinek borravalót adó figurára. Sokszor pedig előnyös. Lehet, hogy Jákob nem volt tisztakezű eljárásaiban, de beszélő viszonyban állt a Teremtővel. egész életében segítette az a bizonyosság, hogy van egy őt kedvelő Úr. Ennek a módját kellene inkább gyakorolni, ameddig lehetővé teszik az égi hatalmak. 

Tegnap voltunk negyvenkét éves házasok. (Pontosítanom kell: lakásosok, házunk sose volt, s várhatóan nem is lesz.) Mindegy. Azért a szó szokott értelmében mi mégiscsak házasok vagyunk. Van háztartásunk, házasságot kötöttünk egymással, azaz olyan szövetségre léptünk, amelynek egyik kitétele: jóban-rosszban egymást el nem hagyjuk. Hogy jóban miért kellene elhagynunk egymást, nem igazán tudom. No, mindegy. A rosszban se tettünk ilyet („nyári napban, téli szélben, harmatban, s ha hull a hó, sej, haj, házasoknak kedve mindig jó”), kitartottunk egymás mellett.
Házasságot kötöttünk egymással, mert úgy döntöttünk: egy asztalról fogunk enni, egy tálból cseresznyézni, egy ágyban aludni (vagy ébren lenni). Házasságunk, mint oly sok más házasság is, kompromisszumok sorozata. A rózsaszínű köd elmúltával rájöttünk, hogy társunk különbözik tőlünk. Ezt a békát le kellett nyelni, sőt szeretni is valamennyire, hiszen a változatosságról szól, a jártasságaink különbözőségének hasznáról szól. Ügyeink intézése, életfelfogásunk kialakítása stb. igazolta-bizonyította, hogy ez így van jól.
Nem ment zökkenőmentesen, mégis „megcsináltuk”, mondaná az amerikai, hogy elfogadjuk egymástól eltérő adottságainkat, és kölcsönösen lehetővé tesszük, hogy ki-ki megélhesse mindazokat az élet adta szituációkat, amelyek gondviselésszerűen megtalálták őt (engem). Most látom, nem kellett volna ilyen terjengősen fogalmaznom. Elég lett volna azt mondani, hogy – amennyire tőlünk telt – lehetővé tettük egymás számára, hogy önmaga lehessen, önmagát adhassa.
Ez így már eléggé érthető.
Azért egy tegnapi példát ideírok. Kinyuvasztott egy nátha, influenza (vírusos vagy bacilusos? Nincs itthon mikroszkóp, hogy egzakt módon megállapíthassam a fajtáját). Mindenesetre enyhe csillapítókkal kezeltem, mert nem akartam, hogy napi sűrűséggel és rendszeresen szedett gyógyszereimmel egymás ellen dolgozzanak. Amit el akartam mesélni: Fekszem az ágyban, Tücsi almalét hoz egy nagy pohárral, hogy ki ne száradjak. Megköszöntem szívességét, majd kihörpintve a lét, kivittem a konyhába a poharat. Nem nagy ügy, de házasok között igen. Elfogadni a másik szolgálatát. Ebben én még mindig elég rossz vagyok.
Tehát az első negyvenkét év letelt. Mire az újabb negyvenkettő is letelik, éppen száztíz éves leszek. :-)
Lábjegyzet. Közöm a Ter 31-hez. Az előző fejezetben láttuk, hogy Jákob családja igen megsokasodott, s ugyanígy juh- és kecskenyája. Most már csak haza kellett menekíteni ezt a sokadalmat. Tevére ültette háza népét és hazaindult Izsákhoz. Ráchel még apja házi istenei szobrocskáit is begyűjtötte. (Ez az öröklésre való jogot biztosította neki). Lábán sem volt rest, utánuk uszult, hogy maradásra bírja az immár 20 éve nála szolgáló Jákobot. Jó befektetésnek bizonyult ez neki. Éjjel álmában ugyanő figyelmeztetést kapott, hogy tegyen le Jákob üldözéséről. Bár megvádolja azzal, hogy ellopta a házi isteneit,  a sátrak feldúlása (házkutatás)  eredménytelen marad (Ráchel ült rajtuk tevéjén). Menteni, ami menthető, Lábán szövetséget ajánl Jákobnak: területeik határát ezentúl egyikük se lépi át. Nagy lakomával ünnepelték meg a békülést.
Közöm. Mondom feleségnek: Mi jobban teljesítettünk, mint Jákob asszonyaival. Ott négy nőtől lett tizenhárom utód, nálunk tőled négy. Ami pedig a vagyonosodást illeti, ma egyáltalán nem jobb a helyzet a kapzsiságot illetően. A bankok ülnek a népek pénzein, és úgy sanyargatják őket, ahogyan nem szégyellik. Ha pénzt veszel ki, fizetsz, ha pénzt teszel be, fizetsz, minden megmozdulásukat pénzben mérik, s viszik fejed fölül a házadat, ha valami nem tetszik nekik. Szerződéseik tele vannak csapdákkal, melybe az óvatlan és pénzre vágyó ügyfél simán belelép, mert nem ismeri ki magát a banki manipulációk, a pénzmozgások, az árfolyamokkal való játszmák soron következő lépéseiben. Márai azt írja, hogy az a kapitalista, aki nem akarja a világ összes pénzét megszerezni, rossz kapitalista.  
És még egy. Lám, bálványok minden korban vannak, csak másképpen hívják őket. Feltehető a kérdés: Mik az én bálványaim, amelyekhez szenvedélyesen ragaszkodom, amelyeket ugyanúgy itt hagyok majd, ha mennem kell, mint azokat a vacakokat, amelyekhez nem ragaszkodom.  

Igazból nem is ócska tálakról és faszenes vasalókról akarok emlékezni. De egy kicsit azért körülnézek egykori konyhánkban. Alpakka étkészletünk volt: Berndorf. Máig őrzi valamelyik tesónk a fafiókos, faházikóra épített kávédarálót. Ezen persze nem szemes kávét daráltunk, hanem pörkölt árpakávét. Nem tartott ébren, mint az igazi, de meg lehetett inni. A tejet hajnalban meghozták a tejesek. A nagy aluminiumkannák mellett érkezett fémrekeszekben az üveges tej. Csak úgy csörömpölt, ahogy levágták a járdára. Az üvegek többnyire mintásak voltak, rajtuk a malátareklám: egy pucér gyerek, aki úgy iszik, hogy mellémegy a kávéja. A neon malátareklám sokáig látható volt talán a Nyugati téren, de lehet, hogy az Oktogonnál. Ugye az Oktogon volt korábban Mussolini tér, utóbb November 7.-e tere, mígnem visszakapta nyolcszögletű kiképzése miatt Oktogon nevét. A tejesüveget viaszos kartonkorong zárta le. Cseréltük az üveget vásárláskor. Vittük a kimosott üreset, s kaptuk a tejjel töltöttet.  A konyhában volt hagyományos vegyes tüzelésű sparhelt, de leginkább a petroforon történt a főzés. Ez egy praktikus petróleumfőző volt. Porcelánedényeink szépek voltak. Voltak szinte mindig pöttyös (babos) bögréink. Nekem mégis egy másik mintájú tetszett. Ibolyamintás Zsolnay-áru.
A kályhákba a begyújtást hamar megtanultuk. Hiszen télen mindennapos tennivaló volt ez. Valamiért fidibusznak hívták a rúdformán összegyűrt újságpapírt. Ennek kellett lángra lobbantani az aprófát (a nagyon jól hasadó akácot használtuk erre a célra) vagy az alágyújtósnak nevezett olajos fűrészportartalmú tasakokat. Sok fát, sok szenet használtunk. Ó, azok a szenek. A sziléziai lengyel szén szétégette a kályhát, olyan hőértékű volt. A brikett szénporból sajtolt valami, az NDK-brikett volt a sztár, a tojásszén a megtűrt. A lignitnek pedig igen szerény becsülete volt. A fákat fel kellett aprítani. Általában egy napi szórakozást jelentett, a tuskóra tett hengeres fák feldarabolása. Emlékezetem szerint az akác, a fenyő jól hasadt, a tölgy kevéssé, a gyertyán pedig visszarúgott. Azért elbántunk velük. de nemcsak mi. Öreganyám ember fogadott. Ez az ember egy jó nevű arisztokrata volt. Politikai okokból alávetett sorsánál fogva favágást vállalt. Jól és kitartóan dolgozott. Itt abbahagyom, mert ez csak egy poszt. Ha máskor még úgy adódik, kitérek rá, miféle tárgyak vettek körbe minket, amikor én még kissrác voltam.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 30-hoz Ráchel saját gyereket akar, de nem jön össze. Bilha szolgálóját „hozzáadja” Jákobhoz, hogy az Ráchel ölében szüljön gyereket, akit emiatt sajátjának tekinthet. Az szült, és fiát Dánnak nevezte.   [itt beszélő nevek fognak sorjázni, de nem térek ki rájuk]. Bilha újra fogant, s megszülte Naftalit. Lea se akart lemaradni, s szolgálóját, Szilpát Küldte Jákobhoz, hogy növelje általa gyerekei számát. Ő megszülte Gádot, majd Ásert. És még mindig nincs vége. Lea maga is szült, fiát Isszachárnak hívta. Sőt. Megint fogant, s megszülte Zebulunt. Már nem számolom őket. A következő lány lett: Dina.
Ráchel újra próbálkozik.  Ezúttal fogan: megszüli Józsefet. Immár kész a névsor, talán Dinán kívül mind együtt legeltetnek, amikor eladják öccsüket, Józsefet egy izmaelita karavánnak. De ez majd később. Itt még szó esik Jákob meggazdagodásáról egyéb vonatkozásban. Lábántól elbocsátását kéri, s megegyeznek bérében: a nyájból a foltos birkák és kecskék Jákobéi, az egyszínűek Lábánéi legyenek. Nem tudom, mit szólnak hozzá a biológusok, de az elbeszélés szerint a birkák meghágása itatás alatt történik. Jákob valamiféle csíkokra vágott leveleket tart a kosok elé, amitől utóbb csupa csíkos bárány születik. A lényeg: hamar óriásira szaporodik családja és nyája is. Lám nem is olyan balek ez a Jákob.
Közöm.    
Az Úr gondoskodik Jákob jövőjéről, aki ugyan csalással szerezte meg, de érvényesen elsőszülöttségi jogát. Megáldotta szép feleséggel, hasznos asszonnyal, s azok szolgálóival, hogy nagy tempóban váljanak néppé a választottak: (a gyermekek utódai lesznek a tizenkét törzs).  Látjuk, újra beigazolódik: az Úr elrendezi sorsunkat.  

Ez olyan igénytelen, mint a Zölderdőben jártam kezdetű locsolóvers. Ha így, ha úgy, az évnek ez a napja gyermekkoromba visz vissza, amikor egymással a bolondját járattuk. Ha bejött az ugratás, el nem mulasztottuk volna azonnal hozzáfűzni, miközben áldozatunkra mutogattunk: „Április bolondja, május szamara.” Reggel így búcsúztam feleségemtől, aki cúgos cipőt visel: Lóg a cipőfűződ!
Más.
Ferenc pápa az én pápám. Egyik az ezredforduló után keletkezett írásom bizonyítja, hogy ilyen egyszerű, átlátszó és határozott pápára vágytam. Hamarabb eljött, mint remélni lehetett.  Szeretem közvetlenségéért, tanításaiban való lényegre töréséért, a fehérgalléros bűnözés ellen vívott bátor harcáért. Szeretem, mert szegény egyházat akar, szeretem, mert azt éli, amit beszél, és azt mondja, amit megél. Ezzel együtt nem győzi hangsúlyozni, hogy bűnös ember. Persze hogy. Ki nem az? Összegyűjtöttem egy több könyvre való anyagot megnyilvánulásaiból, melyekből úgy látszik, összejön egy kötet pápaságának első évéről. Még nincs kész teljesen, de szabad utat kapott. Ám menetközben volt egy pillanat, amikor azt gondoltam, hogy nincs tovább, ennyi volt, kész, vége. Olyan alapvető technikai problémák merültek fel, melyek kezelése meghaladni látszott erőimet. Aztán sikerült túllendülni rajtuk. Most megint van remény. Felbuzdulásomban bevezetőt is írtam hozzá. 
Egész hétvégén dolgoztam rajta, hogy összeálljon még vasárnap. Sikerült. Megpihenni viszont nem. Egy komisz nátha örömömbe ürömöt kevert. Remélem, lassan megyek ki belőle.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 29-hez. Szerelem és szerelem. Jákob a mezőn összefut Ráchellel. Azonnal beleszeret Lábán lányába. Ámde ő nem adja ingyen. Hét évet kell szolgálnia a fickónak, hogy feleségül vehesse. Elérkezik az esküvő napja. Lábán kijátssza: Idősebb lányát Leát fekteti Jákob nászágyába. Reggelre kiderül a turpisság. Viták után Lábán megígéri, hogy Ráchelt is hozzáadja Jákobhoz, de csak újabb hét év szolgálat után. Jákob rááll. Bonyolítja a dolgot, hogy Ráchel meddő, Lea pedig egymás után szüli fiait, Rubent, Simeont, Lévit és Júdát. A feszültség a két feleség között érthető.  
Közöm.      
Nálunk egy feleség a divat. Nálunk a felek keményszívűsége is divat. Weöres Sándor írja, „hun házasodunk, hun meg elválunk, egyre különb jerekekkel kísérletezünk”. Kezdetben ez nem így volt, egy Ádámhoz egy Éva tartozott. Ha úgy veszem, a történet főhőse, Jákob, ebben a szerepében balek, akit egy ilyen fontos ügyben sikerül bepalizni. Mindenesetre kitartása elismerésre méltó. Ráchel meddősége megint azt mutatja, hogy az élet egy sokismeretlenes játék, amelyben csak valószínűségek vannak. Ezek a látszólagos véletlenek azonban egyáltalán nem azok. Az Úr a véletleneknek látszó dolgokat is felhasználja, hogy célját elérje. Később kiderül, hogy ebben az esetben hogyan. Végső soron igaz, hogy véletlenek nincsenek, csak véletlennek látszó dolgok. Az Úr olykor becsuk egy ablakot, és kinyit helyette egy ajtót. Hány ember szakad ki megszokott környezetéből. Más városban kénytelen egzisztenciát teremteni. Az ottani emberek nem az ő barátai. Az ottani lehetőségeket nem az ő kedvéért hozták össze. Mégis, mégis jó esélye van rá, hogy beilleszkedjen új körülményei közé: teljesen más valóságba, mint amire számítana, amit szeretne, ami neki természetes volna.  

Mint megírtam, sebbel-lobbal átállítottuk az óráinkat egy órával előbbre. És még rajtunk kívül embermilliárdok állították át. Minek? Mi időzónánknak viszonylag keletre eső részén lakunk. Itt „hamarabb” van világos, mint pl. Franciaországban, amely ugyanebbe az időzónába tartozik. Amikor itt reggel már világos van, ott még sötét, és amikor itt már sötét este, ott még világos. Aki nem sötét, annak ez világos. (Emlékszem, milyen nehéz fényes nappal ágyba parancsolni a francia gyerekeket. Megértem őket, hogy nem kívánnak lefeküdni, reggel iskolába menni dögálmosan.) Mivel a föld átmenet nélkül gömbölyű, teljesen mindegy, hogy mit mutatnak az órák. A franciák akkor is sötétben fognak felkelni, mikor nálunk ébrednek már a tyúkok. Viszont nálunk az állítgatás ellenére korábban fog sötétedni. Az én következtetésem szerint ez azt jelenti, hogy csupán döntés kérdése, hogy ha valahol eljött az ideje, közmegegyezéssel félórával-órával korábban (v. éppen később) kezdődjön a munka. Az órákat pedig nyugodtan békén hagyhatjuk. Korábban is a tyúkokkal keltek és feküdtek az emberek, s látástól vakulásig dolgoztak már akkor is, amikor még órájuk se volt.
Mást javasolok.
A földkerekség minden óráját óránként állítsák vissza egy órával. Ezzel megáll az idő, és eljön az örökkévalóság, hiszen a ketyegő masinák óráról órára ugyanannyit fognak mutatni.
Barkácsolóknak javasolom, hogy egy furatba dugott fadarabbal akadályozzák meg, hogy a mutatók elmozduljanak. És kész.  Az órák pedig nyugodtan ketyegjenek.
Ma éjjel megfázásomnak abba a fázisába érkeztem, amikor az ember ötpercenként arra ébred, hogy nem kap levegőt, és megpróbálja orrfúvással a lehetetlent, hogy kitisztuljon az ormánya. Persze ez kudarcos. Az orrfújás pedig netán felébreszti házastársát. (Az enyém tiltakozik. Őt ugyan nem. Nem tudom. Engem ő olykor igen.) Mondom neki, hogy van elképzelésem arról, hogyan jutottam felsőlégútilag kifogásolható állapotba. Amit én mondtam, az ellen hevesen tiltakozott. Volt is benne igaza, mert ki mondja meg, hogy a busz fogantyúja, az üzletközpont bevásárlókocsija, a pénztáros, egy rád tüsszentő ember, akárki a fertőző alany. Mindenesetre a tárgya most én vagyok.
Vitánk során eszembe jutott mérnök barátom, akinek az iskolában azt mondták, hogy fia haja megtetvesedett. Az én barátom visszaszólt, hogy a gyerek nem képes tetveket kitenyészteni. Valakitől elkapta, valahonnan rámászott, ezért tetves, de nem lesz az sokáig. Hazament, és a kis fickó haját nullás géppel levágta. Egy szál tetű se maradt rajta.
Kár, hogy a módszer nátha esetén nem alkalmazható. Marad a nyugdíjas pozíciójából fakadó lehetőség. Ha elfog az alhatnék, vízszintbe helyezem magamat.    
Lábjegyzet. Közöm a Ter 28-hoz. Ami történik: Izsák megismétli, amit Rebekka már megtett, hogy menjen el az asszony testvéréhez, Lábánhoz, és onnan hozzon feleséget magának. (Keresd az nőt!) Amit viszont Reb. nem tehetett meg, azt Izsák megtette: megáldotta Jákobot, mielőtt az útnak indult. Ézsau megorrolt a tények ilyetén való állása miatt és, immár még egy feleséget vett magához, ezúttal Izmael lányát, Machlatot. Ha jól számolom, ezzel három asszonya lett. Jákob pedig elindult, s álmában megszólította az Úr, biztosítva őt róla, hogy termékeny élete lesz, országa lesz, mert hűséges az Isten. Ez Bételnél volt, ahol Jákob követ állított az Úrral való találkozása emlékére.  A teljesség kedvéért megemlítem az álmában látott létrát is, amelyen angyalok vonultak föl s alá.
Közöm.
A végével kezdem. 1. Ez tehát a „Leiter Jakab”, a Jákob létrája. A legrégebbi történéshez fűződő baki eredete. 2. Ami mindmáig így áll: Cherchez la femme! Látszólagos az a patriarchátus. Az erős férfiak mögött csaknem mindig a még erősebb asszonyok állnak.    
3. Látjuk, hogy Isten malmai továbbra is lassan őrölnek. Mozaik nemcsak síkban létezhet, létezhet időben is. Ez történik a Bibliában, ahogy bontakozik benne az Isten országa. Igen-igen lassacskán.   
* * *
Két miniatűr. Az egyik – fotó téma – ezúttal nem az utcán hever, hanem egy nő, aki tőlem messze sétál. Pontosabban a kutyáját sétáltatja. Még pontosabban mobilozik, a kutya jelenlétében.Kapcsolatukat csak a szabályozható póráz jelképezi. A fotó címe ez lehetne: „A kutyával se törődik.” De hát messzi az a messzi, plusz a személyiségi jogok.
A másik. Március 31. van, ha jól számolom. Az órát tegnapra virradóra állítottuk át. A természet órája mást mutat. Egy májusi cserebogár fetreng a templom márványlépcsőjén. Klímaváltozás? 

 ,

Volt egy vicc régen, valahogyan így szólt:
A halálraítélt kivégzés előtt áll. Annyi kedvezményt kap, hogy eldöntheti a módját: Kötél, golyó vagy villanyszék. Ő úgy döntött: ha már, akkor legyen villanyszék, esetleg kötél. A kivégzés reggelén odajön a börtönparancsnok: – Ember, maga marha szerencsés. Elment az áram, így megmenekült. A kötelünk elmállott. Maga pedig ezek mellett döntött.
– Hm – morog a bajsza alatt az elítélt. – Elment az áram, leszakadt a kötelük. Na, jó, akkor jöjjön a golyó – mondja.  
Reggel még tudtam, hogy miért jutott eszembe a vicc, mi az aktualitása. Mostanra annyira kipurcantam, hogy fogalmam sincs, mit akartam vele illusztrálni.
Mindenesetre ahhoz képest, hogy éjjel féltizenkettőig dolgoztam, beleroskadtam az ágyba, s percek alatt elaludtam. Ám elég hamar ki szokott vetni az ágy magából. Kb. félhét lehetett, amikor kipattantam. Ülök a gép elé, hogy éjjel akart-e valaki üzenni valamit (végül is a nagytőzsdék 24 órás műszakban vannak a világszerte). De senki semmit. Se Nobel-díjra jelölés, se egyéb.
Rápillantok viszont a számítógép kijelzőjére: Mindjárt nyolc óra.
Mi a fittyfene?
Ez se fordult még velem elő. Hatosba kapcsolok, és ezerrel átállítom a lakás 30 óráját nyári időszámításra. Még időben riasztom feleséget, hogy el ne késsünk a miséről.
Reggelizem, majd dolgozom, ebédelek, majd dolgozom. Mostanáig.
Nem gondoltam volna, hogy egy dirib-darabokból összeállítandó antológiát nehezebb szerkeszteni, mint egy saját könyvet megírni. Elvileg abból kellene kiindulnom, hogy mi tetszene a legszélesebb körben az olvasóközönségnek a pápa eddigi munkásságából, de úgy, hogy szerzői jogokat ne sértsek, s a közreadott források alapján szedegessek össze kívánatos szövegrészeket valamiféle rendszerben.
Én meg úgy vagyok vele, aki pápát akar olvasni, az ne turkáljon. Olvassa, ahogy a szövegek következnek.  
Már mindegy is, hogy ki mit szeretne. Összeállt kb.90 o. A/4-es, s van tartalék munícióm végkimerülésig. Mivel közel állok hozzá [a végkimerüléshez], megyek vacsorázni.
Nekem jó étvágyat!
Nektek jó éjszakát!