Mickey webnaplója

A nap érdekes Hold-Vénusz konstellációval indult. Sebtében lekaptam két, három kép erejéig. És jól tettem, mert vagy elillantak – sutty, mint a csigaszedő verseny csigái a nyugdíjasok elől, vagy csak a kelő nap tüntette el őket a megvilágosodott égboltról.  Mindenesetre van élet a nap alatt.
Előbb egy háromoldalas kommentárt írtam, majd elkezdtem egy könyv korrektúráját. sokáig nem értem rá vele foglalkozni, mert tesótalálkozó volt a Dráva utcában.
Este lett, mire hazaértem a jó hangulatú beszélgetésből.
Posztomat így hát ezért ma rövid.
De mielőtt zárnám, elmondom, hogy M. küldött egy Besenyő bácsis epizódot. Rögtön jól éreztem magamat, amikor elkezdte szórni szokott stílusában a poénjait.
Margíít! Hát mér enne a teve nő recepteket? Miért mondod, hogy a teve nő vény evő? Hát a papírt nem lehet megenni. Rátapad a torkára és szömörcés lesz tőle. Nóórmális vagy? A teve nő nem eszik papírt.
Mivel hurkáról és kolbászról is előadást tartott, azt hittem, hogy bedobja: Menj le fiam a boltba hurkáért, de ne véreset hozzál. Mi van? Denevéreset akarsz enni?
Nos, mondom, nem került rá sor, mert a bőrradírról hallottuk, hogy a bőr maszatol, és teljesen alkalmatlan radírozásra, s a szemceruza is szamárság. Hát hogy lehet írni a szemmel. Kihúzzák, mint a ceruzát. Na jó. Kilóg a szemből a két ceruza. De akkor meg nem látja a papírt a ceruza szemével. És így tovább, valahogy így tovább.
Olvasom a METROPOLban, hogy az ukrán profi bokszoló, Vitalij Klicsko indul az elnökválasztáson.
Mit tippeltek? 
Kiütéssel fog győzni?

Az Izajás 11,1-ben írva van: A Messiáson nyugszik a Lélek ajándékaival, így: a bölcsességgel, értelemmel, tanácsaival, erősségével, tudományával, jámborságával, úrfélelmével. Krisztus követői ebből részesülnek a nekik szükséges mértékben.
Ebből most csak egyet emelek ki a tudományra nyitottságot. Teszem ezt azért, mert vannak egyházi iskolák. Nem is kevesen. Örülök neki, hogy vannak, mert zömmel még mindig olyanok tanítanak bennük, akiknek mindene saját szaktárgyuk, és annak átplántálása a serdületlen és serdülőkorú diákokba. Volt szerencsém szerzetes iskolába járni. A tornán kívül minden órát szerzetesek tanítottak. Elképzelhető, hogy milyen zavartalanul fejleszthették tudásukat, hiszen nem kellett gondoskodniuk saját családjukról, nem őrködtek éjszaka a lázas gyerek fölött stb., stb. Micsoda helyzeti előny! Ehhez jöttek a rekreáció idején folytatott napi, laza beszélgetések, amikor „áthallgathattak” egymás ismeretvilágába. Az már csak hab a tortán, hogy tanítványaik lelki-szellemi épüléséért az égiekhez folyamodhattak. Nos, mindent összevéve a figyelmes diák hallatlan mennyiségű ismeretre tehet szert szerzetestanárai jóvoltából - korának színvonalán. Bizonyítékul elég, ha csak a tanulmányi versenyek eredményeit nézem. Hány diákjuk végzett sikeresen ezeken a megmérettetéseken. Nagy késztetést kaptunk a piaristáktól, a jezsuita iskolákban pedig a vitatkozás művészetére kaptak ösztönzést a diákok. Az osztályok két csoportra osztva latinul vitatkoztak egy-egy feldobott témán. Aki nem győzte érvvel, kiesett. Ennyi talán elég is hozzá, hogy lássuk, azonos képességű tanárok esetén a nem családos helyzeti előnyben van, s az általa nevelt fiatalok is.
Mindezt azért vezettem elő, mert a tudomány gazdaggá teszi az embert, aki könnyebben lát a dolgok, jelenségek mögé, képes összefüggéseiben értelmezni a valóságot. Ebből fakad az, hogy hatékonyabban teheti a jót, ha erre áll be, és hatékonyabban lehet gazember, ha eluralja az önzés.
Ezért az életben való eligazodás könnyebbségén túl nincs jelentősége a tudásnak.
Szembeállítom vele némileg a szeretetet. A kerttő nem zárja ki egymást, de el is szakadhat egymástól.
Szeretni mindig lehet. Szeretni mindenki képes, ha akar, akkor is, ha művelt, s akkor is, ha nem pallérozott a műveltsége.         
Ha a tudás a Lélek ajándéka, melyből a Messiás érdemei miatt részesedhetünk, akkor a szeretet pedig maga a Messiás. Nem egyik attribútuma, hanem identitása. Ezért mondja olyan határozottan Ferenc pápa, hogy minden híve „menjen előre”. Ezen ő azt érti, hogy ki-ki saját életállapota szerint keresse a kapcsolatot a „világ perifériájával”, azaz hatoljon le a társdalom hajszálgyökereiig és onnan húzza az ott lévőket egy világosabb, szebb, embernek valóbb élet megélési lehetősége irányába. A kölcsönös megbecsülés és osztozkodás irányába.
Akinek sok esze van, attól még korrumpálódhat, sőt. Akinek zseniálisan forog az esze kereke, hamis csúsztatásokkal képes saját érdekeit érvényesíteni mindenki másé előtt.    
De semmi értelme nincs ezeknek. Ma gyűjtögethetek, holnap lebukhatok, s akár a börtönben álmodozhatom róla, mit rontottam el, s mit fogok tenni, ha szabadulok. Közben félelemben élhetek, mert jaj, elvehetik tőlem, amit összeharácsoltam.
Aki szeretetben él, ha nem is tökéletes, de Isten útján jár. Isten pedig három személy – egymással tökéletes szeretet kapcsolatban. Szeretetük útja az önkiüresítés. Nem olyan érthetetlen szó ez, mint aminek látszik. Azt jelenti, hogy egymásból élnek. Nem tartanak meg maguknak semmit, üres a „kezük”, hogy a másik személyek „belerakhassanak” valamit. Isten személyei teljesen egyszerűek és szegények.  Így van az, hogy minden az övék a mennyben és a földön.
Minket is erre az altruizmusra biztatnak. Ehhez nem kell sok ész, csak nyitottság, készség, egymást teljes emberi méltóságunkban látni.
Aki tehát Ferenc pápával tart, az „előre megy”. Ebbe az irányba. 

Mára újból a láblógatás korszaka kezdődött.
Nincs korrektúra,
nincs új cikk írása,
egyáltalán nincs írnivaló…
Sírnivaló.
Reggel korán még volt.
Az éves közgyűléske jegyzőkönyvét raktam össze. Aztán kész.
Azt terveztem, hogy megírom, mit megírom, hiszen csak írásnak látszó virtuális anyagokat készítek, míg ki nem nyomtatom, tehát „megírom”, hogy minden kezd nagyon is látszólagosnak látszani.
Ma olvastam egy cikket, hogy a csikket se dohányból készítik, hanem a cigi a finánclábak összemasszálása és egy kis bizonytalan összetételű „kátrány” + dohányaroma vegyüléke. (Lósz*-t már nem is tesznek bele, mert az drága. Bezzeg az én időmben.)
A valaminek látszó nem az én találmányom, már Pál is emlegeti: „Isten azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket,… a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak.” Aki nem hiszi, járjon utána. Itt: 1Kor 1,27skk.
A valaminek látszók az elit, a korrupt senkik, akik őrült sokat keresnek és csaknem ezzel arányosan őrültségekbe fektetik vagyonukat. Janukovics dácsáját látva újra csak igazolódik ez az álláspontom.
De hogy könnyedebb vizekre evezzek, Évekkel ezelőtt Bajor Imrének volt egy kabarétréfája, amely a látszóra volt kihegyezve. Nem emlékszem a poénokra, csak arra, hogy a rendőrségi nyelvezet karikírozása volt… Fegyvernek látszó tárggyal leütötte a biztonsági őrnek látszó illetőt, s az ajtónak látszó nyíláson keresztül áthatolva az utcának látszó ürességbe távozott, s gyors ügetésnek látszó mozdulatokkal haladt lefelé a járdának látszó flaszteren.
Ez az újabb megfogalmazásnak látszó szöveg fordított engem a látszatos, az ilyennek-olyannak látszó világ felé. Csaknem naponta olvasok ilyesmikről.
Málnaszörpnek látszó gyümölcsészterrel készített mesterséges ital,
fakéregből hamisított eperlekvár,
jó minőségű mosópornak látszó kőporral dúsított valami,
nyesedékből készült, sonkának látszó hús,
parízernek látszó felvágott szoluprátos vízből és sertésbőrből,
sajtnak látszó sajtjellegű készítmény,
kakaónak látszó italpor, melyben max. 18% kakaó van.
Halkonzervnek látszó söpredék halfecnikből.
Új hídnak látszó konstrukció a régi alkatrészekből átfestéssel umbuldált gagyi.
Mogyorókrémnek látszó zsír, 5%-os mogyorótartalommal.
Bordói borral készített májasnak látszó trutyi, melyben alig lehet a májat, no meg a bort felfedezni.
Szerszámnak látszó csavarhúzó, mely a legkisebb feszítésre elgörbül,
konzervnyitónak látszó szerkezet, mely nem nyitja a konzervet.
Dugóhúzónak látszó csavarmenetes izé, amellyel belefúrsz a dugóba, és csak önmagát emeli ki, a dugót nem.  
Ütőfúrószár, melyet megmutatsz a betonnak és azonnal elgörbül.
Nem folytatom tovább.
Mindnyájan tapasztalhatjuk a saját bőrünkön.
A legjobb, ha sajátkezűleg készítjük el szükséges alapanyagainkat, ételeinket, eszközeinket. Legalább azt tudjuk, hogy mi mit tettünk bele.
Itt abbahagyom a posztnak látszó írást, mert eszembe jutott, hogy régen tervezem ablaknak látszó termopán üvegeinket letisztítani, mert lassan egész másoknak látszó dolgok mutatkoznak a táblák maszatossága miatt.        
      

Tegnap volt a világvége.
Tegnapelőtt megmondták, hogy február 22-én lesz a vikingek szerint világvége.
Tegnap a vikingek várták, hogy végü(n)k legyen, de nem lett.
Tegnap után (ma) tapasztalhatjuk, hogy elmaradt a tegnapra ígért – immár sokadik – világvége.
Amitől különös ez a legújabb világvége, az talán annyi, hogy szerepelt a próféciában egy érdekes kitétel: A világvége részleges lesz, azaz csaknem teljes. De egy emberpár életben marad! Nem irigyeltem volna őket, az életben maradottakat: Ha teszem azt, szétrepül a föld, és ők eredménnyel megkapaszkodnak egy hegynyi sziklában, mihez kezdenek? Szeretgethetik egymást, majd várhatják sorsuk beteljesülését. Először szomjan, majd napokkal később éhen halnak. A jóslat szerint a megmaradt két emberre várt volna a föld újra benépesítése. Szép és fáradságos munka. Csak úgy lett volna lehetséges, ha a világvége jószerével csak az emberiség végére szorítkozott volna. Akkor minden marad a régiben: a nap és a hold a helyén, a réten fű nő, az oroszlán vadászik, s a csillagok is a helyükön (a mozgó állócsillagok). Ekkor a két ember elkezdi kerülgetni egymást, mígnem egymásba csapódnak, mint a mágnesfelek. (Mi van, ha taszítják egymást? Egyszer s mindenkorra kihal az emberiség?)
A népesítés megismétlődött volna, miként Ádám és Éva esetében. Mi lett volna, ha az ősszülők egymásnak nem szimpatikusak? Nem születik meg Bill Gates, nem születik meg ez a poszt, nem születek meg én se.
De nem így történt.
Ádám szerette Évát, s viszont. Utódaik közül a ma élők túl a hétmilliárdos lélekszámon. S mivel tegnap, 22-én csak a szokásos halálozási ráta teljesült, több mint egymilliárd pár homo sapiens dolgozhat azon, hogy ki ne pusztuljon a fajtája.
Ha meglévő világunkon végigtekintek, naponta meg kell állapítanom, hogy nem tökéletes. Ha a világpolitikáról gondolkozom, vissza-visszatérek ahhoz a rögeszmémhez, hogy nincs jól az, hogy az anyák szülnek, a felnőttek pedig módszeresen irtják egymást és az anyákat. Hol itt a homo, hol itt a sapiens?
Kérdezem: Mikor nő már be a fejünk lágya?   
Ami az erőszakot illeti, nemcsak a családon belül létezik. Létezik az Ukrajnában, Koreában, s valamennyi demokráciában, csak utóbbiakban többé-kevésbé rejtetten.
Ergo, morgó, vigyorgó… Még nincs kész a világ, még dolgozni kell rajta.  
De mivel hatásköröm szűkös, jól teszem, ha magamon kezdem el. Mindenkinek javasolom, hogy magán kezdje a pozitív elmozdulást. Ez a legfontosabb „magánkezdeményezés”.  
Ne várjuk tétlenül a világvégét.
Apropó. Megmondaná valaki, hogy mikorra várja a legközelebbi világvégét?
Csak a móka kedvéért, hogy aztán másnap nagyot sóhajtva újra nekiláthasson ennek a még mindig tökéletlen világnak a megjavításához – saját magán kezdve.

Mama születésnapja van. 91 éves volna, ha élne. 14 éve odaát ünnepli. Reggel megemlékeztünk róla csendben a misén. Még megérte a 2000. évet. Aztán kiesett az időből. Az Örök Jelenből tekint szeretteire, mindenkire, a világra kitágult életterének boldogságában. R. I. P.
A nap másik híre: meghalt Csala Zsuzsa. Az index híre mellett egy kedves jelenet az egyik műsorszámából. Mint megannyi kabaréjelenet, az elértések sorozatára épül. Ebben egy eladandó Daciára és egy leánykérésre van kihegyezve a süketek párbeszéde.  Meglepő módon a videó bezárására elém pattant húsz másik kabaré-ajánlat. Megnéztem Kabos Gyula telefonálós jeleneteit. „…kérem, az a Szűts nem a mi Szűtsünk. Ez itt egy kis Szűts. Mint a mondókában: Mit sütsz, kis Szűcs, sós Szűts – kis – húst … ööö…”
Még néhányba belenéztem.  
Kerestem és nem találtam egy igen régi jelenetet. Az ifjúpár elvonul a lagziból nászéjszakájukra.
Na, már most.
A férjjelöltet alakító Sztankaynak szerepe szerint elkezd fájni a foga. Ez az átkozott fogfájás mindent tönkretesz. Csak az marad, mintegy főszereplőként áll elő. Sztankay játéka miatt szerettem. Nagyon régen volt.
Az ukrán forrongás tovább tart. Előre csak az látható, hogy az erőviszonyok változnak, s folyik a huzavona. Tárgyal az EU, tárgyal Obama Putyinnal. Mint egykor Metternich, elfutott Janukovics is, egészen Harkovig.  Futás közben hangsúlyozva, hogy bokros teendői szólították oda, s nem mondott le. Nem kérdezték, hanem megszavazták a parlamentben menesztését. Az EU támogatja az új kormányt, az oroszok még nem nyilatkoztak. J. Tyimosenko kiszabadult a börtönéből, Kijevbe tart. Részt akar venni a választásokon.
Ukrajna a FÁK állandó tagállamai mellett társtagja a közösségnek. Ez lazább kapocs, de kapocs. Egyedül Grúzia lépett ki hivatalosan a FÁK-ból.
Kitűnik az előzőekből, hogy akadnak itt jócskán még elvarratlan szálak.
Kik ragadják kezükbe a hatalmat?
Mekkora zavargás várható?
Hogyan fut ki valamiféle nyugvópontra a lázadás?
További emberéleteket követel-e?
Remélhetőleg nem.
Garancia rá – semmi.
Imához!
Délután még befutottak Miklós és Levente Miklós. Jártak a Mezőgazdasági Múzeumban, majd egy kört sétáltak a környékünkön. Levi megcsodált egy markolót munka közben.
Kölcsönösen örültünk egymásnak.
Holnap Elvivel kiegészül a csapat.
Együtt újra átjönnek.
Deskétől oroztam. Kecses kecskék lemezen repesve.
http://www.tastefullyoffensive.com/2014/02/goats-have-fun-balancing-on-flexible.html

1. Miért nem hagy békén ez a szamárság:
A „szuriká”-t a
szurikáta
is utálja.
Miért is ne utálná:
hisz a bőrét szúrik át a
szurival.  
2. A nap történése. Az ukránoknak gyűjt a református segélyszervezet.
Egy óvatos megjegyzésre, miszerint a pénzadományok 80%-át ellopják, azt válaszoltam:
Ha ellopják, költsék patikára!
Ha a rászorulók kapják, azok is patikára költik.
3. Az ukrán helyzethez nem sok közük van az ukránoknak. A háttérben a nagy halak állnak. Az olajérdekeltség, a mammonimádók félelmetes sötétsége, a zavarosban halászók, a maffia.
A Divide et impera!, az oszd meg, és uralkodj! elve az antik Rómába visz.
Hány helyen robbantottak ki csak az elmúlt években forradalmakat, felkeléseket. Valamiért valahonnan, a semmiből egyszer csak korszerű fegyverek érkeznek a lázongók támogatására. Aztán a keletkezett káosz és anarchia során még több fegyver és lőszer fogy, a markecolók közben markecolnak, a zavarosban halászók a zavarosban halásznak, a műkincstolvajok megkaparintják a lehető legtöbb műkincset, a bankok pénzét, és csak évek múltán ülepedik le valami, és veszik át a vezetést az „új undokok”.
A hatalmasok pedig röhögnek a markukba. Minden helyi csetepaté relatíve erősíti a nagyhatalmakat, hiszen potenciális ellenségeik gyengülnek, száz sebből véreznek.
Ukrajna az orosz érdekszféra egyik kiemelt országa. Az EU is kacsingat(ott) felé. Nem lehetne őket békén hagyni, s mint Svájc maradna semleges? A mi szempontunkból is ez volna az ideális.
A pápa Szíriáért böjtöt és imanapot hirdetett. Az akkorra tervezett amerikai beavatkozás elmaradt.
Lehet, hogy meg kellene ismételnie Ukrajna ügyében is?
Írva van: „Az ilyen csak böjttel és imádsággal űzhető ki!” 
Zárójelben megjegyzem, hogy nem csak a nagyok gyártanak fegyvereket. Kalasnyikov közelmúltbeli halálakor kiderült: az idők folyamán nálunk is gyártottak 3 millió kalasnyikovot. 
Nem örültem a hírnek. 
A fegyvergyártást a félelem tartja életben. Mondhatod, hogy sörösüveggel is fejbe kólinthatnak bármikor.
Elfogadom, de a sörösüveg rendeltetésszerűen és szokottan egész másra készül.
A fegyverkészítés egyetlen célja, az élet kioltása.
Nagyon ritkán törnek diót bajonettel.   
Tehát: IMÁHOZ!

Ma belebotlottam a youtube-on a Shadows régi slágereibe. A The Shadows final tour két órás műsorát végighallgattam.
Régi szerelem fűz hozzájuk.
Valamikor a hatvanas évek elején lett Mambó magnónk. 9,5 kilós, macskaszemes, mono-monstrum. Az orsós magnóra elsőként egy Shadows-válogatást vettek fel bátyámék lemezről.
Otthon körülvettük a jószágot, és ezerszer meghallgattuk a számokat. Az első az Apache volt, azt követte az FBI. Máig nagyon szeretem mindkettőt. Anyánk is kedvelte ezt a muzikális együttest. Pedig ő kritikával fogadta a beat-zenét. A Beatles vokálját öregasszonyok kántálásához hasonlította. Visszatérve a mai zenehallgatásra, megannyi emlék ébredt fel bennem. Néhány ezek közül:
A Mustangot szerettem gitározni. Nagybörzsönyben házigazdánk nagy zenész, elismerően mosolygott rám, amikor ezt a számot játszottam.
Az általam vezetett regnumi srácok pedig mindig a Guitar Tangót követelték rajtam.
Péter barátom a Riders in the Sky c. nótát kérte játszanom.  
A családban esett első eljegyzés alkalmával élvezettel néztem, ahogyan a táncolók a Foot Tapperre roptak. De a már nem élő Jet Harris szép számára is andalogtak a táncosok: a Sleepwalkra.
Jóval később Pakson két zeneileg képzett unokaöcsénk játszotta el a kedvünkért a Shindig c. Shadows-számot, mégpedig szerepcserével. Egyikük szólózott, a másik a basszust művelte, majd fordítva.
Nagyon szerettük a Quartermaster’s store-t.
Jól emlékszem, hogy a Kudlik Juli-féle Delta bevezetőzenéje az Equinoxe c. gitárzene volt?
Végighallgatva a közel tíz éve velük felvett számokat, maradéktalanul átadtam magam pihentető, érthető, mégis hallatlanul invenciózus zenélésüknek.
Így jutottunk el a Little B c. örökbecsű nótához. Ez a csaknem jazz-darab tartalmaz egy hosszú dobszólót. Drukkoltam az ütősnek, hogy bírja ki szívroham és gutaütés nélkül. (A felvétel 2007-ben készült.) Fizikailag is hallatlanul leterhelő végigütögetni. Most nem találtam olyan harmonikusnak a szólót, mint annakidején. Viszont épségben végigcsinálta Brian Bennett a dolgot.
Túlélte. És ez jó.
Mindent összevéve szép két órát töltöttem az együttessel. És mivel a technika fejlődött azóta, ímhol sztereóban élvezhettem a zenét, s közben láttam a zenészeket munkálkodni.       

Olvasom D-nél, aki felveti:
– Persze én a menny(ország)ért olyan nagyon lelkesedni nem tudok. Én az excel táblázatnak tudok örülni, a síelésnek, a Van Dyck-barnának...
Válasz a felvetésére a pap beszélgető partner részéről:
– Igen, úgy mondják, ott vég nélkül Istent fogjuk dícsőíteni... Hát mit mondjak, akkor inkább szalonnázni lenne jó... Csakhogy Isten személyre szabottan szánja neked a legjobbat, úgyhogy ebbe bele is nyugodhatsz.
Eddig idéztem kettejük párbeszédét.
Most már csak az a kérdés, hogy mi nekem a legjobb?
Mi az, hogy örök boldogság?
Mi az, hogy örök, ha állandó jelenben létezünk ott.
Tom Sawyernek felállt a szőr a hátán attól a gondolattól, hogy ha ő odakerülne egyszer a mennyországba, fel-alá kellene sétálnia hárfával, citerával a kezében, s himnuszokat zengedezni az angyalokkal. Persze ez gyerekes elképzelés. De a felnőttes se tud róla sokkal többet.
Valamikor azt reméltem, hogy odaát káros következmények nélkül szívhatom a Gauloises Disque Bleu Caporal -t. Meg, hogy kedvemre vízisízhetek, ameddig akarok, s soha nem fogok belefáradni. De mi az, hogy soha, semmikor, ha egyszer kiestem az időből?
Ott teljes megismerés van (Majdnem azt írtam, hogy lesz, de megállapodtam magammal, hogy ott nincs lesz, csak „van” van.)
Pál azt mondja, hogy ott Isten lesz minden mindenben. (1Kor 15,28) Majd így folytatja: [földi testünket] „romlásra vetik el, – romlatlanul támad föl. Dicstelenül vetik el – dicsőségben támad fel. Erőtlenségben vetik el – erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el – szellemi test támad föl.” (Hát, igen. Mennyit énekeltük: „János bácsi testét kukacok eszik”.)
Hej, ha teljesen megértenénk ezeket. Ám, ez nem megy. Innen csak tükör által homályosan.
Azért visszatérek Pál első kijelentéséhez. Helyettesítsük be számunkra értelmezhető szinonimákba. Tehát  
„Isten lesz minden mindenben.” Azaz
az Élet lesz minden mindenben
A Végtelen Tudás (és színről színre való megismerésének a lehetősége) lesz minden mindenben.
A Szeretet maga lesz minden mindenben.
A dimenziók végtelensége lesz mindenben.
A dimenziókban való gyönyörködés lesz mindenben.
A lelkek és éteri testek gazdagságában való gyönyörködés lesz mindenkié.
Az emberi lehetőségek végtelen kitágulását tapasztaljuk meg.
Egymásban (és Istenben) fogunk tobzódni.
Kit érdekel akkor a Caporal, a vízisí, az excel, a szalonna, a sízés, vagy a van Dyck-barna.
Létterünk a mindenkor tartó „van”, megismerésünk határai kitolódnak a végtelen parányok, végtelen távolságok, az ott történő valóságokban való gyönyörködés irányába.
Alighanem, amit itt dadogva előadtam, ilyesvalamit jelent a páli kitétel: Isten lesz minden mindenben.     
Ha tévednék, az csak fantáziahiányomnak köszönhető, no meg annak, hogy még nem voltam ott, ahová törekszem. Innen pedig képtelenség felfogni egy másik létsíkot. Mit síkot! Tereket, sokdimenziósakat, végtelen szeretettől áthatottakat. 

Az ember kotlik a gép előtt (sose tudom a képernyő előtt vagy mögött ülök, nézőpont kérdése. Inkább előtte), tehát itt kotlok, majd felkelek.
Igen, mert nincs értelmes kapaszkodóm, nincs az íráshoz katalizátorom.
Egyik blogger képet kínál,
a másik a farsangról ír,
a harmadik részese annak,  
a negyedik elgondolkoztat,
az ötödik (már megint) nem írt semmit,
a hatodik színházban járt, arról számol be.
Még belekukkantok a linkekbe, hátha.
Mindenki mondja a magáét, de egyik se indít arra, hogy mai posztom ihletője legyen.
Pedig ma kaptam két elismerést korábbi munkáimra.
Ez se ösztönöz? Ez se ébreszt bennem értelmes kiinduló pontot?
A nők meg fognak érteni. Ez a „Mit főzzek ma?”-effektus. Nekik legalább ott a szakácskönyv, amely leszűkíti a keresés körét, de posztot a világ bármely témájáról írhatok. Csakhogy azonnal jöhet a jogos kérdés: miért éppen arról fogalmazol, s rabolod időnket elolvasásával?
Ebédelek,
berámolom a mosogatógépet,
nézem a Paris St. Germain-Leverkusen meccset.
Semmi.
Előveszek egyet a legalább négy félbehagyott könyvekből.
Semmi.
Nincs kedvem olvasni.  
Egyszer csak bekattan: Zsu-zsa-nap-van-ma.
Zsuzsa,
Zsuzsanna,
Zsuzsanna és a vének,
saját Zsuzsánk, aki nem Zsuzsanna! Azt nem szereti.
A rokonság Zsuzsái.
Eszembe jut Koncz Zsuzsa, de szeret(t)em lemezeit. Eszembe Suzy Quattro (and The Middle of the Road) a hetvenes évekből. Ám ők nem magukról énekeltek.
Ott vannak a fiúk is. Az olasz Celentano-szám. Mégis más kezd motozni a fülemben. A Wake up little Susy Paul and Garfunkel hangján. De nem ők szerezték ezt a nótát, hanem az Everly Brothers.
Istenem, de régen volt.  
(Ide írom: Nagy szerencsém, hogy nem beszéltem az angolt. Így megmenekültem a slágerek lapos szövegeinek értésétől, maradtak a ritmusok és dallamok. Abban az időben még az esetek többségében mindkettő hozzátartozott a könnyű műfaj számaihoz.)
Kedves Zsuzsa, kedves Zsuzsák! Isten éltessen mindnyájatokat! Éljetek sokáig egészségben, békességben! Testőrötök legyen Dániel, aki megóvta a bibliai Zsuzsannát.
A youtube-on számos találat közül (Adriano Celentano: Susanna; Al Jolson: Oh, Susanna! trad. The Big Three: Shoking Blue, stb. hogy G. F. Händelig ne menjek el) ezt választottam ki, az előzőekben említett sláger meghallgatására. https://www.youtube.com/watch?v=tT_FlbvJoEk
Zsuzsa! Zsuzsák!
Hallgassátok névnapotokon a régi idők egyik jó ritmusú számát. 

Hiába szeretnék beszámolni arról, hogy irodalmi munkásságomért éppen a Nobel-díj Bizottság előtt állok, s kezdődik a ceremónia. Mivel semmiféle érdemem miatt nem remélhetem, hogy ez a meglepetés ér, inkább elmondom, hogy mi történt tegnap.
Tegnap komótosan összecuccoltam, és kimentem a Római térre teákért, s a könyvmegállóba, ahol két macskát egy kutyára cseréltem, másképp fogalmazva eben gubát vettem, még másképpen, az ott talált alig választékból vajmi nehezen hoztam el valamit is cserébe azokért a kötetekért, amelyekre nekem nem volt már szükségem. A patikában kétféle teát kértem, egyik volt, a másik csak keverve. Utóbbit kihagytam. A csipkét legfeljebb fagyönggyel lehetne keverni, mert mindkettőnek elég az áztatás, sőt. Ugye, vitamintartalmát veszti a leforrázott csipke. Amiért meg akarom inni, az tehát célját veszti a forrázás által.
Visszafelé ballagva betértem a postára csekket feladni. Megint az „ide álljak-oda álljak” kétértelműsége fogadott. Az előttem álló mögé álltam, de két ablak volt nyitva. Mögém állt egy pasas. Az újabb érkező megkérdezte amazt: Két sor van vagy egy? Egy van, Uram, s ahol előbb végeznek, azt az ablakot veszem igénybe.
Nem tudom, hogyan egyeztek meg, mert láttam, hogy a másik ablaktól velem egyszerre lépett el a dolgát végzett illető.
Még inkább közelítve a péknél vettem kifliket meg kakaós csigákat.
Kijőve szarkák ott csetlettek-botlottak mellettem. most is, mint már annyiszor, kellemes fotóstémaként ajánlkoztak, ameddig komolyra nem fordult a dolog.
Amikor megálltam, ők is.
Amikor a gépem után nyúltam, ők azonnal szárnyra keltek.
Így fordulhatott elő, hogy hazaérve a cikláment fényképeztem le.
Az is színes, csak nem mozog.
Még megemlítem, hogy vártam Levi unoka látogatását.
Két csengőnk van. Egy az ajtóban, egy a lépcsőház falán. Levi az ajtón lévő világítósat szereti nyomkodni.
Kb. akkor csengettek az ajtóba szerelt halk elektromos csengővel, amikor ő szokott előkövetkezni délutáni alvásából.
Tréfából hármat kopogtam belülről kifelé.
Aztán ajtót nyitottam.
A postás nézett rám kérdő tekintettel.
Hozott néhány tértivevényes levelet.