Mickey webnaplója

Orbán Viktor és te. Rudas János könyve. Csak egy hibát javítok ki (merthogy írjon mindenki úgy, ahogy akar). Ezt is csak azért javítom, mert idézet. Nem requiescunt in pace, hanem Requiescant in pace!
Érdekes összevetést hoz Machiavelli és OV között. Persze ezt megtehetné bárkivel, de hát most OV a bárki.
„A Kárpát-medencébe szorult magyar nemzet a mintegy fél évszázaddal ezelőtti európai kultúra szintjén áll.” Bátor kijelentés. Megjegyzem: még azt se könnyű megmondani, hogy ha ki akarunk törni előre, akkor merre kell mennünk? A pokolba, a mennybe, előre, de hova? Egyik tanárunk rutinos túravezető volt, mégis bekavart egyszer egy bozótosba. Majd határozott mozdulatot tett: erre kitörünk. Lépett egyet, és egy veremben eltűnt. Van ilyen.
A könyv a 136. o.-on
- prejudikál. Azt írja: „A katolicizmus után is van élet.” Kétlem.       
- téved: A (kat.) pap szerinte „a Vatikán képviselője”. Szerintem nem.
              - „a ref. egyházban nincs pap, csak lelkész, aki a hitélet főszereplője”. Mit szólnak ehhez a püspökök?
              - „A Názáreti Jézus rabbi volt”. Igen. Az is, de annál végtelenül több.      
              - „OV ellenforradalmár”. A szó üres. „ellen”-forradalmár az, akit annak titulálok. (Ld. 1956.)
138. o. „A magyar hagyomány szerint a szülőknek kézcsók jár”. Hol van már ez a hagyomány!
„A hívők kezet csókolnak a szentatyának.” Ez így nem igaz. A halászgyűrűjét csókolják meg, utalva arra, hogy funkciójánál fogva Krisztus földi helytartója.
141. o. Az emberek azért teremtetnek maguknak földi messiást, mert odáig már eljutottak, hogy a felsőbb lény nem a Teremtő, az Örökkévaló, az Atya, akinek eljön majd az országa…, akinek eljöttét megjósolták a próféták: a Messiás, aki megváltja a világ bűneit.
Ez így megint nem igaz. Jelenleg a világon 1,2 milliárd ember gondolja épp ellenkezőleg: igaznak éli meg a kinyilatkoztatást. A szerzőnek lehet persze ez a véleménye, és vele még sokaknak, de nem teheti meg, hogy általánosít.
142. 143. o. Sorolja a karizmatikus emberekre jellemző negatív tulajdonságokat. Még csak nem is utal rá, hogy lehetnek pozitív adottságaik is. Pedig vannak. Használja a könyvben az alfahím kifejezést. Rendben van. A kutyák mind hülyék, mert elfogadják az alfahímet, s együttműködnek vele, mert megbíznak benne. Náluk ez bevált taktika.
A 143. oldalon írja: „hosszú távon tönkre tud tenni egy egész országot”. Szerintem is. Volt rá példa a közelmúltban akár. De volt az ellenkezőjére is. Szent István királyt elég bizarr lenne pl. közéjük sorolni, akik tönkre tették az országot. Árpád erőskezű politikája sem ártott meg az ország tekintélyének.
A szerző odáig torzít, hogy a 144. oldalon már „Felcsúti Havasok”-ról beszél. Mi tagadás, ez már érzelmi egyensúlyvesztés erős balra húzással.          
Az i-re a 145. oldalon teszi fel a pontot. Eddig kevert-kavart, végül bevallja, hogy összefoglalást nem ír, mert „a tárgyalt témák, benne az ő véleményeivel olyan bonyolultak, hogy…” Magyarán benne hagy a slamasztikában. Néhány sorral lejjebb: 22 év politikai ás társadalmi viszonyai csalódást okoztak, ... mert sok pokoli terhet raktak kis nemzetünkre”.  Majd egy költői kérdéssel zár: „Te mit tettél érte?” Az igazságosság kívánja, hogy megjegyezzem: Kérdését saját magának is felteszi.     
Én szeretném, ha nem a pokoli terhek növelése, hanem csökkentése ellen tennénk együtt.
Vannak OV-nak szimpatikus húzásai, és vannak általam megfoghatatlanok is. Pl. a stadionok építése. Adja Isten, hogy rosszul lássam ezt a kérdést. Széchenyi lóverseny-ösztönző magatartása jut eszembe. Abból se lett tömegeket vonzó sport – évszázadok alatt se.
Az egész könyvtől hátralépve egy Bródy szöveget applikálok ide: „Ha te járnál ott, ahol én jártam / Ha te látnád azt, amit én láttam / Ha te állnál ott, ahol én álltam / Nem lennél már ártatlan /
Sőt egy Szörényi-szöveggel zárom a posztot, megnyugvásul. Aki ismeri, el is dúdolhatja: / Ősz van már / Füstöt kerget szét a szél / Ősz van már /Száraz levelet küld felém / Itt ülök a szobám ablakában / És figyelem, hogy múlik az élet /Á.../ Ősz van már / Ősz van már / Ó, ősz van már / Ősz van már…/
   

Reggel tájékozódás. Mi van a világban. Itt éjjel másodjára is nyári zápor, villámlás, mennydörgés.  Ahogy köll. Persze jobbára nyáron. Más semmi.
Kinyitom a gépet.
Az első információ, hogy rossz formában van, futtassam le a géphibák kijavítási programját. Futtatom.
Ott ülök én is, nehogy valami szamárságot csináljon a javítóprogram jelenlétem hiányában. Letörölt az minden hibát, sőt átállíthatott valamit, mert azóta kép van, de hang nincs.
Süket a gép kitörölték? Benne honol a süketség. Melyik gombot nyomtam meg?
Valami át van állítva vagy a masiniszta kaputt. Ezt csak nálam okosabbak képesek korrigálni. Jelenleg ilyen nincs közöttünk. Így hát várok. Várok, hogy jöjjön a hanghelyreállító szakember. Pl. a fiunk.
Péntek délután értesítettek róla, hogy a csavarozó gép akkuja elkészült, mehetek holnap érte. Igenis, kérem szépen.
Alá’ szolgája!
(az akku rabszolgája).
Délután befutott megmentőm. A gépem megmentője az én megmentőm. Valamit tényleg elállítottam, ami blokkolta a hangkártya működését. Kb. 3 percig tartott a diagnózis és a terápia befejezése. Újra szól a … mondjuk a Beatles.
Ma a földkerekséget a sok nyomoronc helyzet miatt a pápa a fatimai Szűzanya oltalmába ajánlotta. Nem Ferenc az első pápa, aki megtette. Ezért Rómába hozatta a kegyszobrot és ott imádkozott előtte a világért. Majd megáldotta a sokaságot, akik a Szent Péter téren ebből az alkalomból sereglettek össze.
Délután lementünk a rétre labdázni. Egymásnak rugdostuk. Belátom, némi malíciával a hangomban megjegyeztem, hogy méltó ellenfelei lehettünk volna a hollandoknak. Kikapni mi is tudunk. Ugye néhány napja 8:1-re leterítették nemzeti tizenegyünket. Azért nem többre, mert vége lett a meccsnek. Nem kérdés, hogy Le Mond-e? A szövetégi kapitány lemondott.   
Megint készítettem őszi képeket. Ősszel nem lőhetek rá a sarjadó vetésre, a növekvő fűre, a bimbós fákra.  

Hányszor ültem le reggel, hogy megírjam napi posztomat, s hányszor keltem fel reggel, esetleg nap közben is dolgom végezetlenül. Rá kellett jönnöm: helyzetem hasonlít a reggeli hírekhez. Ha éjszaka nem történt valamiféle extra esemény, a hírek az előző napi történéseket ismétlik. Hogy is volna ébredéskor hírértékű valami, hacsak az nem, hogy mit álmodott a bemondó az éjszaka.
Én is így vagyok. Vagy régmúlt dolgokra emlékezem ilyenkor, vagy kivárok. Olykor napestig. A semmiről nem lehet írni, legfeljebb azt a matematikai furcsaságot, hogy nullával nem osztunk. Ez bizonyított tény, miközben gyanakodva fogadjuk. Ugyanis nullával szorozhatunk, valamihez hozzáadhatjuk, valamiből levonhatjuk. Zárójel vége.
Ma kint jártunk az Óbudai sziget játszóterén. Ld. néhány hangulatkép. A nap további részében befejeztem a lengyel Igor Janke által megírt Orbán-sztorit, a Hajrá, magyarok! címűt. Nem fogom lemásolni a könyvet ebbe a posztba, mindenesetre nyugtázom, hogy OV-t hús-vér emberként mutatja be, se nem ördögnek, se nem angyalnak. A könyv esemény- és gondolatgazdag.
Néhány idézet túlságosan érdekes ahhoz, hogy elmehetnék mellette említés nélkül. Soros Gy. (1993) így magyaráz a Fidesz tagjainak: EU. elvet mindent, ami keresztény, hagyományos, vagy nemzeti (Kísérteties, mennyire megvalósították az eltelt időszak alatt – jegyzem meg). Figyelmeztette vendégeit, hogy „a hagyományos értékekre való hivatkozásnak az lesz a vége, hogy nacionalizmussal, fasizmussal és antiszemitizmussal fogják őket vádolni”. (Sorosban egy próféta veszett el!) 136. o.       
A választások előtt azt írtam a Fideszről: Ha a jelszavak humorosságán múlik a siker, a Fidesz esélyes. A könyvben ezt olvasom: „A felvételek viccesek voltak, vidámak, de nem volt bennük valódi üzenet.” (Nem is nyertek 94-ben.) 145. o. „Mo. jövője attól függ, sikerül-e megteremteni az erős középosztályt (ez OV értelmezésében polgárt jelent, akinek némi vagyona van, tanultsága, kurázsi van benne, stb.).” (Így van, ha a középosztály vagyonával a nemzetet akarja felemelni. Ám ez nem egészen biztos – gondolom én.) 147. o.  
Medgyessyről a könyv nem említi, hogy az eladósításról fitymálva beszélt: „Ez legfeljebb néhány közgazdászt érdekelhet”. (Medgyessy nem bizonyult prófétának.) A könyv ugyancsak nem említi a Millenáris parkban az Álmodó magyarok c. kiállítást, mely a körülményekhez képest felemelő valami volt. Említi viszont a GyF-fel való választási párbajt. (Én láttam. Azt tapasztaltam, hogy OV egy leeresztett kezű bokszoló, aki alig várja, hogy kiüssék. Ez jött át a képernyőn.) Hozza viszont a könyv az Új Alkotmány preambulumának a szövegét. 242-244. Ítélje meg mindenki maga, hogy vállalhatja-e vagy sem.  
„Viktornak meggyőződése, hogy küldetése van, hogy felelős Mo. sorsáért, hisz abban, hogy csak ő képes rendbe tenni az államot.” Ez egy befolyásos fideszes vélemény. (279. o.) GYF a maga részéről ugyanezt vallotta emlékezetem szerint.
Zárásképpen egy interjúrészt másolok ide a 298. o.-ról, mert tanulságos, és mert megismerhetjük belőle OV gondolkozását: „Mind Mo-on, mind Európában két gondolkodásmód uralkodik, és ez ugyanúgy jelen van a politikai vezetők, az értelmiségiek, mint a hétköznapi emberek körében. A mai Európában kétféleképpen közelítik meg a szabadság kérdését. Nem vagyok filozófus, és nem szeretnék konyhafilozófiát művelni. E problémakörre politikusként tekintek, és nem filozófusként. A szabadság nem más, mint az abból az állapotból fakadó kötelezettség, amelyben az ember találja magát. Bizonyos dolgok már születésünk pillanatában eldőlnek. Az én esetemben ez azt jelenti, hogy férfi vagyok, magyar és keresztény. Mindebből számomra konkrét kötelességek erednek. A szabadságot, amelyet az Úristentől és a politikai rendszertől kaptam, ki kell használnom arra, hogy a lehető legjobban teljesítsem a születésemtől rám rótt kötelességeket. Én így értelmezem a szabadságot, mint kötelességet. Mondjuk, én A típusú vagyok. De vannak B típusúak is, akik teljesen másképpen értelmezik a szabadságot. Az európai B típus úgy tartja, a szabadság azt jelenti, hogy szabad neki leráznia azokat a kötelességeket, amelyek születésénél fogva nyomják a vállát. A B típusú ember szerint a szabadság definíciója az, hogy nem muszáj kötődnie ahhoz az állapothoz, amelyet a születése meghatároz. Az ilyen B típusú úgy gondolja: noha férfinak születtem, magyarnak és kereszténynek, szabadságomban áll, hogy ne legyek férfi, ne legyek magyar és ne legyek keresztény. Az európai politikában manapság többségben vannak a B típusúak… A mostani európai válság gyökereit ebben kell keresnünk.”      
Következik a másik könyv, melyről majd később. 

Az a benyomásom, hogy nyelvünk helyesírásának mai fejlődését támogathatná a számítástechnika. Azon rég túl vagyok, hogy a papagájt és a harkályt egyféleképpen volna érdemes írni, de mondok mást. Itt van a hinni és vinni ige. Hiszek, hiszel, hisz, hiszünk, hisztek, hisznek. a vinni ugyanerre a nótára jár. de nézzük meg felszólító módban: Higgy, de vígy. Mikor lesz egységesen viggy és higgy avagy vígy és hígy az írásmód? Higgyetek, de vigyetek. (higgyetek-viggyetek?) 
A racionalizálást segíthetné a számítástechnika ezeknek a hasonló, de mégse azonos jelenségeknek a felszámolásában. Mondok mást. Himnuszunk kezdősora a Hozsanna énekeskönyv tartalomjegyzékében így szerepel: Isten, áld meg a magyart… Visítok, javítani kellene. Ám egyszer csak egy Kölcsey-kötetben látom: eredetileg is áld szó szerepel. Gyanítom, hogy keletkezése idejében (1823) még nem született meg az első helyesírási szótár. Csak másfél évtizeddel később. Illene mai helyesírásra átírni, mert rossz beidegződést okoz egy gyermekben, ha ezt látja. Ám akkor így írtak. Nem beszélve a költői szabadságról, amely lehetővé teszi a poétáknak, hogy kedvükre játsszanak a szavakkal s a központozással.       
De ha már beidegződés. Nem célszerű megterhelni hajánál előrángatott faksznikkal a korábbi helyesírási gyakorlatot. Különféle generációkra mutat, ha szőlőt vagy szöllőt látunk leírva. Ha mindig vagy a mindíg, netán a mindég szóval találkozunk.
Kórusvezetők általános tapasztalata, hogy hajszálpontosan azt kell a szólamoknak begyakorolniuk, amit a kotta mutat. Egy rosszul megjegyzett szólamot utólag helyrehozni hatalmas munka. Így van ez a változó helyesírási szabályokkal is. Ha változtatunk, az legyen kikezdhetetlenül egyértelmű, és többé ne nyúljunk hozzá. Hacsak nem olyan dologhoz ragaszkodnánk, amely idejétmúlt dolog (pl. ly-j).
* * *
Ma Leventével megnéztük a töltésépítést. Ilyet még nem láttam. Adva egy műanyag záró szalag kb. egy méter magasságban. A flaszterúttal párhuzamosan feszül, melyet elválaszt egy rézsútos földúttól. Utóbbi nyilván az építkezés szükségszerű terméke. Ide tart egy Caterpillar. Mivel magasugrásra képtelen, a szalagot elszakítani, majd megcsomózni nem akarja a gépet irányító ember, avagy egyszerűen csak lusta kiszállni a vezetőfülkéből, a következőket produkálja.
Szembe áll a szalaggal. Maga elé parancsolja a földgyalut. Hidraulikával lerakja a szalag túlsó oldalára a kosarat, s tovább nyomja a földnek. E módszerrel megemeli méter magasra az első kerekeket. Előremegy. Felemeli a kosarat és most saját maga mögött engedi le. Megemeli vele a hátsókerekeket és az elsőkkel előbbre kaparja magát a túlsó oldalon. Átlépi csont nélkül a szalagot. Igaz, hogy eltartott vagy öt percig a művelet, és elhasznált hozzá egy kevés üzemanyagot, de a manőver sikerül. Innen már a dolga egyszerű. Gond nélkül felkapaszkodik a meredeken emelkedő földúton a töltésre. Mi az neki.          

Nem gondolom, hogy posztjaimban politikával kívánok a jövőben foglalkozni. Szeretném ezt másoknak meghagyni. A címben Cohn-Bendit felhorkanását idézem. Kellemetlen hangja máig a fülemben cseng, s máig nem értem, hogy amikor a magyar kormány átvette félévre az EU irányítását, a házelnök miért nem állította le a fegyelmezetlen politikust, akinek mondandója köszönőviszonyban se állt a napirenddel. (Ami az EU-ban folyik, az több mint fegyelmezetlenség. Egy normális tanár iskolai órán nem tűrné az ott fel-felbukkanó méltánytalanságokat. Ajjaj, ebbe se kívánok belemenni!)
Életem viszont úgy hozta, hogy két könyv is a kezembe akadt OV-ról, melyeket párhuzamosan olvasok. Egy magyar, amely a politikai környezetet és a kormány viselkedését járja körbe elég nagy távolságtartással helyenként elég szubjektív (Rudas János: Orbán Viktor és te), és egy lengyelt, amely úgy leköt, mint annak idején M. Twain könyve, a Tom Sawyer kalandjai (Igor Janke: Az Orbán Viktor-sztori egy lengyel újságíró szemével (Hajrá, magyarok!). Olvasmányos, személyes, közelképekben mutatja be azt az embert, aki meglehetősen határozott. Azt hiszem, mindkét könyv hoz sokféle gondolkoznivalót. Az egészről azért teszek említést, mert tegnap figyelemre méltónak ítéltem egy tudósítást (lájkoltam), amely a miniszterelnök angliai beszédét kivonatolta.„Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország ma egy igazi laboratóriumként működik: a modern világ kihívásaira a hagyományos értékeken alapuló válaszokat próbál találni.”
Én itt önmérsékelem magamat, és befejezem posztomat. Pusztán tájékoztatni kívántam azokat, akik olvassák blogomat, hogy mi foglalkoztat ez idő szerint. Mindenkit ugyanerre kérek: Ne kommentálja,+- véleményével, hanem olvassa el a könyveket, ha kedve szottyanna hozzájuk. Ha nem, akkor meg ne.
Az én hozzáállásom talán érthető, ha azt mondom, hogy a hazai politikai közelmúlt részletes elemzését kapom a kötetekből. S ez még akkor is érdekes, ha vallom: Az „Orbán Viktor és te” relációból a TE a hangsúlyosabb. Mindnyájunkon múlik, hogy épül vagy romhalmazzá válik ez az ország. Másképpen: a kispolitika mindenki számára nyitott terület, ahol meghozhatja a jobb életlehetőség feltételeit saját döntéseivel. Véleményem szerint mindnyájunknak ez a fajta aktivitás meghatározóan fontosabb, mint a nagypolitika. Talán egy képpel támasztom alá érvelésemet.
Kétféle ember van.
Az egyik eldobálja a papírhulladékot, ahol éppen feleslegessé válik számára, a másik felszedi a szemetet és a szemétkosárba dobja. A szerepek persze nem ilyen egyszerű képletek mentén alakulnak.
Uff. 

Moldova elbeszélésében egymás mellé kerül két hóhányó, s lapátolják a havat éjszakai műszakban. Időnként mondanak valamit. Időnként hallgatnak. Időnként egyikük ír valamit elfordulva egy cetlire, időnként a másikuk. Utóbb kiderül: mindketten írók, s jöttek témát vadászni a nép egyszerű fiai-lányai közé.
Olykor rajtakapom magamat, hogy mintha ezért indulnék fotózni. Hátha történik valami, amiről fotó készül, utóbb írás is akár. Ma a praktikum így kívánta. Délre rendeltek be az ügyfélirodába, hogy orvosilag alátámasztott alkalmasságomat gépbe vigyék, tőlem a sarcot lehúzzák, fotót készítsenek öreg fejemről, s ideiglenes papírt adjanak, arról, hogy változatlanul vezethetem saját autómat (másét is), amíg az újabb 3 évre szóló engedély el nem készül. Szűk hónap múlva majd újra mehetek. Érdekelne, hány ország szórakozik ezzel, s hány hiszi el a sofőrről, hogy ha 30 évet vezetett, s nem okozott karambolt, lehet, hogy ma is tud még vezetni. A dolog életfogytos. Az én koromban három évenként ismétlés. Mint aki megbukott. Tehát egy órával hamarabb elindultam. A közelben parkoltam, s tettem egy sétát az ismerős helyeken. Készült csakugyan néhány kép.
Hazajőve két fotópályázattal találtam magam szemközt. Az egyik, korhatár nélküli, témája: Mária-kegyhelyek bel- és külföldön. Kétféle bajom támadt vele: a képet csak vágni szabad, mást tenni vele nem. Én meg általában belenyúlok a képekbe, hogy azt az élményt nyújtsa, amelyet láttam, s amelyet láttatni akarok. A másik gond a díjazás. A kiírás szerint lesz I., II., II., díj, továbbá tárgyi jutalmak. Izé. Mi mennyi?
A másik pályázatról harminckét évet késtem. A korosztály-megjelölés szerint max. 35 évesek lehetnek a versenyzők. Így hát az egyéb feltételekre alig figyeltem, noha itt 60 000 Ft az első helyezett díja.     
Tegnap befejeztem egy könyvmegállóból ingyen cserélt 3 forintos olcsókönyvtári könyv olvasását. Mikszáth Kálmán két dolga szerepel benne: A beszélő köntös, és Az eladó birtok. Nagy romantikus volt a koma.
Még csak annyit: könyvjelzőképpen egy kilyukasztott BKV-jegy szolgált benne. Valaha 1 Ft-ba került.
Meddig inflálódik a forint? Ameddig milliomosok nem leszünk, mint valaha az olaszok? Az ő pénzük már-már a vicc kategóriát súrolta. Aztán kellő reformálások után rátértek az euróra. Elég sokat buktak rajta, mert minden kereskedő ceruzája rendesen fogott, és felfelé kerekedtek az árak.
Biztos, hogy kell nekünk euró? Csak ilyen meg olyan témát tartalmazható vésettel?
Az angoloknak miért nem kell? – kérdezem csendesen.    

Úgy múlt el, hogy észre se vettem.
Úgy múlt el, hogy csak gyanakodtam, közelségére.
Úgy múlt el, mint átevickélésünk a 3. évezredbe. Egy évig tartott, 2000 és 2001 között.  (Az okosabbja vitázott, hogy melyik a helyes időpont. Pedig a dolog egyszerű. Krisztus vagy Kr. előtt hétben született, vagy néhány évvel később. Ettől kezdve minden időszámítgatás relatív.)
Úgy múlt el, hogy nem tudtam, mikor haladta meg posztjaim száma a 3000-et (Még nem az enyém egészen a blog.hu). Merthogy a blog.hu – ha rejtetten, de – jelzi, hogy hányadik posztbejegyzésnél tartok. Vissza kellett fejtenem, ha tegnap ennyi volt, akkor a 3000. poszt milyen dátumhoz köthető? A helyes válasz: 2013. szeptember 11. Címe: Napindító.
Ez a mostani tehát a 3030. poszt.
Ezért lehetne éppen 3030 a címe, mégis más lesz: A komfort rabszolgái
Utóbbit a következőkkel támaszthatom alá.
Senki ne gondolja, hogy megúszta a maga „tamagotchi”-ja etetését. Ha van akkus csavarozód, akkus fényképezőgéped, akkus laptopod, akkor figyelj rám!
Az akku a sokféle tamagotchink egyike.  
Induljunk ki abból, hogy elemlámpánk elemét addig gyötörtük, amíg ki nem hunyt. Ekkor lecseréltük másikra. Gyerekkoromban 5,30 volt a 4,5 voltos laposelem. Mentünk is Lapos Elemér, amikor csak a szükség úgy hozta.  
De az akkunak lelke van. Bánásmódja kiemelt figyelmességet követel, vagy pedig vastag pénztárcát. Utóbbi esetben nincs más dolgod, mint tenmagad vagy a sofőröd felkeresi az akkuboltot, vesz egy újat, eldobja a régit.
De ha huzamosabb ideig szeretnéd használni laptopod akkuját, akkor kösd fel a gatyádat!
1. Windows vezérlőpult be.
2. energiagazdálkodási lehetőségek: be.
3. sémabeállítás módosítása: be.
4. spéci energiaellátási beállítások módosítása: be.
5. Öt lépésben beállítás: hibernálás 3%. Ekkor a gép kikapcs.
6. Hálózat (adapter) ki. Gép bekapcs. aksi-lemerítés 3%-ra. Akkor hibernálva van.
7. Adapter csatlakoztatva, akkufeltöltés 100%-ra.
8. Havonta ismételjük meg a fentieket.  (Döntés tőlem.)
Utóbbi ugyanis azt jelenti, hogy naptárunkba írjuk be, mikor merítettük le utoljára az akkut. Ettől kezdve minden hónap azonos napján feladat. Az előbbiek szerint lemeríteni-feltölteni az akkut.    
Tapasztalati tény, hogy az akkunak az tesz jót, ha mindig töltve van. Ám ezt is felülírja a havi hibernálás szükségessége. Azonkívül az akkunak nem jó, ha használatlanul áll.
Köztem és az akkuk között annyi eltérés kétségkívül beigazolódni látszik, hogy én most már tudom, mi jó az akkuknak, de az akkuk nem tudják, hogy mi (lenne) jó nekem. 

„Ritka zsírégető kávébab” – szól egy reklámszlogen.
Szerintem csaknem tökéletes.
Egy névelő azonban mintha hiányozna: Ritka a zsírégető kávébab!
De ha jól meggondoljuk jó zsírégető bármely kanóc, ha gyufával meggyújtjuk. Az egyéb zsírégetőknek legalább akkora irodalma van, mint a hajnövesztőszereknek. Évszázadokra megy vissza a csodaszerek literatúrája. (Pl. Arany János: Bajusz, amit kopasz-szájú Szűcs György bátyáról énekelt. Per tangentem hadd említsem: Az ábécébe szedett Arany-verscímek elseje ez. Hogy is ne volna: A b-a… )
Én megmaradok saját őrült hipotézisemnél, miszerint:
Fogyókúrázni csak a soványak tudnak, azért soványak. A kövérek nem tudnak fogyókúrázni, azért kövérek. (Nézzetek rám.)
A fogyókúrázásnak ugyanis semmi értelme nincs. Minek lefogyni 30 kilót, hogy utána kitartó munkával fél éven belül visszahízzuk a ledobott kilókat. A legalkalmasabb versenysúlyt az egyenletes és életmódszerűen folytatott egészséges étkezés biztosítja. Sok rostos zöldség, kevéssé édes gyümölcsök, alig pia, alig állati fehérje, alig zsírok, alig cukor, alig tészták, laskák, stb. Ha ez megy, ki sem alakul a probléma, és egészen biztosan életmódszerűen tartható. Gondolom, a sok nyers zöldség segíti a szinten tartást s a kedvező közérzetet.
Ez persze nem jelenti, hogy a sovány ember egészsége töretlenül fennáll az idők végezetéig, inkább azt, hogy más típusú betegségek támadják meg.
Mindenesetre egy rizikófaktorral beljebb van. 

– A nap várakozásban telik. Én várom a vendégeket, három helyről hat ember érkezését. Tücsi süt-főz nyolcunkra, végtére is az ő szülinapját ünnepeljük.  Mondom neki, legközelebb nem akarod-e vendéglátóhelyen megülni napodat? Erőink fogyóban vannak. Egyelőre bírom – mondja – hála Istennek! (Végül a nyolcból tíz vendég lett, Londonból megérkeztek Mariék.)
– Ferenc pápa csaknem naponta lepi meg forradalmi gondolataival és tetteivel a világot. Könnyű neki – mondom, ő még csak hetvenhét, én meg már a hatvannyolcadikat taposom.
– Volt egy Németh Kálmán nevű fafaragó művész. Faragásait többnyire ellátta rövid szövegekkel, melyek értelmezték és „feldobták” a munkáit. Azon kapom magamat, hogy ösztönösen őt követem, amikor egy ártatlan, naptól átvilágított muskátlit fotózom, (úgy néz ki, mint a gyerek füle, amikor szemből süt a nap), és adok neki egy ilyen blikkfangos címet:
Bezzeg az én időmben!
Kirándultuk ilyen szép időben.
Ezek a szövegek azután elenyésznek, mert efemerek, mint maguk a nagy tömegben készült fotók.
– A FB-on találok egy jellegzetes góbényelvű szöveget. Hiányolom, hogy se a murok, se a kalorifer nem szerepel a szövegben, de a punga se. Talán a pityóka igen. Igen helytelenül stekkernek nevezi a prizát.
– Szotyolás-mézes csemege a halva.
Szeretném újra megkóstolni – élve.
Ugyanez haikuban:
Tudom, ez halva
szeretném megkóstolni
a halvát élve
* * *
– Miután elmentek a vendégek, töprengtem el rajta,
   egyetlen fotót se készítettem, ejha

Valakinek a viselkedéséről beszélgettünk az este, amikor előjött, hogy még a gimnáziumban (Kb. 50 éve) elég sok latin közmondást, szállóigét tanultunk. Hosszú szövegű az, aminek értelme: Ha Rómába mész, viselkedj úgy, ahogy a rómaiak. Már csak az eleje rémlett, a többi kezdett homályba veszni. Ezért megkerestem A latin bölcsességek könyvében, s megtaláltam: „Si fueris Romae, romano vivito more. Cum fueris alibi, vivito sicut ibi.” (Bánk József így fordítja: Rómában római módon élj. Ha máshova kerülsz, ott a helyi szokás szerint élj.) Sok hasonlót fújtunk akkoriban. A legnépszerűbb kétségtelenül ez volt: Si tacuisses, philosophus mansisses. Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.
Emlékszem, apámék korában ugyanez járta görög eredetű mondásokkal tarkítva. Előbb a görög, majd a latin kopott ki a köztudatból, hogy átadja helyét mindenféle, főleg angol lötyögésnek, kivált az informatikában (SMS, DVD, RAM, Blue Ray és még ezerféle).
Jobbára konferenciák előadói villognak még idegen nyelvű bölcsességekkel, s frappáns versidézetekkel, ám a hallgatóság egy része nem érti az eredeti szövegkörnyezetükből kiragadott citátumokat.
A nem értik, „nem értjük”-ről két kis epizód ötlik eszembe. Az egyiket tán Móra írta: „Nyímötyű van? Akkor hát nem értyük”.
A másik értetlenkedést mi magunk követtük el. Ha a politikában történik mindez, akkor lobbizásnak hívják, de a mi kiscsoportunkban esett meg a nagy eset, hogy szópókereztünk. Ez nem túlságosan bonyolult játék. A körbe ülők sorra mondanak egy-egy hangzót, s ezekből végül össze kell állnia egy híres ember nevének. Híresnek az számít, akinek a nevét a társaságnak legalább a fele ismeri. Volt köztünk egy széles látókörű valaki, aki mindenről hallott, olvasott, mindenkit ismert. A játék elindult, eljutott egy bizonyos pontig, amikor is egyre egyértelműbbé vált, hogy ki az illető. Teszem azt, ott tartottunk a hangzókkal, hogy K-A-N-D-Ó – K-Á-L… és akkor a soron következő játékos megvétózta az „L” hangzót. Visszakérdezett (a visszakérdezési lehetőség „benne van a pakliban”.): Kire gondoltál, hogy L-hangzót mondtál? Ilyen esetben vagy megválaszol az illető, vagy nem tud értelmesen felelni, mert blöffölt, amikor újabb hangzót ragasztott a szókezdeményhez. Tehát a játékostárs visszakérdezett:
– Kire gondoltál?
– Kandó Kálmánra – hangzott a helyes válasz.
Mi összenéztünk: Ki az a Kandó Kálmán? – Mi nem ismerjük – jelentettük ki fapofával.
No, aztán érvelhetett emberünk, hogy hát hogyne ismernétek, hiszen a villanymozdonyt… híres tanár volt…
Semmi nem fogott rajtunk. Az értelem szikráját se mutattunk. Tudós társunk a szabályok értelmében megbukott, miközben mindnyájan tudtuk, hogy igaza van. Ő legyintett, és valamiféle kellemetlen megjegyzést tett elmeállapotunkat értékelve, mi meg befelé dőltünk a röhögéstől.
Ez egyszer elment, többé sose kísérleteztünk hasonlóval.
Mindenesetre jól példázza azt, hogy a megengedett lobbi-tevékenység mennyire torzítja a valóságot, és miféle aljasságokra képes. A cinkosság eltűrt eszköze; jelenléte főleg a politikában okoz zavart.