Mickey webnaplója

1. Legalább hároméves adatokat találtam az EU-tagországok átlagos nyugdíjáról. https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1687224665032&set=a.1535616554924.2070055.1370146006&type=1&theater
Tanulságos végignézni az adatokat. Kicsit megvilágosodnak az összefüggések: egy-egy ország politikai és pénzügyi helyzetét segítik megérteni. Nem kommentálom a rajzos ábrát tartalmilag.
Ahány ház, annyi baj legyen – mondaná papjancsi, a poénlövő.
2. Magam törekedem rá, hogy közelítsem az egy ökolábnyomnyi fogyasztást. Messze nem így van, és még akkor se lenne így, ha súlyom felére fogynék.
De hát úton vagyunk (én pl. az előszoba és a lakás másik sarkában lévő dolgozóm között, és sorra kapcsolgatom le az égőket. Biztos vagyok benne, hogy a mosóautomata nem fél a sötéttől, a mosogatógép is eligazodik saját programján, ha süt, ha fúj, s akkor is, ha nem ég a lámpa. A nappalinak meg mindegy, hogy keveri-e benne a levegőt a ventilátor vagy sem, ha senki sem tartózkodik benne. Most, hogy leeresztett redőnnyel védekezem az erős UV-sugárzástól, a szoba egyelőre elviselhető klímájú. Elég, ha egy kisebb teljesítményű propeller forog. Később majd meglátjuk. Ugyanis
Európa mostanság megkapta Afrikától felesleges forró levegőjét. Óhatatlanul az jut eszembe, hogy az onnan menekülők részére milyen kedves gesztus, utánuk küldeni az otthon megszokott meleget. A meteo szerint Franciaország felől felénk kunkorodik a sivatag hozadéka, és el is végzi banán- és fügeaszaló munkáját.
Sokféle lehetőséggel élünk itt, Bp-en.
A Dagály és a Palatinus strandok csúcsra járnak. (Éva szerint a Pala kenterbe veri a Dagályt. Árban egyformák.)
A forgalmasabb utakon locsolják a síneket és a flasztert, a polgárok pedig félliteres palack vizet kapnak szükségleteik szerint – ingyen. Mint a kommunizmusban.
A forgalmasabb utakra párakapukat állítottak, melyek hűvös vízpermettel köszöntik az alattuk áthaladókat. Van ebben valami élvezetes. Ingyenes szórakozás, mint valaha gyermeknapon a Vidámpark.
Itthon ma már légkondicionálóval ijesztgetem a kánikulát. Még nincs bekapcsolva, de ha akarom, bármikor élhetek vele. Ez idegileg segít feldolgozni a hőséget. Ugyanaz a hatása, mint a Balaton melletti sétálásnak. Szakad rám a forróság, de nem izgat. Ha akarom, belevetem magamat a habok közé, és vége a megpróbáltatásnak.  
3. Ökolábnyomom zsugorítása céljából a nagy nyár végi leértékelésben vettünk egy pár akciós szandált, mert a régi talpa széttörött ott, ahol a kuplungpedáltól még el nem kopott. Gondolni kell a jövőre is. Ezért aztán elrakom az igazi, Bangladesben készült, sérült talpú jószágot, mert az új kínai. Ez is igazi bőr felsővel rendelkezik, de a talpa műanyag. Ismerem ezt a fajta műanyagot. Egészen addig szolgál, ameddig ketté nem törik. Jobb, ha megőrzöm a régit is, mert hátha az új egyszerre törik ketté a talpamon keresztirányban. Volt már rá precedens.
Még megjegyzem, hogy úgy kell annak (nekem), aki olyan gazdag, hogy olcsó terméket vásárol.
Ha angol volnék, alkalmasint az ő észjárásuk szerint jártam volna el, és egy drága pacskert vettem volna, mert az ő közmondásuk csakugyan ez: Nem vagyok olyan gazdag, hogy olcsón vásároljak.

 Vissza a régi kerékvágásba – írtam Báró megjegyzésére. Az jutott eszembe, hogy jó is az a régi kerékvágás, de ma más értelmet kapott. Korábban biztonságot nyújtott a szekereknek, hogy a bakhátak mentén haladnak a szokott úton a lovacskák. Ma piszok pejoratív értelmű a kerékvágás. elég az Árpád-híd buszok és egyéb nehéz járművek által kivájt flaszterjére gondolni, kész balesetveszély. Ha kiugratsz a kerékvágásból sávváltás alkalmával, erősen szorítanod kell a kormánykereket, hogy autód ott haladjon tovább, amerre te akarod, s ne zabolátlankodjon, mint a megvadult lovak.
Arrivée – írtam tegnap. Megérkezés (de szeretem ezt az Abba-számot). A megérkezés akkor jön létre, amikor visszahelyezkedem megszokott környezetembe. Tegnap kb. egész napig eltartott a megérkezés. Először az ifjú pár jelentkezett, hozták a hoznivalókat, vitték a vinnivalókat. Ha megérkezve várjuk őket, ebédet kapnak. De tíz perccel korábban jöttünk haza, mint hogy ők látogattak volna meg. Kaja a Holdon. Távozóban kaptak egy tábla Milkát, hogy kondícióvesztés nélkül kibírják hazáig, vagy talán inkább nászomék házáig. A móváriak már hazafelé úton jelezték, hogy jönnének a következő hónapban. Szeretem őket, szeretem valamennyi gyermekemet, de a megérkezés szituációja olyan, mint a szülő nőé. Szép rácsodálkozni az újszülöttre, de a szülő asszonynak szerencsésebb másról beszélni, mint arról, hogy mikor jön a következő baba.
Megérkeztünk. De vajon tényleg megérkeztünk-e? A ki- és becsomagolások jó néhány óráig eltartottak.
 Kicsomagoltuk a szennyest és mindenfélét, amikkel tömve volt a kocsi.
Összecsomagoltuk az alkalmi fekvőhelyekként szolgáló laticeleket (habszivacs-matracokat), s leszállítottuk a földszinti tárolóba.
Mondom az asszonynak: Ma még fúj a szél, tegyük meg, amit lehet, mert kánikulában mindez nehezebb lesz. Porszívózás padlófelmosás, erkély kitakarítása, növények ápolgatása követték egymást.  
Majd pihenésképpen kicsit gatyába ráztam a készült nyersfotókat, s felraktam a családi albumba őket.  (Még linkként továbbítani kell a gyerekeknek.)
Este lett, mire végigolvastam a beérkezett emaileket.
Jól eső érzés volt birtokba venni északi tájolású hálónkat, s a megszokott összetételű óbudai levegőt beszívni. Szúnyog egy szál se, ha volna, letartóztattatnak (avagy fel-) a szúnyoghálón. Gyors ejtőzést követően az igazak álmát aludtuk.
Az is Óbudához tartozik, hogy hajnalban kirúg az ágy. Felkeltem, és örömmel olvasgattam, hogy másoknak miféle élményei támadtak a néhány nap során. Végigszürcsöltem az általam rendszeresen olvasott blogokat.
Mára maradt a lekvárok befőzése, némi vásárlás, mosóprogramok indítása (nem általam), a fagyasztó leengedése és kitakarítása, némi árnyékolás, felkészülés a következő hőhullámra, kapcsolatfelvétel helyi környezetünkkel. Felkérések fogadása. Most egy cikk megírása következik, így hát – legalábbis átmenetileg – a poszt írását felfüggesztem.
Azt pedig már talán joggal kijelenthetem: Csakugyan megérkeztünk.

Kedves feleim!
Menyem és vejeim
az 4.
Gyermekeim száma
megint 4.
Unokáinké
8.
Mi ketten,
az együtt 18.
Jól számoltam?
Hol nálunk, hol lagziban Ráckevén,
majd megint nálunk,
végül a Balaton partján leledztünk.
A lagzira csütörtökön indultunk, hogy szombaton
minden együtt álljon Robi és Kati esküvőjére.
Nászainkkal és megannyi egyéb segítőkkel megtörtént a szépséges ceremónia.
Rövid szusszanás után nekiereszkedtünk az M7-nek, hogy Elviék nyaralójában kössünk ki.
Tizennyolcan.
Már kellett hozzá egy kisegítő apartman is.
Lett.
A nyaralás mérlege: Eva dit: élete legszebb élményei a tóhoz kötik.
Szép is a’ – mondaná öregapám. Én meg egyetértek vele.
Szigligeten strandoltunk. Biztos, hogy ott, mert kétszer is belefutottam Esterházy Péterbe.
Egyéb összegezhető adatok:
A lagzira negyven ember volt hivatalos. Jelentem, mindenki megjelent.
A nyaraláson is a 18 fő.
Közlekedési anomáliák.
A ráckevei parkolóból kijőve Az esküvőre érkezők közül az egyik kocsi fennakadt egy öntöttvas-valami kiálló kampóján, ami lepecázta az Opel hűtőjét. Ez három nap vacakolást vonzott.
Coltom tudatja a helyiekkel, hogy merre járunk. Hangicsál.
Robi motorja (egy derék 350-es Jawa) kereke kipukkadt, majd egy szénkefe rugója akadt ki. 
Minden gond megoldható. 
Egy kisfalu vegyesboltjában előadta problémáját. Az ott tanyázó atyafi meginvitálta szemközti házukba, s csak ennyit szólt, majd a mama elvisz belső gumit venni. Légkondis autóval téptek Devecserre, s mivel ott nem jártak szerencsével, tovább Ajkára. Az ottani szerelőnek volt gumija. Nem tudom, kik voltak a jótét lelkek, aki kisegítették Robit, de áldja meg őket tettükért az Isten. A szénkefe-gondot sikerült kiküszöbölni az úton kb. 45 fokos kánikulában. 
Ne jöjjön elő egyik probléma se a jövőben.     
A budapesti és ráckevei találkozásokról és eseményekről kb. 300 fotót készítettem, a balatoni tartózkodásról csak kétszázötvenet.
Mivel itt személyiségi jogi zűrök léphetnek fel, nem teszem közzé őket, csak nagyon vázlatosan a FB-on. 
És mivel a XXI. sz. legjobban fejlődő terméke a számítástechnika, nem kívántam megszellőztetni, hogy két hétig lakásunkat csak a különféle reteszek biztosítják.
Gyorsan hozzáteszem, hogyha az igényelt internethozzáférés-jelek megfelelő minőségűek lettek volna, az unokák pedig kevesebbet ültek volna a laptopok előtt, a korábbi évekhez hasonlóan közömbös témákról naponta írtam volna. 
Becs szóra!

Vannak furcsa emberek, akik beállnak valamire, és belebetegednek káros szokásaikba. Most nem a piásokra, bagósokra és drogosokra gondolok, hanem azokra, akiket a tévében láttam annak idején. Egyikük pl. félt a szélkerekek tövébe menni, és – úgy látszik – felkeresett különös bogarával egy pszichiátert, hogy oldaná meg félelmét. Az fokozatosan közelített vele a monstrumhoz, mígnem megtapogatta oldalát.
Hasonlóképpen segített egy asszonyon, akinek arachnofóbiája volt, magyarul iszonyodott a pókoktól (lehet, hogy nekem is az van. Nem szívesen tapogatnám a skorpiót). Vele megsimogattatott végül is egy madárpókot.
Egyvalaki pedig azért kereste fel, mert évtizedek óta csak sajtokat evett. Maga sem tudta, hogy miért. Minden egyebet undorral vett magához. Őt folyamatosan rábeszélte egy banándarabkára, egy spagetti-szálra, egy tudom is én, mire. A nő (érdekes módon a fóbiások a tévésorozatban nők voltak) megkóstolta némi undorral, de gyomra befogadta. Igen-igen lassan megszokta, hogy a sajton kívüli ételek is jó ízűek, legalábbis hasznosak és fontosak is szervezetének. Ettől kezdve egészsége lassacskán visszatért.
Adva korunk fiatalsága (középkorúsága, és öregsége). A legáltalánosabb függőségek egyike, mely lelki egészségtelenségek forrásává lehet, a számítógép. (Íme, az élő bizonyíték, éppen a képernyő előtt üldögélek.) [Itt az élő bizonyíték – mondta a rendőr – majd folytatta: Az orrunk előtt halt meg, amikor az autó elé ugrott.]
Tehát az időrabló számítógép. (Megint nem teljesen igaz, olykor igen sok időt spórol meg információs, ügyintézős stb. szolgáltatásaival.) Előtte ülnek a gyerekek, s nem mozognak eleget. Nem készítettem fotót három unokámról, akik mindegyike előtt egy-egy laptop volt, s játszottak. Talán közös játékot együtt.
Mica három programot kínált fel nekik, ebből kettő megvalósult. Felmentek a János-hegyre, és elkerekeztek Szentendrére vagy négyen. Íjászkodni is szerettek volna, de időben nem sikerült az egyeztetés. Mindenesetre örültem kimozdulásuknak, mert meg kell tapasztalniuk, hogy a számítógép virtuális valóságán kívül is létezik egy „bio”-világ, amely különféle esztétikai gyönyörűségekkel terhes, csak győzzék a kínálatot feldolgozni.
Tegnap a Palatinuson kaptak egy kis ízelítőt a természetesebből. Egész napjukat a vízben töltötték.      
Így kellene élni valahogyan naponta.

Van egy kis házam, ottan vagyok,
hol senki sem zavar,
van egy kis házam, ottan vagyok,
hol senki sincs velem…
Énekeli a hasonló szöveget tán Halász Judit.
Most az alig hihető bekövetkezett. Levusék otthon, Mica dolgozik, Éváék a Palatinuson, Tücsi hagyatéka ügyében tárgyal valahol, Zsuzsáék felénk úton, Katiék dolgoznak.
Tök egyedül vagyok, már nem tudom, hogy mióta először.
Írhatnék újat, érdekeset, biztatót, üdvöset, humorosat, rövidet, hosszút, egy valamire koncentrálót, sok mindennel foglalkozót, előremutatót, retrót, memoritert, reminiszcenciát, okosakat, verset, érdeklődőt, keresőt, lamentálót, s Isten tudja, hogy még mifélét, de nem teszem.
Miután befizettem az aktuális csekket, de még mielőtt megvettem volna a vajat, találtam egy Fülesbagoly rejtvényújságot a kioszkban. Kicsit meglepődtem, hogy öt Ft híján 300 forint az ára annak a szórakoztató vacakolásnak, melynek meghatározásai még közel állnak hozzám valamennyire. Pl. mindjárt a címlaprejtvényben megtaláltam az obligát feladványt: trombitahang - három betű. És írtam: TRA.
egy másiknak is nekikezdtem, de abbahagytam, hogy mai posztom is elkészüljön, mielőtt még tizenhárman leszünk.  
Ma röviden megírom, hogy két napja este Éva a pici Flórát altatta, s fél füllel hallgatta, hogy férjével, François-val milyen mély beszélgetést folytatunk valamiféle keveréknyelven. A titok a következő.
 1. kapaszkodó. Közös világnézeti értékeket képviselünk mind a ketten. Ez a hosszú ismeretség során már régóta tudott.
2. A nálam jóval fiatalabb vejem készségesen próbálkozik a magyar nyelvvel megismerkedni. Ez rólam nem mondható el. A készség még csak megvolna talán, de korom előrehaladtával az akarat és az emlékezetem tompul. Egyre kevésbé kívánok idegen nyelvet tanulni, de meg többet felejtek, mint amennyi új szó rám ragad. Marad a
3. megoldás. Elég sok latin-görög eredetű fogalmat ismerek. Nekem a sansz ugyanaz, mint az esély, a képzelet vagy a fantázia, az újdonság, mint a nóvum, az elégtétel, mint a satisfaction.
4. Ehhez jön még néhány általam is begyakorolt francia szó. Együtt és némi ügyeskedéssel elérhetem, hogy kölcsönösen értsük egymást.
5. A végére hagytam, ami talán a legfontosabb. meg akarjuk érteni egymást, és ehhez mindenféle rafinériát felhasználunk.  S ha nagy ritkán elakad a társalgás egy kulcsszó meg nem értése miatt, akkor az asztalon heverő szótárak egyikét magunkhoz ragadjuk. François a francia–magyart, én a magyar–franciát. A zökkenés megszűnik, és mi tovább cseverészünk, mintha mi sem történt volna.
6. Mondják, hogy segít a szalonspicc is. Nem tudom. Az biztos, hogy többet mosolyognánk egymásra,  és kölcsönösen oldaná a gátlásokat. Ezzel a módszerrel – bevallom férfiasan –nem igazán éltünk
 eleddig.  

Tegnap a János-hegyre mentek Fogassal majd vissza ugyanúgy fogassal. 
Ma biciklit kölcsönöztek, és kimentek Szentendréig, majd ugyanúgy vissza.
Holnap meglátogatják a Palatinus strandot, mert ott még nem fürödtek a gyerekek soha.
Tegnap (és már legalább egy hónapja) pneumatikus ütőkalapáccsal veretik, döngetik a három felújítása alatt álló lakás falait.
Ma az új tulaj vereti közös garázsunk ajtaját, mert átrakják a sajátjukat elektromos vezérlésűre.
Holnap ugyanez a zenebona hatja át a napot. Már láttam a piros krétával kijelölt szakaszt.  Ugyanúgy dolgoznak, mint az orvosok a betegen. Rárajzolják, hogy hol fogják felvágni.
A zaj elviseléséhez edzett idegrendszer vagy süketülő fülek kellenek. Aki pedig megteheti, menekülőre fogja. A Karib-tenger mellett tán nem fúrnak, csak a hullámok monoton zúgása hallatszik.  
Holnap vagy elmenekülök magam is, vagy „élvezem” a betonház részleges szétveretésének a csörömpölését. Vasbetont szétroncsolni emberpróbáló feladat. Visszacsap az acélbetét.
Mi ezt végigélvezzük. A tulajnak több esze van. Csak szeptemberben költözik be. A készbe.
A kőfejtők ígérték, hogy holnap kitakarítanak. Arra befizetek. A lent tárolt könyveket vajon hogyan fogják kitakarítani? Kötetenként vagy laponként?
A helyzet komikumához tartozik, hogy a korábbi tulaj kérte, hogy ameddig utánfutóhoz jut, tároljuk be kétméteres pozsgás növényét. Itt van a szerencsétlen hónapok óta, s arra vár, hogy gazdája megkönyörüljön rajta, s egyszer elszállítsa. Mi meg locsoljuk kötelességszerűen. S porszívózom, mert szemetel a drága.
Így telnek napjaink, miközben esküvőre készülünk, miközben Zsuzsáék érkezését várjuk (öt fő), miközben napi problémákat próbálunk rendezni.
Még megjegyzem, hogy 5-én indul a Szigetfesztivál. Ide írom, hátha egyszer értő fülekre talál: Ha Pusztavacson rendezik, senkinek nem zavarja a nyugalmát. A Magyarország közepén található település anyagilag fellendül. A közeli lakótelepeken éldögélő százezer ember pedig normális körülmények között tengetheti mindennapjait.    
Mindenesetre most fájront után vagyunk.
Elhallgatott a betonzúzó masina, a gyerekek is lehúztak a közeli játszótérre.
A fiúk vannak csak jelen. Mindketten a biciklizés fáradalmait heverik ki számítógépes szoftverek segítségével. Gondolom, játszanak.
Csend van.
Én se zörgök tovább a billentyűkkel.

Ma Szent Bonaventúra emléknapja van.  Másodszor ugrom neki írásainak. Érdekes, ám számomra kissé megfoghatatlan érvei vannak. Némelyik általa hangoztatott fogalmat magyarra fordítva olvasok, ám csak hozzávetőleg tudom elhelyezni a ma általánosan használt fogalomrendszerben. Pl. olvasom: ismeretkép.  Gondolom: inger jelentésű. De nem egészen biztos. Olvasom, négy elemből épül a világ. Gondolom, honnan ismerhette volna az elemek periódusos rendszerét. Ha tehát valamit szeretnék megérteni abból, amit közöl, igen válogatósnak kell lennem, és szénakazalból kell elővarázsolnom a tűt. Alighanem van ennél gyorsabb módszer, amely tanításának azokat az összetevőit veszi sorra, melyek örök érvényűek. 
Megjegyzem, hogy Szent Ágostonra is hivatkozik Bonaventúra. Ágostonra, akinek szintén voltak ma már erőteljesen megkérdőjelezhető tételei. Itt valamiféle számok jelentőségéről szól, amelyet ma nem gondolom, hogy komoly megfontolásra kell vennünk. Ha tarthatók lettek volna ezek a fejtegetései, ma is idézné az egyház őket, mint alapigazságokat, de nem teszi. Egy szent a maga korában megszokott fogalomkörben él, alkalmazza, bővíti, értelmezi őket, de nem ezekért szent, vagy nem elsősorban miattuk. Életmódjának kell igaz módon tükröznie az egy igazat.
Ha Bonaventúra könyvét a még korábbi Bibliával hasonlítom össze – ott is Jézus tanításával –, hatalmas a különbség.
 A Mester nem filozofál, hanem kinyilatkoztat. Szavainak végérvényessége máig zavarja azokat, akik nem ismerik el tévedhetetlennek, hanem csak egynek a guruk közül. Pedig világosan megmondta: „Ez a világ elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” Másutt olyasvalamiképpen fogalmaz, hogy atyáitok hitelességük megerősítésére, a prófétákra és az ősatyákra hivatkoztak. Én magamra hivatkozom – állítja magabiztosan.
S valóban, egyetlen érvét sem képes megcáfolni soha senki. Kortársai kelepceállítási kísérleteit szellemesen hárítja, olykor keményen riposztozva.
Nem véletlen, hogy Máté e szavakat rögzíti a hegyi beszédről szóló leírása végén: „Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép elámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,28,29)

Egybeírva – szélcsend – épp az ellenkezőjét jelenti annak, mint amit a két szó külön írva jelent.  Szélcsendben áll a levegő. De most hála Istennek, nem áll, hanem kellemes tempóban mozog.
Szél is van és csend is van.
Próbálom összeszámolni, hányan mentek ebéd után kirándulni. Egy, kettő, sok… Kilencen. És még mindig maradtunk ketten. Tücsi, meg én. Lehet, hogy nem kívánkozunk már Budapest tetejére? A nóta azt mondja ugyan, hogy János! Legyen fenn a János-hegyen.
Mit nóta?
A Zsákbamacska c. operett egyik betétdala.
Bevallom, nem az első számú kedvenc műfajom az operett, de a gugli jóvoltából ide másolom a János-hegyet idéző szöveget, ha már nem tartottam a kilencekkel, s nem zötykölődöm velük a rozsdásodó fogaskerekűn a Sváb-hegyre.
Hát János vagyok én?
Nem.
Na, ugye!
János, legyen fönn a János-hegyen, / Délután odavárom. / János, nekem nehogy álmos legyen, / Mert én azt ki nem állom! / Jaj, Jani, szeretném hallani, / Szerelmet vallani, / Csak ez a kívánságom! / János, legyen fönn a János-hegyen, / Estére odavárom. /
És ami nekem is meglepetés, a folytatás:
/ Gyönyörű sport, hej, a turisztika, / Budakeszin felöklelt egy bika. / Az órám elhagytam, két pofont is kaptam, / Esküszöm, jól mulattam! /
Tehát kellemes szél van és csend.
A 11 személyes ebéd végeztével, de még indulás előtt François-val tíz perc alatt bepakoltuk a legpraktikusabb elrendezésben a mosogatógépet. Mondom neki: ennyi idő alatt kézzel elmosogattunk volna. Cinkosan összemosolyogtunk. Persze az egész csak vicc. Az én kezem ekcémás lett a legújabb időkben, s ha valami nem hiányzik neki, az a mosogatószer. Így hát végül is csak a maszatos edények miatt kellett kezet mosni berakodás után.
Azóta csendesen zümmög a masina, s szépen dolgozik.
Teheti is, hiszen körbegyömöszöltem a vízzáró szigetelésként alkalmazott és minduntalan kitüremkedő gumicsíkot. (Még egy perc.) 
Tisztára öblíti a beletett holmit, pedig még gyökérkefét se dobtam az edények közé, hogy biztosra menjek a sikert illetően.  

Én fotózom,
te fotózol,
ő fotózik.
Mi fotózunk,
ti fotóztok,
ők fotóznak.
Én fotózom őt, őket és fotózlak téged, és titeket.
te fotózol engem és minket, fotózod őt és őket.
Ő fotóz engem és téged, minket, titeket és fotózza őket.
Mi fotózunk téged és titeket, fotózzuk magunkat, őt és őket.
Ti fotóztok engem és minket, és fotózzátok őt és őket.
Ők fotóznak titeket és minket, téged és engem.
Éváék hoztak egy Kodak és egy Fujifilm fényképezőgépet. Katinak tán Sony videokamerája van. 
Éva megkérdezte, hogy kell-e egy Karl Zeiss lencsével ellátott mobil, mely 12,5 megapixeles. Jobb felbontású, mint az én egykilós japán gépem. Igent bólintottam rá.
A ragozások a poszt elején teljesen tudatosak. Nem őrültem meg, csak érdekesnek találtam a Duna-parton azt a fotót, amit én fotóztam arról, hogy Estelle és a papája valamit fotóznak a Duna-parton.
Tegnap 74 képet tartottam meg saját új felvételeimből, melyeket zömmel Ráckevén készítettem. Közülük hat darab – különféle hosszúságú – videofelvétel. Utóbbiakkal az a baj, hogy egy gyermek mozgását nem lehet „rendezni”. Vagy művel valami érdekeset, vagy sem. Ez csak utólag derül ki. És amit a filmes kivágna, azt a nagypapa meghagyja. Hiszen olyan szépek az unokák. 
Ami elgondolkoztat. 
Ha a kevéssé szorgalmas kattintgatókat is figyelembe veszem, tegnap legalább száz kép készült. Mivel két hétig együtt a klán, ez kivetítve 1400 fotó. Utolértük a japánokat(!), akik, mint ismeretes, végigszáguldanak kamerájukkal Európán, és mindent, de mindent megörökítenek. Csak megnézni nincs kedvük vagy idejük (elsősorban idejük).
És utolértem a svéd gyermekversike eszmei mondanivalóját: Amikor apa másfél kiló bélyeget hozott, abbahagytam a bélyeggyűjtést.    
Fotósböjtöt kellene tartanom?

Kutya a vízben
Tegnap délután kisebb trupp indult a Dunához, hogy valahová kimozduljunk. Hét ágra sütött a nap, élénk szél borzolta a vizet. Kerestünk és találtunk egy betonsólyát. Lementünk. Hátunk mögött emeletes ház, előttünk a Duna egy stéggel, rajta felirat. Magántulajdon Idegeneknek rajta tartózkodni TILOS. (Vö. az általam többször emlegetett Tilos országról írottakkal.) Balra tőlünk egy német-juhászféle kutya állt a vízben. Moccanatlanul.  Meg is jegyeztem, hogy a kutya bemegy hancúrozni, majd megrázza magát és kiszalad a gazdájához. A többiek se a kutyával se a táblával nem törődtek. Ráálltak a deszkaalkotmányra s élvezték a hullámok ringatását. Ám a szemközti ház erkélyéről leszólt egy asszony: Nem látják, hogy tilos a stégre lépni? Kérem, hagyják el a gyerekekkel együtt. Elhagyták, s a sólyától jobbra egy uszadék fán helyezkedett el az egész társaság. Engem nem érintett a dolog. elakadtam a furcsa viselkedésű kutyánál. Felkaptam egy botot, s a partra dobtam. Elé. Nem mozdult rá. Egy nagy hajó hullámai csaknem elborították. A kutya csak állt hűségesen a marmagasságig érő vízben, amelyet immár csaknem elleptek a tajtékok. Megrázta magát és továbbra is csak őrizte a helyét.
A nő még matatott az erkélyen, megszólítottam. Mondom neki:
– Jó napot kívánok. Nem akarom zavarni, de egy kutya áll a Dunában lés nem mozdul. Nem tudja, hogy kié?
Kicsit ellépett, hogy lássa a fa takarásában meghúzódó állatot.
– Dehogy nem ismerem. A mienk. Csak tudnám, hogy hol ment ki a zárt kertből.
Elsietett és nyitni kezdte az automata kocsikijáratot.
 A kutya erre már reagált. Megindult a part (mart) felé, s most már látszott, hogy mi a baj. Az első két lábával s a jobb hátsóval igyekezett a gazda háza felé, a bal hátsót összegörbítve megemelve tartotta.
Ezt a kutyát hihetőleg elgázolta egy autó, vagy egyéb okból sérült meg. Mivel hazamenni nem tudott, bekúszott a Duna medrébe, hogy folyamatosan hűsítse a sérült részt.
További sorsát nem ismerem. Éva megjegyezte, hogy minél később viszik dokihoz, annál drágább lesz, mert a szakadt inak, izmok összehúzódnak, kinyújtásuk egyre nehezebb. 
Kicsi a világ
Ma Ráckevén egy olyan stégen üldögéltünk fagyit nyalogatva, melyen az üldögélést hosszú padok tették még kényelmesebbé. Egyszer csak megjelenik B. István, volt munkahelyem számítógépeinek rendszergazdája, és elmeséli, hogy négy napon belül az általam jól ismert társaság egyik tagja szilánkos kulcscsonttörést szenvedett külföldön, a másik combnyaktörést, miközben szemműtétre igyekezett, a harmadik karját törte biciklizés közben, negyedikük leesett a fáról gyümölcsszedés közben, és alaposan összetörte magát. Talán a többieket nem érte baleset. Mi lesz veled, szerzetesrend?
Mi szerencsésen hazaértünk, hacsak azt nem tekintem, hogy Flóra mackóját kintfelejtette/tük Katiéknál Ráckevén. Elég ciki, mert az az ő „dudukája”. 
Minden sérültnek innen kívánok jobbulást.