Mickey webnaplója

Buridán szamara a határozatlan ember döntésképtelenségét példázza. Buridán a középkori francia skolasztika elképzelt jószága, amely nem tudván választani a között, hogy előbb egyen-e vagy igyon-e, előbb szomjan, utóbb éhen halt. :) 
Itt járt Ilcsi és találkozván Elvivel, úgy döntöttek, hogy a déli órákat a másik lakásban töltik. Mivel búcsúzáskor nem találták itthon Tücsit, szóltak, hogy adjam át üdvözletüket neki. OK – mondtam, majd mivel a lakásban csakugyan nem leltem társamra, kinéztem a franciaerkély ajtaján kb. szűk egy órája. Láttam, hogy X-vel beszélget, akinek néhány jegyet hozott az augusztus 20.-i ünnepségre, melyet évente a bazilika előtt tartanak kettévágva a sokaságot meghívottakra és érdeklődőkre. A különbség, a két tömeg között, hogy az előbbiek ülve, utóbbiak állva küszködnek a szokásos hőséggel.
Nos tehát lenézek, s az első, amit megállapítok, hogy semmiféleképpen nem kell átadnom Ilcsiék üdvözletét, mert immár Levit is beleszámítva öten beszélgetnek. Negyed óra múlva kinézek, már újra csak ketten vannak. Mivel magam maradtam fent, gyorsan felraktam az albumokba a ma készült fotókat. Majd nekiláttam reagálni a FB-on talált bejegyzésekre, s ezt követően bekaptam a déli gyógyszeremet, valamint gondoskodtam a napi adagokat előkészítő dobozkák feltöltéséről. Ezek után kezdtem hozzá posztot írni. Most negyed egy van, s mivel még mindig távol van feleségem, azt képzelem, hogy változatlanul a kapu előtt beszélgetnek.
Ismerem saját tapasztalatomból ezeket a traccspartikat. Bizonyára nem egyformán kötik le a felvetett témák a beszélgetők érdeklődését. Az is bizonyos, hogy valamelyikük fejében megfordul: Kényelmesebb körülmények között folytathatnák az eszmecserét, ám akkor még parttalanabbá válna a dumaparti. (Íme, a Buridán szamara-szituáció már elő is állt.)
Marad tehát a fél lábon állás, a kerítésre ülés, a vállalt kényelmetlenség, jól-rosszul leplezve, hogy most már igazán befejezhetnénk a beszélgetést, hiszen a témát kimerítettük, csakhogy a napnál világosabb, a másik félnek még továbbra is szüksége van arra, hogy meghallgassák. Minél nagyobb az üresség szeretettankjában, annál időigényesebb a feltankolás.
Most abbahagyom a posztot, mert úgy látszik, mégis csak megtelt az a tank.
Megérkezett az asszony.
Ez biztos jele annak, hogy kellő részletességgel elmondták egymásnak, ami csak foglalkoztatta őket.
Megyünk hát ebédelni, nektek is jó étvágyat!
       

„Néha elgondolkodom korunk frenetikus dokumentum-gyűjtő, mindent lekattintó mániáján (főleg, mióta nem kell elcaplatni kétszer is a boltba és súlyos összegek fejében nagy tömegben tárolni a fakuló kliséket...): talán egyenes arányban van a "mindent kidobó" másik tendenciával...
Te pl. miért?...” (R.)
Tegnap hosszas kihagyás után leszuszogtam sétálni. Magammal vittem természetesen a fényképezőgépemet is, ha már megnézem, mi történik a környékünkön, egy-egy mára érvényes szeletét megmutatom enyéimnek, kevesebbet a nyilvánosságnak, s amelyik nem esik át a saját magam által állított kritériumrendszeren, az úgy jár, mint a fogam, amit a fogorvos nézegetve kirántott mondván: „ez se nem szép, se nem jó, ki vele”. Igyekszem beismerni gyorsan, hogy nem vagyok kellően szigorú. Engedékenységem oka egyben mentségem is: az amatőrizmus. Műkedvelő fotós vagyok, azaz nem profi. Így kevéssé lehetek szigorú önmagamhoz, mert nincsenek hozzá szakmai érveim. Inkább javítgatok, amin lehet, és fütyülök a fotósok tanácsaira, akik bevallják, hogy egy-egy véletlenül elkövetett hiba nem ritkán erényévé válik az adott képnek. Nem kell mindennek a mikroszkópot utánozó élességben látszani. Nem kell minden képnek már-már a giccs határát súroló színorgiát felmutatni.
Az én képeim tudósítanak. Arról, ami körülvesz. Arról, ami mindnyájunknak feltűnhetne, de valamiért én veszem észre és mutatom meg. Lehet az egy esemény, egy munkasorozat, egy ismétlődő jelenség, egy önmagáért szép kompozíció, egy érdekes fényhatás, egy arc … nem sorolom tovább.
A poszt fejelése egy tegnap érkezett komment. Jó hogy érkezett. Az eddigiekben az utolsó kérdésére válaszoltam, hogy ti. én miért? Válaszom persze nem teljes: Oka eü állapotom. Sétálnom kell, s kutya helyett kamerát sétáltatok. Célom ettől különbözik. Ugyanaz a cél hajt, mint írott anyagaim esetében. Megismertetni az érdeklődőkkel, hogy hogyan látom korunkat, hogy tekintek a teremtett szép (máskor csúnya) világunkra. A poszt előnye, hogy egy gondolatsort többé-kevésbé logikai rendbe szedve, átfésülve tálalhatok az olvasó elé. A fotók pedig minden egyes alkalommal egy-egy életszelet, egy snitt, amely láttatni akar. Egyszerre mutat meg egy részt a világból, kevés vagy semennyi kommentárral. Néma beszéd ez, de igen informatív. Képeim sorsa már nem érdekel. Akkor se, ha némelyikük jobb sorsra volna érdemes. Amit akartam, elmondtam velük. A napilapokat se szokták beköttetni, s könyvtárakat telerakni. Így vagyok a fotóimmal is. Aki kérte idáig, megkapta, akit nem érdekeltek, azokra nem tukmáltam egyet se - soha.
Egy részük érdekelheti saját lemenőimet. Az ő dolguk, hogy kidobják-e őket az adattárból vagy megtartják. Csakúgy, mint blogbejegyzéseimet.
A fenti komment első felével egyet kell értenem. Ma könnyebb átszelni országhatárokat, tehát repülünk. Ma könnyebb egyik városból a másikba átmenni, tehát utazunk. Ma magunk is készíthetünk videofilmeket, tehát készítünk. Adva a technika és élünk vele, mint a sziklamászók (akiket arról faggattak, minek másznak fel a sziklákra? Mert vannak, felelték.). Ami az eldobási tendenciát illeti, a gyűjtésből következik. Ha nem dobunk el annyit, mint amennyit gyűjtünk, megtelik a lakásunk, és mi kiszorulunk belőle.           
           

Nyugati szél fúj, 22 fok van, felhős az ég. Tekintélyes enmagamnak azt mondom: Ha ma nem mész el sétálni, akkor soha többé az életben nem fogol ilyet tenni, mert vagy túl hideg vagy túl meleg lesz. A mainál ideálisabb idő egy kis körbekukkantáshoz nem létezik. Ez súlyosabb érvnek bizonyult, mint saját el nem hanyagolható tömegem, s mert nem akartam meggyónni, hogy ma se mentem sétálni, elindultam. Hajtott a Duna-part felé való kíváncsiskodás, a római falmaradványok esetleges látványa, az átépülő töltés, a rég nem látott híd, és az élmény, hogy ma mégis megmozgatom éntohonyaságomat.     
Utamat szépen letisztították a fűkaszások, így végigmehettem az Aranyhegyi-patak partján. (Nincs róla fénykép).
Balra egy szépséges levelet találtam, amit lyukhímzéssel láttak el a népművészeti alkotásokra éhes csigák. (Van róla fénykép).
Felmentem a hídfeljárón. (Nincs róla fénykép).
Találtam egy oszlopon egy Fradi gyűlölő címkét (Van róla fénykép).
Átmásztam a gyalogjáró korlátján (Nincs róla fénykép).
Megnéztem a sziget-spiccet, és azt, hogy mekkora ott a Duna. Mert egy részét elkerítették a fesztiválozóknak fürdési lehetőséget teremtve a koszos vízben. (Van róla fénykép).
Feltűnt, hogy egy ember fel-le jár a hídra vivő lépcsősoron, mint az angyal Jákob létráján. (Nincs róla fénykép).
 A hídon találtam egy másik címkét, mely az Újpest csapatát éltette (Van róla fénykép).
A vertikalitás megszállottja továbbra is fel-le tekergett. (Nincs róla fénykép).
Magam elgyönyörködtem a hídszerkezet ábrázoló geometriából ismert szépséges formációiban. Kiválasztottam egy szöget, ahonnan fotót készítettem, tehát… (Van róla fénykép).
A legnagyobb meglepetésemre akadt egy másik megszállott is, aki két nordic walking-botjával botorkált felém, majd sarkon fordult és ütemesen kopogva a flaszteren vissza nordic-walkingozott a hídon. (Nincs róla fénykép).  
Ezután az álpostarablók által szétszedett sínpár megörökítésével bíbelődtem, így természetesen (van róla fénykép).
Majd rézsút lementem egy gyalogösvényen, melyen velem szemben felkerekezett egy tini, és tolta a maga biciklijét az anyja (Nincs róla fénykép).
Magam a töltés teljes restaurálását szerettem volna fotózni (Van róla fénykép),
s ha vannak régészeti feltárásokra utaló nyomok, azt is (nincs róla fénykép).
Ámbátor találtam egy Dunával párhuzamos sziklákból álló sort, talán az lehetett Aquincum római kori keleti fala, melyet 120 éve keresnek. (Van róla fénykép)
A helyszínen dolgozó karaktereket szívesen fotóztam volna, de hát ugye a személyiségi jogok (Nincs róla fénykép).
Messziről azért a XXI. sz.-i kubikolást lencsevégre kaptam: Hatalmas billencsbe rakodik egy Caterpillar (Van róla fénykép).
 Továbbhaladva láttam, hogy rég betemették a próbaásatásokat, amelyeket az árvíz idején csak a patak túlsó feléről tudtam fotózni. (Nincs róla fénykép).
Meglepően érdekesnek találtam, hogy a szürkésfehér töltés egyszer csak rézsútosan átmegy sárga töltéstalajba (Van róla fénykép).
A Szentendrei útnál kéregető, vadnyugatinak öltöző ember megöregedett és még soványabb lett. Kalapját nem láttam rajta, hegyes csizmája még megvan. (Nincs róla fénykép)
A lebontott vasúti átjáró átrajzolta a teret (Van róla fénykép).
A hatalmas platánok megvastagodtak az idén, s kérgüket sok helyütt ledobták (Nincs róla fénykép).
A felüljáró gyalogos alagútját rostlemezzel kibélelték, mert a körívet vélhetőleg le fogják körülötte bontani. (Van róla fénykép).
A bekötőút korhadó és veszélyes fáját annak idején lefotóztam. Azóta kivágták (Nincs róla fénykép).
Viszont érdekesnek találtam még megmutatni, miként formálják át mérnöki terv szerint a töltés anyagát, helyenként egy méternyit is lefaragva a rézsűből. (Van róla fénykép)
Hazafelé ballagván találkoztam a dinnyéssel. Közel a szezonvége (Lőrinc belep*t a dinnyébe – tartja a mondás). Mivel tavaly készült róla kép, most (nincs róla fénykép).
És rólam sincs fénykép, aki izomlázas lábbal még felvonszolta magát az első emeletre, s ha lett volna kinek, elkiáltotta volna magát: Országomat egy székért!
Kívánságom persze teljesült is nyomban.
Csak nem fogok állva posztot írni, mikor itt a forgószék az asztal előtt.  
Amire azt írtam: Van róla fénykép, megtalálható az emmausz.freeblog fotóim linkjét felütve a 2013.2 albumban. A többire igaz: nincs róluk fénykép.  

Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy egy ember egy éjszaka folyamán hányféle álomképpel él. Többnyire csak a legutolsóra emlékezünk, az ébredéskorira. Vagy arra se. 
A ma éjjeli álomképeim közül rendhagyó módon háromra emlékszem vissza
Először egy buszsofőrről álmodtam, aki lassan haladt csuklós busszal az úton útépítés miatt. De egy faácsolat, egy pallósor vezetett párhuzamosan az út mellett. A sofőr valamilyen oknál fogva kiszállt a vezetőfülkéből, s miután egyenesbe rakta a lépésben haladó járművet, a pallón gyalogolt a busz mellett. A leszállás mozdulata a kikötőbe érkező matróz mozdulatára emlékeztetett, aki éppen átlép a még mozgó hajótestről a szárazföldre. A sofőr utóbb ugyanebben a stílusban szállt vissza a busz nyitott hátsó ajtaján és előrement, majd mintha mi sem történt volna, tovább vezette a buszt. (Jó, a Szentendrei úti vasúti felüljárót átépítik.)
A második álomkép kórházban ért. Én voltam a beteg, és meglehetősen erőtlen állapotomban keresett fel egy nő azzal, hogy egy bonyolult vezérlésű kamerával és rá csatlakoztatott riportermagnó segítségével, ha majd jobban leszek, készítsek célzott interjúkat emberekkel, s írjam az anyagot számítógépbe. Nem volt erőm ellenkezni, de szorongtam a gondolattól, hogy olyan feladat előtt állok, amelynek aligha tudok megfelelni. Különösen most.
A harmadik képben valami súlyos, de értéktelen dolgot cipeltem, s kerestem egy szemétlerakó helyet, hogy megszabaduljak tőle. Egyszer csak azt vettem észre, hogy eltűnt a drága pénzen vett s ajándékba kapott fényképezőgépem.   
Na, ez volt az a pont, amelyet már nem bírtam elviselni. Hisz „olyan volt, mint egy rossz álom”.
Azonnal felébredtem. 

Tegnap itt járt M és L „társörökösök”, mármint Tücsi társörököse.  Elméláztunk a cölebszben élő és így egyenes ágon utód nélkül elhunyt VM után keletkező vákuumról és az így előállt helyzetben tett – olykor tétova – lépéseinkről. De hát nem igazán sokszor szokott elhunyni az ember sógora. (R.I.P.) Hosszasan beszélgettünk a történtekről, többek között megemlítettem, hogy ha M sógor legközelebb meghal, írja le végakaratát, s lehetőleg ossza el legjobb tudása szerint ingóságait. Egy teológust és egy geológust más és más dolgok érdeklik. Nehéz rendet vágni a hagyaték sorsáról nekünk, akik nem igazán láttunk bele az ő életébe. A másik – immár ránk vonatkozó – megállapításom: az utódjával kellett volna találkozni, hogy mutassa meg, mire van szüksége a holmikból, azt neki kupacoljuk, s a maradékról kell csak döntést hozni.
K. kérésére két doboz kacatot hoztak tegnap magukkal M és L. Főleg papírokat, de az ereklyéktől kezdve a szemüvegtörlő papírokig igen széles skálán mozgott a felhozatal. Szó szerint felhozatal, Laci és Mari hozta fel. Köszönet érte. Azért is köszönet, hogy Tücsivel hármasban bekaptak egy-egy tányér nyaklevest az este során. Hála érte. Nem kell holnap is azt ebédelnem.    
Ma délután a másik oldalági hagyaték megbeszélése lesz. Az se egyszerűbb. Kicsit olyan, mint a szólás mondja: Törököt fogtam, de nem enged. Sok elvarratlan szálat kell rendezni, üresben ketyeg a lakás, csak éppen a rezsik lemondhatatlan részét kell fizetni utána havonta.
Majd csak történik valami érdemleges lépés, hogy eladásáról intézkedhessünk.
A lényeg a lényeg. A közjó gyarapodását mindkét fél részéről előmozdítjuk, amennyiben oldalágra nem vonatkozik az MDF sikereként kiplakátozott szlogen: „Eltöröltük a Haláladót”.
Jelentem, az oldalágit nem. Az tartja magát, csak győzze valaki egzakt módon kiszámolni, hogy mi mennyi. S ami az örökösöket illeti, vonatkozik rájuk is Arany János megfogalmazása: Jobbról is nekem fütyül, balról is nekem fütyül. Magyarán adózunk a közjó javára.
A bürokrácia az örökségek ügyében is meglehetősen jelen van. Kívánom és javasolom mindenkinek, hogy éljen, éljen, éljen! Éljen és ne haljon meg! Csak a futkosás van egy-egy ember elhunyta okán.
Volna még néhány ötletem. Ma elfogyott az egyik pirulafajtám. Muszáj voltam azonnal az orvosnál teremni újabb adagért. Két éve kapom ugyanazt a tablettasorozatot, mert sikerült jól beállítani a nekem szükséges vegyszermennyiségeket. Ha kaphatnék egy eü-kártyát, amire a patika kiadhatná a szokásost, nem rabolnánk egymás idejét a doktorral.
Más.
Ha nem kellene egyre sűrűbben bizonyítanom, hogy még elvezetem a verdát, hanem elhinnék nekem, hogy így van, nem kellene felkeresnem az orvost, s alkalmasint az ügyfélszolgálatot is háromszor (időpont-előjegyzés, megjelenés a fix időpontban, az ügy befejezése: új bizonyító erejű plasztikkártya átvétele, mely igazolja, hogy még kibírom egy napig étlen-szomjan a kókuszpálmafán s a folyamat három évig garantált. (Mitől volna az?)       
Egy mondatban összegezhettem volna, amit eddig ragoztam: Nyugger vagyok, nem lehetne-e engem eztán már futni hagyni?
Még a BKK a legrendesebb. Az elismeri, hogy 7 éves koromtól 65-ig eleget fizettem gyerekjegyre, később vonaljegyre és átszállóra, majd hetijegyre, s havi, utóbb éves bérletekre.
Bár ez se biztos.
Még az 50-es években írta a Ludas Matyi, hogy egy napilapnak oda nyilatkozott a BVV(?) Bp-i villamosvasút? vezetője, hogy minden jegyük dotált. Az állam saját zsebéből támogatja ugyanannyival a jegyek árát, mint amennyibe kerül. Meg is írta a kroki szerzője, hogy ő az állam kiadásait szeretné csökkenteni, s ezután gyermekjeggyel kíván utazni, hogy ne kelljen olyan sokat fizetnie utána az államnak.  

A Google kalligráfiájával megemlékezik Erwin Schrödinger 126. születésnapjáról. Az ő elhíresült gondolatkísérlete teremtette meg a Schrödinger macskája szókapcsolatot. A kísérlet a Heisenberg-féle határozatlansági relációval foglalkozik. Azt próbálja meg elemezni. Elméletileg olyasvalami ez, mint az a kijelentés: Tudom, hogy mi az idő, de ha kérdezed, nem tudom. A dobozba zárt macska fele-fele arányban élő vagy holt, de nem nézhetem meg, mert akkor a rendszer összeomlik. Ez pedig elvezet ahhoz a Heisenberg-féle feltevéshez, hogy az anyag végső valósága nem ismerhető meg, mert kísérletezés körülményei miatt „összeomlik a rendszer”.   
Teljesen vulgárisra fordítva úgy van ez, mint a góbé, aki teknősbékát látva azt mondja: Ez vagy állat, vagy megy valahova. Schrödinger macskája él/hal. Nem lehet tudni. Pedig minden élő sorsa ez. Él azután hal. Titok az, hogy mikor fordul át egyik állapotból a másikba, és mi történik ezekben az esetleg mikroidőkben? Úgy is feltehetem a kérdést, hogy meddig tekinthető egy ember élő embernek, s mi történik a halálban?
Mivel a választ nem tudom, marad az abszurd. Pl. a kígyó él, a hal hal. De a kígyó él élve, a hal nem hal halva. A halva egészen más, és még csak nem is állat. Szotyolás-mézes csemege.
Visszatérve a Schrödinger-kísérletre, engem az érdekel, hogy az idő felszeletelhető-e annyira, hogy az állapotfázisok korrektmód megfigyelhetők legyenek. Mi történik a szuperpozíció idején, amikor még, és/de amikor már nem él a macska. Ma már a másodperc hatványozottan tört részeiben lehetséges a fotózás. Mégis – úgy vélem – végtelenül sok időintervallum kellene hozzá, hogy egy-egy furcsaságot teljesen megismerhessünk. De mivel a végtelen sűrűségű fotózás elképzelhetetlen, azt se remélhetjük, hogy a minőségi változások létrejöttének tanúi lehetünk.
Magyarán: az anyagvilág olyan éteri finomságú és annyira nem ismert általunk, hogy az egészen elképesztő.
Azt szoktam mondani, hogy teljesen érthetetlen, hogy az olyan ritkás valamikből készült tárgyak, mint az atomok, ha csupán részecskék egymástól független halmaza volna a tér bizonyos pontjain, akkor az asztallapon nyugtatott lábamnak át kellene esnie a lapon, mert ott valójában nincs is semmi. Legalábbis ami van, az elhanyagolható. De hát nem ez történik.
Szerencsére.           
Mi pedig tovább őrlődünk az energiagóc, a részecskék, a hullámtermészet, az osztható  oszthatatlanok (atomok) társaságában, és szembesülünk olykor egy-egy korábban nem ismert valóságelem felismerésével a részleges sikerű kísérletek következtében.  
Ilyesmikre gondolok: mikor válik zigótává a két ivarsejt. Mi történik ott. Ez villanásszerű minőségváltozás vagy lassú folyamat. Mi az, hogy lassú. Mihez képest az.
Vagy: Mi történik a világosság és árnyék határán. Hol a határ, meghatározható-e?
Vagy: Egy kést milyen szögben kell köszörülni, hogy maximálisan vágjon, de az él elvékonyodása folytán még ne hajoljon vissza anyaga?
Magyarul: mi történik a határhelyzetekben, a határesetekben?     

Már Grätzer József  SICC c. könyve se az igazi. Az ígért szórakoztató időtöltések és cseles csalafintaságok ellenére megoldatlanul marad a címlaptól a hátsó fedőlapig mindvégig: melyik kiadó jegyzi a művet. A másik csalafintaság, hogy a belső címlap alighanem facsimile. A könyv lapjai bizonyára át vannak tördelve, mert sokkal szellősebb kötetre emlékezem. Bár ezt nem állítom biztosra. A hátoldal szövege elárulja, hogy 1935-ös adatokkal operál a szerző, hiszen akkor élt. Azóta pedig a BESZKÁRT neve szerinte BKV (ha jól tudom már az se, hanem BKK), a Zeppelinek ma már másodvirágzásukat élik, nincs pengő, se fillér, s Bp. érdekesebb adatai is erőteljesen változtak. Mégse ez zavar.
A rejtvényiskola pontatlanságai zavarnak. A képrejtvények, melyek a téglalapba szerkesztett ábrák alapján nem mindig fejthetők meg. Nem tudom összehasonlítani az eredetivel. Csalódást okozna, ha kiderülne, hogy annak idején eleve tévesen jelentek meg az ábrák. Kevésbé zavar, hogy ma alig valaki tudja, hogy Rintintin filmbeli kutya volt, hogy mit jelent a felmentvény, mit kell érteni azon, hogy „tanulófiú felvétetik”, hogy jobbadán, zimankós idő, Adonis, telefonhírmondó…
Igazából az zavar, hogy mást mutat néhány ábra és más a megoldás. Magyarán megoldhatatlan néhány rébusz. (Életre tanít?)
1. Adva egy lapos dagadt B betű. alatt jelzés d= l. Ha megoldom, ezt adja: B-alacsony. Nincs is benne d. Ha helyesen azt írná: l=d, akkor kapnám a megoldást - Badacsony.
2. Adva: cso majd egy kettétörött i betű darabja. Megoldás cso-darab-i, de ahhoz értelmes szót kapjak, jelölni kellett volna: +b Cso-darab-b-i.
3. Két K betű egybefonódva, majd törtvonal, fölötte y, alatta ö, utána S V. Megoldás Kettős-k-ön-y-v-elé-s. Ám a megfejtések között ezt találod: Kettőskönyvelő. Hát nem.       
4. Azt írja egyszer felfelé, másszor lefelé: UT. Ehhez képest a megoldás: Fel is út, le is út. Csakhogy mindkétszer hosszú u kívánkoznék a helyes megoldáshoz.
Igazán nem akarok kötözködni, de megért volna egy lektori átfésülést az egész kötet. És átigazítást korunkra: pl. újabb fogalmakat is hozhatott volna rejtvényképpen.
Megkérdezheted, mit keres az asztalomon ez a gyerekkönyv?
Világéletemben szerettem a feladványokat, már gyerekként örömmel lapozgattam a SICC őskiadását. Ma is ezt teszem.
Számítógépem ugyanis egyre megfontoltabb-lomhább lépéseket tesz bekapcsoláskor. Így adódik időm egy rövid észtornára. Ehhez pedig kiválók a kevéske időt igénylő SICC-feladványok megoldásai.
Már ha vannak…    

Nem tudom, hogy mennyire terjedt el a szó a világ kereskedelmében. Nálunk olyannyira, hogy alighanem nem jelent már az ég adta világon semmit.
Az éjjel hidegfront tört be az országba. Igazi akciónak bizonyult. A tegnapi 37 Celsius mára 25 fokra szállíttatott le. Ha jól kalkulálom, ez fagypontra számítva közel 33%-os engedmény. És ingyen jár hozzá villámlás-mennydörgés és ajándék esővíz is – ameddig a készlet tart.
Most azonban másféle akcióról szeretnék írni.
Az üzletközpontban évek óta minden árun sárga-piros tábla hirdeti nonstop: AKCIÓ. Eme intézményesült bolondok házáról már többször írtam. Éppen olyan szemtelen és éppúgy semmibe veszi vásárlóit, mint egykor az olasz törökmézes Molnár Pál utcai fiúk c. regényében. Mint ismeretes, az öreg elkeseredésében árat emelt, mennyiséget csökkentett, s még rá is tromfolt: „Hát most kisebb, ház most drágább”. A forradalmi lelkületű ifjúság nem fogadta el az olasz érvelését, s tiltakozásuk jeléül felborították a törökmézes standját.
Ma nincs tiltakozás, nincs apelláta. Engedelmesen, már-már szolgalelkűen vesszük tudomásul, hogy a mai akciós zsömlének látszó valami holnap „napi akció”-ban vesz részt, és ezért 12 helyett 13 forintba fog kerülni.
Követnem kellene az üzletek gyakorlatát. Pl. írnék egy cikket, melynek flekkjéért teszem azt 30 000 Ft a honorárium. Ráírnám a cikkre, hogy akciós, és most kivételesen olcsóbb: csak ma 40 000 Ft.
Megalkudnék egy könyv korrektúrájáért a kötet vastagságát is tekintetbe véve 50 ezer forintban, majd beküldeném a kiadónak – egy AKCIÓ pecsétet a címlapra nyomva alatta – ezzel a szöveggel: Most olcsóbb: 60 000 Ft.
Vagy: Írnék megrendelésre egy könyvet megegyezés szerinti árért, teszem azt 151 000 Ft-ért. Utóbb ráírnám, hogy most minden könyvet egységesen kerek számon szállítok: Az akció időtartama alatt ára csak 200 000!
Ennél nem jobb a helyzet. És akkor nem írtam a vásárlói hitelkártyámról, melyre
pro primo nincs szükségem.
Pro secundo csak az első évben kaptam ingyen (mellé egy focilabdát beetetésül), a következő évre már 3300 Ft-ot írtak le kártyahasználatért.  Valamennyit visszahoz, ha rászállok a csütörtöki vásárlásokra, és olyanokat veszek, amik némileg olcsóbbak (de egyáltalán nem biztos, hogy szükségem van rájuk). Ha elég szorgalmasan költöm a pénzemet, jó esetben visszatérül a havi kezelési költség címen felszámolt tétel.
Elhatároztam, hogy lemondom a kártyát, és soha többet nem váltok ki ilyet. Lécci, kérjétek számon rajtam, mert lusta vagyok ügyintézni.
Még egy szót.
Ma a tejtermékek sora felett elég nagy tábla mutatta, hogy játsszam, mert ha ennyi meg annyi kupont valameddig összegyűjtök, részt veszek a sorsoláson, ahol akár meg is ajándékozhatnak.
Igen. Megajándékoznak a te pénzedből és az én pénzemből keletkező feles hasznukból akármivel (akármin valami szükségtelen gagyit értek).
Az összes reklámszlogen kiagyalását, az összes táblát, annak összes festékét és térbelógatásának a költségét én fizettem meg, mi fizettük meg.
Nem így volt ez régen. A piacon árusított a sajtkereskedő olyakor friss túrót is. Számoló tintaceruzáját lekapta a füle mellől, és egy nátronpapírzacskó oldalára ingyen ráírta: TÚR KAP (sic!). A reklámszöveg hatásosságát firtatni sem lehet: Mindenki kiegészítette magában az enigmatikus két szótöredéket: TÚRÓ KAPHATÓ! Senkinek pénzébe nem került, és senki nem gondolkozott el rajta, hogy mi a túrót is jelent a két odavetett szógyök.
Megjegyzem még: Ez a posztom akciós. Keresse a posztókereskedőknél.  

M. hallotta valakitől, akivel az eset megesett, hogy az afrikai színes bőrű bement abba a banka, ahol ő is szolgál. Kissé bizalmasan hozzáfordult ezekkel a szavakkal: 
– Afrikában azért nincs ekkora hőség.
Szavai valamiért visszhangoznak bennem.
Azért nincs akkora hőség, mert mint megemlékeztem róla, egy déli szél átfújta Nyugat-Európába, ahonnan az uralkodó szélirány hozzánk terelte. Itt pedig a Kárpát-medence lencséjében úgy megül a forróság, mint egy zárt stadionban.
Afrika egyes részein nincs ekkora hőség. Azért emberünk feltehetően nem a Szaharából érkezett.
Ha akkora a hőség, mint Afrikában, sőt nagyobb, miért nem színesedik hét rétegű bőrünk sötétbarnára, mint az övéké?
Ha akkora a hőség, akkor miért nem követjük az afrikai divatot, lenge öltözék, (Óóóóóóóó, mesebeli Afrika, nem kell oda sok ruha, csak egy fügefalevél…), esetleg parafa-sisak.
Aki tőlünk Afrikába utazik, annak a lelkére kötik ugyanis, hogy negyedóránál többet ne tartózkodjon a napon, különösen is fejfedő nélkül ne.
Javasolom, térjünk át a szafari viseletre, és verjük a tamtamot: „itt és itt találnak légkondicionált helyiségekre, kéretik odagyülekezni, mert különben meg tetszenek gebedni a hőgutától.”
M. története azért is aktuális, mert lefotóztam hőmérőnket árnyékban. Kérem szépen, ma is hőemelkedése volt a levegőnek.
Nincs az a kúp, nincs az a szérum vagy tabletta, amitől lejjebb menne a láza.
 A korábbi vízhűtés majdnem elmosta a Duna partjait, ezért a léghűtésben bizakodunk.
E.  az imént tekintett az interneten az aktuális széltérképre, mely Ny. felől érkező biztató jeleket mutat.
Bár mintha elkunkorodnának a nyilacskák tőlünk némileg északi irányba.
Elkelne már egy hidegzuhany, akár száraz kivitelben is.
(ld. még hőmérőmet a FB-on.)   
PS.: Egész nap kába csend honolt, a Sziget fesztivál közönsége ejtőzik. A zenekarok is punnyadnak. Vagy mégse?
A ház kitartó szétfúrásán fáradozó brigád kihasználva a pillanatnyi csendet, munkához látott, mint meg annyiszor hónapok óta.
Megjegyeztem: Ma a Sziget Nagyszínpadán a Fúrógépek együttes adja elő legújabb techno CD-jének anyagát. 

Urók vagy csaszi? Mindegy – is-is. Mai posztom témáján gondolkozva felötlött bennem, hogy írtam már gyermekkorom mosási szokásairól, vasalási technikákról, vasalófajtákról, s talán nem is egyszer órákról. Most zenei órák következnek, mégpedig könnyűzenei órák, vagyis inkább percek, merthogy gyerekkoromnak oly sok derűs percet kölcsönöztek ezeknek az általam favorizált óráknak a hallgatása.
1.  Az első a kronológiát bizonyára felrúgja, de most nem időrendet fogok követni. Címe nagyapám órája. Mármint a Shadows együttes egyik tagja ópapájáé. Az én nagyapámé nem zenés óra volt, hanem egy mély hangú gongot megütő nagy falióra. Máig fülemben cseng „gongatása”. Mint öregapánk mesélte – aki az első háborút követően orosz hadifogságba került, és aki a másodikat immár saját házában töltötte – a háború vége felé sok orosz meglátogatta, s vitt tőle magával souvenirt. Az egyik fiatal „muszka” szemet vetett faliórájára. Az anekdotaszerű történet szerint öregapám megkérte, hogy üljön le a hokedlire, és amint megfiadzott az óra, a kicsit magával viheti. Egyszer csak felpattant az orosz „sihedernyi korú” baka, és mérgesen távozott óra nélkül, megjegyezve, hogy neki erre nincs most több ideje.
Szóljon hát először a Shadows kedves hangvételű dala, ha valakit érdekel ebben a nagy melegben. My Grandfather's Cloc The Shadows:  https://www.youtube.com/watch?v=VlYS6_qKLRQ

2. Szintén a 9 és fél kilós Mambó magnón szólt és ismételten (mert a számláló alapján a szalagot vissza-visszatekertem a szám elejére) a Time c. Dave Clark Five-szám. Ez aztán tagadhatatlanul kronometrikus, amennyiben metronóm-pontossággal méri a tempót a szám elejétől a végéig. Talán az is tiktakol. Ehhez képest a cifráját egy szaxofon adja, körbetekeregve a mérőütem körül, s rásegít improvizációjával egy billentyűs. Igen szerencsés és jazz-es hangzást kölcsönöz a filigrán és elegáns zenének a késleltetés. Ettől oldódik a metronóm feszessége. Eleget papoltam. Akit érdekel, meghallgatja ebben a nagy melegben.
The Dave Clark Five: Time
https://www.youtube.com/watch?v=T6UmZbN2WQ4

3. Harmadjára hagytam, bár őt illette volna az első hely, a korszakot meghatározó roki, Bill Haley Rock Around the Clock. Ahány házibuli volt 1955 és 1965 között, ez a szám kihagyhatatlanul jelen volt, meghatározta a bulik alaphangulatát, s táncra ingerelt mindenkit. Legyen akkor harmadiknak ez a szám ebben a nagy melegben.
https://www.youtube.com/watch?v=F5fsqYctXgM
Nem kutakodok tovább, pedig volna bőven rá lehetőség (Megáll az idő, Rohan az idő s társai). Egy poszthoz ennyi elég ebben a nagy melegben.