Mickey webnaplója

1. B.-nél olvasom: Fiúnk Burgundiában forgat, vagy talán már vasárnaptól itthon. Z. este a Balatonról kérlel, a fiú nem jelentkezett, tudakolnám meg mailben, hol van, aggódik.
- Nem zavarom evvel. Majd jelentkezik, amikor ő úgy gondolja.
[El kell engednünk. És hívő ember, ne aggódjon. Ha meghalt, jó helyen van, valamint nem tud válaszolni. Ha él, de úgysem látjuk, mindegy, melyik városban.]
2. Fiunk jelentkezett. A picike nem találja a helyét a kánikulai hőségben. Jönnének. Jöjjetek. Nincs mire várni. Néhány nap, és csökken a rekkenő hőség. Míg összecuccolnak a szomszédban, kicsit átszellőztetem a lakást, és felmosom a kőpadlót.  
Kinek van igaza. Aki aggódik, vagy aki nem? Aki ragaszkodik a teljes függetlenségéhez, vagy aki kompromisszumkész?
Talán mindenkinek. Hiszen nem vagyunk egyformák. Hála Istennek.
3. Reggel megszólított valaki, hogy délben temet. Azonnal elkezdtem fohászkodni a Madonna della stradahoz, hogy egy kis felhőcskét rendeljen a fejük fölé, hogy maguk túléljék a temetést különösebb károsodás nélkül. Talán meghallgatta kérésemet. Kb. most gyalogolnak a temetőben. A fejünk felett nincsenek felhők.

Két témám kezd lerágott csonttá lenni. Az egyik ilyen halál komoly. Maga a halál, a meghalás. Évekkel ezelőtt figyelmeztettek is rá: „a vég akkor is eljön, ha többé nem említed”. Én meg arra gondoltam, azért jó az idő múlásával emlegetni a kaszást, merthogy ne lepődjön meg senki, ha egyszer csak suhint. Attól kezdve persze próbáltam magam visszafogni, s csak árnyaltan-áttételesen írni róla. „Ha történne velem valami…” Ezt a szófordulatot soha nem hallottam más összefüggésben emlegetni, mint a halálra célozva. Pl. a bajor paraszt anekdotájában, aki odaszól az asszonynak: Ha valamelyikünkkel történne valami, akkor én a vidéki házunkba költözöm.
A másik a dagadt emberek szokott nyári nyavalygása: „Mekkell dögleni ebben a melegben!” Ez ügyben is kaptam már visszajelzést. „Állítsam már le magamat! Ha nem bírom a hőséget, szereltessek fel egy légkondicionálót, és a dolog be van fejezve.” Szereltettem. A dolog valóban be van fejezve. Ám ha nem akarom, hogy folyamatosan vigye a pénzt, meg kell találnom a módját annak, hogy hogyan a leggazdaságosabb a klíma használata. Lakásunk csőszerűen hosszú, melynek egyik végén fityeg a „beltéri egység”. A cső végén található szobából éppen a cső irányába fújja a hűvösséget a masina. A cső két oldalán egy szoba és két szobácska nyílik, plusz a konyha. A szobáknak van ajtajuk, a konyháét leszedtük kényelmi okokból. Kezdetben létezett egy harmonikaajtó is az előszobát elválasztandó az étkezőtől. Ez olyan szocreál kivitelű volt (kemény műbőr leporelló, mely az ajtónyílás kiváltó fájáról csüngött alá, s amelyet beköltözésünk után igen gyorsan kidobtunk). Most tehát a cső a bejárati ajtóig tart. Akárhány légköbmétert jelent, de még mindig töredékét annak, mintha a szobaajtók nyitva állnának.
Hajnalban, amikor a nap munkához lát, becsukom az észak-északkeleti oldal ablakait, a franciaerkély ajtaját, és elhúzgálom a függönyöket. Egy óra elteltével a nap a másik, a déli oldalát kezdi nyalni a háznak. Ekkor az ide szolgáló két ablakot és az erkélyajtót is zárom. A redőnyt leengedem. Amikor felmelegszik a belső levegő, hűtök rajta a kellő mértékig. Így telnek nappalaim (majdnem napalmjaimat írtam freudi elszólásképpen) a kánikula idején.
Délután megjővén a ház asszonya, a napközben megáporodott légterű helyiségekben bukóra állít egy-két ablakot. Akkortól kezdve egy szobára zsugorítom a hűtést, mert úgy vagyok vele, mint a menetrendszerű járatú buszokon a sofőr. Vagy az ablakokat zárják, vagy a légkondicionálást. Arra mégsem vállalkozhat a vezető, hogy lehűtse a Szentendrei utat.
Mindketten tanuljuk még az alkalmas és kompromisszumos megoldást.
Egyebekben még három kemény nap előtt állunk. (S ki tudja, utána még hánynak.) Addig dolgozik az Afrikából kapott sivatagi púp a hátunkon.
Nos, azt hiszem, ezúttal sikerült kilőnöm a második visszatérő témát is.
Ha bármelyikről írni akarnék, szóljatok rám: „UGORGYUNK!”
Ha valakit további részletek érdekelnének a halálos- kánikulás témákat illetően, írjon nyugodtan. Magánban válaszolok.
Címet keresve mai szösszenetemnek egy fiatalkori élményt idézek fel: Tesóm lánykájának (akkoriban alig óvodás) a szórakoztatására azt találtuk ki, hogy egy tisztességes pokróc közepére ültettük, és a takaró négy sarkát megragadva hintáztattuk. Egy percig, két percig… ötig is. Akkor leraktuk – volna –, de még földet se ért a pokróc, elkiáltotta magát: Hintázzunkpokjócbatöbbetnemna. Tudok helyesen írni, de ezt a szöveget nagyon egyben mondta el, s mindannyiszor, ahányszor le akartunk állni hintáztatásával.
Jó politikusnak bizonyult: Mindig csak egy hintázást kért, de azt csaknem folyamatosan.
S hogy mi köze van a témáimhoz?
Tán annyi, hogy utolszor kívántam mindkét témáról írni – TÖBBET NEM, NA!                  

Tegnapelőtt kaptam egy nyaklevest, tegnap kaptam egy nyaklevest, és ma is nyaklevest kapok. Annyi pulykanyakból készült leves, hogy ha nem viselkedem jól, holnap is nyaklevest fogok kapni. Ha jól viselkedek, és eredménnyel kínálom a megmaradt készletet feleségnek, akkor holnap már krumplinudlival szórakozhatok.  
Maradt még csirkemell is kukoricabizivel (rizibizinek mégse nevezhetem), meglocsolva egy kis mártással. Majd elfeledem, ha nem is fagyival, de jégkrémmel lephetem meg magamat az második fogás után. 
Dögséges a meleg. Csoda, hogy nem robbannak szét a hőmérők. Ha a déli fekvésű erkély fekete lemezasztalát letisztítanám a portól, egy perc alatt elkészülhetne rajta a tojásrántotta mindenféle főzőcskézés nélkül. 
Nem is dugom ki az orromat. Azzal szórakozom, hogy írás közben olykor ki, olykor bekapcsolom szobám fagyasztóját, a légkondit, és itt ülök jegyben-gyűrűben várva, hogy csütörtök legyen, a 40 fokos őrület vége.
A fiatalok most jelentkeztek, hogy megérkeztek a Balatonról. Várom, hogy délután átnézzenek. Előbb-utóbb Tücsi is megelégeli a munkát. Van esély a találkozásukra. 
Ha történik még valami érdemleges a nap folyamán, visszatérek rá. Az nem lehet, hogy a kedves olvasók ne kapjanak némi tájékoztatást, hogy mi is történik körülöttünk.
És az sem lehet, legalábbis úgy hírlik, hogy az FBI, CIA, esetleg az interpol és az orosz titkosszolgálat ne legyenek képben. Így hát marad Ferenc pápa módszere, aki nem foglalkozik a következményekkel, hanem bár diplomatikusan, mégis mindenkinek a tudomására hozza, hogy miről mit gondol.
Bírom őt. 

Semmi...
Néhány óránként körbepásztázom a FB-ot, a bloggerek anyagait, az emaileket. Ma is megtettem kb. háromszor. De nincs semmi. Nincs kapás, ahogy mondanák a horgászok, vagy a magukra maradt szőlősgazdák.
Persze nyár van, nyár. Uborkaszezon. Én pedig nem a konzervgyár uborkarészlegén dolgozom, se a szüretelőgépen. 
Egy elmélkedéssorozat összeállításán dolgoztam reggel. Aztán abbahagytam. Azt sem szabad túlzásba vinni, mert léptelenség napi nyolc órában írni, legalábbis akkor, ha az ember valami értelmeset szeretne kicsiholni a fejéből.
Még a legérdekesebb anyagot tegnap találtam a facebookon. Ha nem lett volna helyenként ordenáré, átemeltem volna anyagomba, hogy lássátok, a BKK ellenőreinek nem is olyan rózsás az életük.
Franciaországban egyszerre szállják meg a trolit, miegyebet az ellenőrök. Addig nem engedik el a bliccelőt, amit a busás büntetést euróban le nem perkálja, vagy meg nem adja utolérhetőségeit. Amelyeket azonnal ellenőriznek mobilhívás útján.   Hogy azután próbálkoznak-e a fizetni nem akarók valamiféle szöveggel (pl. nem értem rá lyukasztani, mert telefonhívást kaptam, hogy egészséges nagymamám született), nem tudom. Az itteniek ki nem fogynak a dumából.  
Ha már elkezdtem, néhányat ideidézek a tegnap olvasottak közül. A szalonképesebbeket.
Blicceléskor a körúti villamoson. 
"Milyen jegyet? Hallod Peti! Ez itt már a Sziget bejárata vagy mi?"
"Én 8 hónapos terhes vagyok, mint látja. A gyereknek az iskolakezdésig nem kell se jegy, se bérlet, márpedig én a gyerekkel vagyok, szóval..."
"Alapvetően azért szálltam fel mert pokoli meleg van és csak egy légkondicionált helyen akartam lenni. Az, hogy ez a szar még mozog is alattam, baromira zavar, de mivel nem akarok menni sehova, ezt figyelmen kívül hagyom és csak hűsölök. Megyek egy kört, visszajövök a Moszkvára, leszállok, és olyan lesz az egész, mintha meg se történt volna."
"Most nem értem miért izélgetik még itt is az embert! Ott szálltam fel az első ajtónál, látta is a pilóta!"
"Látja ott azt a fekete pólós fiatalembert? Na. Mikor kilyukasztottam a jegyemet ő egész egyszerűen kitépte a kezemből, látja? Ott van nála a jegyem, ott szorongatja! Az az ÉN jegyem, de pisztoly van nála, nem akartam ellenállni!"
"Nincs nálam semmi de apukám azt mondta, hogy 1 megállóra nem kell jegy, mert 3 alatt ingyenes."
"Á nekem nincs ilyenem, de figyu, olcsóért márkás óra, parfüm?"
"Mikor felszálltam, lyukasztottam és felmutattam a villamosvezetőnek a jegyemet, ahogy kell. Aztán eldobtam. Igen látom, hogy itt nincs szemetes, de kérem, ez az ország, hát egy nyamvadt kukát nem képesek felszerelni a villamosra és rákényszerítik az utast, hogy dobjon mindent a padlóra, most mondja meg, milyen ország ez?!"
"Jegy? Bérlet? Hallod, bélyegem van, frankón. Gyere, adok egy felet főnök! Nem néz ide pont senki, gyere, csak kinyitod a szádat és kapsz egy felet. Hidd el, sokkal többe kerül, mint a buzi kis jegyed! Okéság? Megdumáltuk?"
"Maga is tudja, hogy ez zaklatás! 67 éves nyugdíjas háziasszony vagyok, ismerem a jogaimat! Ilyen nincs, hogy békésen ülök és maga idejön zaklatni! Hagyjon engem békén, különben feljelentem hogy megsértette a személyimet!"
"Én ingyen utazom, mert vakvezető kutya vagyok...Dede, az vagyok. Bizonyítsd be, hogy nem, vauuu vauuuuuu látod? Kutya vagyok !"
"Nincs jegyem. Miért neked van? Te is utazol nem?"
"Én nem beszélni mágyárul mert nórvég vágyók. De de nórvég vágyók csák ennyít túdok mágyárúl. Most mit nem hiszel el ezen te szerencsétlen? Nem láttál még norvégot mi?"
"Mennyi a helyszíni bírság? MENNYI? Jó akkor most csak ötszáz forintról adjál csekket aztán ha legközelebb összefutunk, írhatod a többit."
"A kutyának nincs jegye, mert ez egy macska...Hogyhogy vizsla? Dehogy vizsla. Igen úgy néz ki, mintha vizsla lenne, de ez egy perzsa-tacskó-német juhász-cirmos keverék macska, látod? Jellegzetes, ahogy ül. A vizsla nem így ül, az teljesen máshogy."
"Ez egy csivava. Mivel elfér a táskámban, ezért ingyen utazik, de mivel az én táskámban utazik, én is ingyen utazom, mert nélkülem, egyedül, nem tudna utazni, szóval én csak a csivava táskájának vagyok a hordozója."
"Jóvan itt egy ötezres, ennyi pénzt úgysem látsz egész életedben, nem kell hadonásznod, tedd csak el tesó. Tudom, hogy kegyetlen meló a tiétek, napi 12 órában a sok suttyó, most végre találkozol egy úriemberrel, becsüld meg tesó, nem kell visszaadnod, csak tedd el, vegyél a srácaidnak nyalókát meg ropit, Don Papa nagylelkű, az egész nyolcker tudja, tedd csak el, nekem van még ebből a szarból bőven."
"Csicskák vagytok mind! Nektek az a jó, hogy se jegyünk se semmink, mert fejpénzt kaptok utánunk! Ha lenne jegyem, akkor is megbüntetnétek, mert csicskák vagytok, lerántjátok a magyarokat, saját zsebre dolgoztok, mert ez egy ilyen csicska ország!"
"Nincs jegyem. Nem, bérletem sincs. Viszont van valamim, amivel évek óta ingyen utazom, várj, megmutatom (és előránt egy pillangó kést.)
Nincs nálam semmi, de van egy üveg Whiskey-m, konkrétan 32 ezer forint volt, itt a számla róla. Ha megiszod a felét, akkor egálban vagyunk asszem."
"Nem tudok leszállni, mert bekészültem vágod? Nagyon bekarmoltam, asse tudom hol vagyok, hallod? Picit menj arrébb mert lehánylak...Figyelj, nincs nálam teló, hívd már fel a Janit hogy jöjjön értem! Vagy hazaviszel? Vigyél már haza, anyám csinál neked rántott húst!"
"Nem tudok leszállni, mert nem vagyok madár. Lelépni tudok, de az meg olyan kis sunyi megoldás."
"Te miért vagy ellenőr? De mondd meg nekem, hogy miért jó az neked, hogy téged több ezer ember gyűlöl? Miért jó az? Vertek gyerekkorodban? Apád ivott? Molesztáltak? Én pszichoterapeuta vagyok, nálam is 16 ezer az óradíj, gyere, ülj le ide erre a kettes ülésre és meséld el szépen, hogy miért vagy áldozat, élő céltábla.Mit érzel most?"
"Hallod? Kajak felszálltam, bekopogtam a sofőröz, mondom neki, ott ülünk hátul az asszonnyal, 2 jegyet meg 2 kólát hozzá má léci, de nem mozdul ez a gyík!"
"Csókolom, én hét éves vagyok és csak 2 megállót megyek az iskolától hazáig. Igen van jegyem, ma kaptam egy ötöst rajzból, megmutassam a bácsinak?"
"Figyelj, én a cserekereskedelem híve vagyok. Mondjuk azt, hogy most elmegyek ingyen a Blaháig, viszont bármikor felhívhatsz és rendbe teszem a biciklidet. Szerintem ez így korrekt, nem? Azt nézd, mekkora mellei vannak a szőke csajnak aki most megy át a zebrán! (és huss, leszáll gyorsan.)
"Kérem menjen arrébb, mert fertőző vagyok...komoly betegség, beszéddel és levegővel terjed...nem, nem mutatok semmit fel, a maga érdekében mondom, hogy menjen arrébb, gyilkos vírust hordozok...lehet, hogy én fogom kihalasztani az emberiséget...MENJEN MÁR ARRÉBB HÁT MEG AKAR HALNI?!"
"Ne haragudjon, de süketnéma vagyok. Igen, igen, süketnéma!"
"Van valami paragrafus vagy mi, hogy pszichés betegek ingyen utazhatnak. NA, én az vagyok öcsém, hidd el. Úgy kivagyok, mint atom...olyan toprongyosak az idegeim, mint egy 10 éve használt nyeles Vileda felmosó. Papírom is van róla, hohó, de mennyi! Annyi zárójelentésem van, hogy rólam még a Doktor House is lemondana! Nézzél rám! Remeg a kezem, táskásak a szemeim, habzik a szám...Jézusom, lehet, hogy veszett is vagyok!"
"Tengeri csillagok ingyen utaznak? Na az remek, mert mint látja, annak vagyok öltözve, most jövök a gyerekem farsangjáról és mindenki láthatja, tengeri csillag vagyok. Márpedig azok, nem tudnak beszélni...Nincs személyim, hát hogy lenne? Látott már maga olyan tengeri élőlényt, akinek hivatalos okmányai voltak? Spongya Bobnak van jogsija például? Naugye! És mégis miket csinál!!! Figyeljen, van a táskámban egy gomba jelmez. Vegye fel, addig elfordulok...nem tudok leszállni, nem érti, hogy tengeri csillag vagyok? ENGEDJEN EL! ENGEDJEN EL! TUNYACSÁP SEGÍTS!"
forrás:http://tekasztorik.blog.hu/
Napi hír szombaton három ellenőrt megvertek a BKK járatain az utasok.
Te mennyiért lennél ellenőr? De most vicce(ke)n kívül.

Ha már van egy jó kamerám, szívesen játszom fényviszonyokkal, formákkal, különösen is vonzanak a mértani és absztrakt formák, rendszerek rajzosságuk folytán. 
Egy éve nyáron kint üldögéltem unokámmal az erkélyen, és ráült a fekete lemezasztal tetejére dobolni. Majd elunta és lefeküdt. Arcát át- és átjárták a bambusz-árnyékoló sávjai. Fantasztikus és fotogén látványt nyújtott. Arcát sose láttam olyan plasztikusnak, mint ahogy a domborulatokat és homorulatokat körberajzolták az árnyék- és fénycsíkok. Éppen nem volt nálam fényképezőgép, így nincs megörökítve a jelenet.
Emberi jogi vonatkozásai is vannak a dolognak.
Egy kisgyerek nem tud tiltakozni, ha valami nincs tetszésére. Azt meg nem tudom kitalálni, hogy később hogyan reagálna meglátva zebracsíkos arcocskáját.
Ma két labdával indultam ki az erkélyre.
Feleség meg is kérdezte, miért tologatom a széket, minek a labda a kezemben?
Nem akartam magyarázkodni, lakonikusan válaszoltam neki:
Játszom.
Aztán mégse játszottam, mert ő teregetett.
Ám utána enyém lett az erkély. Ha nem is emberi arccal, de labdákkal eljátszottam a fénykontrasztokkal. Az eredmény 2013.2 albumomban látható. Nem olyan érdekesek, mint egy arc fotói, de elég jó op-art képek lettek. Ma már le kellene parancsolni az asztallapról a növényeket, hogy a fekete síklap háttérként működjön egy ilyen fotóhoz. Unokánk ez idő szerint a Balatonban lubickol, és fütyül az op-artra, talán még a partra is, ha jól érzi magát a vízben, Kati lányom pedig, aki érti az ilyes tréfákat, Ráckevén dolgozik, ha jól sejtem. Maradnak tehát a labdák, de nem adom fel.
Egyszer szép zebracsíkos ábrákat fogok lencsevégre kapni, melyek plasztikusabbak, mint a maguk módján tökéletes gömbök.   
Felrakom a FB-ra is. Akiknek hozzáférésük van, azonnal  látni fogják, mire jutottam. 

Hazaérkezvén a nyaralásból visszatért a kánikula. A héten be kellene fizetni még egy csekket, de nincs kedvem kimászni az erős UV-vel pörkölő napra. Még a HÉV-megállóig se. Pedig a postán légkondicionálás van, hacsak másképp nem döntenek a postáskisasszonyok.  Olykor kinyitják az ablakokat, ahol a melegnél csak a várakozók sora nagyobb. Pedig érdekelne még a könyvmegálló is, mely pillanatnyilag kb. ötven fokos lehet. Benne a könyvek gyorsabban oxidálódnak, mint normál hőmérsékleten. 
Tegnapi posztomat olvasta feleségem, meg is jegyezte, hogy elindíthatnánk a léghűsítő ketyerét, ha már felszereltettük. El, hagytam rá, ha akarod, indítsd el. Egy gombnyomás pusztán az ikszedik távkapcsolónkon, és a gép engedelmesen követi a beletáplált parancsokat. Kiköpködi a felesleges dunsztot, lehűti a levegőt a belediktált hőfokra, meg is tartja azon. Persze mindezt akkor teszi gazdaságosan, ha az ablakok, ajtók zárva. Választhatom azt, hogy becsukom zsákszobánk ajtaját, és akkor bent marad a hűvösség, vagy … nem. Azt nem választhatom, hogy becsukjuk az ajtókat, ablakokat.  Egyelőre elég a két propeller hűtése itt mellettem.
Nyár van, nyár – rekkenő a hőség. Rekk!!! Jól esik zuhanyozni, és csaknem éjfélig a tévé előtt üldögélni egy-egy focimeccset nézve. Fogalmam sincs, hogy valójában mikor játszották le a meccseket, és az se számít, hogy melyik csapat győz. Nincs gyilkos, nincs pisztolyos ember, nincs kihallgató szoba, és kórházi műtő se. Nekem talán ezért jelent kikapcsolódást meccset nézni.
Jót nevettem nemrégiben, mert francia vejemmel és a fiúkkal ültünk a képernyő előtt. Két csapat birkózott egymással a továbbjutásért. A 20 éves korosztály világbajnokságának egyik tétmérkőzése folyt. Valaha nem bírtam nézni a kivégzésekhez hasonló tizenegyes párbajt. Nem hittem el (ma sem hiszem), hogy igazságosabb döntés születik kimenetelük által, mintha egy pénzérmét dobnának fel és fej vagy írás alapon választanák ki, melyik csapat az erősebb. Szerintem ilyen esetben abba kellene hagyni az iszapbirkózást, és mindkét együttesnek megosztott helyezést adni. Visszatérve a tizenegyesrúgásokhoz – mióta nyugtatót is felírt az orvos, hidegvérrel nézem a „kivégzést”. Ezt tettük is, mint írtam. együtt egy késő esti meccs végén. Belövi, vagy nem lövi be? Ez a kérdés. Fogadásokat lehetne kötni minden egyes rúgás előtt. A jó 120 perce játszó csapatok tagjai egymásután felváltva törekednek bevenni az ellenséges kaput. Sokáig nincs kihagyás, nincs tévesztés.   
Majd egyszer csak azt találom mondani. Eldőlt a dolog. Ez nem talál a hálóba. A többiek megmosolyogják okoskodásomat. Pedig igazam lett. A fickó fél percig helyezgette egyik fűcsomóról a másikra a labdát. Elég keserves arcot vágott a művelethez. Majd felnézett, nem háríthatná-e át a döntést másvalakire. Végül rászánta magát, és felrúgta a labdát vagy négyméternyi magasságba. A bogyó elszállt és nemzeti tizenegyük továbbjutása szintén. Egy tizenegyes-lövést nem lehet elrontani technikailag, csak idegileg. Ez történt, ezt láttam az arcán. Szegény.
2. REKLÁM. Szinte minden második reklám gyógyszert vagy készítményt propagál. Nem emlékszem a pontos dátumra, legalább 10–15 éve vezethették be kötelezőleg, hogy minden alkalommal végigmondassák a szöveget: „A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét.” Ezek vagy hülyék, vagy minket néznek annak – szoktam mondogatni. Tücsi rettenetesen unja már a szövegemet. A tévések a reklámidő után kapják pénzüket, érdekük hát, hogy hosszabb időt vegyen igénybe a szöveg. A megrendelőnek csaknem mindegy, hiszen megfizetjük a reklámköltségeket a gyógyszerek árában. Mégis hadaróra fogják, hogy mérsékeljék a reklámidő hosszát. Nos, a mai gyakorlatnál Gárdonyi idióta „hőse”, Göre Gábor bíró úré is normálisabb volt, aki sose mondta, hogy „ögye mög a fene”, hanem csak ezt: ÖMAF.  A hadarás helyett et kellene mondani: AKÉMOEABKMOGY. Esetleg vegyék 10szeres sebességre. Kit érdekel?  

1. Legalább hároméves adatokat találtam az EU-tagországok átlagos nyugdíjáról. https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1687224665032&set=a.1535616554924.2070055.1370146006&type=1&theater
Tanulságos végignézni az adatokat. Kicsit megvilágosodnak az összefüggések: egy-egy ország politikai és pénzügyi helyzetét segítik megérteni. Nem kommentálom a rajzos ábrát tartalmilag.
Ahány ház, annyi baj legyen – mondaná papjancsi, a poénlövő.
2. Magam törekedem rá, hogy közelítsem az egy ökolábnyomnyi fogyasztást. Messze nem így van, és még akkor se lenne így, ha súlyom felére fogynék.
De hát úton vagyunk (én pl. az előszoba és a lakás másik sarkában lévő dolgozóm között, és sorra kapcsolgatom le az égőket. Biztos vagyok benne, hogy a mosóautomata nem fél a sötéttől, a mosogatógép is eligazodik saját programján, ha süt, ha fúj, s akkor is, ha nem ég a lámpa. A nappalinak meg mindegy, hogy keveri-e benne a levegőt a ventilátor vagy sem, ha senki sem tartózkodik benne. Most, hogy leeresztett redőnnyel védekezem az erős UV-sugárzástól, a szoba egyelőre elviselhető klímájú. Elég, ha egy kisebb teljesítményű propeller forog. Később majd meglátjuk. Ugyanis
Európa mostanság megkapta Afrikától felesleges forró levegőjét. Óhatatlanul az jut eszembe, hogy az onnan menekülők részére milyen kedves gesztus, utánuk küldeni az otthon megszokott meleget. A meteo szerint Franciaország felől felénk kunkorodik a sivatag hozadéka, és el is végzi banán- és fügeaszaló munkáját.
Sokféle lehetőséggel élünk itt, Bp-en.
A Dagály és a Palatinus strandok csúcsra járnak. (Éva szerint a Pala kenterbe veri a Dagályt. Árban egyformák.)
A forgalmasabb utakon locsolják a síneket és a flasztert, a polgárok pedig félliteres palack vizet kapnak szükségleteik szerint – ingyen. Mint a kommunizmusban.
A forgalmasabb utakra párakapukat állítottak, melyek hűvös vízpermettel köszöntik az alattuk áthaladókat. Van ebben valami élvezetes. Ingyenes szórakozás, mint valaha gyermeknapon a Vidámpark.
Itthon ma már légkondicionálóval ijesztgetem a kánikulát. Még nincs bekapcsolva, de ha akarom, bármikor élhetek vele. Ez idegileg segít feldolgozni a hőséget. Ugyanaz a hatása, mint a Balaton melletti sétálásnak. Szakad rám a forróság, de nem izgat. Ha akarom, belevetem magamat a habok közé, és vége a megpróbáltatásnak.  
3. Ökolábnyomom zsugorítása céljából a nagy nyár végi leértékelésben vettünk egy pár akciós szandált, mert a régi talpa széttörött ott, ahol a kuplungpedáltól még el nem kopott. Gondolni kell a jövőre is. Ezért aztán elrakom az igazi, Bangladesben készült, sérült talpú jószágot, mert az új kínai. Ez is igazi bőr felsővel rendelkezik, de a talpa műanyag. Ismerem ezt a fajta műanyagot. Egészen addig szolgál, ameddig ketté nem törik. Jobb, ha megőrzöm a régit is, mert hátha az új egyszerre törik ketté a talpamon keresztirányban. Volt már rá precedens.
Még megjegyzem, hogy úgy kell annak (nekem), aki olyan gazdag, hogy olcsó terméket vásárol.
Ha angol volnék, alkalmasint az ő észjárásuk szerint jártam volna el, és egy drága pacskert vettem volna, mert az ő közmondásuk csakugyan ez: Nem vagyok olyan gazdag, hogy olcsón vásároljak.

 Vissza a régi kerékvágásba – írtam Báró megjegyzésére. Az jutott eszembe, hogy jó is az a régi kerékvágás, de ma más értelmet kapott. Korábban biztonságot nyújtott a szekereknek, hogy a bakhátak mentén haladnak a szokott úton a lovacskák. Ma piszok pejoratív értelmű a kerékvágás. elég az Árpád-híd buszok és egyéb nehéz járművek által kivájt flaszterjére gondolni, kész balesetveszély. Ha kiugratsz a kerékvágásból sávváltás alkalmával, erősen szorítanod kell a kormánykereket, hogy autód ott haladjon tovább, amerre te akarod, s ne zabolátlankodjon, mint a megvadult lovak.
Arrivée – írtam tegnap. Megérkezés (de szeretem ezt az Abba-számot). A megérkezés akkor jön létre, amikor visszahelyezkedem megszokott környezetembe. Tegnap kb. egész napig eltartott a megérkezés. Először az ifjú pár jelentkezett, hozták a hoznivalókat, vitték a vinnivalókat. Ha megérkezve várjuk őket, ebédet kapnak. De tíz perccel korábban jöttünk haza, mint hogy ők látogattak volna meg. Kaja a Holdon. Távozóban kaptak egy tábla Milkát, hogy kondícióvesztés nélkül kibírják hazáig, vagy talán inkább nászomék házáig. A móváriak már hazafelé úton jelezték, hogy jönnének a következő hónapban. Szeretem őket, szeretem valamennyi gyermekemet, de a megérkezés szituációja olyan, mint a szülő nőé. Szép rácsodálkozni az újszülöttre, de a szülő asszonynak szerencsésebb másról beszélni, mint arról, hogy mikor jön a következő baba.
Megérkeztünk. De vajon tényleg megérkeztünk-e? A ki- és becsomagolások jó néhány óráig eltartottak.
 Kicsomagoltuk a szennyest és mindenfélét, amikkel tömve volt a kocsi.
Összecsomagoltuk az alkalmi fekvőhelyekként szolgáló laticeleket (habszivacs-matracokat), s leszállítottuk a földszinti tárolóba.
Mondom az asszonynak: Ma még fúj a szél, tegyük meg, amit lehet, mert kánikulában mindez nehezebb lesz. Porszívózás padlófelmosás, erkély kitakarítása, növények ápolgatása követték egymást.  
Majd pihenésképpen kicsit gatyába ráztam a készült nyersfotókat, s felraktam a családi albumba őket.  (Még linkként továbbítani kell a gyerekeknek.)
Este lett, mire végigolvastam a beérkezett emaileket.
Jól eső érzés volt birtokba venni északi tájolású hálónkat, s a megszokott összetételű óbudai levegőt beszívni. Szúnyog egy szál se, ha volna, letartóztattatnak (avagy fel-) a szúnyoghálón. Gyors ejtőzést követően az igazak álmát aludtuk.
Az is Óbudához tartozik, hogy hajnalban kirúg az ágy. Felkeltem, és örömmel olvasgattam, hogy másoknak miféle élményei támadtak a néhány nap során. Végigszürcsöltem az általam rendszeresen olvasott blogokat.
Mára maradt a lekvárok befőzése, némi vásárlás, mosóprogramok indítása (nem általam), a fagyasztó leengedése és kitakarítása, némi árnyékolás, felkészülés a következő hőhullámra, kapcsolatfelvétel helyi környezetünkkel. Felkérések fogadása. Most egy cikk megírása következik, így hát – legalábbis átmenetileg – a poszt írását felfüggesztem.
Azt pedig már talán joggal kijelenthetem: Csakugyan megérkeztünk.

Kedves feleim!
Menyem és vejeim
az 4.
Gyermekeim száma
megint 4.
Unokáinké
8.
Mi ketten,
az együtt 18.
Jól számoltam?
Hol nálunk, hol lagziban Ráckevén,
majd megint nálunk,
végül a Balaton partján leledztünk.
A lagzira csütörtökön indultunk, hogy szombaton
minden együtt álljon Robi és Kati esküvőjére.
Nászainkkal és megannyi egyéb segítőkkel megtörtént a szépséges ceremónia.
Rövid szusszanás után nekiereszkedtünk az M7-nek, hogy Elviék nyaralójában kössünk ki.
Tizennyolcan.
Már kellett hozzá egy kisegítő apartman is.
Lett.
A nyaralás mérlege: Eva dit: élete legszebb élményei a tóhoz kötik.
Szép is a’ – mondaná öregapám. Én meg egyetértek vele.
Szigligeten strandoltunk. Biztos, hogy ott, mert kétszer is belefutottam Esterházy Péterbe.
Egyéb összegezhető adatok:
A lagzira negyven ember volt hivatalos. Jelentem, mindenki megjelent.
A nyaraláson is a 18 fő.
Közlekedési anomáliák.
A ráckevei parkolóból kijőve Az esküvőre érkezők közül az egyik kocsi fennakadt egy öntöttvas-valami kiálló kampóján, ami lepecázta az Opel hűtőjét. Ez három nap vacakolást vonzott.
Coltom tudatja a helyiekkel, hogy merre járunk. Hangicsál.
Robi motorja (egy derék 350-es Jawa) kereke kipukkadt, majd egy szénkefe rugója akadt ki. 
Minden gond megoldható. 
Egy kisfalu vegyesboltjában előadta problémáját. Az ott tanyázó atyafi meginvitálta szemközti házukba, s csak ennyit szólt, majd a mama elvisz belső gumit venni. Légkondis autóval téptek Devecserre, s mivel ott nem jártak szerencsével, tovább Ajkára. Az ottani szerelőnek volt gumija. Nem tudom, kik voltak a jótét lelkek, aki kisegítették Robit, de áldja meg őket tettükért az Isten. A szénkefe-gondot sikerült kiküszöbölni az úton kb. 45 fokos kánikulában. 
Ne jöjjön elő egyik probléma se a jövőben.     
A budapesti és ráckevei találkozásokról és eseményekről kb. 300 fotót készítettem, a balatoni tartózkodásról csak kétszázötvenet.
Mivel itt személyiségi jogi zűrök léphetnek fel, nem teszem közzé őket, csak nagyon vázlatosan a FB-on. 
És mivel a XXI. sz. legjobban fejlődő terméke a számítástechnika, nem kívántam megszellőztetni, hogy két hétig lakásunkat csak a különféle reteszek biztosítják.
Gyorsan hozzáteszem, hogyha az igényelt internethozzáférés-jelek megfelelő minőségűek lettek volna, az unokák pedig kevesebbet ültek volna a laptopok előtt, a korábbi évekhez hasonlóan közömbös témákról naponta írtam volna. 
Becs szóra!

Vannak furcsa emberek, akik beállnak valamire, és belebetegednek káros szokásaikba. Most nem a piásokra, bagósokra és drogosokra gondolok, hanem azokra, akiket a tévében láttam annak idején. Egyikük pl. félt a szélkerekek tövébe menni, és – úgy látszik – felkeresett különös bogarával egy pszichiátert, hogy oldaná meg félelmét. Az fokozatosan közelített vele a monstrumhoz, mígnem megtapogatta oldalát.
Hasonlóképpen segített egy asszonyon, akinek arachnofóbiája volt, magyarul iszonyodott a pókoktól (lehet, hogy nekem is az van. Nem szívesen tapogatnám a skorpiót). Vele megsimogattatott végül is egy madárpókot.
Egyvalaki pedig azért kereste fel, mert évtizedek óta csak sajtokat evett. Maga sem tudta, hogy miért. Minden egyebet undorral vett magához. Őt folyamatosan rábeszélte egy banándarabkára, egy spagetti-szálra, egy tudom is én, mire. A nő (érdekes módon a fóbiások a tévésorozatban nők voltak) megkóstolta némi undorral, de gyomra befogadta. Igen-igen lassan megszokta, hogy a sajton kívüli ételek is jó ízűek, legalábbis hasznosak és fontosak is szervezetének. Ettől kezdve egészsége lassacskán visszatért.
Adva korunk fiatalsága (középkorúsága, és öregsége). A legáltalánosabb függőségek egyike, mely lelki egészségtelenségek forrásává lehet, a számítógép. (Íme, az élő bizonyíték, éppen a képernyő előtt üldögélek.) [Itt az élő bizonyíték – mondta a rendőr – majd folytatta: Az orrunk előtt halt meg, amikor az autó elé ugrott.]
Tehát az időrabló számítógép. (Megint nem teljesen igaz, olykor igen sok időt spórol meg információs, ügyintézős stb. szolgáltatásaival.) Előtte ülnek a gyerekek, s nem mozognak eleget. Nem készítettem fotót három unokámról, akik mindegyike előtt egy-egy laptop volt, s játszottak. Talán közös játékot együtt.
Mica három programot kínált fel nekik, ebből kettő megvalósult. Felmentek a János-hegyre, és elkerekeztek Szentendrére vagy négyen. Íjászkodni is szerettek volna, de időben nem sikerült az egyeztetés. Mindenesetre örültem kimozdulásuknak, mert meg kell tapasztalniuk, hogy a számítógép virtuális valóságán kívül is létezik egy „bio”-világ, amely különféle esztétikai gyönyörűségekkel terhes, csak győzzék a kínálatot feldolgozni.
Tegnap a Palatinuson kaptak egy kis ízelítőt a természetesebből. Egész napjukat a vízben töltötték.      
Így kellene élni valahogyan naponta.