Mickey webnaplója

Igazán rutinművelet. Forró vízzel nyakon öntöm a kanálnyi Nescafét, hozzáadom a tejet, megédesítem gusztus szerint, és megiszom.
Nálam a dolog egy kissé bonyolultabb.
Veszem a gyógyszeres dobozt, melyben a reggeli pirulák vannak, és mind az öt félét a doboz tetejére gyűjtöm. Ha eszemnél vagyok, már előző este kikészítem a másnapi adagokat.
Ellenőrzöm, hogy minden pirula különbözik-e a többitől. Akkor remélhetem, hogy a megfelelőket adagoltam.
S ha még inkább eszemnél vagyok, akkor este forrázom le a kávéport, mert a reggel erre kevéssé alkalmas. A szomszéd szobában alszik az uncsika.
- A csapból nem igazán forró víz jön.
-  A mikro sütő vagy a vízforraló zajos, amire felébredhet a kis aranyos.
Marad két hideg vizes megoldás:
- Megpróbálom sokáig lötykölni a vizes kávé-granulátumot. Sose sikerült még így szétoszlatnom a kávéport.
- Adódik, hogy kristálycukrot keverek a masszához, hogy egymást „darálják” a kávé és a cukor. Még rosszabb az eredmény. A nedves cukor magához szívja a kávét, mely tömíti a kristályszemeket. Ettől kezdve a kávéval megnövelt kristályszemek végképp nem oldódnak a vízben, de még a bögrényi tejben is alig.
Marad a főzés. Ha időm és kedvem engedi, lefőzök egy négyszemélyes adag kávét.
Két masinánk van: egy pazarló 3 személyes és egy gazdaságos négyszemélyes.  A kisebb alja domború. Nem fekszik fel a kerámialapra. Így a hőenergia töredékét hasznosítja csak. Hamarabb lejön a jól megmunkált négyszemélyes adag a másik masinából.
Fajtára nézve egyebekben azonosak: Kettécsavarható, homokórához hasonlóan vonalvezetett, nyolcszögletű olasz típusú alumíniumfőzők.
Kétségtelen előnyük, hogy viszonylag zajmentesen türemkedik elő belőlük az aromás barna folyadék.         
Többnyire ezt a megoldást választom, ha jól akarok járni.
Még közleményképpen ideírom:
Menyünk, Elvira ma ünnepli neve napját, Éva lányunk pedig a születésnapját. Isten éltesse őket!

Bizonyítsa be, hogy Ön nem robot. Valahogyan így szól a kommentek végére tűzött obligát felszólítás. A bizonyításnak számomra három ismert módja van, mely a következő négy.
Első: Nem kell semmit tennem, elküldöm a kommentet, és az odaérkezik, ahova címeztem.
A második még mindig egyszerű azoknak, akik nem szenvednek discalculiában. Két egyjegyű szám összegét kell megnevezni.
A harmadik még mindig megoldható azoknak, akik nem szenvednek diszlexiában. Ugyanis meg kell pontosan jelölni, hogy milyen nap van ma. A rendszer csak a hét napjainak magyar neveit fogadja el. Kizár minden ilyesmit: Ma szép nap van, csupa ragyogás. Ma mi kék az ég, mi zöld a föld. Ma jó lenni katonának, mert Kossuthnak verbuválnak… etc.  A diszlexiások kedvéért ideírom. Csak hét változat lehetséges. Ezekből a általában elég egy betűt beírni, pl. v, a gép kidobja: vasárnap, kivéve két napot. Szerdán és szombaton muszáj valahogyan megjegyezni három jelet, sze, illetve szo.
A negyedik sokáig eléggé enigmatikus volt nekem is. Általában egy többjegyű, sfumatóban mutatott számot sejtet, majd elpacált, részeg betűk támogatják egymást. Rondábbak az én kézírásomnál is, pedig az elég ronda. Ráadásul értelmetlen betűhalmazok ezek, tehát az értelmük megfejtése sem segít, annál fogva, hogy nincs nekik ilyen. Sokáig kínlódtam ezeknek a gátaknak az eredményes feloldásával, s az esetek egy részében még erőlködésem ellenére is visszadobta a gép a kommentemet, sőt akadt, hogy el is zabálta a szövegemet. Én meg kezdhettem elölről. Nem régóta változott a helyzet. Rájöttem a megoldásra. A gép feletti polcon tartok egy kisüveg töményet. Most pl. Underberget (de alkalmas ital az Unicum, a pálinka, a rum, whisky és társai egyaránt). Meghúzom az üvegcsét, és egy fél perc múlva felszakad megfelelési kényszerem gátja, és folyékonyan „odasercintem” a jó számokat-betűket. Eddig bevált.
Csak azt nem értem, hogy miért kötelező civilizációnkban a rosszhiszeműség. Mondok példákat az előzőn túl: Fekvőrendőr. Tudnál haladni, de pazaroltatják veled az üzemanyagodat: Fékezz le, repüld át valahogyan a békeidőben mesterségesen kialakított tankcsapdát, s turbózd fel újra a kocsidat.
Másik ilyen: A kocsid tud 180 km/h-t. De lefojtják a teljesítményt mesterségesen, nehogy száguldozzál. Minek akkor az egyébként nagy teljesítményű motor forgalmazása?
Itt a pin-kódok sokasága. Ahány plasztikkártyád, annyiféle kód. S még kérik, hogy időnként változtasd is.
Vagy a számítástechnikánál maradva: Adott egy gép. Miért nem programokkal adják el? Miért kell nekem rinyálni, hogy mit tetetek rá, mennyire jogtiszta stb. S miután teljesen jogtiszta mindenem, kezdődhet a frász. Jönnek a vírusok! Mi a fenének jönnek, ki hívta őket? Minek ezért megint irtó-programot beszerezni. Majd az újabb változatokat letölteni. Nincs jobb dolgunk? Nem lehetne már egyszer békén hagyni egymást?     
Ilyen a gyógyszered hatóanyagának recepten való feltüntetése. Miért neked kell kitalálnod, hogy melyik gyógyszer a megfelelő? Van patikus végzettséged?
Ilyen az adóbevallás. Van közgazdász végzettséged? Hát jogi? Nincs? Akkor hogyan igazodnál el a bürokrácia dzsungelében?  
Említhetem a lakáscserékkel kapcsolatos papírmunkát. Mintha gazemberek között folyna az adásvétel. Földhivatal, közjegyző, ügyvéd, négy másolat, tanúk, anyám kínja.      
Nincs jobb dolgunk?
Az ártatlanság vélelme kijár mindenkinek, akit bíróság nem ítélt el. Miért nem jár az autósoknak, az üzletközpontban vásárlóknak, a gyalogosoknak, az öregeknek, a fiataloknak, a nőknek és a férfiaknak. A gyerekekről nem is beszélve. Miért nem jár a lakásvásárlóknak s eladóknak?

Nagyjából még egy műszakom ráment az elvileg kijavított kötet korrigálására. Mint írtam volt, a google-kereső segítségéhez folyamodtam olyan pikáns kérdések tisztázására, mint pl. egy neves, pakisztáni közéleti személyiség nevének az írásmódjára. Történetesen jól szerepel a kéziratban. Hogy ezután te is jól írd, ideírom helyesen: Somchai Pinyopornpanich, igen, pontosan ez a neve.
Nem úgy a holland liberálisé, aki imigyen neveztetik: Sophia in’t Veld. Még szerencse, hogy nem kell a nevek ejtését zárójelben a nevek mögé biggyeszteni.
Az SVT egyik tévéadásának a címe helyesen: Uppdrag Granskning. Csak hogy ezt is tudd.
A könyvben szerepel egy medve is, mely Szent Korbinián teherhordó állata lett.
Várj, lapozok.
Edmund Farhat nuncius Edmondnak írja a nevét. Így írja és kész.
Értem én. Hiszen Brecht is valamiért Bertoltnak jegyzi a nevét, amit a többi halandó Bertoldnak gondol és ír.
Más.
A helyesírási szótár nem ismeri a muszlim szót, csak a mozlimot. Én viszont azt is tudom, hogy a mozlimok visszautasítják, ha valaki mohamedánnak hívja őket, muzulmánokat.
Igazán nem akarlak zaklatni, de lengyelből ennyit illik tudni, hogy a Tygodnik Powszechny hetilap címe így helyes, miként az ITAR-TASZSZ írásmódja azért két sz, mert mozaikszó.
Tudtad, hogy Párizsban van a Dali Boubakeur-mecset?
Vagy hogy Leonella Sgorbatit Mogadishuban gyilkolták meg? (Leonella a hitéért halt meg. Olasz és keresztény volt.)
Órákat töltöttem ezekkel a kuriozitásokkal. Látható módon nem hoztam ide angol, francia, német spanyol neveket, noha azok is tudnak cifrák lenni. Nem idézem meg a legkülönfélébb latin elnevezésű pápai motu propriókat sem.
Jut eszembe: a dikasztérium szót így írjuk. De mit is jelent? Muszáj a lexikonhoz folyamodnom:  „A római kúria kongregációinak osztálya.”
Az már igazán rutin, hogy a „nyelőcsőmetszést” nálunk gégemetszésnek nevezik.
Sokáig folytathatnám még a sort, de nem teszem.   
Azt akartam csak igazolni kellő nagyvonalúsággal, hogy a katolikusoké világvallás. Hol támogatják, hol támadják a négy égtáj politikusai, szakemberei, a különféle felekezetekhez tartozó notabilitások, a nemzetközi média, a hátterükben meghúzódó és kellőképpen láthatatlan érdekcsoportok ízlését kiszolgáló manővereikkel.
A csúcs (ezt is a könyvben olvastam), hogy az egyháznak komolyan ajánlják: alkalmazzon jobb marketinget. Ma már széles körben dolgoznak ugyanis ún. spin-doktorok (olyan kommunikációs szakemberek, akiknek a feladata, hogy egy hír negatív tartalma pozitív formában jelenjen meg).
Csakhogy az egyház Krisztus-teste, és maga a Mester sem tekergette a szavakat se pozonegatív, se negopozitív irányban, hanem azt tanította: „Beszédetek legyen: igen, igen; nem, nem. Ami ezt meghaladja, az a gonosztól van.” (Mt 5,37)
Úgy látszik, ehhez tartjuk magunkat, s nem falazzuk a köntört. Miket beszélek?
Nem köntörfalazunk.

Amikor nem érnek falrengető élmények, keresem azt a homokszemet, melyet kagylómba zárva igazgyönggyé érlelhetnék. 
Megnézem többször a blogokat, melyeket több-kevesebb rendszerességgel olvasok,
megnézem a Facebookot, van-e valami érdekesség, ami nekem szól, ami megérint, ami tartalmas, vagy legalább szép, jó, értelmes vagy humoros.
Nem mindig találok kedvemre valót. Ilyenkor még számba jöhet:
A nap múlásával csak ér valamiféle olyan élmény, ami megindítja fantáziámat.
A valóság persze mindig körbevesz, írhatok arról, amivel aznap foglalkoztam.  
Ma például végigkorrigáltam a napomat. Elég vaskos kötet végére értem. Mivel nem írhatom le vázlatosan se, mi a mű tartalma, mert hosszú volna,
ideírom a címét, mert találó, azaz éppen azt takarja ki, amiről a kötet szól: Ratzinger célkeresztben.
S ideírom az utolsó három mondatot a kötet végéről, mely Ratzinger megfogalmazása, és 2000 márciusából való. (Ugye akkor még javában II. János Pál a pápa.) Tehát
„Egy anekdota jut eszembe, amit VII. Pius államtitkáráról, Consalvi bíborosról mesélnek. Egyszer azt mondták neki: »Napóleon el akarja pusztítani az egyházat.« Mire a bíboros így felelt: »Nem fog sikerülni neki, hisz nekünk sem sikerült.«”
A könyv oknyomozó módon elemzi az egyházat feszítő témákat, benne a pápa sorsát és szerepét, benne a média meg-megújuló támadásait, s e támadások lepattanását a kőszikláról, szegletkőről, melyet az építők elvetettek.
Bár jól elfárasztott a szakadatlan figyelés a mondatokra, hogy értelmesek-e, van-e bennük elütés, slamposság, stb., ezúttal lekötött a téma aktualitása, részletekbe menő analizálása.
Alighanem azt élveztem, hogy jószerével minden epizódot megértek, mert végigéltem a part szélén állva azokat a médiahírré dagasztott pocsékságokat, melyekkel nekimentek a pápának, az egyháznak általában.
Nem találtam benne pontosan azt a megfogalmazást, mely nagyon él bennem, noha maga a könyv ezt fejti ki minden mondatával: Az egyháztól, a pápától, a keresztényektől tökéletességet várnak el, akik – hogy úgy mondjam maguk – még annyira sem tökéletesek. Milyen alapon? Mire föl?
Nevezzük egyszerűen annak, ami: kettős mércével mérnek, ha az egyház ügyei kerülnek terítékre. Még szemléletesebben szólva: Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.
Végigolvasva a művet az erősödött meg bennem, hogy találó a fent idézett anekdota, melyet már Krisztus is emlegetett, amikor így nyilatkozik meg: Az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.  
Holnap még összeeresztem a kétes helyesírású nevek miatt a guglival az anyagot, azzal azután az én simogatásomnak itt vége szakad.   

Van nekem egy viszonylag bevált módszerem a ritkán előforduló helyesírási gondok oldására. Ha egy könyvben következetesen ugyanúgy írnak valamit, s nem kifogásolható igazán, hagyom. Mondok egy példát. Az Akadémiai helyesírási szótár a tridenti zsinatot kis kezdőbetűvel írja. Hajlok rá, hogy jól teszi. Ám az egyházi kiadványok nem követik a gyakorlatot, hanem következetesen II. Vatikáni Zsinatot írnak kis vé- és zé-betű helyett. Nem vitatkozom a szent szerzőkkel, sem a kiadóval, hagyom nagynak. Ma is hagyományomhoz híven jártam egy korrektúrázandó szövegben.
– A fejezetben a milwaukee-i egyházmegyéről sok szó esett. Nos, ez azután nem sűrűn előforduló probléma a magyar helyesírásban. Kell-e vajon kötőjel vagy nem. Mivel a szövegben kétszer egymásután kötőjelesen írva találtam, magam is átvettem az ő alkalmazásukat. Ám még tizenegyszer fordul elő a szövegben a szó ebben az -i képzős alakban. S lássatok csodát. A gépelő változtatott: immár egybe kezdte írni a szót. Gyanítottam, hogy utóbb igaza is van, de nem voltam benne biztos. Kerestem az akadémiai szótárban, de nem találtam. Kerestem az Osiris Helyesírás c. kötetében, de nem találtam. Kerestem a cherokee szót, de nem találtam, kerestem a yankee-t, de csak jenkit találtam. Nos, hát így nem megyek semmire!
Bemásztam a számítógép guglijában, mely köpte a választ:
Hogyan írjuk helyesen Milwaukee -i képzős alakját?
„Vannak olyan többjegyű idegen betűk, amelyekhez közvetlenül kapcsoljuk a toldalékot (ae, ee, ii, oo, ou, sch, sh, th).” Tehát a helyes alak: milwaukeei (OH. 2005, 275.).
A dühítő, hogy megtaláltam én az Osiris Helyesírásban a 275. lapon a fenti szöveget, de i-képzős példát nem hozott. Így bizonytalanságban éreztem magamat továbbra is. Ezért folyamodtam a guglihoz.
Drága olvasóim! Ha más bajotok nem lesz az életben, mint egy olyan értelmű szöveg helyesen való leírása, mint a milwaukeei, ne hezitáljatok. Egybe kell írni kis kezdőbetűvel, hacsaknem intézménynév, mert az „übereli” ezt a szabályt.
Mióta hangoztatom: Mindenki írja a szövegit úgy, ahogy tuggya: Nemmindeggy?
– Azután zavart még, hogy katolikus papról írva minduntalan tiszteletesnek fordíttatik a hivatásnév. Meg sem értem, hogyan fordulhat elő. Egy rk. pap tisztelendő, főtisztelendő, atya, Pater, ha pedig gör. kat., akkor parókus, de nem tiszteletes.
– Még jó sok szöveg van hátra, megyek hát folytatni.
Ez az én bánatom, harmadik bánatom.
És ha azt látjátok leírva, hogy Saskatchewan, ne ijedjetek meg, nem tüsszentettem, ez is egy amerikai földrajzi név. A kint élő magyarok régóta „Száz kacsa van”-nak titulálják a tartomány nevét.

Mindenkinek van valami vesszőparipája, kevésbé elegánsan mániája. Vannak olyan tárgyak, melyekben különösen is gyönyörűségét leli. Gondolom, a milliomosoknak egy sziget, egy jacht, egy kisrepülőgép stb. Nekem egészen más kedvenceim lettek. Az első kettő onnan ered, hogy egy ország civilizáltságát min a legkönnyebb lemérni. Én arra a következtetésre jutottam, hogy azon: milyen minőségű gyufát használnak ott, illetve milyen furfangos elemlámpát készítenek. Ma persze ez nincs így, mert minden gyufa Kínában készül, az elemlámpáról nem is beszélve. tudom, ezt már megírtam. Sőt azt is, hogy életem leltára elkészíthető úgy is, hogy felsorolom az általunk használt rádiófajtákat. Ezek pedig azért fontosak számomra, mert jobban szeretek rádiót hallgatni mind a mai napig, mint a tévé képernyője előtt időzni. A korábban leltárba vett készülékeket az újabbaktól vízszintes vonal választja el.  
TELEFUNKEN „világvevő”, asztali, német (zöld varázsszemmel)

Ma egyetlen fotót se készítettem.
Ma elaludtam a korrigálás alatt álló könyvön munka közben.
Elaludtam könyv nélkül is.
Posztot írni? Bambán meredtem a képernyőre. Mintha neki kellene tudnia, hogy miről kívánok értekezni.
Pedig jól indult a nap. Ketten megnéztük Mica fiúval az immár rendelkezésükre álló lakásukat.
Tágas, világos és üres. Elég jó állapotban van.
Mivel semmit nem kellett cipelnünk, csak saját súlyunkat, tűrhetős volt a három emelet magasságában lévő második emelet.
Trükkös egy építmény: A ház rézsűre épülhetett, mert majdnem egyemeletnyit kell gyalogolni a földszintig.  Azután már csak a hiányzó kettőt kell leküzdeni, és kész.
Tehát tetszik az elrendezés, az a kép, amely látható az erkélyről, s az ablakokból. Van egy szép nagy jegenyefa is előttük a sudár magas fajtából. A szélirány jó, amennyiben ki akarna szakadni tövestül. Mivel keleti tájolású a lakás, és a jellemző szélirány nyugati, várhatóan tőlük elfelé fog eldőlni, ha megunta magányos álldogálását.
Apropó, álldogálás.
Levente megfeledkezett róla, hogy semmibe se kapaszkodik, csupán saját könyvébe, melyet nézegetett, és így elfelejtett vagy tíz-tizenöt másodpercig eldőlni. Állt és állt.
Aztán felborult.
Délután a fiatalok Leventével együtt tekintették meg birodalmukat. Nagyon örült a látogatásnak a kis lurkó. Belakta a szobát, merthogy megevett egy banánt ott helyben.
Ígérem, hogy holnap komplett posztot írok (ha betartom ígéretemet).
Ma ennyi telt.
Hiszen dolgoztam:
levittem két habszivacsot a pincébe,
levittem a szemetet a szelektív és nem szelektív kukákba,
bevittük a méretes járókát a sarokszobába,
levittük a babakocsit a gyermekcsével együtt, sőt
még egy zseblámpát is a szokott fémfalra ragasztottam, mert mágneses.
A lépésszámlálót elfelejtettem bekapcsolni, de alighanem jobb is.
Ma nem volt meg a 10 000 lépés.

– Véget ért a nap. Négyen vagyunk. Tücsi Évával beszél, Elvi Leventét altatja, Mica egyik meghívott vendéget szállítja haza. Csak a pontosság kedvéért: én is itthon vagyok, aki verem a billentyűket.
– Véget ért egy víkend, mely péntek este indult. Megérkezett három fiatal Szombathelyről. M. sógornője és sógora (egyben Levente keresztapja), utóbbi a barátnőjével. Ők itt töltötték a hétvégét.
Ma megérkeztek nászaink és nászuram bátyja, az ifjú feleség keresztapja.  Összesen tehát tizenegyen ültük körül az ünnepi asztalt ebédnél, mert Levente etetőszékében csücsült étkezéskor is. Igazán az ő megajándékozására sereglettünk össze. Egy nagyon elegáns autóülést kapott, és még sok más egyebet, amire most hadd ne térjek ki.
– Véget ért egy korszak is mindnyájunk életében délután háromkor, amikor is népes deputáció kereste fel Micáék új otthonát, mely immár kiürítve rendelkezésükre áll. A tisztasági festés, a konyhabútorok helyrehozatala, a közművek átírása, a lakcímkártyák elkészíttetése, a parketta felcsiszolása és az egész üres kégli berendezése előtt állnak, annak minden felszabadító örömével, és az önállósággal párosuló valamennyi fáradozásával.
Most hát csend van, vihar előtti csend, mert ma ünnepnap van, ügyintézés nem lehetséges, csak holnaptól kezdődően. Vége pedig akkor lesz, amikor innen elszállítják az utolsó bútorukat. Kapcsolatunk persze utóbb sem szakad meg, hiszen szükség lesz Leventére vigyázni olykor-olykor.
Egyelőre pedig folyik tovább közös életünk, mely – azt hiszem, mindnyájunk nevében írhatom – kölcsönösen kedvünkre volt.
Most tehát mennek, előbb vagy utóbb.        
A közösen töltött két és fél évért köszönetet mondok, s gyorsan hozzáteszem, amit egykor piarista osztályfőnökünktől hallottam: Akkor kell a házibuliról távozni, amikor a topon van. Esetünkre alkalmazva: Szép volt fiúk, szép volt lányok! Örömmel emlékezünk a közelmúltra ma, amikor kezdődő önálló életetek küszöbéhez érkeztetek. Ez az élet rendje, hogy egy pocsék közhellyel éljek.
Amikor menni kell, hát menni kell.      
Nekünk meg az egyik szemünk sír, a másik meg nevet.

Szelektáljunk? Mikor?
A kérdés attól érdekes, mert úgy vélem, fogyasztói társadalmunk minden tagja annyi kacattal veszi körbe magát, hogy maga se tudja már, mi mindene van. Nincs ideje, hogy az értékes, hosszú időre szóló tárgyait elkülönítse az efemerektől, nincs ideje még arra se, hogy napjában megszabaduljon mindazoktól a vacakoktól, amelyek előbb-utóbb kiszorítják saját otthonából. Rövidebbre fogva: nincs ideje szelektálni.  Megtart egy tíz éves röntgenleletet, de nincs végrendelete. Megtart ezer képeslapot, de nem is olyan egyszerű az örökösöknek kitalálni, hogy közművekkel, pénzintézetekkel szemben hol tart követeléseivel, tartozásaival. (További szemléletes részletekkel szolgálhat Karinthy F. Zsebeim c. krokija.)
Ezért az eredmény kimenetelének a kétségességével fog hozzá a halandó, hogy valamiféle rendet vágjon az örökölt holmik között, s fajtánként válogassa szét a megőrzendőt az eldobandótól (Lásd: Hamupipőke). A munkát nem lehet megspórolni, mert bármelyik kabát bármelyik zsebében ott lehet az üzenet, az érték, az utalás egy nyomra, melyen el lehet indulni lényeges valami megtalálásának az esélyével.
Az elhunytat persze minden esetben fel kell mentenem bármiféle kritika alól. Egy közérzetében elbizonytalanodó, testében valamennyire hanyatló embertől igazán nem várható el, hogy nekiugorjék a kásahegynek. Egyébként is nehezen látható be: mit kell kiselejtezni, mit pedig megőrizni. Hányszor fordult elő életemben, hogy az évtizedig kerülgetett alkatrészt végre valahára kivágtam lomtalanításkor. Két nap múlva szükség lett volna rá.
Ha még kételyed támadna igazam felől, konkrét bizonyítékkal szolgálhatok.  Ugye nekem baj van a fülemmel. A felhangok elbizonytalanítanak afelől, hogy milyen magasságú hangot hallok. Ehhez képest reménytelen, hogy én, aki valaha évtizedeken át kórusban énekeltem, valaha újra ezt tegyem.  A kottákat mégis őrizgetem. Nos, egy negyed órával ezelőtt Kati érdeklődött, hogy hogyan találhat rá a Fehér gyolcs c. spirituálé hanganyagára a neten. Odaléptem a kottákat őrző „Adriá”-hoz, előkaptam a kívánt kottát, beírtuk a gugliba a kottán szereplő angol címet. Azonnal két találatot dobott ki a youtube.
Tehát nem is olyan egyszerű a tárgyak szelektálása. A legtöbb, amit érdemes megtenni: fajtánként rendezni az iratokat, tárgyakat. Ez megkönnyíti a válogatást, keresgélést.
Igazamat alátámasztja még Örkény István is, aki egypercesében arról mesél, hogy szelektálhatok, ameddig akarok, számos felesleges tárgy marad utánam. Idézem (tudom, egyszer már megtettem):
Címe: Sóhajnak beillő szózat egy ismeretlen rendeltetésű vasdarabhoz, mely a történelem viharain keresztül szép csöndben meglapult egy limlommal tele ládikóban, mert se nagyapámnak, se apámnak, se nekem nem volt merszünk szemétre dobni, és az utánam jövőnek se lesz.
A téma kifejtése:
Túlélsz, pöcök.

Február 1.
Megint temetés.
Ezúttal vidéken.
A szívünkhöz közel álló egykori szomszédot, Judit asszonyt temeti Balás püspök. Judit 61 volt. Requiescat in pace!
Első péntek van.
Az ígéret szerint nem hal meg a szentségek nélkül, aki kilenc hónapon át veszi első péntekeken az Eucharisztiát. Mivel naponta megadatott misére járnom és venni az Eucharisztiát, valahogy ellaposodott bennem ez az ígéret. Mi lesz azokkal, akik naponta veszik az Úr testét? Remélem, nem méltatlanul.
Késő este érkezett a Rome reports nyersfordítása. Háromórányi munkával megszerkesztettem, majd reggel átolvastam az anyagot. Amit kellett, megváltoztattam, majd útjára indítottam emailben.
Délután pedig vettem a fáradságot, hogy megnézzem a múlt heti adást, mely az én szövegszelídítésemmel készült. Nem pusztán a kíváncsiság ültet ilyenkor a képernyő elé. Visszahallgatva utólag rájövök, lehetett volna oldottabb egy-egy kifejezés, mondat.
De ahogy szoktam emlegetni: Nem tökéletes ez a világ. Az én feladatom, hogy elfogadható színvonalúra faragjam a kapott anyagot. Legyen közérthető, magyaros szófordulatokkal meghintve.
Délután belenéztem a zsolozsmás képernyőbe. (Könyvet nem mondhatok, mert hiszen ez egy lapos monitor itt előttem). Sok kedves, olykor kemény megfogalmazással szembesültem (pl. Mózes halálának a leírása).
Egy zsoltársor különösen is „belőlem szólt”: „Hadd hirdessem nevedet testvéreim előtt.” Valamennyire sikerül, de nyilván csak valamennyire. Azt szeretném, ha megsokszorozódna a pozitív hatása mindazoknak a talentumoknak, amelyeket kaptam.
Persze ez nem csak az én asztalom, hanem kegyelem dolga.
De ha már sokszorozódás, akkor jöjjön a gyönyörű – azt hiszem prózában írt – Weöres-idézet:
„Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. 
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”