Mickey webnaplója

Ha erősen bebandzsítok, 26-nak olvasom a két gyertyán a számot.
Ha igazat akarok mondani, akkor bevallom, hogy egyáltalán nem volt szám a tortán, mert sütemény volt „számtalan”. Mindenesetre megünnepeltük az asszony szülinapját, és kapott egy kis ilyet, meg egy kis olyat. A folytatás következik, mert még vendég(eke?)t várunk.
Most az Elvira féle sütés-főzés-ünnepi ebéd utáni ejtőzés ideje jött el.
M. elment I.-ért, aki azonnal itt lesz visszafelé tartva a Bogár-vezetőképzőből.
Még vannak csokiféléink, még van kvéker keksz, még van délről lepény, még van feketekávé és rengeteg féle pia plusz egy Cola, hogy ne szenvedjünk foszforsavhiányban se.
A picike elaludt, s nagy a csend. Illetve nem, Mica most csapta be lent a kocsiajtót. Mindjárt megérkeznek. (Így is lett.)
Tücsi és én egy-egy cetligyűjteményt kaptunk csinos dobozkákban, melyet mieink hoztak össze arról, hogy milyen kiválóságaink vannak.
Nem akarom, hogy gyorsan elfogyjanak az elismerő mondatok. Mindennap csak egyet emelek ki, hogy Isten éltessen, és ezek az íráskák is legyenek az éltetés eszközei.
Nyugodt vagyok, mert a kikötés úgy szól, hogy aki írt, csak pozitív tartalmú valamit közölhet rólam.
Így nem érhet az a meglepetés, ami az egyszeri nagyit, akitől megkérdezte az unokája:
- Tudod, hogy mi vagy, nagyapó?
- Mi, te kis aranyos?
- Vízilóóóóóó.
Itt akár abba is hagyhatnám a posztot, de készítettem egy képet Tücsi csokráról. 2012.3 album utolsó képe. Több kép nem készült, mert kiírta a kamera, hogy ennyi. Tessék üríteni a memóriakártyát.
***
Míg ürül, ideteszem a FB-ra tett szamárságokat, hogy addig se unatkozzatok: 
Egy angol nyelviskola képei között szerepelt az első kettő, amelynek a szövegei:
1. M. Jacks-on ill. M. Jacks-off. (lámpakapcsoló)
2. Ketch-up, ill. Ketch-down. (Flakon, majd fejjel lefelé)
Hozzájuk írtam:
3. Magyar változata is létezik:
A tanár az első padban lábát előre nyújtó gyerekre így szól rá: Pataki! Pata be!
4. Zsuzsa változata: Apfel, ill. Apple.
És egy más típusú:
- Hej, Mr. Callaghan!
Még nem vagyun-k elegen.

Milyen nap van ma?
1. Az aradi tizenhármaké.
Főbe lövetett: Lázár Vilmos, ezredes, és három tábornok,. Gróf Dessewffy Arisztid,  Kiss Ernő, Schweidel József.
Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után) meg: Lovag Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagysándor József, tábornok, Gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Gróf Vécsey Károly. Ők mind tábornokok voltak.
Ma tehát nemzeti gyásznap van.  
2. Ma van a Nagymarosi Ifjúsági találkozó. A záró szentmisét Bábel Balázs celebrálja kb. harmincadmagával. Bevezetőjében említi, hogy nem úgy van, mint az induláskor, amikor is rendőrautók cirkáltak a templom környékén.
Tényleg nem úgy van, mint volt régen. Évtizedekkel ezelőtt elindult a jezsuita Szentjánosbogár mozgalom, mely nagyra nőtte ki már magát.  
3. Ma van a „Bogár” vezetőképző hétvégéjének a közepe is.
Mert nem hallgathatunk arról, amit hallottunk, amiben hiszünk, amit remélünk, mert szeretünk. erről beszélt a gyerekeknek Bábel Balázs, és tegnap erről beszélt a felnőtteknek Bíró László püspök.
4. Fél évszázada kezdődött a II. vatikáni zsinat, s ebből az alkalomból indítja útjára a hit évét Benedek pápa. Bíró püspök éppen a pápára hivatkozva említette, hogy a pápa nem akciókba merülést remél az év során, hanem a hívők részéről egy olyasfajta elmélyülést, ami pozitívan hat a világra. A pápa meg van róla győződve, hogy a katolikus hit a földkerekség minden emberét megszólítja, mert tanítása azonos a követendő általános emberi normákkal. Minél inkább zsugorodik az emberi tartás, erkölcs, annál inkább válik élhetetlenné a föld. Persze sokan vitatják a pápa igazát, de magam is úgy vélem, hogy a katolicizmus mindenkinek való.
Tiszta tanítás, és Attól való, Aki mozgásba hozta a teremtést. Attól való, Aki Gondviselőnk mindmáig.
A pápa tehát nem kér az akcionizmusból, de elmélyedést kér, a katolikusoktól hitük megélését kéri, abban a reményben, hogy ez jó az embernek, jó a teremtett világ egészének.
Azt hiszem, hogy bölcs pápánk van.

Az interneten kérdezi valaki, hogy mi az utópia ellentéte. Meg is válaszolta a saját maga által feltett kérdést: szerinte Antiutópia. Szerintem előétel. Az egész Ipacs Bence miatt van, aki a HGV Wikimédia pályázatra hívta fel a figyelmet a FB-on. Okt. 5 és nov. 20, között kellene alkotni irodalmi szócikket. Nekem eszembe jutott, hogy évekkel ez előtt írtam – lehet, hogy éppen okt. 5 és nov. 20 között :) egy elemzést Morus Tamás egyik könyvéről a Távlatokba. Így jutottam el az Utópiához … Nem fogom újra megírni, mert úgy jó, ahogy van, és alkalmas és méltó is volna arra, hogy a wikipédia nyilvánossága rendelkezésére legyen, és használja, aki akarja, de hát ezek a feltételek…
Ja, ugyanilyen jó volna az a recenzió is, amelyet Szőnyi Zsuzsa könyvéről (Római terasz) írtam, szintén a Távlatokba. Most nincs olyan érdekes könyv, amelyről szívesen és azonnal írnék, már csak azért is, merthogy kikívánkoznék belőlem. Nem kívánkozik ki semmi.
Karinthy sem könyvről kívánt írni annak idején, hanem az újonnan megjelent 100-as bankóról. Kért egy recenziós példányt, hogy valós képet rajzoljon az új címletű pénzről. Alighanem ő sem nyert a bankjegy népszerűsítésére vállalkozó ötletével. Csakhogy azért a kis szösszenetért, amit a témáról összehozott az egyik napilapnak, azért kapott honoráriumot.
Nos, ez a különbség közöttünk.
Én ingyen szöszögök.

Egy hónapon belül két olyan esemény ért, mely korábban még soha. Az egyik egy Római riport c. tévéműsor-sorozat, melynek szövegfordítását simogatom hetente, hogy lehetőleg gördülékenyen és magyarul szóljon. Többek között engem kértek fel lektorálásra, s elvállaltam a felkérést. Akit érdekel az ilyesmi, az interneten is hozzáfér http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=203 a vatikáni történésekről szóló heti beszámolókhoz.
A másik témába tevőlegesen ma ugrottam be. Néhány órára csak enyém volt Levente unoka, mert a mama tanít az egyetemen. Ma esett az első ilyen alkalom, hogy egyedül.
Még szoknunk kell egymást, de fog az menni. Levente ügyesen megtízóraizott, majd bömbizett 10 percet, 10 tételre bontva, utóbb elcsendesedett és békésen szunyókált mellettem szűk 40 percet.
Pihenten ébredt, és örömmel vette, hogy sétálni indulunk az ökörnyálas-verőfényes napsütésben. A vonatmegállóig mentünk, hogy mielőbb találkozhasson a mamával.
Élvezte az utcai forgalmat.
Fiú.
Én meg az indiánnyár újabb meghosszabbítását.
És most egy megjegyzés. Van a FaceBookon egy visszatérő kérdés: Mi jár most a fejedben? A poénra fogható „fatyalim felszólít”-szerű, elég suta felszólítást néhány nap óta megválaszoltam valamiféle kedves szamársággal. Nem jött be. Jelentem: a sorozatnak ezennel vége. Úgy van ez is, mint a szerkesztett tévéműsorok. Egyik hosszú időt megér, a másik nem. Odaszóltam magamnak, hogy fejezzem itt be. És én engedelmeskedtem.
Fontosabb azonban, hogy aki „Assisi”, hogy ma van a névnapja, azt Isten éltesse. Ma ugyanis egyik  Ferenc nap van a sok közül.
Aki meg ismer engem, az már tudja: hozzá szoktam tenni, hogy azokat a Ferenceket is éltesse az Isten, akik nem assisik, és azokat is, akiket nem Ferencnek hívnak.     
Remélem, nem maradt ki senki.

A prédikátor így tanít:
„Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében. 
Ideje van a születésnek és ideje a halálnak,
ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak. 
Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak,
ideje a lebontásnak és ideje az építésnek. 
Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek,
ideje a gyásznak és ideje a táncnak. 
Ideje van a kő szétdobálásának és ideje a kő összeszedésének,
ideje az ölelkezésnek és ideje az ölelkezéstől való tartózkodásnak. 
Ideje van a keresésnek és ideje az elveszítésnek,
ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. 
Ideje van az eltépésnek és ideje az összevarrásnak,
ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. 
Ideje van a szeretetnek, és ideje a gyűlölködésnek,
ideje a háborúnak, és ideje a békének.” (Préd 3,1-8; Káldi neovulgáta)
Érdekesen ír a prédikátor.
Szeretem a stílusát.
Most csak ennyit idéztem könyvéből, mert
…ideje van a poszt abbahagyásának is.

Azt reméltem, hogy előjön emlékezetemből a tegnap reggel elgondolt téma. Íme, itt van:
Ismert, hogy igen kevés portrét készítek, elsősorban a személyiségi jogok miatt, másfelől azért, mert ha egy valaki a lencse elé kerül, „viselkedni kezd”.
Ezért inkább kórókat, terméseket, virágokat, ritkábban álatokat kapok lencsevégre, amik a maguk módján tökéletesek, azaz kihozzák magukból legjobb formájukat, amit a talaj, az időjárás, a génjeik, az ösztöneik megengednek nekik. Ezért szépek a mezők liliomai, az ég madarai és minden, amik a földön vannak.      
Pedig ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy portrézzak. Nem szépséges testeket kívánok megörökíteni, hanem a bennünk lakó szentet. Olyan portrékat vágyom fotózni, akik felmutatják a bennük élő istenképmásiságot. Mert hisszük és tudjuk, hogy mindnyájan viseljük az Isten keze nyomát, aki saját képmására teremtett bennünket. Ha pedig ez így van, akkor valamiképpen mindenki – legalábbis nyomokban – az Isten ikonja.
Nos, ezt szeretném megmutatni.
Istenarcot hord a mulatt, a kabokló, a munyampara, az eszkimó, a revütáncos, az atléta, az utcaseprő, az édesanya, az öreg halász, a csavargó, a milliomos és a csőlakó.
Mivel ez a legkevésbé tudatosul az egyes emberekben, azt szeretném elmondani nekik, hogy aki a digitális kamera elé áll-ül, idézze fel magában azt, hogy az ő méltósága isteni eredetű, és arcán képes megjeleníteni ezt az Istenre emlékeztető szentséget.
De vajon akadnának-e alanyok, akik hajlanának megtenni felszólításomra a majdnem lehetetlent, hogy ne viselkedjenek, de befelé fordulva sugározza arcuk a feltétlen bizalmat, jóságot, irgalmat, szeretetet, odafigyelést, stb…
Ugye figyeltél. Nem azt írtam, hogy ilyen képeket fogok fotózni, hanem azt, hogy ilyeneket szeretnék fényképezni.
És ez különbség, még akkor is, ha nem tettem le róla egészen.
Lehet, hogy gyerekeket fotózom. Több esélyem van megragadni az egyszerű ráhagyatkozást, a zavartalan boldogságot, a hűséget és a bizalmat az ő arcukon.

Minden nagyképűségek nélkül írom: vannak hasonlóságok Karinthy és saját írogatásaim között. Ma egy roppant kézenfekvő gondolat szüremkedett agyamba reggel a misén. Elhatároztam, hogy megírom. Ám közben eltelt egy nap, és annyi esemény ért, hogy nyomaira sem emlékszem. Mise után azonnal felkaptam fényképezőgépemet és Karinthy Csodapókját, hogy Paksra induljunk beteglátogatóba. A HÉVen és a villamoson csaknem újraolvastam az egész kötetet (Vidám Könyvek). Újra éledt bennem az általam jól ismert humoreszksorozat olvasmányélménye. Emlékszem, 40 éve le kellett szállnom a 33-as villamosról s gyalog folytattam utamat, mert nem tudtam röhögés nélkül továbbutazni. Ma már ez nem így van. Már nincs az újdonság érzése bennem a krokik olvasása közben. Bírtam, ahogy leírja: ül a kávéházi asztalnál, és egy „kutyanyelv”-re ráírja: 5. És bekarikázza, utalva, hogy senki ne zavarja alkotásában, hiszen már az ötödik lapnál tart. Még odavet egy induló szót is: Miszerint. Ám nincs irgalom, odaül hozzá egy pasi, és érdeklődik: nem zavarja-e. Hát izé, ma egy igen jelentős és korszakalkotó témát akarok kifejteni – mondja. Ám a pasit nem lehet kihozni a sodrából. Nagyjából elmeséli az életét. Innen is a kroki címe: Ő ad nekem témát. Merthogy jobb híján a köztük zajló beszélgetést veti papírra Karinthy. Így elmarad a korszakalkotó írás, de keletkezik valami egészen más, egy élet diktálta, de valós epizód. Egy életszelet.
Ez jut eszembe a korszakalkotó téma helyett. Csak remélem, hogy utóbb újra előjön a mostanában foglalkoztató gondolat, s ha nem, akkor azt igazolja, hogy nem is volt fontos.
Egy előttem álló fecnit olvasok, hátha már korábban felírtam, azt a fontos témát.
De nem.
A papírszeleten ez áll az én kaparásommal:         
Nem mindegy, hogy azt mondom:  Váradi rektor, vagy vár a direktor. Hát ezzel nem sokat lehet kezdeni.
Nos, ott tartottam, hogy sebtében eltömegközlekedtem Budafokra, hogy onnan Budaörsön át Paksra utazzunk Á.-t meglátogatni, aki bokáját törte. Ha már ott üldögélünk, kérdezem, mit olvasol?
Mondja: Igen komoly már-már csaknem érthetetlen zagyva könyvet Sz. Máriától.
Mire én: Miért nem olyasmit olvasol, amit azonnal értesz, ami feldob, ami magyarul szól, ami megvidámít? S mutatom neki a Csodapókot.
Igazat adott nekem. Ott hagytam, legyen az övé, és mulasson rajta legalább olyan jól, mint én hozzájövet.
Mivel tettünk Veszprém felé is egy kitérőt, ma nem sok időm maradt elrendezni gondolataimat.
Mindössze arra futotta, hogy néhány érdekes képet albumba szerkesszek, és feltegyem a Facebookomra, hogy akit érdekel a szépség, annak legyen a kedvére néhány burgenlandi fotóm.
A fontos témám pedig öregedésem miatt határozatlan időre elnapolva.

Immár több mint hat éve, hogy él a blogom. Először alkalmanként írtam, heti egy néhány alkalommal, majd rátértem a napi gyakoriságra. Ennél maradtam mindmáig. Tapasztalataim a következők:
Az írások gyakoriságához arányos számú érdeklődő tartozik. Ha te naponta írsz, naponta fogják megkeresni oldaladat. Akkor is, ha mégsem írtál. Lehet, hogy nem létező anyagod iránt nagyobb az érdeklődés, mint a létezők iránt, mert megkísérlik különféle napszakokban megnyitni blogodat, hátha mégis erőt vettél magadon délben, délután, este, uram bocsá’ éjszaka.
Ugyanolyan ez, mint amikor valaki keres egy könyvet, amelyet sehol sem talál. A könyvszakma képviselői értekezleten felvetik, hogy a könyv iránt igen nagy az érdeklődés. Ezrével fogynának a kötetek, mert mindenki azt keresi. Nem tudják, hogy minden boltban ugyanaz az egy ráérős ember érdeklődött, aki csupán egy darabra volna vevő.
Az érdeklődés fantasztikusan megnő attól, ha angolul értelmezhető valami szerepel a posztod címében. Az én bejegyzéseim között egy Fahrenheit szót tartalmazó poszt iránt mutatkozott a legnagyobb érdeklődés. Ezt a szót az egész angol műveltségű világ érti, és rá is klikkel, ha valamilyen szempont szerint érdekli a téma. Félrevezető lehet a nagyszámú érdeklődés regisztrálása. El se olvassák.
A rövid posztokra sokkal hamarabb reagálnak az olvasók, mint a hosszúakra. Hiába tanulságos egy a témának megfelelő hosszúságú anyag. Csak remélheted, hogy aki mégis elolvassa, arra pozitív benyomást tesz írásod. Visszajelzést ne igen várj.
A rövid csattanós történetekre vevő a nagyérdemű. Különösen is akkor, ha valamivel provokálod. Ha azt írod, amire várhatóan nyugtalan ellenvéleménnyel reagál az olvasó. Amit már végképp nem tűrhet el.  Ámde, mi célt szolgálna mesterségesen felnyomni a kommentelők számát valamilyen primitív és hajánál előrángatott kérdéssel való foglalkozással, az olvasók hergelésével.
Marad az, hogy aki ír, lő a sötétben, nem tudván, kit talál el írásával, és mit ültet el benne.

Jó hangulatú napot töltöttünk Starjánban a házigazdák, a szervezők és a résztvevők közös akaratából. Többször eszembe jutott a nap folyamán, hogy hívjuk fel Á.-t, aki immár otthon viseli balesetének következményeit, és gyógyulgat családja körében. Valahogy nem került rá sor, pedig biztos együtt kiabáltuk volna a mobilba: Jobbulást kívánunk! Mert elmaradt, ezúton ide írom mindnyájunk nevében: gyors felépülést!
A készült képek önmagukért beszélnek. Nem minden fogást fotóztam le, de a tortát igen, egy óriás tököt igen, portrékat igen, az obligát tűzijátékot igen. A képek a 2012.3 albumban. Mind a 28.
Ittunk a születésnaposok egészségére és azokéra, akiknek nincs születésnapja.
Hogy mit? Tokajit, Martinit, gyógynövény-kivonatos és ágyas házi pálinkákat.
Utunk gyors és kényelmes volt. A helyi klíma kiváló, s estére Budapest is szemergő esővel fogadott. Ma vége az indiánnyárnak, s hűvösebb időszak látszik jőni.
Tegnap óta gondolkozom Miklós fiú igazságán, aki szerint a Facebook csak akkor él, ha naponta kerül az oldalra valamiféle újság. Mivel nem mindennap keletkezik ilyen, kísérletképpen elhatároztam, hogy naponta teszek föl egy-egy okosságot, ha már egyszer kötözködik velem az oldal, kérdezősködvén, hogy „mi jár a fejemben?” Hát leírom, hogy mi jár a fejemben vagy mi járhatna benne.   
Elég ide egy-egy mondat, vagy egy-egy gondolat, és kész a napi penzum.
Elkezdtem a felrakosgatást.

Ha a tegnapi napom a várakozás jegyében telt el, a mai a begépelésében. Ám a mai technika ezúttal nem igazán támogatott abban, hogy haladjak is a munkával. Az MP3 hangfelvétel tökéletes, de túl sűrűn kell váltogatni a felvételindítás és –megállítást s eközben ugrálni az egérrel az MP3 és a szövegszerkesztő között.  Mivel a kívánt piktogramba beletalálni pontos egérmozgást igényel, erősen lelassítja a gépelési munkát. (Freudi elírás lehet, hogy másodszor írom mukának a munkát. Jóllehet oroszul, de kínt jelent a muka. És mintha ma tényleg kínná lett volna a munka.)
Ezért aztán visszatértem a diktafonra. Átjátszottam rá a hanganyagot. Rácsapok az állj gombra, és folytatom az írást, majd a következő „hangfalatot” hallgatom meg, hogy gépre vigyem.
Legjobban az készített ki, hogy ha mellélőttem az egérrel, a felvétel elején találtam magamat. A „Kedves Hölgyeim és Uraim”-ból annyira elegem lett, hogy a fentiek szerint változtattam. Még a másfél órás, felvételre fordított idő is megtérül a készülő anyag folyamatosabb elkészülése során.    
Mivel holnap egész nap távol leszünk, posztomat immár meg is szakítom. Sok a tennivalóm, besűrűsödött az idő.
Kívánok szép, derűs, indián nyarat holnapra kedves mindnyájatoknak.
PS.
Egy ma érkező e-levélre válaszoltam:
Kedves E!
A fordítások megfelelő színvonalúak, de arra gondolok,
hogy azonnal érthető, közismert szófordulatokban kell elmondani a nézőnek,
mert nem tudja újraolvasni-hallgatni a műsort. Ezt próbálom keresztülszuszakolni a nyugati
fordulatokkal szemben. Hogy úgy érezze a néző: magyarul készült a szöveg,
mert közérthető, és amennyire lehet, gördülékeny.
Ezért itt-ott el kell lopni egy-egy szót, toldani egy másikat, egyszerűsíteni a nyelvezetet,
oldani az idegen mondatszerkezetet, kerülni a segédigéket, igék használatával pezsgővé tenni a
mondandót, anélkül hogy a szöveg más értelmet kapna.
(Pl. a német nagyon precíz, de bevehetetlen a magyar gyomornak. Törni kell a körmondataikat stb.)
Hogy miből mikor mennyire van szükség, az változó.
A neveket is helyre kell tenni: Pl. Magyarul fonetikus az átírás a nem latin betűs neveknél (kopt pátriárka neve).
A franciában csakugyan Xavier a Szent Ferenc, de nálunk a Xavéri változat honosodott meg.
Nos, ez a dolgom, és csak azért emlegetem a részleteket, mert rákérdeztél.
Remélem, érdekelni fog a műsor egy réteget.
Ég áldjon!
M