Mickey webnaplója

Írok és sírok, potyognak a könnyeim.
Alighanem a virágpor és a nyárfa szösz kikészítették a szememet.  Vagy mi a szösz.
Korábban is előfordult hasonló, de ilyen erősre nem emlékszem. Némi kamillázással enyhítem vörösre mart szemem égő érzését.
Olyan ez, mint a hét csapás egyike.
A másika a szúró napsugárzás.
Harmadika a gazdasági. Eladósodásunk terheinek a nyögése.
Csak remélem, hogy több csapás már nem ér bennünket. Bár: ránk, bűnösökre…
Ma a kezembe került egy régi emléklap. Kiderül belőle, hogy tegnap volt 58 éve annak, hogy elsőáldozó voltam.
1953-ban, a legvadabb Rákosi éra idején, amikor
Mindszenty már ül,
az egyházi iskolákat néhány kivételtől eltekintve államosították.
A szerzeteseket már szétkergették.
A rendeket bezárták, működésük illegalitásban történik.
Spiclik  próbálják behálózni a gyóntatókat, s papságot minden eszközzel meg akarják törni. Utóbb olvasom, hogy a minket elsőáldozásra felkészítő idősebb káplánt is megdolgozták, hogy jelentsen.
Inkább abbahagyom ezt a posztot.
Sírok, mert könnyezik a szemem.
Mégis boldog vagyok, hogy ma már mindezekről cenzúra nélkül írhatok.  
PS. Több albérlő váltotta egymást öreganyánk lakásában.
A legszebb egy apáca volt, akit Angélának hívtak. Szépen beszélt, szépen rajzolt.
Egyszer csak eltűnt.
Talán nem egyezett a nagyival?
Nem tudom.

1. Mai csavargásom irányát az határozta meg, hogy 14.20-kor az órámra néztem. Emlékeztem rá, hogy a 34-es járat félkor áll meg nálunk. Amíg megérkezett, beálltam egy fa árnyékába, mert meglehetősen tűzött a nap. Új Volvo-busz jött, a légkondis. Feltételezésem szerint egyes sofőrök egészségtelennek ítélik a léghőmérséklet temperálását, merthogy hőség ide vagy amoda, a kondi nem működött. Néhány ablak fogadta csak be a szellőt és a külső baromi meleget is. Hazafelé új Volvo-busz állt be a megállóba. Ablakok becsukva, légkondi bekapcs. Nedves trikóm azonnal lehűlt. Én követtem. Csak megfázás ne legyen belőle.
2. Tilosország buszmegállójában tábla hirdeti: Smoking is forbidden! Nem izgatott fel: Trikóban voltam, nem smokingban. T-shirt is…?
3. F. meséli, hogy felettese a főrendőr takarékossági okokra hivatkozva egy értekezleten az alátartozó megye minden kapitánysága részére előírta, hogy a rendőri hivatalok minden mellékesének minden vécé tartályába tegyenek egy literes palackot teli vízzel. Így lehúzásonként egy liter vizet takarítanak meg klozettonként a népgazdaságnak. Arra nem terjedt ki a figyelme, hogy adott esetben a műveletet meg kell ismételni, esetleg ismételten meg kell ismételni. Márpedig a megtakarított víz ára az elpazarolt munkaidő-kiesés lesz, vagy hanyagság esetén a takarítóknak gyűlik meg a bajuk a szmötyivel.
Ennek a rendőrtisztnek volna nekem is egy bevezetni való ötletem: Ha az egykarú csap forróvíz állásban volna, mielőtt kinyitná, állítsa hidegre. Hiába áll a melegvíz helyzetben, az első néhány liter víz mindenképpen hideg lesz, mégpedig a melegvíz tarifájával számolva. De ha hidegre állítja, akkor az alacsonyabb tarifájú víz díját fogja leperkálni a liter víz után.   
4. Eljövök egy üzlet előtt. Nemrég virág-nagykereskedelemmel foglalkoztak, most wild-sportra esküsznek. Lehet fogadásokat kötni, hogy a jövő héten miféle üzletté avanzsálnak. Én szerintem hurkatöltő állomás lesz a következő profiljuk.
5. A postaszekrényben az ELMŰ-ÉMÁSZ hírlevele vár arra, hogy elolvassam. Alkoss! Pályázz! Miből nyersz energiát? Pályázati feltételek: Mindenki indulhat, aki kedvet, tehetséget érez magában, és betöltötte a 14. életévét. Én betöltöttem. Pályázok: Plakátom szlogenje: KAPCSOLD KI! KAPCSOLD LE! És egy keleti sokkarú valakit álmodok a plakátra, aki kivételesen nem táncol, hanem  minden karjával lekapcsol egy feleslegesen bekapcsolva felejtett elektromos masinát. Akármi legyek, ha nem ez a legjobb módja az energia-felszabadításnak.

Talán még nem gondolt arra senki, hogy valakinek az elnyelése birtoklást, felette való hatalmat, tudom is én, mit rejt. Gondoljunk csak a fekete lyukra, mely mindent megsemmisít, ami örvényébe kerül. Gondoljunk arra, hogy a sárkány elemészti a szép eladó lányokat, az animista kannibál felebarátját, azt gondolván, hogy megörökli tőle mindazt a szellemi kincset is, mely a legyőzötté volt. Nem akarom sorolni napestig a példákat.
Szerintem érdemes megállni és el-elgondolkodni annak a valóságán, hogy a világ leghitelesebbje, Jézus, végrendeletében hagyta meg: Egyétek és vegyétek (kenyér színe), mert ez az én testem. Igyátok (bor színe), mert ez az én vérem. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Ez az alázat az Ő ereje,
ez a kiszolgáltatottság az Ő ártatlansága,
ez az önátadás, ez a mindent odaadás az Ő végtelen szeretete.

Mint megírtam néhány hete, az üzletközpont kidobta húsvétról megmaradt nyulacskáit. Egy 60 db 9 cm-es nyúlfigurát tartalmazó doboz ára csupán 60 Ft volt, így nyulanként 1 Ft az ára. Nosza vettem két skatulyával 120-ért. Megkóstoltam őket, de nemigen kedveltem meg a seízű vacakokat.
Egyebekben meghámozva a nyuszi figurák nem hasonlítanak tapsifülesre. Inkább néger kerti törpére, mely kívánság szerint felöltöztethető nyuszinak, Mikulásnak, talán még bőregérnek is.  
Mi is az a tejbevonó massza?
»A bevonó alapanyaga „takarékoskodásból” keményített növényi zsír, például kókusz- vagy pálmaolaj. A tejbevonó, amit a linzerkarikán vagy a nápolyikon még jól tűr az ember, önmagában nem igazán élvezetes.« Nos, erre elég hamar rájöttem. De velem nem tolnak ki egykönnyen.
Bár sem linzerkarikát nem akartam készíteni, se nápolyit, kísérletezésbe kezdtem.
Apróra rontottam két figurát, és egy jénaiban megolvasztottam. Először a mikrosütőbe raktam, de az nagyon „prüszkölt” ellene. Ezért villanyrezsón folytattam az eljárást. A hamar felolvadt barna, édes, zsírszerű masszába mártogattam zsemledarabokat. A kapott íz meglepően hasonlított a croissant nevű péksüteményére.
Mindennap „apasztom” a készletet két-két figurával. De alkalmas volna esetleg ez a nyúlhadsereg arra is, hogy a közelgő gyereknapon meglepjem vele hazánk kiskorúit.
A nyuszinak mindig sikere van a gyerek körében.
Legfeljebb nem eszik meg.

Zs. egy Németh László-kötetben hagyta azokat a feljegyzéseit, melyekben a legkülönfélébb terveit jegyezte fel. Volt ezek között rajzos ruhaterv, rövid távú időterv, mikor hol kíván lenni, milyen célból, volt éves elképzelés, mikor, hol, mivel fog foglalatoskodni, találtam benne listát mely egy oldalon sorolja az általa elolvasandó könyvek címeit. Gyanítom, hogy mindez utolsó gimnazista évében volt, jó 17 évvel ezelőtt.
Találtam aztán ezen a fecnin két verscsírát is. Címük sincs, csak afféle odavetett gondolatfoszlányok.
1.
Lágy zöld altatódalt fújj felém
mely pihe-puha, mint a
zöld lepke hernyója
és üde menta, mint a
fogamosott száj lehe
2.
Csend
Harang csendül
kongása bennem lecsendül
kint ismét minden lecsendesül
ima bennem felcsendül
lelkemen csend ül
csend

– A rigók nem azért trilláznak olyan egyedi és megkapó szépséggel és gazdagsággal, mert így akarnak örömet szerezni az embereknek, hanem territoriális okokból. A hím fütyüli a világba: itt ő az úr. A tojó e hangicsálás alapján dönt mellette, vagy sem. Évekig kiáltozott hajnalok hajnalán egy „kommunista” rigó. A szovjet himnusz dallamát intonálta szakadatlanul. Azt, amelynek a szövege: „Szövetségbe forrt szabad köz…” Ezt ismételgette reggelenként. Idén fordult a kocka. Egy szépséges hangú hím énekelget. Ám megvan még a „baloldali” is. Most a Duna felé hallom séta közben a „baloldali” madártól a dallamot változatlanul. Azt persze nem tudom, hogy ez emelkedést vagy bukást jelent-e neki a rigóranglistán.
– Május 13-án, pénteken a húsvét harmadik hetének evangéliumi szakasza a János-evangéliumból való. A felolvasásra szánt szakaszokat tartalmazó kötet olyan Szentírás alapján készült, melyben sajtóhiba van. A Jn 6,54–55 versét kétszer hozza. A felesleges mondatok egyikét célszerű kihúzni, mert igen zavaró ez az ismétlés. Sajnos évek óta az Adoremusban is a téves szöveg található (vö. pl. az idei Adoremus májusi kötetének 85. lapja utolsó bek.). Tehát a kihúzandó mondatok: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel, és az én vérem valóban ital.” Ez a két mondat betűről betűre ismétlődik. A papok figyelmét szeretném felhívni, és mindenkiét, hogy terjessze, mert szükséges ez a korrekció. Aki kapcsolatban áll a virtuális plébánia nevű honlappal, kérje meg őket, hogy tegyék közzé ezt a javításra szóló felhívást. (Az újabb nyomtatású Újszövetségekben már helyesen szerepel a perikópa.)
– A végére tartogattam azt a gondolatsort, melyet tegnap megerősített egy teológus egy általam hallgatott rádióműsorban, s mellyel évtizedek óta egyetértek. Ez arról szól, hogy a vallásos emberek zöme nem jut el a személyes Isten-kapcsolatig. Istentiszteleteken részt vesz, „gyakorolja” vallását, betartja az előírásokat. Eljár hittanra, esetleg felnőtt hittanra is. Talán rájön arra, hogy a hit közepe nem a tanulás, hanem ahhoz a személyhez való ragaszkodás, aki végtelenül szeret minket. Irgalmas, igazságos hozzánk, és szeret minket viszontszeretetünkre vágyva.  Kell a kinyilatkoztatást olvasni, el lehet mélyedni a hagyományokban, el az egyháztörténetben, de nem ez a közepe a hitnek.
Hogy érthetőbb legyek, olyan ez, mint a feleségemről olvasni, róla tanulni, őseiről szóló elbeszéléseket megismerni, születésnapján felköszönteni, neki éneket énekelni tudnék csupán. Ez nem azonos azzal az életközösséggel, amelyre minden házaspárnak törekednie kell. Az igazi az, hogy verbális és nonverbális kommunikáció alakuljon ki köztünk, amikor is előbb-utóbb félszavakból értjük egymást. Igen fontos, hogy egymásból és egymásért éljünk, mindent a másiktól remélve, benne feltétlenül megbízva, kapcsolatunk kiteljesedéséért naponta megdolgozva – szimbiózisban. Mivel az Isten is személy, meg kell kísérelnünk magunkban csendet teremtve élő kapcsolatot létesíteni Vele.
Ez a vallás közepe.
Ez a szeretetegység, melyre egész életünket rá kell tenni. Más dolgunk nincs is. Más kérdés, hogy ebből fakadnak majd Neki tetsző cselekedeteink. A Mester ezt így fogalmazza meg: „Ti elsősorban az Isten országát keressétek, és minden egyebet megkaptok hozzá.” (Mt 6,33)
Van, akinek ez könnyen megy. Van, aki nehezebben érzi meg a szakrális közeget, nehezen tud csendet teremteni magában.
De Lukács ev. írja, hogy mindenkinek megadja a Szentlelket az Atya, aki kéri. (Vö. Lk 11,13)
Megilletődve olvastam a Varga Lászlóval (nekem Laci) készült interjúkötetben papi útjáról. Először a társadalomért tenni akaró Bokor közösséghez csatlakozott. Majd a karizmatikusok tettek vele csodát. Mégis tovább ment a kapcsolatépítésben. Nyugati mozgalmakat meglátogatva jutott arra a meggyőződésre, hogy az Oltáriszentség előtt töltött idő hozza meg a legtöbbünknek azt a fajta intimitást, mely egyéb módokon nehezen érhető el. Igaza van. Prohászka lelki életének közepe ez az adorációs mód volt. Számos istenkeresőnek a templomokban jelen lévő szentség hatására változik meg radikálisan az élete.
Dienes Valériát idézem (tudom, egyszer már megtettem korábban), aki így ír naplójegyzetében 1963. márc. 21-én: „Nincs morál metafizika nélkül, és igaza volt Bergsonnak, mikor azt mondta, hogy a metafizikát már az elemi iskolában kellene tanítani. Eljön az idő, mikor megszületik a gyermekelme metafizikája, és arra épül majd a vallástanulás. Nehéz a metafizika? A legeslegkönnyebb. Meg lehet fogalmazni úgy, hogy minden gyermek kitárja karját feléje. Miért hagyunk szabadon annyi támadható felületet hittanóráinkon?”
Nos nekem sincs okosabb ötletem, mint a lényeget megvastagítani, és rákérdezni:
Tényleg. Miért?

Az ismert jezsuita rendszeresen kifüggeszti a hirdetőfalra azokat a programokat, melyeken részt vesz, vagy melyet maga vezet. A rendszeresen megjelenő tájékoztatónak mindig ez a címe-felütése: P. bácsi foglalatosságai. Nem állítom, hogy a posztjaim ezután erről fognak szólni, de a mai úgy látszik igen: Mickey bácsi foglalatosságai.
Tegnap volt Kata lányunk születésnapja. Érdekes egybeesés, hogy 2011 többek között a bogarak éve is, és az év bogarának ugyancsak tegnap a hétpettyes katicabogarat választották.
Ma miskolci görög katolikus exarchátus püspökévé szentelték Orosz Atanázt.
Ugyancsak ma van a szokásos nagymarosi ifjúsági találkozó. Szép időben folyik tehát a találkozó, talán túlságosan is szép időben. Elvileg 28-29 fok nem túl sok. De ma már a szúró napsugárzás miatt bizony elég soknak tűnik.
Ma megtudtam, hogy a grönlandi jégolvadás miatt 9 cm-rel fog emelkedni a tengerek vízszintje, és ez megállíthatatlan folyamat. A kérdések kérdése: Jó-e vagy rossz ez az emelkedés. Ki tudná megmondani. Ha az olasz Velencében gondolkodom, akkor rossz. Egyébként fogalmam sincs, hogy mekkora időjárás-változást okoz, és ez a változás jó-e, avagy igen kellemetlen-e ránk nézve.
Ma célszerűen rövidre fogtam a sétát, mert nem szeretem a pörkölődést. Azért még lementem, és nem a lakásban róttam a köröket-kilométereket a leengedett redőny árnyékában.
Ma folytatom XVI. Benedek könyvének, a názáreti Jézus II. kötetének az olvasását. Ígéretes mű. Mondják, hogy az olasz könyvpiacon népszerűsége nagyobb a krimikénél. Az pedig üzletnek sem utolsó. Más kérdés, hogy nem azért íródott. Hanem azért, hogy „dolgozzon”.
Ha minden igaz, ráhúzható az Izajás 55,1–4.8–11, melyet szépsége miatt szívesen megidézek. Különösen a vége hozható párhuzamba a pápa által írt könyvvel.
„Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind, és bár nincsen pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet. Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér, és a keresetet arra, ami jól nem lakat? Hallgassatok ide, figyeljetek rám, akkor jót esztek, és kövér falatokban lesz részetek. Fordítsátok ide a fületek és gyertek ide hozzám; hallgassatok rám, és élni fog lelketek… az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim a ti gondolataitoknál.
Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem. Ezt a fajta sikert kívánom a pápa könyvének.

Van lajstromuk a III/III-as jelentgetőknek,
van most már azokról is akik válogatott fenyegetésekkel rászorították őket.
Van lajstromuk az adófizetőknek,
az IWIW-en,
a Facebookon regisztráltaknak,
van lajstromuk azoknak, akik egy levelezési körhöz tartoznak,
van lajstromuk mindazoknak, akik az interneten szerepelnek bármiféle összefüggésben:
Van lajstromuk, mert ők írtak, és
van lajstromuk, mert róluk írtak mások. 
Van lajstromuk a pápáknak, és még sok másnak.
Aztán egy 13. századi misztikusnak is van egy lajstroma azokról, akik a legeleje az odaát élő szenteknek. Ide írom az első 10-et az általa felsoroltakból:
1. Jézus anyja, Mária. 2. Keresztelő Szent János, 3. Szt. János evangélista, 4. Mária Magdolna, 5. Szt. Péter, 6. Szt. Jakab, 7. Szt. Gergely pápa, 8. Szt. Hilarius, 9. Szt. Izidor, 10. Szt. Ágoston. Érdekes módon Szent Pál „csak” 14.-ként szerepel. Megelőzi őt Túri Szent Márton (12.). Összesen 29 személyt sorol ez a Hadewych nevű flamand „begina”. Kissé burkoltam megemlíti, hogy vannak olyanok is a legjobbak között, akik most élnek, ill. még nem születtek meg. Mi lett volna, ha végigviszi a névsort a világtörténelem végéig? Azt hiszem, elsősorban is az, hogy az internet feldolgozná, és mindenki rátapadna a képernyőre, hogy „neve – vajon – fel van-e írva az égben”, aminek hallatlanul örülhet, avagy kimaradt a névsorból.
Természetesen ennek semmi értelme nem volna, hiszen a töröltek kétségbeesnének, a most élő jók különösebb erőfeszítések nélkül dőlnének hátra a székükön: Miért is küszködjenek bármivel? Ők már benne vannak a csapatban.
Ma reggel Koncz Zsuzsa szerepelt az egyik tévéműsorban. Elmondta, hogy olykor megnézi, hogy vélekednek róla az emberek, miként fogadják dalait stb.
Nemcsak ő nézi meg a neten a róla írtakat, hanem a legtöbbünk ezt teszi.
Én is.
A legutóbb pl. azt olvasom, hogy megjelent egyik cikkem az egyik tatabányai plébánia honlapján teljes terjedelemben, melyet kb. két éve írtam. Őszintén örülök neki.
Nyugger énemet kicsit feldobja a tény: „Non omnis moriar.”
Bár sok olyan anyagom volna, mely időtálló, mely „dolgozik”, mely használ a társadalom ama részének, mely nyitott azokra a valóságszegmensekre, amelyekre magam is nyitott voltam, vagyok.
Talán ez az egyetlen pozitív érzés: Hasznára lenni másoknak, „a többi csak toldás” – hogy Weöres Sándort is citáljam.

A gazdasági élet élénkülésének egyik biztos jelét látom abban, hogy mintha visszatérne a magyarokba a humor. Ma pl. sétára indulván a rétet környező fára biggyesztett táblára lettem figyelmes. A fára akasztott tábla felirata pedig a következőképpen szól: TILOS A DOHÁNYZÁS! Mármint a réten.
Értem én, hogy ha a polgárok nem dohányoznak, a népgazdaságban sokkal nagyobb nyereség keletkezik, mint amennyi a dohánytermesztők és a dohányipar haszna.
Értem azt is, hogy népünk a felülről jövő tiltásokhoz szokott.
Ha tehát a buszmegállóban tilos a dohányzás, akkor nem gyújt rá a jogkövető polgár.
Ha a munkahelyen is, akkor ott se, és
ha az éttermekből is kiakolbólintják a cigifüstöt, akkor ott se gyújt rá. Sőt. Most valamely túlbuzgó honfitársunkat lelkesedése arra indította, hogy legyen teljesebb a tiltás. Legyen tilos a dohányzás a réten is. Elvégre a kutyákat ott sétáltatják, és tönkreteszi a bagó illóolaja a szaglásukat.
Nem tehetek róla, megint eszembe jut 1956. A forradalom alatt mindenre vöröskeresztet applikáltak, mert az bizonyos védelmet jelentett a támadások ellen. Egyszer láttam egy lovas kocsit, amelyen a kocsin kívül a ló hátsójára is festettek egy vöröskeresztet. Biztos, ami biztos. Hát ez volt a forradalom humora ilyesvalami mögöttessel: „Elvtársak, ne lőjetek ide, mi is a Putyilov-gyár munkásai vagyunk!”
Más.
Hirdetem néktek, hogy naponta négy órakor a Mária rádióban egy-egy ember beszéli el életét, annak változását, pozitív elmozdulását. Engem eddig kivétel nélkül mindegyik beszámoló megkapott. Olyanok ezek a nyilatkozatok, mint egy-egy érdekesebb blog-sűrítmény, amelyben elhangzik mindenféle, amit az illető lényegesnek gondol megosztani velünk.
Azt is hirdetem néktek, hogy a balatoni (több mint száz) képet a Fotók 2011.2-re tettem fel. Akit érdekel, ott megtalálja őket. Azért írom ide ezt, mert mától él a Fotók 2011.3 album, mely szintén humorral indul: Egy Dunába dobott mentőövbe kapaszkodó kacsát fényképeztem le. De megtalálod a rét fájára akasztott dohányzást tiltó táblát is.

Tegnap ünnepi pogácsák, ünnepi szendvicsek, üdítők, ásványvizek, pezsgők és borok előkészítve. Látom ám, hogy az éhesebbje oda-odakap a kitett javakhoz, és „szemezget” a finom falatokból. Hangosan szólok a szervizről gondoskodóknak,  hogy a pimaszok is hallják: Takarjátok már le a szendvicseket, mert jönnek rá a legyek. Ha ebből se értettek az érintettek, akkor semmiből. P. még hozzátette: Ő is látott ilyet, de furcsamód csak két lábuk volt a legyeknek.
E. odalépett hozzám, azzal, hogy meghív egy jó kávéra. Nosza, mondtam. Ám az órás előadás kezdetén – méltán – még nem hozatták fel a kávét, részben azért, mert kihűlne, részben, mert a fogadás hivatalos kezdetére csaknem elfogyna a hívatlan fogyasztók buzgalmából. Ez a poénba ültetett mohóság nem jött be. 
T. meséli: A híres ember odaül a dedikálók közé, és a vele készült interjú-kötetet írogatja alá szorgalmasan. A mellette ülő interjúkészítőt észre sem veszi a nagyérdemű. A sorbanállók közül senki nem tudja, hogy a kötet az utóbbi szellemi terméke, és úgy illene, hogy ő dedikáljon.
Hogy ez a mentalitás mennyire elterjedt, az is igazolja, hogy egy szerző azt kérte, hogy az általam pesztrált bibliográfiájában a saját művei közé soroljam az vele készült beszélgetős könyvet.
Utóbb az interjúkészítő elpanaszolta, hogy az ő kötete nem is szerepel a lajstromban. Persze nem találta, mert ott szerepelt, ahol nem kellett volna, ott viszont nem szerepelt, ahol kellett volna.
Ezek mind apró-cseprő ügyek. Teljesen eltörpülnek azok mellett a szeretetlenségek mellet, melyeket naponta követnek el rasszok egymás ellen, vallások egymás ellen, szélsőségesek egymás ellen, magukat a többiek fölé helyezők mások ellen. Ismertem korábban is a CSI magazinját, most a neten is felfedeztem ezt a hírportált.
http://www.csi-magyarorszag.hu/
Szörnyűségekről számol be, melyeket főleg az iszlám tagjai követnek el keresztények ellen. Mint hírül adja, kb. 240 millió keresztény szenved üldöztetést ez idő szerint a világ legkülönbözőbb országaiban.
Ki kell egészítenem ezt azzal, hogy elég sok szervkereskedő, emberkereskedő, nő és leánygyermek kereskedő is garázdálkodik világszerte anélkül, hogy tevékenységük ellen határozottan fellépnének azok, akiknek ez (volna) a feladatuk.
Most mégis maradjunk az említett hírportálnál. Ízelítőül egy csaknem találomra kiválasztott híranyagot hozok ide.
„Sajnos vannak esetek, amikor semmit sem tehetünk – panaszkodik az orvos. –Leginkább azokat a volt rabszolgákat sajnálom, akiknek a kegyetlen tulajdonosa szándékosan kioltotta a szemük világát.
Ez történt Garang Piol Akollal is. Még gyerek volt, amikor négy barátjával együtt elrabolták. Társainak útközben sikerült megszökniük, de neki nem. Mikor elfogták őket, a rabszolgahajcsárok addig verték botokkal a fiúkat, míg végül mind a négyen meghaltak. Garangnak mindezt végig kellett néznie! A kiskamasz teljesen összezavarodott. A gyilkosok fenyegetése ellenére sem tudta visszafojtani a zokogását. Erre büntetésből kiverték az egyik szemét. „Legalább most van okod a sírásra” – csúfolták cinikusan. A 13 éves Ker Aleu Deng mindkét szemére vak.
Korábban már írtunk a fiúról, akit tulajdonosa fejjel lefelé akasztott föl egy fára, és egész nap így kellett lógnia. Kegyetlen mesterének még ez sem volt elég, még borsot is dörzsölt áldozata szemébe, amitől az teljesen megvakult. Az orvos itt már semmit sem tehet. Ám dr. Luka mégsem adta föl a reményt, hogy az éles eszű gyereken segítsen: mindent megtett, hogy útlevelet szerezzen neki, amit Ker időközben már meg is kapott. Talán külföldön egy vakok iskolájában segítenek majd rajta.”