TEGNAP
keletkezett az 1800. posztom.
Tegnap óta azon mélázok, hogy korom előrehaladtával mivé foszlik egy-egy valami értelme.
Egykor mekkora jelentőséget tulajdonítottam osztályzataimnak, a bizonyítványomnak, az államvizsgának.
Mindenféle tanfolyam okmányainak.
Ezek értelmezhetetlenekké lettek mára.
Kit érdekel, hogy hányas voltam szolfézsból,
kit, hogy hányasra diplomáztam? Még engem se.
Katonakönyvemet is őrzöm még, de minek.
Ugyanígy döbbenek rá, hogy életem folyamán mennyi felesleges holmit halmoztam fel, őrizgettem, hogy azután az utódoknak fejtörést okozzak,
mi legyen a sok lim-lommal,
régi idők eszközeivel,
szerszámaival,
gépeivel,
könyveivel,
képeivel.
Ha utalok is a fotók ábrázolta személyekre – pl. Ödön bácsi – OK.
De ki volt az az Ödön bácsi?
És kit érdekel, hogy ki volt.
Tegnap valaminek a kapcsán erősen szembesültem az előzőek valóságával, azért kívánkozott ki belőlem ez a röpke eszmefuttatás. De
MA
Ma csak kicsit sétáltam, pedig sokat kellett volna.
Ma semmit se fényképeztem, pedig vittem magammal a gépet.
Ma sósat ettem, pedig – tudom – nem használ, sőt, a sót kerülnöm kell.
Ma gas volt a vérnyomásom, noha senki sem bosszantott.
Ma jd lemegy, mert szedem a gyógyszereket.
Ma délutántól diétázni kezdtem. Vége a lazításnak.
Ma beleharaptam egy könyv összeállításába, mely kb. 50 féle anyagból áll, s melyeket elég szörnyű megtalálni a
neten,
korábbi kiadású könyvekben,
számítógépemen,
a Holdon,
az égen és földön.
Alighanem egy csomó cikket szkennelni kell majd.
Majd
HOLNAP.
Holnap is megmérem a tenziómat, hogy bizonyítsam, nem is olyan magas.
Holnap időpontot kérek jogsi-hosszabbítás céljából.
Holnapután dokihoz megyek ugyanezen okból.
Holnapután a szakrendelőket is meg kell céloznom, bizonyítandó, hogy az utolsó években semmit sem koptam. (Hát mit mondjak???)
Aztán irány az önkormányzat, mert ez idő szerint dúl nálunk (is) a bürokrácia.
2010.09.14. 20:21 emmausz
Én te-gnap, ma, holnap
Szólj hozzá!
2010.09.13. 13:51 emmausz
Rendes kerékvágás
Ma tértünk vissza a rendes kerékvágásba. Mica és Tücsi elindultak dolgozni, magam meg itthon találok elfoglaltságot. Korrektúrázás, séta, bevásárlás, szóba elegyedés a szomszédokkal, miegyéb. Már reggel kifulladtam. Valaha nem tudtam volna a nyilvánvaló okát. Ma az internet jóvoltából – igen. A relatív páratartalom Bp-en 96%-os. Még szerencse, hogy csak húszegynéhány fok van, különben megnézhetnénk magunkat.
96% talán csak az esőerdőkben van a mindennapos esők övezetében. Csak nem az tolódott északra, mivel szinte mindennap esik az eső. Ma is szemergett.
Délelőtt meglátogattam néhány üzletközpontot. Ma ugyanis a tejnek látszó dobozos valami litere csak 115 Ft, mert hétfő van. Vettem egy kartonnal.
Majd egy hirdetés nyomán megkerestem a PROFI-t, de pofára estem.
Már más a neve: SPAR.
Kénytelen voltam alaposabban megkutatni a prospektusukat, nehogy megint potyára menjek valamelyik boltba. Nos megtaláltam a helyet, s benne, amit kerestem, egy rakás retro-terméket.
Sok dicsérnivaló nincs rajtuk.
Vagy ilyen silányak voltak vajha az élelmiszercikkek, vagy csupán gyenge utánérzések ezek. Akik újratervezték, nem láttak már eredetit, vagy csak rosszul színezett fényképen, mert valaha szebb külleműek voltak a vásárolt cuccok. Igaz, az emlékezet megszépít mindent. Mert ha csak két vásárfiánál cövekelek le, a csavart cukornál és a krumplicukornál, be kell látnom, hogy csakugyan hitvány csemegék voltak azok.
Egyszer hetven fillérért vettünk egy sziklának látszó krumplicukrot Iregszemcsén, az ötvenes években. Mivel hárman testvérek együtt nyaraltunk, felváltva vájtuk bele fogunkat az édes sziklába. Ám az nem állt kötélnek. Mindenünk ragadt, ám a tömb tartotta magát, csak tömb maradt. Utóbb mérgünkben bevágtuk a bozótosba, hadd legyen jó napja a hangyatársadalomnak. Csakugyan pocsék édességek voltak ezek. Karinthy hitelesíti, aki így ír róluk egy helyen:
„Mintegy tizenkét centiméter hosszú kis rúd, ami csavarmenetekkel van ellátva. Piros és fehér színe van. Íze a pörkölt faltörmelékhez hasonlít.” (Olyan csavart cukor)
De ha már, akkor társát is ideveszem, annál is inkább, mert abból is vettem kétszázért.
„KRUMPLICUKOR. Fehéresszürke, kolofóniumszerű kis kődarab, késsel nem lehet vágni. Nem tudni, hol bányásszák. Házépítésnél malter néven jön forgalomba – bizonyos távolságokban faléceket állítanak fel a józsefvárosi háziurak, és a lécek közt lévő levegőt bekenik malterrel – ez a házfal.”
Tehát ilyesmiket forgalmaz egy ügyes cég, és jól elrejti ezeket a retrókat a többi árui közé, hogy bóklászd csak végig teljes kínálatukat, ha esz a fene a régi ízek miatt.
***
A szomszéd, akivel beszéltem, mostanában költözik idősek otthonába. Szinte egy időben a hozzánk költözött ifjú párral. M. bácsival nagyon összeszoktunk. 20 éve laktunk együtt. Azzal vigasztaltam, hogy nem lesz olyan egyedül, és orvosi meg ápolói ellátást kap, ebédje után se magának kell futkosni. Meg fog fiatalodni a biztonságot adó miliőben.
Meghívott magához ma este.
Búcsúzunk.
Szólj hozzá!
2010.09.12. 20:09 emmausz
Katalizátor
Nekem a fotózás kiegészítő sport. Amit nem tudok megírni, megpróbálom képben elmondani. Mivel festői kézügyességem jó, ha átlagos, kapóra jön a láttatás számomra hozzáférhető eszköze a digitális fényképezőgép.
Nekem a fotózás olyan is, mint a népdalokra jellemző zsánerkép. A koma lát valamit, azt elénekli, és hozzáteszi mélyebb mondandóját. Bevillan egy ilyen:
Érik a szőlő, hajlik a vessző,
bodor a levele.
Egy szegény legény szántani menne,
de nincsen kenyere.
Nekem a fotózás azután olyan is, mint a műugrónak a trambulin.
Megfeszül rajta és összpontosít. Hozzásegíti ahhoz, hogy harmonikus ugrást mutasson be.
Ma az alkony újabb felhőrajzolatokkal kápráztatott el, s késztetett arra, hogy megörökítsem.
Tücsi meg arra kért, hogy fotózzam le abban a szerkóban, melyet az esküvőn viselt.
Talán szerénytelenség volna többet írnom a saját műhelytitkaimról akkor, amikor Mica feltette a Hollókőről elstartoló kirándulásaik során készült szép képeket. Inkább azokban gyönyörködjetek.
http://picasaweb.google.com/114434531937774543479/HollokoNaszut#
Tres romantiques!
Szólj hozzá!
2010.09.11. 10:38 emmausz
Áttűnések
Már megmondtam, hogy nem akarok rátérni az álmaimra, de a mait mégis megírom.
Hajnalok hajnalán azt álmodtam, hogy kiscsoportunk találkozójára egy Popper Péter jellegű lélektanász érkezett, aki mindenkivel elbeszélgetett. Velem is. Majd a foglalkozás befejeztével indultam volna hazafelé…
ha megtaláltam volna félpár cipőmet. Az egyik elég gyorsan meglett, de a másik. Végigtúrtam érte a padlót, benéztem a bútorok aljára is, majd megismételtem a jelenetet. A további keresgélés helyett felébredtem, hogy végre megnyugodjak: pro primo: Megvennak a cipőim. Pro secundo: Szandálban járok. Ettől olyannyira megnyugodtam, hogy visszapihentem. Hamarosan álomba merültem, és a történet ott folytatódott, ahol abbamaradt ébredésemkor. A még ott lévő komák tovább érdeklődtek: Na, megtaláltad a cipődet?
Persze, hogy meg, süssétek meg, mondtam nekik, hiszen az egész elkallódás csupán álom volt.
Reggel a Duna-tévében egy igen szép jelenetnek voltunk tanúi. Ismétlésben adtak egy tévériportot, mely arról szólt, hogy hollandok egy csoportja – mind felnőttek – odakint az néhány egyetem fakultásán magyarul tanulnak. Odáig jutnak, hogy Mikszáthot olvasva magyarul számolnak be a regényről.
Persze minden résztvevőnek van valamiféle magyar vonatkozása. Az őket tanító idős Ilonka néni bevallotta, hogy az ilyen – holland ajkakról elhangzó – magyar nyelvű beszélgetéskor egész testében egyfajta kellemes bizsergés hatja át.
Nem csodálom. A holland növendékek egyike, egy középkorú nő meglehetősen választékos módon előadja, hogy olvasta gárdonyi egri csillagok c. könyvét, és nagy zavarban van két okból. Egyfelől senkivel sem tudja megosztani a Gárdonyi használta megfogalmazások szépségét, gazdagságát, részint pedig az a bánata, hogy lehetetlen visszaadni flamand nyelven. Az ügy pikantériája, hogy egyszer boldogan mesélt róla egy magyar diáknak, mennyire szereti ezt a regényt. Mire a diák imigyen reagált: Ja, nekem is el kellett olvasni, mert kötelező irodalom. Tudom, miről beszél, amiben az a sok török van.
Hát igen. Fogalmunk sincs, mekkora kincsesbányán üldögélünk többnyire fanyalogva.
Az említett nő különben végképp levett a lábamról, amikor sazélesen gesztikulálva érzékletesen és mélyen megilletődve elszavalta Petőfi Itt van az ősz, itt van ujra c. versét.
Fülemben cseng még most is hangja, mely mély átélésről tanúskodott. Én meg nem állom meg, hogy ide ne tegyem mai íráskám végére a verset, hadd álljon egyszer itt is egy ilyen klasszikus gyönyörűség. Igen, az, üzenem minden irodalmárnak, aki valami okból fikázza Petőfit.
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem, de szeretem.
Kiülök a dombtetőre
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Szólj hozzá!
2010.09.10. 18:16 emmausz
A valóságról két tételben
Reggel korán elindultam a havi rendszerességgel ismétlődő vérvételre. Mondtam is Tücsinek, mivel életem végéig szipolyoznak, a legutolsó havi vérvételem el fog maradni közbejövő technikai okok miatt. Majd értesítse a kórházat, hogy ne várjanak rám.
Tehát ma reggel odatömegközlekedtem. De mivel a kórház csak HÉV-vel és kétféle villamossal közelíthető meg, az átszállások alkalmával az eszközökre várva annyi időt vesztettem, hogy ha kilépek, annyi idő alatt gyalog is odaérhettem volna, és meglett volna a napi sétám (ámde esett az eső, ezért ma kihagy).
Mivel nem hagyott alább a vízkiszóródás a felhőkből, ma makrókat készítettem az erkélyről, no meg aztán három képet a nászutasok megérkezéséről. Épségben, élményekkel telve tértek haza. A készült hatalmas fényképanyagot sebtében megnéztük együtt, és együtt örültünk annak, hogy milyen valószínűtlenül szép tájakon jártak. Pl. „meglovagolták” Magyarország tetejét.
Csodás és mesés fotókat hoztak ködbe vesző erdőrészletekkel, ködbe vesző tisztásokkal és közutakkal.
Romantikus fotókat készítettek a hollókői vár tövében megélt naplementéről.
Nem tudom bizton állítani, hogy hamar felkerül Mica fotói közé (Kozonithy fotós blogja), de remélem.
Megjöttükkel immár normális méretűvé tágult a létszámunk, s lehetővé vált a kocsival nagy tételben történő bevásárlás. Holnap elmegyünk az üzletközpontba készleteink feltöltése céljából.
***
A hatvanas években a piaristáknál többen tanítottak magyart. Egyikük olyannyira nem szerette az összevissza makogást, hogy elunva a felelő színvonaltalan hablatyolását, imigyen utasította: Nááááá, darálja el az életrajzot (mindenkit magázott) és kap egy jó jegyet!
A diák tehát váltott: a soros irodalmi személyiség életét csakugyan eldarálta. Teljesítményét az említett piarista rendre így értékelte: Náááá, csücsi! Kap egy jó jegyet: egyketted.
Ez jutott eszembe a hosszas kötött imaszövegek mondásának a gyakorlata kapcsán. Mi a helyzet ezekkel?
Könnyen rávághatnám: kapunk érte egy jó jegyet: egyketted.
De nem hiszem, hogy erre a srófra jár az égi értékelés.
Azért nem, mert nem az összeszedettség kap ott hangsúlyt, hanem az odafordulás tiszta és őszinte szándéka.
Fiunk meséli, hogy a szigetfesztiválon részt vett egy belga kvartett komolyzenei estjén. Kb. 30 főnyi hallgatóság ült a sátorban és hallgatta (volna) a Brahms-muzsikát, ha a szomszéd sátrakból jövő techno- és kocsmazaj nem zavart volna bele erősen.
A belgák becsületére legyen mondva, e kakofónia ellenére végigjátszották vállalt penzumukat. (A hallgatóságnak is becsületére legyen mondva, kitartottak a szörnyű körülmények ellenére.)
Nos, ilyen lehet a mi – olykor erős zajban – el-elkalandozó fohászunk is. Felére sem figyelünk oda érdemének megfelelően, de becsületünkre legyen mondva – kitartunk benne. Feltehetőleg ez adja értékét, az odafordulás tiszta és őszinte szándéka.
A többi meg nem a mi dolgunk.
Szólj hozzá!
2010.09.09. 17:30 emmausz
Profán próféták
Délután is sétáltam még egyet. Részben napi téma után koslattam, részben fotótémák után. Alig léptem ki a kapun, feltettem barna kalapomat, mert esőre állt az idő. Ám a felhő vékonyodott. Még teljes szürkeségét mutatta, de már érezhetően melegedett a teteje. Az UV olyan erős, hogy áttör a felhőkön is. Még nem süt a nap, de már pörköl az UV-sugárzás.
Ma kettős front van, és egészen más időjárásban indultam el, mint amiben hazaérkeztem egy órácska múlva. Kidugta a nap a képes felét.
Visszaemlékszem egy utópisztikus skandináv (?) hangjátékra. Gyerekekről szólt, akik életük java részét ködben, szürkeségben, eső monoton kopogásában töltötték. Ám évek elteltével egy órára kisütött a nap. Kitódultak mind az iskolából, és gyönyörködtek a szivárványban, a melegben, a növények szemlátomást való növekedésében, a virágok azonnali megjelenésében. És mire felocsúdtak, újra mindent elleptek a szürke felhők, jókedvük pedig odalett. Kicsit a Sivatagi shaw-ra emlékeztetett az a hangjáték. Ha nem is analóg a valóság, de idén már többször megtapasztaltuk a hihetetlenül szeszélyes váltásokat. Ma is ez történt.
Még fotóztam a tartós zegernye pocsolyáit, még esővíztől hamvasak a rét füvei, de már itt a váltás. Az utolsó kép erős napfényben készült.
Persze nemcsak a skandináv hangjáték szerzője profán próféta, sokkal inkább az Orwell, aki a jövő szörnyűségeit előrevetítette az 1984 és az Állatfarm c. munkáiban. Ezek rendre megvalósultak, ha nem is egy az egyben. Mi ez, ha nem valamiféle prófétizmus. Figyelmeztetés, hogy jön a rozsdásvaskorszak, ha nem lesztek elég éberek.
Soha nem tudtam eldönteni: jól tette-e, hogy megírta ezeket a kegyetlen műveket. Nem lehet, hogy egy-egy ötletet könyve nyomán valósítottak meg a diktátorok?
Kicsit Molnár F. figyelmeztetésére is gondolok, aki 1914-ben megírta: Fölösleges teletömni a lapokat rendőrségi tudósításokkal. Ne adjunk tippeket a gengsztereknek!
***
A graffity efemer műfaj. Lehet akármilyen művészi, eltakaríttatik. Nem vagyok híve a falak összerondításának, sőt határozottan tiltakozom ellene, mégis elismerem, hogy vannak tehetséges „alkotók”. A felüljáró lábazatára fújt leánykaportrét lefotózam. Már nincs meg. Felújították a műtárgy festését, így eltűnt a munka. A Filatori-gátnál lencsevégre kapott méhecskeábrázolást újabb maszatolás semmisítette meg. Nálam még él, még ha virtuálisan is.
Szólj hozzá!
2010.09.08. 18:40 emmausz
Szösszenetek
Bekapcsolom a számítógépet. Az elsők között egy felirat jelenik meg: „Üdvözöljük.”
Nem próbáltam még meg átírni, de kellene. Az én szövegvariációm így hangzana: Üdvözüljünk!
* * *
A franciák idén is meglátogatták a Dagály strandot egy hétfői napon, a vendégváró nap kedvezményeit kihasználva, no meg a jó időt. Persze sokan voltak, de nagy a strand, sok az árnyat adó fa, sok az élményt adó lehetőség, kis víz, nagy víz, vízsugarak, mint tudom én, mik.
Estelle, a kis öt és fél éves, áll a csodálatos gyermekmedencében valamiféle vízsugár alatt, és elragadtatva mondja: „Anya, ez maga a Paradicsom!”
Nem tudom, mennyire kell szégyellnem magam amiatt, hogy kocsijukról az első napok egyikén leszerelték a ködlámpákat. Én fedeztem fel, hogy elöl, alul lógnak a kocsiból drótok, amelyek mintha előzőleg nem lógtak volna. A tolvaj indítékait nem ismerem (megrendelésre dolgoztak, Trianonért álltak bosszút a francia kocsi tulajdonosán, stb.), nem is akarom kitalálni…
Mondom Francoisnak, akivel aztán megnéztük, mi a helyzet. Legyintett: – Neki biztosan jobban kellett.
A történet utóéletéhez tartozik: Az utcánk végében álló Mitsubishi ködlámpái is hiányoztak néhány nappal az eset után. (Az én kocsimról nem tudták leszerelni, mert nincs rajta.)
* * *
Kék VW-bogár a divat. Éváék jelen voltak még Franciaországban a rokon lány, Camille esküvőjén. A készült felvételek tanúsítják: világoskék VW-bogár szállította az ifjú párt. Idehaza Elviráék esküvőjén szögre megismétlődött a dolog. A nagypapa 40 évesvilágoskék veterán VW-bogarát használták szállítóeszközül.
És ez a Francia autó
***
Ha valaha is még egyszer közös nyaralásra megyünk, olyan szálláshelyet kellene találni, ahol egymás mellett lakhatnánk arányos apartmanokban családonként. Idén ugyanis az épületen belül kiknek szűk, kiknek bő hely állt rendelkezésükre, és ez az előbbieknek nem lehetett túl kellemes.
* * *
A nászutasok elvitték a Coltot. Nincs is ezzel semmi baj. Ha gyalog megyek el az üzletközpontba, megvan az egyórai sétaadagom. Nem kell törnöm a fejemet, merre menjek, mit nézzek meg, hol töltsem el a napi egy órát.
* * *
Vasárnap agapét tartunk mise után. Az évköszöntő Veni Sancte alkalmával túrórudival kívánok kedveskedni a gyerekeknek. Nesquik kakaón gondolkoztam, de a rudi egyszerűbb. A Tömő utcában a gyerekek a hűvös időkben olykor forró kakaót szürcsölgethettek az udvaron megterített deszkaasztal mellett. A felnőttek teát és/vagy feketét kaptak. Karcsi bácsi gyakorta hangoztatta: Most jön az egyházüldözés: az egyház hívei nescaféval üldöztetnek. Emlékezetem szerint a megkent zsíros és egyéb kenőcsökkel ellátott kenyereken kívül többnyire sütemények is voltak a buzgó asszonyok jóvoltából. Háztartási keksz mindig és bőven akadt.
Ahány ház, annyi szokás.
Szólj hozzá!
2010.09.07. 12:54 emmausz
Amur
Mostantól keddenként konzultáció. Munkába indulva az Árpád-hídnál feltűnt egy ott horgonyzó, vesztegelő, meglehetősen lepukkant hajó, az Amur nevű.
Immár itt-ott furnér-lemezek helyettesítették néhány ablaküvegét, itt-ott áttörte a festést a rozsda, de azért vidáman himbálózott a hullámok hátán. Semmi jelét nem mutatta annak, hogy el szeretne süllyedni.
Azonnal elindult bennem a vezérhangya.
Sebtében leszámoltam az ablakokat. Kb. 180 lehet a számuk. (A két fedélzeten harminc-harminc. A túloldalon ugyanannyi, és lent ugyancsak kb. 30–30 kerek kajütablak. És akkor még nem számoltam a parancsnoki híddal.
Tudomásom van róla, hogy Nyugaton elég sokan választják a folyón lakás útját. A megvásárolt hajókat lakályossá teszik szükség szerint. Feltehetően legkevésbé a motorra van szükségük. Annál inkább erős acélsodronyra, hogy el ne sodorják a hullámok a kikötött vízi járművet, jó szigetelésre, áramszolgáltatásra, ivóvízre, jó szigetelésre és megfelelő fűtésre. Gondolom, vízbe eresztett lapátkerekek által még talán fedezni is tudják saját áramszükségletüket. A technikai részéhez nem értek, azonban a vízen való lét lehetősége felvillanyozott.
Elképzelem, hogy megoldaná egy nagyon nagy család generációinak az együtt lakását, anélkül hogy minduntalan egymásba botlanának.
Elképzelem, hogy egész hajléktalan közösség számára megoldaná az elemek elől való rejtőzködést, oltalmat adva az eső, a szél, a hó támadásai ellen. Egészen biztos, hogy téliesíthető egy ilyen hajótest.
Biztosan van benne nagyobb közösségi helyiség, ahol szakelőadások segíthetnék vissza a társadalomba a fedélnélkülieket. Ugyanott meg lehetne oldani a közös étkeztetést, sőt az értelmes közös munkát is.
Régi gondolatom, hogy a guberálók által összegyűjtött, de vissza nem váltható palackokból készíthetnének a hajléktalanok poharakat, vázákat, hamutartókat. Ehhez üres műhely, üvegvágó és csiszológép kell mindössze, meg némi kézügyesség.
Az elkészült, újrahasznosított, üvegtárgyakat azután az erre kijelölt helyeken árusíthatnák. Teréz anya is rávette nincstelenjeit a munkára. Az ő ötlete az volt, hogy kókuszháncsból eladásra készítsenek lábtörlőt.
Ott abból volt sok, itt pedig értékét vesztett üvegből van sok.
3 komment
2010.09.06. 13:26 emmausz
Utórezdülések
Elvira és Mica esküvőjén sűrűn kattogtak a gépek. Eddig két alkotó küldte el munkáit, Robi, aki hivatalból végigfényképezte az eseményeket, és Lilla. Ezúton kérem a többi fotóst, hogy tegye közzé fényképeit. A legegyszerűbb, ha Elvira és Mica portáljára pakolja fel, hogy egy helyen legyen valamennyi.
Kérésem oka az, hogy szeretnénk együttlátni a termést, és kiválasztani az egy legjobbat közülük, ha ez egyáltalán lehetséges. Az eddigiek közül a párról készült fotókból nekem legjobban Robinak az a képe tetszik, melyen a bogárhátúban üldögélnek a fiatalok. Ez a Fotóim c. linkben szerepel. (Új mappa, csaknem a legutolsó kép.)
Tehát akkor: munkára fel!
***
Lassan itthon minden visszatér a régi kerékvágásba. Ma pl. nem kellett főzni, mert a tésztából, a püréből, a sajtokból, a húsokból annyi maradt, hogy megebédeltünk a maradékból, és még holnap is ezt tesszük (esszük).
Ami rendesen lekopott, az a mézeskalács-szív, melyet, ha nagyobb számban megmaradt volna, még itt-ott társaságokban el lehetett volna osztogatni.
Így mindenkinek meg kell elégednie azzal, hogy képzeljen el egy jó ízű mézeskalácsszívet E és M monogrammal.
Nekem elhihetitek, jó ízűek – voltak.
Szólj hozzá!
2010.09.06. 13:26 emmausz
Utórezdülések
Elvira és Mica esküvőjén sűrűn kattogtak a gépek. Eddig két alkotó küldte el munkáit, Robi, aki hivatalból végigfényképezte az eseményeket, és Lilla. Ezúton kérem a többi fotóst, hogy tegye közzé fényképeit. A legegyszerűbb, ha Elvira és Mica portáljára pakolja fel, hogy egy helyen legyen valamennyi.
Kérésem oka az, hogy szeretnénk együttlátni a termést, és kiválasztani az egy legjobbat közülük, ha ez egyáltalán lehetséges. Az eddigiek közül a párról készült fotókból nekem legjobban Robinak az a képe tetszik, melyen a bogárhátúban üldögélnek a fiatalok. Ez a Fotóim c. linkben szerepel. (Új mappa, csaknem a legutolsó kép.)
Tehát akkor: munkára fel!
***
Lassan itthon minden visszatér a régi kerékvágásba. Ma pl. nem kellett főzni, mert a tésztából, a püréből, a sajtokból, a húsokból annyi maradt, hogy megebédeltünk a maradékból, és még holnap is ezt tesszük (esszük).
Ami rendesen lekopott, az a mézeskalács-szív, melyet, ha nagyobb számban megmaradt volna, még itt-ott társaságokban el lehetett volna osztogatni.
Így mindenkinek meg kell elégednie azzal, hogy képzeljen el egy jó ízű mézeskalácsszívet E és M monogrammal.
Nekem elhihetitek, jó ízűek – voltak.
Utolsó kommentek