Mickey webnaplója

Az úgy kezdődött, hogy kb. harminc éve magas lett a vérnyomásom.
Úgy folytatódott, hogy gyógyszerek arzenálját szabadította rám a körzeti orvos.  
Majd telt-múlt az idő, de nem csökkent a tenzióm.
A házi orvossá előlépett doktor méltatlankodva állapította meg tíz év gyógyszerelés után, hogy  
Jaj, Gy. úr, magas s vérnyomása!
Elképedtem. Hiszen azért jártam hozzá egy évtizede, hogy levigye.
A dolog akkor kezdett durvává válni, amikor szívritmuszavarom keletkezett.
Hogy meghosszabbíttassék jogosítványom, már elküldtek a kardiológushoz is véleményezésre.
Rossz tapasztalatot szereztem. Mintha a szívgyógyász meg akarta volna akadályozni hogy jogsim legyen.
Ez a negatív élmény mélyen elült bennem: Merthogy vissza kellett mennem holterért. Egy nap múlva le kellett adnom. Egy hónap múlva megérkezett a kiértékelés. Megint vissza a kardiológushoz, aki fanyalogva állapította meg, hogy kénytelen hozzájárulni a további autóvezetésemhez, mert ugyan magas a vérnyomásom, de nem elég magas ahhoz, hogy eltiltson. Szavait nem köszöntem meg.
Háziorvosomnak elpanaszoltam, hogy lejárt a jogosítványom ez elhúzódó orvosi lacafacázás miatt. Azt válaszolta, hogy nincs itt semmi baj, addig nem vezethetek és kész. Nem igazán tetszett az álláspontja. (Naná, hogy vezettem. Hiszen nem mondta ki senki, hogy el vagyok tiltva.)  
Két év elteltével nem kívántam visszatérni hozzá, hanem egy másik szakorvoshoz kerültem újra jogsi hosszabbítás ügyében. Rossz értékeket mért, és azt mondta, hogy ezután csak még rosszabbodni fog a helyzet, és nem járul hozzá jogosítványom meghosszabbításához.
Viszont kontroll időpontom volt a másik  szakrendelőbe. Gondoltam, nincs vesztenivalóm. Jelentkeztem, más orvos fogadott, megemlítette, hogy magas a tenzióm, majd beállítja, és pozitívan állt a dologhoz. Javasolta a hosszabbítást. Ez volt két éve.
Mivel korábbi autónk kiszenvedett, azt gondoltam, hogy vége a sofőrködésnek. Nem úgy lett. Isteni szerencse, hogy nászunk révén egy jó állapotban lévő autóhoz jutottunk.
Ámde mi lesz, ha fél év elteltével nem kapom meg a hosszabbítást.      
Közeledtünk az újabb határnaphoz. November 25-ig érvényes a jelenlegi kártyám.
Hogyan tovább?
Mára kaptam időpontot vagy másfél hónapja. Mint a tűztől, úgy féltem a mai naptól. Mi van, ha a kardiológus most azt mondja, hogy ennyi volt.
Minek az autó, hogyan járunk vásárolni, és a két km-re lévő templomba naponta misére?
Nem ez történt. Az első gátat tehát átugrottam. Tenzióm ugyan még mindig magas, de a szívem megfelelő, és jól érzem magamat. Hála a Gondviselésnek megkaptam a kardiológustól a folytatásra való jóváhagyást.
Már csak a háziorvoson múlik minden további. Szemészet? Neurológia a régi stroke miatt? Ki tudja?
Elegem van a kanossza-járásból. Tudomásom szerint Németországban nincs is orvosi vizsgálathoz kötve az autóvezetés. Ha valaki nincs jól, alighanem nem ül a volánhoz.

Elég szamárság, hogy idebent gubbasztok a számtógép előtt, mikor olyan szépen süt a nap.
Ki kell(ene) használni a sütkérezési lehetőségeket, amíg egyáltalán lehetséges.
De hát a séta fáraszt, az erős fény mellett nehezemre esik a napos erkélyen olvasni.    
Azt mondta az orvosnő, hogy vashiányom van.
Szedjek valamit a vas pótlására.
Szedtem.
Szép formatervezett német üveg valamit vettem a patikában.
Elég hamar elfogyott az elég drága folyadék.
Nem éreztem, hogy általa szűnőben volna vashiányom.
Azóta megokosodtam.
Ilyeneket ír az egyik google-n talált anyag. A vashiány következőket produkálja
- légszomj
- nyelési problémák  
- fáradtság
- nyugtalan láb szindróma
- halláscsökkenés
- hajhullás
- feledékenység
- fejfájás és még egy sor egyéb.
Rajtakaptam magam, hogy ezek közül néhány rám is jellemző.
Szöget ütött a fejembe, hogy szöget kellene rágcsálnom.
Az anyag azt is említi, hogy a vasfelszívódást segíti a C-vitamin szedése.   
Hát akkor muszáj vasat nyelni – pl. Maltofer tablettát.
  

Hogy régi vagy új-e a kerékvágás?
Ki tudja?
Hiszen mindenki arra vár, hogy dolgaival mielőbb visszatérjen a régi kerékvágásba.
De vajon sikerülhet-.e?
Mert másfelől az is igaz, hogy kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba.
No, meg aztán: Panta rhei – minden állandóan mozgásban van.  
T. hazatért a kórházból.
M. autójával jöttünk meg.
Kicuccoltunk.
Minden a helyére került.
E. sok-sok húslevessel kedveskedett, meg finom rizses hússal.
Á-nak betegség okán megint elmaradt az egyetemi beszámolója.
Cs. Á.-tól kaptunk egy érdekes emailt.
Miszerint most az üzletközpontban az általunk fogyasztott fél kilós margarin (Bords Eve) CSAK! 649 ft. Én már akkor is soknak tartottam az árát, amikor 340 ft volt a félkilós.
A hír érdekessége abban áll, hogy gyermekkoromba visz vissza.
Az ötvenes évek elejére tessék gondolni.
Akkor esett, hogy olykor egy-egy háziasszony végigkiabálta az utcát:
ASSZONYOK! NÉGYHATVANAS LISZT ÉRKEZETT A KISKÖZÉRTBE!!!
És rohant mindenki.
Más értéke volt a forintnak, pontosabban más árviszonyok voltak.
Kétféle liszt létezett (ha éppen volt a boltban): finomliszt 4,60 ft és rétesliszt kilója 7 forint. Majdnem kétszer olyan drága, mint a finomliszt.
Igyekeznie kellett annak, aki az olcsóbbhoz akart hozzájutni.
Hamar tolongás indult a fűszerboltban.
Hol van már Kiátz, aki annak idején a fűszerboltot tulajdonolta?
Hol van már az egyforintos és a lyukas kétfilléres?
Hol van már a hagyományos kiszolgálás?
Hol van már a csörömpölő tejeskanna?
Hol van már a tavalyi hó?
Hol van már tovatűnt ifjúságunk?

Recsk
Kitartó olvasással ma befejeztem F. Gy. könyvét. Az utolsó – Recskről szóló leírás részletezi, hogy milyen sűrűn kaptak a foglyok verést, milyen kevés volt az étel, milyen hideget kellett kibírniuk, milyen átkozott egyformaságban teltek-múltak napjaik. Hogy csaknem folyamatosan dolgozniuk kellett pihenőnap nélkül. Hogy ő, Faludy és Tabódy voltak a hangadók, ezért velük szemben még kegyetlenebbek voltak fogvatartóik. Sok pofozást kaptak, sok megaláztatásban részesültek, mindig sebesek voltak, véresre verték őket meglehetős rendszerességgel.
A költő megállapítja, hogy a rabok függetlenül attól, hogy milyen világnézet követői voltak, erkölcsileg magasan felette álltak a rabtartóiknak.
Nekem a román szekuritáte börtöneiben sínylődő jezsuita Godó Mihály visszaemlékezése párhuzamban áll Faludy megállapításával:
Így emlékezik: „Akkor Bukarestbe vittek, és gyilkosokkal tettek össze. A börtönben hatvannégyen voltak. Mind gyilkosok. Kijelentem, ezek a legszimpatikusabb emberek…  a börtönben szeretnék pasztorálni... én gyönyörűen tudok dolgozni a gyilkosok, a fiatalok között.” (Sokan gyóntak nála, és megkönnyebbültek.) Természetesen vád híján kidobták a pátert, akit korábban koholt vádakkal sokszor meghurcoltak. Nem kívánkozott a megnyomorított társadalomban élni. Nagyon sokat szenvedett a jilavai börtönben. Nyolc évet töltött magánzárkában.
Érdekes módon ő is, mint Faludy hosszú életet (83 év) élt.
Nem tudom, fogok-e még egyszer olvasni az ÁVO-ról, a gulágról, hadifogságról, a magyarokat ért számos viszontagságról.  
Persze tisztában kell lenni a múlt (és a jelen) történéseivel, mégis a Prohászka püspök  megfogalmazása kell hogy mérvadó legyen életvezetésemben.
A fényben, a nap sugárzásában kell élni, s érdemben nem foglalkozni az árnyékkal.
Ahol fény van, ott árnyék is van, de célunk a fény, az élet, nem az árnyék.
***
Közlemény:
Tücsi holnaptól itthon lábadozik. Kiengedik a kórházból.    

Ugye, olvasom Faludy Gy. könyvét, a Pokolbéli víg napjaim címűt.
Az író visszavisz 1949-be, visszavisz az Andrássy út 60-ba, ahol ma a Terror Háza Múzeum működik. Nem véletlenül.
F. Gy-t kémkedéssel vádolják, s koncepciós pert akarnak a nyakába zúdítani.
Most idézek az ottani  kihallgatásáról feljegyzett mondataiból:

 „1949 májusában a Magyar Írók Szövetsége felszólította tagjait, hogy ünnepeljék meg műveikben Sztálin elvtárs … hetvenedik születésnapját. Faludy György ebből az alkalomból, névtelenül, Arany János A walesi bárdok című költeményét postázta az Írószövetségnek. Igaz?
– Nem igaz – hazudtam.
– Úgy? Nem igaz? – üvöltötte, és nekem esett a gumibottal. Közben még egy ávós tiszt lépett a szobámba, aki szintén ütni-verni kezdett. Végül elmentek ebédelni, engem pedig ismét kiállítottak a folyosóra. Úgy össze voltam verve, hogy alig tudtam a lábamon maradni, míg orromból-fülemből csepegett a vér, de legalább maradt időm gondolkodni, mit feleljek, ha visszatér…
kivágtam a négy oldalt A walesi bárdokkal, borítékba csúsztattam … megcímeztem az Írószövetség Gorkij fasori székházába…, és bedobtam a postaládába…
De mi lesz, ha Sztálin hetvenedik születésnapjára készült versemről is tudnak? … Hány napi kínzás után vallom be, hogy írtam ilyen verset? Mi kell hozzá? Talpalás, verés nem elég, kibírom. De mi történik, ha sót nyeletnek velem, és nem adnak vizet innom? Ha rajzszögekkel az asztalhoz szögezik herezacskómat és azt ígérik, hogy felborítják az asztalt? Ha bevisznek a kénsavas kádhoz? Hogyha nem vallok, agyonkínoznak. Ha vallok, felakasztanak.
Csizmás Kandúr jókedvűen tért vissza, és leültetett szobájában.
– Bevallom, hogy Arany János versét én küldtem be névtelenül az Írószövetségbe.
– Beismerését elfogadom – felelte barátságosan.
– Árulja el nekem, honnan jöttek rá. … egy papírlapot keresgélt fiókjában.–
– Azt kérdezte, honnan tudjuk, hogy A walesi bárdokat maga küldte be? Megmondhatom – mondta és a papírlapról olvasta: –, a magyar Írószövetség taglétszáma 241 fő. 92 elvtársunk a megkeresésre különféle kontribúciókkal válaszolt. Köztük Zelk Zoltán nagyszerű költeményt írt, A hűség és hála éneke címmel.* Ilyen verset maga sohasem szül meg. Nem mintha tehetsége hiányoznék, hanem mert rossz útra tért. Zelk verse mellett más értékes kontribúciókat kaptunk. Ugyanekkor 148 dögbogár 148 levélben értesítette a szövetséget, hogy az ünneplésben legnagyobb sajnálatára nem tud részt venni. Idegösszeroppanásban szenved. Nyolc verset írt, de mindet túl gyengének tartja ahhoz, hogy el merje küldeni. Mamája haldoklik. Krónikus fejfájás kínozza. És így tovább. 92 meg 148, az összesen 240. Az írószövetségnek azonban eggyel több tagja van. És ez maga, a 241-edik, aki A walesi bárdokat beküldte.”

Az értelmiség egy része tehát meghasonlott, mások nem tudtak a politikai terror légkörében tovább élni. Ez vezetett 1956 forradalmához. Kell ezt magyarázni?
* Az 1973-ban kiadott Sirály c. vaskos verseskötet (összegyűjtött versek) nem tartalmazzák Zelknek ezt a versét.

A könyvmegállóból hoztam két Simon&Garfunkel CD-t és az Írtam a bátyámnak egy dalt kislemez két példányát. Azt hittem, különféle nóták vannak a pepita-kislemezeken, de nem. Valahogy így szólt:
Írtam a bátyámnak egy dalt
Gyakorolni ez is jó lesz majd
Kértem, hogy így kezdjük majd el
Hogy dáj, dáj, dáj, dá-dáj,
Hogy dáj, dáj, dáj, dá-dáj…
Könyvet… Azt hiszem, most nem hoztam magammal.
Van itthon elég, mit olvasnom lehet.
Faludy könyvében az ötvenes években a kommunistáktól elszenvedett gyalázatáról bőven találok anyagot.
Elolvastam a vele és rabtársai szenvedéseiről írtakat, amelyek az Andrássy út 60-ban érték. Már Kistarcsai meghurcolásánál tartok, de hátra van még a recski nyomorúság is.
Tudhatta Faludy, hogy mi vár rá, ha hazajön. Addigra elolvasta Orwell 1984. c. horrorját, ami megvalósulni látszott. (Televizor; a nagy testvér figyel téged; szeretetminisztérium; újbeszél stb.)   
Akkor még itthon nem alkalmazták az „újbeszél”-t egy az egyben,. Ma már világszerte igen: PC a neve.
Mivel naponta meglátogatom lábadozó feleségemet, egy adag történetet a nyakába zúdítottam.
Merthogy megkérdeztem, mivel tölti a napot.
Majd én is elmeséltem, hogy én mivel töltöm a napot.  
Próbálkozom a megfejthetetlen rejtvények megfejtésével és
olvasok.
Sokat olvasok.
A szemem fájásáig olvasok.

 

Ennek a gépnek lelke van, akárki meglássa…
Vagy csak a bosszantásomra tökéletesítik a számítógépes programokat, és mivel el vagyok maradva az újdonságok átvételével, a gép makacsul ellenkezik, legalábbis olykor-olykor. Tegnap nem fogadta be azokat a fotófelvételeket, amelyeket ma némi duzzogás után beemelt az albumba, és hagyta némiképpen megregulázni is a képeket.
***
Folytatom Faludy kötetének olvasását (Pokolbéli víg napjaim).
Biztosan lehet úgy is élni, ahogyan ő élt, de tőlem bizonyos vonatkozásokban igen messze esik az ő életvitele. Voltak feleségei Valy és Zsuzsa és volt élettársa is: Eric.
Hát…
Engem inkább az ő világképe, és az általa ábrázoltaké érdekel.
A tizenkilences balosok elképzelései a Dunai Konföderációról.     
Érdekel az összes szereplő gondolkodásmódja, észjárása, dolgokról alkotott véleménye. Próbálom megérteni az ezelőtt száz éve élt emberek megnyilvánulásait és az összefüggéseket, az eltérő és egymásnak feszülő véleményeket.
Költők Babitsa, Weöres, Pilinszky, Ady, József Attila. Írók. Déry, Mikszáth… magyarok és külföldiek. Csupa elevenség, csupa meglepetés.
Szívesen olvasom a róluk szóló történéseket.  
Végtére is izgalmas a könyv, ha másért nem, azért, mert a történelem csakugyan ismételi önmagát.
Vagy ahogy a Prédikátor maliciózusan megjegyzi: Nincs semmi új a nap alatt. Ami most van, az volt már régen is.
Valahogy így van ez.

Ilyenre nem emlékszem. Ma, október 20-án, rövidujjú ingben mentem T.-t meglátogatni. Több mint húsz fokos a meleg, és langyos szellő fúj. Alkonyatkor az égalja sárga volt. A Szahara ajándéka. Gondolom, holnap reggel az autók meglehetősen porosak lesznek. Az ínségsziklának nevezett kő kilóg a Dunából. Ez csak nagyon alacsony vízállásnál fordul elő. Most éppen ilyen van.
***
Kedden vagy szerdán küldik haza feleséget. A kórház előtti parkolás nincs megoldva. Vagy találsz parkolót, vagy nem. Inkább – és általában – nem.
Marad az, hogy két ember indul a harmadikért.
Az elbocsátó szép üzenetet kézbe kapván indulhat manőver.
Az egyik pasi felmegy a cuccokért, és lehozza a feleséget lifttel.
A másik cirkulál a háztömb körül.
Majd amikor emezek feltűnnek a kijáratnál, akkor megáll, hogy beszállhassanak a várakozók.    
***
Olvasom Faludy György könyvét. Sok mindenben nem értek egyet a szerzővel. Persze a szerző joggal fejti ki saját véleményét a dolgokról. Amit leír, az viszont érdekes és láttató. A politikai szereplők közül sokat be tudok azonosítani, sokakról van némi olvasottságom. Engem az itthoni politikusok méltatlan viselkedése hökkent meg. Pénzért akármit?
Csak egy példát ragadok ki: Goda Gáborról írja Faludy:
„G. elővette a whiskys üveget…és inni kezdtünk… G. igaz szívvel kívánta nekem, hogy találjam meg a helyemet a kommunista pártban.
– Miért? – kérdeztem.
– Mert a miénk a guba. Az egész guba… Még hozzátette: - Ki beszél itt arról, hogy mit gondolunk, és mit akarunk?
Válaszul F. Koestlert idézi: »Ha jobbról ütnek, és balról rúgnak, biztos lehetsz, hogy a helyes úton jársz.«”

Olvasom Faludy roppant hosszú életregényét.
Rá is érvényes lehetne, amit Mack, a csavargó mondott Steinbeck könyvére (Szerelem csütörtök):
„Én nem bánom, ha a könyv néha megszalad, és jön a zöngicse. Ha már egy muki könyvet ír, legyen neki az a kis öröme, hogy zöngicsélhet. … De akkor rakja külön, hogy ne muszájjon elolvasni… Akkor már tegye rögtön az elejére, ha zöngicsélni akar, mert akkor vagy átlapozok rajta, vagy esetleg visszahajtok, ha már tudom, hogy mi lesz a történetnek a vége.”
Hát igen.
Az egyes szereplők politikai, világnézeti fejtegetései igen terjedelmes helyet foglalnak el „zöngicse”-ként az életregényben.
Az életsorsokról határtalan részletességgel szóló írás a vége felé lesz igazán izgalmas, amikor is a Franciaországban, Afrikában és az Egyesült Államokban eltöltött emigrációs időszak után után a szerző hazatér - itt is az Andrássy út 60-ba, majd Kistarcsára és végül Recskre. Ez utóbbi két hatalmas fejezet várhatóan a legérdekesebb közlés, mert nem árt szembesülni az itthoni áldatlan valósággal, amely a proletárdiktatúra részéről valósult meg mindenki számára, akik nem tetszettek a Rákosi-rezsimnek.
Faludy Gy. nem tetszhetett, mert megjárta mindhárom rabszolgasorsnál is kegyetlenebben lesújtó  helyeket.
Ezeken a helyeken összefut olyan személyekkel, akiket egyéb megemlékezésekből is ismerek. Pl. Tabódy és még sokan mások.
      

Amit mostanában megélek olyan érzés, mint amilyet Déry Tibor olvasása közben éreztem a Napok hordaléka c. naplóféle tartalmú könyvében. Ezek egy öregember tűnődései, hétköznapjainak leírásai, gondolatainak feltárása, sorsának, egészségi állapotának felvázolása, apró-cseprő teendőinek összegzése. Ránézés a környezetére, kertjére, az ott észlelt történésekre, madarakra és virágzó orgonabokrokra.
Semmi se sürgős, jó is ez így, mert az ember ereje fogyóban van. 
Tücsi mosolygós, fogyott, és ez jól áll neki. Még nyuvasztják egy hétig mindenféle tornagyakorlatokkal, de már a járókeretet mankó váltja fel. Ma kérésére bevittem neki. Aztán … aztán áttér az itthon lévő botra, aztán az se kell.
***
Közben az orosz-ukrán háború folytatódik. Az ukránok és az oroszok egyaránt saját sikereikről számolnak be.
És folytatódik a Hamasz-izraeli háború is. A felek egymást vádolják egy kórház rakéta általi lerombolásával.
Ők voltak, mondják az ilyenek, ők voltak, mondják az olyanok.  
Ő kezdte, mondják az ilyenek, ő kezdte, mondják az olyanok.   
Az úgy kezdődött, hogy visszaütött!!!
Na, persze.
Nem kellene egyszer már abbahagyni az értelmetlen gyilkolászást?
Normális az az ember, aki azért gyilkol, mert úgy véli, hogy akkor elnyeri az örök üdvösséget?
Én még emlékszem Mao-Ce-tungra, aki állítólag kijelentette, hogy nem baj, ha a fél világ elvész is, az a fontos, hogy a maradék hithű kommunista legyen.  
Ez az ostobaság mintha nem akarna kimenni a divatból.  
Emberek kéjjel termelik a gyerekeket, és ugyanilyen szorgalommal öldösik egymást.
NÓÓÓRMÁLIS? – tenné fel a kérdést Besenyő Pista bácsi.