Mickey webnaplója

Mottó:
„Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből,
és ruhátlanul térek a föld méhébe vissza.
Az Úr adta, az Úr elvette,
legyen áldott az Úr neve!”
- Hólyaghuruttal kínlódtam, amihez jött egy vírusos torokgyulladás. Hol felszökik a lázam, hol alábbhagy, hol izzadok, hol nem.  
Megjártam bajaimmal négy orvost, felírtak ezt-azt, próbálom fejben tartani, hogy a meglévő számos-számtalan gyógyszerem mellé mikor melyiket kell bekapni.
- Ezektől függetlenül átszereltettem az autógumikat télire.  A mester értésemre adta, hogy a csere alkalmával az egyik nyári gumi kidurrant. Gondoskodjak másikról nyárig.
- Ma az autót be akartam indítani, de az akku azt mondta, hogy nyekk, utána meg azt, hogy csekk. Volt még néhány eredménytelen kísérletem. De se fel, se le, se tyű!!!
- T. megégette két ujját. Igen kellemetlen lehet neki.
- Zs. lány telefonált, hogy az egyik szeme megsérült tornászás közben. Nem akar elmúlni róla a baj. Biztattam, hogy keresse fel az ügyeletet. Minimum eligazítják, hogy mi legyen a következő lépés a gyógyulásához.  
Van még valami?
T.-nek mondom, hogy kicsiben leginkább az ószövetségi Jób históriájához közeledünk. Igaz, hogy sose volt háromezer tevénk, stb, stb.
- S ha kitekintünk, találjuk a proxy háborút, földrészünk züllesztését.
- Tegnap meghalt Hegedűs Zsuzsa. RIP.
- A brazil szuperfocista, Pelé (82) a hírek szerint haldoklik. Vastagbélrák fektette kétvállra szegényt.
***
Papunk szerint az én dolgom, hogy kifeküdjem a nyavalyáimat.
A kanapéról jól látom a szemközti polcsort, s a rajta lévő tárgyakat. Hány és hány emberrel hoznak kapcsolatba, legalábbis az emlékezés szintjén. A tárgyak felsorolásától most eltekintek, inkább csak a nevekre fókuszálok. Gézától, Anikótól, Zolitól, Krisztiántól, Katitól, Feritől, stb, stb. Ez csak egy polcos lerakó.
A lakásunkban sok hasonló található.
Mennyi tárgy, mennyi név.
Mielőtt mindez elenyész.
A végére teszem hitünk vigaszát. Egy baptista nóta szövegéből idézek:
Nincsen egyedül a szívem többé, glory, hallelujah, velem van az Úr mindörökké,  glory, hallelujah…

66
Most vagyok hatvanhat éves.
Csak azért nem járok óvodába, mert köhö-
gést kapnék.
Csak azért élek, mert még nem hal-
tam meg.
Nem leszek öngyilkos, kivárom
életem végét.
Közeleg amaz idő, amikor az ember
a szemétől nem lát, a fülétől nem hall,
a lábától nem jár, a kezétől nem fog.
Ekkor végleg befelé kell fordulni, belül
sétálni, befelé figyelni.
Csak a belső táj
ne legyen barátságtalan.

Weöres S. még tíz évet élt. Szabó Feri többször emlegette római találkozásaikat. Egy alkalommal esti beszélgetést folytattak egy kisvendéglőben. Közismert volt, hogy WS szereti a jó bort. Időnként kérte Ferit, hogy hozasson ki még egy féllitert. Végül hazafelé indultak volna, de WS lábai már nehezen engedelmeskedtek. Így szólt: „Ferikém, kísérj már haza, egy kicsikét be vagyok csiccsentve.”
Szeretem WS.-t, szeretem a verseit. Ezt is.
Magamra is vonatkoztatom.  
76
Most vagyok hetvenhat éves.
Csak azért nem járok óvodába, mert köhö-
gést kapnék. (Úgy látszik jártam óvodába, mert éppen köhögést kaptam. De hiszen sose jártam óvodába!!!)
Csak azért élek, mert még nem hal-
tam meg. (Stimmel.)
Nem leszek öngyilkos, kivárom
életem végét. (Pontosan. Életem végét nem siettetem.)
Nagyon közel az az idő, amikor az ember
a szemétől nem lát, a fülétől nem hall, (HÁÁ?)
a lábától nem jár, a kezétől nem fog. (Kopnak, kopnak.)
Ekkor végleg befelé kell fordulni, belül
sétálni, befelé figyelni. (A befelé fordulás megy, az orvos inkább a kifelé fordulást javasolja „kifelé sétálással”.)
Csak a belső táj
ne legyen barátságtalan.
(Próbálunk a szépre koncentrálni, ameddig emberileg ez egyáltalán lehetséges.)

Meg nem értések mentén keletkeznek ezek.
- Eliquis vérhígítót szedek 5-6 éve. Minden évben engedélyeztetnem kell a további szedési lehetőséget. Miért? A Kalmopirinhez nem kell engedély évente.
Felmentem a Google-ra kérdésemre választ keresve. Az ismertette a gyógyszert elölről-hátulról, a forgalmaztatáshoz kiadott engedélyt stb, stb. De kérdésemre nem adott választ. Talán nincs is.   
- Labor, Vvári út. Leadom a vizeletmintát. Az egyiket beveszik, a másikkal elküldenek a férfi wc-be, hogy töltsem kémcsőbe és hagyjam a polcon. Töltöttem otthagytam.
A nap vége felé emailben közölték, hogy nincsenek meg a minták, csak a vizsgálatkérő papírok. Válaszom. Én leadtam őket.
Viszontválasz: Ha másik mintával érkezem, soron kívül átveszik és lefolytatják a vizsgálatot, mert azt egyik minta mégis megvan. Viszem. Zárt ajtó fogad. Kilenc perc még a legközelebbi átvételi időpontig. Ki meri kopogással zavarni a labor munkáját? Tán egyedül a mentők. Felmegy a redőny. Motorosan, mint a függöny a színházban, vagy mint az automata garázsajtó. Úgy várunk a szertartásra, mint a napfogyatkozásra várók az égitest elsötétülésére. Kapok egy kémcsövet. Ebbe tessem, és a férfi wc-be… elindulok. A folyosón szemben van. Utánam szól immár az asszisztens: Ne oda menjen, hanem a másik oldalon lévő labor férfi wc-be. Aztán tessenek mondani, honnan kellene nekem tudni, hogy van egy másik wc-páros is. Kiírva sehol, s csak akkor veszem észre, amikor szembe kerülök vele.
Pedig… én betegen megtakarítottam volna egy autóutat, egy parkolási díjat, órákat…, ha nyíl jelzi vagy kiírás, hogy az az igazi, és csak az.
- Az urológus szerint az antibiotikum mellé normaflórt is kell szedni. A patikus szerint nem. A háziorvos szerint csak akkor, ha hasmenést okoz a szer. Én úgy tudtam, hogy a bélflórát megeszi az antibiotikum, és ennek a pótlására javasolt. Kissé bonyolult világ a miénk.
- Megyek a gumishoz, mert tíz órára van felírva a naptáramba a gumicsere. Az övében 14 órára. Nem vitatkozom. Talán addig nem esik méteres hó. Végül abban maradunk, hogy legjobb, ha otthagyom a kocsit, 15 órakor kész lesz. Aztán jöhet a hógörgeteg.
Pazienza!    

Elmúlott az ólmos szürkeség, visszajött a nap, s derűs az ég. Hála Istennek!
Elhagyott a láz, visszajött az életkedvem. Hála Istennek!
Elhagyott a sokszerű kellemetlenség, van remény a folytatásra. Hála Istennek!
Egyelőre letudtam az eü.-megjelenéseket, van kedvem fotózni. Hála Istennek!
Megérkeztek az immunerősítő bogyók, szedem az antibiotikumot, és élek. Hála Istennek!
(Úgy látszik, a sokféle végzetességgel történő fenyegetés pusztán arról szól, hogy „mi előre megmondtuk”.)
Egyelőre elszoktam a mozgástól, de gyengíthet is a szedett Cifran.
Egyelőre megemelt dózisban szedem a valsacort reggel.
Egyelőre fogynom kellene tíz kilót.
Na jó, na jó.
Hogy magamnál vagyok, arra bizonyíték, hogy humorom nem hagyott el.
Kérdem feleségtől, mit lépjen a gazdaság, ha elszemtelenednek a svájci beszállítók, és az egekbe akarják emelni az áraikat?
???
Húzzon svájcisapkát az áraikra.   

Valami megfertőzött, valami „lázba hozott”.
Valahogy elkezdtem kikecmeregni belőle.
Bár a láz, hűséges kutyaként naponta tudat magáról.
Jezsuita emlékeim egyikét a sok közül megboldogult Szabó Feri mesélte. Említette volt, hogy képzeljük el, az egyik olasz gyógyszer egyik mellékhatásként megjegyezte: morte.
Milyen morbid vicc!!!
Fene jó gyógyszer az, amely halált okoz. Így hát nehezen képzeltük el.
A most szedett antibiotikumhoz mellékelt papíron több ízben és apropóból olvasom: végzetes.
Hát ez se jobb, mint az olasz!
Az első tablettát tegnap vettem be olyan érzéssel, mint amilyent Szókratész érezhetett, amikor kiitta a bürökpoharat.
Aztán megnyugodtam arra gondolva, hogy vajon praktizálhatna-e a főorvos úr, aki felírta nekem is ezt a szert.
Praktizálhatna-e, ha csak egy ember is meghalt volna az általa ajánlott antibiotikumtól.
Aligha.
Papp Lajos szerint naponta két órát kellene sétálni. Nekem is. Ehhez képest többnyire fél órát sétálok. Néha annyit se.
Szedem a C+D vitaminokat. Jobb volna egy komplexebb immunerősítő – adta értésemre az urológus. T. már megrendelte.
Nem akarok az egészségemmel foglalkozni. Ennyi volt. Abbahagyom.
Továbbra is az egyirányú időutcán sétálok. Életem napjainak a száma ismertelen, de hogy egyre fogy, az kétségtelen.
Eddig mindenki meghalt: betegek és egészségesek, szegények és gazdagok, mind, az orvosok is!  

Két napja megírtam, hogy megyek az urológiára. Aztán töröltem. Aztán mégis mentem, mert valamiféle fertőzés döngeti egészségemet.
Az úgy volt, hogy pénteken elstartoltam az ügyeletre, mert a körzet minden ajtaja már zárva volt.
Az ügyelet elhajtott a Honvéd-kórházba. Kb egy óra parkolásra volt nálam aprópénz. A sorukra várók három fő és két mentő elmondták, hogy négy órája várnak bebocsátásra.
Azonnal távoztam. Nem kívántam az adósok börtönében kikötni.
Egy napot gondolkoztam a továbbiakon, mert jobban éreztem magamat. Aztán rosszabbul.
Végül ma elindultam a szakrendelőbe, mert azzal biztattak, ha szúr, ha fáj, akkor fogadnak időegyeztetés nélkül is.
Már a vendégfogadónál (ügyfélirányító vagy efféle) majdnem lepattantam. A szúr, a fáj nem hatott, az éjjeli hidegrázás és láz igen. Beengedtek. Egyszer csak rám került a sor.
A doktor – nagy tudású úr -, finoman célzott rá: Ilyenkor kell jönni? Majd megvizsgált, felírt egy sorozat CIFRAN-tablettát.
Halálra váltan olvastam a tájékoztatót a végeláthatatlan sorokban kígyózó mellékhatások leírását. Azért beveszem… ha lehet tíz nap alatt mindet. Hátha életben maradok általa. Hisz antibiotikumra vártam. Most aztán megkaptam.
Egyelőre lázam van, de az esti adagot bekapom.
Majd adok én annak a láznak.
Majd adok én annak a fertőzésnek.
Várok, várom az Úr érkezését, hiszen advent van.
Várom sorsom jobbra fordulását is.

1. Kettőnket választottak ki arra, hogy a Népművészeti vállalatnak a Knertől „betekintő ablakos” díszdobozokat rendeljünk. Kiküldetésünk tehát Békéscsabára szólt. A Keletiből tán a félhétkor induló gyorsat kellett elérnünk.
Ámde.
Fiatal felnőttként jó alvókám volt, és Kispesten laktunk. Úgy ébredtem, hogy a katonáéknál megszokott riadós tempóban történt felcuccolásom után 32 perc maradt arra, hogy beérjek a Keleti pu.-ra. Talán jött is a 42-es villamos. De sorba kellett állnia a Népligetnél.
Kinyitották az ajtót, hogy aki siet, az hadd siessen.
Leugrottam, és átszálltam egy jó irányba vivő buszra.
Arról pedig a 24-es villamoshoz rohantam átlósan átszelve a teret. Sikerült felkapaszkodnom rá. Innen már teljesen kiszolgáltatva tudtam magamat a forgalmi viszonyoknak. A végállomáson leugrottam és hanyatt-homlok megcéloztam a Keleti csarnokát. Rohantam a tülkölő targoncák között. Megpillantottam kollégámat, aki egy hölggyel beszélgetett. Az órámra néztem, aztán rá, és kérdeztem hogy vett-e jegyeket? Igenlő válaszát nyugtáztam és rászóltam, hogy fusson velem, mert külső vágányról indul a gyors, és mindezt egy perc múlva teszi. Ketten szaladtunk, én elöl, ő mögöttem. Felugrottam a lépcsőre az immár mozgó vonatra, és segítő kezet nyújtva Gábornak őt is felhúztam magam mellé. (Ma ezt nem tehetném, mert az automata ajtók és lépcsők nem tennék lehetővé.)  Sokáig lihegtünk, belefért az időnkbe, nem késtük le a B.csabai megbeszélést. A kérdésem félévszázad távlatából: Mi történt volna, ha lekéssük? Alighanem semmi.
2. Kiindulási helyszín ugyanaz. Kispest, a Hattyú-kocsma és Hattyú-strand térsége. (Ma egyik sincs meg, üzletházakat húztak a helyükre.) Én háromlányos apa, reggel időben elszállítottam kettőt az óvodába. Korán értem a 42-es villamos megállójába. Ment is minden a maga rendjén. Egészen az Üllői útig. Akkoriban épült a hármas Metro, és történetesen egy teherautó állt keresztbe a villamos előtt a sínen. Hordták rá a földet, és elég sokáig hordták, míg telelett. Aztán tovább indult a villamosunk. Ám az idő is jócskán előre haladt. A munkaidő fél 8-kor kezdődött, és 7.25-kor még csak a Kálvin téren voltunk. Tudtam, hogy ha a Madách térig villamosozom, s aztán gyalog a Váci u. sarkáig, akkor biztosan elkések. Ezért gyors döntés után leszálltam a villamosról és futásnak eredtem. Végig a Kecskeméti utcán, a Károlyi Mihály utcán s a Petőfi S. utcán. Na, itt egyszer csak kezdtem nem látni. Eléggé megrémültem, mert soha ilyen nem történt velem. Néhány másodperc múlva újra láttam. Újra futottam, újra nem láttam, újra visszajött a látásom, újra futottam. Beértem olyan időre, amit még el lehetett fogadni pontos fél nyolcas érkezésnek. Lerogytam a székemre, öt percig lihegtem, kitántorogtam a mosdóba, hogy megszabaduljak valamennyire az izzadságtól. A következő félórában nem voltam semmire alkalmas. De nem késtem el, megúsztam fejmosás nélkül. Hogy érdemes volt-e? Alig hiszem.               

Fél évtizede is van már annak, hogy kemóra feküdtem be a Kútvölgyibe.
Szakadt függöny, javíthatatlan bűzelzáró a szobák közti zuhanyozóban.
Pislogó neoncsövek, reluxa mint a vitorla, törve-tépve lóg.
Bennünk a branül, s figyeljük, ahogy percenként 36 csepp nyomul belénk az általunk értelmezhetetlen összetételű anyagból.
Aztán valamikor éjfél után kifogy a készlet.
Csengetjük az ápolónővérért, aki jön, leszedi rólunk az infúziót, belénk nyom egy fecskendőbe felszívott deszt vizet, hogy átmossa ereinket.
Eláramlik bennünk a víz hűvöse.
A nővér megszabadít a branültől.
Nagy felszabadultság tölti el az ember szívét.
Amikor megkapom a zárójelentést, rövid mosakodás, borotválkozás, civilbe öltözés, sportszatyor fel, s indulás a kihalt folyosón a lifthez.
A kapu zárva.
Kapus felébresztése, nyílik a szabadulás kapuja.
Megcsap a hajnali friss levegő, és boldog séta a legközelebbi villamosmegállóhoz.  
Mindig nagy-nagy öröm uralkodott el bennem ilyenkor.
***
A vb nem igazán foglalkoztat. Az azért meglepett, hogy Belgiumot két nullra verte Marokkó.

 A professzor vizsgáztatja a medikus hallgatót:
− Azt mondja meg, kedves kolléga, ha magát beteghez hívják, mi az első kérdése?
− Az, hogy hol lakik a beteg…
Az orvostanhallgató államvizsgázik.
− Mit kell először is biztosan tudnia – kérdezi a vizsgabizottság elnöke –, ha egy beteghez hívják? A hallgató nem sokat töpreng. − A címet, professzor úr!
− Nem tudom, emlékszik-e rám doktor úr? Tavaly voltam itt a reumámmal, s akkor azt tetszett mondani, hogy kerüljem a nedves helyeket.
− Igen, ez nagyon fontos…
- Csak azt szeretném tudni, megfürödhetek-e már?
***
− Betartotta az utasításaimat, és nyitott ablaknál aludt?
− Be doktor úr, nagyon szigorúan.
− Helyes… És az influenzája nyomtalanul elmúlt?…
− Nem, az megvan. A karórám meg a videóm tűnt el nyomtalanul.
Az állatorvos megbetegszik, és elmegy a háziorvosához.
− Mi a panasza? – kérdezi a doki.
− Nézze, én állatorvos vagyok. Én úgy gyógyítom a betegeimet, hogy nem kérdezek tőlük semmit, hiszen ők nem tudnak válaszolni. Maga erre nem képes?
− Dehogynem – válaszolja az orvos kis gondolkodás után. Szó nélkül megvizsgálja az állatorvost, majd átad neki egy receptet.
− Tessék, ezt váltsa be!
− És ez hatni fog?
− Persze. Ha mégsem, akkor legfeljebb elaltatom…
***
− Az ifjú házas orvost telefonon bridzselni hívják a kollégái. − El kell mennem drágám – mondja, amikor leteszi a kagylót. − Valami komoly eset? – kérdezi aggódva az asszonyka. − De mennyire komoly… Már három orvos ott van!
***
Beteg a patikában: − A gyógyszer nevét elfelejtettem, de azt tudom, hogy Methylalminodimentholphenyl-t tartalmaz…

Két gyógyszervegyész beszélget: Minek nevezzük el az új gyógyszert:? Trichloraneurinbutylmenachhindioxyphenyaethanolbarbituratnak, vagy valami hasonlónak, hogy a hipochonderek ne tudják könnyen megtanulni.

Orvosnál: − Sóhajtson, Józsi bácsi! − Hajjaj!

A nénike érdeklődik az orvosnál, hogy tekintettel súlyos betegségére, milyenek a kilátásai.
- Hát nénike, a jövő hétre már ne vegyen tartós tejet!

− Doktor úr, tudom, hogy gyógyíthatatlan beteg vagyok.. Mondja meg, mennyi időm van még hátra? − Na, Kovács néni. Olvasta maga a Háború és békét?
− Nem.
− Nos, akkor már ne is kezdjen hozzá…

Szeretem a KRÉKER kekszet. Vettünk is egy fél kilós vödörrel.
Ez a fajta nem egészen az, mint amit szokásosan vásárolunk.
Ez enyhén sózott hagymás-tejfölös.
Ennél azért többféle összetevőből áll.
Ezegyszer felsorolok egy ilyen gyűjteményt.
Búzaliszt, pálmazsír, pálmaolaj, glükózszirup, fruktóz-glükózszörp, hagymás-tejfölös fűszerkeverék,
tejtermékek, tejsavópor, sovány tejpor, tejfölpor,
só, cukrok, vöröshagymapor,
nátriumglutamát, dinátrium-inozinát, dinátrium-guanilát,
petrezselyemlevél,
nátriumacetát, citromsav, nátriumlaktát, fokhagymapor, sziliciumdioxid, tejpor,
térfogatnövelő: ammónium-hidrogén-karbonát, tetrakálium-difoszfát, nátrium-hidrogén-karbonát,
emulgeálók, lecitinek, antioxidáns, kálium-metabiszulfit.
Na kérem. Hangzásra felér egy cifra káromkodással, ha valaki egyvégtében elhadarja. És aki hibátlanul kiejti ezeket a bűvös összetevőneveket, bízvást ihat még kedvére.
Hogy mit tesz a szervezetünkkel ennyiféle élelmiszervegyipari adalék, ember ki nem számíthatja.
Ráadásul élelmiszer lévén a kockázatokat és mellékhatásokat nincs kivel megbeszélni, s a terméken sincs feltüntetve.
Ez nem gyógyszer.
Mit mondjak?
Soha többet!