Mickey webnaplója

Folytatom Ferenc pápa enciklikájának (Fratelli tutti) egy-egy érdekes gondolata megosztását.
A 134. p.-ban írja: A népeket ösztönözni kell, hogy a más valóságokkal találkozva engedjék megszületni magukban az újdonságot… de mindig fennáll a kulturális szklerózis kockázata…. Kölcsönösen türelmes és bizalomteljes párbeszédre van szükség… No, ezt a kölcsönösséget nem érzékelem a különféle kultúrák (civilizációk, szokásrendek, vallási előírások) között. Az nem megy, hogy értékeim feladásával egyoldalúan toleráljak mindent, ha értékes, ha értéktelen a szememben.
136. p.-ból: A kultúrák cseréje és párbeszéde által kölcsönösen gazdagodhatnak. Megint az alapfeltétel, a kölcsönösség az, amely meglehetős általánosságban hiányzik.
137. p. A segítségnyújtás végül is mindenki számára előnyös. …Vagy mindnyájan megmenekülünk, vagy nem menekül meg senki. Ez a felsőbb- és alsóbbrendűséget hangoztatók magnyilvánulásai miatt nem sok jót ígér.  
141. p. A bezárkózó nacionalizmus téved, amikor azt gondolja, hogy mások rovására fejlődhet,… és az elszigetelődéssel biztonságban élhet. A bevándorlót bitorlónak tekinti, aki semmit nem kínál cserébe. Értelme volna egy statisztikai elemzésnek: A bevándorlók miként vágynak a kölcsönös segítségre.
143. p. A megoldás nem a saját gazdagságát feladó nyitottság… A világ java is megköveteli, hogy óvjuk és szeressük szülőföldünket, ellenkező esetben egy ország katasztrófájának következményei az egész bolygót érintik. Mintha a Nyugat feladta volna szellemi kincseit, értékeit, s közönybe, nihilizmusba menekülne.
145. p. Létezik az egyetemes iránt egyfajta hamis nyitottság is, ami azok felszíneségéből fakad, akik képtelenek saját hazájuk jellegzetességeinek a mélyére hatolni, vagy feloldalan ellenérzéssel viseltetnek tulajdon népük iránt. Ismerős. Lásd K*rva ország. 
…Látókörünket ki kell tágítania a nagyobb jó felismerésére, … de nem menekülve és nem a gyökereket eltépve kell megtennünk. Nem is folytatom. Kétféle ember létezik az építő, illetve a romboló. Nagy kérdés, hogy időről időre melyik kerekedik felül, melyik irányzat dominál, érvényesül.
Nagyon nem mindegy az illető társadalom számára.
Összességében azt gondolom, hogy a jó ppának igaza van, és jól járna az emberiség, ha elfogadná az enciklika racionalitását. Azonban a különféle társadalmak tagjai a legkevésbé sem racionalisták. Ezért az egymástól erősen eltérő kultúrák között a kölcsönös előnyök megvalósulása, legalábbis gyors megjavulása nem várható.
***
Egy kis felüdülés. Ugyanis megint nyelvelek:
A lehetőségekkel élve, eszegetném, ha volna itthon halva.
De nincs most itthon ez a mézes, pirított búzadarás keleti csemege.
A halva szó eleve az arab édes jelentésű halava szó rövidített változata.

Ha … IF… de jó angol film volt annak idején. Amikor a gyerek hallgatja a lemezt, felkiált: Buxtehude (ahogy ejti: Baxthjud?)… Majd hozzáteszi: Fantastic…
Ha korosodván nem a nevek esnének ki először az emlékezetünkből, nem kellett volna egy percig azon gondolkozni, hogy hogy is hívták a filmben emlegetett német komponistát.
Ha nem lázasodott volna be korábban legkisebb unokánk, ma együtt töltenénk a hétvégét.
Ha nem kapta volna el SCh J. a covidot, a héten mindig misén vehettünk volna részt.
Ha nem mondtam volna még, gyönyörű napfelkeltére ébredtünk ma. Lefotóztam.
Ha nem jött volna az ötlet, hogy rakott krumpli legyen az ebéd, a kínaitól vettünk volna csirkét.
Ha nem volna ma szombat, ma nem porszívóztam volna. (Egy Pitkin-filmben a főhős tiltakozik a fürdés ellen, mondván, hogy „Nincs ma szombat, miért fürödjek”?)
Ha szorgalmasabb lettem volna, már reggel megírtam volna a posztomat.
Ha nem olvastam volna korábban, most az Ének a búzamezőkről c. kötet jönne sorra.   
Ha nem húzgáltam volna alá ceruzával az engem megfogó gondolatokat, akkor nem tudnám, hogy hol tartottam Ferenc pápa Fratelli tutti c. enciklikájában.
Ha már az enciklikát emlegettem, meg is idézem az általam aláhúzott néhány mondatát.
- A szolidaritás …szembefordulás a pénz birodalmának pusztító hatásaival… (116. p.)
- A fejlődés nem irányulhat egy kisebbség [pénzmágnások. Gy.M.] egyre növekvő vagyonfelhalmozására. (122. p.)
Nem számít, ki hol él. Nemzetem is felelős a fejlődésükért, bár ez a felelősség többféleképpen valósulhat meg: nagylelkű befogadással, javítva szülőföldjük életkörülményeit, [magyar modell], nem támogatva a természeti erőforrásaikat kiaknázó és egész népek méltó fejlődését akadályozó korrupt rendszereket. (125. p.)
- Az ideális kétségtelenül a szükségtelen migráció elkerülése lenne. Ez pedig úgy érhető el, hogy a származási országban teremtjük meg a méltó élet és növekedés lehetőségét. (129. p.) ,
Ha ez nem poszt volna, tovább is írhatnám, és akkor ilyenek jönnének:
Ha a nagymamámnak kerekei lennének, ő volna az omnibusz.
Ha csendben maradtál volna, bölcsebb maradtál volna.
Ha két kályhában tíz hasáb fa négy nap alatt ég el, akkor öt kályhában húsz hasáb fa hány nap alatt hamvad el?

   
   
   

Azok a könyvek állnak közel hozzám, amelyeknek írói észjárása hasonló az enyémhez. Írásaik olvasása megerősít benne, hogy más is tapasztal olyasmit, amiket én. Mindezt azért jegyzem meg, mert Móra efféle író számomra. Ír egy tárcát (Tudománynépszerűsítés) arról, hogy híres emberek, közéleti szereplők, magas rangú katonatisztek, főméltóságok megnyilvánulásai olykor a teljes tájékozatlanságról árulkodnak egy-egy adott témát illetően. Nagy magabiztossággal állítanak olyasmit, amik köszönő viszonyban sem állnak a valósággal. Viszont megkritizálhatatlanok, véleményük megfellebbezhetetlen.
Személyes tapasztalataim is vannak hasonlókról.
- A nagy zenei szaktekintélynek örvendő embertől kérdeztem, hogy az általam elővezetett zene vajon Mozartnak melyik darabja? Ő azt mondta, hogy egy zongoraverseny témája. Később szembesültem vele, hogy egy frászt. Az Esz-dúr szimfónia utolsó gyors tételének fő témája.
- Ugyanő kétségbe vonta, hogy a magyar himnusz dallamszerkezete, felépítése a Haydn-féle himnuszra hajaz. Érvelhettem volna, de nem tettem. Később egy zeneszerzővel készült interjú megerősített igazamban, mivel kétségtelen a hasonlóság. Haydn papa ihletése nyomán rajzolódott ki Erkel muzsikája.
- Egy másik szaktekintély nekem nem hitte el, hogy Brecht keresztneve nem Bertold, hanem valamiért Bertolt. Elment a könyvtárba, s megkereste a Berchmans lexikon szócikkét. Annak elhitte.
- Máskor ugyanígy jártam egy zeneszerző nemzetiségi hovatartozását illetően. Hiába volt igazam.
- Na és, amikor elmondtam főnökömnek, hogy kedvencem, a Pacsirta szerzője román, hevesen rendre utasított, mondván, hogy nem adjuk a románoknak. Az magyar szerzemény. Aha – gondoltam –, és úgy hívják, hogy Dinicu.
Ugyanazt éreztem, mint Móra: Hogy jövök én ahhoz, hogy kétségbe vonjam tekintélyes emberek határozott véleményét, vagy kifejtett álláspontját.
Az a szomorú, hogy alá-fölérendeltségi viszony esetén általában nem működik a logikus párbeszéd, csak ritka kivétellel. Így nehéz korrekt beszélgetést folytatni.
- Valaki azt mondta, és egyetértek vele, hogy választáskor a polgárok érzéseik alapján szavaznak. Nincs értelme észérvekkel győzködni a voksolókat se jobbra, se balra.            

Ágnesek, Ágik, Ágicák, Gicák, Agnéták, Inezek Isten éltessen mindnyájatokat! Nevetek nem a latin agnusból jön, hanem a görög hagnosz, hagiosz szóból. Jelentése: tiszta, szent, tartózkodó, stb...
***
Aztán éjjel felébredtem. Aztán a kezembe került a Taizéi énekeskönyv. S benne számos értékes szövegű dallam. Pl. Jézus, te vezess utamon. Ez az az út, amelyen megvalósul a miatyánk kitétele, Legyen meg a te akaratod.
Lapozgatva a kottát, egyre inkább az erősödött meg bennem, hogy az éjjel csendjében felizzanak a hívószavak, jelentése teljességében érvényesülnek a magasztos szavak. Néhányat ide idézek.
- Adoremus te Christe, benedicimus tibi, quia per crucem tuam redemisti mundum.
- Misericordias Domini, in aeternum cantabo.
- Spiritus Iesu Christi, Spiritus caritatis, confirmet cor tuum.
- Wait for the Lord, whose day is near. Wait for the Lord, keep watch, take heart!   
- Ubi caritas et amor, ubi caritas Deus ibi est.
- Virrassz még, imádkozz még, Jézussal ébren, virrassz az éjben!
Még hosszan idézhetném őket, amelyek a csendben képesek betölteni a lelket.
Péntek a fájdalmas olvasó napja.
Ilyenek a titkok: Áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus:
- aki érettünk vérrel verítékezett (Szerintem drámaibb volna egy ilyen megfogalmazás: Áldott a te fiacskád, Jézus, aki értünk gyötrődött)
- akit érettünk megostoroztak, (vö. Mel Gibson filmjelenetével)
- akit érettünk tövissel koronáztak (drámaibb volna: a te fiacskád, Jézus, akit megaláztak, kigúnyoltak)    
- aki értünk a nehéz keresztet hordozta (3 és fél cm-es seb keletkezett a vállán, ami iszonyúan fájt)
- akit keresztre értünk feszítettek (nem is kommentálom)
***
Az éjszakai ébredést alvás követi. Igen bizarr álmaim tudnak kerekedni. Hajnalban pl. azt álmodtam, hogy egy szomszéd – hogy ki volt, pontosan nem tudom azonosítani – pörölt M.val (aki nem is itt lakik már), hogy rossz helyen parkolt s ez sem volt igaz. Teljesen szabályosan parkolt jó helyen. Inkább felébredtem.

Fogyunk. Elhunyt Hédi unokanővérünk.
Nyugodjék békében!
Gyarapodunk is.
Elég arra gondolni, hogy tizenegy unokám van. (Ez tiszteséges szám, még akkor is, ha eltekintek attól a ténytől, hogy a feleségemnek is tizenegy unokája van.)
A fogyás és növekedés ugyanúgy történik országos viszonylatban is.
A covid eddig elvitt több mint 40 000, zömmel idős embert.
A családtámogatási rendszer – reményeim szerint – valamelyest oldja ezt a veszteséget.
***
Szerda reggel igeliturgia volt, papunk koronavírusos betegsége folytán.
Új negatív rekord született ezúttal. Mindössze kilencen jelentünk meg az alkalmon.
Óhatatlanul Ingmar Bergman egyik filmjelenete elevenedett meg bennem.
Egy egészen szomorú valami.
A tiszteletes istentisztelethez készülne, de csupán egy valaki jelenik meg a templomban, a házvezetőnője. A tiszteletes azon vacillál, hogy egyáltalán hozzákezdjen-e a liturgiához, avagy sem. Nem véletlenül el van keseredve.
Amikor kevesen vettünk részt a regnumi kápolnai misén, László pater megjegyezte, hogy most fejenként mindnyájan 400 távollevőt képviselünk.
Hasonlóan lehangoló lehet egy-egy ürességtől kongó parlamentben elmondani adott esetben egy előterjesztést, miközben tapintható az érdektelenség.
***
Hirdetés: Kiadó fiatal szerzőket keres. Szerintem profitnövelési módot keres, s ahhoz keres szerzőket.
***
Más nincs, azaz van.
Az öreg indián egy mondatos vezérelve: Az a fő, hogy ne féljen az ember.
János apostol vezérelve: „A szeretet ebben mutatkozik meg: nem mi szerettük Istent, hanem ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. (1Jn 4.10)
Loyolai Szt. Ignác vezérelve: „Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse. Minden egyéb a föld színén az emberért van teremtve…”
Szt. Pio vezérelve: Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet.

Január 22. a magyar kultúra napja, Kölcsey Himnusza keletkezésének a napja. Ez a Himnusz ugyan a magyar nép zivataros századairól szól, aktualitása mégis mindmáig töretlen.
Rákosi ugyan Kodályt rá akarta venni egy szocialista himnusz megírására, de Kodály hárított, mondván, hogy jobbat nem tudna írni.   
Lehetne itt a magyar kultúráról szólni. Pl. még frissen él bennem a tegnap hallgatott Bartók kétzongorás szonáta archív felvétele, amelyet annak idején a fiatal Kocsis Zoltán és Ránki Dezső adtak elő káprázatos érzékkel – de nem teszem. Sőt még a himnuszt se elemzem, inkább megosztok egy régi történetet, amelynek részese voltam.
Helyszín Balatonszabadi, E. barátomék nyaralója. A történet idején még talán nem is volt az övék, hanem az éltes S. bácsié. A hatvanas években még divat volt a társasjáték. A táblás játékok is, meg az eszköztelenek is. Pl. valakit kiküldtek, s a többiek a helyiség sarkait elnevezték fantáziájuk szerint. Majd behívták az illetőt s megkérdezték tőle: Hogy köszönsz ennek a saroknak, hogy a másiknak stb. Mit adsz neki enni? Közben jót mulattak azokon a képtelenségeken, amikkel találkoztak. Pl. a kutyát így köszöntötte: szép jó napot méltóságos uram…
Volt egy másik játék is, és most éppen ide szerettem volna kilyukadni. A játékosoknak egy ismert vers első sorát kellett szavanként mondatokban elhelyezni. Teszem azt, megállapodtak ebben a sorban: Befordultam a konyhába… A korábban kiküldött ember kezdte sorra kérdezni a tagokat. Pl. hogy aludtál az éjszaka? A kérdezett úgy igyekezett mondatot alkotni, hogy a kérdező ne jöjjön rá a megoldásra, különben szerepet cseréltek. Tehát így valahogy válaszolt: Jól aludtam, semmivel nem törődtem, befordultam a fal felé, és álomba merültem.          
Történt, hogy a társaság a himnusz első sorában állapodott meg, ezt kellett elrejteni szavanként egy-egy mondatban. A kérdező az öreg S. bácsihoz érkezett, s megkérdezte tőle, hogy S. bácsi, min gondolkozik? Az öreg kivágta magát: Azon gondolkozom, hogy Isten, áldd meg a magyart!
Lett nagy nevetés, s a játéknak itt vége szakadt.
Az öreg együtt nevetett velünk, többiekkel.  
PS. Kölcsey kéziratában még így áll ez a sor: Isten áld (sic!) meg a magyart... Akkoriban formálódott a magyar helyesírás.

Van abban valami, hogy minél távolabb él tőlünk valaki, annál több esélye van némi támogatásra. Valamikor BB pp meg is jegyezte: Azok a „szegény vadak” számíthatnak segítségünkre, de nem mindig tudjuk, hogy kik laknak a házunkban, és hogy vajon segítségre szorulnának-e.
Mindez nem jutott volna eszembe, ha nem hallanám naponta, hogy a jó politika nem az, hogy magunkra húzzuk a tőlünk eltérő szokásrenddel, eltérő kultúrával, eltérő észjárással élő embertömegeket, hanem az, hogy az ínségeseken helyben segítünk.
Ez igaz, no meg az is, hogy rendszeresen kapunk levelet a rászorulók hangját szervezetten artikuláló intézményektől. Ilyen a lepramisszió, a beteg gyerekekért alapítvány a szájjal lábbal festők és még sorolhatnám, ki-mindenkinek a megkeresése.
A legédesebb történet a lepramisszióval való találkozásom kapcsán esett meg velem. Zamárdiban nyaraltunk. Misére mentünk. Az alsó templom asztalkáján helyeztek el különféle adományozási lehetőségeket propagáló anyagokat. Kicsi lányka unokám hozott nekem egy csekket a misszió részére megcímezve. Nem álltam meg, hogy ne adakozzam.
Azóta már néhányszor megismétlődött a dolog.
Tudom, hogy M. és E. egy afrikai kislány tanulását finanszírozták egy ideig, mígnem értesítést kaptak arról, hogy a lánykát anyja kivette az oktatásból, és ismeretlen helyre távozott vele.
Tegnap M. unoka lepett meg azzal, hogy fotót akar küldeni egy madagaszkári tanulónak, akit régóta támogat anyagilag.
Nagyon tetszik ez a hozzáállás. Kíváncsi volnék, hogy népes családunkból kik és kiket vagy mely intézményeket támogatnak önként és dalolva.
Azt gondolom, hogy sokkal többen, mint amennyiről tudomásom van.          
Végül is „azok a szegény vadak” vagy a hazai elesettek egyaránt rászorulnak arra, hogy törődjünk velük hasonlóképpen, mint a parabolabeli egyszeri szamaritánus a félholt emberrel.
Mit is válaszolt Teréz anya annak a richman-nek, aki azt kérdezte tőle, hogy, mikor kell adakozni? Azt mondta neki: akkor adakozzon, amikor a másik sorsa fájni kezd neki.
A lepra világnapjára visszatérve az a helyzet, hogy ennek a betegségnek (Hansen-kór) már rég meg kellett volna szűnnie. Hatásosan gyógyítható, csakhogy a szegénységgel együtt járó higiéniás problémák miatt újra és újra támad. Márpedig írva van: Szegények mindig lesznek veletek. A gazdagok pedig nem áldoznak eleget azért, hogy ez és más hasonló betegségek végleg eltűnjenek a világból.
***
Először a nevek esnek ki...
Tegnap modern zenékről beszélgettünk. Így előjött a Hirosimai gyászének és a Lukács-passió is. Ám éppen a lengyel komponista neve nem ugrott be. Csak amikor meghallottam - Krzysztof, akkor merült fel bennem a megoldás: Penderecki.  Utána is néztem, hogy mi van vele. Már elhunyt (2020-ban, 87 éves korában). R. I. P.
A Lukács-passió lemez megvolt az itthoni fonotékában, de a nagy felszámolás idején gazdát cserélt. Mindezt onnan tudom, hogy a garázsban őrzött mintegy 150 LP között nem akadtam nyomára. Viszont örömmel láttam vissza néhány Illés-lemezt, az István a király c.-t is, továbbá a jazzlegendák közül jó párat, és Beatles korongokat is. Ma a hírek szerint reneszánszát éli a bakelitlemez, és az LP, de még a CD-ket is sokan gyűjtik.      

Tegnap arról írtam, hogy ismerősök, kiadványok, kortársak sorra tűnnek el látókörünkből, néhányuk nyom nélkül, sokan nyomot hagyva, hiányt okozva bennünk. A sort folytathatnám tovább, mert megszűnt a Távlatok folyóirat is, legalábbis nyomtatott formájában. És ugyanerre a sorsra jutott az általam is kultivált Napút c. kiadvány. Utóbbiban jelent meg a Répa c. versem, s elektronikus változatában három Festschrift-be kívánkozó megemlékezésem – P. Szabó Ferenc SJ-ről, Czigány Györgyről és egy rövid Szakonyi Károlyról.
Így múlik el a világ dicsősége. Így kopik el minden. Így „gurulnak el” a dolgok.
Írás közben ülök. A forgószék még csak egyszer hagyott cserben, amikor kigurult alólam, és én hanyatt vágódtam. Már régen történt. Sikerült feltápászkodnom.
***
Arra ébredtem, hogy Brahms V. Magyar tánca szól bennem. Ez nem volna különös, hiszen csaknem mindig szól bennem valamilyen zene az általam ismert több ezer dallamanyagból. A különös inkább a, hogy hazafelé autózva a rádióban is ez a zene szólt. Hogy éppen ez történjen annak a valószínűsége ugyanis roppant csekély. Néha kis esélyű dolgok is megvalósulnak.
***
Van számomra két kedves preklasszikus darab. Az egyik Charpentier Te Deuma, a másik Händel Győzelmi kórusa. Az egyik auftaktra indul, a másik nem. Viszont mindkettőnek hasonló a középrésze. És ezeket keverem. Muszáj emlékeztetésképpen ide másolnom primitív szolmizációs jegyekkel, hogy ne keverjem őket. Tehát a Te Deumé: sf mdf fm r dtm r dt, r d t,l, l lssf m rdrmfi slfi ss
A Győzelmi kórusé mrmfm m r drmf m r d t, dt,drd d l fi fi slsfi ss          
A többi stimmel.
Egyéb iránt vannak a zenetörténetnek hasonlóan egymásra emlékeztető dallamai. Pl. Kodály Magyar miséjének az Isten Báránya tétele könnyen keverhető Werner Alajos Mercedes-miséjének azonos tételével.

Olyan már megesett, hogy huzamos ideig egyáltalán nem tartott liturgikus cselekményeket az egyház. Elmaradtak a jelenléti misék, csak online szertartásokon lehetett részt venni. Most fordult a helyzet. Lehet misézni, de a plébánosunk koronavírus fertőzést szenvedett, és tíznapi karantén mellett döntött. Vasárnap is csak ún. igeliturgiát tartottak.
Ez nem azonos a pap által celebrált misével. Mivel papunk korombeli, hihetőleg hamar nyugdíjba kerül. S akkor vége a jó világnak, amikor is minden reggel misén vettünk részt!    
Így lesz, vagy másképpen? Ki tudja? Kissé sötét jövőt vet elénk ez a kényszerű szünet.
Tudjuk, hogy számolni kell vele, de mégis.
Így jártunk a háziorvosunkkal is. Elment nyugdíjba.
Így a szomszédban dolgozó maszek fogorvossal. Ő is elment nyugdíjba.
Így jártam a kardiológussal. Szabó dr. kedves ember volt. Amikor utoljára vizsgált, belépésemkor éppen narancsitalt fogyasztott, s mellé túrórudit evett. Engem megvizsgált, s örömmel konstatálta, hogy fogytam 15 kilót. Megjegyezte, hogy még ennyit kellene fogynom. … Majd – mint értesültem róla – … meghalt.
Ahogy érzékelem, az ismerősök világa kezd kikopni köreinkből. Sorban cserélődnek a szereplők. Osztálytársaim is … már 15 fő ment át az örökkévalóságba. Főiskolástársaim közül legalább ugyanennyi. Ők nyugodjanak békében.
Óhatatlanul egy elképzelt felirat jut eszembe: Az utolsó kapcsolja le a villanyt!  
***
Mottó: „Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek. Egy újszülöttnek minden vicc új.”
11 éve osztottam meg:
Miért ideges az óvó néni?
A gyerek nagyon kínlódott, hogy felhúzza a csizmáját, erre hát odament neki segíteni az óvó néni.
Bizony nagyon leizzadt, amire a kisfiú lábára felráncigálta a csizmát. Ám, alighogy letörölte a homlokáról a verejtéket, a kis srác azt mondja:
- Óvó néni, fordítva van a lábamon a csizma.
A nő látta, hogy a gyereknek igaza van, hát gyorsan lehúzta róla, és ismét nagy kínlódások közepette, most már rendesen felcibálta a kissrác lábára. Ekkor a kisfiú megint csak megszólal:
- Ez nem is az én csizmám… -
(A nő egyre idegesebb lett, őrült tempóban lerángatta a gyerek lábáról a csizmát, miközben az folytatta a mondókáját)
- …hanem a bátyámé, csak ő már kinőtte, és ma reggel ezt adta rám az anyukám.
Az óvónő már lilát látott, de uralkodott magán. Ismét ráadta a kisfiú lábára a csizmát, pedig még mindig nagyon sok szuszakolást igényelt a művelet. Na, végre, gondolta az óvónő, majd megkérdezte a gyereket:
- Pistike, hol a sapkád?
Mire a gyerek:
-A csizmámban!
***
6 éve osztottam meg:
A képen egy kissrác fekszik az apja hasán. Orruk majdnem összeér. A gyerek szuggerálja apját:
- Ma is én alszom az anyával vagy végigordítom az éjszakát. Értve vagyok?

- „Anya megmondta” Á-nak, aki még kisgyerek volt, és aki a forró tűzhelyhez kapott, hogy ne tegye. De ő mégis. Nem is sírt utána. Összeszorított foggal, némán tűrte az égésnyom okozta fájdalmat az ismételgetve: Anya megmondta, Anya megmondta.
- Nagy László megmondta, hogy a férfi kézilabda csapat akkor se nyert volna a hollandok ellen, ha mérkőzés még napokig folyik. Azon lehet vitatkozni, hogy vajon lenézte-e a csapat könnyűnek vélt ellenfelét, vagy a hollandok gondosan tanulmányozták a mieink játékát, keresve rajta az Achilles-pontot. Az is meglehet, hogy a magyarokban nem volt több.
- VD többször ismétli Füst Milán kitételét, aki szerint „az életnek lehet, hogy nincsen értelme, de a mészárosszámlát ki kell fizetni.” Erre a kaptafára húzható: Fájhat a derekad, gyengének érezheted a végtagjaidat, de a lakást ki kell porszívózni.
Egy anekdota is állja az idő koptató hatását. Móra idézi:
- Mit gondol, Wilkes – kérdezte egyszer tőle III. György király -, akasztófán fog ön meghalni, vagy szifiliszben?
- Attól függ, Sire – vont vállat Wilkes -, hogy az ön politikájával adom-e össze magam, vagy az ön ágyasaival? Nehéz gúnya máig a politizálás. Kivált, ha iderakom még e novella (North Breton) utolsó bekezdését.
Móra Neményi Ambrustól idéz, én meg tőle: „Bizonyos viszonyok között valamennyi politikai intézményt meg lehet vagy meg is kell változtatni, talán el is törölni; azonban soha olyan kormánynak jó vége nem volt, amely kezet emelt a modern demokratikus társadalom leghatalmasabb és legpótolhatatlanabb tényezője, a sajtószabadság ellen.”
Én éltem az átkosban is jó negyven évet. Tudom, mennyire hamis volt-e a már a lapok neve is: Szabad nép, Népakarat, Népszabadság.  
Tudom azt is, hogy a sajtótájékoztatók korrekt, és barátságos hangvétele csak lassanként oldja a fenekedők feszültségét. A módszer lényege: nyerő-nyerő végű játszmát kell megteremteni, ami platformja lehet az értelmes párbeszédnek.
***
Délután népes családi találka esett. Együtt ebédeltünk a gyerekekkel, unokákkal. Mica és Elvi plusz négy uncsika, Robi és Kati. Mondtam is nekik: jó hogy jöttetek, csak az a baj, hogy el is mentek.  
S lőn.