Mickey webnaplója

Két hiteles beszámoló ért tegnap. Dr. Dér Katalin professzorasszony számolt be arról, hogy hogyan tért meg, hogyan érintette meg a Gondviselés, és hogyan gyógyította meg néhány perc alatt depressziójából és mindenféle testi bajától egy húsvét hétfői élmény. Olyannyira sikerült a változása, hogy Pali (a férje) a feleségében végbement látványos változások hatására szintén heti miselátogató lett. Katalin pedig erősödő ösztönzést érzett arra, hogy hatalmas tempóban könyveket hozzon létre bibliai és egyéb témákban. A meghallgatott interjút megerősítő-lelkesítő-lélekemelőnek éltem meg.
Hasonlóképpen a Lackfi Jánossal készült írásos interjú is az örök értékekre s az abszolútum jelenlétére hívta fel a figyelmemet. A fiú (50) a saját esküvőjén lett elsőáldozó. Született hat gyermekük, számos kötetet írt, a jóéjtpuszi-verseket három éve naponta írja. Legtöbbjük jól sikerült vallomás, a hit kérdéseit mai szemüvegen keresztül láttatja.
Azt hiszem, hogy mindkettőjük úgy mutat az égre boldogan, mint a focista, aki gólt rúgott, s hálával tekint felfelé, egyértelmű jelzést küldve annak, akitől minden tehetségét eredezteti.
Így hát megvolt az igen sajátos húsvét öröme, amit csak tetézett a piliscsabaiak látogatása. Órákig itt voltak, mégis nagyon rövidnek tűnt ez a látogatás. Rita baba meg is könnyezte, hogy már mennie kell. Szeret itt lenni. Persze ez kölcsönös. Mi is szeretjük, ha itt van.
Nekem segített a keresztrejtvény kitöltésében.
Mi most megint várunk.
Mindig várunk.
Eddig vártuk, hogy megérkezzenek.
Most várjuk, hogy szerdán megkapjuk a covid-19 elleni vakcina második adagját.
Hogy aztán mire fogunk várni?
Talán a nyárigumi-cserére,
az autó vizsgaeredményére,
a negyedévi újabb gyógyszeradag kiváltására,
a járvány végére,
a nyár elejére,
a közös vakációra.
És mi tagadás – reménytelenül arra, hogy újra húszévesek legyünk.    
 

Van annak vagy négy évtizede is, hogy barátunk megkérdezte óvodás kisfiát, tudod-e, hogy mit mutat az Osztepenko-szobor a jobbjával? Az érdeklődve nézett apjára. – Nos, azt mutatja, hogy ott, a Farkasréten lakunk. A gyerek aztán az óvodában beszámolt megszerzett tudásáról.
Mi meg arra a kérdésre, hogy mit ünneplünk április 4-én, azt mondhatjuk, hogy Zsuzsa lányunk születésnapját, mivel ezen a napon látta meg Isten szép világát. Isten éltesse sokáig jó erőben, egészségben szerettei körében! Elmondhatjuk, hogy mi évente rendületlenül megünnepeljük április negyedikét.
***
Nagycsütörtökről péntekre virradóan fáklyás csapatot vezetett Júdás Jézushoz és tanítványaihoz a Kidron-patak környékére, hogy elfogják Jézust. Hozzájuk érve Jézus megkérdezte tőlük: Kit kerestek? A názáreti Jézust – felelték. Én vagyok – mondta a kérdezett. Amazok meghátráltak és a földre estek. A jelenet még kétszer megismétlődött, mígnem hagyta Jézus, hogy elfogják.
Húsvét vasárnap hajnalában hasonló jelenet zajlott le. Mária Magdolna Jézus sírjánál kesereg, mert nem találja a Mestert a sírban. „Megfordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy ő az. Jézus megkérdezte tőle. ’Asszony, miért sírsz, kit keresel?’ Abban a hiszemben volt, hogy a kertész áll mögötte. Jézus most nevén szólította: ’Mária.’ Erre megfordult, s csak annyit mondott: ’Rabboni’, azaz Mester” – számol be a történtekről János evangélista.
A keresés azóta is folyik. Bár Pascal szép mondásából tudnivaló: „nem keresnétek, ha már régen meg nem találtatok volna”. Ő ugyan eltávozott, mégis köztünk él az Eucharisztiában. (Én veletek vagyok a világ végeztéig.) S csakugyan.
***
Annak idején Fekete Antal magyartanárunk „hatost” (két ötöst) ígért annak, aki kifejti, mit jelent a kifejezés: „hatóságilag tilos!” Persze senki nem tudta. Ő kifejtette: Azt jelenti, hogy csak hatóságilag tilos, egyébként szabad. Kétkedve hallgattuk.
Hasonló közhelyre figyeltem fel. A tévé képernyőjén sokszor hangzik el a következő kifejezés a beszélő mondandójának nyomatékosítására: „legyünk őszinték…” Szerintem teljes öngól, mert adódik a nézőben a kérdés: Korábbi állításaid ezek szerint nem voltak őszinték?
***
Megjelent a FülerBagoly. A legjobb viccet a szerkesztő nyújtja. Azt írja: „Könnyítésül berajzoltuk a fekete négyzeteket, viszont a választóvonalat a megfejtőnek kell megtalálnia.” Ránézek az ábrára. A választóvonalat is berajzolták az ábrába...???!!!
Azért egy elfogadható vicc is van a lapban:
A vendég a kocsmában kér egy pohár bort. Megissza. Kisvártatva a kocsmáros mellette terem: - Látom, hogy üres a pohara. Kér még egyet? – Dehogy kérek! Mihez kezdjek két üres pohárral?

               
  

Közeledik a nagyböjt vége. Ha a keresztények szinuszgörbéje karácsonykor és az epifánia idején a topon (az egekben) volt, akkor jól látszik a kontraszt, hiszen a farsang után a böjt idején a minimumpontot érinti. Ez a hullámvölgy talán nagypénteken éri el a legmélyebb pontját (Keresztények sírjatok… aki látja, és nem sír élő hittel az nem bír… Faludi Ferenc). Ez eltart egészen a feltámadási szertartásokig, azaz nagyszombat estéig. Mély a csend a szívekben. Jézus a krédó szerint alászáll a poklokra, hogy harmadnapra feltámadjon, és mennybe menjen. Ma a beteljesülés napja van.
***
Negyvenkilenc éve házasként vendégségben ébredtünk, s ham and eggs volt első közös reggelink. Ezt megismételhetjük ma, mert április 3. van, vagy két nap múlva, mert húsvét hétfőre esett első közös ébredésünk.
A mai ébredésemet álom előzte meg. Egy regnumi lelkigyakorlaton vehettem részt felnőtt legényként. Az elmélkedős napnak a végén jártunk. Kezdtük a hálózsákos elvackolódást egy nagyobb szobában. Ki-ki majszolgatta még vacsorája végét, tisztálkodott. Tőlem cukorkát kértek néhányan. Ez azért érdekes, mert emlékeim szerint nem volt szokásom a cukorkavásárlás. Egy fickó észrevette, hogy a falon apró, vöröses kukacfélék mászkálnak. Mint mondták, ez erősen csípős fajta, és ha hazahurcoljuk, nem könnyen szabadulunk tőle. Engem annyira felbosszantott, hogy elhatároztam, hazamegyek aludni. Kapóra jött, hogy valaki, egy felnőtt lány kocsival kívánt távozni. Magamra rántottam a hosszúnadrágomat, összecuccoltam, és indultam keresgetni az illető autóját. Keresés közben úgy rémlett, hogy nekem is van autóm. És tényleg. Erre koncentrálva rájöttem, hogy itt áll a ház előtt. Akkor meg mindek hazajönni, amikor már itt is vagyok. Lám-lám. Felébredtem, és megúsztam a hazatalálás mikéntjét, s a hosszúkás férgek támadását is.
***
Ha tompul a hallásod élessége, füled mellé teszed a kezedet, mintegy megnagyobbítva fülkagylódat. Ennek a hátterében az áll, hogy a fül bizonyos frekvenciákat favorizál, a többieket pedig kevésbé hallja, vagy egyáltalán nem. A megnagyobbított kagyló valamelyest bővebben engedi be a frekvenciákat a fülbe. Valójában úgy viselkedik, mint egy tölcsér. Persze ez csak részmegoldás, de segít. A megoldás a hallókészüléken kívül a hangerősítés, ami a többiek idegeire mehet, el addig, hogy az utca embere is tisztán hallja, amit elég lenne nekem hallanom. De a hallásában megfogyatkozott embert is érzékenyen érinti olykor a hangos szó. Nem tudja, hogy ez annak szól-e, hogy értse a neki mondottakat, vagy az indulatosság jele. Még cifrább a dolog, ha két beszélgető ember kölcsönösen kénytelen felemelni a hangját. Lehet, hogy az értetlenségnek az artikulációs bázis problémája az oka, de az is lehet, hogy kölcsönös a hallásvesztés. Így jutunk a poénhoz:
- Ismered a Kovácsot?  
- A Kovácsot?
- Kit?
Előfordulhat, hogy egy házaspár egyik fele gyengébben hall, a másik gyengébben lát. Az előbbi a szalaghíreket fogja olvasni, miközben a másik a tévét nézi, de nem látja a képsor alatt futó híreket. Az előbbinek hallókészólékre, a másiknak szemüvegcserére van szüksége.
Korábban említettem, hogy a süketülő ember egy ideig palástolhatja hiátusát, de megbukik, ha valaki információt kér tőle, és azt a választ kapja a kérdezettől, hogy ahá.
A másik változata pedig ellenérzést szül a társaiban, mert ötször is képes visszakérdezni az általa nem hallottakra. Ez kiváltja a többiek türelmetlenségét.   
***
Egyik fotómhoz a hozzászólás:
1. Nekem ebben a világításban nagyon tetszik.
2. Nekem az tetszik, hogy neked tetszik.
1. :) (tetszik)

Kb. 40 éve annak, hogy megtanultuk Heinrich Schütz Máté-passiójának a négyszólamú - zömmel - turba részeit. A tömeg részvétlenül, más részük részvéttel tanúskodott Jézus golgotán elszenvedett kínhalálról. A négyszólamú részek szövegeinek (Nádasy Alfonz fordítása) megidézésével utalok a történtekre. Ettől a balladai homály, de hiszen a történetet részleteiben ismerjük.
1. A mi urunk, Jézus Krisztus szenvedése. Mint azt megírta, e könyvben megírta minékünk Szent Máté.    
2. Ne most, ne most az ünnep napjain, a néptömeg lázad, forrong és lázad, ha meghallja. Ne most, mert ünnep van.
3. Miért pazarolja pénzét?  Ezt a drága illatot adjuk el pénzért, az árát adjuk koldusnak.
4. Mit kívánsz, hol legyen a húsvét, az ünnep vacsorája?
5. Jaj, nem én, jaj, nem én, vagy én, vagy én, vagy én?
6. Méltó a kínhalálra.
7. Mondd meg nekünk, Krisztus, hogy ki az, aki most megütött?
8. Látja a nép, hogy közülük vagy, közülük vagy te, jól látja, hiszen a nyelved elárul.
9. Nem tartozik hozzánk! Ez a te dolgod, te lásd!
10. Nem szabad e pénzt a templom kincstárába tenni, mert ez vér díja!
11. Barrabást, Barrabást, Barrabást, Barrabást, Barrabást…!
12. Jézust feszítd meg, Jézust feszítd meg! Keresztfára! Föl!
13. Szálljon a vére mi ránk és gyermekeinkre!
14.Üdvöz légy, légy üdvözölve, légy üdvözölve te, zsidók királya.  
15.Hej, te, ki lerontod templomunkat, és harmadnapon felépíted, szállj le, szállj le, Isten Fia, szállj le a keresztről!
16. Másokat meg is mentett, önmaga vár segítséget. Az ő országa Izrael, szálljon le a keresztről, majd hiszünk benne minden. Bízott Istenben, hogyha tetszik néki, mentse meg. Ő azt mondta nékünk: az Isten Fia vagyok én.  
17. Halld! Hívja Illést!
18. Halld és lásd, jő-e hozzá Illés és segít-e?
19. Isten Fia volt valóban. Higgyétek! Isten Fia volt ő!
20. Lásd, mi jól tudjuk, hogy e népcsaló, mit mondott, még mikor köztünk járt: Én harmadnapon újra feltámadok. Ezért te mondd ki, a síron őrség álljon. Három nap őrizzék, mert jöhet titkon sok tanítvány, ellopni őt. A népnek azt hazudná: Feltámadt a sírból. Ez álnokul újabb csalás. Rosszabb mint az első!!!
21. Téged áldunk, Krisztus, aki érettünk, fönn a kereszt fáján kínhalált szenvedtél. Ott ülsz az Isten trónja jobbján, Krisztusunk! Szánj meg minden bűnöst most és örökké!
Kyrie eleison! Christe, eleison! Kyrie eleison!

Jogilag Domi unkánk is iskolás. Felvették az általánosba. Együtt fog járni bátyjával. Hátitáskája már van.
49 évvel ezelőtt március 11-től jogilag már házasoknak számítottunk. Azért csak jogilag, mert a formaságok rendezésén kívül semmi sem változott életünkben. Majd csak az egyházi esküvőnket követően, amikor is összeköltöztünk. Utóbbira pedig húsvét vasárnap került sor. Az pedig 1972-ben április 2-ra esett, azaz ma vagyunk 49 éves házasok naptárilag.
Amennyiben az ünnepnaphoz kötöm az évfordulót, akkor még két nap, hogy emlékezzünk erre az emberek életében ritkának számító eseményre. Ez annál is inkább jogos, mert nagypéntek szigorú böjti nap. Nagypéntek Krisztus kereszthalálának a napja. (Legutóbb 1999-ben esett nagypéntekre április 2.)
Az ünnepléssel tehát megvárjuk a feltámadás napját.
Elmélázhatnánk azon, hogy hogyan értékeljük e hosszas időszakot.
Azt lehet rá mondani, amit a hosszas életkorra is szoktak: A hosszú házasság nem érdem, de teljesítmény.
Nem azért, mert kiérdemeltük, inkább a sorsszerűséghez van köze, annak, hogy így volt megírva a nagykönyvben. Mindenesetre jó, hogy így van. Azt hiszem, életérzésünket növekvő mértékben az agapé jellemzi: Szeretlek, mert szeretlek. Nincsenek elvárások, legalábbis törekvés szintjén nincsenek, hanem az, hogy törekszünk örülni az emberi entitás sokszínűségének.
Eme évfordulón Kékes J. rímfaragóhoz fordulva mondom:
„Ünnepi dalunkat zengem, a jó Isten éltessen minket.”            
***
A közelmúltban elvittük az évtizedek óta őrzött népi kerámiánkat, egy fekete mázas cserepet a fiataloknak, hogy kerti díszként használják fel. Ez egy díszes „lakodalmi zsírosbödön”. Öblös, súlyos darab. Levi vitte jobbra, balra a kertben. Valójában nem tudta, hogy mit kezdjen vele. Csatlakozott hozzá öccse és én is. Látva tétovaságát, elkértem tőle, és azt mondtam nekik, hogy ez a bödön arra jó, hogy felerősítse a belekiáltott hangot. Majd felemeltem és beleordítottam, hogy „KAFFFF”, mert hirtelen a belekaffant szó jutott eszembe. Végül is mindegy volt, hogy mit kiabál bele, aki ezzel akar szórakozni. Az érdekes, hogy unokáinknak tetszett ez a fajta hangicsálás, ők is így kiáltottak bele: „KAFFF, KAFFF.”

Miként tavaly sem, idén se lehet nyilvánosan istentiszteletet tartani a három szent napon, s azt követően se. Ilyenkor nagycsütörtökön éjszakai virrasztásra gyűlt a Regnum a Horváth M. téri templomban a kilencvenes években. Volt mise, böjtös ital, zsíroskenyér, elmélkedések, légkör, spiritualitás, taizéi énekek, kompassió. A kitartók a hajnali szürkületben távoztak, kissé meggémberedve a hűvösségben, s meglehetősen álmosan. Mehettek napi dolgukra, pl. munkahelyre. Hol van már ez a gyakorlat?
Ugorgyunk.
Nem tudom, másnak feltűnt-e, hogy az első negyedév elillant. Április elseje van. Bolondok napja. „Te, lóg a cipőfűződ…! Bonyolultabb trükkök: A vekkerrel ébredő alvó fölé helyezett alacsony asztalkán amaz jól bevágja a fejét. A hajszárítót használó is meglepődik, ha hintőport fúj az arcába a masina, de a macska is lepattan a macskaajtót záró műanyagfólián. Stb, stb.
Lapozzunk! A min. elnök reggel bejelentette, hogy felelősséggel nyár végére meri azt mondani, hogy a pandémiát itthon letudjuk. Az átoltottság szembe megy a teljes zárással. Ahogy az előbbi növekszik, a nyitást fokozatosan meg lehet valósítani. Ergo, nyár végére kell a nyaralást tervezni, ha nem jön közbe semmi más.
Lapozzunk.  
Ma használtam először az oltási igazolványomat. De inkább csak dokumentálásnak szántam, mintsem praktikus eszköznek. Nem tervezek külföldi látogatást.
Ugorgyunk.
Sikerült átmenetileg megszabadítani a Coltot a rátapadt pollenektől, vagy szaharai homoktól. Nem tudom, mitől lett matt minden kocsi az utcában.   
Ugorgyunk.
Ránk tört a nyár. Tegnap és ma szokatlan tempóban melegedett a levegő. Forró lett rajtam sötétszínű pantallóm, a virágzó vérszilva teljes pompájában tündököl, makulátlan, mint a húsvét megújuló tisztasága, ártatlan örömöt áraszt – és illatfelhőt. Zúgnak rajta a méhek és egyéb szárnyasok.   Hajnalban megszólaltak a rigók is. Idén először. Ami érdekes, most nem ismert nótát fújtak, mint tavalyig évente. Meg is emlékeztem róla annak idején: a szovjet himnusz elejét fütyülte egy rigó: Szö- vetségbe forr…  
Ugorgyunk.
Vajon mit hoz a következő év? Lesz-e egyáltalán? És ha igen, pandémia-mentes év lesz-e valóban? Vagy a forradalmi hevületű macskajancsik kitalálnak-e újabb felvakarható sebet a társadalmak testén?
Isten óvjon tőlük minden ép lelkű polgárt – az egész emberiséget.
Ugorgyunk.
Kun Erzsébet Tojástánc. c. kötete jól mutatja, hogy minél aktualizáltabb egy téma, annál hamarabb válnak retróvá a benne foglaltak. Mivel 40 éve voltam fiatal, én meg tudom oldani feladványait.
Poszeidon fia, de rádiógyár is: Orion.
Római főisten; lámpa neve. Jupiter.      
Ozirisz lelke, bika, de írószerbolt: Ápisz.
Langyos szellő a görög mit.-ban, de kályhatípus neve is: Zefír.
Ugorgyunk.
A végére egy poén: Az ütődött főherceg vizsgázik, akit a tanár nem mer megbuktatni. Felteszi tehát a kérdést: Melyik a Föld legnagyobb óceánja? A főherceg meg se mukkan.
- Azzal, hogy csendben maradt, jól felelt, fenség! – vágja ki magát a tanár. – Valóban a Csendes-óceán. Persze ezt Wasserkopf is mondhatta volna Karinthy Tanár úr, kérem c. munkájában.
Az élet produkált ennél vadabbakat. Egykori vállalatom KISZ-titkára foximaxira járt, ahová egy századost is beírattak. Tőle kérdezte a tanár, hogy a tézis és antizézis harca mivé oldódik. Mire a szás elvtárs: protézis.    
 

Piliscsabáról közvetített misét hallgattunk virágvasárnap. Szabolcs plébános rövid beszédében említette, hogy reméli, jövőre már szabadabb, jobb körülmények között ünnepelhetjük a húsvétot, majd mosolyogva hozzátette: Nemde egy éve ugyanezt reméltük? De bizony. Azért mégis helyénvaló volt bizakodása, mert a közhely szerint (és valóságosan is) a remény hal meg utoljára.
Egyelőre marad a bezártság.
Itthon a távközlési eszközök emlőin lógunk, s hol meg vagyunk elégedve szolgáltatásaitól, hol meg nem. Amikor egy vége-hossza nincs vitatkozásról szóló adást látok, utólag restellem magam, hogy minek időztem a hiábavalóságok, sokszor színvonaltalanságok meghallgatása előtt. Nem tudom, hogy a pengeváltások viszik-e előbbre a gondolkozást, a nézetek változnak-e általuk. Azt hiszem, hogy inkább nem, mint igen. Akkor pedig csaknem feleslegesek.
Inkább olvasok.
Kezembe került Fekete István egyik ritkasága, egy hosszabb novella, amelyben három ember kvaterkázik egyikük borospincéjében, és a nyugdíjas pincegazda életébe zavar bele egy egyoldalú szerelem, amiből végül is kivágja magát. Párhuzamosan az író a pince egerének a szemszögéből is láttatja a történéseket. Kedves humorral átszőtt írás a Ci-Nyi. Mellette újra(?) olvasom Kun Erzsébet Tojástánc c. munkáját, mely alcíme szerint rejtvénycikkek, kvízkérdések, anekdoták, játékok gyűjteménye. Onnan a kérdőjel, hogy meglepően újszerűnek látom a tartalmakat. Ám, mivel hasonló lelemények nekem is eszembe jutottak az idők során, nem tartom lehetetlennek, hogy forrásuk a korábban már olvasott Tojástánc volt.  Egyik érdekes felvetés sorozata: Mi lett volna, ha…?
Ha nem rohad meg a vörösbor  Fleming Petri-csészéjében (penicillin), ha nem kongtatja meg L. Auenbrugger apja a boroshordókat, (tüdővizsgálati módszer), ha nem talál a szemétben Leeuwenhoek nagyító üvegcserepet (mikroszkóp), ha nem bódul el az étertől Jackson és barátja, ha nem szerelmes műtősnőjébe az, aki gumikesztyűvel lepi meg őt kézsérülései miatt, ha nem borítja fel a tudós macskája a kísérleti edényeket (jód felfedezése), ha nem zavarta volna Dunlopot gyereke vas kerekű játékának zörgése (gumiabroncs), ha a kertész nem készített volna vasvázas cserepeket (vasbeton)…? Hozzátehetem, hogy a kiborult latex kénnel való találkozásának köszönhető a gumi, és egy gazdag zenei életmű meg annak, hogy mégis megszületett Beethoven, Mendelssohn kutatómunkájának, hogy nem ment teljesen feledésbe J. S. Bach életműve. És folytatható a sor hosszasan, csaknem vég nélkül.          
Nincs jobb válasz a mi történt volna, ha… sorozatra, mint hogy a felfedezések a levegőben lógtak, lógnak, és ha nem a szabadalmaztató jön rá a megoldásra, akkor valaki más nevéhez fűződik az eredmény, vagy valami, ami nagyon hasonló a magvalósulthoz képest.
Azért nagyon jó, hogy a felfedezők nem rejtették véka alá fellelt kincseiket, hanem kamatoztatták a köz javára.       

Virágvasárnap volt két napja. Krisztus főpapi bevonulása Jeruzsálembe. Valamit megtudhatunk az eseményről az evangelistáktól, de többet részletez Emmerick Katalin, akiben megképződik a jelenet. Jézusban megvolt a mindhalálig való engedelmesség, emberi természete viszont szorongást mutat amiatt, amiről tudván tudja, hogy be fog következni. A bevonulás körülményei bőven mutatták fogadtatása kettős jellegét. Jézus a szamárcsikón ült, a tömeg éljenzett, és tömjénezte. Az emberek ágakat téptek, pálmaleveleket, és ruhájukat helyezték az útra, ahol csak elhaladt. Jézus odasúgta övéinek: Akik saját köntösüket terítik le, azok szeretettel viseltetnek irántam, de akik a másokét terítik le, azok épp ellenkezőleg. A bevonulás órák hosszat tartott hatalmas hőségben. Jézus tudta, hogy a hozsannázók hangja ellenségesre fog fordulni hamarosan, és őt ennek nyomán halálra ítélik. Megtapasztalta ellenlábasainak rosszindulatát, akik gondoskodtak róla, hogy az ünnepelt senkitől ne kapjon egy korty szomjoltó italt. Jézus órákig szenvedett a hőségben a szomjúságtól.
A bevonulás kettősségét próbáltam leképezni egy Prokop könyvborítójának (Igaz ember módra) a segítségével. A képmás fele árnyékban van, másik fele a napfényen. Talán ez alkalmas a kettősség szemléltetésére. Felteszem FB-ra.
***                 
Vérhígítóm a héten elfogy. Öt éve napi kettőt szedek be. Egy év óta pedig csak egy db jár. Nem tudtam. A pandémia miatt meglehetősen cirkuszos mindennek utánajárni. Végül is a szakambulancián kötöttem ki. Ott értésemre adták, hogy a házi orvosnak az engedély lejárása előtt egy hónappal értésemre kellett volna adnia ezt a tényt, továbbá a törvény szerint a lejárás után még három hónapig ki kell szolgáltatni a gyógyszert. Mivel én kettesével szedtem, előbb leállították a kiírást. Ma sikerült tisztázni oda-vissza a dolgot. Jövő év első félévéig ez az ügy rendezve van. Évek óta nem értem, hogy mi értelme van az engedélyeztetésnek, amit rendre csaknem automatikusan meg is adnak. Bezavar a képbe az is, hogy elvileg időpontot kellene kérni, még jóval az esedékesség előtt, mert nemigen van más szabályos lehetőség a szakorvossal való kontaktus fenntartására.
Most öt perc fellélegzés van. De lassan nyári gumi cserére lesz szükség, huszonéves Coltomnak át kellene mennie június közepéig a vizsgán, nekem meg szeptember 23-ig az orvosin a jogosítványom két évvel való meghosszabbítása érdekében.
Parkinson egyik törvénye szerint a nyugdíjkorú bürokratákat a világ túlsó felén tartott kongresszusokra invitálják, és előtte mindenfélével oltogatják, ezek által törekedve arra, hogy kiiktassák az élemedettkorúakat a közéletből. Nálunk nyugdíjazás után sem szűnik meg az öregek csuklóztatása.
Kár.          

Ahol a számítógépen dolgozom, az egy zsákszoba. A zsákszobának van egy méretes ablaka, a méretes ablak a rétre néz. A réten fű nő, fák nőnek, a réten kutyák szaladgálnak, gyerekek fogócskáznak, vagy a töltésre figyelnek, ahol villanyvonatok szaladgálnak. Mindezeknek a gázgyári tornyok adnak hátteret a maguk formatervezte alakjukkal, barátságos sisakjukkal.
A méretes ablakon szeretek kinézni, s a látvánnyal gazdagodni. A képkivágásban hol egy rigó, hol egy macska tűnik fel, hol egy szarka ilyenkor tavasszal, csőrében egy ágacskával, s húz el fészket rakni. Hol pedig cinkék vidámkodnak a közeli ágakon; galambok, máskor vadkacsák mutatnak be páros repülést. A vetési varjak télen megszállják a rétet, s a környező fákat. A dolmányos varjú pedig uralja a mezőt, amikor megjelenik.
Éjszaka beröhög a telehold, s oldja a sötétséget. Majd elfeledtem, hogy repülők is itt húzzák a csíkot, mert valamelyik légi folyosó a térségünkön található.
Nem feledkezhetek meg a felhőjátékokban való gyönyörködésről sem. „Egedet bámulom.”
Szeretem az utakon zajló forgalmat. Autók, kerékpárok, újabban elektromos rollerek száguldoznak előttünk. A járdán hazasiető fiatalok, lassan bandukoló idős párok.    
Nagyon élvezem a kilátást, mert szép az, ami látszik innen. Ha a fák nem takarnák, tán a Duna is ide látszana, mint ahogyan a kopasz téli jegenyék mögött rálátni a Hármashatár-hegyre.
Élvezem tehát a tiszta képet az ablaküveg mögül akkor is, ha hideg az idő. A parapetre szerelt fűtőtest elűzi a hűvösséget. Nyáron a légkondi segít elviselni a kánikulát.
Ami lehetővé teszi a felbukkanó kép tisztaságát, az az, hogy miként a hollandusok nem alkalmaznak ablakaikon függönyt, ebben a szobában se takarja semmi szemem elől a látnivalókat.
Jó ez így, szeretem ezt így. Olyan embernek való közeg, látvány, miliő.
Sok fotóm köszönheti keletkezését az innen előtűnő panorámának. Szívesen kapom le a gázgyári tornyokat. Ilyenkor Monet-ra gondolok, aki a rueni székesegyházról képsorozatot készített a különféle időjárási, megvilágítási helyzetekben.
Megvallom, a legjobban az tetszik, amikor elköltözött fiunkkal, menyünkkel, unokáinkkal nevetünk össze, akik meglepetésre néha-néha feltűnnek az ablak képkivágásában. Ilyenkor csatlakozunk hozzájuk, hogy megszellőztessük tüdőnket a friss levegőn, lelkünket pedig a találkozás örömében.     
        

Szombaton napközben átállítottam a 15 db óránkat nyári időszámításra, hogy szemünk szokja: akár már egy órával több is lehetne, mint ami van. Munka közben egyetértettem azzal a véleménnyel, hogy ez a világőrület nevetséges. Minek ide-oda tologatni az időmutatót ahelyett, hogy a munkáltatók számára írnák elő az órával korábbi munkakezdést és -végzést. Mindenesetre megtörtént az átállítás, és este 11-kor még nem akartunk álmosak lenni. Azért aludni tértünk. Nyugtalan éjszakám volt, fel-felébredtem s bámultam a digitális órára, amely túlságosan lassan haladt előre. Közben-közben álmodtam. Hajnalban azt, hogy főiskolán vagyok, de nem diák, hanem egy szőrmók professzor famulusa. Az osztályban félhomály, kapcsolom a neonokat, de csak pislákolnak, vibrálnak. Inkább lekapcsolom a világítást. Vizsganap van. Ahogy megérkeztek a hallgatók, kiosztom a tesztlapokat. Kérésre valamiféle segédkönyvet is. A fiatalság nekilát az izzasztó feladatsornak. Mi meg beszélgetünk a professzorral. Kérdezi, hogy hogy vagyok megelégedve a beszámoltatás rendjével, az osztályozás mikéntjével. Mondom neki, hogy sehogy. Magam az ókori pedagógiát követném, amikor a filozófussal vagy egyéb tudóssal a tanítványai csaknem együtt éltek. A természetben sétálgatva beszélték meg az élet fontos kérdéseit, s kerestek kapaszkodókat a helyes életvezetésre.
A prof hümmögött, s kifejtette, hogy ez ma nem megy. Emőke mamája megpróbálkozott vele, de kudarcot vallott. Én törtem a fejem rajta, hogy ki lehet az az Emőke, akinek már az anyja is tudós volt, de nem jöttem rá. Inkább felébredtem.                   
S ha már felébredtem, megkentem tökmagolajjal a kenyeremet, és bekaptam. Majd tejeskávéval lenyeltem reggeli piruláimat.
É.-ra gondoltam, aki tegnap este lázzal küszködött s egyéb tünetekkel – a koronavírus rosszvoltából.
Megígértem neki, hogy égi közbenjárókat keresek a megsegítésére.
Reggel az ablakon kinézve láttam, hogy a vöröslő fa kezdi kibontani fehér virágait. Éppen ideje.
Még mindig Prokopot olvasom. Van, ami tetszik, van, ami nem. De ez így van jól. Miért lenne mindig neki igaza. Többször idézi Aranytól: „Hazudj, költő csak rajta ne fogjanak.” Én azért többször rajta fogom. Azt írja: „A föld keletkezése óta billió, trillió férfi és asszony született és halt meg.”  Biztos, hogy nem. 1. Ma sem élünk nyolcmilliárdnyian se. Korábban meg sokkal kevesebben éltek. Nem jön össze ekkora tömeg. 2. A mondatból kiderül, hogy P. Nyugaton él. Az olasz szokásosan nőket és férfiakat emleget, a magyar ezt emberek szóval szokta elrendezni. 3. Lány születik, nő születik, asszonnyá csak felnőtt korában lesz a lány, ha lesz.
Van, ami viszont nagyon is tetszik. Lírai pl., ahogy az öregekről ír. „Öreg házasok ballagnak egymás mellett és révedeznek szótlanul, hisz mindent elmondtak már. Majd békésen ülnek a kerti széken. Utolsó gyöngédségük, hogy botjaik végét összeérintik.”
Igen. Ez él, ez szép, ez igaz, ez elhihető.