Mickey webnaplója

A közelmúltban említette a kérdést, mi volt előbb a tyúk vagy a tojás. A gordiuszi csomót az adja, hogy a tyúk feltételezi a tojást, a tojás feltételezi a tyúkot, mindkettő pedig feltételezi Istent.
A példa eljátszható minden állattal, sőt az emberrel is. Mi volt előbb a magzat, vagy aki kihordta? Esetükben ugyancsak a feltételezésnél kötünk ki. De elmélázhatunk azon is, amin már Radnóti Miklós is elmélázott, hogy Ádámnak nem volt köldöke, mert nem anyától született. Ha ez igaz volna, akkor gyerekei és az összes utóda mutáns, mégpedig nagyon is az. Honnan lett Évának a magzatjait tápláló köldökzsinórja? Persze ezeket csak a Bibliát betű szerint értelmezők kérdezhetik. Azonban a kérdés akkor is a levegőben lóg, ha az evolúció hívei vagyunk.  
***
Ma reggel misére indultunk. Mondom feleségnek lefelé menet a lépcsőházban, miközben lerohantam a lépcsőn: Régen így le tudtam robogni az emeletről, ma meg már nem megy. Nevette, s hozzátette, hogy régen felfelé is képesek voltunk rohanni. Régen… Régen olvastam Grätzer József SICC. c. munkáját, s benne ilyeneket: Adorján, hármat ugrik a létrán. Mi meg azon versenyeztünk, hogy ki tud magasabbról leugrani, s fordítva, ki tud több lépcsőnyit felugrani. Mára csak az emlék maradt.  
Emlékszem, amikor udvaroltam, s feljártam a Marek J. utca harmadik emeletére, sokszor eszemben volt, hogy most megy a dolog, de mi lesz később a rokonlátogatásokkal, amikor megöregszem? Nem lett semmi. Azaz egyszer már igen korpulens koromban megreccsent alattam a körgang egy részén a beton. Attól kezdve a másik irányban tettem meg az ajtajukig az utat. Majd eladták a lakást. ez oldotta meg problémámat. Mára már ennek is csak az emléke maradt.
***
Ha le kell térdelnem, érzem, hogy testem milyen nehéz. Csakúgy, mint Villon akasztott embere. Fogynom kell további 10-12 kilót. Talán megy egy nagy lélegzetvétel után. Reggel egy karéj kenyérkét ettem meg. Nem kapkodom el, de eltökélt vagyok.
Eltökéltégem újra gyerekkoromat hozza vissza. Ha sakkoztunk és én vesztésre álltam, nemritkán megfenyegettem ellenfelemet: Mostantól kezdve kaszabolok! Ám kijelentésem elég röhejesnek hathatott, hiszen nemigen maradt bábum, amivel kaszabolhattam volna.       

   

Még a COVID-19 pandémia kezdeti szakaszában hozzáfogtam Albert Camus regényének a Pestisnek az olvasásához. Elég élethűen tárgyalja az elképzelt, vagy részben valós pestisjárvány kapcsán beindult társadalmi mozgásokat, a hatóságok viselkedését a tagadástól a beismerésig, az egészségügy tétova lépéseitől a határozott cselekvésekig, a járvány elől menekülők és a rendőrség közötti összecsapásokat, a járvány lélektani hatásait, s végül levonulását.
Ha ma élne Camus, alighanem a koronavírus keltette pandémiáról számolna be valamilyen irodalmi formában. Igaz, hogy ő régen elhunyt, mégse zárható ki, hogy egy írói vénával megáldott művész tollat (billentyűzetet?) ragad, és leveri érzékletes beszámolóját a világjárványról valamilyen aspektusból.
Nem én leszek az.
***
Ma a covid vírusfertőzések utóéletéről esett szó. A légszomjtól a vérnyomásingadozásig, az aluszékonyságtól az általános gyengeségig, és ki tudja, még hányféle nyavalyáig terjed az akár hónapokig, sőt évekig eltartó utóhatás, amely kezelést igényel. Nem reménykedhetünk hát abban, hogy ripsz-ropsz vége lesz a nyomorúságnak. Alighanem erre is érvényes az a megállapítás, hogy az utóhatás roncsoló volta attól függ, hogy ki milyen génstruktúrát húzott a lottón.  
***
Az iraki pusztítások eltakarításához, a városok újjáépítéséhez Lackfi János tehetsége mentén járult hozzá. Felező nyolcasban megírt hangsúlyos versét maga mondja videóra. A végét másolom ide.
„Kis pénzügy, kis matek, sok fontos ismeret, hogyha adakozol, örök hála neked.” Az ökumenikus segélyszervezet szócsövévé vált verse által.
***
Sok sebből vérzik a világunk. Az USA 106 év elteltével az 1915-ös török népirtást, amelynek során több mint egy millió örményt gyilkoltak le, népirtásként deklarálja. Kérdésem, ha nem deklarálja annak, akkor nem az volt? Hogy mire viszi rá az embert a félelem és a gyűlölet, vagy a gerjesztett uszítás, túlmutat minden emberi normalitáson. Az indiánok kiirtása egykor, a ruandai vérengzés, a délszláv népek egymás elleni fenekedése, egyáltalán bármely nép elleni agresszió pokoli erők bevonására utalnak. Az egyenlő és a legáltalánosabban mindenkire kiterjedő emberi méltóság semmibevétele valósul meg ezekben a szörnyűségekben. Irgalmatlan dolog, az embertől teljesen idegen mentalitás.  

        
 

      

A mai evengéliumi szakasz egy kritikus helyzetről számol be, hogy Jézus egyes tanítványai morgolódtak a tanítása miatt: Kemény beszéd ez, Ugyan ki hallgatja? Jézus is felemlíti: Vannak közöttetek, akik nem hisznek.  És még: Senki se jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki. Rákérdez a tizenkettőre is: Ti is el akartok menni? Péter válaszol: Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten szentje. (Jn 6,60skk.) Már Krisztus korában kettéoszlott a társaság. Egyesek kételkedtek, mások hittek. Krisztus pedig azt mondja, hogy a hit Isten ajándéka.
Pál másutt kifejti, hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse?
Én ettől is tovább lépek. Hogyan hirdesse valaki, ha torkára forrasztják a szavait. Márpedig ebben a fojtottságban nőttünk fel, és mintha mára a Nyugat is ezt visszhangozná. Elindult a folyamat a francia forradalommal, s egyre inkább tért hódít. Ma olyan őrültségeket kellene elfogadni, hogy a csak a fekete élet számít, és társai Pl. hogy soknemű az ember. A kreacionistákat igyekeznek lesöpörni, elhallgattatni, lesajnálni a materialisták. A két tábor ellentéte csakugyan áthidalhatatlan. Vagy azt fogadom el, hogy az anyag tudatosítja egyre inkább önmagát, vagy azt, hogy a világot egy rajta felül álló teremtő alkotta beleépítve az anyagra jellemző változatosságot, egyesekbe az életjelenségeket, a fejlődést sem kizárva. Tertium non datur.
Főiskolás koromban még azt sulykolták az előadók, hogy kerüljük a kettős nevelést. Ismerje csak meg a gyerek a materialista felfogást, és majd felnőttkorában eldönti, hogy ezt követi-e, vagy mást.
Ám máig az a kérdés, hogy egy választható változatból miképpen dönthet egy másik – általa egyáltalán nem ismert – ideológia mellett? Jószerével sehogy.
Marad a páli megoldás: Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!   
Ez azt jelenti, hogy elő kell állni az általunk hitelesnek ismert jóhírrel, hogy választási alternatíva lehessen minden ember számára. Elő kell állni, minden vételkényszer nélkül. Különben jogossá lesz továbbra is Pál kifakadása: Hogyan halljanak róla, ha nem hirdethető szabadon az evangélium. Márpedig máig hat a Voltaire-től származó makacsság: Taposd el a gyalázatost!
Állandó ellenszélben nehéz feladat a krisztusi tanítás ismertetése. Márpedig ez az „uralkodó szélirány”. Igaz, hogy már a Mester prófétálta: Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak,  Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. (Jn 15,20) Ám az igaz, amit szintén megjövendölt: A pokol kapui se vesznek erőt rajta (ti. az egyházon).

Kassák gyalog ment Párizsba 1909-ben. Még nincs vörösterror, még nincs szocialista forradalom (puccs?) Oroszországban. Csak forrongó, lázadó polgárság.
Útközben sok minden élmény éri, főleg nélkülözések, és megannyi trükközés, hogy éhen ne haljon egy-egy alkalmi társával együtt. Pl. a csavargók egymás között kicserélték azokat a címeket, ahol korábban eredménnyel pénzt koldultak.
A költő, anarchista, szocialista Kassák hosszú útibeszámolója leginkább egy profán nemzetközi zarándoklatra hajaz, de mégse. A zarándok nem akar csaló módon jól járni. Kemény fegyelemmel és minimális eszközökkel böjtösen étkezve és éjszaka megszállva igyekszik teljesíteni vállalt útját. Kassák és társai előtt nem volt semmi se szent. Ingyen akartak hozzájutni másokat kihasználva, hazudozva és mesékkel átejtve azokat, akik megkönyörültek rajtuk. Kalandokban bővelkedő leírásaiból szemezgetek.   
„Az őr átlopott bennünket a pályatesten, s percekig járt velünk a sötétben. Aztán az egyik kocsi alatt kinyitott egy ajtót és egy másikat is, s mindkettőnket bedugott egy-egy a kocsi alváza között meghúzódó fülkébe. Ez akkora volt, mint egy koporsó és sötét, kietlenül magányos. Később megtudtuk, hogy az előkelő utasok kutyáit szokták ezeken a helyeken szállítani. Csak mozdulatlanul kinyújtva fértünk el a pléhfalak között. Így értünk Brüsszelbe.” Azért emelem ki a történetet, mert a szerzetesrendek 1950-es betiltását követően a vonatokon rejtőzködve sok jezsuita indult Nyugatra hasonló módon, és csak Ausztria közepe felé kászálódtak ki, megfagyva, meggémberedve rejtekhelyükről. 
„Brüsszelben a Maison du Peuple ezer útról összesereglett lakóival ismerkedtünk meg, köztük az orosz emigránsokkal. Titkos értekezleteik és gyűléseik voltak s köztük olyanok, akik futárszolgálatot teljesítettek Moszkva és Brüsszel között, kémkedtek a rendőrségeken és összeesküvéseket terveztek a cár és miniszterei ellen… Éreztem, hogy egyszer eljön az idő, hogy társuk leszek az igazi szocialisták örömeiben és megkínoztatásaiban.” 1909-et írunk, és Brüsszel már anarchista fészek volt.
„Az asztal tetején egy szőke tovaris beszélt még egészen gyerek, sapkája alól kigöndörödött a haja, Krisztus-szakálla lebegett fölöttünk, … beszélt az 1905-ös forradalom célkitűzéseiről és szörnyű leveretéséről.” Csak nem Leninnel futottak össze? Ez bizony nagy valószínűséggel előfordulhatott!
„Azt hittem, hogy Franciaország az ideális polgári szabadság és a klasszikus kultúra földje. De csak otromba soviniszta parasztokkal találkoztunk, akik mint idegeneket, megvetettek bennünket, kiűztek a portájukról. Mondtuk, hogy csehek, vagy lengyelek vagyunk, ők meg azt mondták: tehát németek!”
Kassák nem találta Párizst olyan csodásnak, mint Ady. Azt hitte, hogy tárt karokkal fogadják, és királynak kijáró bánásmódban részesítik. Nem ez történt.  
„Nyolcvan kilométert meneteltünk egyhuzamban nappal és éjjel… csak vittük magunkkal testünket, mint egy fölösleges terhet. Hallottam, ahogy csikorognak a térdeim.” Ez a fájdalmas etap igencsak hasonlít a zarándokok megpróbáltatásaihoz. Várom a könyv folytatását, mert még nincs vége a tapasztalatszerzéseiknek.

Vándoranekdoták pedig vannak. A közelmúltban írtam le a zsidó viccek közül azt, amelyikben a bölcs rabbi oldja meg Ferenc József börtönlátogatása nyomán azt a gordiuszi csomót, miszerint egy életfogytos rab hátralevő büntetésének a felét el kell engedni.
Kun Erzsébet ugyanezt az anekdotát tárja elénk, csakhogy itt a csodarabbi szerepe Naszreddin Hodzsáé, aki a fejedelem engedményére válaszol (a rab egy napot börtönben, egy napot szabadon töltsön).
Így van ez, feleim az Úrban. Az anekdoták egy részének megvan a meséje, de kell valaki híres ember, (megmondó ember), akinek a nevéhez kötik, hogy nagyot csattanjon a poén. Minél rangosabb a főhősnek kikiáltott valaki, annál nagyobb a durranás.
Érdemes megfigyelni, egy közösség szürke eminenciásai egy poén elhangzásakor arra figyelnek, hogy hogyan reagál rá a főnök, a prímás, a tekintélyes ember. Hozzá idomítják viselkedésüket.
Lehet, hogy nem szükséges bizonyítani a tételt, én most mégis megteszem. A Karinthy sztoriban (Röhög az egész osztály) egyik tanuló beül a méretes szemétládába, óra alatt emelgeti a fedelét, lopva mindenkinek rajta a szeme. Lefojtott a csend. Magyaráz a tanár (Frőlich?). Majd egyszer csak megszólal: - Auer, mit mocorog, mint egy sajtkukac? Persze erre kitör az obligát röhögés. A tanár meg el van ájulva saját fergeteges humorától.
***
Napjában többször beleütközöm a fergeteges barkácsolók tevékenységébe. Röpködnek a forgácsok, a szikrák – mikor mi – és alakul valami. Vagy elindul a komolyzene, és … egyszer csak megszakad egy fontos bejelentés miatt: „A hirdetés után folytatódik.” Lehet, hogy tényleg folytatódik, de én ezt sose várom meg. Azonnal otthagyom a barkácsbemutatót, a komolyzenét és mindent. Ilyen áron egyik folytatás se érdekel. Nem tudom, van-e még valaki, aki így tesz?
Azért írom le, mert én csak így harcolhatok a mindent össze-csiganyálazni akaró reklámok erőszakos tolakodása-nyomulása ellen.   
 ***
Ceterum censeo suadeo usura verba Iesu: „ez a fajta [gonosz hamisság] csak ima és böjt által űzhető ki”.
Nosza!               

A hatvanas években indult a hippimozgalom. Azt hihetnéd, hogy kitalálták a langyosvizet. Ez súlyos tévedés. A céhlegényeket is vándorútra küldték, hogy hazatérve elkészítsék a remeket, s mesterré avanzsáljanak. Igaz, hogy lényeges a különbség. A hippik nem akartak semmit, csupán kiábrándultak a civilizációból, és kivonultak belőle – mondjuk az első fogfájásig. Alig hiszem, hogy kaviccsal ütötték ki a fájós fogukat.
Csaknem cél nélkül indult útnak Kassák Lajos 1909-ben, hogy elgyalogoljon Párizsba. Útját afféle profán zarándokútnak lehetne nevezni, vagy még annyinak se. Több könyvében ír erről a hosszas útról. Pénz nélkül próbálkozik dörzsölt társával, Gödrössel. Többféle módon próbálkoznak megfejni útközben a parasztokat és iparosokat. Az egyik módszerük, hogy tejet kérnek azzal, hogy kifizetik. De csak töredékét kínálják a tejnek, viszont szó szót követ, és még kenyeret is kapnak, a pénzt pedig nem fogadják el tőlük. Megismerkednek a különféle szálláshelyekkel, amelyeket ezeknek a nincstelen jómadaraknak tartanak fenn Ausztriában és Németországban is. Az ellátás sanyarú, az élelem is az.
De tarhálási módszereik egyre sokasodnak, amikor profi csavargókkal hozza össze őket a sors.
Úgy látszik, a munka nélkül való élet mindmáig vonz egyes embereket.
A stricik száma nem hiszem, hogy fogyna napjainkban. A bandák bérkoldus rendszere mindmáig élősködik a társadalmakon. Kificamított kezű nincstelenek utcára küldése, esténkénti megcsapolása, a mezőgazdaság rabszolgái mind-mind erről árulkodnak: Hogy lehet munka nélkül pénzt szerezni?
Van, aki énekel, vagy más módon hangicsál, van, aki ellehetetlenült helyzetét ecseteli (persze lehet ez valós is), van, aki kutyával koldul a kutyabarátok jóindulatát célozva, s van, aki nem gondolja meg, hogy mit beszél. Ilyesféléket zagyvál: „Főnök! Nincs egy cigid? Buszjegyre kellene.”     
Óvakodj azoktól, akik főnöknek titulálnak. Szemükben még tiszteletbeli főnök se vagy, csupán a pénzedet kívánják kiénekelni a zsebedből.

Változatos nap áll mögöttünk.
Piliscsabáról megjöttünk.
De nem csak mi, a nyuszi is. Hoztuk. Hátul kuksolt a kocsiban. Most mi dajkáljuk néhány napig.  Nem viselte meg a helyenként rázós aszfalt. Pont.
A pici a nagyobb, a még nagyobb és a legnagyobb helyben élő unokát és szüleit látogattuk meg. A papát Isten éltesse, mert alkalma van, a többieket is, mert arra meg nekem van alkalmam/módom, hogy áldást kérjek rájuk. Szép hely, jó levegő, és kontrasztos időjárás. Hogyne volna az. Mi reggel vastag ködre ébredtünk a tegnapi zápor és szivárvány után.  Ám mire kijöttünk a miséről, a köd „köddé vált”. Napfényes langymeleg időben indultunk.
Elég sokat fotóztam, a nekünk mindig új környezetet. Majd teszek fel a FB-ra a posztom mellé. Magammal vittem egy közösségfejlesztésről szóló könyvet, hogy ha találkozom azzal az illetővel, akinek szántam, akkor megkapja, ha pedig nem találkozom vele, azt annak a jeleként fogom értékelni, hogy az égiek mást akarnak. Utóbbi variáns győzött.
Szépséges 25 éves Coltomat megtöltöttem benzinnel. Az egekben van az ár. A 95-ösé 430 ft/l. Na ja, infláció, nem megy a bolt, kevesebb benzin fogy. A kasszánál azzal vigasztalódtam, hogy a tank benzin árából a régóta gyűjtögetett pontjaim alapján 1800 ft-ot levontak. Így azt hihetném, hogy jól jártam. De fenét. Abból a pluszból engednek, amit korábban belőlem kicsikartak. Mégis jól van ez így. Én tudom, hogy ők tudják, hogy én nem tudom az ő turpisságukat. Tévednek. Tudom, de nincs módom kiszállni az ilyen-olyan kapitalizmusból.
Még pozitívabb, hogy porszívó közelében lévén, kikaristoltuk a kocsit elég alaposan. Nagyon ráfért a takarítás. Még a téli tűlevelek is az utastér kárpitján voltak.
Itthon kicsi elrendeztem a készült fotókat, és posztomhoz kóstolót kínálok belőlük.
Remélem sikerül visszaadnom a nap hangulatát.
***
Egyebekben egy kért írásom kitűnőnek taksáltatott. Majd megjelenik egy e-kiadványban.
Nem sok jelentősége van, hiszen jókedvemben alkottam a cikkemet, mégis jól esik a szakember elismerése.
***
Ceterum censeo suadeo usura verba Iesu: „ez a fajta [gonosz hamisság] csak ima és böjt által űzhető ki”.
Nosza!         

Néri Szent Fülöpről mondják, hogy bőséges humorral rendelkezett. A megszólás, pletyka és rágalom elburjánzását és visszafordíthatatlanságát mutatja az elégtétel, amelyet egy pletykás gyónójának adott:
– Menj haza, vágj le egy tyúkot, s aztán gyere vissza! Útközben kopaszd meg úgy, hogy mire ide érsz, egyetlen toll, még pihe se maradjon rajta.
Az asszony engedelmeskedett, és hamarosan büszkén jelentkezett a szépen és tisztán megkopasztott tyúkkal.
– Most pedig menj – szólt Fülöp –, és gyűjtsd össze a szétszórt tollakat.
– De hát ez lehetetlen – válaszolta a kétségbeesett asszony. – A szél szanaszét hordta, a szélrózsa minden irányába.
– No, látod – kapott rajta a Szent. – Így van ez a pletykával, a megszólással és a rágalommal is! Ezentúl tehát jól fontold meg, hogy mit beszélsz, kire mit mondasz, mert a rosszmájú szó, pletyka s rágalom sohasem fordítható vissza, s többé nem tehető jóvá!
Zseniális látásmód. Érdekes lehetett volna, ha hasonló láttató történeteket hagyott volna hátra az emberi gyarlóságok egyéb megnyilvánulásait illetően is.
***
Nyáron a legalapvetőbb szavakat a magyaroknak franciául, nekik meg magyarul kellene begyakorolni. Ennek a közös nyaralás hozadékának kell lennie.   Pl.
főnevek: ház, lakás, szoba, konyha, fürdő, ágy, takaró, fű, út, kerékpár, fagyi fagyizó, labda, játék, izé
melléknevek, szép, ügyes, boldog, jó, rossz, finom,
számok 1-20
színek fehértől a feketéig
napszakok. reggel, dél, este, délután, délelőtt, éjszaka, éjfél 
hét napjai, hónapok, évszakok
égitestek: nap, hold csillagok, üstökös, űr, világ,  térkép,
játékok: Capitaly, maja hatszor hat, foci, ugráló, kugli, homokozó, ugrókötél, kártya, golyózás, baba.
ételek: gulyás, milánói makaróni, bolognai rizses hús, leves, kenyér, vaj, hagyma, tojás, palacsinta, tej, tejföl, tészta, krumpli, só,
gyümölcsök. alma, banán, körte, szilva, barack, dió,
Köszönések: napszaknak megfelelők, és még: köszönöm, kérem, bocsáss meg, gratulálok,  
Állatok: kutya, macska, disznó, marha, ló, szamár, kecske, bárány, liba, kacsa, tyúk, kakas, hangya, szúnyog,
növények, virágok: pipacs, rózsa, liliom, nárcisz, szekfű, oleander, muskátli, jácint, jázmin, kaktusz, fenyő, stb.
***
Ceterum censeo suadeo usura verba Iesu: „ez a fajta [gonosz hamisság] csak ima és böjt által űzhető ki”. Nosza!

Pál idézi az ógörög költőt: Benne élünk mozgunk és vagyunk. Ez a mondás végigkíséri életünket. Mert
Benne fog élni, mozogni és lenni a magzat, ha majd képes lesz önreflexióra.
Benne élnénk, mozognánk, lennénk – így az istenkereső sokaság.
Benne éljünk, mozogjunk és legyünk, buzdít mindenkit a misszionárius.
Benne él, mozog, van az istenhívő.
Benne éltek, mozogtak és voltak földi életükben az üdvösség résztvevői. Így, aki már odaát van mindörökké benne fog élni, mozogni és létezni.   
***
Programszegény valóságom egyik eseménye, hogy ma vittem gumicserére az öreg Coltot. Téli gumival nem jelenhet meg júniusban a közlekedési hatóságok előtt, hogy még kapjon két évet, mielőtt kivonnánk végképpen a forgalomból. Lehet, hogy ez is kevés lesz.
***
Sok szép képet látok a FB-ra felpakolva különféle gyermekekről, unokákról. Ezt én nem tehetem a személyiségi jogok miatt. Pedig nekem elhihetitek, hogy szépek. Azért ide álmodom őket nagyság szerint.
Unoka Unoka Unoka Unoka Unoka Unoka Unoka Unoka Unoka Unoka Unoka
Hat lány, öt fiú. Ugye szépek!? Éppen egy focicsapatot tesznek ki.
***
Megjelent Lackfi János Jóéjtpuszi verseskötete. Nekem tetszik. (Lehet, hogy írtam már.) Karakteresek, ütősek, poénosak, igazak a versek.  
***
Ceterum censeo legere Iesum: „ez a fajta csak ima és böjt által űzhető ki”. Akkor hát...

Pocok, szemöldök, vakondok. Egyik se többes számú szó, bár hangalakja miatt akár az is lehetne. Mindez nem is érdekelne különösebben, de ma tetemre hívtam egy bogarat, aminek a neve zsizsik. A zsizsik se többes szám. Nagyon is egyes. Nincs zsizsi, csak zsizsik van és zsizsikek vannak. Egy ilyen bogár nem hosszabb, mint 1 mm. Mivel napok óta mászkál a konyhai vitrázson egy-egy példánya, és nem tudtunk rájönni, hogy mi ez, és főleg honnan jön elő, tegnap szétszereltük a konyhabútor lábazatát, és a „zoknik” mögül kiporszívóztam port, mocskot, főleg pókhálót és néhány fekete özvegyre hajazó pókot, továbbá a rendszer mögé esett koronazárt, no meg egy elgurult gyógyszert, mégse bukkantam nyomára  keresett „vad”-nak.
Mivel a hajsza ellenére ma is folytatódott az apró bogár felvonulása, készítettem róla egy makrót, és megkerestem a google-n az illető bogarat. Meg is találtam. A keresett bogár hajszálra pontosan a babzsizsik. Mondom feleségnek. Van nekünk itthon szárazbabunk? Három csomaggal is előkerült egy kosárból. Az egyikben elég nagyszámú zsizsik forgolódott. Egy másik is gyanús lett, mert találtunk egy lyukat a műanyag zacsi oldalán. Benne pedig egy db zsizsiket.  A két csomag zsizsikes bab a szemétben landolt. A harmadik pedig egy zárható üvegbe. A vitrázson egyelőre visszaállt a zsizsiktelen állapot. Alighanem hosszú távra.
A második rendetlenség a régóta picit folyató WC. A műanyagokból összehozott GEBERIT-tartály belül elég bonyolult szelepet láttat ahhoz, hogy kellő vizes készségek híján neki merjek ugrani a szétszerelésnek és javításnak. Egytelen ötletem támadt, azt meg is valósítottam: Ha „takarékra” állítom a bejövő víz áramlását, talán képes zárni a rendszer, mielőtt nagy nyomás alá kerül az elzárószelep. Így is tettem. Egyelőre úgy látszik, sikerrel.
***
Alig mertem a poszt megírásához fogni, mert hosszú kihagyás után káprázni kezdett a szemem. Először jó huszonöt évvel ezelőtt tapasztaltam ilyet. Rendre elmúlt kb. 10-15 perc alatt. Most is ez történt. Mégse esett jól. Nem szeretem, ha testem egy-egy szegmense a kopás jeleit mutatja.
Pedig-pedig elkerülhetetlen az idő előrehaladtával.