Mickey webnaplója

Lehet, hogy okos a telefon, de csak zseniknek fogad szót. Távbeszélgetünk a család tagjaival. Jönnek-mennek a fotók és a szövegek.
Az egyik fegyelmet és tudást kívánó feladat, hogy több üzenő ember esetén az illető hozzászólását ujjal el kell húzni oldalra, hogy alá kerüljön a válaszom, mert különben süketek párbeszéde alakul ki.
Épp úgy, mint a Jó napot, sógor! c. versike, ami ugye süketek párbeszéde.
(Jó napot, sógor! A csónakot fódom. Hát az öreg micsinyá’? Kilukadt a feneke.)  
Tényleg ilyen az esetleges sorrendű az oda-vissza válasz a WhatsAppon, ha nem vagyunk résen.
Aztán apró ujjbegy szükségeltetik a szövegüzenet beírásához, mert különben folyton korrigálni kell a már lejegyzett, elütött szavakat.
De még ez se elég. A szövegtestre folyamatosan figyelni kell, mert az „okos” telefon kénye-kedve szerint átalakítja az elkezdett szavakat. Azt hihetné az ember, hogy gondolatolvasó a masina, de nem az. Ma pl. elkezdtem beírni, hogy porszívózom a kredenc alól a fekete pókokat. Erre a telefon a „pé” után puncit írt ki pókok helyett. Én pirultam el helyette. Mert az ostoba gép teljesen szenvtelenül teszi meg ajánlatait.
***
Hosszas betegség után Elhunyt Törőcsik Mari 86 éves korában. Nyugodjék békében!
Elhunyt századik életévében II. Erzsébet férje, Fülöp herceg. Ő is nyugodjék békében!
Nem hunyt el kétszeresen sem Tom Sawyer, részint, mert meg sem született, csupán Mark Twain képzeletében, másrészt a regényben sem, noha elsiratták mielőtt újra megkerült.
Amikor egy rangos valaki távozik, rögtön mindenki elsorolja vonatkozásait a hírességgel kapcsolatban. Ez most is így van. Persze szerettük Törőcsik Mari felejthetetlen alakításait, szerettük Fülöp herceg fanyar humorát. Mindenkinek köze van mindenkihez.
Egyszer már kivonatoltam néhány sort a T. Sawyer-könyvből, most egy kicsit részletesebben kitérek arra, ki mindenkinek volt köze a halottnak vélt Tomhoz. Idézem a részt:
„Becky Thatcher: Bárcsak meglenne az a rézgomb, amit tőle kaptam! Nincs most semmi emlékem! De most már eltávozott, és én soha, sohasem fogom látni. (Ez a gondolat lesújtotta.)…
…egy csapat fiú és leány kegyeletes hangon beszélgettek arról, hogyan csinálta ezt vagy azt Tom, mikor utoljára látták… Körülbelül ilyesféléket mondtak: - Éppen így álltam itt, s minthogyha te lennél Tom, ilyen közel voltam hozzá. Ő mosolygott, és ekkor valami hideg borzongás futott végig rajtam. Persze akkor nem gondoltam, hogy mit jelent ez, de most már tudom.
Azon vitatkoztak, hogy ki látta utoljára. Sokan követelték maguknak ezt a szomorú kitüntetést, amelyet tanúbizonyságokkal igyekeztek alátámasztani. Végre megegyeztek abban, ki látta utoljára…, és a szerencsés nyertesek szent fontoskodással tekintettek magukra, a többiek pedig irigyen bámulták nagyságukat. Egy szegény kisfiú pedig, akinek már semmiféle szerep se jutott, az emlékezéstől meghatott hangon mondta: - Engem meg egyszer megvert Tom Sawyer! Ám a dicsőségnek ilyetén való hajhászása merőben elhibázott dolog volt. Ezt a szerepet nagyon is sok fiú vállalhatta, így aztán a kitüntetés értéke erősen csökkent.”
Így van ez, feleim az Úrban. Tom farvizén mindenki saját fontosságát szerette volna valamiképpen előtérbe helyezni.
Kodály, amikor megtudta, hogy egy híresség (talán Bartók B.) miféle pompás búcsúztatásban részesül halála kapcsán, rezignáltan megjegyezte: Temetni…? - azt nagyon tudunk.   

Azt mondhatom, hogy Isten tenyerén élünk. Biztonságban érezhetjük magunkat, és saját magunkra, ismerőseinkre, rokonainkra és barátainkra vonatkozva is nyugodt szívvel elmondhatjuk: Sorsunkra nézve legyen meg az Isten akarata. Mivel az ő akarta az üdvösségünk, a lehető legjobb, ha az ő akarata teljesül mindnyájunkra nézve. Ezt leszögezhetjük. Egészen addig, ameddig nem jönnek azok a hírek, hogy ez lélegeztető gépen van, az oxigénmaszkot kapott, az egész család Covid-pozitív lett, a gyerek leukémiás, az ismerősnek daganatos betegsége van, a zsidó-keresztény értékekre támadnak itt is, ott is, követőiket inzultálják, megölik, perbe fogják, rágalmazzák, túszul ejtik. Ahogyan ezek a hírek sokasodnak, úgy szaporodnak az imakérések is. Vannak ügyek, amiért az ima mellé böjtöt is kérnek, arra hivatkozva, hogy a támadó gonosz, akiről a Mester kijelentette: Ez a fajta csak ima és böjt által űzhető ki.
A tavasz – bár késik, az élet megújulásának ígéretét hordozza. A pandémia a halálét.
Az egyház az örök életet célozza, az e világi bálványok ellene dolgoznak.         
Ebben a kettősségben éljük mindennapjainkat, s mint említettem, egyre többen kérnek közbenjáró imát.
Óhatatlanul Szent II. János Pál gyakorlata tudatosul bennem.
Mit is csinált?
A hozzá írásban érkező megkereséseket, imakéréseket méretes edénybe helyezte, és ezekre utalva fohászkodott a Fentvalóhoz, hogy irgalmas szeretettel hozzon döntést az imakérők alanyit illetően.
Mi mást tehetnénk azokért, akiknek a sorsa olyan nehéz, és akikről azt gondoljuk, hogy talán azért kapták a megpróbáltatásokat, hogy mi bizonyíthassuk irántuk való empátiánkat. Ha kell, imával, ha kell imával és böjttel, abban reménykedve, beigazolódik Szent Pál tanítása, aki szerint „ahol elhatalmasodik a bűn, ott túláradt a kegyelem” (Róm 5,20).
Ezzel a bizalommal fordulunk égi gazdánkhoz, akiről tudjuk, hogy az ő útjai nem a mi útjaink, s gondolatai nem a mi gondolataink. De azt is tudjuk róla, hogy keres bennünket, s ő maga a szeretet.   
 
   

Bürokratakoromban megkapván a FACIT-minikalkulátoromat, a KISZ-titkár azt kérdezte tőlem, hogy tudom-e, mikor mennek ki az orosz csapatok az országból. Mondom neki: - Nem tudom.
- No, akkor szorozd meg 701-et 5-tel. Megvan?
- Igen. 3505. Most fordítsd meg a kijelzőt. Mit látsz:
- 505E, azaz SOSE. A szögletes digitális számok karakteresen mutatták a 4 betűt.
(Ó, ha tudta volna, hogy nincs igaza, talán nem megy ki az USA-ba családostul.)
Játszottam egyebet is a kalkulátorral: Rájöttem, hogy ha a 98765432-t megszorzom 9-cel, csupa nyolcas a végeredmény: 888 888 888. Ha viszont az 12345679-et szorzom 9-cel, csupa egyes az eredmény:  111 111 111.
Minap mutatom az óvodás Domi unokának. Azonnal megjegyezte, és büszkén mutogatta a varázsszámokat.
Most Kun Erzsébet könyve (Tojástánc) kibővítette ebbeli ismereteimet: Bármely egyjegyű szám kilencszeresét szorozva 12345679-cel, az eredetleg választott számot kilencszer egymás után írva kapjuk szorzatul. pl. 2x9=18. 18x12345679= 222 222 222.
Bámulom. 
***
RJ ma is feltarisznyázott emailben sziporkákkal. Ezekből hozok néhányat.
Mi a különbség az intenzív osztály és az üzenetrögzítő között?
Az intenzíven a hosszú sípszó előtt lehet beszélni.
***
Nagypapa! Koporsós temetést kérsz, vagy inkább hamvasszunk?
- Lepjetek meg!
***
Egy ember betelefonál a rendőrségre:
- Halló rendőrség? - Kérem, jöjjenek azonnal a Rezeda utca 8-ba, mert betörő van a lakásban!
- Hogy hívják?
- Nem kérdeztem tőle.
***
A rendőr megállítja a szabálytalankodó Trabantost: - Kétezer.
- Oké, a magáé.
***
 - Nem vagyok teljesen biztos - mondja az orvos a betegnek – csak feltételezem panaszainak az okát. Valószínűleg az alkohol a hibás. A páciens megértően elvigyorodik.
- Semmi baj, dokikám. Ez velem is előfordul. Majd eljövök újra, ha józan lesz.
***
Nagymama a kis unokájához: - Kisfiam, én nem értem ezeket a mai zenéket!
- De nagymama, ez a porszívó!
***
Egy részeg dülöngél hazafelé a körúton. A Rákóczi téren megszólítja egy néger örömlány:
- Helló szépfiú, nem akarsz hazakísérni?
- Mi...? Mi...? Mit csináljak én Afrikában?
***
Nagydarab kamionos betér a fogadóba. Látja, hogy egy vézna ürge ül a sarokban, előtte egy pohár sör. Odamegy, felkapja a poharat és kiissza. Az ürge sírva fakad. A kamionos megsajnálja:
- Ugyan már! Csak vicceltem. Kérek helyette másikat. Miért sír?
- Már hogyne sírnék, amikor ma semmi nem jön össze. Reggel nem csörgött az órám, elaludtam, ezért elkéstem a munkahelyről. A főnököm észrevette, abban a pillanatban kirúgott. Indulnék haza, nincs meg az autóm, ellopták. Hazamentem taxival, hát a legjobb barátomat az ágyban találom a feleségemmel. Erre lejövök ide a csehóba, kérek egy sört, belerakok egy csomó arzént. Erre jön maga és kiissza.
***
Csajszi odalép az eladóhoz:
- Nem baj, ha felpróbálom azt a ruhát a kirakatban?
- Nem, de van próbafülkénk is!
***
Egy idős házaspár istentiszteleten vesz részt. Úgy a felénél az asszony odasúgja a férjének:
- Az imént egy csendeset szellentettem; mit gondolsz, mit tegyek?
- Cseréld ki az elemet a hallókészülékedben!

Talán él még a címbeli folyóirat. Most mégse vele, hanem egy kéthetente megjelenő periodikával nézek farkasszemet. Az emailben megkapott példányt sebtében elolvasom. A cikkek emberléptékűek, változatos témáknál horgonyoznak le a szerzők. De most még ezzel se szeretnék foglalkozni. Csupán a korosztályom aktív tagjainak a névsorával. Kik ők, és milyen viszonyban álltam velük.
Akitől érkezett a lapszám, Róna Judit. Szerkesztőbizottságbeli társam volt éveken át. Máig ellát humoros és komoly témákkal. Ugyanígy szerkesztőbizottság tagjaként ismertem a főszerkesztő Szerdahelyi Csongort, aki egy szerz. biz. ülésen nem kért kávét, csak akkor, amikorra már kihűlt. Akkor viszont megjegyezte, hogy ilyen pocsék kávéval még sose kínálták meg. Igaza lehetett szegénynek. Mint említettem, addigra már kihűlt a kávé. Nemeskürty István, a tanár úr szintén szerkesztőségünk tagja volt. (†) Egyszer hozott új könyvéből. Dedikálta mindnyájunknak, és szabadkozott: A könyvet Kárpátalján nyomták, és a címlapon látható portréja nem színhelyes – amolyan „Ogonyok minőségű”.
Ugyancsak a szerk. biz. tagja volt Krómer István, regnumi jó barátom, aki megkért egy ízben négy-öt cikk megírására az általa szerkesztett Új Ember évkönyv számára. Majd hónapokkal később rám telefonált, hogy menjek a kp-ba egynagy sporttáskával a honoráriumátvételére. Én ezt nem tettem. Zsebre vágtam a hatalmas summát. Azért se mondom meg, hogy mennyi volt.   
Egy másik halmaznak tekinthető a Min. Elnöki Sajtóiroda. Akkor dolgoztam ott, amikor a min. elnököt Antall Józsefnek hívták. Nos, az iroda úgy kívánta, hogy legyek jelen egyik interjúja alkalmával. A számomra biztosított eszköz egy kommersz riportermagnó volt, amely csak testközelből működött volna elfogadható módon. Nekem a padlózatra kellett raknom a ketyerét. Járai Judit kezelte az élő mikrofont. Mondanom se kell, hogy a motorzajon kívül semmi nem hallatszott az én felvételemen.
A már említett Krómer István is ott szolgált annak idején, miként a francia nyelvű anyagokat és AJ beszédeit kötetekbe szerkeszető Rosdy Pali is. Továbbá külsősként Elmer István, akinek a Szent István Társulatnál megjelent „pásztorok-sorozat” interjú-köteteihez lett közöm, megkaptam mindet korrektúrázni.
De ha már SZIT. Az Országút c. lap egyik cikkéhez, mely a Jeruzsálemi Szent Sír lovagrendről is szól, Farkas Olivér, a SZIT igazgatója, (szintén lovag) adja a fotókat. Nekik sokat dolgoztam.
Mindjárt végére érek nosztalgiámnak. Zsille Gáborral egy könyvismertetésen találkoztam. Én Szabó Feri kötetét, ő pedig a szociális testvér, Sztrilich Ágnes (†) verseskönyvét ismertette.
Dávid Katalin se maradhat ki a sorból. Emlékeiről szóló könyvében említi, hogy 1945-ben egy romos ház lépcsőházában felfelé menet az EMSZO-indulót fújta vidáman. Megemlítettem neki, hogy dallamát nagybátyám, szövegét apám szerezte. Bele is vette őket visszaemlékezésébe. Én meg lemásoltam és elküldtem neki emlékezetből az induló kottáját.    
Végül a lapszámban Zsille Gábor emlegeti versében Sík Sándor piaristát is. Én piarista diákként még hallgattam a szerzetes költő kiegyensúlyozott, jó szerkezetbe foglalt, szép prédikációit. Élmény volt mindannyiszor.  
Ilyen kicsi a világ.

                
          

Ezt a könyvet új állapotban küldte az Antikvárium. Sőt nemcsak olvasatlan, hanem dedikált is ez a példány. Nem az olvasta tehát, akinek szeretettel ajánlotta a szerző, hanem én. Mivel a végére értem, még néhány kitételét megosztom, mert gondolatébresztők a maguk módján. Az idézeteket döntöm, a kommenteket szokásom szerint nem.
- Ha úgy tudsz búcsúzkodni, hogy viszontlátásra a purgatóriumban, elindultál a fölfelé vezető úton. De hogy oda kerülj, a mennyországot kell célba venned – teszem hozzá.
- A pimasz téged vádol engedetlenséggel, törvényszegéssel, míg maga szemrebbenés nélkül hág át minden intézkedést, parancsot. Vö. a farkas és bárány ókori meséjét. De korunk is bővelkedik példákkal. Emlékezzünk ilyenekre: „Na és…!” „Mi az hogy, nagyon is.” Vagy Sztálin pökhendi mondatára: „Ugyan hány hadosztálya van a pápának?”
- A támadó van szerencsésebb helyzetben, mert válogathat eszközeiben. A védekező nem számíthat minden ötletes váratlanra. Kivéve, ha sikerül magához kaparintani a kezdeményezést. Láthattuk egynémely külföldi parlamenti választás kapcsán a szégyentelen aljasságokkal való élést. És a módszerek mintha egyre finomodnának. Észnél kell lenni, és lehet, hogy még az se elég.
- Beletört a bicskám kiirtani a kertemből a gyermekláncfű harsogó sárgáját. Az elérett virág habkönnyű pihéi legyőzték szorgalmas gyomlálásom. Ezzel a szerzőn kívül még néhány ezren eldicsekedhetünk. Egyszerűbb elfogadni a pitypang létét, azt hangsúlyozva, hogy épp ezt akartuk.
- Mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Van rá helyes válasz? Szerintem van. S a válasz egyben istenbizonyíték. A tojás a tyúk és kakas meglétének következménye. Ha a tyúk nem költi ki, sose lesz belőle kiscsibe. Ám Isten teremtette a baromfit beleprogramozva az élet továbbadásának képességét. A gordiuszi csomót ez vágja ketté.
- Művésznek és szentnek íratlan joga, hogy kiléphessen az átlagos normalitásból. Talán igaz. Mindenesetre sokan meg is teszik. A szólást én más formában ismerem. A zsenit  nehéz az őrülttől megkülönböztetni. Más formában még: a zsenit az őrülttől csak egy hajszál /lépés választja el.  Az értetlenség kölcsönös. Az átlagember nem képes követni a zseni észjárását, tehetségének csillogását, különös érzékenységét, s viszont. A zseni nem érti, hogy amit ő megél, belát, az másoknak miért nem éppolyan magától értetődő.
PS. Még egy – általam nem olvasott kötete van PP-nek. A Méhecske módra. Majd később. Plus tard.
***
Ma már nincs költészet napja, csak a monoton eső napja (hála Istennek! Nagyon szomjasok a vetések. Ezért, no meg kicsit polgárpukkasztásul egy haikut osztok meg veletek.
Gyerekcsúfoló
Egyik fülem sós
a másik meg paprikás.
Te meg mit dumálsz!?

Két visszaemlékezés két film, két arc, egy férfi és egy nő. Bodó Imre professzorról szólt az első portréfilm (Egy borjúfark sem hibázott). Ez a részletező film ugyanolyan mély nyomot hagyott bennem, mint korábban a Béres Józsefről készült. Miért? Talán a személyes vonatkozások miatt. Hiszen kicsit ismertem is őt. Évtizedekkel ezelőtt a Regnum Marianum egyik csoportja kirándulást szervezett a Pilisbe. Egy tavacska mellett kettéoszlott a társaság. Métáztunk. Emlékszem a Bodó házaspárra. Az ellenfelünkkel voltak. Nagyon élvezték ezt a közös játékot. Mivel fiaik, lányaik szintén a közösség tagjai voltak, néhányukkal találkoztam a megbeszélések, tanácskozások során. A filmen feltűnik Jelenits tanár úr, és mesél közös élményeikről. Megjelenik gimnáziumi tablójuk, rajta azokkal a tanárokkal, akik engem is tanítottak négy évvel később. Rajta a költő Rónai György, aki franciát tanított nekik. Rajta az egyik Bárdos-Féltoronyi, akinek öccsével bátyám egy osztályba járt. Szó esik Ottlikról (az Iskola a határon írója), mert a Kőszegi kadétiskolába járt egy évig Bodó Imre. Kicsi ez a világ. Ennek az iskolának az éttermében mulattunk M. fiunk és E. esküvője után, a terem esztrádján szólt a zenekar, ott köszöntöttük az ifjú párt. De leghűségesebb női munkatársa, T. E. képe háromszor tűnik fel a filmen. E munkatársa 2018-ban hunyt el, s gyászmiséjén szépen emlékezett meg róla Bodó professzor.  Mi azért kerültünk oda, mert az ECHO c. periodikát T.E.-vel közösen készítettük. Ennyire kicsi a világ.
Bartalus Ilonáról szólt a második portréfilm. Ez a film kevéssé a benne szereplők miatt hagyott bennem mély nyomot, hanem inkább a tárgya miatt. A 80 éves zenészpedagógus a Kodály-módszer hivatott követője és szakértője egykor tévésorozatban mutatta be a szolfézstanítás szépségét, hasznát, értékteremtő és kultúrát adó mivoltát. Legalább három egykori előadására emlékszem (Haydn Üstdobszimfóniáját, Egy Bartók művet, illetve Beethoven 7. szimfóniájának II. tételét elemezték ezek a műsorok).  Mivel magam is részese voltam gyermekként a Kodály-módszernek az elsajátításában, érdeklődve hallgattam a visszatekintő műsort. Nem részletezem, hogy milyen elemekből állt össze a zeneelméletre tanítás, de nem mulasztom el, hogy Kodályt idézzem, aki nagyjából azt fogalmazta meg egy alkalommal, hogy a zenei műveltség, a kultúra olyan valami, amelyet minden korosztálynak magának kell megszereznie. Nem száll apáról fiúra.
Mi pedig csaknem teljesen elengedtük a zenei nevelés kodályi hagyatékát!
Meg is látszik a hiánya.
E két film két értékes életművet felmutató emberre emlékezik. Isten nyugosztalja mindkettejüket!                  

Érdekes, és engem meggyőző mondatot idéz VD Móricz Zsigmondtól, aki így ír: „Az író természeti alkatánál fogva aktív és élőszóval folytatott agitációra nem alkalmas. Az író elvégezte feladatát, ha gondolatot termelt, és azokat magával sodró módon írásban közli.” (in: Tanulmányok III.)
Miközben Zsiga bácsi az írót felmenti az élőszóval folytatott agitáció alól, kötelességévé teszi a sodró módon való írást. Ez utóbbinak nem tudom, hogy mennyire feleltem meg, de az előző lényem része. Próbált már neves műsorvezető rábeszélni, hogy beszélgessünk a zenéről a Bartók Rádióban, próbált már rábeszélni BTH, hogy adjak interjút a Mária-Rádiónak. Azt feleltem nekik, hogy kérjenek tőlem bármilyen témában cikket, élménybeszámolót, esetleg még verset is, de mentsenek fel az alól, hogy a rádióban (le)szerepeljek. Az egy másik műfaj, meg lehet szokni, de nem hetvenévesen.   
Április 11. a költészet napja. Ebben a tízmilliós országban, amelyben 40 hangzóból áll az ábécé, ahol minden szóból lehet igét képezi, ahol a szótőhöz, gyökhöz jeleket, képzőket, ragokat lehet ragasztani, mindenki költő. Tízmillió költő országa vagyunk.
Bár a költészet egyfajta pozitív (?Hm. Nem mindig) szómágia, melynek során a költők a szavakat ritmikus rendbe rakják, már akikben belül lüktet a szókincs sokszínűsége, s amelyben a sorvégi összecsengések hivatottak hitelesíteni a mondandót - tele van csapdával.  
Azt szoktam mondani, hogy attól még nem igaz egy csasztuska, hogy rímelnek a sorok.
Azt is szoktam hangoztatni, hogy attól se vers a leírt mondat, hogy egymás alá írjuk a szavakat nagyjából azonos sorhosszúságot tartva. Még attól sem vers az írás, hogy időmértékes a mondat. A Wartburg szerelőkönyvében állt:
A fékvezetékeket
légteleníteni
kell.
Pattog ez rendesen, mégsem vers.
Weöresnél pedig az, aki ezt írja:
Tóth Gyula bádogos és
vízvezetékszerelő.
Szabó Magda Zeusz küszöbén c. munkáját olvasva azon kaptam magamat, hogy a szokásosnál sűrűbben találok benne időmértékes félmondatokat, mondatokat. Ja, kérem, egy költőnő írta le prózában útiélményeit, és akaratlanul is bizonyos rendben tolultak elő belőle a szavak írás közben.
Az ötvenes években ilyen szörnyűségek születtek a sertésbőr-beadás idején:
Ki szereti hazáját  
megnyúzza a disznaját.
A Szentkirályi és Bródy S. utca  sarkán működő maszek zöldséges is rímfaragással kísérletezett.
Ha jó forintját megbecsüli,
úgy árainkat megfigyeli.  Továbbá:
Maszek szódavizet igyon,
nem rúg be és nagyon finom.
Nem ragozom tovább.
Ma sokan osztották meg posztjaikban saját verseiket. Bevallom, nekem is voltak, ritkán vannak is csábulásaim ez irányban, mégis sikerült megfékeznem közlési indulatomat.
Inkább egy régi kuplé szövegrészletét másolom le. Azt, amelyet apánk oly sokszor idézett-énekelt egy gyermek keménykalap iránti kielégítetlen vágyáról.
Nézd, kicsikém, nem neked való,
Hadd legyenek mások csillogók.
Majd megtudod, ha megkapod,
Hogy a vágyad becsapott.
         

Online-mise kezdődik az ének a Klotild-ligeti templomban. Amíg énekelnek, addig – gondoltam – behozom a reggeli második kávémat tejjel bőven föleresztve, és még sebtében megiszom, ameddig komolyabbra nem fordul a közvetítendő liturgia. Az énekszöveg a kijelzőn: Szellemi tejre vágyjatok, alleluja! Mi ez, ha nem figyelmeztetés. Mondom is a feleségemnek: - Ezek idelátnak!
Így lehet, mert Isten szeme mindent lát.
Bizonyítsam?
Ahogy kitekintek az ablakon (még mindig énekelnek), gondoltam, hogy készítek egy tündéri fotót a szemközti fa reggeli napsütésben mutatkozó zsenge zöld lombozatáról, amely kontrasztban áll a mögöttes sötét felhőkkel. Kapom a kamerát, beállítom, kattintok. A gép azt mondja: Csett! Lemerült az aksi.     
Ha az ember misére „megy”, hagyjon kint minden földi vágyat - és a tejeskávéját is. Vágyódjon szellemi tejre. Alleluja. 
A napi evangélium hitetlen Tamásról mondja el, hogy közvetlenül meg kellett győződnie arról, hogy
„az Úr az”, a Feltámadott, aki megjelent körükben a zárt ajtón rájuk közelítve.
Esetemben a bizonyíték közvetett volt.
De működik.
***
Az év orvosa, covid-orvosa oda nyilatkozott a rádióban, hogy nagy rébusz továbbra is a koronavírus. Akit megfertőz, akár tünetmentesen is megúszhatja, de bele is halhat a támadásába, lett légyen a páciens aggastyán, avagy éppen fiatal. Mint mondta: Aki rossz génstruktúrát húzott a lottón, az tragikus véget ér. Vajmi keveset tudunk erről az új nyavalyáról. Ami pedig a statisztikát illeti, ez ügyben is bő teret enged a manipulálásnak. Nálunk minden beteget felvállalnak intenzív osztályon való kezelésre, akinek erre van szüksége. A briteknél ez nem így van. A nagyon súlyos esetek nem részesülhetnek intenzív osztálybeli kezelésre. Mind meghalnak, de az intenzív osztályon kezeltek statisztikája jobb képet mutat, mint a honi. A kiskunhalasi kórház végzetesen súlyos betegei közül csaknem a felét sikerül megmenteniük egy saját fejlesztésű terápia beiktatásával.
***  
Néhány Prokop-ujjgyakorlat.
1. Életteli megjegyzése: A lusta szolgálólány átlazsálja munkaidejét. Ám ravaszul önként túlórázik, mert munkaadója megfizeti álnokságát. Hány „élelmes” munkavállaló próbálkozik hasonlóval!
2. Egy aktuális: A valamikori világhódító Dzsingisz kánok helyébe a rettenthetetlen, nemzetközi bűnözők hordája lép. Gáttalanul, mindent eláraszt győzelmes uralmuk. Lehengerlik a szép szót, nemeset, kíméletlen despoták. Mit írt volna, ha a mai közélet szereplőit kellett volna neki jellemezni?
3. Két slendriánsága (avagy hazudj költő, csak rajt ne fogjanak.). Ezt írja:
- Elismerjük, hogy Maximilian Kolbe hősként ment sorstársa helyett a gázkamrába. Elismerjük, de nem oda ment, hanem az éhségbunkerbe.
- Kiszámítom: egy üdvözlégy Mária ennyi perc. Ha csak nem Gounod vagy Schubert Ave Mariájának eléneklésére gondolt... Egy átlagos üdvözlégy normál tempóban nincs 20 sec se.  

Megjelent a Harmat Kiadónál Lackfi János könyve a Jóéjtpuszi. (2800 ft). Bolyki J. méltatja, aki szerint ilyen elegánsan még senki sem borogatta fel az Istenről szóló sztereotípiáinkat, mint L.J.
Nagyon közel áll hozzám ezeknek a verseknek a hangvétele.
Még egy hír a könyvpiacról. A SZIT. Katolikus irodalom tankönyveket adott ki. A kötetekbe belelapozva nem alakíthatok ki véleményt arról, hogy a korábbi tankönyvekhez képest miféle a minőségük, azt azonban a felületes átpörgetés alapján is állíthatom, hogy enciklopédikus bőségben ontja azokat az irodalmi értékeket, amelyek a műveltségünknek alapját képezhetik. Hozzátehetem, hogy ha valakit érdekelnek Európa gyökerei, a kötetek jó segítséget adnak a megismeréséhez. Nekem kultúrtörténeti csemegének tetszik a könyvsorozat. Végtére is a keresztény gyökerek hatják át, művelődéstörténeti értéket mutat fel. S ez hiányzott a tankönyvekből, legalábbis az én tankönyveimből, amelyeket kb. 60 évvel ez előtt forgattam diákként.
***
„Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek vannak, egy újszülöttnek minden vicc új.” (Tabi László)
Nincsenek tökéletes emberek, csak emberek vannak, egy újszülött így is a jövő reménysége. Bizonyíték ezt a történet:
„Hallottam egy férfiról, aki élete végéig agglegény maradt, mivel folyton a tökéletes nőt kereste. Hetvenéves korában valaki megkérdezte tőle: Ön egész életében csak utazott és utazott, New Yorktól Katmanduig, Katmandutól Rómáig, Rómától Londonig tűvé tett mindent. Egyetlen tökéletes nőt sem talált? Egyetlenegyet sem?
Az öreg nagyon elszomorodott, és ezt mondta:
- De, egyet bizony találtam. Egy szép napon, réges-rég rábukkantam egy tökéletes nőre.
- És azután mi történt? ....kérdezte az érdeklődő....Miért nem vette feleségül?
Az öregember bánatosan így felelt:
- Mit tehettem volna? Ő a tökéletes férfit kereste...." (copy: R.J)
***
- Jó napot! Ez az alkoholisták segélyvonala?
- Igen.
- OK. Diktálja le, legyen szíves, a Mojito-koktél receptjét! (V.D.)

 

Az ember járkál a lakásban, mint a ketrecbe zárt oroszlán, és a szakadatlan ismétlődés miatt kedvét veszti. Az emberben hol megsokasodnak a leírásra váró gondolatok, hol pedig cserbenhagyja grafomániájának a forrása – ötlethiányban szenved.
Mert már mindent elmondott,
mert néhány dolgot már kétszer is elmondott,
mert képtelen új élményeket felszívni, ha másért nem,
mert a helyben maradás megfosztja a különféle kihívásoktól, ha úgy tetszik, stresszhelyzetektől.     
És nem érti az ember, hogy miért olyan a kedélyállapota, mint amilyen.
Alig várja, hogy történjen valami: Boruljon be az ég, süssön ki a Nap, és tűzzön hétágra! Történjen már valami az utcában!
De nem.
Arra kell rájönnöm, hogy nem tartozom még magamnak se azzal, hogy naponta letermeljem a kötelező posztomat, és előrukkoljak néhány sosem látott fotófelvétellel. Bár a késztetés megvan bennem, hogy eleget tegyek ennek a kettősségnek (a napi új zeneszám megosztásáról már letettem). Megvallom, hogy az alkalmi ötlettelenség nem segít jókedvre.
Most csak egy fotó látványáról kívánok beszámolni. Az egyik űrszonda elég messze keveredett ahhoz, hogy a Földet az űr apró pontjának láttassa valahonnan, a Napnál is messzebbről. A légypaccnál sokkal kisebbnek mutatkozó Föld csak azért látszik, mert a sötét űrben megvilágítja a Nap. A képet látva még tódítottam is a Föld relatív nagyságának megítélésén, megjegyezve, hogy még messzebbről egyáltalán nem látszik a Föld, sőt a Nap sem. Az űr csaknem végtelen nagy tér.
Jó lenne, ha ez a kép minden közintézmény falán és minden otthonban látható volna, hogy tudatosuljon az emberben: mennyire hiábavaló minden görcsös ragaszkodása érdekeihez, elismertségéhez, véleményéhez, akaratához, menyire élet nélküliek a veszekedések, mennyire hiábavalók az egymásnak feszülések.
Hányszor emlegették az űrhajósok is, hogy a Kékbolygó fentről szép és egységes. Mindenféle gyilkos indulatoktól mentes, csendes és gyönyörű.
Nem kellene folyamatosan azon dolgoznunk, hogy minden ember számára az a hely lehessen, ahol emberi méltóságát egyaránt megélheti otthon és a közéletben?