Mickey webnaplója

Ez az Ő természetesen a szókimondó Prokop festő, pap, író egy személyben.  Mire jó ez nekem? Arra, hogy karcosan megfogalmazott sokféle rövid megfogalmazására hivatkozva utalhassak arra, hogy bezzeg igaza van, vagy éppen nincs igaza. Le kell mondanom arról, hogy mindent magam találjak ki. Nem is vágyom rá. Nézzünk akkor néhányat az Igaz ember módra c. kötetből.
- Szomszédom dicsekszik: – A ház legtöbbet keresője vagyok. De titkolom ám.
- Miből szed össze ennyi jövedelmet? – csodálkozom.
- Nem pénzről van itt szó, hanem a feledékenységem miatt állandóan nyomozok „hova lett” holmijaimért. Nálam talán még nem ennyire áll fenn a dolog, de a trend feltétlenül igaz.
- A forradalmár „tör-zúz” terrorista, kirakatokat dézsmáló bandaként rabolja, ami nem az övé. Nyúlj csak hozzá valamijéhez, nyakadat szegi. Nagyon benne van a világunkban a proletárlelkületű tömeg froclizása, hogy gerjesszen zűrt, provokáljon, rombolja a polgári értékeket, fossza ki az üzleteket. Mit lehet itt ingyen markecolni? Vigyen félelmet a lakosságba. Sose vész ki a mindent nekem mentalitás?
- Ránk mordul: Nem vagyok kíváncsi a meséitekre. Ellenben őfölsége fullaszthat unalmas történeteivel. Világos a kettős mérce. Te fogd be a szádat, és áhítattal tapsolj, hódolj neki kijáró tisztelettel!  Ennek többféle kinyilvánítása van. A mondatai végén nem ereszkedő hangsúlyt használ, hanem épp fordítva. Ezzel utalva arra, hogy nincs vége a mondókájának.
Ha próbálsz megszólalni, hozzáteszi: Még nem fejeztem be.
Vagy: Még csak egy utolsó mondat. Ez aztán eltarthat akár negyedóra hosszat is.
Vagy: Ha már megkaptam a szót, szabad legyen hozzátennem…  
Vagy: Ne felejtsd szavadat!
- Csípős jelzőiddel fájóbb sebeket ejthetsz, mint késsel. A szópofon égetőbb a valódinál. Kit elküldtél, visszautasítottál, halálos ítélettel vetélkedő sorsara juttattad. Írva van: Ami a szívből származik s elhagyja a szájat, az beszennyezi az embert. A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a hamis tanúság, a káromlás (vö. Mt 15,18 skk.). Hozzáteszem: ilyenek a pletyka, a rágalmazás, a neked nem lehet igazad, de még más véleményed se. Az ellentmondás kérlelhetetlen szervévé válhat a nyelv. Jó féken tartani indulatainkat, és vigyázni arra, hogy a másik embernek is van méltósága. Igaz ez a magánéletre és a közéletre egyaránt.    
- A zivatar telerakta a járdát tócsákkal. Ráadásul az ég tükröződése is ruhát adott rájuk. ..absztrakt képek. Pillanatra elfog a keserűség, miért nem csatlakoztam az ilyesmiket festőkhöz. Kifogyhatatlan a témakészlet… Ám a nagyok pl. Botticelli és Tizian megmaradnak örökre. Mélyebben emberiek, mint a természetben lelt véletlenek. Ez nekem is eszembe jut, amikor pusztán az egyedi formákért, vagy a színek megörökítésére kapok a kamerámhoz. Vallom, hogy a formák szépsége, egyszerisége is lehet érték. A színekkel is lehet mondandója annak, akit megfog különös szépségük, harmóniájuk vagy éppen diszharmóniájuk. Nézzük tovább a festő véleményét!
- Tapasztalatom: Kezdj bele, evés közben jön meg az étvágy… Maga a csinálás ráhangolja lelked, begerjeszt, fölcsiholja a kedved. Témád kínálja fordulatait… szinte diktál. Írók panaszolják, hogy hőseik sorsa nem úgy alakul, ahogyan megteremtőjük elképzeli. Az ösztönös festőkre is igaz a tétel. Kevés szerkezeti elképzelésük van, s a megvalósulás során új képzetek tolulnak eléjük, s viszik a saját útjukra az alkotót. De még a szónokokkal is előfordul, hogy úgy elkalandoznak választott témájuktól, hogy kétségessé válik: egyáltalán, visszatalálnak-e eltervezett mondókájukhoz.   
A tudatosságot talán az érzékenység írja felül. Ha így van, elkerülhető a talmiság, a giccs.
        

Szerdán megjelentünk a körzeti orvosnál oltakozni. Míg vártunk az utcán, örültünk, hogy nem esik az eső, csak a szél fúj… fújt is fölénk egy fekete felhőt, amiből kezdett potyogni a hó. Aztán bejutottunk a váróterembe, ahol zene szólt. Vivaldi Négy évszak c. megunhatatlan muzsikája. (Egyesek szerint Vivaldi csak egy darabot írt, csak sokféleképpen variálta. Értem én. Persze nem igaz.) Hamar megkaptuk a  második kínai dózist.
Csütörtökön vártuk, hogy hogyan reagál szervezetünk az immár második felbosszantásra. Nagyjából sehogy. Vélhetően ez most már így is marad. Ami viszont említésre érdemes, az az időjárás capriccioso viselkedése. (Meglepett, hogy az olasz abc nem tartalmaz k-betűt. Persze a c-nél megvan minden szó, amit k-val vagy cs-vel ejtenek, de mégis. Hiányérzetem támadt.) 
Gyakorlatban tapasztaltuk meg a nap folyamán a négy évszak váltásait. Hol a tavaszi rügyezésben gyönyörködhettünk, hol a nyarat idéző meleg sugárzásban, hol az ősz előrevetülését imitálta a szirmok hullása, hol pedig a téli hófúvást. Ez a nap folyamán többször megismétlődött. Egyébként semmi meglepő nincs a jelenségben, avagy miért nevezik szeszélyesnek az áprilist.
A nap folyamán legalább ötször gyújtottam világítást, mert olyannyira besötétedett, s ugyanannyiszor kapcsolatam le a lámpákat, mert ragyogó napsütésben volt részünk.
Sokat fotóztam.       
Megpróbáltam olvasni szokott s félbehagyott köteteimet, de nem sikerült igazán. Megpróbáltam a rejtvényeket fejteni, de unalmasnak találtam őket (unalmasak is – egyfajta rutin kialakulását követően).
Kicsit zenéltem az elektromos orgonán, hogy fiatalodjak a régi slágerek felidézésével, amikor a könnyűzenéhez még dallam is tartozott, és nem pótolták színorgiával sem habokkal és szemkápráztató effektekkel a dallam hiányát.
Kezembe vettem a könyvmegállóból hozott Testvérország c. antológiát, benne ilyen mesékkel: Grimm: Csodálatos hegedűs, Andersen: A kis hableány, Twain: A halhatatlan fej, Wilde: A csillagfiú, Benedek Elek: A vörös tehén, de Saint-Exupéry: A kis herceg és még sok más: Kipling, Gorkij, Móra, Móricz, Tolsztoj, Fallada, stb. meséi. Engem elsősorban a Kis herceg érdekelt. Annak itt kell állnia a könyvtárunkban. Most itt van.
Péntekre derűs időt jósolt a meteorológia. Állunk elébe.
Mivel a vírusfertőzéstől egyre védettebbek vagyunk, végre valahára ki kellene mozdulnunk itthonról.
Elég volt a nagyjából 13 hónapos önkéntes elzártságból.  

  

Szerdán a vakcinára várás jegyében ébredtünk. Délután részesedtünk is belőle - immár másodjára.
Mi ketten túl vagyunk tehát rajta a magunk és a társadalom hasznára.
Éva lány túl van a vírusbetegség kritikus szakaszán,
K. a betegeségen s a Pfizer-oltásokon is túl van,
ZS. kínai vakcinára vár,
M. bármelyikre,
E. túl az első dózison, s ki tudja, hogy a
gyerekek védekezésére kitalálnak e valamiféle módszert.
Vagy elég, ha a felnőttek körében leáll a fertőződöttség, s akkor vége a járvány dúlásának.
Örülök a szervezett gondoskodás e fajtájának, köszönet is jár a törődésért, a logisztikáért, az ingyenes védőoltásokért. Mostani várakozásunk annak szól, hogy álljon meg a járvány, és el ne kapják már, akik eddig szépen védekeztek ellene, de még oltásra várnak.
A betegeknek kitartást, gyógyulást, a túljutottaknak a szövődmények elkerülését.
A folyamatosan mocskolódók részére a megtisztulás kegyelmét, a tisztán látás erényét, az igazmondás kellemességét, a nemtelen gyűlölködéssel való felhagyást kérem. Remélem, rányílik a szemük arra, hogy nem illik mások kárára elméleteket dédelgetni, pláne hangoztatni.
Több szöveget olvastam az oltópontok munkájának minőségéről. Emlékezetem szerint mind a flott munkavégzést dicsérik, az eü dolgozóinak türelmes, udvarias, megértő és támogató viselkedését. Nyugodt szívvel csatlakozunk ezekhez a megnyilvánulásokhoz, mert magunk is ezt tapasztaltuk. Gyanítom, hogy csak azért tűnik fel a dicséret, mert mintegy a sok nemtelen propagandára válaszolnak.      
Vége a nagyböjtnek, de nincs vége az imának böjttel összekapcsolva, mert továbbra is igaz, hogy ez a fajta nem megy ki csak ima és böjt által. Nem én mondtam, csak ismételni tudom.         
É. ma már arról számolt be, hogy a krónikus fáradtság érzésén kívül nincs baja. Állandóan aludna. Az orvosok maguk is ajánlják, hogy a covidon átesett betegek – ha csak tehetik – aludjanak, amennyit csak tudnak, s amennyit élethelyzetük megenged. Legyen akkor úgy!  
Tegnap fagyra ébredtünk, szép napos idő lett, majd felhősödött, délután szél fújt, és némi hó is esett.
Jégeső nem hullott, és szivárványt se láttunk.
A napi vicc szerint „Úgy tűnik, hogy a tél eljött hozzánk nyaralni”.
Késő este egy hatalmas iramú mérkőzést néztem meg. A lehetetlen valósult meg szemem előtt. Ilyen meccset még nem láttam. A Bayer München támadott fáradhatatlanul másfél órán át, a Paris Saint-Germain meg győzött 3:2-re. Mindvégig sűrű hóesésben.  
Végére hagytam egy szép idézetet Prokoptól:
„A nem Láthatóval szó nélkül is, érzéseinkkel is beszélgethetünk.”
Teljesen egyet értek vele.

Vége a húsvéti nagy fellelkesültségnek, ami nem jelenti, hogy nyom nélkül elpárolog hatása, inkább csak annyit jelent, hogy elárad valahol bennünk, s visszatérünk a hétköznapokra. Majdnem dolgos hétköznapokat írtam, ami nemcsak közhely, de jelen helyben járásunkban nem is fedi a teljes valóságot. A valóságban visszatértem kifogyhatatlan Prokop-köteteimhez, és meglepve veszem tudomásul, hogy a hármas hivatást magáénak tudó szerző mennyire szókimondó. Olykor saját kudarcait sem rejti véka alá. Naturalistább, mint én a posztjaimban.    
Két kalandját másolom ide illusztrálásképpen:
1.Nagy vendégeskedés után hazaszállítanak kocsin. Fölpuffadtan. Majdnem szétrobbantanak a fölgyülemlett gázok. Kétségbeesetten , minden erőmből szorítva, nehogy Eolusz szelei hangos viharrá erősödjenek, fegyelmez udvariasságom. Mekkora megkönnyebbülés, mikor kulcsozok, és ajtó mögött érezvén magamat, a bendőmbe zárt orkán nem veti ki ablakom. Pályát tévesztetten rezesbanda trombitása lehetnék.
NB. Húszévesen a Goldberger Textilgyárban dolgoztam Óbudán. Egy éjszakai műszakban odajött hozzám az egyik melós, hogy elmesélje, hogyan járt. A János-hegyen kirándult, amikor is rájött a hasmars. Körülnézett, és elkeseredett. Minden bokorban egy család, egy szerelmes pár, egy baráti társaság. Már vagy negyedórája futkosott ide-oda, míg végül talált egy félreeső helyet. Hatalmas megkönnyebbüléssel szabadult meg a hasában keletkezett űrnyomástól. Azt próbálta értésemre adni, hogy egy biológiai kényszer sikeres megoldódása mennyivel nagyobb felszabadultságot okoz bármi egyébnél.
2. Prokopé a szó: Halászlé gyönyörei közben szájamból a lábam alá ejtettem egy hosszú tésztaszálat. Lehajoljak? Leleplezzem ügyetlenségem? Zavaromban a mellettem ülő tapasztaltabb bajtárs nyugtatott: Ne izgulj! Ilyenkor két megoldás is ajánlható. Vagy odalököd a lehullott ételt szomszédod széke alá, vagy óvatosan talpad kerengő mozgásával beledolgozod a perzsaszőnyeg rovátkái közé.
Kommentár: Van ilyen. Hányszor fordul elő, hogy az étkezésnek csaknem a végén sikerül leönteni a patyolat tiszta terítőt vörösborral, zsíros étellel. Aztán jön a kínos és kényszeredett mosolygás. Nem baj, úgyis… trallala, trallala.
Fama est, hogy az olaszok egy része tálaláskor direkt lepöttyinti az abroszt, hogy senki ne érezze magát vétkesnek utóbb ügyetlenkedése miatt. Megjegyzem, hogy ha már bepiszkoljuk a terítőt, jobb rögtön az étkezés elején, mert milyen az már, hogy csaknem sikerül tisztán végigenni a fogásokat, s a végén rútul megjárni. Olyan, mint utoljára meghalni a már-már kivédett járványban, vagy a háború utolsó napján elesni a harcokban.
Az is előfordult már (60-as évek), hogy a főiskolai tanulmányi kirándulás alkalmával a társaságot többek között palacsintával kínálta a vendégfogadó. Volt, aki már nem bírta megenni, s érthetetlen módon az asztalon üresen álló porcelánvázába tömködte a finom csemegét.
Nem is folytatom.

Mándy Iván angol humorral ír a nyócker serdületlen ifjúságáról a „Csutak-könyvek”-ben. Talán a Csutak visszatér címűben van az a jelenet, amikor valamiféle teljesítmények elismerésére különféle tárgyakat kapnak a nyertesek.
Az 1. díj: Barna villanykapcsoló. A nyertes kiskamasz morogva veszi át a „jutalmat”: – Nem illik a szobánk falához ez a barna. Mire a válasz: – Legfeljebb átfestitek a falatokat barnára. 
A 2. díj: Elefántos radír. A jutalmazott kisdiák szintén kifakad: – Minden évben radírt nyerek. Tavaly kétszínű írógépradírt kaptam. Legközelebb is biztosan radírt nyerek: „Jövőre kerek lesz tevével.”
Mindez oda kötődik, hogy Levi unoka kosarazik az iskolában. Húsvétra többek között kapott egy kosárgyűrűt. Felszereltetett sebtében a csúszda mellé a fa vár oldalára. Kellő magasságban. Ám füves az udvar, s nem is egyenlegesen vízszintes. Sebaj, majd elplanírozzák, és kap egy betonréteget. Igen ám, de ki van téve az időjárás viszontagságának. Esőben, tűző napon nem lehet kosarazni. Sebaj, majd kap védőtetőt a beton. Tovább is van, de nem mondom tovább. Az egész csak képzettársítás volt. Tréfa.
Levi mint oly sok másban, ebben is ügyes.
Mondom a feleségnek: Elmulasztottam Domit lefotózni, amint a kosárgyűrűt antantöv módjára átdobva a fején – büszkén vitte a húsvéti zsákmányt az autójukhoz. Olyan őszinte és egyéni gesztusokkal megáldott, ez a „jogilag iskolás” fickó.
Ha engednék a szülei, idemásolnám, amit a húsvéti vacsoránk fotója kapcsán mondott. (Meg is teszem, de ha tiltakoznak ellene, azonnal törlöm.) Történt pedig, hogy nagyszombaton lefotóztam az ünnepi vacsoránk képét, és elküldtem a családoknak. A képen primőrökben, tojásokban és sonkában gazdag tál látható.  A gyerekek kommentárja visszajött.
Levente megjegyezte apjának: „Fú, ezt kérem. Vegyed ki a képből.”
Erre Domi: De Levi, az már meg van zabálva!”
Nekem megjegyzéséről Miklósa Erika rajongó szavai jutnak eszembe, aki az egyik kis muzsikus teljesítményétől lelkesülve ezt találta mondani: „megZABÁLLAK!!!”  Igaza volt. És nekem is, akinek roppantul tetszik ez a spontán és kendőzetlen megnyilvánulás.    

Két hiteles beszámoló ért tegnap. Dr. Dér Katalin professzorasszony számolt be arról, hogy hogyan tért meg, hogyan érintette meg a Gondviselés, és hogyan gyógyította meg néhány perc alatt depressziójából és mindenféle testi bajától egy húsvét hétfői élmény. Olyannyira sikerült a változása, hogy Pali (a férje) a feleségében végbement látványos változások hatására szintén heti miselátogató lett. Katalin pedig erősödő ösztönzést érzett arra, hogy hatalmas tempóban könyveket hozzon létre bibliai és egyéb témákban. A meghallgatott interjút megerősítő-lelkesítő-lélekemelőnek éltem meg.
Hasonlóképpen a Lackfi Jánossal készült írásos interjú is az örök értékekre s az abszolútum jelenlétére hívta fel a figyelmemet. A fiú (50) a saját esküvőjén lett elsőáldozó. Született hat gyermekük, számos kötetet írt, a jóéjtpuszi-verseket három éve naponta írja. Legtöbbjük jól sikerült vallomás, a hit kérdéseit mai szemüvegen keresztül láttatja.
Azt hiszem, hogy mindkettőjük úgy mutat az égre boldogan, mint a focista, aki gólt rúgott, s hálával tekint felfelé, egyértelmű jelzést küldve annak, akitől minden tehetségét eredezteti.
Így hát megvolt az igen sajátos húsvét öröme, amit csak tetézett a piliscsabaiak látogatása. Órákig itt voltak, mégis nagyon rövidnek tűnt ez a látogatás. Rita baba meg is könnyezte, hogy már mennie kell. Szeret itt lenni. Persze ez kölcsönös. Mi is szeretjük, ha itt van.
Nekem segített a keresztrejtvény kitöltésében.
Mi most megint várunk.
Mindig várunk.
Eddig vártuk, hogy megérkezzenek.
Most várjuk, hogy szerdán megkapjuk a covid-19 elleni vakcina második adagját.
Hogy aztán mire fogunk várni?
Talán a nyárigumi-cserére,
az autó vizsgaeredményére,
a negyedévi újabb gyógyszeradag kiváltására,
a járvány végére,
a nyár elejére,
a közös vakációra.
És mi tagadás – reménytelenül arra, hogy újra húszévesek legyünk.    
 

Van annak vagy négy évtizede is, hogy barátunk megkérdezte óvodás kisfiát, tudod-e, hogy mit mutat az Osztepenko-szobor a jobbjával? Az érdeklődve nézett apjára. – Nos, azt mutatja, hogy ott, a Farkasréten lakunk. A gyerek aztán az óvodában beszámolt megszerzett tudásáról.
Mi meg arra a kérdésre, hogy mit ünneplünk április 4-én, azt mondhatjuk, hogy Zsuzsa lányunk születésnapját, mivel ezen a napon látta meg Isten szép világát. Isten éltesse sokáig jó erőben, egészségben szerettei körében! Elmondhatjuk, hogy mi évente rendületlenül megünnepeljük április negyedikét.
***
Nagycsütörtökről péntekre virradóan fáklyás csapatot vezetett Júdás Jézushoz és tanítványaihoz a Kidron-patak környékére, hogy elfogják Jézust. Hozzájuk érve Jézus megkérdezte tőlük: Kit kerestek? A názáreti Jézust – felelték. Én vagyok – mondta a kérdezett. Amazok meghátráltak és a földre estek. A jelenet még kétszer megismétlődött, mígnem hagyta Jézus, hogy elfogják.
Húsvét vasárnap hajnalában hasonló jelenet zajlott le. Mária Magdolna Jézus sírjánál kesereg, mert nem találja a Mestert a sírban. „Megfordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy ő az. Jézus megkérdezte tőle. ’Asszony, miért sírsz, kit keresel?’ Abban a hiszemben volt, hogy a kertész áll mögötte. Jézus most nevén szólította: ’Mária.’ Erre megfordult, s csak annyit mondott: ’Rabboni’, azaz Mester” – számol be a történtekről János evangélista.
A keresés azóta is folyik. Bár Pascal szép mondásából tudnivaló: „nem keresnétek, ha már régen meg nem találtatok volna”. Ő ugyan eltávozott, mégis köztünk él az Eucharisztiában. (Én veletek vagyok a világ végeztéig.) S csakugyan.
***
Annak idején Fekete Antal magyartanárunk „hatost” (két ötöst) ígért annak, aki kifejti, mit jelent a kifejezés: „hatóságilag tilos!” Persze senki nem tudta. Ő kifejtette: Azt jelenti, hogy csak hatóságilag tilos, egyébként szabad. Kétkedve hallgattuk.
Hasonló közhelyre figyeltem fel. A tévé képernyőjén sokszor hangzik el a következő kifejezés a beszélő mondandójának nyomatékosítására: „legyünk őszinték…” Szerintem teljes öngól, mert adódik a nézőben a kérdés: Korábbi állításaid ezek szerint nem voltak őszinték?
***
Megjelent a FülerBagoly. A legjobb viccet a szerkesztő nyújtja. Azt írja: „Könnyítésül berajzoltuk a fekete négyzeteket, viszont a választóvonalat a megfejtőnek kell megtalálnia.” Ránézek az ábrára. A választóvonalat is berajzolták az ábrába...???!!!
Azért egy elfogadható vicc is van a lapban:
A vendég a kocsmában kér egy pohár bort. Megissza. Kisvártatva a kocsmáros mellette terem: - Látom, hogy üres a pohara. Kér még egyet? – Dehogy kérek! Mihez kezdjek két üres pohárral?

               
  

Közeledik a nagyböjt vége. Ha a keresztények szinuszgörbéje karácsonykor és az epifánia idején a topon (az egekben) volt, akkor jól látszik a kontraszt, hiszen a farsang után a böjt idején a minimumpontot érinti. Ez a hullámvölgy talán nagypénteken éri el a legmélyebb pontját (Keresztények sírjatok… aki látja, és nem sír élő hittel az nem bír… Faludi Ferenc). Ez eltart egészen a feltámadási szertartásokig, azaz nagyszombat estéig. Mély a csend a szívekben. Jézus a krédó szerint alászáll a poklokra, hogy harmadnapra feltámadjon, és mennybe menjen. Ma a beteljesülés napja van.
***
Negyvenkilenc éve házasként vendégségben ébredtünk, s ham and eggs volt első közös reggelink. Ezt megismételhetjük ma, mert április 3. van, vagy két nap múlva, mert húsvét hétfőre esett első közös ébredésünk.
A mai ébredésemet álom előzte meg. Egy regnumi lelkigyakorlaton vehettem részt felnőtt legényként. Az elmélkedős napnak a végén jártunk. Kezdtük a hálózsákos elvackolódást egy nagyobb szobában. Ki-ki majszolgatta még vacsorája végét, tisztálkodott. Tőlem cukorkát kértek néhányan. Ez azért érdekes, mert emlékeim szerint nem volt szokásom a cukorkavásárlás. Egy fickó észrevette, hogy a falon apró, vöröses kukacfélék mászkálnak. Mint mondták, ez erősen csípős fajta, és ha hazahurcoljuk, nem könnyen szabadulunk tőle. Engem annyira felbosszantott, hogy elhatároztam, hazamegyek aludni. Kapóra jött, hogy valaki, egy felnőtt lány kocsival kívánt távozni. Magamra rántottam a hosszúnadrágomat, összecuccoltam, és indultam keresgetni az illető autóját. Keresés közben úgy rémlett, hogy nekem is van autóm. És tényleg. Erre koncentrálva rájöttem, hogy itt áll a ház előtt. Akkor meg mindek hazajönni, amikor már itt is vagyok. Lám-lám. Felébredtem, és megúsztam a hazatalálás mikéntjét, s a hosszúkás férgek támadását is.
***
Ha tompul a hallásod élessége, füled mellé teszed a kezedet, mintegy megnagyobbítva fülkagylódat. Ennek a hátterében az áll, hogy a fül bizonyos frekvenciákat favorizál, a többieket pedig kevésbé hallja, vagy egyáltalán nem. A megnagyobbított kagyló valamelyest bővebben engedi be a frekvenciákat a fülbe. Valójában úgy viselkedik, mint egy tölcsér. Persze ez csak részmegoldás, de segít. A megoldás a hallókészüléken kívül a hangerősítés, ami a többiek idegeire mehet, el addig, hogy az utca embere is tisztán hallja, amit elég lenne nekem hallanom. De a hallásában megfogyatkozott embert is érzékenyen érinti olykor a hangos szó. Nem tudja, hogy ez annak szól-e, hogy értse a neki mondottakat, vagy az indulatosság jele. Még cifrább a dolog, ha két beszélgető ember kölcsönösen kénytelen felemelni a hangját. Lehet, hogy az értetlenségnek az artikulációs bázis problémája az oka, de az is lehet, hogy kölcsönös a hallásvesztés. Így jutunk a poénhoz:
- Ismered a Kovácsot?  
- A Kovácsot?
- Kit?
Előfordulhat, hogy egy házaspár egyik fele gyengébben hall, a másik gyengébben lát. Az előbbi a szalaghíreket fogja olvasni, miközben a másik a tévét nézi, de nem látja a képsor alatt futó híreket. Az előbbinek hallókészólékre, a másiknak szemüvegcserére van szüksége.
Korábban említettem, hogy a süketülő ember egy ideig palástolhatja hiátusát, de megbukik, ha valaki információt kér tőle, és azt a választ kapja a kérdezettől, hogy ahá.
A másik változata pedig ellenérzést szül a társaiban, mert ötször is képes visszakérdezni az általa nem hallottakra. Ez kiváltja a többiek türelmetlenségét.   
***
Egyik fotómhoz a hozzászólás:
1. Nekem ebben a világításban nagyon tetszik.
2. Nekem az tetszik, hogy neked tetszik.
1. :) (tetszik)

Kb. 40 éve annak, hogy megtanultuk Heinrich Schütz Máté-passiójának a négyszólamú - zömmel - turba részeit. A tömeg részvétlenül, más részük részvéttel tanúskodott Jézus golgotán elszenvedett kínhalálról. A négyszólamú részek szövegeinek (Nádasy Alfonz fordítása) megidézésével utalok a történtekre. Ettől a balladai homály, de hiszen a történetet részleteiben ismerjük.
1. A mi urunk, Jézus Krisztus szenvedése. Mint azt megírta, e könyvben megírta minékünk Szent Máté.    
2. Ne most, ne most az ünnep napjain, a néptömeg lázad, forrong és lázad, ha meghallja. Ne most, mert ünnep van.
3. Miért pazarolja pénzét?  Ezt a drága illatot adjuk el pénzért, az árát adjuk koldusnak.
4. Mit kívánsz, hol legyen a húsvét, az ünnep vacsorája?
5. Jaj, nem én, jaj, nem én, vagy én, vagy én, vagy én?
6. Méltó a kínhalálra.
7. Mondd meg nekünk, Krisztus, hogy ki az, aki most megütött?
8. Látja a nép, hogy közülük vagy, közülük vagy te, jól látja, hiszen a nyelved elárul.
9. Nem tartozik hozzánk! Ez a te dolgod, te lásd!
10. Nem szabad e pénzt a templom kincstárába tenni, mert ez vér díja!
11. Barrabást, Barrabást, Barrabást, Barrabást, Barrabást…!
12. Jézust feszítd meg, Jézust feszítd meg! Keresztfára! Föl!
13. Szálljon a vére mi ránk és gyermekeinkre!
14.Üdvöz légy, légy üdvözölve, légy üdvözölve te, zsidók királya.  
15.Hej, te, ki lerontod templomunkat, és harmadnapon felépíted, szállj le, szállj le, Isten Fia, szállj le a keresztről!
16. Másokat meg is mentett, önmaga vár segítséget. Az ő országa Izrael, szálljon le a keresztről, majd hiszünk benne minden. Bízott Istenben, hogyha tetszik néki, mentse meg. Ő azt mondta nékünk: az Isten Fia vagyok én.  
17. Halld! Hívja Illést!
18. Halld és lásd, jő-e hozzá Illés és segít-e?
19. Isten Fia volt valóban. Higgyétek! Isten Fia volt ő!
20. Lásd, mi jól tudjuk, hogy e népcsaló, mit mondott, még mikor köztünk járt: Én harmadnapon újra feltámadok. Ezért te mondd ki, a síron őrség álljon. Három nap őrizzék, mert jöhet titkon sok tanítvány, ellopni őt. A népnek azt hazudná: Feltámadt a sírból. Ez álnokul újabb csalás. Rosszabb mint az első!!!
21. Téged áldunk, Krisztus, aki érettünk, fönn a kereszt fáján kínhalált szenvedtél. Ott ülsz az Isten trónja jobbján, Krisztusunk! Szánj meg minden bűnöst most és örökké!
Kyrie eleison! Christe, eleison! Kyrie eleison!

Jogilag Domi unkánk is iskolás. Felvették az általánosba. Együtt fog járni bátyjával. Hátitáskája már van.
49 évvel ezelőtt március 11-től jogilag már házasoknak számítottunk. Azért csak jogilag, mert a formaságok rendezésén kívül semmi sem változott életünkben. Majd csak az egyházi esküvőnket követően, amikor is összeköltöztünk. Utóbbira pedig húsvét vasárnap került sor. Az pedig 1972-ben április 2-ra esett, azaz ma vagyunk 49 éves házasok naptárilag.
Amennyiben az ünnepnaphoz kötöm az évfordulót, akkor még két nap, hogy emlékezzünk erre az emberek életében ritkának számító eseményre. Ez annál is inkább jogos, mert nagypéntek szigorú böjti nap. Nagypéntek Krisztus kereszthalálának a napja. (Legutóbb 1999-ben esett nagypéntekre április 2.)
Az ünnepléssel tehát megvárjuk a feltámadás napját.
Elmélázhatnánk azon, hogy hogyan értékeljük e hosszas időszakot.
Azt lehet rá mondani, amit a hosszas életkorra is szoktak: A hosszú házasság nem érdem, de teljesítmény.
Nem azért, mert kiérdemeltük, inkább a sorsszerűséghez van köze, annak, hogy így volt megírva a nagykönyvben. Mindenesetre jó, hogy így van. Azt hiszem, életérzésünket növekvő mértékben az agapé jellemzi: Szeretlek, mert szeretlek. Nincsenek elvárások, legalábbis törekvés szintjén nincsenek, hanem az, hogy törekszünk örülni az emberi entitás sokszínűségének.
Eme évfordulón Kékes J. rímfaragóhoz fordulva mondom:
„Ünnepi dalunkat zengem, a jó Isten éltessen minket.”            
***
A közelmúltban elvittük az évtizedek óta őrzött népi kerámiánkat, egy fekete mázas cserepet a fiataloknak, hogy kerti díszként használják fel. Ez egy díszes „lakodalmi zsírosbödön”. Öblös, súlyos darab. Levi vitte jobbra, balra a kertben. Valójában nem tudta, hogy mit kezdjen vele. Csatlakozott hozzá öccse és én is. Látva tétovaságát, elkértem tőle, és azt mondtam nekik, hogy ez a bödön arra jó, hogy felerősítse a belekiáltott hangot. Majd felemeltem és beleordítottam, hogy „KAFFFF”, mert hirtelen a belekaffant szó jutott eszembe. Végül is mindegy volt, hogy mit kiabál bele, aki ezzel akar szórakozni. Az érdekes, hogy unokáinknak tetszett ez a fajta hangicsálás, ők is így kiáltottak bele: „KAFFF, KAFFF.”