Mickey webnaplója

Megszakítjuk adásunkat! – Így harangozzák be a tévében a rendkívüli híreket.
Valami ilyesmi érzésem van, s ez késztet arra, hogy közöljem: március 10.-e délutánjára kaptunk időpontot a helyi orvosiban történő vakcinációra. Mint OV, mi is kínai anyaggal leszünk beoltva.
A korábbiakban leírtam azt a viccet, ami az újonc bolondériájáról szólt, aki addig mondta a papírjaira, hogy nem ez az, amíg meg nem kapta a leszerelő levelét, amit lobogtatva így örömködött:
EZ AZ!!!
Nos, hát a rendelő telefonhívására azt mondom: Ez az, ez az, az az!
        

A csiszolás alatti gyémánt a bolygónk.
A gyémánt foglalata egyfelől:
„Minden jól van úgy, ahogy van, mert ha nem volna jól, másképpen volna.” (Emődi L.)
A készülő briliáns másik foglalata: „Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet.” (Szt. Pio)
Köztük alakul és folyamatosan csiszolódik az ékkő, benne minden állandóság és változás: Idővel megvalósul a Teremtő tisztelete, uralmának eljövetele, akaratának maradéktalan teljesülése.
Ehhez kapjuk naponta a betevő falatokat, a kiengesztelődés esélyét, a kísértések és a gonosz támadásokat elhárító muníciót.
A csiszolásban részt veszünk, amikor sikeréért fohászkodunk: Kedveseink, ellenfeleink, papok, barátaink, közösségeink, honfitáraink, régiónk s az egész világ megtéréséért, a pandémia megszűnéséért.
Nem tudjuk, mikorra készül el a briliáns világ, de elkészül.
Addig meg törődjünk bele, hogy az Atya tudta nélkül egy hajszálunk se vész el.
Ezért fogadjuk el, hogy máris minden jól van úgy, ahogy van, és nincs okunk lelkünket gyötörni.
Elég, ha egyszerűen az Úr útján járunk.  
A sorsunkat majd Ő elrendezi. (Balczó A.)
***
Hajnalban már csicseregnek a madarak.
A félhold üdvözletét küldi az ébredő világnak.
S szégyenlősen el-eltűnik egy-egy felhőfoszlány mögött. De íme, már dereng  is az ég, lassan „felkel” a nap.   
Ebben a hónapban már megvalósul a nap-éj egyenlőség.
Mi meg várunk az oltásra, amiről egyelőre semmi hír.
Beszéltem.

Lelemény. Lelem én. Amikor a bögre aljára tekintettem, megállapítottam, hogy háriszos. Azaz zománca töredezett, noha sértetlenül egyben van. A jelenséget a hőtágulási különbségek okozzák. A repedezett zománc nem zavarja a használhatóságot, csak érdekes hálót rajzol a kerámiára. A háriszosság fogalma még népművészeti munkám során merült fel a fazekasság jóvoltából. Érdekelt, hogy ismeri-e a szakszót az értelmező szótár vagy az idegen szavak szótára, és mivel ezekben nem találtam, megkerestem a Czuczor-Fogarasit, de abban sincs benne a hárisz. Ezután próbálkoztam néhány idegen szótárban rákeresni, hátha jövevényszó, de nem találtam. Itt maradtam informálatlanul. Vajon honnan van ez a szó?
***
Kérdezheted, nincs nagyobb problémám? Mire azt válaszolnám, hogy de igen, van, csakhogy nem tudom megoldani. Várom az oltásra vonatkozó értesítést, de naponta azt kell konstatálnom, hogy „nem az” egyik gmail sem. A tévészereplő Boros Imre elmondta, hogy ő megkapta az első vakcinát, Bogár László pedig arról számolt be, hogy ő még nem. Így van ez.
Addig is tízesével szedem naponta reggel-este a nekem előírt pirulákat állapotom stabilizálására. Gyógyításról nem beszélhetek. A fogyásról viszont nem mondtam le. Segít élni.
Tegnap annyira elegem lett a negatív kicsengésű hírekből, hogy rávetettem a magamat a fotóalbumokra. Megállapítottam, hogy a legsikerültebb sorozat feleség 70. születésnapjára készült. Felvonult rá az egész belföldi társaság, Csupa vidám, kedves arcú felnőtt és még vidámabb, még kedvesebb arcú kis és nagy gyerek. Szép kis ünneplés sikeredett.
Úgy hogy újra megnéztük a képeket az ünnepelttel együtt is kettesben.
***
A nőnap übereli a járványt. Március 8-án a virágboltok nyitva lehetnek.
Többen panaszolják, hogy a Bartók Tavasz koncertjei csak online élvezhetők. Tavaly a Beethoven-év járt hasonló módon.
Persze kellemetlen kihagyni a zenei élményeket, de így válik lehetővé, hogy utóbb élőben is élvezhessék a zeneszeretők a hangversenyeket. Életben maradni fontosabb, mint egy egyszeri eseményen részt venni.   
   

Suenens bíboros könyvét (Új pünkösd?) olvastam évtizedekkel ezelőtt. Újraolvasásakor feltűnt, hogy egykor megjelöltem többek között egy érdekes megállapítását: „Kereszténység és individualizmus egymást kizáró fogalmak.” Marginális megjegyzésem szerint „akkor elég nagy baj van a nyugati civilizációban”.
Telt-múlt az idő, és idén február 7-én – Suenenstől függetlenül vagy sem – ezeket írtam posztomba: Rájöttem, hogy minket akarva akaratlanul individualista nevelésben részesítettek. Nézzük csak, mit mond róla a lexikon. Ilyeneket: „Az individuum emberképe … az énközpontú, öntörvényű ember. Az individualista elveti az ember közösségi természetét … a keresztény emberkép ugyan elismeri az ember egyediségét, alanyiságát, de … kapcsolatokban él. Az ember szabadsága nem igazán függetlenség, hanem a valamire való szabadság, ti. szabadság az értékek megvalósítására. Mindazonáltal fölismerhető az individualizmus a vallásosok között is: közösségtől elszakadt, egoizmusba fordult, az Istenben csak a saját örömét és hasznát kereső lelkiségben.”
Akár Suenens gondolata dolgozott tudatalattimban, akár nem, a vízválasztó az önérvényesítés és az altruizmus között húzódik. Folyamatos és tudatos önmérséklésre van szükség, hogy célunkra törjünk.
***
Már megint nem találom a FB-on reggel olvasott szöveget, amelyben Lackfi János a gyerekek félrehallásait jeleníti meg. Ezek olyan szövegek-szavak, amelyeket a gyerek elhall, vagy legalábbis nem tud helyesen artikulálni. Jó és tréfás szösszeneteket publikált a humoros költő. Mivel nem tudom érdemben megidézni, inkább néhány aprósággal toldanám meg nem talált anyagát.  Olyanok ezek, mint Vámos Miklós könyvcíme: Zenga zének.
Énekek torz hangsúlyú szövegeiből mazsolázok: Múnkaha dánaka lépésedo bog 
Völgyvi dé ken és hegygerincen át töre lőre a hadse reg, afe  hérek partví dékén…
vagy:
Sose halloko lyangyönyö rűnotaszót, ami lyentsihe dernyiko rómban… 
Nem kivétel ezek alól a slágerek világa sem. Itt nem a rossz prozódia, hanem a gyerek félrehallása teszi fantáziadús abszurditássá a szöveget. Adva Láss, ne csak nézz c. sláger. Ebben szerepel ez a sor „csak bemázolt deszka az imádott bálvány…” Nos, ez A. gyerekfejében így alakul át: „bemászod ezt az igazi látványt”
M. pedig az óvodás, logikusan értelmezte a Bródy szöveget, amikor Megbeszélték a cselekményt helyett így artikulálta: „megbeszélték a cseh mesét”.
***
PS.: Van egy jó hírem. Meglett a Lackfi-cikk. Itt lehet levadászni a netről:
https://www.lackfi-janos.hu/a-malac-neve-szarnyati-geza-2/
        

Azon gondolkoztam, hogy az ember élete félegyenes. Megindul zigótaként. Kilenc hónap után megszületik, aztán él, ameddig élnie adatott, aztán pedig meghal, hogy átadja magát az Örökkévalónak az örökkévalóságba. Vajon feltehető-e a kérdés, hogy kik élnek hosszabban, akik 100 év+végtelenig élnek, vagy akik már egyéves korukban meghalnak, hogy aztán örökké éljenek. Van-e értelme arról beszélni, hogy melyik több: az 1+végtelen, vagy a 100+végtelen.   
Mivel a lélek halhatatlan, és mivel Isten tervében „már” létezésünk előtt szerepeltünk, nyugodtan korrigálhatom feltételezésemet, hogy életünk egyenes és nem félegyenes. Az időn kívüli létből jövünk, s oda is térünk vissza.
Ez mind nagyon szép és megnyugtató. Ma azonban, mint egy idő óta minden reggel, este és délben megnézem az emailjeimet az oltódzkodásról szóló értesítést remélve. Eddig mindig nemleges volt a postám, a viccbeli szólással élve ezek sem azok.
Mondom feleségemnek: Naponta várom, hogy megérkezzen az oltásról szóló levél. Egyszer csak meg fog jönni, egyszer csak beoltanak valamelyik vakcinával, s gondolod, hogy akkor boldog leszek? Most borítékolom, hogy nem. Pusztán egy szükséges rosszon leszek túl, hogy esélyem legyen még élni. Ha ugyan nem késik az oltás túl sokáig.  
„Húzd meg ereszd meg!”-et játszanak velünk, polgárokkal. A kormány listázza az oltási sorrendet, a balos polgármesterek pedig próbálják ellehetetleníteni a beoltást. Nem részletezem. Régi a téma.
56-ben járta az át- és átírt falfirka:
Éljen Kádár!
Ne éljen Kádár!
Féljen Kádár!
Ne féljen Kádár!
Miért ne féljen Kádár?
Van még kérdés?   
Ma bejelentette OV, hogy a fidesz kilép a néppártból. Kissé furcsállom, hogy a kdnp nem tart vele.
Hogy mivel fog ez járni, kétesélyes. Mindenesetre jól mutatja, hogy OV nem fél a kihívásoktól. Inkább természetes közegének tartja a folyamatos megmérettetést.
Két napja meghallgattam a Kocsis Zoltánra emlékező 50 perces, kiváló dokumentumot. Sokan méltatják a kétségtelenül zseniális zenészt, helyesebben zenei zsenit, s a kihívásokról pattan ki agyamból Szvjatoszlav Richter megjegyzése, amely kb. így szól: Tüskés természete volt Kocsisnak, indulatosan vitázott, majd telt-múlt az idő, s végül mindig beigazolódott, hogy neki volt igaza.
Még erre a témára hajaz az egykori egyik kiváló angol futballista megállapítása az angol-német focimérkőzésekről: Minden esetben az valósul meg, hogy fej-fej mellett küzd a két csapat, majd 90 perc elteltével a németek győznek.          
Akkor most ennyi.

Amikor a koronavírusban elhunytak statisztikáját láttam, mindig felmerült bennem az, hogy vajon az éves elhalálozási számok megugrottak-e a járvány kapcsán, vagy csak a többféle betegséggel küzdők elhunytának egyik összetevőjeként beszélhetünk a covidról. Hajnalban belefutottam az engem érdeklő statisztikába. Ezek szerint az elhunytak száma Magyarországon
2000-ben : 135.601 ember (nincs vírus)
2005-ben : 135.732 ember (nincs vírus)
2010-ben : 130.456 ember (nincs vírus)
2015-ben : 131.697 ember (nincs vírus)
2019-ben : 129.603 ember (van vírus)
2020-ban : 112.584 ember! (van vírus) (Nov.15. KSH.HU)

Ha hozzáveszem azt a 15 000 főt, akit a járvány  áldozatának tekintenek, akkor se kiugró az elhalálozások éves száma 2020.ban.
Sajnos a FB olyan, hogy az egyszer felmerült adatsort vagy azonnal elmentem, vagy kereshetem órákig. Ez történt velem is. Találtam egy olyan statisztikát is, amely az egyes korosztályok túlélési százalékát mutatta. Emlékezetből idézem meg. A legidősebbek körében az elhunytak aránya 4%-os volt, minden fiatalabb korosztály esetén 1% alatt volt a mutató, egészen az alig kimutatható ezrelékig.
A felsorolás mindenesetre biztatóbb képet mutatott, mint a napi statisztikák már-már horrorja.
Van hát remény, van vakcina is, csak éppen a névre szóló értesítésem nem érkezett meg eddig. Ma is csak azt tudom ismételni, hogy „ez nem az, ez se az”.
Szóljatok rám, hogy ígértem, e témával nem foglalkozom, mert már a csapból is ez folyik. Mégis meg kell bocsátanotok, hiszen a két vázolt statisztika valamiképpen segít helyrepofozni megtépázott reménységünket, amennyiben megállapítja, hogy az elhalálozások száma nem mutat kiugrást, s a covid életveszélyessége elenyésző.
Távol álljon tőlem, hogy lebecsüljem az egyes fertőzöttek elszenvedett kínjait. Csupán azt akartam megmutatni, hogy a túlélési arány hatalmas.
Isten óvja teremtett világát, a koronavírus pedig „mondjon le”, ne szekírozza tovább a világ népességét.
Adja Isten, hogy így legyen. 

Nem azt kapom, amit várok. Ez sem az, állapítottam meg ma is az érkezett anyagokról. Egy figyelemre méltó levél jött. Súlyadó két részletben. Lássuk csak! Mitsubishim 24 éves. Egyszer vettem hasznát a kerékcserének. Unokámat vittem iskolába föl is, meg le is ötcentis friss hóban. A téli gumi a körülményekhez alkalmazkodva megtette a magáét. Májusban lecseréltetem nyári gumikra.
Június közepén műszaki nyaggatás elé néz. Vagy kiáll a forgalomból, vagy átmegy.
Ha nem, akkor a súlyadó második felét nem fizetem be.
Ha átmegy, még egy jó hónapig érvényes az én forgalmim, tehát vezethetem.
Ha az orvos továbbenged, akkor vezetem továbbra is a Coltot.
Ha nem, akkor odaadom valakinek, aki vezetheti.
A fogyókúra némi lazaság után folytatódik.
Ma maszkban lemerészkedtem az utcára. Immár dzsekiben a langymeleg időben.
Találkoztam maszkos és maszkatlan emberekkel.
Jelentem a réten nyílik a százszorszépen kívül az ibolya is.
Elhaladtam a szépséges egymásba csavaródó törzsű meggyfa mellett, amelynek főágai immár nem csavarodnak egybe. Lemetszették őket az ágfodrászok.
Bezzeg a drótfonatkerítésbe csavarodott, vele szimbiózisban (conbiózisban?) élő fatörzzsel nem tudtak mit kezdeni. Készítettem róla képet.
Jó címet kellene adni a fotónak:
Szimbiózis;
Elválaszthatatlanul;
Kényszertartózkodás;
Fával vaskarikával;
Egy élő és egy holt;
Nem kívánt sziámi ikrek;
Csak a halál választja el őket
Kényszerlakhely;
Se veled, se nélküled…stb.
Elkalandoztam. Tehát a súlyadót befizetni igyekeztem a postára a réten át. Senki nem állt előttem a hivatalban. Gyorsan végeztem.
S ha már… akkor elmentem a könyvmegállóba. Hoztam egy kötet Mórát (a sorozathoz illő vászonkötésű). Hoztam egy novellást, de az duplumnak bizonyult. Hoztam aztán egy Steinbeck-kötetet is: Az Édentől keletre c.-t. Már nagyon régen olvastam Aron és Cal sorsának a leírását. Nézem a kiadás példányszámát: 150 000. Ma legfeljebb tizedannyi példányban mernek kiadni könyvet, bár ahhoz is merészség kell. 
Csereképpen hazahoztam értékeket, de kétséges, hogy ma valaki rászánja magát, hogy egy 670 oldalas könyvet elolvasson. Pedig…
És akkor még nem beszéltem arról, hogy újra a könyvmegállóban láttam Werfel Musza Dagh-ját, Sienkiewicz Quo vadisát. Nem kell senkinek? Hatalmas kincsek pedig.
Csakugyan vége a Gutenberg-galaxisnak?
            

G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
-Shakespeare vagyok – felelte az öreg.
Shaw csodálkozva mondta:
- No, akkor maga igazán büszke lehet, hogy ilyen híres nevet visel...
Az öreg juhász elégedetten bólogatott:
- Hát persze, hogy híres a nevem, hiszen már negyven éve őrzöm a birkát ezen a környéken.
***
Olvasta a legújabb novellámat? - kérdezte az ifjú titán a lap szerkesztőjét.
- Olvastam. És tudja, mi jutott eszembe róla?
- Nem. Micsoda?
- Napóleon kardja.
- Miért? – kérdezi felcsillanó szemmel a fiatalember. – Milyen volt Napóleon kardja?
- Hosszú és lapos – hangzott a felelet. 
***
Az énektanár meghallgatja növendékét, majd így szól hozzá:
Önt hallgatva az jut eszembe, hogy helyettesíthette volna Carusót.
- Úgy találja?
- Igen. Meghalhatott volna helyette.
***
A Deák Ferenctől távozó vendég visszafordul, és szabadkozva mondja:
- Majdnem az ön kalapjában mentem el. Látja? Úgy látszik, hogy körülbelül egyforma a fejünk. 
Mire Deák Ferenc:
- Lehet, hogy körül egyforma a fejünk, de belül nem.
***
Visszataszítónak tartom, amikor valaki megjátssza az intelligenst. Mozartról beszél órákat, közben pedig egyetlen festményét sem látta…
***
Unokák mondják: Miért nincs viccmondás az űrben?
- ?
Mert ott nem esik le…
***
Mondok egy viccet. Nevetni fogsz.
Beleesik a folyóba hihihi… Ki marad a parton?
…?
-…hahaha
***
Hogy hívják a jövendőmondó fiát?
…?
-Jóska.
*****
Tegnap azt írtam, hogy „ez nem az”. [Egyik anyag témája sem Meghívó az oltásra.] Sajnos, a mai emaileket átnézve ugyancsak azt írhatom, hogy közülük „egy sem az“.
***
„A gonosz álmok fussanak, és minden éji képzelet. Az ellent kösse meg kezed, testünket hogy ne rontsa meg.” Gonoszat álmodtam. Halálos fenyegetés miatt költöznünk kellett. Mintha keresztényüldözés részesei volnánk. A módszer nem új, űzzük el, vagy nyírjuk ki, és miénk minden java. Inkább felébredtem.

A viccbeli bevonult újoncok közül egy „megőrült”.
Dilinyósan a kezében tart egy papírfecnit, és egyre azt mondogatja, hogy „ez nem az”.
Jelentik társai a tisztnek, aki a dilinyós kezébe ad egy cédulát, hogy próbára tegye.
A baka kitart amellett, hogy „ez nem az”.
Mutatja is a tisztnek:
- Látja? „Ez nem az”. 
A tiszt csóválja a fejét, elküldi pszichiátriára, a hol megismétlődik néhányszor e jelenet.
Végül leszerelik a bolond újoncot. 
Kilép a laktanya kapuján. Kezében tartja elbocsátó papírját, a kerítésen túlról látják újonctársai, ahogy leszerelt társuk jobbra-balra ugrándozik és kiabál:
- Ez az! Ez az! S lobogtatja obsitos papírját.
Naponta többször megnézem a beérkező leveleket.
Naponta többször meg kell állapítanom, hogy ez nem az, és ez sem az.
Még mindig nem az.
Az az igazság, hogy igen régen regisztráltunk a védőoltásra, s egyre több ismerős, meg ismeretlen mesél arról, hogy megkapta a védőoltás első vagy mindkét adagját.
Mi hetek óta azt vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy ez nem az, és ez se az.
Vajon mikor jön el az a nap, amikor az új levelek egyikére ekként reflektálhatunk:
EZ AZ!!!
***
Immár tizenöt éve írom csaknem napi gyakorisággal posztjaimat, s a FB elterjedése óta fel is teszem erre a felületre. Ez nagyjából ötezerötszáz posztot jelent.
Ennyi anyag gyűlt a blogomban össze.
Alighanem együtt több ezer A/4-esen férne el.
Kitelnék belőle néhány könyv, egy füveskönyv is akár.
De már látom, semmi se lesz belőle.
Megélnek a neten, vagy elenyésznek.       

Tudtam, hogy péntek van, mégis folyton bezavart a képbe: mintha szombat volna. Szombat a porszívózás napja, és én vágyat éreztem rá, hogy elvégezzem e munkát. De nem. Péntek van és kész. Alighanem onnan a téves érzés, hogy péntekre fárad el a dolgozó, amit aztán szombaton kihever. Az én elfáradásom csütörtök délután ért véget, miután hazajöttem a szakrendelőből. Pénteken aztán jött a nagy felszabadulás, mintegy előrehozott víkend. Innen lehet ez a komfortos érzés.
Tehát péntek van és tél, de milyen tél. Rövidnadrágban és rövidujjú ingben mentem le a kocsihoz, mert az ablaktörlőlemezek nem jó szögben álltak. A jobboldali verte a motorháztetőt. Találtam egy 12-es dugókulcsot, és beállítottam a lapát állását helyes irányba. Majd jártam egy kört, hogy a nyíló virágokat megörökítsem az előrehozott tavaszban. Találtam nyíló sáfrányokat, százszorszépet, árvácskát. Ezek biztató jelek arra nézve, hogy itt a tavasz, itt a húsvét.
OV azt ígérte, hogy húsvétra mindenkit beoltanak, aki regisztrált. Már nem is tudom, hogy mit várok: a tavaszt, az oltást, a covid-hisztéria végét, a pandémia elvonulását. Mondanám, hogy dögöljön meg a vírus, de hát nem él. Hát akkor pusztuljon el, de nyom nélkül és azonnal.
Elegem van az oltásokból, a hírekből, a pró és kontra pengeváltásokból, a vakcinafajtákból, a vírus-mutációkból, a keserves gyógyszerbizniszből, az ide-oda rángató megnyilatkozásokból.
A Pfizer kitalálta, hogy egy harmadik oltásra is szükség lesz a mutánsok miatt. Többnyire két oltás elég, kivéve azt, amelyikből egy is elég. Egyik hír szerint a matematikusok felkészítenek az új járványhullám katasztrofális méretére, másik hír szerint a szennyvízelemzések arra utalnak, hogy a fertőzöttség mértéke várhatóan kicsit csökken.     
A rendőrség darabra beszámol arról, hogy egy nap alatt hányan kaptak különféle büntetéseket. Itt kapcsoltam ki ma a tévét. Elképzelhető, hogy valakit ez foglalkoztat, és érdekel, esetleg statisztikát vezet a renitensek számának napi alakulásáról?
***
Ej! Nem azt írtam a múltkor, hogy többé egy szót se ejtek a pandémiáról?
Ha így volt, kicsit restellem, ám megígérem most is, hogy soha többé…
Jobban teszem, ha szépséges unokáim fotóit nézegetem, keresztrejtvényt fejtek vagy egy jó könyvet olvasok.