Mickey webnaplója

Monotónia untat – mondom én.
Varietas delectat – mondja a latin. És utóbbinak igaza is van.
Miért jut eszembe?  
Azért, mert csütörtökön P. csabára mentünk a gyerekekhez. Pénteken is, mert megjöttek a nászomék, és valamennyire együtt dolgoztunk.
Ezt az együttműködést tegnap is folytattuk.
Viszont ma már vasárnap van.
A tervezett kertépítési munkák zömmel befejeződtek.  
Nászomék kora délután haza.  A fiatalok pedig jól teszik, ha pihennek egy kevéssé, annál is inkább, mert M. holnap már dolgozni megy.
Mindent összevéve: szeretünk náluk lenni, de úgy gondoljuk, hogy a tőlünk elköltözött öttagú család tartozik egybe. Ezért aztán meg-meglátogatjuk őket, de szeretnénk hozzájárulni az ő függetlenségükhöz is.
Ami pedig engem illet, belülről hallgatom tenger mormogását. Ez annyit jelent, hogy az általam szedett Rythmonorm tabletta olyannyira nyomatja a szinusz jeleket, hogy egész éjszaka a szívritmusomat hallgatom.
(Tehát élek.)
Amit megjegyzek: Ha azt mondom – ne olyan hangosan, szívem! – akkor az előzőekből fakadóan ez azt jelenti, hogy jó lenne, ha szívverésem halkabbra váltana.
Ha eltekintek az előző szituációtól, akkor meg azt jelentheti a ne olyan hangosan, Szívem! –, hogy lécci, lécci, lécci ne zsörtölődjél velem.    
Visszatérve a fülzúgásos folyamat meglétére, nem tudom elfelejteni G. történetét, aki volt osztálytársának, az orvosprofesszornak felvetette, hogy problémája van.
- Mi volna az? – így a prof.
- Zúg a fülem.
- Nekem is – mondta az orvos, és mi a panaszod?
- …Semmi.
***
Még megjegyzem azt is, hogy egykori főiskolámban jó ötven éve végeztünk. Ennek okán meghirdették az aranydiploma átadási ceremóniát. Nem vettem részt rajta. A küldött fotók tanúsága szerint kék-fekete talárba öltöztek az öregdiákok, a fejükre tették a hülye szögletes sityakot, és képesek voltak a fotós előtt ezekben pózolni.
Nem szeretném magamat ebben a maskarában látni.
Ami érdekesebb, hogy a kb. 90 főből álló évfolyamból eddig tizennyolcan elhunytak. A többiek élnek.
Az élőket Isten éltesse!
Az elhunytakat Isten nyugosztalja!      

Este búcsúztam A gregoriántól a beatmiséig c. könyvtől.
A szerző a miskolci Fényi Gyula jezsuita gimnáziumban dolgozott.  Tapasztalatait teszi közzé könyvében, és közben felvázol egyféle korképet, ami a fiatalok szellemi, ideológiai, vallási körülményeit illeti.
Itt csak röviden idézem egyik utolsó eszmefuttatását.
„A szekuláris nyugati iskolák súlyos hibát követtek el azzal, hogy mintegy száz éve kikapcsolták Istent a tanítványok gondolkozásából, s így a létezés tudománya nélkül adnak át technikai ismereteket, illetve a létezés minden spektrumát az állati létezés modellezésévből igyekeznek le vezetni…
Hogy lehet szabad az a gyermek, akinél az okostelefon mintegy infúzió gyanánt be van kötve a szellemi vénájába?
Hogy lehet szabad az az újságíró, aki a híreknek csak egyfajta értelmezéséért s féligazságok szajkózásáért kap pénzt?
Hogy lehet szabad az a keresztény, aki azt mondja, hogy az ő hitén már senki és semmi nem tud javítani, az ötven évre »beállt«?”
A kérdések költői kérdések, amelyekre a szerző talán nem remél választ, vagy ha igen, akkor az igaz  válasz szerinte az lehet, hogy ellopták az univerzumot teremtő és létben tartó Istent az emberek tudatából.
És ez nincs jól így.    
Az viszont jól van, hogy párhuzamosan befejeztem Goda Gábor Családi kör c. krokijait. Így jutottam újra Vásáry Tamás hosszan hömpölygő Üzenet c. négykötetes munkájának a II. kötetéhez. Immár elhagyta az országot 1956 után, hogy Svájcból elstartolva zongorázza körül a világot. Ott építenek házat szüleivel, csodálatos panorámás épületet, ahonnan Vevey környéke belátható.
***
Mi meg két napig Óbudáról elstartolva élveztük P.csaba jó levegőjét, vendégváró kedvességét, szép derült időben.
Igazi és hamisítatlan indiánnyárban. Valahogy megállt az idő, semmi se volt sürgős, megértük a most már minden jó állapotát.
Legyen is most már minden jó a világot átjáró vészjósló tendenciák ellenére.
(Megmondta a rabbi a hozzá forduló érdeklődőnek: „Azt tudom, hogy mi lesz, csak azt nem tudom, hogy addig mi lesz...) 

Ha nincs különösen fontos téma a bögyömben, akkor megpróbálom felhasználni katalizátorként a nap bejegyzéseit az internet átfutásával. Megnézem az emaileket, a közös témában írtakat, néhány kivételezett blogot, a FB-ot. A többi rajtam múlik. Annyi impulzust biztosan kapok, hogy elinduljanak az agytekervényeim valamilyen irányban. Nem mindig ott kötök ki, ahol szeretnék, pl. ma sem. A virtuális háló, a tévéműsorok, az írott sajtó tele van elemzésekkel, hogy miért lett az önkormányzati választás eredménye olyan, mint amilyen lett.
Nálam okosabbak se tudják az elég okát, így az általános képbe beleillik, amiket én gondolok róla.
Azért lett ilyen, mert nem lett másmilyen.
Azért lett ilyen, mert a lovas rosszul verte be a patkószöget. (Ez majdnem a legtöbb, ami kijelenthető.)
Azért lett ilyen, mert az emberek egy része unta a fennálló rezsimet.
Azért lett ilyen, mert már vannak értékek, amiket meg lehet kaparintani.
(A javunkat akarják, de mi nem adjuk. Vagy mégis?)
Azért lett ilyen, mert a másik oldalhoz tartozók is szeretik, ha nekik áll a zászló.
Azért lett ilyen, mert láthatatlan erők hatalmas összegeket pumpáltak a rendszerbe.
Azért lett ilyen, mert akaratlanul is, de az ilyenek támogatták az olyanokat.
Csak egy példát: A kincstári és a hírtévé percenként emlegette Kari Gerit. Ennél nagyobb ostobaságot nem is követhetett volna el. Hihetőleg hiányoztak az iskolából, amikor a reklámpszichológia egyik sarokmondatát tanították: „Mindegy, hogy mit mondanak, csak beszéljenek rólunk.”
Azért lett ilyen, mert „a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál (Lk 16,8b).
Azért lett ilyen, mert a választás eredményének kimenetele ma már nehezebben mérhető be.
Azért lett ilyen, mert a mobilhasználat, az interneten megjelenő anyagok módosítják az emberek tudatát.
Azért lett ilyen, mert ez volt megírva a nagykönyvben.
Nem is ez a lényeg.
Inkább a hogyan tovább…
Vigyázni kell a reklámokra, vigyázni kell a megfogalmazásokra, bízni kell Istenben és szárazon tartani a puskaport. (Azt hiszem, utóbbi mondás Oliver Cromwellre megy vissza.)
Mindenesetre az összevissza verő elemzések kapcsán nekem Karinthy sokadalom-leírása jut eszembe. Az emberek körbeveszik a balesetet szenvedett embert, és mind összevissza beszél.
Így volt, úgy volt, nem vette észre az a marha… pampukálni kell stb… Végül is valaki felkiált:
Ellopták a pénztárcámat! (Ez utóbbi esetemben lehetetlen, mert nincs pénztárcám.)
Na ja! A pénztárcára minden körülmények között vigyázni kell.

Előttem egy fecni, rajta néhány életvezetési kérdés, amikre csak részben tudok válaszolni.  
Életem sikertörténetei, amikre jó emlékezni, és amiket lehetőség szerint meg kell őrizni?
Hűség jóban-rosszban, félszavakból is értő társ, gyerekek születése, unokák születése.
Érdeklődési köröm tágassága, zenei neveltetés, irodalom iránti fogékonyság, a kifejezési készség alakulása, a szép szeretete, rácsodálkozás a világra és Teremtőjére, fotókon való megörökítése is. Bizalom a végső jó kiteljesülésében.
Ráhagyatkozás a világnézetünk optimista-realista voltára.   A perspektívánk végtelensége.
Társak, közösségek, barátok… sok hasonló.
A végtelen jó felismeréséből fakadó életigenlés: „Most már minden jó.”
Amit nem szerettem, kritikus hangvételem a világ tökéletlenségeit illetően. Ennek is megvoltak az okai.
Mint revizor, kénytelen voltam évtizedhosszig hibákat kutatni, találni, az elkövetőket bírálni.
Utóbb mint lektor, korrektor és szerkesztő, kénytelen voltam naponta szembesülni szövegek, tartalmak, kifejezések anomáliáival, s évtizedekig hibák javítgatásán dolgozni, miközben magamban úgy véltem, hogy ha egy közlés értelmét nem veszíti el, csaknem mindegy, hogy mennyiben követi a helyesírás emberek által összehordott és sűrűn változó előírásait.
A folyamat ma is tart.
Először azzal találkoztam általános iskolásként, hogy magyartanárnőm „kijavította” az általam helyesen írt mindig-et mindígre.
Legutóbbi szembesülésem pedig a számon tart, ill. számontart alakváltozása volt.   
És ami a jövőt illeti.
Kevesebb időt kellene a képernyő előtt tölteni,
kevesebbet a tévé előtt,
kevesebbet az étkező asztal előtt.
Többet kellene mozogni, valahogyan mégis
egészségesen kellene étkezni.
Nem ismerem, hogy miket tartalmaznak az élelmiszeripari csinálmányok,
nem ismerem, hogy milyen nyomelemek hiányoznak öregedő szervezetemből.
De azt jól ismerem, hogy egy irányú utcán folynak napjaink, és ezt az utcát úgy hívják, hogy Idő.
Nem látom az utca végét, mert vagy köd van, vagy mert olyan hosszú.
Szeretek élni, s még keresem, hogy mik teremtenek ehhez jó esélyt.
Más megválaszolandó kérdés nincs az előttem álló fecnin.
Tehát mára akkor ennyi. 

Az attitűd nagyjából szellemi beállítottságot jelent. Mostanság sokat olvastam sokfelől megvilágítva arról, hogy milyen alapállásból néz(z)ünk a világra.
Megpróbálom a lényeget belepasszírozni ebbe a posztba. (Nem fog sikerülni.)
1. Egy krisztusi képpel indítok: Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. Krisztus a Jó Pásztor, mi meg a nyomában járó bárányok (keresztény = christianus – krisztuskövető). Ha mi saját erőnkre támaszkodva indulunk a farkasok közé, totális kudarcra vagyunk ítélve. De ha szemünket a minket irányító, óvó, szerető Krisztusra függesztve, s vele, akkor megváltozik a helyzet.
2. Nemeshegyi Péter SJ elmélkedett arról, hogy a nyolc boldogság szemléletmódjával (Krisztus lelkületének a tükre) nem lehet országot irányítani. Nem gondolkoztam el ennek igazságán, de ettől talán még igaz. Mik is ezek? Boldogok a kicsinyek (lelki szegények), a szomorkodók, a szelídek, az igazságot szomjazók, az irgalmasok, a tiszta szívűek, a béketűrők, s akiket az igazságért üldöznek).
3. Az embert Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette. Mivel minden emberre nézve kétségbevonhatatlan tényállítás ez, nincs jogunk kijátszani, felülbírálni, visszaélni értelmével.
4. Ne féljetek, én már legyőztem e világot! – nyilatkoztatja ki Jézus. Hát ne féljünk.
5. Ugyanez a Jézus így imádkozik: Ha lehet, Atyám, vedd el tőlem e kelyhet, de ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tiéd.
6. A mi dolguk, hogy Krisztusnak a nyomán járva megéljük ezeket az életvezetési elveket.
Nem vonhatjuk kétségbe, hogy a tőlünk különbözőkre is vonatkozik az istenképmásiság (imago Dei). Következésképpen úgy kell(ene) mindenkire tekinteni, bennük is ott szunnyad valamiképpen a végtelen Teremtő.
7. Ki kell tennünk magunkat a meg nem értésnek. Még ha olykor fenekedünk is a tartsd oda másik arcodat kemény parancsa ellen. (Az anekdota szerint a ferences barát oda is tartotta, majd amikor hatalmas pofon érte, felgyűrte csuhája ujját és megszólalt: Eddig volt az evangélium, és most jövök én.)
Hát ilyen nincs.
 A mi erőnk rajtunk kívül áll: Krisztus (illetve az Eucharisztia vétele okán bennünk is).
8. A világ csak a szeretetparancs megvalósítása által képes fennmaradni. Minden más erőtlen próbálkozás. Ennek belátása súlyos következményekkel jár.
9. A mi horizontunk nem ér véget e világgal. A teljes léthez képest földi életünk pusztán rövid előkészület ahhoz képest, ami utána következik. Erről a Mester nem hagyott kétséget. Megígérte, hogy letöröl szemünkről minden könnyet.
Amikor magunkba nézünk, legalább az előzőekkel kapcsolatban számot kell vetnünk magunkkal.
Csakugyan nem teljes a fenti képsorozat, most mégis abbahagyom, mert ez csak egy poszt.

Nem akarok a könyvekbe menekülni a való élet kihívásai ellen, csakhogy több érdekes kötettel találkoztam a közelmúltban. Ezekből szemezgettem a múlt héten, egyikből idézek ma, és ki tudja, lesz-e még folytatása a továbbiakban?
Amit jelenleg olvasok, Szabó József László által írt korkép: hazánk és a világ helyzete a katolicizmus szempontjából. A szerző jezsuita szerzetesből lett világi pappá, és tekintetét nem kerülik el lényeges történések, folyamatok.  
A gregoriántól a beatmiséig c. kötetéből idézek egy érdekes felvetést.
„A jezsuita atya, középiskolai tanár számolt be egy dél-amerikai tapasztalatáról. A tizenhét éves fiúk egy csoportja eléje állt. Közölték, hogy nagyra tartják igyekezetét, de ők tudományos megfontolásból más következtetésre jutottak Istennel kapcsolatban. Szeretnék bejelenteni, hogy ők ateisták, és nem tudnak mit kezdeni a hittanórákkal. Az atya visszakérdezett. Biztos, hogy ateisták vagytok? Nem inkább agnosztikusok? Az ateista ugyanis a továbbiakban már nem gondolkodik, tehát felhagyott a tudományos kutatással. Az agnosztikus azonban továbbra is gondolkodik, és nem zárkózik el a párbeszédtől. A fiúk némi töprengés után azt válaszolták, hogy inkább agnosztikusok. Erre az atya fölmentette őket a hittan alól, és agnosztikus klubot szervezett számukra. Harminc évvel később azt tapasztalta, hogy az iskola akkori diákjai közül ők lettek a legkiválóbb katolikusok.”
Ez annál érdekesebb, mert  a köv. lap lábjegyzete így szól: „Háromszor több gyerek vesz részt az iskolai hitoktatásban azóta, hogy a fakultatív helyett bevezették a kötelezően választható tanrendi hittant. Azonban csak 1-2% kapcsolódott be közülük az Egyház életébe.” (114–115. o.)
***
FB-on találtam:
„Rendszeres használat mellett a ReCardio még a legeltömődöttebb ereket is 1-2 hét alatt megtisztítja.” OK. Ha 1-2 hét alatt megtisztítja, akkor minek rendszeresen használni, ha meg rendszeresen kell használni, akkor annak az az oka, hogy nem tisztítja meg 1-2 hét alatt az ereket. Ami jó hír, hogy most 50%-os áron forgalmazzák.
***
Valaki azt közli, hogy Ivan, medugorjei látnok szerint a Közel-Keletről kiindulva a világot háború fenyegeti.
Amit (jelenése nyomán) ajánl az az ima, az ima, és még egyszer - az ima.

A két személyes névmás ebben a formában foglalt. Az enyém különbözik tehát ettől, ha nem is sokban.
Ezek és azok – mondom én. Mondom, mert tegnap
ezek és azok harcoltak egymással.
Ezekre szavaztunk mi, azokra mások.
Ezek narancssárgák, azok tarkabarkák.
Ezek máskor is narancssárgák voltak, azok máskor vérpirosak.
Ezek miatt volt már narancssárga az ország, de azok miatt is volt már vérpiros.
Most is narancssárga, de alatta tarkabarka.
Ezek vesztettek a nagy településeken, azok nyertek ugyanott.
Ezek nyertek a kistelepüléseken, azok vesztettek ugyanott.
Ezek nyertek az önkormányzatok testületeiben, azok vesztettek.  
Ezek egyelőre mégis eredményesen vették fel a harcot azokkal szemben.
Ezek és azok mostantól kénytelenek együtt dolgozni a hivatalokban.
Ám nehéz lesz megmondani ezeknek, hogy kik azok, mert azok konfúz társaság, dacszövetség.
Ezek átadják a főváros főpolgármesteri székét azoknak.
Azok szembe találják majd magukat naponta ezek képviselőivel. Hogy ebből mi jön ki?
Ezek közül most sokan bánkódnak, mondanám: ne tegyék, hiszen azok most örülnek.
Ezek örültek ugyanis egy évtizedig, amikor meg azok bánkódtak.
Ezek gratuláltak azoknak, remélem, azok is megemlékeznek ezekről.
Ezek és azok, vajon dualista a világ, vagy van átjárás ezek és azok között?
Ezek erkölcse ilyen és olyan, azok erkölcse olyan meg ilyen. Mit lehet itt tenni?
Ezeknek üzenem, máskor verjék be jobban a patkószeget. Azoknak üzenem: közösek a tennivalóink.   
Ezeknek és azoknak egyaránt megosztom Laci atya (ugye Varga László püspök) napi üzenetét:
„A Sátán jelentése Vádló. Nagyon sikeres, amikor rávesz a vádaskodásra, mások megszégyenítésére vagy az önvádra. Mondj ellent neki ma is!”

Nem emlékszem, hogy a közelemben tartózkodott volna valaha is turbános ember.
Ma ez történt velünk hazafelé a RailJeten.
Velünk rézsút ült egy barna arcú, nagy orrú, jó közepes ember, sötét öltönyben, nyakkendő nélkül, fehér turbánnal a fején. Rendületlenül nyomkodta okos telefonját, fülesen hallgatott egy tanító férfit.
Egyértelművé lett, hogy indiai az ember.
Hatalmas ékköves gyűrűt viselt. Ránézésre maharadzsának véltem.
Elgondolkoztam rajta, hogy rejt-e valamiféle kellemetlen meglepetést az utasoknak. Mert hát ki tudja.
Pokolgépet nem hordott a testén.
Az nem derült ki, hogy volt-e nála kés, és mire szokta használni.
Az viszont kiderült, hogy van nála kiskanál, mert a nála lévő kiskanállal turbánja alá piszkált.
Talán melege lehetett, vagy viszketett a feje búbja.
Turbánviselete miatt iszlámhívőnek véltem.
Egyebekben semmiféle támadási szándékának nem adta jelét.
Elmondhatta magáról: om shanti. Békés lélek vagyok.
Együtt szálltunk le a Keleti pu.-on. Utána meg egy japán férfi kerékpárjával.
Ahogy a külső peronon jövögettünk kifelé, egy háremre elég kendőbe bugyolált mozlim nő mellett haladtunk el. Ezek közül már kikerülhet öngyilkos merénylő. Hála Istennek, ők se szándékoztak gyilkolászni.
Hogy miért említem egyáltalán?
A tévé az oka mindennek. Soha nem mutatnak békés idegeneket. A hírekben csupán a revolverrel, vagy egyéb kézi lőfegyverrel gyilkolászókat mutatják, öngyilkos merénylőket és késsel hadonászókat mutatnak.
Naná, hogy azokat mutatják.
Pedig az emberek zöme békés természetű. De hát mint ilyenek, teljesen érdektelen híranyagok képzésére.
Ma egyebekben Mosonmagyaróvárra indultunk szép napos időben.
És megérkeztünk szép borús időben.  
Megnéztük a szép fiatalok
széppé varázsolt szobáját, beszélgettünk
szép unokáinkkal, akik megmutatták a 
szép Olaf macskát. Holnap meg
szépen elmegyünk voksolni, mert időnként erre felhatalmazásunk van.
Óhatatlanul elém toppan Karinthy Cini egykori, felesége kérésére visszafojtott, ki nem mondott kérdése. Azt szerette volna megkérdezni a szavazó bizottság tagjaitól, amikor csak egy mozgalomra, a Népfrontra lehetett voksolni, hogy mondják már meg az elvtársak, hogy hogy állunk?
A kérdés most sokkal aktuálisabb és érdekesebb, és
holnap ilyenkor (22 h) választ kapunk arra, hogy hogy is állunk.
Remélem, hogy jól.

Merthogy közöm van hozzá. Közöm, mert a Dávid Katalin által emlegetett jezsuiták jó részét személyesen vagy legalább hírből ismertem a velük való másfél évtizedes együtt munkálkodás okán.
Közöm van hozzá annyiban is, hogy vagy huszonnyolc éve javasoltam egyházi közösségemnek, hogy nyisson a társadalomra. Dávid Kata pedig eleve azon dolgozott, hogy kellő okossággal és a kegyelemben bízva kapcsolatban álljon mindenkivel, aki kész elfogadni társaságát, elveit, és tiszteletben tartja véleményét. A másképp gondolkodókat (a proletárdiktatúra alanyait) nem ellenségként, nem bezárkózva fogadta, hanem állandó párbeszédben maradt mindenkivel, aki hajlandó volt a párbeszédre. Emiatt Mindszenty hibáztatta őt, s megszüntette vele való kapcsolatát.
Közöm van hozzá úgy is, hogy amikor én anyai nagyapámnál nyaraltam Dombegyházán, akkor Kata testvére, a híres Lala, éppen ott töltötte kápláni éveit.
Nekem ennek a Lala (Lajos) papnak a neve ismerősként csengett. Megtaláltam, idén március idusán már megidéztem blogomban. Hát hogyne: a DK fiával, Hidvégi Mátéval készült interjúkötetben említi a paprokont, mint kivételes tehetséget és jelenséget.
D. Katalin megemlékezik Böhm Poldi festőről, akik egy lébényi nőt vesz feleségül, Kaszás Marát, aki Pestre jött orvostanhallgatónak, s akinek nem engedték befejezni az egyetemet. Poldi (Lipót) rákban halt meg és Lébényben van eltemetve. Nos, másik nászasszonyom Lébényben él és Kaszás lány. Muszáj lesz rákérdezni, hogy milyen rokoni kapcsolat fűzte őket össze.
Sok mindent nem tudok erről a Poldiról, de a kötet címlapját díszítő festménye (Grazie) szép és hiteles alkotás.
Ismerősöm ismerőse volt a kötetben bőven emlegetett Kondor Béla, aki felborította a szocreállal való élést, és akinek igényes rézkarcai világhíressé tették.
Közös ismerősként tekintek a kötetben szereplő Bernáth Aurél festőre. Szerettem színeit és szakirodalmi tevékenységét. Számos könyvét olvastam. Dávid Kata emberközelbe hozza személyiségének mélységeit megmutatva.               
Nehéz abbahagyni a reflexiót, de legyen elég most ennyi.

Megszakítottam a Vásáry-életmű olvasását befejezvén az első vaskos és jó nehéz kötetet. Megszakítottam, mert beleolvastam Dávid Katalin Emlékiratok c. munkájába, és azonnal felfaltam a kötet felét. Ő is érzékletes stílusban számol be egy hasonló korról és annak történéseiről, mint Vásáry. Mégis egészen más hangsúlyokkal találkozik az olvasó. Ezekből szemezek néhányat.      
- Az Oktogonnál így kínálja a lapokat a rikkancs:
SZABAD NÉP a MAGYAR NEMZET?
SZABAD SZÓ a NÉPSZAVA?
DEMOKÁCIA hetenként egyszer.
LUDAS a MATYI! (Ez utóbbival Rákosira utalt.)
Hát igen. Ezek a rikkancsok!
Magam meg azt hallottam a szoc. időkben az Örs vezér téri aluljáróban, hogy  legszebb ajándék a NÉPSZABADSÁG. Ez is igaz.
- Máté fiamék lakásukat nagyobbra akarták cserélni, de nem sikerült. Így szóltam férjemhez „Légy szíves, beszélj anyádékkal, intézkedjenek onnan föntről. Ennél okosabbat már nem tudok kitalálni.” Férje, Gyuri néhány nap múlva: „Fölhívott valaki telefonon, hogy tud ajánlani egy négyszobásat a Hegedűs Gyula utcában. Nagyszerű lakás, különben a lakás abban a házban van, amelyben születtem. Hát lehet ennél kedvesebben üzenni az égből? – kérdi a szerző. És azt felelem neki, hogy nem.
Anyám Szent Margit közbenjárását kérte eredményesen 1956 elején, de a legutóbbi ingatlanvásárlás is az égiek segítségével történt.     
- Valahol azt írja Dávid Kata, hogy az édesanyja gyerekeiért egyes tagjait ajánlotta fel Istennek. Egy alkalommal ezt jegyezte meg a szüle: Lányom, valamiféle bajból menekültél meg, mert gyulladásba jött a szemem, és a szemem érted van felajánlva.
Megjegyzem, tíz gyermeke volt.
Megjegyzem nekem is szoktak a tagjaim rendetlenkedni, és négy gyerekünk van.
- Az ostromlott BP-en kószálva egy ruszki katona meglátta és elvette DK karóráját. A vele lévő ruszin lány rákiáltott az oroszra oroszul: „Nem szégyelled magad, az édesanyjától ajándékba kapott órát elrabolnád tőle!” Mire a baka visszaadta neki.
- Egy GPU-s markába került. Sorsa meglehetősen bizonytalanná vált. Tört németséggel folyt közöttük a párbeszéd.
Katalin elmondta, hogy vezetékneve Dávid.
A szovjet kihallgató: Armenszki? Találkoztam Erdélyben Dávid nevűekkel, azok örmények voltak.
Mire Kata: Igen, azok a rokonaink lehettek, én is örmény vagyok.
A GPU-s: …én is örmény vagyok.
Kata kapott tőle egy doboz Nivea krémet, és igazoltatása ezzel befejeződött.     
- Dokumentum értékű igazolást ad a sokat támadott pápák, elsősorban XII. Piusz mellett felsorakoztatva érveit.
Én meg megjegyezem, hogy békétlen világunk minden korunkbeli pápát kifogásol, és már-már nagyon unalmas ez. Most éppen Ferenc pápát macerálják.
Számonkérik rajta, hogy nem tökéletes.
Milyen alapon?