Mickey webnaplója

Az emailek, SMS-ek korában és a twitterek korában, az Y, Z és alfa-generációk korában a szleng igen sok rövidítést használ az egymással való kommunikációban. Az egyik ezek közül a Közöd? Igen, ebben a kérdő formában. Ugyanis ennek a rövidítése: Van hozzá valami közöd?
Mivel népsűrűségünk átmenetileg öt fővel bővült, leépítettünk sok mindent, pl. könyvállományunkat is. És mivel a fiatalok elköltöztek, öt fővel csökkent a létszámunk, és üres polcainkat lassacskán újra könyvekkel kívánjuk benépesíteni. Tegnap feleség ennek a jegyében hat új kiadvánnyal tért haza belvárosi útjáról.
Most jöhet a „közöd?” kérdése. Azaz, hogy nekem mi közöm van hozzájuk?
Kezdem Dávid Katalin Emlékiratok c. munkájával. Valamennyire személyesen ismerem, ismerjük családját. Már régen elfelejtettem, hogy T. elküldte neki az EMSZO induló szövegét, s annak szerzőit. Lapozgatván most megakadt a szemem a 130-131. lapon, ahol apánk, Gy. Antal és nagybátyánk, Horváth László Iván nevesítve van, és az indulójuk szövege is itt található. Önéletírása olvasásra vár.
Szabó József László kötete (A gregoriántól a beatmiséig) már a címében hordozza, hogy közöm van hozzá. A család legtöbb tagja énekelte a Szilas Imre-féle beatmisét. A 142. oldalig kellett lapoznom, hogy előkerüljön neve és műve.  Aztán a többiek, Sillye, Borka, Dax. Utóbbinak különösen is szeretem örvendező zsoltár c. szerzeményét. Kitűnő ihletett dal, ifjúi lendületbe öltöztetve.
A Székely János pp.-kel készült interjúkötet címe: Mindenki érte él.  SZ. J. egykor a Rózsák terén káplán. Ő kereszteli unokahúgomat. Megnyerő, barátságos pap. Talán ő az, akinek sógorom kölcsönadta Skodáját, mielőtt a mi birtokunkba került. Akkor a pap SzJ. Érsekvadkerten szolgált. De Gy. K. is említi, hogy apja gyerekkorától ismeri a SZ. családot. SZJ most már szombathelyi püspök, ahol is élő kapcsolatban állhat nászurammal, hiszen ő ott szolgál a székesegyházban.
A Keresztény megújulási mozgalmak (1500-1800) c. kötet egy konferencia anyagát hozza.
Közöm? Az első előadást Szuromi Szabolcs neve fémjelzi. Ő volt fiunk hittantanára a gimnáziumban. Egy másik előadó Rudolf császárt emlegeti, tőle származik nemesi levelünk. Mondjam tovább? Most nem. Előbb elolvasom a könyvet.
Dér Katalin írta a Próféciák a Messiásról c. munkát. Közöm? Hajjaj. Először is tudom, ki a szerző. Együtt vettünk részt alkalmanként a Faludi Ferenc Társaság ülésein. Ismerem férjét, aki egy Prohászka-konferencián utánam adott elő. Katalin és férje felnőttkorukban fordultak a katolicizmushoz. Rendszeresen szerepelnek a Kat. Rádió műsoraiban. DK-t idéztem olyan szívesen posztomban a közelmúltban, mert tőle ez a gondolatsor: Krisztus él. Ott van a templomban. Nézd meg! (Megnézte. Ott jött a felismerés. Krisztus és Isten szeret, és most már minden jól van.) Minden jól van…
És tényleg. MOST MÁR MINDEN JÓL VAN.              
Utoljára hagytam Túri Sándor: A zarándok c., szerzői kiadásban megjelent kötetét, az El Camino úton vele történtekről szóló beszámolót. Nem ismerem a könyvesbolti dolgozó szerzőt, csak a feleségem. Közöm? Az van. Rokon lelkek vagyunk némiképpen. Nekem is volt elképzelésem önálló kötetről, de nem akartam magánkiadásban megjelentetni. Mert vagy megél a téma a könyvpiacon, vagy minek kiadni.  Ezt én tudtam, a kiadók mást gondoltak. Elkallódott a gépiratom a gépváltások során. Túri S.-nak volt hozzá elég akarata, hogy pénzáldozattal bár, de megjelentesse kötetét. A bevezetője érdekes írást villantat fel.    
Hát ennyi a könyvekhez való KÖZÖM. 

Amikor utoljára Rómában jártam, biztos, hogy GYF volt már a min. elnök. Onnan tudom, hogy annak idején megírtam: az Örök Városban legnagyobb élményem az volt, hogy egy szűk héten át nem láttam egyetlen fotót sem Fletóról. Ez csak azért tűnhetett fel, mert itthon minden áldott nap minden napilap az ő képével volt tele.
Most, hogy az önkormányzati választások előtt állunk, minden főútvonal, és minden közmédia a politikusokkal, és a köztük zajló marakodásról szól. Hogy nem unják már meg!
Csodálkozom is azon, hogy az egyes táborok a riválisok képét oly gyakran mutogatják.
Nem ismerik a reklámpszichológiát (Mindegy, hogy mit mondanak rólunk, csak beszéljenek rólunk.)?
Miközben jól tudják, hogy a plakátok, tévéműsorok hatására vajmi kevesen fognak a szekértáborok tagjai közül átszavazni az ellenfélhez. Avagy látott-e már valaki Fradi-szurkolót ferencvárosi meccsen az ellenfélnek drukkolni?
Olyan szempontból elég ostoba korban élünk, hogy az érzékek lekötése egyre erősebb ingerek bevetését szorgalmazza. Ez határozza meg a plakátháborút, a szájtépéseket, de ennek a hozadéka, hogy a hírek felolvasása közben végig dobolnak, méghozzá a pihenő ember szívritmusát meghaladó ütemben. Dobja csak fel a kedves nézőt a késes gyilkosról szóló anyag.
Hát normálisak vagyunk?
Még megjegyzem, hogy a vitát szorgalmazók gondolkozásának a hátterében csak az állhat: Ha valaki ellenfelét a vitában lesöpri, az alkalmasabb vezető funkcióra. Pedig a vitában való győzelem csupán annyit jelent, hogy vitakészsége fejlettebb, mint ellenfeléé. De vajon aki jobban bírja érvekkel, annak igaza van-e? Ezt senki nem vizsgálja. Aki nyer a vitában, az szakmailag megfelelőbb-e egy posztra? Azt se vizsgálja senki. Így fordulhat elő, hogy a vitatkozó felek mindegyike (táboruk is) saját emberüket vélik a vitában győztesnek (GyF-et OV-ral szemben, Medgyessy esetlenkedéseit szintén OV-ral szemben, stb).
A férfiak hajlamosabbak erre a szájharcra. Minden kocsma tele van nagypofájúakkal. A színvonal gyakran a közélet szereplőinek viselkedésében sem különb.
Nekem dumálsz? Fizettél nekem már egy krigli sört valaha?  Nem? Akkor mit ugatsz?
Lám-lám. Ezért nincs értelme a szájtépéseknek.
A vitának csak akkor volna értelme, ha eljutnának a vitatkozók egy olyan közös nevezőig, ahonnan indulva saját pozitív programjuk egymástól eltérő voltát kívánnák hangsúlyozni, és nem egymás anyázásával foglalkoznának.
Hol vagyunk ma ettől?    

Hogy ki a főnök? Ezt játszotta barátom a fiával. Mindketten kijelentették, hogy én vagyok a főnök. Aztán kedvesen elbirkózgattak egymással, hogy eldőljön a kérdés.
Immár harmadszor ismétlem Szent Pio idevonatkozó mondatát: Járj az Úr útján egyenesen, és ne gyötörd a lelkedet. Azért fontos ez a kitétel, mert akinek az Isten a főnöke, az egyenesbe kerül a tennivalóit illetően, az megnyugodhat, hogy  a Teremtőtől, aki főnök, a parancsolatokban megkapta a Föld használati útmutatóját. Nincs is más dolga, mint megérteni és elfogadni ezt a főnök-beosztott viszonyt, és  tudatosan megélni a kapcsolatban mindazt, amit értésére adtak.
Hogy mennyire minden mindennel összefügg, idézem az Üzenetből az 556. oldal első bekezdését: (Vásáry) „…Tamás érezte, hogy ő a herceg, akit királyok védenek… s nyitnak meg súlyos kapukat, s úgy emelik át szakadékokon, mint egy hegyi óriás … ami ebben a patronálásban olyan nagyszerű, az pontosan az egész arisztokratikus mivolta. Az, hogy neki semmit sem kell tennie, ő csak van, és ezt felfedezik magas helyen, aztán a többi magától megy, mert a mindenható erők gondoskodnak róla, hogy egy csapásra ott teremjen a faluból a királyi udvarban, a munkapadból a pódiumra, az emberek közül az emberek fölé. Ami nagyszerű volt ebben, az a varázsvessző, a veleszületettség adománya, a csoda, ami neki dukál.”           
Nem is idézem tovább. Nemde ez történt a bibliában szereplő legkisebb fiúval, Dáviddal, Izáj fiával, aki tinikorában pásztorolta a birkákat, s onnan emeltetett királyi rangra, hiszen felkente őt az Úr prófétája.
Nem ennek a felmagasztalásának vagyunk részesei mind, akiknek szól a 127. zsoltár. Pihentében is megad minden áldást annak az Úr, akit szeret. Márpedig az embert szereti, hiszen saját képére és hasonlatosságára teremtette.
***
Vásáry-féle szókincs újabb elemei immár benne találtattak az ért. szótárban:
Pimpimpáré fejű = pitypang fejű;
díbol = pusztít.
Mennyi ilyen lesz még, amit korábban sose hallottam?
***   
Néhány nappal ezelőtt újabb képecskét találtam a szélvédőn:
„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak téged, és te dicsőítesz engem.”  (Zs 50,15)
Rájöttem, hogy a lap hátulja árulkodik a feladó kilétéről: egy Éjjeli kiáltás nevű kisegyház nyomdájában készült az anyag.
Hogy kik terjesztik, nem tudom.
Hogy miért csak az én autómon találtam ilyet?
Talán mert megfigyelték reakciómat.
Talán, mert más tulajdonosok áttették az én szélvédőmre. Ki tudja?
***
Egy ma hozott kézirattal bíbelődtem egy félműszaknyit. Jelentem, elkészült a javítgatása.  A számon tart két szó az én időmbeli helyesírási szabályok szerint. Az új ettől eltér. Immár számontart. Ajjaj! A még és a már között vacillálok.
E munka miatt is késett a mai poszt.     

Most egymásután három melódia váltotta bennem egymást: Az első az Abbától I do, I do, … a másik Jó az álmodozás, s legutóbb egy Elvis Presley-szám.
Előtte megkönnyebbültem egy alapos fürdés után.
Előtte megfürödtem, mert a klinikáról jöttem.
Előtte hasgörcsöm volt hazáig mindenféle eszközökön, mert felfújtak egy spéci CT miatt. Nem volt kedvem fotózni sem az általam jól ismert nyóckerben.
Előtte forróság öntött el, szájüregemet meg keserűség a kontrasztanyag miatt.
Előtte lélegezhettem.
Előtte benn tartottam a levegőt miközben a CT letapogatott.
Előtte szabályosan felpumpáltak a fájdalomküszöbig s azon is túl. Olyan érzésem volt, mintha most kínoznának, pedig nem is. Az asszisztens szerint egy kicsit kellemetlen.  …hogy miért kicsit…?
Előtte preparálták két vénámat. Az egyiket íróinak találták (az nem akarta a kontraszt-anyagot). A másikba megint branült helyeztek.
Előtte várakoztam leöltözve egy szál köntösben a két négyzetméteres vetkőzőben. Nem volt kedvem sétálni, noha lényegesen barátságosabb magáncella volt, mint az aradi 13 siralomháza.  
Előtte behívtak.
Előtte felvettek a vizsgálandók listájára.
Előtte megkerestem a klinikán azt a helyet, ahol engem szekálni akarnak.
Előtte metróval elmentem a klinikákhoz.
Előtte busszal elmenetem a metróhoz.
Előtte kocsival kimentem a buszmegállóba.
Előtte csendben felöltöztem, és eltávoztam otthonról, hogy fel ne ébresszem születésnapját ünneplő feleségemet.
Most, hogy megírtam, hogy mi előtt mi volt, utána vagyok a tortúrának, a fürdésnek, a felfúvódottság érzésének, a hashajtóknak, az előzetes háromnapos diétának.  
Most minden jó.
Kicsit hasonlítok a stigmatizált Szent Pióra, hiszen mindkét csuklóm tájékán ott vannak a szúrásnyomok.
Megittam sebtében egy feketét, és elgondolkoztam azon, hogy mi jobb, azonnal kikészülni, mint nem egy ismerősöm (Isten nyugosztalja őket!), vagy naponta tornázni, sétálni és eljárni az uszodába, megharcolni a vízzel naponta? Vagy néha kórházba vonulni, néha ambuláns kezelésre, néha laborra, gyógyszerek után kapkodva, stb.
Hát a fene tudja. Kinek mi a sorsa.
Engem mostanában a már idézett Pio-szlogen éltet:
„Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet.”
Ezt próbáltam ma is.

Holnap még egy vizsgálat.
Diétával készülök rá.
Ha nem mutat bajt, akkor érvénybe lép G. doktor kitétele, amely szerint elég lesz féléves kontroll.
Reménykedem.
Tegnap este elég sok szó esett az eü.-ről  – már korunknál fogva is. De azért is, mert van, aki orvosként vesz részt benne – és nem is Magyarországon.  
Ami kitűnik, hogy a protokoll hasonló világszerte.
Van egy vizsgálatsor, ez ismétlődik a szükséges mértékben, több-kevesebb kényelmetlenséget okozva a pácienseknek (hát persze, patiens - azaz tűrő), anélkül hogy bármelyiküknek az örök életet garantálná.
Lehetnek ragyogó eszközeik, vagy éppen csak megfelelőek, a vége ugyanaz: Egy kis időhosszabbítás ezen a földön.
Ám a létezés elviselhetőbbé tétele egy határon túl nem lehetséges.
Ezt kellene jól behatárolni.   
***
Életemben három Kuksival találkoztam anélkül, hogy a szó hangulatánál leragadva megismerjem a jelentését(Egy negyedik Kuksi a nevéből fakadóan vált Kuksivá, Kukoda volt a vezetékneve). 
A három Kuksi tehát:
Az egyik a Valahol Európában c. film gyermekszereplője.
A másik Csia kislánya, ME. egykori beceneve.   
A harmadikkal Vásáry könyvében találkozom: nővére, Erzsébet beceneve is Kuksi volt.
A név két lehetséges értelme: a kuka (süketnéma) vagy a kukac szó becézése.
Mindkettő az apró gyerek tulajdonságára utal: Még nem tud beszélni, ill. még nagyon kicsi.
De ha már Vásáry. Ugye ő zongoraművész és karmester. De szintén zenész Sáry László és Sáry József.       
***
Olvasom: érvelés. Azonnal átalakul bennem a szó a rövidebb enigmatikus formájára, azonnal betűrejtvénnyé lesz bennem. SÉRV, azaz: érv elé s.
Hát így működöm.

A múltkor megírtam, hogy egy idős kardiológusnő szerint nekem alkatomnál fogva valamilyen testi munka állt volna jól. Tudom is én … kazánkovács, földműves, ács, villanyszerelő vagy ilyesmi. De legalább sporttal kellett volna pótolni az ülőmunka folytán kimaradt mozgást.
Én viszont azt gondolom, hogy érdeklődésemhez leginkább a nyelvészet, és a filológia állt és áll ma is közel. Érdekelt persze a jó zene is. Talán hangszerkészítés lett volna az áthidaló megoldás. Ám  fülemet kikezdte az idő. 
Mégiscsak a filológia és a nyelvészet lett volna a legjobb.
Ma már persze teljesen érdektelen. Az viszont feltűnő, hogy mennyire életelemem az értékes könyvek tartalmának a megismerése. Sokszor okoz dilemmát a kötetek közötti választás.
Azért is örülök annyira Vásáry írás-zuhatagjának, mert beletemetkezhetek.
Ami pedig a nyelvelést illeti, régóta foglalkoztat a fogalmak pontosságára törekvés. Most csak néhány elemet vizsgálok meg egy kicsit.
Adódik az édesanya szó. Teljesen magyar, teljesen szép, teljesen pontos. Édesanyja valakinek az, aki a világra hozta, szemben a mostohaanyával, akinek testileg nem utóda a gyermeke. Ha azt mondom, hogy édesanya, akkor a valakihez tartozását is mondom.
Amennyire lehetőségem megengedte, utánanéztem annak, hogy létezik-e egyéb nyelveken ez a megkülönböztetés. Az olaszban az édesanya madre, az angolban mother, a németben Mutter és így tovább. Érdekelt, hogy az angol mit szól ahhoz, hogy anyát mondok vagy édesanyát. Anya – mother, az édesanya is mother. A németben ugyanez a helyzet. Nem találtam idegen nyelvet, amely megkülönböztetné a szülőanyát az általánosságban használt anya szótól.
Hasonló a királynő-királyné megkülönböztetésének az esete.
A magyarban királynő az, aki egy személyben a legfőbb uralkodó egy országban. Királyné pedig a király felesége.
Az angolban mindkettő neve queen. Németben Königin mindkettő.  Márpedig nem mindegy, hogy mit mondok.
Mennynek királyné asszonya… hangzik a népének.
De Béke Királynője.
A némi kettősség nyilvánvaló.
Ugyanígy járunk a szerelem-szeretet szópárral.
Angolul mindkettő love, németben mindkettő Liebe.    
Márpedig azt is szeretem, akibe nem vagyok szerelmes.    

Hogy virtuóz zenész Vásáry Tamás, azt eddig is tudtam. De hogy írónak is kiváló, azt csak hatalmas önéletírásából tudtam meg. Olyan korképet tükröz, amely szinte kiköveteli, hogy egyszer film forgatókönyv alapja legyen, netán filmsorozaté. Itt mégse ennél szeretnék most elidőzni, hanem annál a szókincsnél, azoknál a tájnyelvi megnyilvánulásoknál, amelyekkel operál. Nem élhetek az egész műből való merítés eszközével, csupán az eddig olvasottak során elém kerülő szavakat írom ide, olyanokat, amelyeket az értelmező szótár sem ismer:
szamárkos ujj;
dürücköl;
pampucolás;
hajteresz… 
A zeneakadémián beszélgetnek. Ezt írja: „Mi, mi történt? – válik elő a növendéknyüzsgésből egy iteti-fiteti orr, amellyel hol a szemüvegét fickantja helyre, hol a szuszkaságát próbálja kitöffenteni Virizlay Misi, a csellista. 
Ezt tegye át valaki angolra.     
Aztán meg a cívisváros környéki tájszólásban kezd párbeszédeket feleleveníteni.
„Na vígre, mán ti is eljöttetek, pedig itt se jobb ám, mint a városban. Nehogy aszt higgyítek, hogy itt aztán lóginázatjátok a lábatokat. Mi mán ugyan megcsináltuk a munka nagy ríszít… itt nektek is kell dógozni…” ..Tán titeket kivíteleznek az ellensígek? Assziszitek előkelősködhettek itt, húzogathatjátok az orrotokat, hát akkor meg minek jöttetetek ide, a városban is elkerülnek a gípek… annak a vín kurvának kell a flanc meg a kocsi!...”

Cetlik: Egy részük szükséges, egy részük felesleges. A feleslegesek egy részének egzisztenciális fontossága hatalmasnak látszott. Ez az Alkalmassági vélemény egészségi alkalmasságról. Megjelölve az alkalmas szó. Mellette a kiegészítés: szemüveggel. (Megjegyzem elavult a szó. Nincs szemüvegem, „szemműanyagom” van.)
Mivel túl vagyok árkon-bokron, a papír elvesztette jelentőségét. Készíthetek belőle papírrepülőt, vagy jegyzetelhetek a hátuljára takarékossági szempontok miatt.
A másik papírból csak repülőgép készülhet, mert mindkét oldalára írtak. Adatlap járművezetésre jogosító okmány kérelméhez. Rajta helyben készült fotóm.  Ami érdekes, hogy nincs rajtam a pápaszem. Levetette velem a köztisztviselő azzal, hogy befénylik. Ilyen se volt még.  
Végül elkészült az új plasztikkártya. A kiadó megjegyezte, hogy rossz ablaknál jelentkeztem. Nem a jogosítvány ablakot, hanem az elkészült okmányok kiadása ablakot kellett volna választani.
Mondom neki, visszamegyek másik sorszámért.
Ne menjen, válaszolja, majd a háta mögött sorakozó abc-rendbe terelt borítékok közül kiválasztja az enyémet. Összehasonlítja a lejárt és az új kártya fényképét. Egyformáknak találja őket. Majd átadja az újat.
Nekem egy régi LúdasMatyi-történet ugrott be. Két pasas utazik a villamoson. Jön az ellenőr, kéri a jegyeket. Átnyújtják, visszakapják, és megjegyzik: Nem vette észre. Az ellenőr kollégájának megsúgja, hogy mit mondtak az utasok. Jön az is, kéri a jegyeket. A két pasi átadja, visszakapja, és megjegyzi: Ez se vette észre. Újabb ellenőrök szállnak a szerelvényre, a régiekkel susmorognak. Ez újak újra ellenőrzik a jegyeket. A két pasi megint megjegyzi: Ez se vette észre. A revizorokat eszi a kíváncsiság, hogy ugyan mit nem vettek észre, hiszen szabályosak a jegyek. Az utasok felvilágosítják őket: A jegyek hátulján lévő szöveg tiltja a jegyek másra való átruházását, mi pedig jegyet cseréltünk. Ez az, amit nem vettek észre.
A kártyáimat összehasonlító tisztviselő se vette észre, hogy a régin szemüveges a képem, az újon pedig nem.
***
Laci atya: Mivel Krisztusban élsz és ő benned, minden küzdelmed egyben szellemi harc, és nemcsak a te harcod, hanem az övé is. Ha hiszed ezt, megtapasztalod irgalmát, amely örökkévaló!
***
Olvasom Vásáry Tamás Üzenet c. négy kötetes munkájának első könyvét. Csaknem hihetetlen, hogy képes valaki mellékfoglalkozásképpen ennyi szöveget begépelni. Nagyalakú a négy kötet, s együtt háromezer oldal. A titok nyitja: A szerző virtuóz zongoraművész. Megszokta a fergeteges tempójú billentyűzést. Teljesítménye alighanem Guinness-rekord. Falom a sorait, mert igen érdekesen, érzékletesen és nagy részletességgel ír.       

Nyár közepe óta kínlódok azzal, hogy levizsgázzon az öreg autóm, majd párhuzamosan két hónap óta azzal, hogy levizsgázzon a gazdája. Úgy éreztem magamat, mint Charlie a kisregényben, aki Algernon-egérrel versenyez, hogy melyikük éri el a labirintus végét először. Az autó kezd rozsdásodni. Ezért, meg mert a motortér poros volt, a gyors szerviz megtagadta a kocsi vizsgáztatását. Nászuram, Feri viszont átsegítette a nehézségeken. Elfogadható áron két évre áldását kapta a kocsi a hatóságoktól a folyamatos használatra.
Én is így jártam. Máskor zökkenőmentesen vettem az akadályokat, most nem. Hogy miért? Fogalmam sincs. Nem változtam igazán. Ötven éves korom óta magas a vérnyomásom. Soha nem okoztam más egészségében kárt karambolozással. Akkor meg miért szívattak idén? Szívgyógyász, hipertónia, holter, eredményhirdetés, háziorvos, kormányablak volt az események sorrendje. Tegnap tettünk pontot a végére az augusztusban elkezdett Canossa-járásnak. Kézbe kaptam két évre jogosítványomat, sőt két évre és egy hónapra, mert amíg az orvosok packáztak velem, addig is használtam a kocsit.
Elmondhatom, hogy égi és földi közbenjárásra Charlie és Algernon egyaránt teljesítették a labirintuson való áthaladást.
S hogy melyikünk hamarabb?
Talán Algernon, talán Charlie.
De akármelyikük is ért célba elsőként, nem rajtuk múlt.
***
Két blődli. 1. Egy igazgatóh. szerint téves a zenészek által használt két ige: hegedül, illetve zongorál. Tudniillik éppen fordítva van a dolog: a zongorista ül a hegedűs áll, tehát a két ige helyesen: zongorül és hegedáll.
Szerintem még mindig torz a két ige, mert eltér a magyar illeszkedési szabálytól. Magas hangrendű magánhangzóhoz nem tehetünk mély hangrendűt, és fordítva.
Tehát zengerül, illetve hogodáll a helyes forma.
2. A zeneszerző így morfondírozik:
Kompon állva tervezek egy parti túrát,
s eközben
komponálva tervezek egy partitúrát.  

Azért különösen is élvezetes egy olyan részletességű önéletírással szembesülni, mint amilyen Vásáry Tamás Üzenet c. kötete, mert lépten-nyomon összefutunk olyan epizódokkal, amelyek szükségképpen jellegzik a mi életutunkat is. Persze nem minden momentumát, de jó néhányat kétségtelenül.
Izgatottan olvastam visszaemlékezését első zongoraszerepléséről. Amikor is pódiumon zenekari kísérettel Mozart művet adott elő szólistaként. Tán még kilenc éves se volt. Az én életem nem hozott ekkora megrázkódtatásokat, de amit ő átélt ott és akkor, a kisebb lélegzetű fellépések során igen hasonlókat tapasztaltam.
Szorongott, szorongtam én is. Nem aludt, nyugtalan voltam én is. Elment az étvágya, az enyém is.
Nem kell félni – mondta az apja. Nézd az ott ülőket káposztafejeknek – mondta az én apám is. Alighanem egyikünknek se sikerült.
Tamáskának viszont akkora sikere volt, hogy feledtette lámpalázát, és egyre nagyobb rutinnal szerepelt a nyilvánosság előtt.
Én ma sem szeretek szerepelni, se kitűnni, se operációra várni, se lábadozni, se magyarázkodni, se szónokolni, se szólót énekelni, se, se, se…
Mivel kenyerem javát megettem, már nem is várható, hogy közszereplést kellene vállalnom, mikrofon előtt nyilatkoznom, hangszeren játszanom sokak előtt.
Bár gyerekkoromban hegedültem, igencsak rühelltem a közös óráknak nevezett alkalmakat, amikor az összesereglett szülők előtt kellett zongorán kísért zenedarabbal előrukkolni.
Csak sokára jöttem rá, hogy nem nekem való, nem az én utam.
Sok kellemetlen perctől kíméltem volna meg magamat, ha határozottan elutasítok minden erre vonatkozó felkérést.
Ma már persze mindegy.
Mégse felesleges talán megemlékezni a múltnak erről a szeletkéjéről, hátha akad az utódok között olyasvalaki, aki a háta közepére se kívánja a közszereplést.  Jobban teszi, ha más irányú tevékenységben tölti ki élete munkás éveit.
***
Egyszer egy idős kardiológus azt mondta, hogy alkatomnál fogva jobb lett volna több fizikai munkával eltöltenem aktív éveimet. Nem azért, merthogy szellemileg visszamaradott volnék, hanem egyszerűen azért, mert testfelépítésem jobbára erre predesztinál. Ha úgy tettem volna, hihetőleg jobban éreztem volna magamat a bőrömben. 
Meglehet, hogy igaza volt.
Ma már ez is mindegy.
***
Ma átveszem az elkészült jogosítványt újabb két évre. Ezzel hosszas vesszőfutásom mind rozsdásodó autóm, mind pedig rozsdásodó gazdája ügyében felfüggesztve két évig.
***  
Szellemes közhelyekből egy csokor:
Ha lenne utolsó pillanat, semmi se készülne el.
Mindenütt jó, de mindig elzavarnak.
A vegetárius régi indián szó. Jelentése „béna vadász”.
Szívós állat a teve. Akár élete végéig kibírja víz nélkül. Sőt utána is.
A felfedezések úgy születnek, hogy valaki nem követi az utasításokat.
Az önző csak magára gondol, az irigy másokra is.
Ha tilosban parkolsz, ne állítsd le az ablaktörlőt. Mozgó a.t. alá nem lehet büntetőcédulát tenni.
Aki a hideget nem szereti, hóember nem lehet.
Az okos csak a felét hiszi el annak, amit mondanak, a zseni azt is tudja, hogy melyik felét.