Mickey webnaplója

Már tegnap fáztam a nagy meleg ellenére attól, hogy ma fel kell keresnem a házi orvost jogosítványom meghosszabítása ügyében, meg hát gyógyszereim is fogytán vannak. Ma hűvös az idő, mégis melegem (elegem) van a gondolattól, hogy nekiinduljak a tortúrának. Indulás előtt a szokásos gyógyszerek mellett bekaptam néhány kocka étcsokit, mert a csokoládé vérnyomáscsökkentő hatású (az endorfinról nem is beszélve). Azonnal bekerültem a rendelésre, mert a páciensek szabadságukat töltik valahol. Nem küldött el szemészetre, pedig korábban tette, nem érte meg a tenziómat, pedig szinte mindig tette, elküldött viszont laborra és cukorszint vizsgálatra, pedig nem szokott, és kardiológushoz, ahová szokott. Van időpontom a szívgyógyászhoz, nincs időpontom laborra és cukorra, viszont kért vérhígító engedélyeztetést jövő évre, ami két utat megspórol. Így 73 évesen megtudtam, hogy az ő javaslata elég ahhoz, hogy vezessek tovább függetlenül attól, hogy mikor fogad a kormányablak új vezetői kártya rendezése ügyében.
Hogy miért van ma szabadnapom?
Attól, hogy felejtem az időpontkérést a cukorvizsgálatra. Majd talán holnap telefonálok.       
Elvégre nekem is jár egy kis kikapcsolódás.
Nem igaz?
***
Van lejjebb. Olyan rejtvényújságot vettem, amely túlságosan sok lényegtelen, ennélfogva értelmezhetetlen kérdésre akar tőlem megfejtést. Ugyanolyan ez, mint a legtöbb betelefonálós játék, és egyéb tévéjátékok. Az átlagon felüli műveltségre vonatkozó kérdések zömére tudom a helyes választ, de a szélsőséges és érdektelenekre nem. Kit érdekel, hogy mi a neve az iráni kiszáradt folyómedernek, vagy homokbuckának.
Persze úgy kell nekem.
Minek foglalkozom rejtvényfejtéssel?

Ma én olvastam az ószövetségből egy hosszú szakaszt. A választott nép elküldi kémeit, hogy nézzenek körül az ígéret földjén. Visszatérve beszámolnak a látottakról. A nép kétfelé szakad, a kishitűekre és az Istenben bízókra.   
„Az az ország, amelyet bejártunk, hogy kifürkésszük, olyan ország, amely elemészti lakóit, s az emberek, akiket láttunk, mind hatalmasak. Óriásokat is láttunk ott. Enak fiait, az óriások nemzetségéből, úgyhogy olyannak éreztük magunkat mellettük, mint valami szöcskék, és az ő szemükben is épp olyannak látszhattunk.”
Ám a látszat csal. A bátrabbak Jerikót hétszer körüljárták harsonasóval. S a város falai leomoltak. Dávid sem bízhatott a saját erejében, amikor meglátta Góliátot.
Ez ma is így van.
Csakhogy ehhez ki kell(ene) lépni magunkból, és minden lépésünket az égiek erejével kellene megtennünk. Mitől félünk? Attól, hogy szöcskéknek és sáskáknak látjuk magunkat a szabadosság élharcosaival szemben? Nem kellene megfutamodni.
Talán a kiállás jegyében indult sáskajárás a világ egyik legnagyobb cége ellen, a Coca-Cola  melegreklámja ellen. Várom a fejleményeket. Sokan bojkottálják a Colát.
***
Vettem Hahotát. Jó áron kínálják az alig poénos füzetet. Sajnálom utólag. Nem adom unokáim kezébe, pedig nekik szántam.
Vettem rejtvényújságot. Nehézkes a kitöltése. Tele van érdektelenségekkel, amelyeket a átlag olvasó nem ismerhet, legfeljebb azt a részét, amelyik témakör közel áll hozzá. Ez így nagyon nyögvenyelős.  Megoldottam az Édes Anyanyelv havilap fejtörőit

Urunk színeváltozásának ünnepe van ma. Máté így írja le: „Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: Arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény.” (Mt 17,1–2) Megjelenik Mózes és Illés…
A helyzet egyedülálló, magával ragadó és időn kívüli. Egy magyar sláger némiképpen a szituációra hajaz, ha akarom. „Megáll az idő, / az égen néma álló csillagok. / A Földön csak te vagy és én vagyok. / Hallgatsz és hallgatok... /  Vagyis
az idő megszűnt,
a tapasztalat földönkívüli,
múlt nincs, hiszen jelen vannak
Mózes és Illés.
Jövő sincs, csak
a jelen és
a jelenés.
Aztán megszűnik az időtlenség, visszaszürkülnek a dolgok e világi dimenziókba, amit egy másik slágerrel illusztrálhatok.
/Rohan az idő, elmúlik az ősz, /évek múlnak el, / megállítanám, de nem lehet, / mert az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább. /
S a folytatás még kiegészítheti az e világi képet egy szenvedélyesen keresztény módon élő ember látásmódjával.
János apostol a Jelenések könyvét így fejezi be: Marana tha! Jöjj el, Uram, Jézus!  
Bródy slágerét pedig így: / Jöjj el hát, ne várjak rád! / Amíg lehet veled leszek, és úgy szeretlek én, mint senkit se még. / Igaz, hogy ő emberre vonatkoztatja a szöveget.
***
Elhoztam tegnap a dedikáló sorokat tartalmazó Balázs Géza-könyvet. Szép kiállítású album számos képpel és gazdag tartalommal. A szövegét a nyelvészprofesszor írta, s saját fotói díszítik a kötetet. Mégsem ezt olvasgattam a metrón és HÉV-en hazafelé, hanem a mellé csúsztatott népszerűsítő szaklapot, az Édes Anyanyelvünk legfrissebb számát. Lebilincselte figyelmemet néhány nyelvi játék. Alig vettem tudomást a dunsztos 32 fokos melegről.  

Az olvasó emberiség két lehetséges csoportra oszlik abban a tekintetben, hogy miféle olvasmányokat szeret. Az egyik csoport a fajsúlyos olvasmányokat kedveli, amelyeket csak többszöri elolvasás árán képes befogadni. Két ilyen véleményről konkrétan tudok. Írásban VD hangoztatja ismételten, hogy számára Thomas Mann: József és testvérei  „a könyv”, amivel nem lehet betelni, ezért újra és újra bele kell merülni egy-egy részletébe.  Két ízben magam is nekifogtam. Mindkétszer le kellett tennem, mert úgy éreztem, hogy feleslegesen bonyolult. Aki azt szereti, hát szeresse. Én bevallom férfiasan, hogy félbehagytam. Ezért nem húzom ki magamat, csak az igazság kedvéért rögzítem.
Az említett VD így járt Gárdonyival. Nekilátott olvasásának, majd letett róla. Minek azt olvasni, amit azonnal meg lehet érteni? – vetette fel, és én meg azt nem értettem, hogy mi a baj azzal, amit meg lehet érteni? Még megjegyzem, hogy Papp Miklós egy előadásában a combos, nehezen emészthető, szellemi erőfeszítéseket kívánó elit írások olvasását szorgalmazza. Megint nem egyezik a véleményünk. Számos alig érthető könyvön rágtam át magamat fiatalabb koromban. Ma nem tenném. Egykor megpróbáltam felkapaszkodni a fentebb nemben megírt írásokhoz, majd azt a tapasztalatot szűrtem le, hogy legtöbbjük nem éri meg a megértésüket célzó szellemi ráfordítást.
Mi értelme két oldalon át részletezni azt, hogy a kutya ugat? Különösen akkor, ha a két oldalt elolvasva sem lehet bizonyos benne az olvasó, hogy csakugyan kutya-e, amiről az írás szól, és csakugyan ugat-e. Hány hiteltelen szószátyár és modoros tanulmány születik, amely nem akar mást, mint tudományos zsargon mögé bújtatott ürességekkel elkábítani a nagyérdeműt. Gyakran hiteltelen írások ezek.   
Én arra hajlok, hogy aki mást tanítani kíván, vagy mással valamit közölni kíván, az úgy tegye, hogy az olvasója – divatos szóval célközönsége – meg is értse, amit megosztani kíván.
Szeretem Gárdonyit akkor is, ha ez ma kevésbé trendi.
Nekem az Egri csillagok egyik legszebb mondata ez: Elmentek. Micsoda feszültségek oldódnak fel ebben a mondatszóban. Az ismételt kegyetlen ostromoknak vége, a jól megrajzolt hősök szenvedései is véget érnek, ha rövid időre is. Azoké, akik hősiességükről tanúbizonyságot tettek. Emberek találkoznak, örülnek egymásnak.
Mai posztom egy szava ez: Megjöttek.
Szintén feszültségek oldódnak fel bennünk. Franciaországból autózott hozzánk rövid időre lányunk és családja. Immár kiegészült létszámunk hétfőre hét fővel. De az éjszaka. Mi aludtunk valamennyit, ők meg vezettek 1300 km-t. Igaz, hogy legidősebb unokánk jócskán besegített a papának. Hiszen van már jogosítványa.
És ő már harmadik generációs sofőr.

Így szól a gyereknóta:
Lóg a lába, lóg a’,
nincsen semmi dóga.
Hogyha vóna dóga,
a lába nem lógna.
Nyugdíjas lévén két szélsőség között pergetem napjaimat.
Egyfelől munkaviszonyom megszűntével igen sok szabadidőm keletkezett. Szörfözhetek a netgen, írhatok posztot, nézhetek hírműsorokat, hallgathatok interjúkat, szundíthatok, ha éppen kedvem szottyan rá, sétálgathatok a szobákban, mint a ketrecbe zárt tigris, vagy ha kellemes az idő és elhagyom eredendő lustaságomat (és persze a Furosemidet), akkor sétálhatok is rövidet vagy hosszabbat.
Másfelől viszont így hetvenen túl időkeretem egyre szűkül, anélkül hogy tudnám: „Mennyi még az annyi?”
Ez pedig arra kell hogy intsen, a lehető legtartalmasabban kell kihasználnom az időt: a legfontosabb könyveket olvasni, a legpozitívabb gondolatokat gondolni, a legjobb magamat adni környezetemnek, ameddig tehetem. A legkevesebbet mulasztani, a legösszeszedettebben élni, a legjobban vigyázni törékeny egészségemre, a legtöbbet átadni abból, amit egyáltalán tudok, s így felkészülni a nagy ugrásra, ami idáig minden embert utolért.
Ez most nem olyan, mint amikor diákésszel elképzeltem, hogy az érettségit eltörölik, mire én oda jutok. (Nb.: Utóbb egy évben tényleg eltörölték, és meglehet, hogy egyszer végképp elállnak az érettségiztetéstől. Hiszen nem a diákokról szól, hanem a felnőttek hacacáréja ez, amikor az elnök eljátszhatja az uralkodót, a tanárok bizonyíthatják, hogy az ő diákjai mit tudnak… öltöny, ruhaköltemények, táncruha is, ballagás, érzelmek, bankett, Kék Duna-keringő stb, stb.)
Ez tehát meglehet, hogy egyszer elmarad, de a végső leszámolás az élet végén nem marad el. Erre még nem volt példa az élve született emberek között.
Volt egy összeszedett lélek köztünk, mi úgy hívtuk: „Pater”. Ő a táborokban is rendkívül szoros beosztással élt az időt illetően. Nem szerette a totojázást. Sűrűn sürgette a fiatalságot: „idő-idő-idő…”  Nézte az óráját, noszogatta a társaságot.
Isten nyugosztalja! Hosszú életet élt, de egyszer csak leketyegett az ő ideje is.

T. Ágnes emailben hívta föl figyelmemet, hogy BG nyelvész professzor blogjának 1000. hozzászólója vagyok. Mivel ritkán nézem meg az üzeneteket, csakugyan nem tudtam róla, mint ahogy arról sem, hogy emiatt a tanár úr megajándékoz egy kötettel. 72-féle kiadvány közül sikerólt a legdrágábbat kiválasztanom. Hadd jegyezzem meg azonnal, hogy egyáltalán nem az ára vezetett arra, hogy e könyv mellett tegyem le a voksomat. Hanem az, hogy Balázs Géza nyelvészet megannyi ágán kívül termékeny íróként és szorgalmas utazóként is ismert. Én meg szorgalmasan nézem világkörüli felfedezéseit, olvasom blogjában úti élményeit, már amelyeket terjedelmi okoknál fogva egyáltalán megoszthat. Kicsit rokonléleknek érzem magamat vele, jóllehet nem vagyok turistafajta, de Várkonyi Nándor Szíriat oszlopain cseperedtem fel, szerettem Vörös Győző egyiptológus megnyilvánulásait, és lelkemnek ez a csücske érdeklődik most Balázs Géza könyve iránt, amely a Körbejárt Föld címet viseli.
Ugyanolyan lelkesedéssel szívom magamba BG nyelvészeti megnyilvánulásait is. Utóbb a rövidített településnevekről írt. Ezek csakugyan léteznek, és kiegészíthetők. Aki Gyarmatra igyekszik, lehet, hogy Balassa-, de az is lehet, hogy Füzesgyarmatra igyekszik. Íme BG példái és az én kiegészítéseim: BG.: A’dam (Amsterdam) Bépé, vagy Pest (Budapest), Nyíregy (Nyíregyháza), Balmaz (Balmazújváros), Kisúj (Kisújszállás), Kecsó (Kecskemét), Szombihely (Szombathely), Zami (Zamárdi), Debi (Debrecen), Zeg (Zalaegerszeg), Balmádi (Balatonalmádi), Hódmező (vásárhely).
Az én megfigyeléseim hasonló alkalmi rövidítéseket sorolnak:  Eszefvé (Székesfehérvár), Kemét (Kecskemét), Nagykan(izsa), Dunaúj(város), S(algó)tarján, Bé(kés)csaba, Béfüred (Balatonfüred), Fészkesfehérvár, (Székesfehérvár), de a BAZ-megye is gyakori.
***
Az „okostelcsik” korában spontán „tolhatnak” ilyesféle szöveget: Idén a „Balcsi”-nál esik a „tali”. Van, aki „Móvárról”, más talán „Kecsóról” indul „Zamiba.” Persze csak akkor, ha nem spanyolba, vagy görögbe készül.  

Valamikor, késő tavasszal vizsgáznia kellett a kocsimnak. 150–250 000 ft-ra saccolta a várható javítási költségeket a szakszerviz, és visszaadta azzal az autót, hogy ők nem menedzselik le a javítást. Ez két napomba került. Feri nászuram vállalta a vizsgáztatásra való felkészítést saját cégén keresztül. Cakk-pakk 53 000-ben volt.
Igen ám, de a gazdájának is le kell vizsgáznia, mégpedig augusztus 23-ig. Ez abból áll, hogy háziorvosi jóváhagyással jelentkeznem kell a kerületi ügyfélirodán vagy kormányablaknál, ahol új engedélyt készítenek. Mivel tudom, hogy a háziorvos elküld kardiológushoz és szemészetre, próbáltam megelőzni azzal, hogy csináltattam egy progresszív szemüveget a minap. Annak megelőző vizsgálati leletét vihetem magammal.  
Háziorvosom még az első félévben kiadta a szívgyógyászati kontrollvizsgálatra szóló beutalót. Ezzel bejelentkeztem a szakrendelőben. Nem fogadták el jelentkezésemet, mondván, majd csak július 1-től adnak időpontokat.  Elsején természetesen nem adtak semmit, csak 10-től. Nos, kaptam. Augusztus 21-re.
Nem várathat addig a háziorvosi jóváhagyás. Tehát valahogyan elé kell mennem ennek a dolognak. Ha megkapom az eü-alkalmassági papírt, már csak a kormányablakhoz kell bejelentkeznem.
Mivel reménytelen, hogy ilyen rövid határidőre sorszámot kapjak, két további lehetőségem marad.
1. Valamikor reggel leülök az irodában, és várom, hátha felszabadul egy hely, s akkor fogadnak.
2. Balatoni strandokra is kitelepül kormányablak. Hátha nyaralás során sikerül rendezni a dolgot. Persze akkor sem együtemű a művelet. Először kapok egy ideiglenes jogosítványt, majd értesítés után megkapom a plasztikkártyát, hogy két év múlva kezdődjön elölről a tortúra.
Nem volna egyszerűbb a heti bevásárlást házhoz szállítással, a személygépkocsis közlekedést taxival rendezni?
A fene se tudja.
***
A Csókay professzor vezetésével összeállt orvoscsoport egy 30 órás műtéttel szétválasztotta a bangladesi ikerlányokat. Azonnal megjelent egy hír, miszerint a Szabadság-hídon imádkozókat meghallgatta az Isten. Hozzászóltam: „...meg még a további egymillióét, akik szintén imádkoztak, ha nem is a hídon.” Hozzátettem, hogy remélem, nem lesznek komplikációk. Posztomban pedig még azt is hozzáteszem, hogy akkor is megjelent volna a hír, ha nem sikerül életben tartani a két kislányt?         

Melyikkel is kezdjem, a családunkról gondolkozom.  
Nyaranta összetartás van, amennyiben a család apraja-nagyja meg van hívva közös nyaralásra. Immár szűk két évtized óta. Először ez sima ügy volt. Megyünk, jöttek. Már nem egészen az.
Van, aki úgy véli, hogy jobb, ha idén nem jön. Érthető, kezdenek többé-kevésbé felnőtté lenni, sok a program, kevés a szabadság etc.
Ma együtt vagyunk, délig. Aztán kiürülünk félig.
Sőt. Öten mennek táborba, ketten maradunk.
Ketten leszünk vasárnapig. Aztán megérkeznek a franciák.
Tele lesz a lakás a nyaralás idejére.
Majd hazamennek a franciák.
Visszajönnek a fiatalok öten, hogy rövid időn belül elköltözzenek megvásárolt házukba.
Aztán újra ketten leszünk. Ha csak meg nem látogatnak bennünket.
Addig is ismételgethetem apósom szüleje mondását: Ezek soha nem jönnek.  
Aztán jönnek az amerikaiak. Megint sűrűsödés várható, családi összetartás, ünneplés.
Majd ők is haza, mindenki haza.
Olyanok vagyunk, mint a hanghullámok. Hol összesűrűsödünk, hol megritkulunk.
Ez nem baj.
Ha ritmusa van, akkor harmonikus a dolog, és életzenévé áll össze.
Apropó zene. Levi tegnap Yamaha szoprán furulyát kapott. 
Még gyakorolnia kell, hiszen leendő osztálytársai egy év óta fújják a magukét.
***
Emailen érkezett ajánlat: „Felújított számítógépek, laptopok nagyszülőknek.”
Igaz is, minek új már arra a kis időre! 

Egy gesztusviccre felépített alaptörténet. Egyszer muszáj megosztani. Legyen ez az egyszer ma.
Sok-sok évvel ezelőtt, a középkorban, a pápát a tanácsadói arra sürgették, hogy tiltsa ki Rómából a zsidókat. Még sincs rendjén, mondták, hogy ezek az emberek háborítatlanul éljenek a katolicizmus központjában. El is készítettek és benyújtottak egy törvénytervezetet a zsidók legnagyobb rémületére, mert tudták, hogy bárhová is mennének, csak még rosszabbra számíthatnának. Ezért aztán igyekeztek a pápát rávenni arra, hogy változtassa meg a rendeletet. A jóindulatú pápa sportszerű ajánlatot tett: állítsanak ki a zsidók valakit, aki pantomimban vitatkozna vele. A zsidók Rómában maradhatnak, ha az ő szószólójuk nyer. A zsidók belegyeztek, és egy iskolamestert jelöltek képviselőjüknek.
Megkezdődött a vita. Először a pápa ünnepélyesen felemelte az ujját, és végighúzta az ég és a horizont között. Erre az iskolamester nyomatékkal a földre mutatott. Úgy látszott, a pápa egy pillanatra meghökkent. Még ünnepélyesebben felemelte egyik ujját, és szilárdan a gondnok arca elé tartotta. Erre a gondnok három ujját emelte fel, amire a pápa még jobban meglepődöttnek tűnt. Kis töprengés után benyúlt a ruhájába, és előhúzott egy almát, mire az iskolamester egy papírzacskóból elővett egy darab lapos maceszt. Ekkor a pápa hangos szóval kijelentette: - A zsidók képviselője megnyerte a vitát. A kiutasító rendeletet ezennel visszavonom.
A csodálkozó kérdésekre a pápa így értelmezte a történteket:
- Ez az ember nagyszerű teológus, és a vita mestere. Azzal kezdtem, hogy végighúztam az ujjamat az ég és a horizont között, jelezvén, hogy az egész világmindenség Istené. De ő ujjával lefelé mutatott, hogy emlékeztessen engem a pokolra, ahol az ördög uralkodik. Erre egy ujjam felemelésével figyelmeztettem arra, hogy egy az Isten. Képzelhetitek, mennyire meglepődtem, amikor ő három ujjával jelezte, hogy ez az egy Isten háromszemélyű, amivel bizonyította jártasságát a mi tanításunkban a Szentháromságról. Látván, hogy lehetetlen legyőznöm ezt a teológiai zsenit, végül is más területre tereltem a vitát. Elővettem egy almát, jelezvén hogy egy új ostoba elmélet szerint a föld gömbölyű. Mire ő azonnal elővett egy lapos kovásztalan kenyeret, hogy ellenvesse, a Biblia szerint a föld lapos. Nem volt mit tenni, el kellett ismernem, hogy ő győzött.
Az iskolamester viszont egész mást olvasott ki a gesztusokból: - Csupa sületlenség volt az egész. Először is a pápa a kezével úgy csinált, mintha azt mondaná a zsidóknak, hogy kifelé Rómából! Mire én lefelé mutattam, tisztán értésére adva, hogy mi nem mozdulunk. Erre ő egy ujjával figyelmeztetett, hogy ne szemtelenkedjem vele. Én három ujjammal mutattam neki, hogy ő háromszor olyan szemtelen volt velünk, amikor önkényesen kiparancsolt bennünket Rómából. A következő dolog, amit láttam, az volt, hogy elővette az ebédjét. Hát én is elővettem a magamét. (Anthony de Mello)
***
Dér Katalinnál olvasom: „A nyugati ember elvesztette képességét a lét örömére, felcserélte a tevékenység és a birtoklás kétes örömével.”
Mi tartozna a lét öröméhez? A társakkal való közösség, együttlétek, örömteli beszélgetések, tánc, éneklés, zenélés, játék, problémák megosztása, megbeszélése, ünneplés, kölcsönös empátia, bizalom, vigasztalás, tehetségek elismerése és felkarolása, kölcsönös öröm elért sikerek miatt, stb.
Helyette a komfort rabszolgái lettünk. Muszáj sokat kitartóan dolgoznunk, ami nem volna baj, de a munkaalkoholizmus már nem rendjén való. A vásárlóerő megnövekedése hozza magával a „dobd el, vegyél újat” elméletét és gyakorlatát. Ez zsákutca.
Nem kellene, hogy így legyen.

Keresem a katalizátort mai posztomhoz.
Lehetne egy tetszőleges latin közmondás, pl. ez: Omnis pinguis bonus. (Minden dagi jó ember). Ez jó, bár éppen fogyózom.
Lehetne az, hogy befejeztem egy könyvet, Sam Small csodálatos élete, amely néhány poénra építve hosszasan vezet elő egy sokepizódos tündérmesét.
Lehetne az, hogy a könyv fordításában előfordulnak slamposságok. Közülük csak egyet emelek ki: Egy regényalak így beszél: „Hej, Sam Small! Egy szép nap úgyis a lipótmezőről (sic!) jönnek érted.” Angol regény lévén ez ugye teljes képtelenség.
Lehetne az, hogy időnként elbóbiskolok. Nem tudom, hogy ez alkalmi valami, ami a fronttal függ össze (most éppen melegfront van), vagy kizárólag a korommal.
Lehetne az is, hogy kár volt hajnalban visszaaludnom, mert szamárságokat álmodtam. Egy férfi felemelkedett a levegőbe gépkocsi darukosarában állva, és átadott az emeleti ablakban egy fémdobozt, benne egy stukker volt meg némi szerszám. Nem tudtam eldönteni, hogy mit akar, életünkre tör-e, vagy más egyéb hajtja. Én mindenesetre rendőrért kiáltottam, s amikor eluntam, felkeltem, s kimentem a konyhába kávét inni.
Lehetne az, hogy a Nescafé kiivása után a bögre alján visszamarad egy kristályos valami. Először a tejporra gyanakodtam, de ha kihagyom, akkor is jelen van. Okozhatja a Nescafé, vagy az Ezerédes nevű szacharinféle. A pici lemezszerűség ott gyűlik össze a bögre alján. Két kérdés maradt. 1. Van-e kellemetlen mellékhatása? 2. Önmagában keletkezik-e, vagy a víz klórtartalma csapja ki?
Lehetne arról, hogy mekkora bürokráciával küszködnek a fiatalok, akik házvásárlási aktus folyamatával birkóznak.
Lehetne arról, hogy csapatunk hamarosan kiegészül a franciákkal.
Lehetne arról, hogy mi oldja a flaszter olajtócsájából a kocsink oldalára fröccsent s rászáradt olajpöttyöket (talán a benzin?).
Lehetne arról, hogy elindul a folyamat jogosítványom meghosszabbitásáért, mert egy hónapon belül lejár.  
Lehetne folytatni a sort, de ez csak egy poszt. Lehetne, de nincs folytatása.