Mickey webnaplója

2000 éve a végidőket éljük. Dér K. így foglalja össze:
„Eljöttével a bűn általánossá válik;
az istenellenes erők megtévesztő munkája kiterjed az egész világra;
természeti csapások, világméretű járványok;
súlyos, kiterjedt egyházüldözés lesz;
ezzel egyidejűleg az evangélium hirdetése kiterjed az egész világra.
A végkifejlet gyors lesz és váratlan, de csak a feltételek teljesülése után jön el, azaz
nem okvetlenül hamarosan.”
***
A tegnapi poszt egyik kitétele tovább mocorog bennem, és arra késztet, hogy tovább gondoljam.
Felidézem: A pápa (II. J. P.) mindig azért imádkozott, hogy Isten akarata teljesüljön. Tulajdonképpen ez az egyetlen logikus imádság. Nem győzködhetjük az Úristent, hogy nincs igaza, mert nekünk kell helytállnunk, hanem azt kell kérnünk, hogy az teljesedjék be, amit ő kíván nekünk.
Eddig az idézet. Mire is gondolok? Az abszolút és a világ minden dolgára kiterjedő kompetenciájú Istennek az akaratával helyezkedünk szembe, amikor gellert kap gondolkozásunk és megformálódik bennünk egy ellenkezés. Legyen meg a te akaratod, de…  miközben tudjuk, hogy az egyetlen logikus valami az volna, hogy az övé valósuljon meg.
Miért?
Nem látjuk az élet erőinek összes vonatkozását, és ezeknek az együtt hatását, eredőjét.
Kivetíthetem ezt a generációk viszonyára is.
A felnőtt tapasztalatával nem rendelkezik a kisgyerek, aki mégis megpróbál ellenkezni a felnőttel. Az vagy tűri, vagy nem. A vesztes a gyerek lesz, aki saját feje után menve gyakorta szamárságokat tesz.   
Ma mintha feje tetejére állt volna a világ. A FB félelmetes képet fest (mutat be) arról, ahogyan egynémely gyerek megpróbálja a felnőtt értésére adni ellentmondást nem tűrő akaratát.
Nem tudom, hogy ez miért alakul így, de hogy téves, az biztos.
A rendszerváltás idején, már Antall J. halála után választásra készült az ország. Az egyik kollégám egykolumnás cikket írt arról, hogy miért teljesen logikus,  ha a választók az MDF-re adják voksukat. A hosszú elemzés ok-okozati összefüggésekkel mutatta meg, hogy ez a magatartás a normális.
Elolvastam a cikket, könnyű volt tartalmával azonosulni, és reméltem, hogy megértik a választók. Tudjuk, hogy nem így lett. Teljesen elvörösödött az ország. Az MSZP nyert országszerte.
Hogy miért?   
Azért, mert az ember nem logikus lény, nem racionális döntéseiben, hanem jobb szó híján misztikusnak nevezem viselkedését, de mondhatnám ösztönösnek is.
Ha ezt kivetítem megint a felnőttek és gyerekek viszonyára, be kell látnom, hogy a velük mindent megbeszélni akaró, tehát a racionalitásra alapozó tárgyalások kudarcra vannak ítélve ugyanez okból. A gyerek sem racionális, hanem ösztönös, vágyai vezérelte entitás.
Tehát nemcsak tapasztalatok híján van, hanem híján van a racionalitásnak is. Ahhoz, hogy szocializációja sikeres legyen, normák közé kell terelni. Ehhez nemritkán kevés az észérvek felsorakoztatása.

Pawel Zuchniewitz könyvéből (II. János Pál csodái) szemezgetek.
- „Isten nem azért van bennünk, hogy szorosabb korlátok közé szorítsuk emberi lelküket. Isten azért van bennünk, hogy kiszakítson minket magunkból.”  (K. Wojtyla)
- A pápa (II. J. P.) mindig azért imádkozott, hogy Isten akarata teljesüljön. Tulajdonképpen ez az egyetlen logikus imádság. Nem győzködhetjük az Úristent, hogy nincs igaza, mert nekünk kell helytállnunk, hanem azt kell kérnünk, hogy az teljesedjék be, amit ő kíván nekünk.
- Toronto, 2002. ifjúsági világtalálkozó. II. J. P. pápáról egy kanadai újságírónő: „Ömlött az eső, és fújt a szél, és ekkor abban a pillanatban, amikor a pápa beszélni kezdett, az ég felszakadozott, és előbújt a nap. Oh, jó pasi ez. Remélem, hogy hála neki, jobb ember leszek.”
***
Amikor én még kis srác voltam, sőt nem is olyan kis srác, hanem gimnazista, akkor a magyardolgozatok elkészítése során nagy gonddal kellett ügyelnünk arra, hogy értekezésünk, témafejtegetésünk minden mondata a címről szóljon. Fekete Antal az általa fölöslegesnek ítélt mondatokat kihúzta dolgozatainkból, s a maradékot osztályozta. Így szorított rá bennünket, hogy a tárgyra koncentráljunk, és arról írjunk, amit a témánk, a dolgozatcím megkíván. Ha ezt meg lehetett tenni a piarista gimnáziumban, akkor meg lehet tenni olyan csúcsszervezetnél is, mint az országgyűlés, ahol nem babra megy a játék. (A hozzám hasonló gondolkozású választók ezt tudnák értékelni.)
Ha tehát én házelnök volnék a parlamentben, azonnal keresztülverném azt az eljárási szabályt, hogy a képviselőknek minden megnyilvánulásukkal a közjót kell szolgálniuk.  Azonnal leállítanám a hozzászólókat, amennyiben személyeskedni kezdenének, sértegetve kollégáikat. Tenném ezt megelőzött bizalommal, hogy talán a képviselők, a frakcióvezetők stb. közössége mégsem bűnözők gyülekezete, hanem az ország szolgálatára felesküdött tiszteletre méltó testület megbecsült tagjai.
Arról álmodni sem merek, hogy az EU testületeitől is elvárjam ugyanezt, aminek természetesnek kellene lennie, mármint hogy egységesen Európa javára hozzák meg döntéseiket. S eszükbe se jusson kárálni egymás ellen. Olykor nyilvánvalóan szörnyű, ahogy megnyilvánulnak.
O tempora, o mores!

A közélet valamiért nem ismeri a vitatkozás alapjait. Bekiabálások tarkítják sokszor a parlamenti üléseken az előterjesztéseket, hozzászólásokat. Nem különben az egyes vitaműsorokat.
Ami a tévé résztvevői között folyik, az sokszor kiábrándító. Talán nem véletlenül Csörte az egyik vitaműsor címe.
Ha osztálytársaim lettek volna a vitapartnerek, hallhatták volna azt, amit én. Egy vitának akkor van értelme, s főleg eredménye, ha a felek meghallgatják egymást, és sikerül valamiféle közös platformra jutniuk. Innen kiindulva előfordulhat, hogy valamiben sikerül a találkozás végére megállapodniuk, vagy kitartva korábbi álláspontjuk mellett, kinyilváníthatják, hogy „ezt én másképpen gondolom”. De nem ez történik. Hanem az, ami kutyák között gyakori. Kölcsönös csaholás, végkimerülésig, illetve az adásidő végéig.
Tegnap a melegfelvonulásról csapott össze egy liberális fickó és egy jobber nő. Tudom, kik, de talán nem is a név itt a fontos. A liberális ismételten a jogegyenlőséget rántotta elő, amit természetesen nem tart be a társadalom, és punktum. A jobber pedig a férfi-nő páros normalitását hangsúlyozta. Az adás végéig sem derült ki, hogy a jogegyenlőségen pontosan mit kell érteni, és miképpen sérül a társadalom intoleranciája folytán, s egyáltalán sérül-e olyan mértékben, hogy ismétlődő felvonulásokkal kellene tiltakozni ellene. Az sem derült ki, hogy a természet része-e a ferde hajlam, s az se, hogy a melegek miért alkalmazzák viszonyukra a házasság fogalmát, amelyet a köznyelv egészen más jelentéssel használ.
Arról pedig aztán végképp nem esett szó, hogy a melegek és a házasok egymás ellen való hergelése hátterében a pénzmágnás világ érdekei állnak. Mégpedig azért, mert a nemzetek léte, a közösségek összetartó ereje, a családok még összébb tartó mivolta sérti a profitközpontú világ eluralkodását. A fogyasztói társadalom tagjai akkor válnak nem gondolkodó, csak hedonizáló, arctalan tömeggé, ha a különféle világnézetek helyett a leggyakrabban hazug reklámok irányítják fogyasztói szokásaikat.
Mivel erről az alapvető s meghatározó eszmerendszerről egy árva szó se esett, senki nem gondolhatta, hogy a kialakuló vitának bármiféle eredménye lehetne.
A pénzvilág meg folyamatosan röhög a markában.
Ez kell nekünk?

Dér Katalin nálam három évvel fiatalabb. Egyetemi tanár. Ateista szülők gyereke. Férjhez megy, súlyos, állandósult depresszióban szenvedett. Egy vele készült rövidfilmben (ld. youtube, Felmentve) arról számol be, hogy 1990 húsvét vasárnap reggel arra ébred, hogy valaki beszél hozzá, de nem szavakkal. Azt mondja neki: „Jézus Krisztus meghalt érted. Oda lehet menni, és meg lehet nézni.” Felpattan, elmegy a templomba, semmit nem észlel az ott folyó istentiszteletből, csak egy bizonyosság fogja el: „Isten van, és engem szeret. Jézus is szeret – és ez igaz.”
Ez igaz, ez igaz.
Nem tudja, miként: potyognak a könnyei mint az özönvíz.
Hazaindul, és tudja, hogy „most már minden jól van”. Otthon látja a szintén ateista férje, hogy elment egy súlyosan depressziós beteg, és hazajött egy egészséges, kiegyensúlyozott nő. Egy hét elteltével férje is istenhívővé lesz.
Az életem úgy hozta, hogy a házaspár mindkét tagját ismerem.
Férje, Horváth Pál filozófus. Vele együtt adtunk elő Székesfehérváron az egyik Prohászka-megemlékezésen. Mindketten szoktak a Mária-rádióban, ill. a katolikus rádióban szerepelni. Pali szentekről, egyebekről, Katalin a bibliai könyvek elemzéséről, zsoltárokról, jelenések könyvéről tart előadást. Kicsi a világ, és örülök neki, hogy megismerhettem őket ebben a kicsi világban. Az interneten érdemes megnézni a bő tízperces videót, mert gyönyörű a maga nemében, és igaz és igaz és igaz.                
***
A nyugdíjasnak minden nap egyforma. Tegnap tudtam, hogy szombat van, meg is jegyeztem a feleségnek a humor kedvéért: Te, ma nem megyünk dolgozni, szabad szombat van. De hogy ma miért éreztem ugyancsak azt, hogy szombat van, azt végképpen nem tudom.
***
Szent II. János Pál (subito santo) életének azokat a morzsáit szerkesztették könyvbe, amelyek betegek rendkívüli gyógyulásairól szólnak (II. János Pál csodái). Ő a hozzáfordulóknak azt mondta, ne kapkodjanak, ne csináljanak semmit, bízzák Istenre a halálos betegeiket. Ha Isten gyógyulásukat akarja, akkor meg fognak gyógyulni. Röviden azért általában imádkozott felettük, vagy legalább megáldotta őket. Daganatosok, végső stádiumú rákosok, s még ki tudja mifélék épültek fel rekordidő alatt áldáskérése nyomán.
Zsibbadó kezemmel tartom a könyvet. S jut eszembe, rám is vonatkozik a pápa jóslata: Ha Isten akarja, el fog múlni két ujjam zsibbadása. Ha így lesz, megírom. Most várok.     
***
Egy óra múlva kiegészül csapatunk a fiatalokkal. Mobilüzenetük megelőzte őket. Mindjárt öt emberrel többen leszünk.
Már éppen ideje.

Annak idején a rikkancsok szellemessége nem ismert határt. Az Örs vezér úti aluljáróban hallottam: A legszebb ajándék a Népszabadság. Másutt pedig: Aki vesz egy Ludast, kap két Fülest. (Lehet, hogy ma magyarázni kell a fülest? Füles volt a szamáron kívül a fülbe suttogott hír, de itt talán inkább a fültövön vágást jelenthette.)  
Ki ne ismerné a hetilapot? Ám amit kaptam, az bő két évvel az 56-os forradalom leverése utáni szám. Húsvét környékén jelent meg, márciusban. Ára két ft. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó V.
Küllemét ismerem gyerekkoromból. Kisalakú rejtvényújság, sőt annál több. Amolyan oktató-magyarázó-kérdező (Tanár úr, kérem) lap. A kor színvonalának megfelelő rossz minőségű papíron, nagyon apró betűkkel nyomtatott, a Ludas Matyi karikaturistái besegítésével készülő hetilap. Elsősorban a keresztrejtvények érdekeltek belőle.
A meghatározások egy része konstans azóta is. Ezeket rutinmunka megfejteni.
Vannak abban a korban divatos meghatározások: egymást előző betűk; u. az, mint a …sor; stb.
Vannak aztán szocialista kitételek: baráti állam; a Szovjetunió egyik tagországa; ekkora részét keresi a néger munkás a fehéréhez képest, stb.
Vannak aztán kifejezetten didaktikus ideológiai megoldások. Egyet ideírok:
„1919-1959. Kommunistának lenni annyi, mint jobban szeretni a népet önmagunknál. Egy forradalom mindig megtermi a maga gyümölcsét akkor is, ha leverik.” (Nem 1956-ra gondoltak. Pedig a próféta beszélt volna belőlük.) Az utolsó lap belső oldala filmeket idéz. A megidézett filmkockák közül az első Lenin képe a Történetek Leninről c. filmből. 
Jelentem: a benne talált három keresztrejtvényt megfejtettem.        

Ha azt mondom, hableány, a szerencsétlenül járt turistahajóra gondolok, amelynek a kapitányát, matrózát tegnap temették hullámsírba a Dunán. De párhuzamosan a Városfal utca folytatásában megépített Hableány kikötőre is gondolok, amely immár szintén nincsen, mert elvitte az ár.
Tegnap vendégségben jártunk, és ettünk, ittunk beszélgettünk. Többek között, amit már régen nem ettem, madártejet. Ízlett, repetát kértem belőle.
A madártej nem úgy készül, mint régen. A nyers tojás fehérjét valaha kézzel felverték, és megpróbálták a hab állagát megőrizni. A mai habok kemények. Ennek az a titka, hogy a felvert habot egy percre bedugják a 800 fokra állított mikróba. A kivett hab tartást kap, nem omlik össze. Elgondoltam, hogy az átforrósított hab steril, az esetlegesen előforduló szalmonellát megöli. Mondom hazafelé feleségnek a HÉV-en: Valaha a finom csemegék közé tartozott a cukorral kikevert nyers tojás. Ma mintha kiveszett volna ez a nyalánkság. A tojást már senki nem meri nyersen elfogyasztani. Némileg joggal. (Egyik unokánk túlélt egy szalmonellás fertőzést.)  
Ezzel eljutottam ahhoz az általánosságban elharapózott mai életérzéshez, hogy minden veszélyes, mindenki potenciálisan fenyegetett és beteg. A tévéreklám tele van gyógyszerhirdetésekkel, derékfájós, izzadt lábú, gombás körmű figurákkal. Hatására a háztartások meg tele vannak pirulákkal, ecsetelőkkel stb.
Az én gyerekkoromban még elengedtek minket kíséret nélkül az iskolába. Igaz, hogy kineveztek néhány fickót utcafelelősöknek, de ezeknek érdemben nem volt dolguk. Ma nem merik a szülők megreszkírozni az egyedül való közlekedést. Még a játszótérre sem mehet a gyerek, mert hátha baj éri. (Valaha ellenpropagandát jelentett O’Henry novellája, a Borús bölény váltságdíja.)
Mostanság a FB naponta hozza azoknak a fényképét, akik eltűntek. Zömmel lányok, de nem kizárólag.
Nemegyszer megfogalmazódott bennem: Vagy aljasabb lett a világ, vagy csak a hatalmasra dagadt információáradat szerves tartozéka, hogy minden eltűnt a FB-on szerepel, sokak akkor is, ha közben megkerültek.
Általánosságban kijelenthető, hogy a tömegekre hatás egyik legalkalmasabb befolyásolási eszköze a sulykolt félelem.
Mesterünk óva intett attól, hogy rettegjünk. Az evangélisták sokszor említik, hogy Jézus kijelenti: Ne féljetek! Szent II. János Pál pápa is ezzel nyitott megválasztásakor: „Testvéreim! Ne féljetek Krisztus körül összegyűlni és elfogadni az ő hatalmát!”
Hát ne féljünk!         

Tegnap a könyvmegállóba vittem „két 5000 ft-os macskámat, hogy becseréljem egy 10 000 ft-os kutyára”. Azaz vittem és hoztam könyvet. Nem reméltem a hozottól, hogy sok újat tudok meg belőle, de legalább íróját szeretem. Móra 1956-ban „úttörőknek” 20 000 pld.-ban kiadott novelláskötetét (A dorozsmai varjú) hoztam magammal.  Úgy is lett. Néhány óra leforgása alatt elolvastam az egészet. Meg is lepődött rajta feleségem. Módszerem ilyenkor a régi. Csak a párbeszédeket olvasom, azok alapján tájékozódom: ismerős-e a történet, vagy sem.
Egy kicsit beleviszem asz olvasót abba, hogy mit jelent ez. Idézem a párbeszédek egy részét, s ki lehet belőle találni, hogy melyik novellából való.
1. Gyevi népét szívébe fogadja a király őfelsége. Kivéve a gyevi bírót.
Nincs köztük tökkel ütött fejű ember. Kivéve a gyevi bírót.
Minden gyevi ember pünkösd napján a király vendége legyen. Kivéve a gyevi bírót.
2. Itt van, amit Tápé termött, kögyelmes Hóbjárt pasa.
Kotródjatok semmiháziak, míg szépen vagytok, most az egyszer elengedem a talpatokról a kenetet, amiért így megnevettetek.
Bíró uram. Ész van itt azért, nem korpa. Mert mégiscsak jobb az, hogy sülttökkel törültek bennünket képön, mintha azokat a nagy , mázsás tököket nyersen vagdosták volna a fejünkhöz.
3. Nini, ez meg bürge, igaz-e? Vötte kend?
Nem.
Akkor vagy kapta kend, vagy lopta kend.
Kaptam.
No, azt mögéri. Erővel egészéggel!   
4. Kedves öcsém uram, fogadja el tőlem még ezt az ötven aranyat és tiszteljen meg érte a köszöntésével.
Hát már mér köszönnék én kendnek, mikor kendnek üres a zsebe, az enyémet meg száz arany húzza? Aki pénzes, legyen kényes, akinek meg üres a zsebe, az háromszor is kapja le a süvegét a magam formájú módos ember előtt.
5. A latin azt mondja, hogy unus est Deus. Ki tudja, hogy lehetne ezt magyarul mondani?
Egy vagy, Isten.
No, nem egészen. Micsoda szórend ez?
Vagyis hogy: Egy Isten vagy…
Nem, nem. Nem érzitek, hogy a latinban valahogy több van?
e kellett kiáltanom: Egyedül te vagy az Isten…
6. Ki az, Pétör?
Marika.
Húgod?
Az. Mindig el szokott kísérteni, oszt itt várja meg, még hozom a tejet.
Hány nap csaltál meg, Pétör?
Öt…
7. Hát mit csinálnak abból az erős szódából?
Spirituszt.
Bravó… Most írjuk fül a spiritusz vegyképletét... Ahogy következik.
D3 E4 F5 G6
Elég, mehetsz a helyedre…
Zárásként én is ezt mondom:
ELÉG

Amikor kiugrott a vérnyomásom, a kórházban kiderült, hogy polipom van a vastagbelemben. Azóta nincs megállás. Legutóbb két ujjam zsibbadt, a vizsgáló orvos javasolta, hogy évente kardiológiai kontrollt végeztessek.
Mondom, jó.
A recepciósnak is mondom.
Mire ő: Július 1-től fogjuk az időpontokat adni augusztusra.
Én július 1-én: Halló? Recepció?
Nem, ügyelet. Az ő számukat keresse az interneten IMS címszó alatt.
Keresem, találom: Recepció? Időpontot kérek a kardiológiára.     
Mire recepció: Csak tizedike után osztunk időpontot.
Mire én: Értem.
Július 10-én aztán birtokba vettem azt a vonalas telefont, amelyet feleségem Beőthy Tamás SJ-től örökölt anno (Isten nyugosztalja!)
Tehát tárcsázok, visszabeszél a vonal túlsó végén egy géphang.
Újra tárcsázok.
Foglalt.
Megint próbálkozom.
Foglalt.
Most már fogytán a türelmem, mondom magamban: Tamás atya, segíts, mert mással beszél.
Tárcsázok.
Foglalt.
Mire én újra: Tamás atya, nem jól segítettél! Mással beszél. Légy szíves jól segítsél!
Tárcsázok.
A recepció jelentkezik.
Na végre – mondom magamban.  – Köszönöm Tamás atya.            
Nevem, szül. dátum, lakhely, kardiológia, kontroll-kérés.
Augusztus 21. 9h.
Csak el ne felejtsem.  

Kié a föld, a mező, az erdő, a tenger vize és a levegőég?
Mi úgy tudjuk, hogy meghódítottuk a világot és minden a miénk. De vajon a növények is így tudják?
Nyáron a közeli réten dúsan nő a fű, közötte bábakalács, pipacs, katángkóró, vérehulló fecskefű, bakszakáll, és még ki tudja hány faj tenyész. Amikor forróság miatt a fű elenyész, a keményre aszott televényből korábban nem mutatkozó apró pozsgások uralják el átmenetileg a terepet.
Amikor lekaszálják a füvet, akkor pedig az apró százszorszépek kapnak életlehetőséget, mert őket nem éri el a fűkasza.     
Mi azt gondoljuk, hogy miénk a rét, mert olykor focizunk rajta, mert legeltetjük rajta a szemünket, mert akiknek kutyája van, oda viszi ebét futtatni.
Mi azt gondoljuk, hogy a lakás a miénk. De nem tudjuk megkérdezni a pókokat a szekrény „zoknija” mögött, hogy ők hogy értékelik kijelentésünket.
Néhány apró szárnyas átbújik a szúnyogháló résein. Őket se, és a muslincákat se tudjuk megkérdezni, hogy minek érzik magukat: tulajdonosoknak-e vagy betolakodóknak.
Az erkélyen is hasonló a helyzet. Valahonnan valahova apró hangyák mászkálnak. Nem tudom, hol a hangyaboly? Nálunk, egy feljebb levő erkélyládában, vagy lent az utcán? Ugyancsak nem tudom, hogy a vadszőlőn lakmározó méh és darázs-sereg hol fészkel, magában a ház oldalán végigfutó vadszőlőben, vagy másutt.
Mindez azért foglalkoztat, mert unokáink táborozásuk során kaptak két botsáskát. Azonnal nevet is adtak nekik. Ide írnám a nevüket, de sűrűn változtatják a fiúk, így előfordulhat, hogy már más nevük van, mint egy hete volt. Üvegpalotában laknak, a kiskirály se élhet jobban. Szeretik az eperfa levelét és a málnáét. Azonkívül igen mutatósak: az összetévesztésig hasonlítanak a faágakra. Ha léggyökérnek tekintem a lábukat, akkor csaknem azonosak egy ágdarabbal.
 
      

Ma gondolatmorzsák cikáznak a fejemben. Az egyik, hogy progresszív szemüvegemet konok következetességgel az orromon tartom, noha könnyezik a szemem. Nem állítom, hogy tőle, azt se hogy érte, de tény, hogy könnyezem. A progresszív lencséket egy hétig szokni kell. Közben inkább agresszívnek, netán degresszívnek élem meg. Azért nem olyan rossz a helyzet. Pl. anélkül tudok olvasni, vagy kinézni az utcára, hogy szemüveget cserélnék. Azt hiszem, igaz a gyereknóta, amelyikben ez áll: Megleszünk mi kettecskén. Hát megleszünk.
***
Ma egy itt élő ismerős, K. 90. születésnapját ünnepelte. Nyugodt, jó humorú ember. Ez a hosszú élet titka, legalábbis számára. Felesége már elmúlt ugyanennyi éves. Hogy az ő titka mi, azt pontosan nem tudom. Talán az, hogy ilyen humoros, nyugodt ember a férje. Tegnap K. mosolyogva meséli, hogy kedvenc keresztrejtvénye újabban nehezeket kérdez: pl. hogy mit mondott a suszter, amikor az ujjára ütött a kalapáccsal? Hát ilyen ő, akit misén ünnepeltünk.
- Az aktus kontrasztossá vált, mert a többféle bajjal küszködő Á. rosszul lett, mentőt kellett hozzá hívni.
- Egész világunk kontrasztossá lett.
Pl. szélsőséges lett az időjárás. Három napja megsültünk, ma meg meghűlünk.
- Szélsőséges a politika is.
Az embercsempészek valamiféle háttér támogatásával és biztatására a helyiek tiltása ellenére Itáliába szállítják a migránsokat, miközben az olasz hatóság egyre-másra lefoglalja szállítóeszközeiket, ilyen-olyan hajóikat. Mi értelme ennek? Olyan, mint az ellenséges hadseregek játéka. Egyik oldalról telehordják vízzel a folyót, a másikak pedig megpróbálják kiszivattyúzni.
- Most tegyem hozzá, hogy „mit nem adnék, hogyha fogynék”. Próbálok lefogyni, a FB-on pedig szembesülök egy jemeni fotóval, amely halálosan éhező csont-bőr embereket mutat. Kell ennél nagyobb kontraszt? Hogy nézheti végig a civilizált világ, hogy emberek táplálék nélkül maradnak, víz nélkül maradnak, orvosok nélkül maradnak, haza nélkül maradnak?
Normálisak vagyunk mi egyáltalán? Netán gonoszok?
Nem kéne ennek így lennie!  
Nem is szabad belenyugodnunk.  
Laci atya kétnapi twitter-adagja valamiképpen összecseng az előzőekben részletezettekkel: Ezeket ajánlja figyelmünkbe:
- Ne ess kétségbe a sok bűn és rossz láttán! A szellemi háború már eldőlt, Jézus megnyerte. Neked, a győztes csapat tagjaként, csak a helyi csatákat kell Ővele megnyerned!
***
- Legyél éber, mert a gonosz körüljár, és keresi, kit nyeljen el. Jó, ha tudod, nincs szabadnapja, és soha nem megy szabadságra! 
Ennyi gondolat napokra, sőt hetekre elég. De hát naponta termeli a sajátos, és igaz megfontolásokat.
Sokat.