Mickey webnaplója

Laci atya: „Amióta Jézus legyőzte a Sátánt, világszintű háború robbant ki, kontinentális szellemi harc zajlik. Keresztények ébresztő! A kereszteléskor megkaptátok a behívót!”
Laci atyának tegnapi twitter-üzenete is valami fontosat fogalmaz meg. Loyolai Szt. Ignác óta a Krisztus katonája bevonult a keresztény irodalom szókincsébe. No, nem kell valamiféle militarizmusra gondolni, de az igaz, hogy az isteni értékek képviselete minden megkeresztelt felhatalmazása, amellyel tehetsége szerint él, vagy nem él. 
Laci atya nincs egyedül felszólításával. Már a Mester kétezer éve azt kívánta, hogy menjenek el tanítványai az világba és kereszteljék meg minden népből azokat, akik erre hajlandók. Ugyanő értésükre adta: úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. (Mennyire igazat mondott.)
Sőt azt is mondta, hogy „amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről”!
Pál azzal egészíti ki, hogy állj vele (a jézusi tanítással) elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan.
Igaz az is, hogy Jézus bölcsességre és mértéktartásra is figyelmeztet (ld. Máté 7,6).
Ami a keresztény közösségek és a profán világ kapcsolatára jellemző, az leginkább a közöny szóval írható le. Tudomásul kell vennünk, hogy a társadalom fogyasztani akar, élvezni a pillanatból kiszívható előnyöket, élvezeteket, hasznokat.
A mi felfogásunk pedig az, hogy egy dolgunk van, a szentté levés, azaz az örök értékekben való gazdagodás. A másképp gondolkozóknak ezt nehéz elfogadni, és nem is akarják.
Maradunk tehát abban, amit az egyházi média hirdet: Jót tenni jó.
             

Most már biztos, hogy gépre bízzák a rejtvényújság készítését. Az egyik kulcssort három rejtvénybe is besuvasztották, persze mindháromszor hibásan. Csak emlékeztetőül: EMEBERFELETTI. Egy másik kulcssort pedig két rejtvényben. Ez egy szép magyar szó: ALLOPLASZTIKA. Ezen felháborodva – már hogy ennyire nem tisztelik a vásárlók méltóságát, elhatároztam, hogy többé nem veszem meg a lapot. Nem akarom, hogy továbbra is bohócot csináljanak belőlem. Korábbi szokásomat felrúgva a megfejtett újságot nem tépem ketté és nyomom a szelektív hulladékgyűjtőbe. Rita unoka (1,5) ugyanis most tanulja az életet, s tölti fel gyökérkönyvtárát. Mindent és mindenkit utánoz. Örömmel fejti a nagypapa rejtvényét, többnyire körformájú firkákkal telerajzolva a lapokat. Mostantól övé v pálya. Én eleget dolgoztam már rajta.   
Tegnap Újpesten jártunk, azt utcai hőmérő 37 fokot mutatott, igaz, hogy nem állt árnyékban. Korábban igen, akkor csak 36 fok volt. Nászmisén vettünk részt, mely kb. másfél óráig tartott.
A templombejárat előtt készített egy gyerek fotókat a tömegről. Mivel hatalmas volt a napsugárzás ereje, fénye, elég bajban lehetett, hogy kire fókuszáljon, akik árnyékban álltak, vagy akik napfényben. No, mindegy, ez az ő dolga. Majd utómunkálatokat végez.  
***
Elkerültük a melegfelvonulást. Már írtam a témáról, most nem teszem, bár továbbra is az a véleményem, hogy amíg nem kötelező, addig tűröm, noha egyáltalán nem értek egyet ezzel az arrogáns akcióval. Kérkedni azzal, hogy eltérő gerjedelmei vannak egyeseknek, teljesen méltatlan. Az össznépi őrület kapcsán elgondolkodom rajta, lehet-e büntetlenül más véleményem, vagy nem? Jut eszembe, hogy egy tinilánynak addig mondogatták ketten, hogy a Lánchidat rossz időben betolják az alagútba, míg rá nem bólintott. Ettől még vad szamárság a felvetés. 
***
Két öreg a lépcsőházban.
- Segítsek, vagy egyedül is fel tudsz jönni?
- Egyedül is fel tudok…
- Akkor segíts nekem, mert én alig.

A progresszív = fokról fokra haladó. Szemüvegben is igaz. A progresszív – legalábbis az enyém – három fokozatban halad: könyvolvasó, képernyőtávolságra és utcai távolságokra fókuszáló lencsét jelent.
Sokáig húzódoztam attól, hogy ilyen szemüvegem legyen. Aztán olyannyiszor kellett keresnem az olvasót, ha a bifokális volt az orromon, és a bifokálist, ha az olvasót viseltem, hogy ráuntam. Most, hogy mindkét szemüvegemet kisebb-nagyobb sérülések érték, rászántam magamat az újításra.
Előzetesen kikérdeztem a lányomat, aki ilyet csináltatott. Ő azt mondta, hogy egy hétig nagyon idegen volt neki ez az ókula, aztán megszokta és ma már örömmel viseli. Megkérdeztem egy szemorvost is, aki nem javasolta, mert nehéz a széli torzítást, a szférikus aberrációt megszokni. Viszont mivel neki is multifoki szemüvege volt, kétségbe vontam az igazát.
Most itt az új. Látom vele jól a képernyőt, látok vele olvasni és látok messzire és tényleg torzít oldalirányban. Ettől kicsit szédelgek, de azért se engedek a kísértésnek, hogy az átmeneti időszakban időnként a kopott régit vegyem fel.
A boltban felpróbáltam az újat, és azóta csak éjszakára vettem le. Az új cipőt is be kell járatni. A pápaszemet is. Mindig is ezt tettem. Ha elkészült az új szemüveg, azonnal abban kezdtem járni. Akkor is, ha kicsit bizonytalan érzés fogott el.
Ma megjártuk az üzletközpontot. Vezetés közben sem zavart a progresszív szemüveg.
Akarom mondani: pápaszem. De hát nem vagyok pápa.
Akarom mondani: ókula, de hát nem okultam a szemész tanácsából.
Akarom mondani: szemüveg, de hát egyáltalán nincs üvegből a lencséje.
Akarom mondani: szem-műanyag. De ezen a néven senki sem ismeri, s nem tudnák, miről beszélek.      
Akarom mondani: lácsó. Talán.
Hiszen nem cvikker, nem lornyon, nem orrcsiptető, hanem biokuláris nézőke.

Pótlás az aforizmáimhoz:
 Élni életveszélyes.
***
 Ez a világ nem tökéletes, nem is lesz az soha.
***
Egy határon túl csak hülyeségekre költi az ember a pénzét.
***
Eredményesen csak a soványak tudnak fogyókúrázni, azért soványak. A kövérek nem tudnak fogyókúrázni, azért kövérek. 
***
Az orosz hadifogságból soha nem érkezett dagadt ember vissza.
***
Egy embert rábírni, hogy változtassa meg elveit kb. olyan könnyű, mint egy FTC-drukkert rábeszélni, hogy ezután szurkoljon az MTK-nak. 
***
Szeretni roppant egyszerű, és roppant nehéz.
***
Az amerikai bomba éppen olyan komisz, mint az orosz.
***
A fogyáshoz semmit se kell tenni. Még enni se.
***
Hogy is volt? Most megtaláltam:
Karinthy etimológiája róka szavunkra vonatkozóan kb. ez:
A görög alopexből ered ezen szavunk. Alopex rövidebben lopex, még rövidebben pex, némi tájnyelvi zamata van a további ferdítéseknek: pex, pax, pux, fux (Fuchs) ez pedig német szó, amelyet egyszerűen lefordítottak magyarra: róka.
Közröhelyes történetek c. összeállításomat meg nem találtam meg.
Pedig abban további okosságok rejtőztek.
Sic transit gloria mundi.

Nem kerestem ezeket az evangéliumi szavakat tegnapelőtt, hanem maguktól felmerültek, amikor életemben másodszor kért meg papunk, hogy áldoztassak.
Nem is tudom, miről kellene írnom? Arról, hogy messziről közelít az áldozás szó a lényegre. Ugyanilyen messziről az Eucharisztia. De most nem ez a témám, hanem a tény: a sors kikényszerítette helyettesítés. Tehát akkor vissza az evangéliumi mondathoz, amit próbáltam továbbgondolni.
Krisztus teste! – mondom, mert a kezembe adta a cibóriumot a pap.
De az ő kezébe úgy került, hogy
megvette az üzletben a becsomagolt ostyát, amelyet
valaki ötvenesével becsomagolt, amelyet
valaki ötvenesével leszámolt, amelyet
valaki megsütött a sütőlapon, amelyet
valaki elkészített.
Valaki az ostya búzáját vízzel keverte,
valaki a vízvezetéket kiépítette.
Valaki a búzát zsákolta,
valaki a búzát a malomba szállította,
valaki a búzát lisztté őrölte,
valaki a malmot megálmodta és felépítette.
Valaki a learatott búzát gabonasilóba szállította,
valaki a búzát learatta,
valaki a búzát elvetette,
valaki a búzaszemeket csávázta,
valaki korábban az előző termést learatta...
Emberek millióit hagytam ki a felsorolásból.
Hogy ki adjon nekik enni?
Talán mindnyájan együtt.
***
Akkor hát mindnyájan egy malomban őrölünk?
Mindnyájan egy követ fújunk?  
Mindnyájan egymás rokonai vagyunk?
Tertium non datur.

A kérdés, hogy „mikor élsz rá élni, ha folyton olvasol?” – jogos, és mégse az. Aki olvas, gyors tempóban gazdagodhat értékekben, ha jó érzékkel sikerül megválasztania olvasnivalóját. Ugyanígy felvethető, hogy élménnyé lehet-e az olvasóban az elvek, elméleti meggondolások, gondolatsorok felfedezése. Szerintem igen. Nem úgy, mint egy krimi, nem is úgy, mint egy indiánregény, hanem szellemünk gazdagítása okán.
Itthon átmenetileg megfogyatkozott könyvállományunk nem jelenti azt, hogy teljesen szellemi muníció nélkül maradtunk. Korábban a bőségesen illusztrált Larousse lapozgatása okozott valamelyes szellemi élvezetet és feltöltődést, most pedig a Ch. Schütz szerkesztésében megjelent kötet, A keresztény szellemiség lexikona.
Számos láttató szócikkre bukkantam benne, amelyek korszerű közérthető megfogalmazásai megerősítettek, mintha belülről szólnának. A kötet alapvető kérdéseket taglal, mint pl. a szabadság. Az egy kolumnás leírást persze nem fogom idevarázsolni példaként, de néhány gondolatát megosztom. Ezt írja: „Hogy megtalálhassa az igazságot és emberi méltóságát megőrizhesse, az embert nem szabad semmiféle külső módon kényszeríteni.” (II. Vat.-i Zs.) Továbbá: „A szabadság feloldása az abszolút vak engedelmesség értelmében mindig erkölcstelen.” (Nehéz helyzetben lehetnek a drillben részesült sorkatonák és a pártfegyelemnek alávetett párttagok, adott esetben a lobbizók – fűzöm hozzá.)
Mivel egy előadáson elhangzott, hogy az emberbe oltott erkölcsi érzék teljesen általános, és túlmutat az egyénen, megnéztem, hogy mit ír a tudós könyv a lelkiismeretről és az erkölcsről. Igazából viszontláttam az előadáson megfogalmazottakat.
Az ethosz szócikk alatt találtam arra, hogy az erkölcs az ethosz konkrét gyakorlati megvalósulását jelenti, ami gyakran elmarad az ethosz mögött: „aki vagyok, szomorúan köszöntöm azt, aki lehetnék”.   Továbbá, hogy az ethosz kötelező erejét a lelkiismeretben tapasztalhatjuk meg. Nem a merev normarendszerhez vakon igazodó engedelmesség vagy a radikális önfejűség a helyes magatartás, hanem az erkölcsi kötelességek feltétlen és értelmes voltának a belátása.     

Valamikor láttuk Albee Nem félünk a farkastól c. drámáját R. Burton és Liz Taylor főszereplésével. Kettejük szerepe a pokol, humoros formában. Ide csöppen a szamárlétrán felmászni kívánó fiatal értelmiségi pár. Végig érdekfeszítő a négyes társalgása. Csak egy gunyoros csasztuskát idézek ebből: „Előre, majd még előbbre, így jutunk a legelőre.” 
A házigazdák egymást kicsináló párbeszéde a vendégek távozása után is folytatódik: szó szerint a végkimerülésig. A drámának egy mondatát ide szeretném idézni pontosan, de nem találtam meg az interneten a szövegtestet. Valahogy így hangzott az öregecskedő, holtrészeg Martha szájából: „George, légy szíves, ma már ne mondj több igazságot!” Ez visszhangzik bennem, amikor ránézek egynémely posztomra, amelyek időnként tele vannak igazságokkal. Ma csak egy igazságot citálok ide, egy nem PC pápai megnyilvánulást. A pápa mondta pride-felvonulás alkalmával:       
„Kötelességemnek érzem most, hogy szót ejtsek azokról a közismert demonstrációkról, amelyeket Rómában tartottak az elmúlt néhány napban.
Róma Egyházának nevében csakis a mély szomorúságomat tudom kifejezni a 2000-es Nagy Jubileumi Év meggyalázása, és ama város keresztény értékeinek megsértése miatt, amely oly kedves a katolikusok szívének szerte a világon.
Az Egyház nem hallgathat az igazságról, mert azzal kudarcot vallana a hűségében a Teremtő Istenhez, és nem segítene megkülönböztetni a jót a rossztól…” Majd a Katolikus Egyház Katekizmusa vonatkozó részét idézi.
(Szent II. János Pál)
***
Azt gondolom, hogy a gyerekeket humorral sok mindenre rá lehet venni. Az ő meggyőzésükre is igaz lehet Szalézi Szent Ferenc elhíresült mondása: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” Próbálkoztam ilyesmivel.
***
Hajnalban megfordult a légáramlás iránya. Északról ér egy hűvös fuvallat.      

A tegnap olvasott blogokból két fajsúlyos anyagra leltem. Az egyiket Surján László jegyzi, aki Chestertont idézi, én meg szívesen megosztom, mert igaznak gondolom. „»Hamarosan egy olyan világ jön el, amelyben lehurrogják azt, aki szerint kettő meg kettő az négy, amelyben eretnekség miatt üldözik azt, aki szerint a háromszögnek három oldala van, és felakasztják azt, aki azzal a hírrel bolondítja a tömeget, hogy a fű zöld.« E mondás szerzője G. K. Chesterton, aki 1874-1936 között élt. És még mondja valaki, hogy jósok nincsenek!”
Egyelőre még nem akasztanak azért, ha valaki nem tartja magát a PC beszédhez, de kirekesztésre bizton számíthatnak. Nyomulnak a birodalmiak, a szivárványosok, az NGO-k, a különféle neveken futó egyéb szélsőséges kaméleonok, a feketét sötétfehérnek ferdítők, a szavak értelmét lejáratók. O tempora o mores!
***
És a másik hír: Egy argentin bíróság egy válóperben a 70 éves férjet 8 millió peso (kb. 50 mó ft) megfizetésére kötelezte feleségének a 27 évnyi házimunkáért cserébe. A feleség otthon gyereket nevelt, és a háztartást vezette, míg a férje eljárt dolgozni. Majd az „öregecskedő” nőt férje elhagyta, a nyugdíjas korú a diplomás feleségnek esélye nem volt a munkavállalásra, és nagyon kevés jövedelme volt. Eddig a hír. Amiért figyelemreméltó, eléggé magától értetődik. Méltó a munkás az ő bérére, és ha nem kapna bért, akkor a megbecsülés felső fokára. Mivel utóbbi eset nem valósult meg, azért nyert pert az asszony.
Azért specifikus ez az ítélet, mert vannak dolgok, amelyeket nem szokás forintosítani. Persze van, aki magánszorgalomból megteszi. Egy nagycsaládos mama kiszámította, hogy fiai, lányai neveltetésének költségei felnőttkorukig kb. egy jól felszerelt BMW autó árával egyenlő. Neki emlékezetem szerint öt gyermeke volt, de BMW autójuk egyetlenegy se.
***
Szembetűnő elírást találtam egy Pio atyáról szóló, FB-ra tett anyagban. A szent bonyolult nevét rendre piertrelcinai-nak írták pedig az helyesen csak pietrelcinai.
Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul, mert „arra búsul”.
***
Ezt olvasom a FB-on, s látom a zongoraművésznőt  képen. „Valami pazar volt a műsor, Yuja Wang bravúros előadása magával ragadó volt. Nem különben a zenekar G. Dudamellel.

Valaha a Ludas Matyi minden héten megírta a Le a bürokrácia rovatban, hogy még mindig nem javították ki az Astoria INTERNACIONÁL ostoba reklámfeliratot valami értelmesebbre.  No, aztán írhatta.
Így vagyok én a FülesBagoly olasz módra rejtvényújsággal. Korábbi dohogásaim ellenére továbbra is tele van hibával. Sőt rosszabbodik a helyzet. Erősödő gyanúm, hogy a rejtvényszerkesztést gép végzi. Miért?
Ha egy rejtvénykérdésre – óriás, hatalmas – a korábbi szám bakijának megfelelően másodszor is az jön ki megfejtésképpen, hogy EMEBERFELETTI (sic!), az vagy elmeháborodottságra utal, vagy arra, hogy a tévedést nem vették ki a számítógép programjából. Ilyen körülmények között a megfejtések során számolni kell az abesszin makaó szabályával, miszerint következetesen vagy következetlenül változik játék közben a szabály.   
Egy poénjukat is hozom, mert a vicc nevetséges bakit tartalmaz.
Így szól:
Béla megkérdi Dezsőt:
- Te Béla (sic!) [tehát nem Dezső?], mi az a tőzsde?
- Nem könnyű elmagyarázni, hogy te is megértsd, de megpróbálom.
Tegyük fel, hogy veszl (sic!) egy tyúkot, ami aztán tojást tojik. Aztán a tojásból kikel a csib (sic!), a csibéből tyúk lesz, az megint tojást tojik, abból tyúk lesz, ami megint tojik. És egyzser (sic!) csak jön az árvíz és mindentyúkot (sic!) elvisz! És akkor azt mondod „A csudába! Kacsát kellet (sic!) volna venni!” Hát ez a tőzsde.   
Ez a 21. sz.-ban világbajnok. Ennyi hibával simán bekerülhetne a Guinnessbe.
***
És még egy favicc:
A rendőr bejut a vetélkedőbe. Hogy ne égessék a rendőröket, megmondják nek (sic!), hogy pingvin lesz a megfejtés, de megkérik, előbb kérdezzen párat, ne legyen feltűnő a dolog. Bemegy a rendőr és megkérdi:
- Leülhetek?
- Igen.
- Rágyújthatok?
- Sajnos, itt nem.
- Akkor pingvin.
***
Zárásképpen egy találós kérdés.
Mariska néni megy a vásárba, szembejön vele három paraszt három tarisznyával, mindegyik tarisznyában három macska gyomrában egy-egy egér Hányan mennek a vásárba?
- Szabad a gazda?
- Szabad.
- Csak Mariska néni, mert a többiek szembejöttek vele.
(Itt csak az írásjelek maradtak el itt-ott.)

Mégis mit gondolunk? – kérdezi B.G. nyelvész tegnapi posztja címében. Minden mondatával egyetértve osztom meg blogbejegyzését. (Remélem, nem haragszik meg érte.) Aki szerte a világot bebarangolta, és sokat tapasztalt, ezt írja:
„Napi gondjaink, hogy nem jön azonnal a busz, s hogy vasárnap is lehessen friss kenyeret kapni a boltban. És kiakadunk, ha 15 percet késik a vonat. Mégis mit gondolunk? Láttam Manilában a szeméttelepen élőket. Kairóban a temetőben lakókat. Mexikóváros környékének bódévárosait. India százmilliós szegényeit. Kambodzsa szegényeit, akiknek egyetlen vesszőből font hajlékuk van, és dolgukat a hajlék melletti csatornába végzik. Akinek az égvilágon nincs semmijük. A világon egyre több a 15-20 milliós metropolisz, teljesen lehetetlen életkörülményekkel, napról napra élő, nem tervező, kitörni nem tudó emberekkel. Életmódban, táplálkozásban, tanulásban, munkában, örömben, fantáziában elmaradva egyre nagyobb, valószínűleg milliárdos tömege él az emberiségnek. Ha ezt tudjuk, és én láttam, akkor mik ehhez képest a mi »nagy« napi gondjaink?”
Magam csak elképzelem a világ nyomorát, illetve látom a világhálót körbe-körbejáró képeket, s újból és újból megállapítom, hogy itt, most mi jobban élünk, mint néhány száz éve a királyok. Ehhez képest a közmédia az üdítő kivételektől eltekintve meglehetősen tele van nyavalygásainkkal, elégedetlenségeinkkel, hazugságainkkal.
Szenvedéseink a klímaváltozással talán kezdenek hasonlítani a nyomorban élők szenvedéseihez, hiszen tönkremegy a termés egy része a szárazságtól, a jégesőtől, a villámárvizektől. Mégis hatalmas a különbség életszínvonalunk és a nyomorgók nívója között.
Nem állítom, hogy lelkületünkre nézve is igaz – sőt.
Nesze neked egyéniség túlhajszolása a közösségi léttel szemben.      
Azért mégis úgy gondolom, hogy a terhek elosztása változtatást igényel, még akkor is, ha az a nyugati civilizáció emlőin cseperedettek számára kényelmetlen.
Illúziót kergetnék?
Lehet.