Mickey webnaplója

Elsősorban is Isten éltessen titeket, Margitok, Margók, Gitták, Margaretek, Margitkák, Margókák, Manyikák, Macusok, Gittácskák, Gitusok, Grétikék, Grétik, Gréták, Margiták, Margariták, és egy kicsit Riták is, akinek a neve a Margheritából jön rövidüléssel.
***
Hogy az este az embernek leragadnak a szemei – rendben van. De hogy ha reggel is leragadva találja őket, akkor baj van. Mi tagadás, ma az én szemem se kívánt megnyílni. Ez bizony kötőhártyagyulladást jelent. Nem akkora öröm, de amit muszáj, azt muszáj. A szemorvos megerősítette a tényt. Kétfélét írt fel. Tetran kenőcsöt és egy csepegtetőt. Bár a magyarban az –andó, -endő kerülendő, utóbbi dobozán a következő szöveget olvasandhattam: A gyógyszer gyermekektől elzárva tartandó! Legfeljebb 25 fokon tárolandó. Állítva tárolandó, használat előtt felrázandó!
Itthon nekem szegeztetett a kérdés: Hol szedtem össze ezt a többnyire gyerek-betegséget? Rövid válaszom: Nem tudom. Kicsit hosszabb az az, hogy a kemo egyik mellékhatása éppen a szememet érintette. A kezelés során és utána is folyamatosan csorgott a könny a szememből. No nem sírtam, csak könnyeztem. Ez a folyamat nem is állt le igazán. Ez a nedvesség kaphatott infekciót. Mondjuk úgy, hogy megyek az utcán, és szembejön velem egy kötőhártya-gyullasztó baktérium, és megkérdezésem nélkül beleszáll a szemembe. Miután előbb-utóbb viszkető érzésem támad, megmasszírozom a szemgolyómat, amitől aztán szétspriccelnek a gyorsan szaporodó egysejtűek, sőt immár fertőzött kezemtől átdzsambáznak a másik szemembe is. Hogy mikor történt mindez és hogy hol – ne kérdezd. Tudja a fittyfene.         
***
Finom kávét iszom itthon. Nicaraguai fajta Flores del café. A FAIRTRADE keretében kerül forgalomba, ami nagyjából azt jelenti, hogy a termelőtől közvetlenül az eladóhoz kerül minden köztes lánckereskedelmi termékdrágító csapdát kikerülve. Termelő, kereskedő, vevő. Jó ízű, telt aromás fajta ez, és kb. kétszer olyan drága, mint az, amelyet kvázi rabszolgákkal termeltetnek, és amelyen egy csomóan meggazdagodnak, ameddig a mi asztalunkra kerül.
Ami nekem fura, éppen ebben áll. Rendben van: kapja meg a tisztes hasznot a termelő és a kereskedő is. De hát miért kerül kétszer többe, mint azok a fajták, amelyeken a lánckereskedelem tagjai meggazdagodnak. Ki érti ezt?

Szólások és közmondások
Az „eb ura fakó! – E bura fakó” páros arra indított, hogy kicsit körülnézzek az O. Nagy Gábor nevével fémjelzett Magyar szólások és közmondások c. kötetben. Mindjárt az elején megállított egy mókás közmondás: „Ha nem adok, te haragszol, ha adok: én is.” Szellemes, ha nem is feltétlenül igaz. Úgy tartják, hogy sok közmondásnak, szólásnak van egy ellenpárja is. Pl. „Szemesnek áll a világ.” Szerintem szemtelennek még inkább.
Aztán az is visszaköszönt, amit gyerekkoromban sűrűn hallottam: „Könnyű, mint az ágyba sz*ás”. Ennek a szólásnak is az ellenkezője igaz tapasztalatom szerint. Aki kórházi kiszolgáltatottságában már ágytálazást vett igénybe, szerintem cáfolja a dolog könnyűségét.       
„Megveti az ágyát” (pl. a pálinkaivásnak). Ezt más, szellemes összefüggésben ismerem. „Megveti az ágyát, mert nem veti meg az ágyát.”
Most vissza az elejére! A hangzók központosítása megváltoztathatja egy állítás értelmét.
(Nem) hasad a pad,  [mármint alattad]
(ha)     hasad apad.
Ugyancsak kedvemre való a következő szólás: „Hogy vártunk! Hatan nyomtuk az ajtót.” Vagy ez:
„Áldás, kegyelem, ezt a kis bort lenyelem!” És még egy közmondás:
„Minél alázatosabb, annál gyalázatosabb!”
Olvasás közben belefutok az „alant” szóba. Ha az alul szónak fölül a párja, akkor az alantnak a fölönt volna a megfelelője, ami viszont egyáltalán nem áll. Igaz, hogy a fölönt-nek értelme van: Pl. fölönt (felönt) a garatra.
Tovább olvasva a gyűjteményt, megakad a szemem egy szóláson: „Jól hozzáláttak az aldihoz.” Értelme: Jól elfenekelték, merthogy az ALDI ebben az esetben nem üzletláncot jelent, hanem ülepet.
Olyan igaz, mint ahogy itt állok. Ezt tagadó formájában ismertem: „Ha nincs igazam, ne tudjak innen elmozdulni.” Magamban kuncogtam és relativizáltam: „Ne tudjak innen elmozdulni, ha nem tudok innen elmozdulni.” 
PS. Lehet, hogy még írok néhányszor e témáról folytatólagosan.
***
A Magyar Nyelv Szóvégmutató Szótárának a fülszövege szerint a szótárt a különféle nyelvi játékok kedvelői is használhatják. Nos, akkor használom.
Kiszámoló
Áfonya
dagonya
burgonya
tohonya

Tarhonya
koponya
mácsonya
kocsonya

Krimiballada
Kilenc kedvenc kéjenc védenc lelenc Bukfenc ínyenc bérence kredencét felélte.

Ma reggel kevésbé nyomasztó álomból ébredtem. Valamiféle disszertációt készítettem, és azt kellett (volna) megvédenem. Aki felvezette elképzelt beszédemet, elkérte azt a vázlatot, amiről az én előadásom szólt (volna). Nekem nem maradt (volna) ép és eredeti gondolatom. Szerencsére eszembe jutott, hogy rápillantsak a digitális óránkra. 4,36-ot mutatott. Épp ideje volt hát felkelni, hogy immár ébren csendesedjek el a következő háromnegyed órában. Érdekes módon álmomban rendszerint aktív dolgozó vagyok. Felébredve pedig rádöbbenek, hogy semmiféle kötelezettségem nincsen, a magam gazdája vagyok, és azt kezdem időmmel, amit akarok, illetve: ami telik még tőlem.  
***
Egy címlap fotónak kellene elkészülnie. Harangtorony, vagy út – napsugárban. Ilyenem nincs a fotók ezrei között. Ma meg nem jött össze a dolog. Az apró helyi templomtorony a helyén volt, de a napot felhő takarta. Így napsugaras utat se találtam volna. Bár az is kérdéses, hogy ez a minitorony, és ezek a lakótelepi utak elég hatásosak-e a kétségtelenül hatásos nap mellett.
***
Lapozgatom a Larousse-t. Érdekelt, hogy miért Citroën, miért Renault és miért Peugeot a három francia autómárka neve. Honnan a három elnevezés? Megtaláltam a lexikonban: Mindhárom névnek ember a gazdája, három autógyáros iparosról van szó. André Citroën (1878-1935), Armand  Peugeot (1849-1915) és Louis Renault (1877-1944) konstruktőrök voltak, akik szaktudásukkal elindítottak egy-egy márkát. Amerikában sokan foglalkoztak és foglalkoznak ma is autógyártással, és sokan el is buktak a kegyetlen versenyben. Hol van ma egy Studebaker, de talán a Bentley is a múlté. A három francia pedig – úgy látszik – tartja magát.  
***
Csend. Ma Remete Szent Antal emléknapja van, aki kivonult a sivatagba, hogy életéből kizárja a civilizációs zajokat. Sugárzó emberré lett az ingerszegény környezetben. Az olvasmány a választott nép pusztai vándorlásának egy epizódjáról szólt. Az evangéliumi szakasz egyik mondata: Jézus „elhagyatott helyeken tartózkodott”. A prédikációban elhangzott, hogy napi 20 perc befelé nézés és csend megteremtése szükséges rohanó világunkban is, ahol a lélek megnyugszik és befelé figyel. Ezt erősítette meg egy bejegyzésben Vecsei H. Miklós is. 
Hát akkor csend legyen!

Álmodom. Arról álmodom, hogy éjszakáimat álom nélkül töltöm. Azért álmodom erről, mert újabban furcsa álmaim vannak, amelyek inkább ne lennének. Gyerekkoromban visszatérő álmom volt, hogy mégis van biciklim, de mégse tudom használni, mert a pedáljai lent lógnak a tengelyen. Nem tudom hajtani. Egy másik álmomban volt autóm, méregzöld színű, és valamiért a padlásunkhoz vezető lépcsőfeljáróban őriztük. Hogy hogy jutott oda, ne kérdezd. Ám ellopták. Én meg kerestem, míg fel nem ébredtem arra, hogy ugyan nincs autóm, de nem is lopták el.
Újabban visszatérő módon jelentkezik egy jelenet: Valahol vagyok, ahonnan haza akarok menni, de nem ismerem fel, hogy hol vagyok. Remélem, hogy jön egy villamos, ami majd elszállít egy ismerős helyre, ahonnan már ismerem a járást. vagy megérkezik a földalatti.
Mi jöhet még?
Buszra vagy vonatra fogok várni az ismeretlen helyen?
Ma meg megint autósat (?) álmodtam. Kaptam valakitől egy Trabantot, amellyel felkerestük egyik kedves ismerősünket, hogy megnézzük a lakását. De ahol leparkoltam, ott nem találtam többé. Szaladgáltam föl-s alá, még a házakba is becsöngettem. Egy helyen azt tanácsolták, hogy beszéljek a taxisokkal, akik talán látták, hogy ki kötötte el. Mint mondták, nem lehet csodálkozni azon, hogy valaki meglovasította. Ma sokat ér a papírjaguár, kinyitni egyszerű, elég jó helyen az ajtóba rúgni. Indításához sem kell más, mint rövidre zárni a gyújtás vezetékét. Nem csoda, hogy lába kelt.
Én nem fogadtam meg az okoskodók tanácsát, Inkább felébredtem. Igaz, hogy nem került meg a Trabant, de a ház előtt áll az öreg Mitsubishi Colt. (Kinéztem, hogy tényleg itt áll-e, és igen.)
Hamar felkeltem, és főztem egy adag illatos kávét, hogy jobb legyen a kedvem.
Alvás elleni tablettám még nincs itthon, az esti ima viszont kitér rá:
A gonosz álmok fussanak
És minden éji képzelet,
Az ellent kösse meg kezed,
Testünket hogy ne rontsa meg… 
Hát legyen így.
Amit ígérhetek: Adott esetben majd jó álmaimról is beszámolok. Így kívánja a tisztesség.

Szent Pál írja: „Tudok bővölködni, és tudok szűkölködni is.” A most olvasott könyv főhősének, Nemeskéri Kiss Margitnak az önéletírása (Emlékeim) igazán jól tükrözi a páli mondást. Igen kacifántos életsorsában ő maga is tud bővelkedni, és ha kell, keményen szűkölködni is. Ez a szívós nő egy ízben elkíséri keresztanyját az egyik bajor gyógyfürdőbe, Kissingenbe. Amint írja a grófnő: „Itt a világ legkülönbözőbb részéről gyűltek össze a pénzes emberek, valódi és képzelt betegségeikkel. Láttam, hogy ők igazán »szegény gazdagok«”: az asszonyok hisztériások, a férfiak pedig neuraszténiások. Eszembe jutott, hogy futárútjaimon több órás gyaloglások után milyen jó étvággyal ettem kenyeret és szalonnát. Ezek az emberek turkáltak a legfinomabb ételekben. Azután néha puszta földön aludtam, ezek meg mind álmatlanok. Unnak mindent, és amit pénzért meg lehet venni, azt megveszik. Mind ezek megerősítettek abban, hogy a pénz nem ér sokat!”
Így valahogyan.
A szerzőnő az országcsonkítás idején szökött át és vissza a román határon, és hozta-vitte az erdélyi politikai információkat. Lélekjelenlétének köszönhetően egyetlen alkalommal se bukott le. A háború során és futárszolgálata idején sokat nélkülözött, de sose panaszkodott.
Erre nevelték koragyermekkorától kezdve. Mindezt csak azért írom le, mert érdekes példája annak, az arisztokrácia tagjai éppúgy különfélék, mint az egyéb rétegekhez tartozók. Sokan helytálltak, és mivel különböztek magatartásukban, tartásukban az átlagtól, többnyire olyanfajta irigységgel és meg nem értéssel találkoztak, mint annak idején Krisztus.
Fogyasztói társadalmunkban, a jóléti társadalmak tagjai – az átlag – mintha a fürdőhely gazdagjait követné: „unnak mindent, és amit meg lehet venni, azt megveszik”. Az írónő figyelmeztetése hangosat szól korunkban: „A PÉNZ NEM SOKAT ÉR.”

Nem tudom, hogy mennyire tartozik a rendetlen ragaszkodások közé a napi poszt-írás és a lehetőség szerint napi fotózás. Mindenesetre reggel keresem a fotózó mobilt, hátha akad valami, amin megakad a szemem. Feleség megtalálja, zsebre vágom, majd indulunk misére. A nap ragyogóan süt. A katedrálüvegek kétoldalt változatos „festményeket” kínálnak megörökítésre várva. Egyik ablak jegecesen fehér tónusú, a másik oldalon a nap felizzítja a mályvaszínű házfalat: szép színes képet ígér. A fehérre ráfogom a gépet, de se kép, se hang. Meg se rezdül a masina. Találok egy gombot az oldalán, azt megnyomva értésemre adja, hogy az akku lenullázva. Töltsem fel, ha jót akarok. A harmadik ablak látványára már nem is figyelek. Még megremegtet egy lehetséges felvétel. Fiatal lány áll a szélben, haja művésziesen lobog, a fehér falon árnyéka szép sziluettet rajzol. Én meg tehetetlenül ülök a kocsiban. Lemerült az akku. Persze egyébként se lett volna ebből semmi. Hacsak meg nem kérem őt, hadd fényképezzem le. Nem ez történt. A lány autóba szállt és elviharzottak.
***
Mórától olvasok vezércikkeket, amelyek zömmel a szegénysorban élő emberek gyötrelmeiről szólnak. Az író érzékelhető empátiával viseltetik irántuk, rokonszenvvel ír kiszolgáltatottságukról. Most a kezembe került egy arisztokrata nő önéletírása. Nemeskéri Kiss Margit is a millenniumi időkről elmélkedik, és korrajzot ad abból az aspektusból, ahogyan felőle látszanak a dolgok.
Mit mondjak?
Az ő élete sem volt habostorta.
Egy képet idéz a kétféle írás összegvetése. Molnár Ferenc tollából(?) született az a jelenet, amelyben egy ember operaénekes?) a zordon hóesésben tart az Opera felé az Andrássy úton. A szürkületben egy didergő ember igyekszik fázósan a járdán, és irigykedve tekint a sűrű havazás ködén át a hintóra. Bezzeg annak telik rá – gondolja a bent ülőről. És nem tudja, hogy leszakadt a hintó alja, az az ember nem ül, hanem a megmaradt falba kapaszkodva rohan a hintóban az életéért küzdve.
Ki tudja, kinek jobb a sorsa?

Blődlik
Hogy hívják az V. kerület orvosát? – Dr. Oetker.
Hogy hívják a fázós nyomozókutyát? – ColdRex.
Hogy hívják a sovány kutyát? – AnoRex.
Hogy hívják a borostás papot? – Szőrzetes.
Hogy hívják a messziről jött hajléktalant? – Távcsöves.
Hogy hívják a homokos indiánt? – Melegszem.
Hogy hívják az olvasó juhászt? – Nyájas olvasó.
Hogy hívják az afrikai fényképészt? – Tekintsa Vakumba.
Hogy hívják azt a cápát, amelyik állandóan az Antarktisz körül úszkál? – DéliSHARK!
Hogy hívják a japán titkárnőt? – Icuka Decukima.
Hogy hívják az arab fogorvost? – Blend Ahmed.
Hogy hívják a félénk tolltartót? –  Attól tartó…
Hogy hívják az internetező szerzetest? – Felhasználó barát.
Hogy hívják a román olajtársaságot? –  Lej Mol.
Hogy hívják a magyar autószerelőt? – Bekő Tóni.
Hogy hívják a kínai taxisofőrt? –  Kup Lung.
Hogy hívják a cseh adóellenőrt? –  Holacsek.
Hogy hívják az orosz számítógép-hálózatot? –  Nyet-work.
Hogy hívják Röntgen úr feleségét? –  Röntgenné Ultra Ibolya.
***
…és a Magyar Kurír anyagából:
- Mindazok számára, akiknek vannak gyerekeik, de nem tudják, van egy berendezett szoba játékokkal.
- Kedves Hölgyek, ne feledkezzenek el a jótékonysági vásárról. Jó alkalom arra, hogy megszabaduljanak a lakásukat megtöltő felesleges dolgoktól. Hozzák el a férjeiket is!
- Az önbizalom erősítésére létrejött csoport csütörtök este hét órakor találkozik a plébánián. Kérjük, a hátsó ajtót használják!
- Az imádság és böjt-lelkigyakorlat részvételi díja tartalmazza az étkezések költségét is.
- Péntek este hét órakor az oratóriumba járó gyerekek a plébánia nagytermében előadják Shakespeare Hamletjét. Kérjük a közösséget, vegyen részt a tragédiában!
- A mai hittanóra témája: Jézus a vízen jár. A holnapi téma: Jézust keresve.
- Csütörtök este babból készül a vacsora a plébánia nagytermében. Utána koncert.
- A hatvanon felüliek kórusa egész nyáron szünetel, az egész plébánia hálás nekik.
- A plébános meggyújtja a gyertyáját az oltáron álló gyertyáról. A diakónus meggyújtja a gyertyáját a plébánoséról, majd megfordul, és egyesével meggyújtja a híveket az első sorban.
- A próféciáról szóló találkozó előre nem látható okok miatt elmarad.
- A plébániák közti kosárlabda-bajnokság következő meccse szerdán este lesz: Gyertek, szurkoljatok nekünk, miközben megpróbáljuk legyőzni Krisztus Királyt!
- Kérem, az adományaikat tegyék a borítékba, a halottakkal együtt, akikre emlékezni szeretnének.
Mára ennyi sületlenség talán elég is.

Ma agapé volt, amelynek a során egy cseh szerző munkájából hallottunk egy epizódot, amely a Gulág óta hírhedt Kolima vidékén történik. Két vadász beleesik a befagyott folyócskába. Próbálnak szabadulni, de lassan haladnak. A jég minduntalan beszakad alattuk. Végül csuromvizesen partra kecmeregnek, és összebújnak, mert erősen fagy. Tüzet se tudnak rakni. Így várják az estét, a közelgő mínusz 40 fokot, s a bizonyos vesztüket. Tudják, hogy semmit se tehetnek ellene. Arra gondolva, hogy itt a valószínűleg kikerülhetetlen vég, fenyegetett helyzetükben megígérik, ha mégis megmenekülnének, akkor felveszik azt a fránya kereszténységet. Egyszer csak egy orosz ereszkedik le hozzájuk a partra. Hoz nekik mindent, amire csak szükségük van. Élelem, száraz ruha, gyufa a tábortűzhöz, miegymás. Aztán visszaballag az orosz, és a mart tetején még visszanéz és azt mondja,  aztán el ne feledjék, hogy mit ígértek. És ezzel eltűnik. Az immár biztonságba került emberek megalszanak a már tűrhető körülmények között, majd elindulnak lakott helyet keresni. Felérve a marton szűz hóra bukkannak. Nincsenek lábnyomai az eltávozott orosznak. Ez meglepi őket. Útjuk során egy templomra bukkannak, betérnek. Ott találják Igor atyát, a pópát, aki utóbb az egész történetet közreadta. A két vadász elmondja neki különös megmenekülésének a történetét. Majd tekintetük az egyik ikonra esik. Felkiáltanak a csodálkozástól. Ő volt az, aki megmentett minket, kiáltják, ahogy Szent Miklós ikonjára esik a pillantásuk.
Úgy hatott ránk a sztori, mint egy legenda. Márpedig Igor atya igaz esetként mesélte el az írónak.
A körünkben megjelenő plébánosunk hallva a históriát, elmondja, hogy életében számos hasonlót megtapasztalt, s közülük azon nyomban megemlít kettőt-hármat.
Kérdezem tőle: Leírtad ezeket? Merthogy érdemes volna könyvbe foglalni azokat a rendkívüli segítségeket, amelyeket Isten követlenül vagy papjain keresztül foganatosít, lévén ő Gondviselő Atya, aki ma se hagyja magukra a benne bízókat.
Ha elképzelem, hány papnak vannak hasonló megtapasztalásai, akkor arra gondolok, hogy kész vétek, hogy ezek a semmibe hullanak. Csakugyan le kellene írni őket, ezekkel bizonyítva, hogy békétlen korunkban is mennyi és miféle égi segítséget kapnak az emberek.

Olyan olvasmányokra vágyom, amelyek értékes tartalmúak, szép nyelvezetűek, érdekesen megírtak, követhető szerkezetűek, humorosak, egyértelműek, láttatók , élményt kínálók és egyáltalán – ébren tartanak. Most Mikszáth, a nagy mesélő nem ezt nyújtotta. Elaltatott a novellája. Mintha nem volna türelmem a sok részlettel való töltekezéshez. Elgondolkoztam rajta, hogy a magyar szépírók miféle sorba állíthatók. Valaha Jókai volt nekem a nagy mesélő. Ma már hosszadalmasoknak ítélem írásait. Ide sorolom Mikszáthot is, aki szintén hajlamos elveszni a részletekben. Móra már jobb egy fokkal, ha kissé szirupos is olykor. Humora feledteti a mézes-mázos mondatokat. Nekem meghatározó élményt jelentett Tömörkény István a maga szociografikus pontosságú sorsábrázolásaival. Ha idillre vágyom, Gárdonyit olvasok (meglepő módon sokan nem szeretik). Ha pedig urbánus témákra vágyom, akkor Molnár Ferenc és még néhány jeles író jöhet számításba. Ha humorra szomjazom, Karinthy Frigyest veszem elő. Ő utolérhetetlen a maga műfajaiban.
Szeretem az életrajzokat, szeretem az általam valamennyire ismert emberekről készült interjú-köteteket, és érdekes módon szeretem azoknak a művészeknek a megnyilatkozásait, akik nem a szépirodalomban jeleskedtek. Részint hozzásegítenek életművük megértéséhez, részint pedig meglehetősen jól bánnak a szavakkal. Próbálom összegereblyézni őket.
Elsőnek Bernáth Aurélt említem. Könyvei sokat jelentettek nekem.
Sokat tanultam Borsos Miklóstól, Kodály Zoltántól, Pilinszky prózájából, Déry hordalékaiból, színészek színes emlékeiből. Belepillanthattam a világukba. Szeretem a zenészek értékelését saját művészetükről és a kortársaikéról. Hiteles forrásoknak vélem őket, amikor a kulisszatitkaikról vallanak.
Ugyanezért szeretem olvasni V. Dezső blogját, de Balázs Gézáét is. Egyszer el kellene olvasnom Vásáry Tamás életírását is. Ha olyan érdekes a könyve, mint amilyen érdekesen beszél, akkor minden pénzt megér.      

Szathmári Sándor Kazohinia c. regénye kétrészes. Először bemutatja a hinek, az okosok társadalmát, gondolkodásmódját, a második részben megismerjük (illetve nem ismerjük meg, mert következetlen és csalfa) a behinek, az oktalanok társadalmát, okfejtéseit. Utóbbiak a logikának zömmel homlokegyenest ellentmondó szabályok szerint élnek, de csak addig, ameddig meg nem változik a szabály. Jókor kell változtatni gondolkozásukat, különben könnyen agyonverik az illetőt a többiek. Belelapozva a könyvbe, mégis találtam egy olyan törvényszerűséget, amely talán nem is olyan szamárság. „A népet el kell nyomni, hogy szabadon élhessen” fogalmazza egyik behin. Ez így biztosan nem igaz, noha nyomás alatt nő a pálma, a megnyesett fa pedig kizöldül, és Oroszországban a cár atyuska odavágott a muzsikoknak, a SzU-ban a párt pedig még kegyetlenebbül odavágott millióknak, mint azt megírta minékünk Szolzsenyicin. Inkább úgy igaz a tétel, hogy sarkosodó uralmi helyzet esetén élesen különválik az elnyomó az elnyomottól. Tudni lehet, hogy ki kit akar hátba szúrni, kitől kell félni, kit kell ellenségnek nevezni. Ez arra indítja az elnyomottakat, hogy minden erejükkel keressék a kitörési lehetőségeket, s reménykedjenek a reménytelenség ellenére.
Ha jól megy a sora, ha nincsen ellenfele, ha nincs kire lőni, a „vadász” céltáblát keres magának. Látszólagos, mondvacsinált célt fabrikál magának, és abba kezdi küldeni a nyílvesszőket, golyókat.  
Kétségtelen tény, hogy a pl. mártírok vértanúsága idején az egyház nemhogy kihalt volna, hanem megerősödött. Létszámban növekedett.
Kétségtelen tény, hogy Japán hatalmas háborús veszteségei után nagy iramban kezdett fejlődni. És az is kétségtelenül igaz, hogy a vesztes Németország a háborút követően modern ipart épített ki.
A kétségtelen tények ellenére egy porcikám se kívánja az elnyomást, a folyamatos létbizonytalanságban való életmódot.
A korábbi korok diktatúráinak az emléke inkább azt súgja: Felismerve a szabad cselekvési lehetőségeket, érdemes igaz értékek mentén tevékenykedni a létteljesség irányát célba véve. Érdemes figyelmünket a körülöttünk élőkre és a szükséget szenvedőkre irányítani. Mit tehetünk a társunkért, a családunkért, mit adhatunk a társadalomnak. Ahogyan JFK fogalmazta: Ne azt kérdezd, hogy mit kaphatsz a hazádtól, hanem azt keresd, hogy mit tehetsz érte. Annak ellenére, hogy az amerikai elnök nemes törekvése tragédiába torkollott, azt hiszem, hogy az altruizmusnak van értelme.