Mickey webnaplója

Taxisérvek – olvasom B posztja címét. Egy taxis érveiről ír. És csakugyan. Nekem a fejemben a cím olvastán egy sérvektől szenvedő, azaz ramaty taxi képe képződött meg: taxi sérvek.
A magyar – és nyilván még igen sok nyelv – rendelkezik olyan szókapcsolatokkal, amelyek összeolvadása és más módon való szétválasztása olykor komikus képzettársításokra ingerel. Amennyire tudom, az angol hitványnak tartja és fitymálja a szóvicceket.
A magyar nem egészen. Ilyen lehetőségekre a XX. sz. egyik nyelvzsenije, a költő Weöres Sándor olykor rákapott és pl. ezt a hatalmas kétsorost hozta össze:
Aj, e nőkebelü Lidi óta,
a Jenőke belül idióta.
udvarolgat,
’jába lepi sálom, 
udvaron gatyába lep is álom...
(végrím, annomináció)
Horribile dictu, ez alkalmat teremt egy pikáns asszociációra.
De a kínrímgyártók is lecsapnak az adódó lehetőségekre. Pl. Grätzer József:
Egy kispesti vendéglőbe
egy kispesti vendég lő be.
***
Kosztolányi érzékeny volt a nyelvi finomságok valamennyi előfordulására. Felvetette pl. azt, hogy egy műfordító mit kezd azzal, ha egy regényben találkozik a pesti szóhasználatban elterjedt szófordulattal: „Breteg vagy?” A brr egyfajta játszi meg nem felelést jelez, mintegy utalva arra, hogy valami nincs rendben annak az egészségével, aki beteg – breteg.
Nekem diákkoromba visz vissza az emlékezés. Mert piarista magyartanárunk használta előszeretettel az „ellenberger” szót. Ezt is hiába keresnénk az értelmező szótárban. De, ellenben értelmű szóval játszik, aki szájára veszi az ellenbergert. Az asszociáció egy német ősi nemesi családnevet kóstolgat, amikor ellenbergerre torzítja az ellenbent.
Nem tudtam, hogy Karinthy is ezt teszi: Az Így írtok ti c. kötetben találjuk a Gyóni Géza   stílusát parodizáló versét, melynek a végén egy szószörny áll: Pflanzer Baltin. eddig azt gondoltam, hogy csupán a hangzása miatt alkalmazott halandzsaszó. De tévedtem. Karl von Pflanzer-Baltin a 19-20. sz.fordulón szolgáló katona, a KuK lembergi (Lvov) XI. hadtest vezérkari főnökének a neve. Van ilyen. Maga a vers a kedvenceim közül való, ezért idézem:
Karinthy Frigyes : Gyóni Géza: 1914...

Mégis huncut az orosz,
Megvan benne minden rossz,
Mégis huncut az angol,
Gonosz úton csatangol,
Mégis huncut a talján,
Ott a nagy hegye alján,
Mégis huncut a francia,
Nincs benne garanica,
Mégis huncut a román,
Béka terem a nyomán,
Csinom Palkó, Csinom Jankó,
Csontos mündungszdeklim,
Szép, selymes gázbombám.
Dali Hubitz-ágyúm,
Nosza rajta, jó katonák,
Igyunk egészséggel,
Menjen haza kiki gyorsan
Szép Urlaubscheinjével.
Hej, Ocskay, Bercsényi,
Kurucok híres vezéri,
Pflanzer-Baltin!

 ***   
Írva van, tévé és internet által közhírré tétetett, hogy a Valsartan típusú vérnyomáscsökkentő rákkeltő anyagot tartalmaz. Ám a hipertóniában szenvedők ne hagyják abba szedését. Ki tudja, ennek a veszélyességi fokát? Ha szedem, normális tartományban marad a vérnyomásom, és nem fogom felhúzni magamat, ha rákgyanússá válok. (Valamiért máris egy könnyed kemóval kezelnek). Felvetődik a kérdés: Még hányféle „gyógyszer” szedése lehet veszélyes a gyógyulást remélő betegekre azok között, amelyek ilyen alapos felülvizsgálaton nem mentek keresztül?

Milyen jó, hogy van Facebook.  � Így mindenről értesülünk. ☹ – küldi valaki a kibertérbe.  
Igen. ...Meg arról amiről nem akarunk, és olyan is, amit jó nagy kanállal kevernek – válaszolja valaki.
Meg arról, amiről nem kéne értesíteni az illetékteleneket... – teszem hozzá.
A FB sok mindent elvisel. Én kevésbé. Nem szeretem a modortalan véleményeket. Ezekből név nélkül kiragadok egyet. Nem a hozzászóló szándékát kifogásolom, hanem az előadásmódot. Íme: „…minden gyökér itt parkolja le az autóját, aki észak felől érkezik Budapestre.” Egy másikat obszcenitásánál fogva ide se másolok.
Hát mit mondjak: Jó, hogy van FB. és nem jó, hogy van FB.
Lehet, hogy nem jó, de van.
Akinek nem teszik, bármikor kiszállhat a FB-ból.
Magam is már többször elhatároztam, hogy kiszállok az ingyen adatszolgáltatók köréből. Dolgozzanak csak meg az elhárítás munkatársai a bérükért. Miért tőlem várják, hogy megírjam, amire vágynak.
Elhatároztam csakugyan, mégis maradok egyelőre. Nem zavar, hogy bizonyos mértékig transzparens az életem. Vagy ha nem is, de talán áttetsző.
Még a lehallgatások idején szoktam volt a telefonba mondogatni, ha némely rendszerkritikus gondolatom támadt: „Most a poloskának mondom…”, és mondtam a magamét.   
Ifjú koromban egy üvegezett belső fallal kísérleteztünk, jó lenne a tervezett fürdőszoba falának. Én ellenkeztem: Nem jó, mert belátnak. Ismerősöm megjegyezte: Na és. Mit látnak?
Hát ez is igaz.
Azért nem bánom, hogy elvetettem az ötletet.

Volt osztálytársam meséli, hogy a Monostori úton szabályosan autózva látja, hogy egy tehergépkocsi kezd az ő sávja felé nyomulni. Azt hitte, hogy kátyút kerül ki, de nem ez történt. A teherautó elkapta az ő kocsiját, az ütközést nem tudta kivédeni. Jól kijött a balesetből, amennyiben légzsákja megmentette az életét. A kocsija totálkáros lett. Az történt, hogy a másik autó sofőrje a mobiltelefonjáért nyúlt, közben elmozdította a kormányát balra. Aztán reccs-bumm. Ami elgondolkoztat, hogy bármikor bárkit érhet hasonló baleset. Az én kocsimban nincs légzsák. A média már foglalkozott a kérdéssel. Ne használjunk mobilt autóvezetés közben, mert igen veszélyes helyzeteket teremthet. ebben az esetben a figyelmeztetés falra hányt borsónak bizonyult. Nem véletlen, hogy naponta kérem Az Úti Boldogasszony oltalmát, hogy elkerüljem a baleseteket, merthogy azok olyan ostoba és hiábavaló dolgok. A jezsuitáktól vettem ezt a szokást.    
***
Van, de van-e?

Van laktózmentes májkrém
van dextrózmentes étel
van glükózmentes ital
van fruktózmentes szörp, de vajon
van-e cellulózmentes papír?
van-e kalózmentes tenger?
van-e matrózmentes kocsma?
van-e virtuózmentes vetélkedő?  

Hogy mit érez és mit nem a növény, nem tudom. Egyfelől kísérletekkel igazolt tény, hogy a szidott növény elsatnyul, a dicsért pedig kiteljesül. Amikor meglátok egy dekoratív gerberát, nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy a sárga közepén fekete folt látszik. Az a gerbera meg van manipulálva. Mert levágva nem volna képes megtartani virágja súlyát, ezért a következőt teszik vele a virágdíszítők. Kampót görbítenek egy hosszú drót egyik végére, a másik végével pedig átszúrnak a virág közepén. Áthúzzák a drótot, és a kampó belemélyed a virág testébe. A drótot megtekerik a virágszáron, így a gerbera haldoklásában is a fittség jeleit mutatja. A kérdés csupán az, hogy illik-e a dekorációs eszközt használni erre a célra? Messziről szépséget mutat, közelről azonban nem túl gusztusos. Hasonló okok miatt nem szeretem a művésziesen megcsonkított fácskákat, a bonsaikat. Egy fa éljen a kertben, a fáskertben(Baumgarten), az erdőben. Szolgáljon a vízparton, álljon magányosan mint Csontváry cédrusa, de ne haldokoljon a folyamatos megcsonkítás következtében.
***    
F. mintegy 10 éve üdülés közben megkérdezte fiát, T.-t, hogy miért ücsörög, miért unatkozik a hintaágyon. A fiú visszakérdezett: – Nem szabad?
– De, végtére is nyaralunk – hangzott a válasz.
– Jó, akkor folytatom.
Most eljött hozzánk.
Wifi van, laptopja van, foglalkozása programozó.
Mi kell még? 
***
Nézem a foci VB.-t. Aztán elgondolkodom. Nem mindegy nekem, hogy a belgák mennek tovább, vagy a japánok? Utóbbiak keményen küzdöttek, de a rendes játékidőt követően kaptak még egy gólt. Kiestek. Japán a lista ötvenvalahányadik, Belgium a világ harmadiknak jegyzett csapata. Az előzőek tehát hősök. Ami pedig engem illet, jobban járok, ha csak az összefoglalókat nézem meg. A kilencven perces futkosást, vagy lötyögő taktikázást kihagyhatom.
Ami pedig a közvetítések képminőségét illeti, hasznos dokumentumai lehetnek a tömeglélektannal foglalkozóknak.

Egyszer, kb. tizenhat éve, amikor nagy nyári árvíz volt Bp.-en, Francois-val kettesben maradtunk, amíg a család többi tagja Balatonra vonult. Mivel ő törve beszélte a magyart, én még úgy se a franciát, előhozott egy szótárpárt. Őa francia–magyar részből, én a magyar–franciából egészítettem ki szókincsemet, hogy értsük egymást. Nem volt könnyű, de valahogyan elboldogultunk.
Mára változott a helyzet. Nem is kicsit.
Timothée tegnap érkezett. Ő is, Mica is tud angolul, így ezen a közvetítő nyelven elboldogultak. Mi viszont megrekedtünk a magunk nyelvénél. Még tudok magyarul, bár keresem a szavakat (idősödve először a nevek esnek ki…), és még nem tudok franciául, noha 1957-ben egy szűk negyedévig orosz helyett franciát tanultunk az általános iskolában.
De viszont…
Deviszont a számítástechnika óriásit fejlődött. Jól kitaláltam, hogy ha bármilyen kérdésben elakadunk, beírom a mondandómat a számítógépen a google-fordítóba, azonnal vágja a választ franciául. A dolog működne is, ám az okos telefonok még többet tudnak. A fordítóprogram mobilapplikációja még fejlettebb. Belemondom a szöveget a saját hangomon, és a program kiírja beállítás után franciául. Akinek ez kevés, vált, és kimondja a gép franciául az általam magyarul mondottakat.
Azért ez csúcs, nagyon segít a kommunikációs nehézségek oldásában.
***
Néztem a horvát-dán mérkőzést. Mintha mindkét csapat ellógta volna a kilencven percet. A 11-es rúgásokban bíztak? A hosszabbítás előtt kikapcsoltam a tv-t. Akkor már gondoltam, hogy a szerencse fog dönteni, aminek vajmi kevés köze van a focihoz: Az idegek játéka. Olyan, mint egy kivégzés. A horvátok nyerték meg a rúgásokat.
***
A Füles Bagoly egyetlen elfogadható sutkája: „Ha a Superman olyan jó fej, miért hordja kívül az alsógatyáját?”    

Néha a foci VB meccsei elé ülök. Nézem a különféle nációk mérkőzéseit.  Azon kapom magamat, hogy valamelyik győzelmét remélem. Mintha nem mindegy volna számomra, hogy melyik csapat nyer.
És nem mindegy. Hogy miért van ez így, nem tudom.
Végül is még az is mindegy, hogy idén Uruguay, Franciaország vagy akármelyik nemzet csapata lesz világbajnok. Eddig legjobban a spanyol-portugál összecsapás tetszett. Abból is Ronaldo szabadrúgásgólja. Nem is annyira a gól, hanem az, ahogy a csatár magába szállt, hogy teljesítménye 100%-os legyen. A tévé jóvoltából közelről láttuk arcát, azt a hallatlanul erős összpontosítást, amely minden idők vadászait jellemezte. Koncentrálás, különben elfut a zsákmány, éhen marad a közösség, talán éhen is hal. Itt muszáj nyerni. Ezt láttam viszont Ronaldón.
Korábban elszórakoztam azzal, hogy a világ csapattagjai magyaros hangzású neveit kigyűjtsem. Olykor gazdag anyagot találtam. Volt Carvallo (kárvalló), Cannavaro, (kannaváró). Most csak Hurtado volt a korábbiak közül, no meg Sarr. De Khalifa, Sabaly (szabály), Lang, Polo, Granat, Borja, Vargas, Corona, Hadary, Szilva, Warda, Vida, Mi randa, Hazard, Messi (Jó kérdés, hogy idén Messi-e még a Messi?), és még néhány bizonyította, hogy az egész világ magyar :) :) :). Mindenesetre szórakoztat ez a felfedezés.
Ma reggel új félévre ébredtünk. Július 1. van. Csapatunk kiegészül 1212. számú unokánkkal. Ide repül francia földről, hogy új terepen dolgozzon huzamos ideig. Meg kell értenie, hogy je ne parle pas en français. Mindenesetre kikészítettem oda-vissza a szótárakat. Különben is ő a fiatal, akinek fog az esze, megtanul magyarul ez idő alatt.
Kell a közvetítő ember a kiszakadt család és az itthon élők között.  

- Mondom a kezelő orvosnak, hogy híztam két kilót, mert lagzin voltunk és jól tartottak minket. Mire ő: a hízás a gyógyulás jele az én esetemben. Ez azért érdekes, mert a dietetikus szerint fogynom kellene. Most itt állok két tűz között, mint Bálám szamara, és legjobban teszem, ha maradok súlyomnál.
- Tegnap olvasom a neten, hogy a Valsartan nevű vérnyomáscsökkentők forgalmazását felfüggesztette az EÜ, mert valami nem kívánatos elem került az összetételükbe. Reggel vízhajtóval kombináltat, este simát szedek. Dilemma: szedjem, ne szedjem? Szedem. Még nem szólt a fáma arról, hogy valaki belehalt volna a szedésébe.
- Egyik nővérke említette a kórházban, hogy a humoros emberek gyógyulási statisztikája sokkal jobb, mint a rosszkedvűeké. Azért merte elmondani nekem, mert jókedvűnek talált. Gyógyulok.
- Az én tapasztalatom viszont a nővérekről az, hogy amelyik vénámat jónak ítéli, az ügyesen és fájdalommentesen helyezi el karomon a kanült. Amelyik girbe-gurbának találja vagy másként morogja meg, rendre elügyetlenkedi munkáját. Lehet, hogy nem a vénámmal van a baj. Nem tudják, hogy nekem írói vénám van ☹
- A betegek közötti suttogó propaganda szerint az orvosok egy része elfogad hálapénzt, más részük elutasítja a paraszolvenciát. A páciens pedig döntse el, hogy melyik felük fogad el és melyik tagadja meg a baksis elfogadását. Miért nem írják ki magukra, hogy én elfogadok, ill. nem fogadok el pénzt. Miért kell a pácienseknek kitalálni: igen vagy nem, és ha igen, mekkora az az összeg, ami elvárt? Mikor lesz ennek már vége? Gyanítom, majd akkor, amikor végleg megszüntetik a gimnáziumi érettségit (egykor reméltem, hogy mire sor kerülne ránk, megszüntetik ezt a gyakorlatot. Nem tették, ma is van.)
- XY öreg úr teljesen mozgásképtelen. Fekszik az ágyában. Időnként megszúrják, vérét veszik. Látogatási időben a nővérek sürögnek-forognak körülötte. Drágámnak szólítják, „emitt szeleltetik, amott vizeltetik”, mint száz évvel ezelőtt a gőzmozdonyokat. A látogató távoztával visszaáll a szokott állapot.
- Egyik nap finomfőzeléket kaptunk ebédre. Másnap még finomabb főzeléket. A legfinomabb, ha távozhatok…
- Ámbátor most a távozásom előtt rakott hús volt az ebéd. Mondom, ha holnap szalontüdő lesz zsemlegombóccal, haza se megyek.      
- Magam egyszerű képlet vagyok. Megkapom a dózist, s várok rá, hogy befejeződjön a kezelésem. A helyzet egyre pozitívabb. Múlt alkalommal a kezelések 1/6-án estem túl. Már jobb a helyzet, az 1/4-én vagyok túl. Legközelebb az 1/3-át tudhatom magam mögött.
Fog ez menni.    

Van egy őskeresztény irat, a Diognéthoszhoz írt levél (alkalmasint a 3. sz.-ban keletkezhetett. Nem sokat tudunk keletkezési körülményeiről. Ami érdekes, hogy a levél ötödik fejezetében a kívülállók számára képet rajzol a valódi keresztényekről. És amiért idemásolom posztnak – nem lustaságból teszem, hogy ne kelljen írnom napi penzumot, hanem azért, mert napjainkban sok szó esik a kereszténységről a politikai közéletben, de a fogalom alkalmazói zömének nincs tiszta elképzelése arról, hogy mit is jelent a szó. A keresztény = krisztuskövető. Gondoljuk meg, ebben az értelemben használjuk-e amikor a keresztény értékek és hagyományok megőrzéséről társalkodunk? Álljon itt most a Diognéthoszhoz írt levél részlete Vanyó László fordításában:
„V. fej. A keresztényeket sem területi, sem nyelvi szempontból, még faji szempontból sem lehet megkülönböztetni a többi embertől. Sehol nincsenek olyan városok, melyekben, mint sajátjukban laknának, nincs külön nyelvük sem, melyet beszélnének, nincs sajátos, rájuk jellemző életmódjuk. Nem gondolkodás és bölcselkedés révén jöttek rá a tanításra, nem is kíváncsi emberek eszmefuttatásai által, nem is emberi tételeket vallanak, mint mások. Görög és barbár városokban egyformán laknak, kinek mi jutott osztályrészül étkezés és öltözködés tekintetében alkalmazkodnak azon vidék szokásaihoz, s az élet egyéb területén mutatkozik a közösségi életük alkotmánya különösnek és elismerten meglepődnek. Saját hazájukban laknak, de mégis jövevényekként; mindenben részt vesznek polgárokként, de mindent elviselnek, mint idegenek; bárhol, idegenben is otthon vannak, de minden haza idegen számukra. Mint mindenki más, házasodnak, gyermeket nemzenek, de a magzatot nem hajtják el. Közös az asztal, melyhez letelepednek, de nem közös az ágy. Testben vannak ugyan, de nem a test szerint élnek. A földön időznek, de a mennyben van polgárságuk. Engedelmeskednek a meghatározott törvényeknek, de életükkel felülmúlják a törvényeket. Mindenkit szeretnek, mindenki üldözi őket. Félreismerik őket, elítélik őket; halálra adják őket, de életre támadnak. Szegények, és sokakat gazdagítanak (vö.: 2Kor 6,10); mindenben szűkölködnek, és mindenben bővelkednek. Gyalázzák őket, és a gyalázatban megdicsőülnek; káromolják őket, és megigazulnak. Szidják őket, és ők áldást mondanak (vö. 1Kor 4,22). Megalázzák őket, és ők tiszteletet tanúsítanak. Jótevők, akiket gonosztevőkként büntetnek; amikor megkínozzák őket, örvendenek, mint akik életre támadtak. A zsidók küzdenek ellenük, mint tőlük idegenek ellen, a görögök üldözik őket; de akik gyűlölik őket, nem tudják megmondani a gyűlöletük okát.”
Néhány megjegyzéssel kiegészítem az idézetet: A nem közös ágy azt jelenti, hogy közösen étkeznek, de nem kommunaként működnek. Hanem egynejű ffi-nő házasságban. Minden egyéb lazaság kizárva.
A keresztényeket azért nem értik meg, mert az általuk vallott hit tételei meghaladják az emberi gondolkozás kereteit (Isten léte, a szűzi fogantatás, az oltáriszentség (a konszekrált ostya hitünk szerint Jézus teste, mert nekünk ő hiteles, és így hagyta ránk), a feltámadás ténye, a csodák észérvekkel nem követhetők, ezért a „felvilágosodott” emberek lesöprik magukról. Istenben csak hinni lehet, létét bizonyítani közvetlenül nem lehet. Nekünk felfedte mivoltát (kinyilatkoztatás) – erről szól a Biblia.  
Itt abbahagyom.

Többször hivatkoztam már Tömörkény egyik novellájára, amelyben a kasza nem kerül a szemétbe, hanem amikor hasznavehetetlenné válik eme minőségében, a gazda átalakítja sarlóvá, azt utóbb késként még hasznosítja, majd bicskát reszel a maradék anyagból, pengéje elkopván sarokvasként még szolgál, és amikor az is megadja magát sorsának, akkor felvágja szegeknek.
Így működik ez. Valamiféleképpen mi is így működünk.
Kasza-korunkban csúcsra járunk, munkát választunk és abban helyt állunk.
De mivel 30 éves kor után csak „tünetmentes napok” várnak ránk, „sarlóvá” alakítva helyünkre kerülünk, megtaláljuk azt a hivatást, amely testre szabott, a mi testünkre szabott. Ez természetesen állásváltoztatást jelent. Sarlónkkal betakarítjuk a hatáskörünkbe tartozó gabonát, majd előbb-utóbb nyugdíjas évek elé nézünk.
Ez már a „kés” időszaka. Megy minden, mint a karikacsapás, késünkkel jókat kanyarítunk késünkkel az életből, esetleg a nyugdíj mellett tovább dolgozunk. Viszonylag gondtalan évek következnek. Még nem érezzük a kopást, de teljesítményünkkel sem szellemi, sem valamiféle sportágban nem nyernénk olimpiát. Aztán jönnek a háziorvos-látogatások. Nyilallásokról, fejfájásról, vérnyomás változásokról stb. számolunk be.  Sebaj, mindenre vannak gyógyszerek.
Ettől még, ha késként már nem is, de „bicska”-ként még jól elboldogulunk. Csakhogy az élet nem áll meg. A kopások sem. Ám nem illik róluk beszélni, mert a jajgatás nem társalgási téma. Hát nem beszélünk róluk. Mi az egy késnek, akarom mondani „bicskának” (hiszen a kés mivoltunk immár a retró kategóriába tartozik). A bicska egyesek esetében és csak átmenetileg szikévé aljasul, mivel itt-ott beavatkozásokra szorulnak.
A házibuli azonban folytatódik, és „bicska” korszakunkat felváltja a „sarokvas” korszak. Hetykén játsszuk meg, hogy tudunk még ezt-azt, ugrunk, ha muszáj, hajolunk, ha erre kényszerít az élet (a felállás már körülményesebb).
Nem akarom szaporítani a szót, úgyis tudja, aki eddig elolvasta a posztot, hogy ezután a „szegek” időszaka következik életünkben. Hogy egy szeg meddig él, az nagyon változó. Attól függ, hogy mire használják, mibe ütik bele. Sokat már nem mozog, fényét veszti, eltűnik a szemünk elől, esetleg teljesen elrozsdásodik. Néhányuk leesik a földre, s úgy vész kárba.
Ám ezzel sincs baj.
A gazda új kaszát vesz, és a folyamat kezdődik elölről.  
 
   

Utoljára Suenens bíboros könyvéről (Új pünkösd?)
Suenens (szünan) szép allegóriában próbálja kibontani közeledési manőverünket a Lélekhez. Ezt írja:
„A tiszta hitben való közeledésünket Isten felé ahhoz az utazóhoz hasonlítanám, aki téli éjszakán egy útkanyarulatnál magában álló, fényben úszó kis házat pillant meg. A küszöbre érve, az üvegajtón át égő, pattogó, szikrázó fahasábokat pillant meg. Sejti ebből a tűzhely átható melegét, de mindaddig nem érzi, míg odakint marad a hidegben és szélben, puszta megfigyelőként. Ez a keresztény ember képe, amint a hit sötétjében tudomásul veszi Isten világosságát és melegét.
Elmondhatja a zsoltárossal: „Az éjszaka az én világosságom és örömöm” (Zsolt 139,11). De, bár elcsípi a fénylő sugarakat, megsejti az édes meleget, mindez nem hatol csontja velejéig.
Kell hát, hogy belépjen a ház belsejébe. Nem mintha méltó lenne, hanem mert Isten állandóan hívja, és ég a vágytól, hogy közölje magát vele. Ennek érdekében zörgetnie kell. Ez az ő együttműködése. Jézus azt mondta nekünk, hogy zörgessünk, de nem mondta, hányszor. Mindig újra kell kezdeni. Mindenekfölött arra van szükség, hogy mindenki tudja: várják a tűznél, ő ennek a háznak a fia, és nem szerezhet nagyobb örömet Istennek, mint ha elfogadja meghívását. Ha alázatosság ürügyén a küszöbön maradnánk, félreismernénk Isten szívét. Ő mindegyikünket arra hív, hogy már idelenn megtapasztaljuk bizalmas bensőségét. Hiszen éppen erre a találkozásra teremtett. És ha egyszer az utas beljebb került, minden megváltozik. A tűzhely izzó, fényes lángja elébe lobban; a meleg beburkolja, belé árad; arca megvilágosodik fényétől; feléje nyújtja két kezét, görcsbe merevedett tagjai feloldódnak. Valamiféle ozmózis (átszivárgás) jön létre, a láng sugárzása lénye mélyébe hatol. Képe ez az istenélménynek, amit megtapasztal az ember, ha hagyja, hogy Isten elárassza, és lénye tudatos és tudattalan részét egyaránt odatárja e jelenlét sugárzásának. Új élet támad benne; Szent Pál kiáltása valósul meg újra: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). Az ember nincs többé egyedül, érzi, hogy a Lélek vezeti; egész élete vele kapcsolatban játszódik le. Az önmagából való kivetkőzés megfelelője a megragadottság Isten által, az ürességet betölti a teljesség. Maga Isten, mint befogadó otthon, világosság, melegség alakítja át életét, és közli vele sugárzását. Ha az ember engedi, hogy Isten megragadja, akkor emberi élete tűzzé válik, akár a lassan-lassan izzani kezdő fahasáb: a Lélek tüze táplálja. Nem erről a tűzről beszélt-e Jézus: „Tüzet jöttem hozni a földre” (Lk 12,49)? Ilyen a Szentlélek megtapasztalása. Egyedül ő tudja megújítani a föld színét.
(Néhány fontos mozzanatot megdöntöttem a szövegben.)