Elment a nap
Hogy ne ment volna el mégpedig gyorsan, hiszen közeledik az egyik legrövidebb nappal. Negyed négy felé már bukik le a nap, hogy reggel negyed nyolcig színét se lássuk. Késő este esett is hó, de éppen csak fehér lepelre telt belőle. Valaki szerint nem is felhőből esett, hanem a távhűtő művek gőzfelhőjéből csapódott le. Ez ügyben vannak kétségeim, bár eredetiségvizsgálatot nem tartottam. 11-re elkocogtam a szakrendelőbe, ahol megállapíttatott, hogy szívem kalimpál. Hozzájárultam a reparálásához.
Hazaérkezve az unokák hancúroztak nálunk.
Sötétben indultak körhintázni a Főtérre.
Mondom, hogy rövidek a nappalok.
Mindenesetre éljenek az Etelkák, Eták, Etusok! Isten éltesse őket.
Ízelítő a Mikeás 7. f.-ből:
Általános erkölcsi romlottság
...nincsen igaz az emberek között. Mindegyikük vérontásra készül, tőrbe csalják testvéreiket. Kezük ügyes tenni a rosszat, a főember követelőzik, a bíró ajándék fejében osztja az igazságot, a vezető kénye-kedve szerint beszél. ... a fiú szidalmazza az apját, a lány anyja ellen támad, az új asszony meg anyósa ellen, ... bekövetkezik megszégyenülésük...
IV. REMÉNY
Sion az ellenség csapása alatt
Ellenségem, ne örülj! Igaz, elestem, de fölkelek... Szemem örömmel látja majd, amikor eltiporják, mint az utca sarát.
Jövendölés a megigazulásról
Elérkezik a nap, amikor fölépítik sáncaidat, a nap, amikor kiterjesztik határaidat, a nap, amikor mindenki hozzád siet...
Könyörgés a népek megszégyenüléséért
Legeltesd botoddal népedet, örökséged nyáját, amely egyedül él az erdőben, egy gyümölcsöskertnek a közepén... mutass nekünk csodajeleket! Látni fogják a népek, és megszégyenülnek minden hatalmuk ellenére...
Könyörgés irgalomért
te elveszed a gonoszságot, és megbocsátod a vétkeket... nem haragszol mindörökre, hanem kedved leled az irgalomban? Irgalmazz nekünk még ez egyszer... Közöm. Az ember sem ezer évekkel ezelőtt, sem ma nem képes a Münchhausen-effektusra. Nem képes saját hajánál fogva kimászni a maga teremtette slamasztikából. Nem túlzás azt mondani, hogy „minden kegyelem”. Sőt „minden irgalom”. Nem mert megérdemeljük, hanem mert az Úr hűséges önmagához.
2016.12.16. 17:38 emmausz
Egyre rövidebbek a nappalok
2 komment
2016.12.15. 11:27 emmausz
Egykor az olvasóteremben
Aki újságot olvasott, az nem unatkozott, nem is a napot lopta.
Olvasott, tájékozódott.
Az olvasóterem egy kanyar mögött, és kb. húsz méternyire volt a szerkesztőségtől. Ha az ember az olvasóteremben olvasott, nem hallotta a szerkesztőségi telefonhívásokat. Ha magával vitt egy lapot a szerkesztőségbe, támadási felületnek tette ki magát, mert napilapot a teremből kivinni tiltott volt.
Okosan az viselkedett, aki nem olvasott napilapokat.
Én nem voltam mindig okos.
Egy alkalommal éppen ott olvasok, amikor mellém telepedett az általam nagyra becsült (†)Babos István SJ.
Megszólított: Azt írja az újság, hogy a hidegfront fejfájást okozhat az arra érzékenyeknek. De vajon a melegfrontnak milyen hatása van ránk?
Melegfrontkor szédelgünk, válaszoltam, és mindkét front alkalmával ingadozik a vérnyomásunk.
***
Tegnap melegfront volt, szédelegtem. Mivel pedig ma hidegfront van, várom, hogy vajon fájni fog-e a fejem. Mindenesetre fülzúgásom felerősödése jelzi, hogy csakugyan frontváltás van.
És hogy mi van a vérnyomás-ingadozással?
A fene tudja.
Nem mérem. Hogyan is tudnám kiszűrni, hogy mennyi a tényleges vérnyomásom, és mennyit torzít rajta az ilyen/olyan front. Ha szükségét érzem, bekapok egy alkalmi vérnyomás-csökkentőt, oszt annyi.
Ha szívem kalimpál, még iszom egy fél liter folyadékot.
Köszönöm, jól vagyok.
***
Ma 80 éves a pápa. Mivel élő e-mailcímeket adtak közre, életemben először meggratuláltam egy pápát – gondolom egymilliomod-magammal.
Elődje könyvét olvasom. XVI. Benedek Krisztus-trilógiáját. Szép és alapos, nagy szaktudással megírt munka.
Ízelítő a Mikeás 6. f.-ből:
III. VÁDBESZÉD IZRAEL ELLEN
Az Úr szemrehányást tesz népének
... „Népem! Mit vétettem neked? Mi eshetett nehezedre? Felelj nekem! Talán az, hogy kihoztalak Egyiptom földjéről, kiszabadítottalak a szolgaság házából? ... „Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel.”
A csalók ellen
Íme az Úr szava! ... Eltűrhetem-e a hamis mércét, a kicsire szabott, gyűlöletes mérőt? Jogosnak tarthatom-e a hamis mérleget, és a zacskóban a hamis súlyokat? Azért hozzáláttam, hogy sújtsalak, hogy pusztítsalak a bűneid miatt. ... Eszel majd, de nem lakol jól soha...
Szamária példája
Omri törvényeit követed és Acháb házának tetteit; szándékaik szerint jársz el, hogy intő példává tegyelek, lakóidat meg nevetség tárgyává, hogy viseljétek a népek gyalázkodását. Közöm: Ma is része a fejezet első néhány mondata a nagypénteki szent kereszt hódolat imádságainak. Valamikor fiatalkoromban még latinul idézték: „Popule meus, quid feci tibi? Aut in quo contristavi te? Responde mihi.” Ez a responde mihi mindnyájunkat megindít, mert szembesít gyarlóságainkkal. Mindegy a földre roskadt Krisztus vállán a kereszttel teszi fel a kérdést, miért a sok-sok szeretetlenség szerte a földön, benne a sajátjaink is. Kérdése nyomán meg kell változnunk szándékainkban.
2 komment
2016.12.14. 10:45 emmausz
Ön most itt áll
Sokan idézték a S. Weil-től kölcsönzött Pilinszky-idézetet, hogy az advent várakozás. „Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént. ...Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, annak a várakozása felér egy hosszú-hosszú hóeséssel”. Egyikben sem vagyok biztos. Nekem az advent egy viszonylag összeszedettebb, mégis örömmel töltött időszak, alkalmas arra, hogy elgondolkodjunk a világ sorsán, a történelem égi és földi történésein, a 2000 éve történtekről, és ellássunk a világ végéig, már amennyire képesek vagyunk ellátni fantáziánk segítségével. Ilyenkor tájolunk. Ide képzelem a szabadban elhelyezett tájékoztató térképet: „Ön most itt áll.” Továbbmegyek: Egy vicc szerint az „ön most itt áll” szöveg fölött egy hómező közepe látszik. No, annyira tudunk a világ jövőjéről tájékozódni, mint amennyire a tábla alapján a hómezőn, a semmi közepén. De van kinyilatkoztatás, és az elég, hiszen minden jót ígér.
Tehát van a világ, van saját miliőnk, vagyunk mi magunk is, és megpróbáljuk elhelyezni magunkat ebben a mindenségben, kijelöljük helyzetünket, és orientálódunk a továbbiakat illetően. Lelkileg is mosakodunk, mert igaz, hogy az is bepiszkolódik, aki gondosan ügyel rá, hogy kerülje a fertőzéseket, a szennyes dolgokat.
Megpróbálunk olyan szegényen hozzáállni a karácsonyozáshoz, mint Mária és József a betlehemi jelenetben. Megpróbálunk, de sose sikerül, mert mást súgnak az ünnephez tapadt konvenciók, saját örökölt szokásrendünk és a reklámok. Egyszerűen nem bírunk el velük.
Mégis.
Legalább lelkünk mélyén próbálkozzunk a lényeges üzenetre csupaszított egyszerűségre:
„nincsen neki párnája, sem ékes palotája, csak széna az ágya, barmok szája melegítő kályhája...”
Ízelítő a Mikeás 5. f.-ből:
De te, (Betlehem) Efrata, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett. Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ezért elhagyja őket az Úr, míg nem szül, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael fiaihoz vissza nem tér a maradék. Föllép és legelteti nyáját az Úr erejében, az Úrnak, az ő Istenének fenséges nevében. Letelepedhetnek, mert hatalmát kiterjeszti egészen a föld határáig. Ő maga a béke lesz. ...
A júdeaiak biztonságérzete
Ha Asszíria betör országunkba és földünket tiporja, hét pásztort állítunk fel ellene, nyolc vezető embert. ...
A maradék szerepe a jövőben
Jákob maradéka olyan lesz majd a sok nép között, mint a harmat, amely az Úrtól jő, mint az esőcsepp a zöldellő mezőn: nem emberben bízik, és nem szorul az ember fiára. ... amerre jár, gázol és zsákmányol, és senki nem ragadja el tőle a zsákmányt.
Az Úr megszünteti a kísértéseket
...A varázsszereket kiveszem kezedből, és nem lesz többé varázslód. Elveszem tőled a szobraidat meg az oszlopaidat, kiirtom az oszlopokat, elpusztítom bálványaidat, hogy ne imádkozhass többé kezed műve előtt... Közöm. Az első bekezdés Jézus születéséről szóló jövendölés. Ő lesz a béke fejedelme. Karácsonyra várva mondandója különösen is időszerű és megfontolásra alkalmas.
Szólj hozzá!
2016.12.13. 11:39 emmausz
Ostinato
Az ostinato zenei műszó, makacsul visszatérő dallam(töredék), amely sokszor fő témává magasztosul. Ilyennek gondolom Ravel Boleróját, amelynek ritmusa és dallama meglehetősen makacs és vissza-visszatér. Nem hagy békén. Azt akarja, hogy rá figyeljek. Ezért változatokban bár, de felismerhetően visszatér.
Efféle ostinatók az irodalomban is fellelhetők. Illyés unokája, aki még nem tud beszélni, de mondókájában vissza-visszatér egy szótag: „dla”. Ilyen Karinthy krokija is, amelyben egy őrült telefonáló minduntalan belevonja mondókájába, hogy neki „negyven szögecselőre” feltétlenül szüksége van. Ilyen Kern András kabarészáma (Halló, Vas-edény?) amelyben egyre az iránt érdeklődik, hogy „megjött-e már a levehető ajtajú endékás turmixgép”. Ilyenek az eposzok állandójelzői (pl. fürgelábú Achilleus), még meghökkentőbb, ha mindez komikumba van plántálva (pl. Petőfi: A helység kalapácsa szereplői esetében: széles tenyerű Fejenagy, szemérmetes Erzsók, amazontermészetű Márta, vitéz Csepü Palkó, a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója stb., stb.).
Egyszer azzal bolondoztam Blanka unokával, hogy az általa hetesi kötelességből adódóan elővezetett időjárás-jelentésben a csapadék szót minduntalan pacsadékra változtattam. Tettem ezt annak az okán, hogy megtréfáljam, tettem azért, mert nemcsak a köp szó él, él a pök szó is. És ismerek olyan játékot, amelyben a játékosok szemben állva csapnak a kezükkel, de a játék szerint „pacs”-ni kell! Úgy is mondtuk: gyere pacsni!
Nos hát, ha Karinthy krokit írt a szögecselőkről, simán írhatnék egy novellát a pacsadékos időjárásról. Tegnap hullott is némi pacsadék.
De ma nem.
Gyönyörűen süt (világít) a nap. Az időjárás egyáltalán nem pacsadékos.
Talán majd esős időben ráveszem magamat efféle bolondságra, vagy amikor piros hó esik.
Ízelítő a Mikeás 4. f.-ből:
II. SIONRA VONATKOZÓ ÍGÉRETEK
Az Úr eljövendő uralma Sionban
A napok végén az Úr templomának hegye a hegyek orma fölé emelkedik, magasabb lesz minden halomnál. A népek odasereglenek, sok nemzet tódul oda ... mert a Sionról származik a törvény, Jeruzsálemből az Úr szava.” Nagy nemzeteken uralkodik majd, hatalmas népek fölött ítélkezik. A kardjukból ekevasat kovácsolnak, a lándzsájukból meg sarlót... Szőlője tövében ül majd mindenki, meg fügefája alatt, és senki nem zavar senkit...
A szórványból mindenki visszatér Sion hegyére
Azon a napon ...összegyűjtöm ...a száműzötteket hatalmas néppé lesznek, s az Úr uralkodik majd rajtuk ... mindörökké...
Sion ostroma, száműzetése és szabadulása
Miért kiáltozol egyre? Nincsen királyod? ... Elmész egészen Bábelig, de ott megszabadulsz, ...
A népek szétzúzása a Sionon
Most összesereglik ellened számtalan nép. ... összezúzol számos népet. Zsákmányukat az Úrnak szenteled, kincseiket a földkerekség Urának.
Dávid házának gyötrelmei és dicsősége
Most ...sáncot emeltek ellenünk, vesszővel verték arcul Izrael bíráját. Közöm. Minden jó, ha jó a vége. Ez így prófétáltatik. A vég az örök élet, de közben adódik ez, meg az. Száműzetés, megveretés, menekülés, nemzetek egymás elleni harca. Jézus, a béke fejedelme megütötte az alaphangot ahhoz, hogy világszerte teremjen az Isten országa. J. Ratzinger szerint ez ott van, ahol jézus az Úr. Nyugodtan állítható, hogy ez a hely nem földrajzi, hanem emberközpontú valóságként értendő.
1 komment
2016.12.12. 10:07 emmausz
-mák
Van gubós mák, van őrölt mák, van rozsomák és vannak szindrómák is. Ez utóbbiakkal találkoztam szombaton, amikor is egyik barátom említette, hogy munkában nagyon megerőltetett keze zsibbad, mi több sorvad, és mind két kezét műteni kell, mert különben tenyerei megbénulnak.
A sokadalom zajában nem értettem, hogy miféle szindrómát mondott, mindenesetre meglepett, hogy egy újabb, általam korábban nem ismert tünetcsoport létezik. Próbáltam utánanézni a google-on, hogy melyik fajta szindrómát tűri barátom, de nem találtam rá. Meglepett viszont, hogy mennyi féle szindróma létezik: abc-rendben hozza őket a net.oldal.
Bevallom, töredékét se ismerem a felsoroltaknak, azaz nem tudom, hogy melyikhez milyen tünetek tartoznak.
Néhányat ideírok közülük, hogy elképedjetek tőlük ti is: Angelman-; Asperger-; Batter-; bezártság-; Down-; Gilbert-; Hajdu-Cheney-; Heyfer-; idegen akcentus-; Joubert-; kényszeres; kiégési; Koro-; Korszakov-; Münchhausen-; Reye-; Stockholm-; törékeny-; XYY-szindróma.
El kell fogadnom, hogy léteznek az itt felsorolt és itt fel nem sorolt szindrómák.
Magam is szaporítom a sort. Szerintem van életszindróma is, amely a magzati lét vége és a túlvilági lét kezdete közé esdik, és nyolcféle tünetegyüttest mutat, úgymint anyagcsere, ingerlékenység, mozgás, szaporodás, növekedés, fejlődés, öröklékenység, változékonyság.
Az élet-szindróma tüneteit néhány évtizede (alighanem ma is) életjelenségeknek nevezték.
Ízelítő a Mikeás 3. f.-ből.
A népet elnyomó vezetők ellen
... Jákob fejedelmei, ... gyűlölitek a jót, és a gonoszt szeretitek. Amikor majd felfalják népem maradékát, bőrét lenyúzzák..., akkor majd kiáltanak az Úrhoz. De ő nem hallgatja meg őket...
A haszonleső próféták ellen
... ha valaki nem tömi a szájukat, hadat üzennek ellene. Nos, ezért látomás helyett éjszaka borul rátok... megszégyenülnek a látók, ...mert nem jön az Istentől üzenet. ...
A felelős vezetőkhöz: Sion elpusztul
Jákob házának fejedelmei... megvetitek az igazságot, és ami jogos, azt kijátsszátok! ... ajándékért szolgáltattok igazságot, ..., vétkeitek miatt, felszántják Siont, mint a szántóföldet, Jeruzsálem romhalmazzá válik... Közöm. Mikeás felemeli szavát a megélhetési politikusok, a megélhetési próféták, a megélhetési hatalmasságok ellen. Nem is a saját véleményét mondja, bár hihetőleg ő is hasonlómód gondolkozik, hanem az Úrét, akihez a hamisak hiába kiáltoznak. Mi meg – keressük a jó célt, az igazságot, a jó törekvéseket.
Szólj hozzá!
2016.12.11. 10:55 emmausz
Találkozások
Tegnap találkozások estek E. jubileumi szülinapján. Többek között kapott egy sebességkorlátozó KRESZ-táblát, rajta a piros körrel körbevett fehér mezőben egy nagy 70-es.
Rá kellett volna írni jól láthatóan: LASSÍTS!
Tíz éve hasonló színes társasággal ugyanitt ünnepeltük E. 60. születésnapját.
Akkor sznapsz-sakkot kapott, ma a bele való tölteléket, egy nagy dózis konyakot.
Akkor hideg volt, tegnap plusz tíz fok.
Akkor tánc volt, most néztük a tíz éve készült videót az egykori táncról.
Akkor még többen éltek, akik most nem, de
akkor még többen nem éltek, akik most igen.
Akkor? Ez az akkor olybá tűnt, mintha tegnapelőtt lett volna. (A 80. „holnaputánig” éppilyen gyorsan fog eltelni az idő? Igen.
Akkor vajon kik jönnek össze még?
Olyan ez, mint a hetvenötödik érettségi találkozó. Már csak ketten mennek el rá. (Az utolsó kapcsolja le a villanyt.)
Akkor még csak szórványosan fordult elő velünk, hogy valaki lerobbant. Most műtétek előtt, után az esti gyógyszerek bekapkodása idején találkoztunk. Valaki megjegyezte, milyen könnyű lett az élete, amióta pacemaker birizgálja a szívét. Valakiről megtudtuk, hogy meghalt, valakiről, hogy kerekes székben ül, ezért nem tudott eljönni.
Valaki évek óta nem tud megbirkózni az őt ért veszteségekkel.
Valakinek el kellett volna mondanom, hogy éjjel nem tudtam aludni, mert még hajnalban is Duane Eddy Just because c. lendületes, de annál több zenei közhelyet felvonultató bendzsó-száma zúgott a fülemben. De nem mondtam el.
Valakinek el kellett volna mondanom, amit talán Pascal fogalmazott meg, hogy érdemes istenhívőnek lenni, mert ha nincs Isten, akkor nem történik semmi, de ha van, akkor semmi sem mindegy. De nem mondtam el.
Nem lehet mindent kimondani. Összességét tekintve szép esténk volt.
Végül kikívánkozik belőlem Babits néhány sora (a többit ki-ki hozzáolvashatja).
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
(Húsvét előtt, részlet)
Ízelítő a Mikeás 2. f.-ből:
A kapzsiság ellen
Jaj azoknak, akik gonoszat forralnak... Ha megkívánják a földeket, meg is szerzik, és a házakat hatalmukba kerítik. Kezet emelnek a másik emberre és a házára, mind az emberre, mind örökségére. Azért ezt mondja az Úr: Nos, nagy csapást mérek erre a nemzedékre, ...Bizony, ezért senki sem fogja osztályrészedet mérőzsinórral kimérni az Úr közösségében.
A veszedelem prófétája
Azt mondogatják: „Ne hirdessétek ezt! Ne hirdessétek ezeket! ...de Ti támadtok ellenségként népemre. Az ártatlan ruháját elragadjátok, a biztonságban élőkre a háború borzalmait szabadítjátok. Népem asszonyait kiűzitek meghitt otthonukból; a csecsemőket megfosztjátok dicsőségemtől ...
Az újjászületés ígérete
...egybegyűjtöm Izrael maradékát. ... és nem kell félniük senkitől. ...előttük megy királyuk, az Úr halad az élükön! Közöm. Jaj, azoknak, akik, ha megkívánják a földet, meg is szerzik, akik kezet emelnek a másik emberre, örökségére, a prófétákra. Bizony jaj, volt azoknak, és jaj ugyanúgy ma is.
Szólj hozzá!
2016.12.10. 10:35 emmausz
...megnézzük videón
Á. mesélt egy tévéfilmről, amelyben a szereplőknek úgyszólván szavajárása lett:
Minek...?
Megnézzük videón.
Miért keressük fel a szavannát?
Megnézzük videón.
Miért olvassuk el a regényt?
Megnézzük videón.
Minek receptkönyvet nézegetni?
Megnézzük videón.
Minek, miért, minek... Megnézzük videón.
Azóta tovább egyszerűsödött a képlet.
Van internet, Facebook, embook, mobil.
Miért vennék ceruzát és noteszt? Beírom a mobilba.
Minek a fényképezőgép? Lefotózom mobillal (Ha otthon hagytam volna – tablettel).
Miért vennék CD-t? Rámegyek a Youtube-ra.
Miért mennék moziba? Letöltöm a netről.
Miért mennék ki a lexikonért? Megkeresem a Google-on.
Miért venném elő a nagyszótárt? Rákeresek a fordító programban.
Miért utaznék bárhová? Keresek róla fotókat vagy videót.
Miért kapcsolnám be a tévé időjárás-jelentést? Megmondja az időkép.
És ha kételkednék benne? Akkor kontrollálom a köpönyeggel.
Miért mennék vásárolni? Megveszem az interneten.
Miért küldenék neki levelet, képeslapot, fotót? Küldök neki e-mailt.
Miért mennék a könyvtárba könyvért? Elolvasom az e-bookomon.
Miért vennék kvízjátékot? Játszom a mobil szókeresővel.
Miért mennék le a sarokra telefonálni? Felhívom őt mobilon.
Miért keresgélném elbújt mobilomat? Rácsörgök a másikkal.
Miért foglalkozom bármivel? Megnyomok egy gombot, és a gép leéli az életemet.
Ízelítő Mikeás könyve 1. fejezetéből:
Az Úr szava, amelyet a moreseti Mikeáshoz intézett Jotám, Acház és Hiszkija júdeai királyok idejében; látomások Szamáriáról és Jeruzsálemről.
I. VÁDBESZÉD IZRAEL ELLEN
Fenyegetés és büntetés. Ítélet Szamária felett
Figyeljen minden nemzet, hallja meg a föld és minden lakója! Az Úr, az Isten vádol benneteket, az Úr az ő szent templomában. ... kicsapongása bérét elégetem, és minden bálványát darabokra töröm. Mivel paráznaságuk bérén vásárolták őket össze, legyen belőlük újra a paráznaság jutalma.”
Siralom a síkság városai fölött
... üvöltözök, mint a sakálok, az Úr csapása ellen nincsen orvosság, utoléri Júdát, lecsap népem kapujára, Jeruzsálemre. ... Vágd le a hajad, nyiratkozz meg kedvelt fiaid miatt, légy kopasz, mint a keselyű, mert fogságba viszik majd őket, messzi földre. Közöm. Amit megmondtak a nagypróféták, megmondják a kispróféták is. Mikeás is kitér a bálványokra. ...bálványát darabokra töröm... A kérdés csupán az a mi szempontunkból, hogy mi lett a bálványokkal? Befellegzett-e nekik, vagy éppen hatalmas karriert futottak. Elég ha csak korunk rációközpontúságára gondolok, az ész uralmára, az elvilágiasodás megannyi bálványára, legyenek azok technikai eszközök, funkciók, művészetek, tudományok, készségek, sporteredmények, politikai sakkhúzások, bármik, amiket nem a helyükön kezelünk, hanem piedesztálra állítunk, úgy vélve, hogy megérdemlik imádatunkat.
4 komment
2016.12.09. 14:36 emmausz
Rejtélyes rejtvényfüzet
Nem először kapom rajta a Fülesbagoly olaszmódra c. rejtvényfüzetet slendriánságon.
Megyek visszafelé az aktuális számon.
29. oldal. 20. meghatározás: Móra Ferenc drámája. A megfejtés Liliom. Csakhogy azt Molnár Ferenc írta, és nem Móra Ferenc.
26. lap. Helyreigazítás. Méltán, mert az előző számban téves meghatározásokat tartalmazott az egyik rejtvény. A helyreigazítást kenhetem a hajamra. Régen kidobtam az előző füzetet.
22. lap. A mozaikrejtvény beírt ötbetűse köszönőviszonyban sincs a megadott mozaikkockákkal. Ez így csak abban könnyítés, hogy rájöjjek: A rejtvény poénja és a beírt könnyítés egy másik mozaikrejtvényhez tartozik, amelyhez az itt megadottak közül semmi sem stimmel.
Helyreigazítást legfeljebb megint egy hónap elteltével kapunk, amikor már egyáltalán nem fog érdekelni ez a pongyolaság.
Így hát szerintem a lap neve téves. Helyesen:
Fülesbagoly slamposmódra.
Megjegyzem,az autógyárak a hibás szériákat visszahívják. A lapszerkesztőség miért nem teszi?
***
Feleség elvágta az ujját.
Háztartási baleset.
Vérzéscsillapítóként leukoplasztot alkalmazott.
Ám sajgott is, ezért házi patikai szerhez folyamodott, fájdalomcsillapítóként.
Nekem az előző (vérzéscsillapító) analógiájára jobban tetszett a fájdalomcsillapító helyett:
érzéscsillapító.
Jónás könyve 4. fejeztet:
A próféta panasza és Isten válasza
Jónáson nagy szomorúság vett erőt, és haragra gerjedt. Így imádkozott az Úrhoz: „Ó, Uram, vajon nem megmondtam-e ezt már akkor, amikor még otthon voltam? Azért akartam Tarsisba menekülni, mert tudtam, hogy jóságos és irgalmas Isten vagy, türelmes és könyörületes, aki megbánja a rosszat. Most azonban vedd el tőlem az életemet, mert jobb nekem a halál, mint az élet.” Az Úr így felelt: „Azt hiszed, jogos a haragod?” Jónás kiment a városból, és leült a várostól keletre. Csinált magának egy sátort, és annak árnyékában ülve figyelte, hogy mi fog történni a várossal. Az Úr parancsára egy ricinusbokor nőtt Jónás fölé, árnyékot vetett a feje fölé, és megvédte a rosszulléttől. Jónás nagyon megörült a ricinusnak. Másnap hajnalban azonban az Úr egy férget rendelt oda. A féreg megrágta a ricinust, úgyhogy kiszáradt. Amikor aztán fölkelt a nap, az Úr forró keleti szelet támasztott, s a nap is hevesen tűzött Jónásra. Olyan rosszul lett, hogy a halált kívánta magának: „Jobb nekem a halál, mint az élet!” Ekkor az Isten így szólt Jónáshoz: „Azt hiszed, jogos a haragod a ricinusbokor miatt?” Azt felelte: „Igen, jogosan haragszom, egészen a halálig!” Erre az Úr azt mondta: „Bánkódsz emiatt a ricinus miatt, jóllehet nem is gondoztad és nem is nevelted. Az egyik éjjel felnőtt, a másik éjjel elpusztult. Hát akkor én ne irgalmazzak Ninivének, a nagyvárosnak, amelyben több mint százhúszezer olyan ember van, aki még nem tud különbséget tenni a jobb és a bal keze között, és igen sok állat?” Közöm. Jónást kétféle bánat éri. Az egyik, hogy szavára megtér a sok ninivei. Jobban esett volna lelkének, ha pusztulnak. A másik, hogy az egyik nap árnyékot adó ricinus a másik napra semmivé lesz. Az elsőre Jézus szavait citálom, aki lázongó tanítványainak mondja: „Nem tudjátok, hogy milyen lélek lakik bennetek” (Boanergész, azaz mennydörgés fiai). Jónás tehát a niniveiek halálát várta.
Az őt ért kellemetlenség miatt is fel van háborodva. Nem ismeri fel Istene leglényegesebb attribútumát: az irgalmasságot. Már-már nevetséges a gondolkozásmódja: Olyannak véli Istent, mint aki „megbánja a rosszat”. Az meg se fordul a fejében, hogy a jó Isten nem lehet egyszersmind rossz Isten is. [Vö. Jézusnak a nap különféle szakaszaiban felfogadott szőlőmunkások parabolájának tanításával: „Barátom, rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?” (Mt 20,15)]
Szólj hozzá!
2016.12.08. 09:50 emmausz
„Kéne egy kis hogyhíjják” (WS)
Márpedig, ha kéne egy kis hogyhíjják, akkor be kell menni érte a boltba. A hogyhíjják ma krumpli névre hallgatott, ezért bementünk a CBA-ba, és vettünk burgonyát; meg még a pityóka mellé
egy kis céklát,
egy kis pepperoncini-paprikát
egy kis üveg lekvárt
egy tekercs szilikátos sütőpapírt.
Bementünk egy kis hogyhíjjákért és
kijöttünk öt minekishíjjákkal,
hozzá teszem: köztük volt az egy hogyhíjják is.
Sajnos kenyeret nem vettünk,
se nápolyit
se túró Rudit,
se franciakrémest.
***
Tegnap az egyik tévéadás végén hallom: XY gyártásvezető. Azonnal kész bennem az áthallás a közelmúltban lezajlott úszószövetségi váltással kapcsolatban:
Hosszú Katinka – „Gyárfás-vezető”
***
A rejtvényújság favicce:
Megy a hegedű az utcán.
Találkozik a tokkal.
– Szia, hegedű!
– Szevasztok!
***
Jónás könyve 3. fejezet
Ninive megtér és bocsánatot nyer
Az Úr másodszor is szólt Jónáshoz: „Kelj fel, menj el Ninivébe, a nagyvárosba, és hirdesd azt, amit majd mondok neked!” Jónás fölkelt és elment Ninivébe az Úr parancsa szerint. Ninive nagy város volt, három napba telt, míg az ember végigment rajta. Jónás bement a városba, egynapi járásnyira, és hirdetni kezdte: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” Ninive lakói hittek az Istennek. Böjtöt hirdettek, nagyok és kicsik egyaránt zsákruhát öltöttek. Amikor a szózat eljutott Ninive királyához, ő is leszállt trónjáról, levetette palástját, és zsákruhába öltözve hamuba ült. Aztán a király és a főemberek parancsára kihirdették és elrendelték Ninivében: „Ember és állat, ökör és juh semmit se egyék, ne legeljen, és vizet se igyék. Öltsön zsákruhát ember és állat, és harsány hangon könyörögjön az Istenhez. Mindenki hagyja el gonosz útjait és a rosszat, amit a keze végbevitt. Ki tudja, hátha irgalmas lesz, és újra megbocsát az Isten, lecsillapul izzó haragja, és nem kell elvesznünk!” Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjaikról, megbánta a rosszat, amivel fenyegette őket, és nem tette meg. Közöm. Antropomorf istenképpel operál a tan-novella. (Isten, aki megbán bármit...) egyébként is érdekes: Vajon valaha csakugyan éheztették az állatokat is, amikor emberek böjtöltek? Megjegyzem, hogy a tanmese az eleve elrendeléssel szemben arra int, ha az emberek észhez térnek, elkerülik kemény sorsukat. A kérdés csupán az, hogy észhez térnek-e (én-te-ő-mi-ti-ők)?
Szólj hozzá!
2016.12.07. 07:56 emmausz
Mikuláskor
Névnapomra sokan emlékeztek.
Elküldték, megosztották velem jó kívánságaikat.
Ám a kívánságokon kívül a mikulás hozott ez is, azt is.
Vettünk egy hosszú ujjú inget, néhány szaloncukrot, megettük a csokikat a gyerekek helyett. És kaptam egy nagy adag keresztrejtvényt (olasz módra). Erről a fajta rejtvényről – úgy látszik – nem tudok leszokni.
Ám az ajándékokat megkapva az olykor-olykor kifejtem, hogy igazából nincs szükségem semmiféle tárgyra. Amit kellett, megvettem vagy megveszem.
Nekem az ünnepet a társaság teszi. Az unokák (tegnap részleteztem) segítenek élni.
Ha mégis meg akartok ajándékozni, mondjatok el értem egy imát, és ha még ezen felül is meg akartok örvendeztetni, szívesen elfogadok egy krémest (lehet francia is).
***
A li végű gyűjteménybe: nagyanyámtól hallott szó nikli, a fém (nikkelezett) aprópénz, niklipénz.
Jónás 2. fejezet:
Jónás megmenekül
Az Úr odarendelt egy nagy halat, hogy nyelje el Jónást. Jónás három nap és három éjjel a hal gyomrában volt. A hal gyomrában Jónás így imádkozott az Úrhoz: Szorongattatásomban az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott; az alvilág gyomrából kiáltottam, és ő meghallotta hangomat. A mélybe vetettél, a tenger mélyére, körülvett az áradat; örvényeid és hullámaid összecsaptak fölöttem. Így szóltam: Elvetettél színed elől. Bárcsak meglátnám még szent templomodat! A vizek torkomig hatoltak, körülvett a mélység, hínár borítja fejemet a hegyek tövében. Leszálltam a földalatti országba, a régmúlt idők népei közé, de kimentetted a pusztulásból életemet, Uram, én Istenem! Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra emlékeztem, és imám eljutott színed elé, szent templomodba. Akik mihaszna (bálványokat) szolgálnak, elfordulnak az irgalmasságtól. Én azonban a dicséret szavát mutatom be neked áldozatul; teljesítem, amit fogadtam, mert az Úrtól jön a szabadulás. Az Úr szólt a halnak, és az kivetette Jónást a szárazra. Közöm. Jónás a nagyhalban. A próféta novellában mondja el tanítását. Mindenesetre a halban töltött három nap a Jézus halálát követő három nap előképe. A fejezet hangvétele a zsoltárosé: Amikor elcsüggedt a lelkem... olvastán Adynak Az Úr érkezése c. verse idéződött fel bennem: / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten. / Jelzem ez nemcsak vele fordulhatott elő. Előfordul minden időben, ma is. Álljon itt a vers, ádventben különös hangulata van:
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.
Utolsó kommentek