Mickey webnaplója

Marad a hőség, ugyanezen okból maradtak az unokák. Egyelőre a szülőkkel tartjuk a telefonkapcsolatot. Ha menni akarnak és a szülők is úgy látják jónak, elvonatozunk velük. Ha nem, akkor maradnak. Tegnap eszembe ötlött Á. unoka hanghordozásában: „Nincs valami finomság?” Mivel a napmelegtől tegnap enni se volt kedvük (rántott hús), rákérdeztem Zs.-tól telefonon: Amikor Á. érdeklődik valami finomság iránt, akkor mire gondoljak? Érdekes volt a válasza. Nem kell itt különleges dolgokra gondolni. Á. szereti pl. a fokhagymás felvágottat. Bármilyen Colát, általában a változatosságot. Igaza van. Nem kell belegyepesednünk a trappista sajtba, gyulai kolbászba és a parízerbe, májpástétomba. Ma hoztam főtt tarját és fokh. felvágottat. Rám csodálkozik Ágó: Jaj, a fokh. felvágottat szeretem. A kedvenc kajám. Honnan tudod? – kérdezi tőlem. Mondom, én mindent tudok, kiváltképp azokat a dolgokat, amelyeket megbeszélek anyáddal. Ő mondta, hogy kedveled.
***
Könyvmegálló, folyóiratok, tankönyvek, regények. Pl. M.M.: Elfújta a szél. valamikor az antikváros pult alól kínálta csillagászati összegért, mert a tiltott listán szerepelt. Most a jelek szerint ingyen se kell. Magam se csapok le rá, inkább a XX. sz. végének néhány irodalmi folyóiratát hozom haza. Utazáshoz a rövidebb írások alkalmasabbak. Aztán nem akkora kincsek ezek a folyóiratok, állandó cserealapok. Most egy még korábbi Kortárst olvasgatok (1973/8. sz). Ma már történelem. A felsoroltak jó része elhunyt. Ilyen nevek írtak bele: Illyés, Sütő A, Karinthy Cini, Mészöly Miklós, Szakonyi, Somogyi Tóth, Csoóri, Pilinszky, Szécsi Margit, Utassy, Moldova, stb. Aktuális amerikai útjának a naplószerű feldolgozásában többek között arról ír Cini, hogy a Világkereskedelmi Központ Ikertornyát építik NY-ban. Hatalmas daru emelgeti szédítő magasságokba a matériát. Hol van már az ikertorony. Éppúgy eltűnt, mint JFK.   
Tegnap a fiatalok elvitték a vurstli maradványaiba a még fiatalabbakat. Többek között felültek a hullámvasútra is. Azt mondják, nincsenek belekötve az emberek az ülésekbe. Csak kapaszkodó van. Bl (8) úgy kapaszkodott, mint aki az életéért küzd. Ma az üvegajtóra ujjal felvázoltam azt a képet, amit elképzeltem hepehupás utazásától. Rajzoltam hát két dombot, amelyikek egyikére éppen kapaszkodik a hullámvasút a sok visító emberrel. Bl. szájából hatalmas hangorkán tör elő, a felfelé mászó szerelvényhez képest teste lobogó ruhával vízszintesen úszik a híg levegőégben, mint egy M. Chagall-képen az angyal, és minden erejét összeszedi, hogy el ne szálljon. Bl. nézi a „rajzomat”, majd a dombok sinusgörbéjének az amplitudóját megkétszerezi, miközben megesküszik, hogy soha az életben többet nem ül hullámvasútra. Még kicsire sem.      
5. ZSOLTÁR. REGGELI IMA (A karvezetőnek, fuvolára – Dávid zsoltára.) Hallgasd meg szavamat, Uram, figyelj esdeklésemre! Hangos imádságom jusson eléd, Királyom és Istenem! Hiszen hozzád könyörgök,  Uram, virradatkor már hallod kiáltozásomat, már reggel eléd tárom kérésemet és várok. Te nem olyan Isten vagy, akinek az álnokság tetszik. A rossznak nincs maradása előtted, az elvakultak nem állhatnak meg színed előtt. A gonosztevőket gyűlölöd mind, és megsemmisíted a képmutatókat. A véres kezű, az álnok ember irtózatos az Úr szemében. De én kegyelmed bőségéből házadba léphetek, és szent templomod előtt leborulhatok félelmeddel telve. Uram, te igaz vagy, vezess hát, ellenségeim ellenére is, s tedd járhatóvá előttem ösvényedet! Szájukban nincs igazság, szívükben gonoszat forralnak. Torkuk nyitott sír, nyelvük hízelgésre hajlik. Büntesd meg őket érte, Istenem, hadd essenek saját csapdájukba! Számtalan gonoszságuk miatt taszítsd el őket, mivel ellened szegültek. De örüljenek azok, akik hozzád menekülnek, ujjongjanak mindörökké! Oltalmazd őket s add, hogy benned leljék örömüket, akik tisztelik nevedet! Hiszen te megáldod, Uram, az igazat, kegyelmed pajzsként borul föléje. Közöm. Sok mindent elmond azokból a tapasztalatokból, amelyeket Istenről a hozzá fűződő kapcsolatból leszűrt. Érdemes elgondolkoznunk az Úr attribútumain. Többször is előjön a kérései alapján, hogy minden kegyelem, isteni ajándék. Különösen is tetszik ez a sor: Uram, virradatkor már hallod kiáltozásomat, már reggel eléd tárom kérésemet és várok. Úgy hangzik, mint az éhes madárfióka kiáltozása az eleségért s azért, aki hozza. 

Július 14.-i posztomban olvasható Assisi Szt. Ferenc Naphimnusza Dsida Jenő fordításában. Ebben ír a felséges Istenről, a napról, a holdról, a csillagokról, a vízről, a tűzről, s a föld-anyánkról. Még megemlíti, hogy nagyon nem mindegy, milyen állapotunkban ér a halál bennünket.
Most egy állatokról szóló könyvet olvasok. Ez próza, de tekinthetem hosszúra nyúlt szabad versnek is, mert etológiai (állatviselkedés-tudományi) szempontból tekint néhány tucat általa kiválasztott állatfaj működési mechanizmusaira. (Vitus B. Dröscher: Gyengéd, akár a krokodil. Meglepő felfedezések az állatok családi életéről. Papirusz book 217 o. é. n.) A könyv olvastán nehéz elválasztani a Teremtőt a teremtettől. A könyv szerzője nem dicsér, és nem is szid. Nem dicséri a krokodilt ügyességéért, de nem is szidja gyilkos vízbefojtó tevékenysége miatt. A krokodil néha megéhezik, és akkor eszik. Jobbára csak azokról a kutatásokról emlékezik meg, melyek az utóbbi időkben – zömmel K. Lorenz munkásságát követően – fordította az állatélettan felé a zoológusok egy részének a figyelmét. Meg se kísérelem felsorolni, hogy miféle állatok, miféle magatartásrendszer szerint élik életüket: mit tud egy termeszvár, mit tudnak a méhek, mit tudtak a mára már kihalt szárnyasok. Inkább arra akarok kitérni, hogy a természet az embert kivéve a maga módján tökéletes. Azok a mechanizmusok, amelyek az állatvilág ösztönéletében érvényesülnek, mind a túlélés szolgálatában állnak. Minden tevékenységük begyakorolt, és egy adott ingerületre kivétel nélkül azonos módon reagálnak, éspedig úgy, hogy az létezésük folyamatosságát biztosítsa. Élemedett korom ellenére a gyerek érdeklődésével olvasom a kötetet. Elcsodálkoztat az a célszerűség, amelyet az állatok követnek, s amelyek életüket olyan precizitással határozza meg, mint a világegyetem égitesteit a maguk aktusai, keletkezésük, életük, elmúlásuk rendje. Csoda ez a világ, úgy is kell rátekinteni. Ha több szorulna belém a költői vénából, rövid versekbe foglalhatnám az egyes fejezetekben megírt állatcsodákat. Óhatatlanul himnuszok volnának ezek, mint a Naphimnusz, mert cseppet sem kevesebbről van szó, mint a láthatatlan kéz gondoskodásáról, amellyel minden teremtményére ügyel az, aki a világba dobta őket.  
Maradhat egy elvarratlan szál a posztomat illetően: Ha az állatvilág a maga módján tökéletes és az ember nem az, akkor hogyan tekintsünk magunkra?  
Az ember, noha sokféle dologban csököttebb az állatnál, állandó fejlődésben van, ha jó úton poroszkál. Lényegesen több az állatnál, mert az élőlények közül egyedül képes önreflexióra. Isten elgondolásából jön létre, és hozzá tart. Élete csak kezdődik, de nem fejeződik be. Ez azért tetemes különbség a javunkra. Az állatviselkedés-tani megfigyelések csak azt támasztják alá, hogy a teremtett világ végtelen tudású Teremtőt feltételez, aki – többnyire vegyi úton – úgy vezéreli ösztönös teremtményeit, hogy végső soron okunk legyen elcsodálkozni mindazon, ami körülvesz bennünket. Megismerésük segíthet közelebb kerülni ahhoz, aki ezeket az élő mechanizmusokat létrehívta.        
4. ZSOLTÁR. ESTI IMA (A karvezetőnek, húros hangszerre – Dávid zsoltára.) 
„Ha hozzád kiáltok, meghallgatsz, Istenem, te, aki igazságot szolgáltatsz nekem. Megsegítettél szorongattatásomban, könyörülj rajtam és hallgasd meg imám! Ti emberek, meddig marad kemény a szívetek? Miért szeretitek, ami haszontalan, miért törekedtek álnokságra? Tudjátok meg, a hűségessel csodát tesz az Úr. Az Úr meghallgat, ha hozzá kiáltok. Rettegjetek hát és kerüljétek a bűnt! Vegyétek ezt jól fontolóra szívetekben! Nyugovóra térvén teremtsetek csendet és elmélkedjetek!
Hozzatok méltó áldozatot, és bízzatok az Úrban! Sokan mondják: Ki fordul még jóval felénk? Ragyogtasd ránk arcodat, Uram, te örömmel töltöd el szívemet, sokkal inkább, mintha bor és búza bőségben volna. Lefekszem hát és békében alszom, hiszen te biztonságot adsz nekem, Uram!” Közöm.  A címe szerint esti ima, de több annál. Tanítások a helyes magatartásra. „A hűségessel csodát tesz az Úr. Az Úr meghallgat, ha hozzá kiáltok... Nyugovóra térvén teremtsetek csendet és elmélkedjetek! ... bízzatok az Úrban!” És az ima (kérő ima): „Ragyogtasd ránk arcodat, Uram, te örömmel töltöd el szívemet, sokkal inkább, mintha bor és búza bőségben volna. Lefekszem hát és békében alszom, hiszen te biztonságot adsz nekem, Uram!” Máig működő szöveg – az ároni áldás megfogalmazásával azonos indítással. Nem tarthat soká memorizálni. Tetszik, amit megdöntöttem.

Krisztus egyetlen sort se írt le, és határozottan kijelentette: ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak. Bizalma (is) végtelen volt, csakúgy, mint a hatalma. Igéit tartalmazzák az evangéliumok.
Nézzünk körül köreinkben! Hova lett a társadalmi bizalom? Reggel az üzletközpont visszaadná az általam fizetett összeg 5%-át, ha magammal vinném és bemutatnám a vevőszolgálatnál a nyugdíjas igazolványomat, s talán a havi utalványt. Minek? Újraoltási bizonyítványt ne vigyek? Nem volna egyszerűbb tisztességes árat kalkulálni, és annyiért adni a jószágokat, amennyi mellett tisztességes haszna marad annak, aki ebből él? Szónoki a kérdés: A félkilós Eve Bords margarin (nagy cég gyártja s teríti sok országban), hol 499 ft, hol 349 ft. Mi történt? Megduplázódtak (feleződtek) a gyártási költségek? Fenét. Az árak köszönőviszonyban sincsenek az értékükkel. A Pinky pálcikás jégkrém egy hete 29 ft, volt, rá hét napra 49 ft.
Maradjunk annyiban, hogy manipulációról, tudatosan fenntartott áranarchiáról van szó. Semmi egyéb nem indokolja az árak összevissza való rángatását. Bizalomnövelő-e vajon? Egy fenét.
Zs. telefonál, hogy alkalmazásához kellenek a kisiskolás korú gyerekei azonosítószámai. Miért? A bizalom teljes hiánya. Ugyanő három pld.-ban töltött ki egy 160 lapból álló vagyonnyilatkozatot. Miért? A bizalom teljes hiánya miatt.
Vezetőállású fickókkal nemegyszer für alle Fälle már belépésükkor aláíratják a saját felmondásukról szóló íveket. Miért? A bizalom totális hiánya miatt.
Menekültek, mielőtt az EU területére lépnek, eldobálják valamennyi személyi okmányukat. Tudják, hogy megtehetik. Úgy vélik, az EU akadályozná boldogulásukat, ha kiderülne: kik ők, honnan érkeztek és milyen célból. Számításuk mögött a kölcsönös bizalom teljes hiánya lapul meg.       
Aligha tévedek, ha azt fogalmazom meg, a papírozás elburjánzása és a bizalom fordított arányban állnak egymással. Minél kevesebb a hitelesség, annál több papírra van szükség.
Nem tértem ki a banki bürokráciára ezúttal. Ahhoz kevés volna egy poszt, hogy részletezzem. Annyit azonban megjegyzek, hogy valahányszor a bankhoz fordultam egy számlámat érintő ügyben, papírok készültek több pld-ban: „itt tessék aláírni, ott tessék aláírni. Pecsét dátumbélyegző, aláírások. Ez az ön példánya...” Bizalmatlanság a köbön.
Ambuláns beutalásom van. A személyi adatok után minden esetben felsorolják az általam szedett gyógyszereket. A jó Isten áldja meg őket. Minden adatom, az említettek is a saját számítógéprendszerükben van. Mondanom se kell, megállapításaikat kinyomtatják, aláírom, egy pld. az enyém. Elég volna elküldeni PC-n a háziorvosomnak. Nem?
Jó lenne abbahagyni a folytonos bizonykodást. De ehhez az kellene, hogy csakugyan megbízzunk egymásban. És még egyet. A kockázatokról és mellékhatásokról szóló ötpercenként elhadart litánia egyetlen oka: a hirdető gyógyszerforgalmazó menekül a felelősségre vonás elől. Ő megmondta, hogy meg kell beszélni...
Jó lenne abbahagyni a folytonos bizonykodást. De ehhez az kellene, hogy csakugyan megbízzunk egymásban.
A végére hagytam egy megtörtént esetet, egy jó példáját a bizalomnak. A kft. alkatrészt kért egy amerikai cégtől, sürgős határidőt megjelölve. A megrendelés nem tartalmazott 50 pontból álló záradékot arról, hogy meghiúsulás, késedelmes szállítás s ki tudja még miféle ügyvédeknek való csemege bekövetkezése esetén mi lesz. Az amerikai fél küldött egy faxot. Ennyi állt rajta: OK. És a kért alkatrész időben megérkezett a kért minőségben.   
A 3. ZSOLTÁRhoz. (Dávid reggeli zsoltára, amikor menekült, fia, Absalom elől): „Mennyien szorongatnak, Uram, Mennyien fordulnak ellenem! Hányan mondják rólam: »Nincs menedéke Istenénél!« De te, Uram, azért védőpajzsom vagy, te vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled. Hangos szóval kiáltottam az Úrhoz, s ő meghallgatott szent hegyéről. Nyugovóra tértem és elaludtam, de fölkeltem ismét, mert az Úr a gyámolom. Nem félek a nép ezreitől, ha ellenségesen körülvesznek. Kelj föl, Uram, adj szabadulást, Istenem! Hiszen minden ellenségemet arcul verted, és a leselkedők fogait kitörted. Az Úrnál a segítség, legyen áldásod népeden!” Közöm. Az Absalom elől menekülő Dávid agg király. Minden vétkével tisztában van. Minden bizalmát az Úrba helyezi. Mindent tőle remél. Reméli ellenségei arcul verését, de amikor Absalom különös haláláról hírt vesz, így tör ki: „szegény fiam, Absalom”. Figyelmemet nem kerülte el a párhuzam: Absalom atyja ellen fordul, de az halálában gyászolja, szeretetét nem vonja meg tőle. Az Úr sem lökte el magától a Batsebával háló és a hettita Uriást megölető Dávidot. Kettejük szeretete mélyebb, és mindent felülíró kapcsolat. Elgondolkoztató.  

Amikor először szemüveget írtak nekem, 14 voltam, és nem akartam hinni a szememnek. Bármilyen hihetetlen, azt hittem nyolcadikos koromig, hogy jól látok. Ez nem volt így. Bal szemmel a legfelső számot (72) sem tudtam elolvasni. Oka: aprógyerek koromban vasgolyó talált el, s elrepedt a szivárványhártyám. Összenyomták atropinnal. De a baj maradandónak bizonyult. -4,5-del kezdtem. Ez elment -5-ig, aztán megállt. Öregségemre ugye az ellenkező irányban indult el szemem változása. 3 dioptria különbség keletkezett a kettő között. (Éppen csak engedi a vezetést, mert azt mondják fellép a térlátás zavara. Nem érzem.) Igaz, sötétben nem szeretek vezetni. Pedig akkor lehet jól haladni. De hát az a fránya dioptriakülönbség. Teltek-múltak az évek. Készültek jó becsiszolások, és rosszak (egyszer úgy éreztem, hogy jobbra lejt a járda), mígnem időben közeledve koromhoz egyszer csak azt mondta a szemorvos, hogy készít nekem olvasószemüveget. Nem értettem, hogy miért. Olvastam én a távollátóval is. És megint nem akartam hinni a szememnek. Az olvasószemüveggel sokkal szebben, tisztábban rajzolódtak ki a betűk, mint a korábbival. (Szemcsiszolást nem kérek, nem akarok olyan élesen látni, mint a mesterlövészek és a sas. Éppen elég információ ér így is.) Ahogy közeledtünk koromhoz, hallom, hogy létezik progresszív lencse, mely három területre koncentrál. Pásztázza a távoli tárgyakat, átmegy a számítógép mintegy 1 m-es távolságára, s alul olvasó részt csiszolnak bele. Ez a multifokális pápaszem sem ízlik. Lapos képernyőmet addig húzom magam felé, ameddig kényelmessé nem válik a látása olvasószemüveggel.
Két drótkeretes ókulám van. Mindkettő nélkülözi az üveget, annál inkább bővölködik műanyagokban. Abban is megegyeznek, hogy a keret felsőrészébe ágyazódnak és alul egy-egy apró becsiszolásba behúzott damilszál adja a keret alsó kétharmadát. Működik a dolog, és szükség esetén némileg javítható is. A damil nem túl drága és cserélhető.
Néz rám tegnap a feleség, s kérdi: Hogy áll rajtad a szemüveg? Hogy állna? Hát ferdén. Kissé megviselt. Az olvasó is. Egyikre rátehénkedtem olvasás közben, s nem vettem észre. A másik „unokatámadás” következménye. Van ugye kilenc unokánk. Közülük nem egy még kicsi. S valamiért különös örömöt okoz nekik, hogy egy hirtelen söprő mozdulattal kis kezecskéjükkel leverik a szemüvegünket az orrunkról. Talán egy szúrós puszi ellen védekeznek vele. Nem tudom, de nagyon nehéz lebeszélni róla őket. Így aztán a szemüvegkeretem „egyik rúdja égbe készült, másik le a porba”, mint a Petőfi-versben (A jó tanító) szereplő öregember esetében, akinek az orra alatt egy „nagy bajúsz ácsorga”.
Azért működnek ezek a látásjavító alkotmányok, amelyeket szemüvegnek hívnak, noha már közük sincs az üveghez. Hívták őket pápaszemnek is, talán, mert csak a hatalmasságok viselhettek ilyent, ókulának, az okuláréből rövidítve, kukkernek, némi szlenges ízzel és lácsónak, teljesen szlengesen.
Napjaim azzal telnek, hogy keresgélem és cserélgetem őket. Keresgélem, mert száz jó hely van, ahova jöttömben-mentemben lecsapom őket, és cserélgetem, mert ha írok, olvasok, a PC előtt ülök (Mondja meg már valaki, hogy a pc előtt ülök, vagy mögötte? Előtt, mert mögülem nézve hátrább van a képernyő, de mögött, mert előttem áll az asztalon a monitor. Khm.), az olvasószemüvegre van szükségem; fotózáshoz, erkélyen való tartózkodáshoz, vezetéshez, tévénézéshez a bifokra.
Újabban úgy érzem, hogy mindig a nem megfelelőt viselem, s a másikat keresem.  
Közöm a zsoltárokhoz. 2. ZS. „Miért háborognak a nemzetek? A népek miért kovácsolnak hiú terveket? A föld királyai fölkelnek, nagyjai összeesküsznek az Úr ellen és Fölkentje ellen: »Törjük össze bilincsüket, tépjük szét rabláncukat!« Aki az égben lakik, az mosolyog rajtuk, kineveti őket az Úr. De egyszer majd haraggal fordul feléjük, és kemény szót intéz hozzájuk: 
»Én szenteltem fel Királyomat a Sionon, szent hegyemen.« Az Úr végzését hirdetem; Ő így szólt hozzám: »A Fiam vagy, ma adtam neked életet. Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, birtokodul a föld határait. Vasvesszővel verheted őket, és mint a cserépedényt, összetörheted.« 
Nos, királyok, térjetek észre, föld urai, hadd intselek benneteket! Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, 
csókoljátok meg a lábát rettegéssel! Nehogy fölgerjedjen ellenetek, és elvesszetek az úton, ha hirtelen fellobban haragja. De boldogok mind, akik hozzá menekülnek.” Megdöntöttem, amelyekre hivatkozunk gyakorta. Összességében azt emelem ki, hogy a helyes viszonyokat jelöli ki a zsoltáros. A mélységeket és a magasságokat mutatja meg az Isten „megszólaltatásával”. Pál hitelesíti a zsoltár mondandóját saját Krisztus-tapasztalatai alapján: „Ő az Alfa és az Ómega”, a kezdet és a vég. És még: „benne áll fent a mindenség...”

...a szavakkal, mint csaknem mindig. Estelle unoka és Flóra unoka pónilovon lovagolnak rendszeresen. Adódik hát:
Itt az
óra.
Lóra,
Flóra!
Sajnálom a gyerekeket.
Sajnálom saját unokáimat is, akik ezen a héten kitartanak velünk Óbudán. Á. (11) szeret focizni. Kidugta az orrát a balkonunkra, majd gyorsan visszahúzta, amikor megcsapta a harmincegynéhány fokos hőség. Érthető, hogy hiányoznak neki a kilométerek. Mivel szobabicikli nincs, focizni pedig csak igen módjával lehet az első emeleten, marad a fenti kijelentés, sajnálom Á.-t.
Sajnálom Bl-t (8) is, aki alig egy perce megtámadta a fagyasztó alsó fiókját, és szomorúan jelentette, hogy már csak egy darab nyeles fagyi van. Nekik külön 20-at vettem, mert tudtam, melyiket szeretik. Fél hét alatt elfogytak a fagyik. Még ehetnének görögdinnyét, de valamiért nem kapnak rá. Lehet, hogy ráuntak egy hete, amikor is a Balatonnál naponta találkoztak egy-egy szelettel.
Sajnálom, hogy bezáródtunk a négy fal közé, de hát
türelem hűvöset terem, addig
a lakás az a terem, amely
hideg mint a verem,
hiszen mesterségesen hűti a klíma berendezés.
Ma kiegészült létszámunk Domival, akinek tisztán intonálható a neve. egy nagyterc, akármelyik hangról indítva. Eljátszottam ezzel a szolmizálással, miként mások is hajdanán. A szoc. idők kabaréjában hangzott el, hogy a szereplő panaszkodik:
Lecsuktak. Aztán miért? Mert szolmizáltam. Azért még senkit se csuktak le. Hát engem pedig lecsuktak. Aztán mit szolmizáltál? Azt, hogy dó lá re lá dó. (dollár eladó)
Ez szép hosszú, ilyet nem tudok. De egy becenév mindjárt a Do-dó. Adódik egy következő: Dó-di (Józsi), a Dó-ri, majd az említett Do-mi. Majd lehetségesek még Má-ri, Fá-ti-ma, Szi-szi, , Li-li, Ti-ti, Mi-mi, La-li, Fi-fi (kutyanév), köznevek közül néhány. Má-szó, Szó-lí-tá, Di-ri, szó-la-ma. Mi-ti-szó(l)?
Komolyra váltva a szót, befejeztem a Jób könyvének olyanfajta megközelítését, hogy mindenféle tudományos előtanulmányok mellőzésével mit mondanak nekem az ott szereplő felvetések. Új és még keményebb próba előtt állok. A zsoltárok könyvét kezdem olvasni, s hagyom, hogy hasson rám. Ami megfogott, azt rögzítem „Közöm” kezdettel. Azaz, hogy most nekem ezt mondja. Azért foglalkozom a könyv bevezetésével, mert elkezdtem olvasni a hivatalos megjegyzéseket. Ám éppen ezt nem akarom. Annyian és olyan tartalmasan elemezték már a Bibliát, hogy velük könyvtárakat lehetne megtölteni. Azt akarom megmutatni, hogy mindenkit megszólít a könyvek könyve, mindenféle előtanulmány nélkül is. Hiszen mindenkinek való (katolikus) és kinyilatkoztatás, márpedig az Isten nem személyválogató. Módszerem alighanem ahhoz áll a legközelebb, mely azt firtatja, hogy egy-egy szakaszból melyik szó vagy mondat érintette meg emberségemet.
Az 1. zsoltár rövid. „Boldog ember, aki nem indul a gonoszok tanácsa nyomán, aki nem jár a bűnösök útján és nem vegyül a csúfot űzők közé. Aki örömét leli Isten törvényében, s parancsairól elmélkedik nappal és éjjel. Olyan, mint a víz partjára ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem, és levelei nem hervadnak. Siker koronázza minden tettét. Nem így a gonoszok, egyáltalán nem. Pelyvához hasonlók, amelyeket elsodor a szél a földről. A bűnösök nem állnak meg az ítéletkor, sem a gonoszok az igazak közösségében. Isten ugyanis őrzi az igazak útját, de a gonoszok útja pusztulásba visz.” Közöm. Első benyomásom, hogy láttató. A második, hogy döntésre késztet. (Loyolai Szt. Ignác is ezt akarja megértetni velünk: Döntenünk kell, Krisztus vagy a sátán zászlaja alatt kívánunk-e menetelni?) Egy mai történet. Az Isis egyik tagja kivégzésre készül. A keresztény megszólítja: Te most megölsz engem. Neked adom a Bibliámat, nekem már nem lesz rá szükségem. Az megölte, vette a Bibliát és olvasni kezdte. Éjjel egy fehér ruhás valaki (Kr.) kérdőre vonta: Miért ölöd meg a hozzám tartozókat? A gyilkos megtért, megkeresztelkedett. (Miként Saul, akiből kiváló dzsihádista lett volna, de leesett a magas lóról a damaszkuszi úton, és élete 180 fokos fordulatot vett. Van ilyen. Legyen is. Sok.)        

Elhoztam a szlovák írók novelláskötetét a könyvmegállóból (Agyaghegedű). No, nem azért, hogy a világirodalom elejével szembesüljek. Sokkal inkább azért, hogy megismerjem a szomszédnép íróinak a gondolkodásmódját, stílusbeli találékonyságát, azt, hogy mi foglalkoztatja őket és milyen miliőben. (Jót nevettem olvasva: a beteg szavazónak kivitték a hamvvedret. Persze, urnát vittek ki, de szavazó urnát, és nem azt a másikat – kedves műfordító). Fontos megismerni a szomszédok írásait, mert a megértés kölcsönös gesztusa lehet.
Látom a tévében, hogy a szerbek gyászolják, a horvátok ünneplik a balkáni háború horvát győzelemmel végződő „Vihar” elnevezésű akcióját, mely ezen a napon indult el. Sokan elestek a csatában. Főleg szerbek. Tegnap egy amerikai filmen a háborúba induló így búcsúzik szeretteitől: Ne féljetek, visszajövök. Nagyon szeretlek titeket. Mondom a feleségnek: Valahol Európában szintén búcsúzik egy másik legény vagy apa, és szintén optimizmus csendül ki szavaiból. Majd a harctéren egyikük (vagy mindkettejük) szavát szegi. Nem tér haza, mert lelövi az a férfi, aki szereti az otthon maradottakat. Lelövi azt az embert, aki szintén nagyon szereti az otthon maradottakat. Ha van még marhaság a világon, az az esztelen öldöklés, amelynek a hátterében többnyire üzletemberek hatalmas profitéhsége lapul meg és hamis propagandaözön.
Az egymás megismerése, megértése kölcsönösen oszlatja a félelmet. Türelemre int s kísérletet tesz arra, hogy a felek megfürödjenek egymás kultúrájában. Az egyház inkulturációnak nevezett kategóriája nagyjából ilyesmit jelent. Persze szűkebb értelemben véve: Azt célozza, hogy az adott népnek miképpen lehet értésére adni az Isten kinyilatkoztatását, kölcsönös szeretetre való meghívását.
Érdemes tehát ismerkedni a szomszédok irodalmával, országával, tájaival, zenéjével, hagyományaival, mert kölcsönösen gazdagíthatja mindazokat, akik részt vesznek benne.
PS. Nem szoktam ennyit írni, de az állandósult hőség szobafogságban tart. Olvasok-írok. Fotókat osztok meg. 
Ízelítő a Jób 42-ből. Jób így szól az Úrhoz: Szavaimból hiányzik a tudás... Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent és megbánok, porban és hamuban!
Az Úr így szólt Elifázhoz: „Fölgerjedt haragom ellened és két barátod ellen, mert nem az igazságot mondtátok rólam, mint Jób, az én szolgám. Ezért most mutassatok be magatokért égőáldozatot. Jób, az én szolgám imádkozzék értetek! Mert tekintettel akarok rá lenni, s nem akarlak benneteket megszégyeníteni, amiért nem az igazságot mondtátok rólam, mint Jób, az én szolgám.” ... Elifáz, Bildád és Cofár úgy járt el, ahogy az Úr mondta nekik. Az Úr jobbra fordította Jób sorsát, mivel imádkozott barátaiért, és amije csak volt Jóbnak, azt megkétszerezte. Minden fivére, nővére és ismerőse elment hozzá, és vigasztalták azok miatt, amelyekkel az Úr sújtotta. Mindegyik adott neki egy kesitát és egy aranygyűrűt. Jób életének következő szakaszát az Úr jobban megáldotta, mint a korábbit. 14 000 juha, 6000 tevéje, 1000 iga marhája és 1000 szamara volt. Volt hét fia és három lánya is. Az elsőt Galambnak, a másodikat Fahéjvirágnak, a harmadikat Szelencének nevezte. Az egész országban nem lehetett Jób lányainál szebb nőket találni. Az apjuk örökrészt adott nekik fiútestvéreik között. Ezután Jób még 140 évig élt, és látta fiait és unokáit negyedíziglen. Jób öregen és az élettel betelve halt meg. Közöm. Eddig a hosszú történet, amelyet az 1001 éjszaka meséihez hasonlítottam. Párbeszédek formájában tisztáz fogalmakat, helyes erkölcsi magatartásmódokat. Megismertet vele, hogy Isten mindent a javunkra akar fordítani. Sőt némi bepillantást enged az Úr gondolkodásmódjába.
Minden jó, ha a vége jó– szól közmondás. Jób történetének minden fonáksága, minden fordulata ide konvergál. Isten bőkezűen megjutalmazza az őt szerető Jóbot.
Az istenszeretőknek minden a javukra válik – olvassuk majd az Újszövetségben.     

Ma nem nyelvelek, csupán megemlítem, hogy az angol nyelv olyannyira eluralta a világot, a magyar valóságot is, hogy az Auchant nálunk sokan ósn-nak ejtik, az angol ocean szó áthallásával. Pedig az Auchan „osan”-nak ejtendő és véghangsúlyos francia szó. Mint reklámjuk csőrikéje is mutatja, az auchan madárfajta, jelesül vörösbegy.
Házi könyvtárunk folyamatosan átalakul. Egy részét elajándékozzuk, a maradékot át- és átrendezzük, s a meglévőkből is néhányat a könyvmegállóba cipelünk cserére. Hát ember legyen a talpán, aki a maradékot áttekinthető rendben képes tartani. Tegnap kerestem az állathatározót. Volt egy igényes kiadás az európai növény- és állatvilágról. Azt emlékezetem szerint elajándékoztam, lévén a tankönyvjellegű határozó tömörebben hozza a fajokat. Ám nem találtam a polcokon. Lefotóztam egy furcsa jószágot Zamárdiban, s kerestem az interneten a megfelelőjét. Rá is akadtam az aranypajzsú holyvára, csakhogy a fotóval való összehasonlítás után ejtenem kellett szépséges romantikus-misztikus neve ellenére. Merthogy olyan volt, mint az általam lefényképezett, csak egészen másmilyen. Ha a fotózás tempójában tanulom meg a számomra addig ismeretlen jószágokat, akkor a teljes megismeréshez több tízezer évre lesz szükségem.
Nem vagyunk egyformák. VD festőművésznél olvasom, hogy a művésztelepen 26 képet készített. Jók lettek (2 közülük remekmű), hármat mégis biztosan összefűrészel belőlük, mert csak 23 kerete van otthon. Most jön a neheze – írja –: nevet kellene adni mindnek. Nos, itt különbözünk egymástól, de nagyon. Alig várom, hogy feltehessek képeket a fb-ra. Együtt is kapnak valami nevet s külön-külön is. Szeretek rájuk nézni, és az első asszociációt írom melléjük. Ennél jobban már csak a közzétételüket szeretem. Olyan ez, mint a szülő nő öröme. Mindenkinek szeretné megmutatni gyermekét és világgá kiáltani gyermekére való saját rácsodálkozását: Ugye, milyen szép a picike?!!! (Az írásra is érvényesek az előzőek.) Valamiért úgy kedvelem ezeket a folyamatokat, mint gyermekek a fagylaltnyalogatást.
Nem tudom, hogy ismeri-e valaki azt a magatartást, amit megélek, ha nálam van a kamera. Cipelem a kilós üvegkonstrukciót, s mind azt várom, hogy valami szokatlan, érdekes, egyedi, stb. kerüljön a szemem elé. Ám megesik olykor-olykor, hogy túlságosan is sok téma kínálkozik. Hasonlók. És hogy a legmegfelelőbbet kapjam el, több próbálkozás kell hozzá. Volt már rá eset, hogy megcsömörlöttem az egésztől a fotózás gyakorisága miatt. Megígértem magamnak, ha még egyszer lenyomom az exponáló gombot, pofon vágom magamat. Máskor átadtam a velem együtt bóklászóknak, hátha ők is szeretnének valamit megörökíteni. Ez általában bevált.
HI barátom azt fogalmazta meg vagy 20 éve, hogy a sok sakk, az sakk sokk. Szerintem áll ez a fotózásra is. A fotózás hosszas folytatása, a fotózók fojtogatása.  
Ízelítő a Jób 41-ből. Hogyha fölébresztik, dühroham fogja el. Ki volna képes ellenállni neki? Ki maradt épségben, ha vele szembeszállt? A kerek ég alatt nincs egyetlen egy sem... Fogazata körül rémület tanyázik. Háta pikkelyeket visel barázdásan, mik le vannak zárva kovakő pecséttel... Ha föltápászkodik, a habok is félnek, a tenger hullámai távolabb húzódnak Aki találkozik vele, hiába ránt kardot, nem használ a lándzsa, s a kopja és a nyíl sem. Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát, az ércet nem nézi többre pudvás fánál. A nyíl nem tudja megfutamítani, a rázúdított kövek pozdorjává törnek. Csak egy szalmaszálnak nézi a buzogányt, nevet a dárdán is, amely felé süvít. Lehetnek alatta éles cserepek is. Felszántja az iszapot, akár a borona. Forrásba hozza a mélyet, mint egy üstöt, festékes fazék lesz körötte a tenger... stb, stb. Közöm. Isten bemutatja egyik teremtményét Jóbnak. A világirodalom egyik legpontosabb leírása a krokodilról. Ugyanazt képviseli, mint az előző fejezet vízilóról alkotott képe. Nincs, aki ellenállhatna valamelyiküknek. Pedig csak teremtmények. Azt sugallja, hogy ha ezeknek nem állhat ellen élő, akkor hogyan állhatna ellen annak, aki mindezeket teremtette. az ószövetség Istene, erős Isten, hatalmas. Az újszövetségé inkább könyörületes és irgalmas azokhoz, akik bizalommal kérik tőle.

- Ha ügyes vagy, beféresztheted még ezt a két könyvet a polcra – így É. Zs. csak mosolyog: Honnan vetted ezt a szót? Csak tőled hallottam, mindig te jutsz róla eszembe. É.: Miért, mit kellene helyette mondanom?
Tényleg, mit kellene helyette mondania? Magam is gondolkozom rajta. Az biztos, hogy helyesen képzett, de a gyakorlatban senki által nem használt szóval van dolgunk. Próbálok megoldásokat keresni helyette. Megvan. Még „beszuszakolhatsz” oda valamit. Még „besuvaszthatsz, beszoríthatsz” két kötetet, ha ügyes vagy. Ilyesvalahogyan szoktuk ugyanezt a valamit kifejezni.
- Itt van a gyarló szavunk is. Olyan – de csak alakilag – mint a tarló, vagy a tiló. Tarló azért keletkezik, mert valakik letaroltak valamit. Tiló pedig az az eszköz, amivel tilolnak a kenderfeldolgozók. De aki gyarló az vajon gyarol-e? Biztos, hogy nem. A gyarló nem gyarolt korábban, hanem gyengének bizonyult erkölcsi értelemben, elesett lelkileg, megtévedt döntésében. Gyatrán viselkedett.
- A meteorológia visszatérő módon szól a rekkenő hőségről. Mit csinál a hőség akkor, amikor rekken? – kérdezhetném. Ráül a tájra és nem mozdul. Megreked egy helyen, és tartósan pörköli a vidéket. Áll a levegő, illetve nem is. Délibábot képez. Vibrál, virtuális valóságot hoz létre, tájat tükröz. A hősé pedig rekkenő. Belénk eszi magát, amíg egy jótékony vihar ki nem söpri a minket gyötrő kánikulát.
- R. idézi Szuhai Balázsnak a szókirakó játékról szóló kabaréjelenetét. A játékos szeretne nyerni, ezért a következő szószörnyet rakja ki a rendelkezésére álló betűkből: lópokrócaiknaktok. A szó kissé kovászos, ezért a műsorvezető a felkért szakértőtől kérdezi, mi a szóról a véleménye. „A kedves játékos, ha megpróbálná mondatban elhelyezni, kiderülne, hogy mire gondolt.” A játékos: „Hát az ő lópokrócaiknaktok”. Na igen... Elfogadjuk helyesnek a választ.
Ők igen, én nem. Mondatban ugyan el lehet helyezni bármit, csak nem mindegy, hogyan. Pl. így: Ha egy mondatban ilyesfajta baromságot olvastok: az ő lópokrócaiknaktok, az a mondat teljesen értelmetlen.
Ízelítő a Jób 40-ből. Az Úr Jóbhoz: Aki Istent akarja bírálni, feleljen! Jób így szólt: Nézd, parányi vagyok. Mit feleljek neked? A viharból szólt az Úr: Nosza, övezd fel, mint a hős, a derekadat! Kérdezni szeretnélek, világosíts fel! Van-e karod olyan, mint Istennek? Tudsz-e hangoddal, mint ő mennydörögni? Ékesítsd fel magad, öltözködj csak fel fénybe, méltóságba! Engedd szabadjára haragod árját, alázd meg a gőgöst egy pillantásoddal. Akkor aztán én is elismerlek, mert saját jobb karod vívta ki győzelmed. Nézd a behemótot! micsoda erő van az ágyékában, és lásd, mily erősek a hasizmai! ... Nem fél, ha a folyó erősen megárad, nyugodtan ömölhet szájába a Jordán. Vajon lehet-e horoggal leviatánt fogni, le tudod-e nyelvét kötéllel kötözni? ... Esetleg majd szerződést köt veled, hogy fogadd szolgádul egyszer s mindenkorra? Játszhatsz-e vele, mint egy kismadárral, lánykáid számára meg tudod-e kötni? ... Emeld rá a kezed! De gondolj a harcra! Még egyszer nem teszed! Közöm. Isten – ha kell – elbánik teremtményeivel. Döntése igazságos. Sőt. Nem így az ember. Képtelen elbánni a nála nagyobb erőkkel. Ez alázatra, istenfélelemre inti. Másképp: Ostoba dolog az oroszlán bajuszát húzogatni.  

Éva telefonált, hogy náluk maradt az egyik kulcscsomónk, küldené. Tiltakozásunk ellenére is küldi, mert mit kezdjen vele egy évig. Meg hogy el fogja felejteni. Ha tehát a kulcscsomó nála maradt, nálunk pedig Estelle macija. Próbálom érzékeltetni, hogy mekkora veszteség ez neki. 2006-ban Fr. elvitt bennünket az arsi plébános, az általuk csak „Jean-Marie”-nak (Zsanmari) emlegetett szent emléknapján Arsba. Megtekintettük a szentet üvegkoporsójában, megnéztük szegényes plébániáját. Jean-Marie Vianney Szent Jánosként kanonizáltatott. A dolog érdekessége, hogy a nyugatiak rendesen másképp ejtenek mindent, mint ahogy írják. Próbálkoznak a magyarok ezzel a névvel is. Mondják vienneinek, viennainak, de e név trükkje, hogy nincs benne semmiféle trükk. Vianneynek kell ejteni, ahogyan írjuk.
Nos, éppen kilenc éve, 2006-ban jártunk a helyszínen (jó meleg volt aznap ott is), és Estelle-ke elhagyta valahol útközben a maciját. Már jócskán a városka széléhez értünk, hogy visszaautózzunk Lyonba, amikor E. felfedezte, hogy hűtlen lett plüssmackójához. Az esélytelenek bizonyosságával gyalogoltunk vissza a városba mackót keresni a dög melegben, ám csodák csodája, egyik földszinti ablakpárkányra téve megtaláltuk a macit. Ezt a macit felejtette nálunk most az azóta felcseperedett E. (Macijára egyébként igaz a Bródy-szöveg: Nincsen keze se, lába se, s itt-ott kilóg a belseje, mégis örül, hogy él az én Luca babám). Elküldjük postán?
Éva azt is telefonálta, hogy hazafelé autózva éjjel Flora (4) félálomban felnevetett, és megjegyezte, hogy olyan vicces a nagypapa. Nem lehetett könnyű dolga érzékelnie, miben is áll ez a viccesség, mert én töröm az ő nyelvét, ő a miénket, s ami marad, annak kellett viccesnek lennie. Mégis kitartott mellette, mert reggelre kelve, immár ébren megismételte kijelentését.
Ez nekem nagyobb pedál, mint ha megkapnám a Magyar Örökség-díjat.  
Éva még azt is elismerte, hogy a legeseménytelenebb tartózkodásuk esett idén. Amikor megérkeztek, a temperált lakásunkban rekedtek velünk együtt, mert kint tombolt a hőség. Amikor lementünk Balatonra, fordított helyzet elé néztünk. Az erős lehűlés korlátozta a strandolási lehetőségeket. Viszont elutazásuk előtt újra visszaváltott kánikulára az időjárás.  Ez a rizikója az időfoglalásos nyaralásnak. Olyan kiszámíthatatlan a várható időjárás, mint az időjárás. Mindenesetre jókat dumáltunk, és ki-ki meglapogatta a többiek hátát. A találkozás öröme elvitathatatlan, és felülír mindenféle programot.
Ízelítő a Jób 39-ből. Tudod-e, mikor ellik a kőszáli kecske?
- Szabadságát kitől kapta a vadszamár, ki oldotta el a puszta szamarának kötelét? 
- Szolgál-e neked a vadbölény, meghálna-e vajon jászolodnál? 
- Nyakára tudod-e kötni a kötelet, hajlandó-e mögötted barázdát szántani? 
- Össze lehet mérni a tojó strucc szárnyát a gólya vagy a sólyom tollazatával? ... Okosságot nem adott neki az Isten. De aztán, ha egyszer fölkel és futni kezd, nevethet a lovon meg a rajta ülőn. 
- Van-e hatalmad, hogy erőt adj a lónak, a nyakát sörénnyel talán te díszíted? 
- Felugraszthatod-e úgy, ahogy a sáskát?
- Bölcsességed szerint szállt talán a sólyom, s terjeszti szárnyait dél felé repülve? 
- A te parancsodra száll a sas fölfelé és építi a fészkét a magasságokba? Közöm. Megannyi szónoki kérdés, amelyre evidens a felelet. A kiragadott részleteken túl is érdekes a fejezet, s valamennyi kérdés arra irányítja a figyelmünket, hogy a természet nem a saját elménk terméke, hanem az Isten programját végrehajtó, általa vezérelt változatosság. A teremtmények természete az ő elképzelései szerint működnek teljes öntudatlanságban (ösztönösen). Persze mindez nyilvánvaló, mégis megadatik az embernek, hogy rácsodálkozzon a részek nagyszerűségére. Hadd utaljak itt csak Assisi Szt. Ferenc Naphimnuszára.

M. mottója: „Tegnap ma feküdtem le, ma meg holnap fogok lefeküdni.” Utóbbit nem állítom, előbbi megvalósult. Amíg az ember lecuccol, megérkezik, helyére rak, fotók százait helyezi szerkesztés után albumba, megírja a posztját, átnézi levelezését, feltölti a lemerült akksikat, s közben pihenésképpen keresztrejtvényt fejt, telik ám az idő.
Ma reggel az utcai kijelző 26 fokot mutatott, mégis dögletes melegnek éreztem. Itthon a légkondi 24 fokra van beállítva. Hőérzetem mégsem csak két foknyival jobb.
Miért?
Ugye a hőérzet kissé komplikált valami. Elsősorban környezetünk tulajdonságai határozzák meg: a levegő hőmérséklete, nedvességtartalma, a szélsebesség és a sugárzási hőmérséklet.
A 26 fok elvileg nem sok, de a relatív nedvességtartalom magas, ezért akadályozza a verejtékezést, ami hő leadással járna.
A szél csak akkor „sebes”, ha mozog a levegő (fúj). Álló szél nincs, vagy ha van, nem annak hívják. A szél lefújja bőrünk melegebb auráját és lehetővé teszi a verejtékezést. Így hűt.
A sugárzási hőmérsékletről semmi épkézláb adatot nem találtam, pedig az a legfaramucibb összetevő.
A páraelszívás létező valami, elő lehet állítani. A szelet is, feltéve, hogy kocsiban utazunk. Adódik a menetszél még szélcsendes időben is. Csak le kell tekerni az ablakokat, esetleg befúvatni plusz levegőt. De a sugárzási hő sunyi. Az UV átfurakodik a felhőkön, a nap sugárzása szúró hatású, és menekülésre késztet. A forró flaszteren tojásrántottát lehet sütni mindenféle tüzelőberendezés nélkül. Egyes vélemények szerint a napvédő faktorok akármilyen erősek, az UV bőrkárosító hatásától nem védenek meg.
Na, mindezeket csak azért írtam, mert tapasztaltam reggel, rövid kint tartózkodásom idején.
Jó nekem a kondicionált szobai 24 fok.
Híreim. A. unokának MMóváron hat hetet kell gipszben töltenie. Egyelőre T. (pedagógus) otthon tud lenni. Zs. dolgozik. Aztán valamit ki kell találniuk. É.&Fr. Fr. o.ba érkeztek családostul, minden baj nélkül, hajnali 3,40-kor. Hála Istennek. Mi pedig megtaláltuk itthon E. plüssmackóját.
Mivel csaknem minden a helyén, csaknem minden kép elrendezve, minden akksi feltöltve, alighanem ma mégis meghallgatom Beethoven Pastorale-ját. Nem mintha rászolgáltam volna, hiszen vonattal jöttünk haza, s nem kellett a sztrádán folyamatosan koncentrálni 140-es tempó mellett, hogy épségben maradjunk, és a kocsi is.
Mégis jól esik ejtőzve átadni magamat egy kis zenei szépségnek, csemegének.
Most csengettek.
Még egy unoka érkezik.
PS. A szimfóniát meghallgattam. I Happy Arrival az első tétel címe. Úgy látszik, valamit megértettem évekkel ezelőtt. A zene elmondta. Mivel ez a megérkezés szimfóniája, illő lett volna előtte Haydn Búcsúszimfóniáját is meghallgatni. Illett volna a fokozatokban történő elváláshoz. Időben először M. startolt a cuccokkal, majd mi vonattal, a franciák és utoljára a móváriak.
Tehát hallgatom a Pastoralét. Mellettem zúg a kondicionáló swingelő üzemmódban, s közeledik a porszívó is. Ajjaj!  
Ízelítő a Jób 38-ból. Az Úr kérdez Jóbtól (teofánia): „Világraszóló tervemet ki homályosítja el oly szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás? Nosza, övezd föl, mint a hős, a derekadat! Kérdezni szeretnélek, világosíts fel! Mikor a földet alkottam, hol voltál?
Ki határozta meg méretét?
ki feszített ki rá mérőzsinórt? 
Mibe eresztették sarokpilléreit, és a
szegletkövét ki illesztette be, 
Ki zárta el kettős kapuval a tengert: „Eddig jöhetsz, de tovább nem! Ezen a helyen törjön meg hullámaid gőgje!” 
Adtál életedben parancsot reggelnek?
sétáltál-e már a tenger fenekén? 
Mutatták már neked a halál kapuit, s láttad-e már az alvilág kapusát? 
Fel tudod fogni a föld egész terjedelmét? 
Melyik út visz oda, ahol a fény lakik,
Voltál-e a hóval töltött tárolóknál,
láttad-e valaha a jégeső pajtáit, 
Ki hasított nyílást a záporesőnek, és ki nyitott utat a viharfelhőnek, hogy oda is essék, ahol ember nincsen, s a pusztaságra, ahol nem lakik ember, hogy így jóllakhasson vadon és sivatag, és a pusztaságban zöld növényt fakasszon? 
Vajon van-e az esőnek apja, és a harmatcseppet ki hozhatja létre? Kinek az öléből keletkezik a jég?
Avagy a hollónak ki ad táplálékot, amikor fiai Istenhez kiáltanak, és felágaskodnak, mert nincs, mit egyenek?”  ...és így tovább, és így tovább. Közöm. Végső kérdések, költői kérdések, s csaknem végső kérdések (lelátunk ugyan a tenger fenekére, de mászkálnunk a túlnyomás miatt és a kevés oxigén miatt esélytelen). Különösen is tetszik ez a vers: oda is essék, ahol ember nincsen, s a pusztaságra, ahol nem lakik ember, hogy így jóllakhasson vadon és sivatag. Amikor a Mars-szonda szelet tapasztal, amikor a Hold-kőzetet az ember a kezébe fogja, amikor a műszer megtelepedik az üstökösön, hogy vizsgálja szerkezetét, óhatatlanul rácsodálkozik az ember, hogy miért van gondja ezekre Valakinek, miért vannak történések az univerzumban? Hatalmas rendszer ez, egyetlen valóság és csodálatra méltó, hogy minden darab egy-egy egyéniség, „élete” van, keletkezik, fejlődik, él és elhal. Isten abban a növényben is gyönyörködik, amit az őserdő sose enged láttatni az embernek (mert kiirtja, mielőtt felfedezné).