Mickey webnaplója

Ma álmomban nem lopták el a kocsimat, reggel azért fölébredtem. Tücsi jelezte, hogy az általam kb. tíz éve felszerelt csaptelep melegvize egész éjjel csepegett. Mivel nem ismertem a Kludi-csap szerkezetét, igyekeztem hozzáférni. Már a csap gombjának piros pöttyénél elakadtam. Hogy jön ez ki a gomb közepéről. Mert vagy csavaros, vagy rápattintós maga a forgatógomb. A piros pötty körbejárt, de nem mozdult. Kirántottam a forgató gombot és jött. Akkor nincs itt csavar, ez is „rüsztni”-vel csatlakozik a helyére. (A neten megtalálható a műanyag izé leírása blogomban.) Most már csak a rendszert kell vízteleníteni. Elzárom a szelepet, a tömszelencénél folyatni kezd. Megszorítom a tömszelencét, abbamarad a csurgás. Mivel nem találtam fent megfelelő méretű villáskulcsot, egy csőfogóval martam le a szelepfelsőrészt. A többi szabályok szerint történt. A régi gumitömítés ki, az új be, s a folyamat eljátszása visszafelé. Ma még képes voltam végigvinni a műveleteket.
Én még bírom?!
Úgy látszik.
De meddig?
Lakásfelújításkor már a villanyszerelőt kértem meg, hogy hasaljon neki a padlószinttől tíz cm-re szerelt fali konnektornak, amely melegedett.
Már annak idején a kád/zuhany-csaptelep cseréje is leizzasztott. Vajon a kijövő csonkok és a csaptelep hollandere találkoznak-e vagy sem? (találkoztak)
Ahogy változik az idő, úgy száll el a saját magamban való hit, tudás, erő. Meddig leszek képes külső segítség nélkül belefogni egy-egy kisebb javításba?
A fürdőben jó meleg volt, alig hogy végeztem, egy, még az este lefőzött fél liternyi hibiszkuszteát megittam. Az vérnyomáscsökkentő. Jól esett.
***
Tegnapi hír: oldalági rokonka született: Emma. Végre megtudtuk, hogy Londonban már Simon is megszületett. A harmadikról (Míra) már tudtunk. A karácsonyi találkozón mindhárman még prenatális életüket élték. Isten éltesse a 3 jövevényt, és Emilt is, aki a másik oldalág új babája.
***
Tegnap magammal vittem a könyvmegállóba a fényképezőgépet. A csöveseknek személységi jogaik vannak, a fák szürkén meredő ágait már sokszor lefotóztam, a fű zöld, az eget fátyolfelhők takarták. Csupa lerágott csont. A felvételek számát nem szaporítottam. Ma süt a nap. Napfényes fotóm is rengeteg akad. De ha már cseréltem könyveket, elmondom, hogy Bengt Danielsson kötetét, Gauguin élete Tahitin hoztam magammal. A szerző annak idején Kon-Tiki expedíciónak volt az egyik tagja. Gauguin olyan életet élt, amilyet, de Danielsson stílusa tetszik. Gauguin elmondja, hogy azért vágyik el Európából, mert itt fáznak az emberek, éhesek, különösen, ha nincs munkájuk, és nem támogatják a szimbolista művészeket. Tahitire a meleg vonzotta, az ingyen szerelem és ingyen modell, és a csaknem ingyen étel-ital. Az ott élő emberek alig dolgoznak... Érdeklődve várom a folytatást. Kísérletező művészektől jó buli képet vásárolni, amelyeknek az árát a szalonok aztán a csillagos egekbe emelik.       
Összefoglaló Ezd(rás) 1. könyvéhez. Naturel et Surnaturel. Másképpen immanens és transzcendens. A valóság kettős arca. A fonákja és a színe. A fonákja, ami a földön tapasztalható, a színe, ami olykor átsüt a misztika jóvoltából. De nézzük az eseményeket. Cirusz perzsa uralkodó parancsba adja, hogy a Júdából 70 éve elhurcoltak költözzenek haza, és Jeruzsálemben építsenek templomot Istenüknek. Megparancsolja azt is, hogy önként és kötelező jelleggel egyaránt támogassák a hazatérőket mindenféle kincsekkel, élelmiszerekkel. Maga is élenjár ebben. Kincstárnoka darabra Júda fejedelmének visszaadja a Nebudnezár által egykor elkobzott templomi tárgyakat, összesen 5400 db arany- és ezüsttárgyat. A fogságnak vége, a nép hazaköltözik. Ám a színéről ilyenféle utalásokhoz juthatunk a fejezetből: Círusz isteni sugallatra dönt úgy, ahogy, hogy „beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által hallatott szava”. Cirusz maga úgy tudja, hogy „az ég Istene a föld minden országát neki adta”. Az ő pogány szemszögéből fogalmazza, hogy „Izrael Istenének a házát” kell a hazatérőknek felépíteniük. Velük mentek, „akiknek a lelkét Isten arra ösztönözte, hogy felépítsék az Úr házát”. Közöm. A hívőket ez a kettősség kevéssé zavarja. Értik, miről van szó. Legalábbis formálisan. A XX. században – emlékezetem szerint – Szt. F. Kowalska nővérnek adta Krisztus az értésére, hogy a világon minden időkben minden esemény az ő akaratát teljesíti. Miközben tudomásul vesszük, hogy az előző kijelentés igaz, valójában nem ismerjük a dolgok színét innen, a fonák oldalról nézve. „Az Ő útjai nem a mi útjaink, az Ő gondolatai nem a mi gondolataink.”      

„Hogy a gonosz álmok fussanak és minden éji képzelet”, 5.10-kor kiszálltam az ágyamból. Többé nem is kívántam elaludni, mert mi történt? Az éjszaka álmomban ellopták az autómat. Ahova parkoltam vele, ott nem volt, s másutt se. Valamiféle építők lepték el irodánkat, s kezdték behordani a berendezést. (Tegnap avanzsált az új tv1, amikor is bemutatták a stúdiók felépítését). Mindegy, kocsi sehol, én meg a következő lépésben kutattam, hol lehet a kabátom ebben a zűrzavarban. Végül megtaláltam, s benne az okmányaimat is. Úgy döntöttem, hogy telefonálok a rendőrségnek, s itt elakadtam. Valamiért a 198-as telefonszámot preferáltam volna, amely utoljára a különleges tudakozó hívószáma volt. Ám a számok mostanában megváltoztak. Mire kiderítettem, hogy 112 a nyerő, addigra újabb kalamajka állt elő. Hol is van madzagos telefon az épületben? Míg kerestem, találtam egy rövidebb megoldást. Felébredtem. Kocsim a szokott helyén, a többi meg nem érdekel. Mivel hajnal lett, nem volt kedvem visszafeküdni, hogy valami újabb ostobaságot álmodjak. Egy főpap vallotta, hogy ő sose szokott álmodni. Szerintem minden alvó álmodik, legfeljebb álommentes szakaszban ébred. Ez jó is, de lehet rossz is. Jó, ha álma rossz, és rossz, ha az álma jó.
A jobb megoldás nemritkán adódik a Mahjongg-játékban is. Látom, hogy ha ennek, meg annak a párját le tudnám piszkálni, akkor egy harmadik követ is el tudnék venni, ami igen fontos, mert eltávolításával nagyot haraphatnék a többi kőből, s haladhatnék a nyerés felé. S ekkor jön a jobb megoldás: egy a látószögemből valamiért kieső vagy másik kövek féltakarásában megbúvó azonos jelű kő. Ha azt veszem le, lépéseket takaríthatok meg s indulhatok az eredményes megoldáshoz. Nos, ilyesféle érzés az álomból ébredés, amely rövid úton elintézi az álmomban megoldhatatlannak látszó szituációkat.
Egy létsík-változás fantasztikus dolgokra képes.  
Összefoglaló a 2Krón 36-hoz. Királyok váltják egymást sorban, általában gonoszok. Júdának összesen 20 királya volt, nézzük az utolját:
Joacház 3 hónapot uralkodik. Az egyiptomi Nechó leváltja,
Eljakimot tette királlyá, nevét Jojakimra változtatja. 11 évig uralkodik. Nebukadnezár felvonul ellene és Bábelbe hurcolja.
Helyette Jojachin a király. 100 napig uralkodik.
Nebukadnezár elhurcoltatja őt is Bábelbe, helyére testvérét, Cidkiját teszi királlyá. Ő a 20., az utolsó. Cidkija velejéig gonosz. Jeremiást kigúnyolja, aki megjósolja a zsidók 70 éves rabságát. A kaldeusok Jeruzsálemet megtámadják, fiataljait, öregeit mind kiirtják, a kincseket elhurcolják, a királyt is, és felégetik, lerombolják Jeruzsálemet. A babiloni fogság csakugyan 70 évig tart. Ekkor a kaldeus Cirusz hazaengedi őket, és segít templomuk felépítésében is. Közöm. A történelem során mindvégig folyik a vérpatak. Ember embernek a farkasa. Azt hiszem, a herceg említi Shakespeare Rómeójában az eseményeket összefoglalva: „Folyton szenvedünk.” Ez jut eszembe, ismerve a részleteket a királyok könyvéből és F. Werfel klasszikus regényének (Halljátok az igét) érzékletes leírását Cidkija megvakításáról, miután két fiát a szeme előtt kettéhasították. Ferenc pápa nem véletlenül hirdeti meg az irgalmasság évét 2015 végétől. Hátha eszünkhöz térünk egyszer. 

De milyen rossz oktató lett volna belőlem. Lehettem volna kolormérnök egy textilgyárban, de milyen mérnök lettem volna, s meddig, hiszen a gyár régen megszűnt. Lettem kereskedő, de milyen közepes kereskedő voltam. Lettem publicista, amely területen megfutottam a magamét. Nem többet, talán alig kevesebbet. A minap eszembe jutott, hogy mi lett volna, ha filológussá lettem volna? Ki tudja? Mai eszemmel azt gondolom, hogy nem éreztem volna jól magam a saját bőrömben, mert több „régi kor árnya felé, visszamerengni mit ér”? Hogy mit gondolt a költő, hogy miért alkalmazott valamilyen kifejezést egy író, hogy az abban a korban mit jelentett, vagy jelenthetett. Hogy miért cenzúráztak ki XY írásából valamit, s hogy mi lehetett az a valami; hogy hogyan kell érteni egyes nyelvi fordulatokat stb. Bár a rejtvényeket szeretem, mégis közelebb áll hozzám mindaz, ami a jelenben történik. Nem állítom, hogy Kölcsey epigrammájának jelenre vonatkozó részét maradéktalanul teljesítem, de igyekszem hozzátenni a magamét. Mit is ír? / Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; / Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl! / A jövendőhöz inkább csak a reményeim kötnek, de a jelen vonz, ingerel, miközben tapasztalom, hogy erőim fogynak. Ma pl. felmerült, hogy egy fotós a Normafánál a téli ónos eső okozta jégvilágot lencsevégre kapta, s mára sokfelé terjesztik, kérik tőle világszerte. A dolgok odakint folynak, s nem a szobában. Mondom is feleségnek: Engem is nagyon vonzott volna a jégbirodalom egyedülálló és soha meg nem ismétlődő alakzatait lefényképezni, de részben közelébe sem engedtek volna, s ha mégis, a tükörjégen tett egyetlen rossz mozdulat veszélybe sodorhatta volna életemet. Nem mozgok már úgy, ahogyan valaha. És akkor még nem beszéltem a jégtől túlterhelt fák lezuhanó ágainak a veszélyeiről.
Maradnak hát azok a tevékenységek, amelyek ellátására alkalmas vagyok. Kicsit több fantáziára van szükségem ahhoz, hogy megtaláljam a nekem való tevékenységeket. Tegnap pl. majdnem lefotóztam Farkasrétnek azt a részét esti kivilágításban, amely az Ördögorom vidéke, és a mögötte elterülő M7-es sztráda és környéke. Végül is nem jutottam oda. Majd máskor. Helyette recenziót írtam.
Összefoglaló a 2Krón 35-höz. A levitáknak nem kellett már rúdon hordozni a frigyládát. Ezért Jozija bátorítására a papok szolgálatába álltak. El is kelt a segítség, mert Jozija soha nem látott pompával üli meg népe körében a pászkát. Hét napig tartott az ünnepség, melyre saját nyájaiból 30 000 bárányt és kecskét adott a népnek, és 3000 marhát. Fejedelmei ugyancsak adakoztak a pompa teljessé tétele érdekében. Jozija idejében Nechó, Egyiptom királya megindult seregeivel az Eufráteszhez. Jozija úgy vélte, hogy meg kell mérkőznie vele, annak ellenére, hogy Nechó figyelmeztette: nem ellened vonulok ki, hanem más ház ellen, mert az Isten parancsolta. Jozija nem érzékelte a figyelmeztetés isteni eredetét. Az ütközet során dárda találta, és a király belehalt sérüléseibe. Jeremiás írt egy sirató dalt, melyet sokáig és ismételten elénekeltek jó királyukat gyászolva. Közöm. Elég egy rossz lépés ahhoz, hogy az ember élete megszakadjon. egy figyelembe nem vett intés, egy érzékcsalódás, akármi. Jozija idejében is éltek próféták, Isten emberei. Csaknem érthetetlen, hogy miért nem kérdezte meg őket. Nincs is rá más válasz, mint az önteltség, a gőg. Talán egy másik is akad: Ez volt neki megírva a nagykönyvben.     

Valaha slágercím volt a Szép szemek. Engem most alig öntudatra ébredt csecsemők szép szeme ihletett meg. Egyszer már megfogalmaztam, hogy rám istenbizonyítékként hat a felismerés: Isten örök jelenében gondviseli az univerzumot, amit gyermekes módon így fejezhetek ki: Sose pihen. Nyitott szemmel őrködik a világ zavartalan működésén, a természet törvényeire felügyel, sose alszik. Írva van: „Atyám mindmáig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn 5,17)
Pénteken készítettem néhány felvételt két vidám unokánkról, Leviről és Domiról. Mondom az anyjuknak: Íme, az újabb istenbizonyíték. A 7-8 hónapos gyerek mosolya, nevető szemei, értelmének bontakozása, visszajelzései, megfigyelései. Kérdezheted: Mi köze van ennek Isten létéhez? Visszakérdezhetek: Ha a házasok elhatározzák, hogy gyermeket akarnak, s a pete megfogan, valami egyirányú folyamat indul el. De vajon van-e fogalmuk a szülőknek arról, hogy miféle élőlény fog a világra jönni? Alig hiszem. Induláskor a nemét sem ismerik, nem a tulajdonságait, küllemét, jellemét, öröklött adottságait, tehetségeit. Nem akarhatják ilyennek vagy olyannak. Valamilyen lesz, amiről nem is álmodtak. Mindenesetre hamarosan egy önmagára reflektáló kis csoda néz velük farkasszemet. Valaki, aki teljes bizalommal, jóindulattal tekint szüleire, nagyobb testvéreire. Mindenkire mosolyog, mindenkiben barátot lát, mindenkire rajongással tekint. Ha mi ezt nem akarhatjuk, akkor ki? A kérdésre adódik a válasz: az Úr, akiről a zsoltáros így ír: „te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem. Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved.” (Zs 139,13–14) Csodálatos minden műved! Hogy mi miért rontjuk el csodálatos műveidet? Arról fogalmam sincs.
Összefoglaló a 2Krón 34-hez. Jozija Júda 16. királya 8 évesen kezdi királykodását, s 31 évig uralkodik. 16 évesen lát hozzá megtisztítani az országot a bálványoktól, Nap-oszlopoktól stb. Az idegen istenek papjainak csontjait saját oltárukon égeti el. Majd pénzt gyűjt a jeruzsálemi templom rendbehozatalára. Iparosokat fogad, akik a leviták vezetésével minden szükségeset elvégeznek. Hilkija főpap megtalálja a templomban a mózesi tekercseket. Jozija ráébred, hogy csaknem teljesen elhanyagolták az Úrral kötött szövetség rájuk háramló kötelezettségeit. Összehívja a népet a templomba, ahol elejétől a végéig felolvassák a törvényt. Majd a király megújítja az Úrral kötött szövetséget. Jozija Izraelben is rendet rakott, rávette a zsidókat, hogy ott is az egy igaz Istent szolgálják. Közjáték. Jozija Hulda prófétaasszonytól megérdeklődi a jövőt. Az nem sok jót ígér: „Rázúdítom népemre a nyomorúságot, mert elhagytak, hogy kezük minden művével ingereljenek. Joziját vigasztalja, hogy mindez nem az ő életében fog bekövetkezni. Közöm. Jozija nem élt nagyon hosszú ideig. 39 volt halálakor. Ebből 31 év Júda élén épp elég gondot jelenthetett neki. Mint korábban, itt is figyelemre méltó a krónikás kitétele: „mert elhagytak, hogy kezük minden művével ingereljenek”. Nyugodtan feltehetjük magunknak is a kérdést: Nem ez a froclizás folyik napjainkban is? Egy a XXI. sz. vallásosságával foglalkozó félezer oldalas tanulmánykötetben olvasom: „A múlt századhoz képest ma alig találni harcos ateistákat. A helyzet sokkal rosszabb. Isten a legtöbb ember számára közömbös lett. Úgy élnek, mintha Isten nem is létezne, akkor is, ha különös módon kapaszkodnak létébe.” W. Kasper bíboros 1994., ha jól jegyeztem meg.) Ráadásul az egyház új kihívások között él. „A szegénység új formái, a világméretű migráció, menekültek, cigányok, hajléktalanok, AIDS-betegek, drogfüggők, elmagányosodott emberek...” Ferenc pápa nem unatkozik (értsd jól), hogy lakonikusan fogalmazzak. 

Minap láttam egy borzaskát. A nő sok-sok kunkorodó tincse körbevette, keretezte az arcát. Tetszett, hogy olyasfajta frizurája van, mint emlékeim szerint a szobi szörpök üvegére ragasztott papírreklámon volt látható egykor. Akinek van hozzá türelme, a google egyik képén megtalálja a borzas bogárszemű reklámfigurát. Olyan barátságosan mosolygós rajz volt ez, amely hangulatával megfogott. Nem is tudom, azért vettük-e a szobi szörpöt, mert jobban ízlett a többinél, vagy azért, mert olyan kedves reklámfigura kínálta.
Nincs okom nagyon nosztalgiázni a retroreklámok ügyében (cipőt a cipőboltból, nem tesz semmit, nyúlszőrkalap, Szervusz salvus, Salvus szervusz. Engedély nélkül hajt a Szentjános keserűvíz, Beee, az én apukámnak CSÉBje van, én CASCO-t akarok kötni, CASCOt akarok kötni... zsömle-kifli, zsömle-kifli... stb.)
Egy valami azonban tényleg fény volt az éjszakában. A sokféle neonreklám, köztük mozgók is. Szó szerint fények voltak az éjszakában. Lottó Ottóka, amint fefelé kúszik, mint egy Télapó, a Verseny áruház nadrágtépői, a Toto körkörös neon vibráló fényei, tovaszálló repülőgép, stb.
Egy kor arculatát meghatározó médiumok voltak ezek, messziről láthatók, tájékoztató jellegűek, olykor szellemesek, a városkép hangulatát kijelölők.
Öregszem?
Hajnalban rigófüttyre ébredek. Idén először hallom a legédesebb zenék egyikét. A hímrigó territoriális igényének művészi tökélyre emelt kifejezése ez. Bár tél nem volt, lassan itt van március idusa. Hát az egyszer biztos, hogy szebb ez a párválasztási trillázás, mint a disznóröfögés.
Ránézek a digitális órára: Péter Mihály piarista (Péter bácsi) hangján hallom, amit látok: Ötszázötvenöt. (5:55) Péter bácsi kb. olyan tónusban „szólott”, mint gyerekkorom mesemondója, aki Moha bácsi hangja volt a rádióban. Ami pedig az 555-öt illeti, Péter bácsi hatékonyságát dicséri. Egy feleletre 3 jegyet adott, egyet a napi leckére, egyet az ismétlő kérdésre, egyet a földrajzfüzet küllemére. Mivelhogy földrajztanárunk volt.
Mire újra rápillantok a digitális kijelzőre, már 6:01-et mutat. 601 ugye a Trabant típusszáma volt.
Felkászálódom. Első ütemben lenyelem a tejeskávét a reggeli gyógyszerekkel. Közben bevillan a reggeli himnusz kis részlete: „Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava, szemünket védőn óvja meg, a hívságot ne lássa meg, lakjék szívünkben tisztaság s távozzon minden dőreség, a testnek dölyfét törje meg étel s italban hősi fék.” Micsoda patinás szavak!
Kezdődik a nap.              
Összefoglaló a 2Krón 33-hoz. Folytatódik a húzd meg, ereszd meg. Manassze 12 éves és 55 évig uralkodik. 1, Húzd meg: „azt tette, ami gonosz az Úr szemében”. Minden bálványt visszaállíttatott, fiait tűzben áldozta fel, „hogy az Urat bosszantsa”. Alattvalóit arra csábította, hogy „nagyobb gonoszságokat műveljenek, mint azok a nemzetek, amelyeket az Úr kiirtott Izrael fiai elől”. Az asszírok Manasszét elfogják, orrába kampót helyeznek, úgy hurcolják Bábelbe bilincsben és láncra verve. 2. Ereszd meg: Manassze az Úr kegyelméért esedezik. Kiszabadulva fogságából megerősíti Jeruzsálem falait, a bálványokat kiszóratta mindenünnen. Halála után fia, Ámon uralkodik két évig. Ezalatt a „húzd meg” játékot folytatja: Bálványimádó lett. „Ámon atyjánál sokkal nagyobb bűnöket követett el”. Szolgái megölik. A nép pedig azokat öli meg, akik a király ellen esküdtek. Fiát, Joziját pedig trónra segítik. Közöm. Már-már arra gondol az ember, hogy a bálványok imádása fiatalos divat volt, amely minden kamasz királyt megkörnyékezett. Dacból is ellene mondtak az Úrnak. Aztán következett a hatalmas csalódás, trauma. Még egy gondolat ide kívánkozik. A káromló lapok kamaszos istenellenessége nem ugyanilyen kamaszos dac, mint az ószövetségben megszokott? Olvassuk: Manassze azért tett gonoszságokat, hogy az Urat bosszantsa. Cui prodest? Kinek az érdeke? Mi értelme van ennek az „azért is”-nek? Láttuk az előző fejezet tanulságát: Szancherib káromkodva megy Jeruzsálem alá, és megvert kutyaként oldalog el, hogy otthon megöljék. Csaknem érthetetlen az ember örökös lázadása, fenegyerekeskedése?              

Tegnap amikor a 86-os buszról a Szt. Gellért téren leszálltam, azaz a Budafoki út elején nagyobbat kellett lépnem, mint szokásos. Oka alighanem a nekem szokatlanul alacsony járda volt. Mindenesetre kissé előbbre lódult mázsás enmagam, mint szerettem volna, s ütköztem egy hozzám képest nyüzüge férfival. Összekoccantunk, s automatikusan elnézést kértem tőle. Megyek három lépést, s hallom ám, hogy utánam ordít tele szájjal az ember, hogy meglátszik, hogy nem vagyok pesti, mert akkor elnézést kértem volna. Ránéztem vörös-mérges fejére, és megállapítottam, hogy reggele nem úgy sikerülhetett, ahogyan szerette volna. Megfordultam, s mentem folytattam tovább a magam útját. Ha süket volt is, igazat mondott. Tényleg nem vagyok pesti. Legalábbis az utóbbi 25 év óta. S életem első tíz évében se voltam pesti. Akkor budai voltam (éppen kelenföldi, ahol leszálltam a buszról), most meg óbudai vagyok.
***
Valaki egyszer kérdésre válaszolva azt mondta, még nem tudja, hogy kedvel-e engem. Egy más valaki pedig azt, hogy azért nem tegez, mert fél hozzám közeledni, mert szigorú vagyok.
Elgondolkoztattak ezek, vagy inkább elcsodálkoztam rajtuk. Igazuk volna, vagy csak hirtelen valamit ki kellett vágniuk az adott provokatív kérdésekre? Ezt se tudom. Nehezen élem bele magam a szigorú ember szerepébe.
***
Volt a seregben egy sötét képű öregkatona. Egy körletbe terelt sorsunk. Nos, történt, hogy ő néhány sör lenyelése után megszólított: „Professzor, én téged úgy megvernélek, ha tudnálak.” Mit tehettem? Széttártam a karomat. Ez van, Fekete honvéd.  Kicsi vagy és gyenge. Nem tudsz megverni.
Remélem, azóta letett 45 évvel korábbi terveiről.
Egy másik öreg katona, Tarró honvéd, mielőtt leszerelt, elmondta, hogy örült neki, hogy együtt szolgáltunk, mert sokat tanult tőlem, és sokfélét. Szabályosan megköszönte, hogy egy körletben lehetett velem. Az tény, hogy professzornak hívtak a bakatársaim. Öregebb voltam az öregeknél, mert 23 múltam, amikor behívtak bő két évre.
Mindegyik fenti történetke arról szól, hogy senki sem tud mindenkinek megfelelni, de talán nem is fontos. Éppen különbözőségünk teszi tarkává a világot. Egész életünkben tanuljuk a szocializálódást, egymás tűrését, elviselését, uram bocsá – megkedvelését. Tartunk, ahol tartunk, de oda kellene eljutnunk, hogy kedvünket leljük az emberi sokszínűségben.
Összefoglaló a 2Krón 32-höz. Asszíria királya Szancherib támadja Jeruzsálemet. Hiszkija a Gichon felső folyását és minden forrást időben elrejtet a betolakodók szeme elől. A föld alatt a városba vezeti a jó ivóvizet. Szancherib követei a megerősített és hajítófegyverekkel felszerelt várba be-bekiabáltak, s gúnyolták Hiszkiját, megjegyezve, hogy nincs az az Isten, aki megsegítené félelmetes seregétől a védőket. Hiszkija és Izajás próféta az Úr segítségéért esedeznek. A krónikás szerint az Úr angyala megsemmisítette az asszír sereget (úgy tudni, hogy pestis végzett velük), akik haza takarodtak, s a saját templomába menekülő királyukat megölték. Hiszkiját majd fia, Manassze követi az uralkodásban. Közöm. A történéseket olvasva az Egri csillagok c. Gárdonyi-regény képei idéződnek fel bennem. Dobó esküje, imádsága, előrelátó bölcsessége, a törökök bekiabálásai, s a magyarok válasza: „Nem kell nekünk a török szabadság, jó nekünk a magyar is!” A törökök eltakarodása, a pasák egymással folytatott verekedése, a csúfos megfutamodás.
A szentíró egyebekben megjegyzi, hogy az asszírok „úgy beszéltek Jeruzsálem Istene ellen, ahogyan a föld népeinek istenei ellen szoktak, amelyek csak emberi kezek alkotásai”. (19) Különbség van kitalált bálványok és a magáról kinyilatkoztatást adó Isten között. A bálványok csupán kitalációk és csak arra valók, hogy a lényeget eltakarják, Isten viszont az, AKI VAN. Nem mi találtuk ki őt, hanem ő teremtett minket.     

Hátha valaki nem tudja. A BKK (Bp.-i Közlekedési Központ) a BESZKÁRT, A BVV és a FAÜ, A BKV utódja, kicsit megnyirbált hatáskörrel. (Azért van neki.)
Még alighanem BKV korában vette fel azt a kóros szokást, hogy valamennyi autóbusz, amikor Hév-megállóhoz közeledik, hangosan jelzi, hogy HÉV-állomás. A recsegő hangú hangszóróból előjövő valami a járó motor és egyéb közlekedési zajszennyeződések körülményei között nagyon úgy hangzik, mintha azt mondanák: „végállomás”. Amikor az Árpád-hídon készült a villamosvágány, viszonylag új lehetett ez a visszatérő mondóka, s meghallván, lányos zavaromtól indíttatva lepattantam a buszról. Meglepett, hogy a többiek nem teszik, s a busz vígan halad tovább a megszokott útvonalán. Utóbb fülemet hegyezve rájöttem, hogy HÉV-állomást mondanak be. Ám mindmáig végállomásnak fogja fel a fülem, s csak agyam korrigálja a hallottakat.
Miért van ez így?
Azért, mert a köznyelv nem ismeri a HÉV-állomás összetételt. Mióta az eszemet tudom, mindig is HÉV-megállóról beszéltünk, miként villamosmegállóról és buszmegállóról is.
Javasolom tehát a BKK-nak, hogy hagyjon fel a nyelvújítással, s ne idegesítse a nagyérdemű utazóközönséget félrehallható szószörnyével. Nevezze csak Hév-megállónak azt, ami az. Nincs HÉV-állomás, csak végállomás. (Végállomás! Tessék kiszállni! Igen, mint a madár, mert azt meg úgy mondják mifelénk, és nem úgy, hogy lelépni.)  
A MÁV-ról és a metróról sem feledkezhetek meg, mert máig arról tudósítanak, hogy a vonat ajtajai záródnak. Nincsenek ajtajai, csak ajtói! Az egy ajtóval rendelkező járműnek ajtaja van. De nem az „ajtaja” birtokjellel ellátott köznévből kellene többes számút alkotni, hanem az ajtóból, amelyből sok van egy-egy vonat- vagy metrószerelvényen.
Tehát nincsenek ajtajai, csak ajtói vannak és punktum. Ha automata zárja az ajtókat, akkor helyes a „záródnak” kitétel. Ha ember indítja a folyamatot, akkor helyesen zárom a vonat ajtóit vagy egyszerűen csak zárom az ajtókat.
Összefoglaló a 2Krón 31-hez. Hiszkija a néppel egy akarattal megtisztítja a magaslatokat az emlékoszlopoktól, bálványoktól, mindenféle hamisságoktól. Jegyzékbe veszi a papokat, s megteremti az áldozatbemutatás rendjét. A néptől tizedet szed, de önkéntes adományokat is gyűjt. Akkora halom termény gyűlik össze a papoknál, hogy muszáj a templom mellé csűröket, kamrákat építeni. Az égőáldozatokat a király a saját javaiból finanszírozza. „Azt tette, ami kedves az Úr színe előtt, ezért is volt sikere” – jegyzi fel róla a krónikás. Közöm. A befizetett tized elég volt a nagyra duzzadt papi szolgálat fedezésére. Sőt maradt még föle is. Ma az elvonások mértéke az ószövetségihez képest hatalmas mértékű, és mégis eladósodástól nyög az államok tekintélyes része. Nem vesszük észre, hogy nincs ez így jól? Talán nem erős a kifejezés, hogy a népek vezetői azt teszik, ami gonosznak számít az Úr szemében. Nincs is sikerük. Ám ha csöbör helyett vödör uralkodik, a helyzet akkor sem változik igazán. Tudom, nekem kell naponta megtérnem...
Hohó!
Meg Neked...    
   

Idén másodjára maradt el a tél. Mégis a tavaszt várjuk. Talán a szürke égbolt egyhangúságának a feloldását. Talán a természet újraéledését. Mindenesetre jó néven vesszük a nap kibukkanását, s szívesen napozunk az erkélyen. Mint említettem a fiatalok a Pilisben csavarogtak, s kerülgették a Bükkös-patakot. több mint száz fotó igazolja, hogy fel kell kerekedni, s szippantani egyet-kettőt a jó levegőből. Ám ennek ellene beszél egy félezer oldalas kötet elolvasása, melyről kritikát kell írnom. Marad a lakás felporszívózása. Ez is elég mozgást ad.
Így március 10-én Isten éltesse az Ildikókat. Mifelénk eléggé elterjedt a Hilda mintájára.
***
Levente egyik megszokott szórakozása a lakáson belüli fogócska. Hiába, sok hely szabadult fel, mivel kevesen lakjuk a kéglit. Tehát Levente fut s lelkesen kiabál: Elkapjál! Majd, ha sikerül, megfordítja a feladatsort s azt kiabálja, hogy elkaplak! És fut rendületlenül, fáradhatatlanul, körbe-körbe. Mikor sóhajtozunk, mert erőink hozzá képest végesek, megjegyzi: Én még bírom! És ragyog az arca. Persze a vége, az hogy ledől a szőnyegre és megjegyzi: Kidőltem.
Nem így van ez a blogolással is? Az embernek adódnak élményei, amelyeket szívesen megoszt másokkal. Ekkor rikkanthatja: Én még bírom (mármint újabb témákkal). Aztán telik-múlik az idő, és rövidebb-hosszabb időre kiapadnak a témák, ismétlésekbe pedig egy magára adó író ember nem szívesen bocsátkozik. Azért becsületesen be kell látnunk, hogy olykor kidőlünk.
Ma továbbgondoltam egy gondolatot, azért indulok ki egy ismétlésből. Reggel szembesülök azzal a kijelentéssel, hogy ne tartsunk haragot, bocsássunk meg pl. a politikusoknak is. Miért is ne? Ugye azt fogalmaztam meg kb. egy hete, hogy nem az számít, hogy kinek mije van, hanem hogy mit kezd vele. Kölcsön adja-e a nyaralóját, kölcsön adja-e az autóját, kölcsönadja-e a biciklijét, fúrógépét, s pénzét esetleg viszonzást nem várva. Ugyanígy van a hatalommal is. Él-e a közjó javára hatalmával vagy visszaél-e vele? s most továbbgondolom: Mindenkinek többféle szunnyadó vagy éppen kibontott tehetsége van. Él-e velük? Hiszen azért kapta őket, hogy szolgáljon velük. Avagy nem erről szól a talentumokról elhangzott példabeszéd? Mindenkinek vannak talentumai. de nem az a fontos – az előzőek mintájára, hogy mennyi tehetsége van, hanem az, hogy amije van, azzal mihez kezd. Ne hagyja szunnyadni, hanem fussa meg a maga pályáját és biztassa magát: Én még bírom. S csak ha ténylegesen kiborul, akkor fogadja el: Kidőltem.
Összefoglaló a 2Krón 30-hoz. Hiszkija elhatározta, hogy Jeruzsálemben nagy pászkaünnepet tart. Meghívta rá az asszíroktól fenyegetett izraelieket, hogy együtt ünnepeljenek a 12 törzs tagjai. Egyesek kinevették őt, mások alázatosan eljöttek. A templomot napokig tisztogatták, majd feláldoztak egy bárányt. A fejezet részletezi a szertartások menetét. Utóbb hétnapos ünnepséget rendeztek, sőt újabb hét nappal megtoldották. A király és a fejedelmek ezrével adták hozzá a vágóállatokat. Akkora volt az öröm, mint Salamon idejében. Végül Lévi papjai felállva megáldották a népet. Közöm. A nép képes volt szakítani bálványaik imádásával. Hitük hozta össze őket. Két hétig tartotta őket egyben a vallásuk jegyében fogant ünneplés. A kérdés, hogy ráérünk-e egymásra figyelni két hétig akármilyen ügyben. Talán egy közös nyaralás emlékeztethet erre. Még a szűk körű lelkigyakorlatok is rövidebb ideig szoktak tartani.    

A hosszú hétvége után ma itthon töltöttük a napot. Napoztunk, mert sütött a nagyobb világító, és játszottunk, mert nálunk volt Levente. Szereti a banánt, de már nincs vele egyedül. Domi, az öccse is örömmel nyammogta el a kanállal kapart banánmasszát, amikor két fővel kiegészült a csapat.
Ma nem készültek képek, a tegnapiakból egészítem ki fb-ra tett képeimet. Kisebb kásahegy jött össze a rendes elfoglaltságaim mellett. Próbálom felszámolni őket, de nem kívánok különösebben erőlködni a teljesítmények fokozásával. („Játszani is engedd”)
Megint jött egy partecédula. Meg a nyugdíjas vasúti kedvezmény igénybevételét lehetővé tevő kártya.
Kissé fáradtan, de magammal és környezetemmel harmóniában tengetem napjaimat, remélve a világ gondjainak enyhülését, kedvező fordulatot a megbékélésre.
Összetákoltam egy jegyzőkönyvet a lakóközösség közgyűléséről. 25 éve csinálom. Igen unom már.
Összefoglaló a 2Krón 29-hez. Hiszkija 25 évesen ült a trónra és 29 évet uralkodott. Helyreállíttatja a templomot, megtisztíttatja. A lomokat, a tisztátalanságokat 8 napig hordták a leviták. Megtisztították a szent edényeket is. Majd újra szentelték a templomot. 7-7 állatot, bikát, bárányt, kost és bakot áldoztak az Úrnak. Majd a leviták hangszereiken játszottak, a papok trombitáltak és Dávid énekeit énekelték. A nép is hatalmas mennyiségű állatot áldozott. A papok nem is győzték a bikák nyúzását. Leviták siettek segítségükre. Közöm. A templomok lomtalanítása ma is jól jönne egyes helyeken. Embertársaim bocsássák meg nekem, hogy nem szeretem, ha egy templomban kiállításokat rendeznek, profán hangversenyeket tartanak, stb. A templom áldozat-bemutató hely. Mindig is az volt. Azért van mindben oltár. A templomokba pap kell és nem tárlatvezető. Áldozat és nem előadók, oltár és nem pulpitus. Szent hely az, amennyiben komolyan veszik a népek.    

Előre csak a próféták látnak. Mivel előre nem tudom, hogy betörnének-e a lakásunkba, ha  írnék arról, hogy idegenben töltjük napjainkat, inkább lemondok továbbra is az események előre való közléséről. Visszafelé már bátrabb vagyok. Pl. most is azt konstatáltuk, hogy nem járt idegen, illetéktelenül behatoló személy gondosan lezárt lakásunkban. Utólag már készségesen írhatok róla, hogy Mosonmagyaróvárra látogattunk odaszakadt palántáinkat megnézni, velük elbeszélgetni.
Tettük azért, mert Ágoston életében először 11 éves lett. Volt ott ajándék, torta, napsütés, kertlátogatás, piaristáknál mise.
Közben érkezett a hír, hogy Öcsénk továbbra is beteg. Remélhetőleg lassan gyógyulgat.  
Meg az a hír is most érkezett, hogy sógorunk apja elhunyt. Idézek egy eredeti gondolatot a partecédulából: „A Szeretet és a szeretett története folytatódik!” Igen, így valahogy szól a katolikus (azaz mindenkinek szóló) üzenet.
Míg kotorászok az e-maliek között, rábukkanok a Pilis-kőhegyi kirándulás képeire. 105 fotó készült Robi és Kati jóvoltából. Miklós és Elvira is bőven felbukkan rajtuk két fiacskájával. Köszönet érte, hogy megosztották szép élményeiket.
Már igazán csak egyet kívánok említeni, egy felkérést – öt éves kihagyás után. Egy felkérést recenzió-írására. Fog az menni.
Én meg a fogászhoz fogok menni, mert relatív téraránytalanság keletkezett vendégfogaim és a szájüregem között. Van ez így.
Magam sem unatkoztam, mióta hazajöttünk: kb. ugyancsak 100 fotó készült a hét végén. Majd csepegtetek belőlük fb-oldalamon kóstolót. Ma, meg még néhány napig.
Összegfoglaló a 2Krón 28-hoz. Acház Júda leggonoszabb királya 20 évesen kezdi uralkodói pályafutását és 16 éven át hadakozik az Úr ellen. Viselkedésében, mert pogány bálványoknak áldoz, saját fiait is megégetteti. Az arám király segítségét igényli. Áldoz a damaszkuszi istenségeknek. Jeruzsálemben több oltárt emeltet saját magának. Hadakozik Izrael ellen, amely úgy megveri, hogy 200 000 nőt, gyermeket ejt fogságba. Ám egy Oded nevű próféta eredményesen közbenjár érdekükben, s hazabocsátják őket Júdába. Acház Ajándékot küld az asszír Tiglatpilezernek, aki segítségét ígéri, de hiába hadakoznak az Úr ellen: Megalázza Acházt. Utódja Hiszkija lett. Közöm. Nem új ez a magatartás. Behódolok, fizetek, de szövetkezz velem. Nem győzöm számolni, hogy Júda hányadik királya veszti el a fejét, és kezdi a bálványokat tisztelni, sőt magát tömjénezni. Hogy nem értettek a szóból? Persze mielőtt elítélnénk őket, jól tesszük, ha magunkba nézünk. A velemkorúak még emlékeznek az első parancsolatra: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ezt hagyta örökül Mózes a kőtáblák első kitételeként. S ezt vetették el az öntelt uralkodók. Vajon hol tart ma a parancs végrehajtása? Hogy állnak hozzá a népek vezetői és hogy állunk mi az első parancshoz? Vagy fel volnánk mentve alóla? Alig hiszem. Nem jött el egy újabb Mózes, hogy újabb kőtáblákra egészen más szövegeket írjon.