Mickey webnaplója

Amikor nekifogtam, hogy elolvassam Sienkiewicz Kereszteslovagok c. könyvét, nem voltam benne biztos, hogy végigolvasom. Mostan immár túl vagyok a regény befalásán. Néhány gondolatot osztok meg tapasztalataimról. Előbb magáról a kiadásról: Az Európa Könyvkiadónál 1975-ben a kétkötetes vászonkötésű könyv A Világirodalom Remekei sorozatban jelent meg ötödik (!) kiadásban és 135 000 (!) pld.-ban. Nem akartam hinni a szememnek. És az ára: kötetenként 26 ft. Belefogtam, és ezzel belefogtam az általam teljesen ismeretlen és olykor jelentéktelen lengyel nevekkel való bajlódásba is. Elég jó szinten megküzdöttem velük. Azt tudtam, hogy romantikus lovagregényt fogok a kezembe, azt is, hogy benne néhány kivételtől eltekintve a lengyelek az angyalok és néhány kivételtől eltekintve a kereszteslovagok az ördögök, s közöttük húzódnak ide-oda a litvánok, csehek, morvák, tatárok, oroszok s más, kisebb népcsoportok. A történetben rengeteg az ismétlődés, a szereplők elmondják ennek meg annak ugyanazt, mi meg kénytelenek vagyunk ezeket X-szer elolvasni. Nem tehetek róla, néha az az érzésem támadt, mintha a brazil szappanopera, a Lucecita szenvelgő jelenetei ismétlődnének meg az érzelmek felszítása céljából. Nem vitás, hogy Jurandot és lányát kegyetlenül megkínozzák a keresztesek elvetemültjebbjei, ámbár – szerencsére – nem részletezi az író, hogy utóbbit miféle kínzásoknak vetették alá. Így is marad épp elég borzongató jelenet. Nekem, mai olvasónak olybá tűnik, hogy elég lett volna a témát a terjedelem felében kifejteni, hogy képben legyünk. Persze a kor, amelyben íródott, mai szemmel nézve lötyögős korszak volt, amennyiben az információk lassan áramoltak. Óhatatlanul bevillant a XXI. sz. olvasójaként: Jurand miért nem mobilozik lányának vagy Maćkónak, Zbyszkónak. De hát ez csak saját agymenésem. Hányszor szembesültem azzal a regény olvasása során, hogy egy-egy hír miféle kalandos úton és milyen lassan ér egyik embertől a másikig, egyik településről a másikig. Ezeknek az ide-oda utazgatásoknak a hosszadalmas, sokszor érdektelen leírása nagyon lelassította a regény eseményeinek a szövését.
A második kötet végén található összefoglaló az író munkásságáról felveti annak a gondolatát, ha Sienkiewicz kisprózáiban jó szemmel látta meg a problémákat, miért nem azokat adták ki magyarul. Sokszor a kicsi nagyobb, mint a látszólag nagy. Ezt tapasztaltam más írók esetében is. Pl. Reymontnál, aki egészen más hangvételt üt meg egyik novelláskötetében, mint a Parasztokban. Kodolányi novellái hasonlóan naturalisztikusak, szemben az általam ismert regényeivel, pl. az Én vagyokkal. És még egyet: Időnként az a benyomása az olvasónak, hogy a regény folytatásokban jelent meg, ez magyarázat lehet arra, hogy az író miért ismétli az egyes leírásokat. Tán emlékeztetőnek szánta őket.     
Összefoglaló a 2Sám 2-höz. A párbeszéd folytatódik.
Dávid: Fölmenjek-e Júda egyik városába?
Az Úr: Föl.
Dávid: Hová?
Az Úr: Hebronba.
S Dávid Hebronba ment, ahol Júda királyává felkenik. Jábes lakóit értesítik, hogy új királya van Saul  helyett. Saul vezére, Abner Saul fiát Izrael királyává tette, aki 2 évig uralkodott. Dávid Júda királyaként 7 és fél évet. A Júda és Izrael közötti összecsapás elkerülhetetlenné lett. Abner csapatai kikaptak, Abner is alig menekül meg. Végül is futni hagyták. Dávid 20 embert se veszített el, Abner 360-at. Közöm.
– Mindenkinek az életében a legfontosabb, hogy az Úrral kialakuljon valamiféle kölcsönösség. 
– Kicsiben Káin és Ábel között zajlik az első testvérháború. Kétséges, hogy a valódi győztes Káin volt, jóllehet Ábel halt meg. A későbbiekben törzsek, népek, nemzetek esnek egymásnak, mögöttük mindig a hazugság, a félelem, a rosszra való hajlam, az agresszió, a mindent nekem kapzsisága álltak, állnak ma is. Ami romlott, a háborúzó felek emberi tartása. Ma a sunyiság, az érdekek rejtekéből irányított gépi hadműveletek mellett megjelent a tetteivel hivalkodó barbarizmus is. A köznépi elégedetlenségre szító propaganda terjesztése főszereplője lett az ellenségeskedés gerjesztésének.          

Secko jedno – mondja a lengyel. (De ahogy írja! Wszystko jedno.)
Jó lenne lefotózni a gizehi piramisokat, de ide a gázgyár tornyai látszanak.
Vagy pl. le kellene kapni a Machu Picchut, de itt Aquincum romjai vannak.
Akkor esetleg a Mont Blancot, de itt a Hármashatár-hegy vonulatai keretezik a nyugati kilátást. S amikor átrepültünk a Mt. Blanc felett, nem volt nálam a fényképezőgépem.
A száguldó TGV fénycsíkjai eredeti kép témája lehetne, de itt a szentendrei HÉV jár.
Milyen hatásos volna a Colosseum tövében álló műrómai katonát fotózni, de itt csak két kisebb, egy polgári és egy katonai amfiteátrum romjai fotózhatók alkalmi hajléktalanokkal.
Rómában a fehér márvány monstrumot, az „írógép”-et sokan fotózzák, nekem egy kidobott Continental masina roncsai jutottak témaképpen.
Henry Moore Glenkini keresztjét nem fotózhattam le, de számos út menti pléhkrisztust igen.
De ha már H. Moore: A Király és királyné szobrát se, de a szánkódombra felvitt fehér padot igen, és a Graphisoft Sakkozók c. szoborkompozíciót is.
A Sixtus-kápolnában tilos a fotózás, mert... itthon nem. Ami szép szobor adódik itthon és kép a falon, mind egy-egy témám alanya lehet hajnali derengésben, nappali éles fényben, vagy este vakuval.
A portré sokba van és ritkán sikerül valakiket természetes valójukban lefotózni, ám nem tilos esküvőn képeket készíteni. Még leginkább ekkor nyílik lehetőség feltűnés nélkül élethű portrékat elkapni.
Mi lenne, ha a Golden Gate-hídról készítenék képet? Semmi. Az egymillió kép eggyel szaporodnék. De jó képeim vannak az újpesti Vasúti-hídról, amelyet már elbontottak, s alacsonyabb utódját felépítették.
Lehet, hogy „Franciában” járva a Notre-Dame előtt fényképezkedhetném, de itt a vajdahunyadvári kápolna adódik oldalt az Anonymus-szoborral, esetleg a Mátyás-templom, tetszésem szerint.
Ha Mexikóban kilovagolnánk a sivatagba, hatalmas kaktuszokba botolnánk. Itt az erkélyládában másféle pozsgások vannak: kövirózsák.
A mondás szerint az is bolond, aki más kalappal kíván köszönni, mint amilyen van neki. Simili modo: az a fotós is bolond, aki sóvárog távoli témák miatt, ahelyett hogy megbecsülné a rendelkezésére álló technikát, teret és időt. Igen, mindegyiket. A technika lehetővé teszi, hogy amit láttatni szeretnék, meg is tegyem. A tér elemeinek sík vetületét képes vagyok megörökíteni, mégpedig többféle időszakban. Egyszer ismételten visszatértem a Sodrás utcai kápolna-ablakba, hogy az udvar cseresznyefáit virágzó, zöld lombú, levélhullató és havas mivoltukban megörökítsem. Ehhez egy évre volt szükségem. De megérte kivárni.
Összefoglaló a 2Sám 1-hez. A lényeg ugyanaz, mint az 1Sám 31-ben, az elbeszélés kicsit más. Saul és fiai elesnek a csatában. Itt Saul és Jonatán. Ott a király és három fia és fegyverhordozója, akivel együtt kardjába dől Saul. Itt a hírt hozó amalekita elmondja, hogy Saul kérésére megadta neki a kegyelemdöfést. Dávid böjtöl estig, szomorkodik, siratja a királyt és barátját, Jonatánt. Este aztán utasítja egyik legényét, hogy szúrja le az amelekitát, aki felkent királyát ledöfte. Így is lesz. A fejezet hoz egy verset, egy himnikus emlékezést a királyról és Jonatánról.
Közöm.
– Jaj annak, aki rossz hírt hoz! De miért vártak kivégzésével estig?
– A siratóénekből idézek: „Saul vértjét az elesettek vérével kenték, a bajnok velejével. Jonatán íja sose tévesztett célt, Saulnak kardja nem tért haza soha zsákmány nélkül.” Etc.
Nemde Arany vette át ezt a hangvételt a Szondi két apródjában:
/ Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl! / Mint bástya, feszült meg romlott torony alján: / Jó kardja előtt a had rendre ledűl, / Kelevéze ragyog vala balján. /

„Őszbe csavarodott a természet feje”– írta Arany János. Ma alighanem azt írná, ha nem is a Toldi estéje elejére: ...becsavarodott a természet [vö. klímaváltozás]. S amennyiben mi vagyunk a feje, ennek a fejnek a becsavarodása okozza a természet becsavarodását. November közepe van, 10 fok pluszban, s látom, hogy a jegenyéken új levélrügyek pattannak.
Persze nincs az az ember, aki egzakt módon kimutatná, hogy egy óriási tűzhányókitörés eget elsötétítő hamufelhője hoz-e nagyobb klímaváltozást, vagy a repülőjáratok százezrei által kibocsátott szennyezés, a milliárdnyi autó kipufogógáza vagy az óriási tehéncsordák metántartalmú szellentései. Mindenesetre az emberiség szemetelési hajlandósága arra utal, hogy felelőtlen gazdái vagyunk Isten szép világának.
Amikor egy frontbetörés elfújja a szmogot és a nagyvárosokat átszellőzteti, azon gondolkozom, hogy hány és mekkora teljesítményű ventilátor hatásfokával azonos ez a változás. Meg azon, hogy mi volna, ha egy-egy város elöljárósága elrendelné, hogy a polgárság állítsa egy irányba valamennyi ventilátorát, indítsa el, hátha megmozdul az együttes levegőmozgásra az egész? (Amennyire tudom, kínaiaknak sikerült a verebeket hatásosan irtani a kereplők szakadatlan forgatásával, a nyomorult párákat állandó repülésben tartani – végkimerülésükig.) A másik gondolat, amely megérlelődött bennem, inkább kérdés: Hová lesz az a hatalmas szmog, amikor kilódul a városokból. Semmivé nem lehet, talán szétoszlik, bizonyos részeit a zöldnövényzet nyeli el, s az összetevők egy része még hasznára is lehet.
Jó lenne bestoppolni az ózonlyukakat,
jó lenne féken tartani a szemetelők kezét,
jó lenne, ha tudatosulna a magát homo sapiensnek nevező emberiségben: Ránk van bízva a természet uralása, ami nem azonos a kifosztásával, elkótyavetyélésével, kizsigerelésével, tönkretételével.
Tudom, még vannak olajkészletek a földön,
tudom, még hatalmas érdekek húzódnak ezek birtoklásához,
tudom, hogy hatalmas az autógyárak és az autókereskedelem ellenérdekeltsége a természetet kímélő motorok gyártása ellen, mégis meg kellene törni a „status quót”, még mielőtt megfordíthatatlanná váló folyamatok keletkeznének.
Összefogalaló az 1Sám 31-hez. Sámuel első könyvének a végén tartunk. Gyászos ez a vég. Saul csapatát Gilboa mellett megtámadják a filiszteusok, három fiát megölik, Sault halálosan megsebesíti egy nyílvessző. Ő maga és fegyverhordozója kardjába dől, hogy ne a körülmetéletlenek öljék meg. A győztesek levágják Saul fejét. Jábes lakói éjszaka elhozzák a király tetemét, elégetik, csontjait eltemetik, s hét napos böjtöt tartanak. Közöm. Fejezetekkel korábban prófétálja Saulnak a látóasszony a személyes tragédiát. Ez az uralkodó valamiért nem képes vagy nem akar kitörni megrögzött depressziójából. Mint ha kishitűsége okozná balsorsát. Elbújik, amikor királlyá akarják választani; erejét leköti, hogy huzamosan üldözi ellenlábasát, Dávidot; az Úr ellen ágál, s magára marad. Élete azt példázza, hogy a felismert igazság ellen nem jó tusakodni, mert annak biztos kudarc a vége. 

A reklámok természetükből fakadóan erőszakosak, tolakodók, szemed elé akarnak kerülni, füledbe akarnak harsogni, agyadba akarják vésni, hogy a reklámozott vacak nélkül üres az életed, a kacatok nélkül nem lehetsz boldog, a régit már rég el kellett volna dobnod, a hirdetés felmutatói 5% kedvezményt kapnak, és akik nem mutatják fel, azok is.
Biztos tapasztaltad, amit én. Dolgoznál valamit a számítógépeden, néznél egy filmet, egy videót, de addig nem juthatsz hozzá a kívánt tartalomhoz, ameddig a film alsó felén le nem fut egy vagy több reklám. Feltehetően nem olvassák a reklámszakemberek, azért mégis ideírom: Jól kösse fel az a reklámozó a gatyáját, akinek szeretné, hogy hirdetése hatására elkezdjek vásárolni. Meglehetősen opponáló természetem van. Gyűlölöm az erőszakot.
Újabban egy még idegesítőbb jelenség ütötte fel a fejét a műfajban. Állandóan villódzik valami, valamiféle reklám: „Te vagy a szerencsés 100 000 látogató”; nyerj; akció, csak neked, stb. Tűrtem, ameddig tűrhettem ezt az újabb pimasz merényletet, de újabban egyre szaporábbak a képernyőszéli villódzások, melyek szemrontó léte hihetetlenül zavar. Nemcsak a szememet rontja, az idegrendszeremet is próbára teszi (tette). Mivel egyelőre a képernyő szélein jelennek meg ezek a vibráló semmik, fogok egy papírlapot és kizárom velük a reklámokat. Nekem ne villóddzanak kéretlenül.
A csatát megnyertem. De mi lesz akkor, ha a képernyő közepét foglalják el erőszakos és nem kívánt hirdetések?
Nos, úgy képzelem, hogy akkor fogok felhagyni a számítógép használatával.
A papír egyelőre nem vibrál, a tollam se és a szemem se.
Összefoglaló az 1Sám 30-hoz. Intermezzo. Napokkal (fejezetekkel) korábban a „látó”-asszonyon keresztül megtudja Saul, hogy másnapra meghal fiaival együtt. Azóta fejezetek (napok) múltak el, s még mindig másról beszél a Biblia. Itt arról, hogy Ciklagot egy martalócbanda megtámadja és felgyújtja. Értékeit, embereit elviszi, elhajtja. A kudarc miatt Dávid megkövezésén gondolkoznak saját emberei. Ő pedig Abjetár pappal előhozatja az efodot, és választ kér az Úrtól, megtámadhatja-e eredménnyel a martalóc amalekitákat. Igenlő válasszal a tarsolyában megindul ellenük 600 emberével. Ebből 200 inkább a málhák őrzésére vállalkozik. A maradék 400 összetalálkozik egy egyiptomi rabszolgával, aki megmutatja nekik, hol találhatók a rablók. Dávid rajtaüt az immár dorbézoló seregen, s egy szálig lekaszabolja őket. Két feleségét visszakapja, s mindenféle zsákmányt magukkal visz. Elosztja (a málhákra vigyázóknak is juttatva belőle), sőt a szegényebb törzsek városaiban élő rászorulóknak is küld a rablóktól „einstandolt” holmikból. Közöm. „Nélkülem semmit se tehettek” – mondja majd 1000 évvel utóbb a Mester. Ez Dávid korában is így volt. „Elég neked az én kegyelmem” – jegyzi meg egy égi sugallat kapcsán Szent Pál. A kegyelem, a karizma különleges adomány, amelyet a Lélek oszt kinek-kinek tetszése szerint. (Vö. 1Kor 12,11) Rácsodálkozhatunk Dávid eddigi életére visszatekintve, máris mennyi sikerhez juttatja az Úr, s látni fogjuk, hogy még mennyi siker koronázza életét. A titka talán annyi: hogy sikereit az Úrnak tulajdonítja. Lehet, de nem biztos.  

Este fél tizenkettőkor végeztem a Kereszteslovagok c. regény első kötetével. Na hiszen. 400 oldalt olvastam azért, hogy megtudjam, az öreg Jurand (aki csaknem megfagyott, felépülve) eléri: lánya rabságban, ő egymaga fegyvertelenül az ellenséges vár gazdái lábai előtt. Olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint Krisztus Pilátus előtt. Magam nem láttam a Keresztesek c. filmet, de a családban mások igen. Annyira élethűen meséltek róla, hogy jó 40 év távlatából emlékszem két mondatra. Ez a kötet 390. oldalán így szól: – Wer ist da? – A spichówi Jurand. A film nem lehetett szinkronizálva, mert bennem ezek a szavak visszhangzanak: – Kto tam? – Jurand za Spichówa. S hogy érdekesebb legyen a dolog, mikor mindezt feleségemnek mesélem, elénekelek egy betétdalt abból a filmből, amit sose láttam: szövege elég zagyva, kb. ez: Tanda-tanda-tanda-Tanda-Tandaradei...  [Utóbb a II.kötet 191. lapján rátaláltam az eredeti változatra: Bi den rosen er wol mac Tandaradei! Merken wä mir'z houbet lac...] Dallama is van, és azzal együtt maradt meg bennem. Egyszer látnom kell a filmet, hogy vajon jól emlékszem-e rná tesóim előadása nyomán.
Hiába olvastam csaknem éjfélig, ha hagyom, fél ötkor kidobott volna az ágy. Nem hagytam. 6.40-ig nyomtam az ágyat, majd gyors reggeli. Zörgök, hogy életem párja is kelegessen, reggelizzen. De semmi. Muszáj volt „rászámolnom”: Egér-egér ki az ágyból, most jöttem a kávézásból, aki háromra fel nem kel, az lesz a fogó. 1-2-3. Használt. Még az egér is stimmelt, mert Miki lévén megismerkedésünk alkalmával engem Miki egérnek kezdtek titulálni (Mickey M.), s mivel ő alacsonyabb, magára vállalta a Minnie M. nevet. Így hát a kiszámolós a helyén volt.
Sienkiewicz könyve olvasását egyebekben csaknem félbehagytam. Öreg vagyok én már a romantikához. A séma mindig és mindenütt ugyanaz. Adva két ember, s egy bonyolult szerkezetű cselekvéssor. Minden ördög, s néhány angyal is elpusztul, csak a két egymást szerető lélek marad épségben. Az első rész végén legalábbis még élnek. Ami feltűnő: az író kölcsönös gyűlöletről beszél, mely az igazak (lengyelek) és a hamisak (kereszteslovagok) között feszül. Micsoda képtelenség: A szembenálló felek a szeretet vallásának a képviselői. A fejlődés egy útszakasza így nézett ki? Talán.
***
Minap tapasztalom, hogy unokáim közül kettőnek a fotóját nem mutattam meg. Ez velük szemben igazságtalanság. Vagy törlöm a hét fotót, amelyet feltettem, vagy őket is megmutatom. Mulasztásomra nincs mentség: hihetőleg más témát találtam s a megszakított sor után megfeledkeztem a folytatásról. Majd keresek róluk is valamit.
Összefoglaló az 1Sám 29-hez. Dávid a filiszteusokkal tartana, de a vezérek – teljesen érthető okokból – bizalmatlanok vele szemben. Királyukkal visszarendeltetik Dávidot, aki meghúzza magát fegyvereseivel a számára kijelölt helyen. Közöm. Dávid húzásait nem mindig tudom követni. Na, jó. Én 68 vagyok, ő pedig húsz se volt a történések idején. Mondhatom, hogy tapasztalatlan, mi több, viselkedése ellentmondásos. Vajon csakugyan képes lett volna övéi ellen felvenni a harcot azok oldalán, akikről a korábbi, ám széltében elterjedt csasztuska így szólt (e fejezetben olvasom harmadszor):
Saul legyőzte ezreit  
Dávid meg tízezreit.
A rigmus a filiszteusokon aratott győzelméről, harci sikereiről szólt.
Még azt elgondolom, hogy legádázabb ellenségeivel azért paktált le, hogy megszerezze a királyi hatalmat saját magának. Ennek ellene mond az a tény, hogy Saulra – a közöttük levő feszültségek ellenére – mint az Úr felkentjére tekint, s ismételten megalázkodik előtte (meglehet, hogy taktikai okokból?). Marad hát a közmondás: Huncut az ember, amíg meleg. Vagy ha úgy jobban tetszik: Az ember nem racionális lény. Zömmel tudatalattijára „hallgat”, ösztönösen cselekszik, olykor gondolkozásában fordulatok állnak be. Képes a megtérésre, de képes arra is, hogy megpróbáltatások miatt megváltoztassa korábbi világnézetét, látásmódját.

       

Reggeli kelés. Egyelőre magára hagyjuk az ágyneműt. De a látvány! Húgom hangján hallom 50 év távlatából a meseszöveget:
– Láttál már szamárfészket?
– ...?
– Nem láttál? ... Akkor nézz az ágyadra, az egy szamárfészek.
Mise után kisimítom a paplanokat, feleség alájuk piszkál és kiveri szögletesre a párnákat. Majd rájuk hajtja az általam már egyszer „elvágólag” kiterített paplanokat. Mondom neki: Közmondás a Halotti beszéd stílusában: Ki mend veti ágyoát, úgy aluszja álmoát.
***
Felkapom a gyűrődős ingemet. Innen tudom, hogy csakugyan pamuting. Készült – csak úgy, mint a cipőm – Indiában. Tartok tőle, hogy gyerekmunkával. Elképzelem, hogy az ütlegelésekhez szokott, enervált, álmos kisgyerek elálmélkodik azon: hogy a fenében lehetséges, hogy ekkora dög nagy emberek is léteznek, akik kitöltik ezt a neki szárinak vagy más egyéb öltözetnek bőven elégséges inget. Elgondolja, hogy milyen jó lehet azoknak (nekünk, nekem). És nem tudja, hogy nem jó nekünk, akik keringési zavarokkal kínlódunk mozgásszegény, ám túltáplált életmódunk miatt. Túltáplált a testünk, s túltáplált a lelkünk (szellemünk) is. Ráérünk (???) egész nap a számítógép előtt ülni, a mobilunkat simogatni, a tévét nézni. Ma reggel a Fb-on egy ilyen okosságot találtam: Egy orosz pasi balkarját ívben a feje fölé emeli, jobb kezével megmarkolja bal hóna alatt a T-shortját és egy rántással áthúzva a fején kibújik belőle, ezzel hatalmas időmennyiségeket megtakarítva. De mivel 15-x mutatta be egymásután, semmiféle időmegtakarításról nem beszélhetünk. Gondoltam, hogy utána azt is megmutatja, hogy két másodperc alatt hogyan kell a hosszú ujjú inget összehajtani, de nem tette. Viszont tegnap este elkezdtem klipeket nézni a fiatal virtuózok versenyéről. Önkritikusan megjegyzem, hogy csak az első hangszerest néztem végig. A többibe belehallgattam. Mit értem vele? Egyszerűen besokalltam, mint a versbeli bélyeggyűjtő gyerek, aki egyszerre egy kiló bélyeget kap. kiderült, hogy a zsűri sokkal nagyobbra értékeli ezt a kultúrmissziót, mint az X-faktorét. (Elképzelem, az X-faktor zsűrije hogyan reagálna ezekre a szavakra.) Kritikusan megjegyzem, hogy minden civilszereplős műsor lötyög, mivel némi eufémiával mutatják be a soron következő szereplőket, s nem szívesen hallgatom a többnyire érdektelen csevegést. A zsűrik szakértelméről hadd ne szóljak. Igen szubjektív az egész miskulancia emberi oldalát és meghozott ítéleteit tekintve is. Még hozzáteszem, hogy Kodály ugyanúgy ellenezte, hogy énekkarok kórusversenyeken egymás ellen vetélkedjenek. Ő a díj nélküli kórustalálkozók híve lett volna. Énekeljenek a kórusok egymás és a közönség gyönyörűségére. Nem fogadták el észrevételét. Mindezeket csak az hozta ki belőlem, hogy leírjam: nemcsak testileg, hanem szellemileg is túl vagyunk táplálva, és ahogy az élelmiszerek között egyre több a természetben soha elő nem forduló matéria, ugyanúgy egyre kevésbé van köze életünkhöz annak a mérhetetlen tömegű információáradatnak, amelybe naponta belefulladunk.
Ha most megjegyzed, hogy nem kötelező az elektronikai eszközök rabjaivá válnunk, azt felelem: Igazad van.
Összefoglaló az 1Sám 28-hoz. Nála bujdokolva Dávidot kötelezi Achis, hogy harcoljon vele együtt (a filiszteusokkal) Izrael ellen. Dávid rááll. Saul, aki korábban kiirtatta a halott látókat, most, hogy Sámuel próféta már meghalt, ha nehezen is, de felkutat egy életben maradt látót, hogy megérdeklődje tőle, mi vár rá. A látó megidézi neki Sámuelt, aki Saulnak megjósolja, hogy az Úr kiragadja kezéből a királyságot és Dávidnak adja. „Holnap fiaiddal együtt velem leszel”. Egyértelmű: meghalnak. Saul alig viseli el ezt a szörnyű információt. A látó egy hízott borjút vág le nyomban s készíti el Saul és emberei számára. Kenyérrel is kínálja, hogy magához térjen. Közöm. Fatalista révén sose kívánkoznék megismerni sorsomat, közelítő végemet. Fülemben cseng a régi angol sláger refrénje: / Bárhogy lesz, úgy lesz, a jövőt nem sejthetem, / A sors ezer rejtelem... / Ahogy lesz, úgy lesz! /Bárhogy lesz, úgy lesz! /. Azt hiszem, nagy igazságot fejt ki a szöveg. A Saultól forszírozott halott idézést az egyház tiltja, de az üdvözültekkel, a szentekkel, a testetlen lényekkel való kapcsolattartást nem. Sőt. A közbenjárásukat kérő ima a hozzájuk való közeledés elfogadott módja. Istent is szólítjuk imáinkban. De bizalmatlanság volna részünkről a jövőnket illetően faggatni. Mi tegyük csak a dolgunkat a szeretet-parancsnak engedelmeskedve.  

Ma humánerőforrás menedzser és vagyonbiztonsági felügyelő, vagyonőr a szakszerű elnevezésük. Van különbség az egykori és a mai szakirányú tevékenység között. A tegnapiakat a párt küldte bizalmasaként a vállalatokhoz, miként a rendészeket is. Az első cég, ahol másfél évtizedet dolgoztam, ez idő során három személyzetist és három rendészt fogyasztott el. Az első személyzetis halk szavú asszonyka volt, olyan halk szavú, hogy alig lehetett érteni. Egy alkalommal az ellenőrökkel tartott, hogy „lecsapó leltáron” vegyen részt. Ennek a lényege, hogy nem várt időpontban részesül benne az egység, így fény derülhet az esetleges hiányt okozó visszaélésekre. Nos, beült a szem. vez. a vállalati Volgába a sofőr mellé, hogy dirigáljon. A sofőrnek csak azt mondta, hogy lecsapó leltárra készülünk. A sofőr indított, és kiment a Baross térre, ahol akkor körforgalom volt. Mikor a harmadik kört tette meg, a szem. vez. kérdezi: Miért jár körbe-körbe? Mire a sofőr: Mert olyannyira titkos az a lecsapó leltár, hogy elfelejtette megmondani, az ország melyik városába vegyük az útirányt.
A második személyzetist a gondnokunk – aki mindenkit elnevezett valaminek (tényleg, engem vajon minek nevezett el?) – haja színe miatt fekete tulipánnak nevezte. Azt hiszem egy ingfajta márkajele volt ez a tulipán. Nos, fekete tulipán egyáltalán nem járt feketében. Khaki színű kosztümöt csináltatott magának, akkor volt a military divatban. Olyan agresszív nő volt, akit alighanem elkeserített, hogy nem fiúnak született. Megérkezésekor minden középvezetőt raportra hívott. Engem is magához rendelt. Mivel valahol kint ebédeltem, csak késve tudtam meg kollégáimtól, hogy keresett a személyzetis. OK. Megkerestem. Majdnem rám döntötte az íróasztalát, hogy ő legalább fél órája üzent, hogy azonnal menjek be hozzá, s én ennek nem engedelmeskedtem. Mondtam neki nyugodt hangon, hogy egy perce tudok a dologról, hisz nem voltam az épületben. Ez az amazon rám támadt, hogy ne hazudtoljam meg. Én riposztoztam, miszerint ő ne hazudtoljon meg engem. Ettől teljesen begőzölt, láttam, hogy nem lehet vele értelmesen szót váltani. Elcsendesedtem. Dühöngjön egyedül. Alighanem a büntetés-végrehajtástól érkezett. Úgy tárgyalt kollégáival, mint egy börtönőr a rabokkal. Szerencsétlen.
Utóda egy KISZ KB-ból menesztett káder volt. Egy alkalommal útlevelet akart csináltatni kedves kolleginám, hogy egy baptista kongresszuson részt vehessen. Akkoriban még munkahelyi ajánlás kellett ehhez, nehogy disszidáljon az illető. Azonnal megírtam az ajánlást, ámde a személyzeti vezetővel is alá kellett volna íratni. Itt megbukott az ügy. Kérdeztem, mi a probléma a lányka kiutazásával kapcsolatban? Szem. vez. (sic!) Az illető kongresszusi részvétele gyengítené a népi demokráciát. Erre Hofi azt mondta volna: Uram, Atyám! Én pedig ezt: Ja? Ebben maradtunk.
Volt három rendészünk is. Az osztályomon kaptak helyet mindhárman. Történt pedig, hogy egyik kolleginám török társasutazásra fizetett be. Majd szerzett a szűkös valutakerete mellé még 100 dollárt, hogy legyen pénze a török bazárban bevásárolni. Elmondta nekünk, hogy már kitalálta, hova rejti el a pénzét. A bőr cigarettatartójában a cigis doboz mellé. Mi jó utat kívántunk neki. A következő munkanapon megjelenik dolgozni. – Hát te? – kérdezem. – Hát én itthon – mondja ő. A reptéren lekapcsoltak. Hozzám lépve kérték, hogy vegyem elő a cigarettás dobozomat. Egy mozdulattal kivették belőle a százdollárost. Az utazáson sem engedtek részt vennem. Besúgott a rendészünk – tette hozzá. Én nem akartam elhinni hónapokig. Mégsem lehetett az másképp, merthogy a rendész rendszeresen járt a rendőrségre jelenteni a vállalati politikai helyzetéről. Ez a buzgó ember leütésmintát vett valamennyi írógépről, lakat alatt tartotta a sokszorosító gépet, nehogy valakinek kedve szottyanjon a vállalati gépek segítségével megdönteni az államhatalmat.
A többi kettő még jelentéktelenebb figura volt. Csak arra emlékszem, hogy olykor felemelték a hangjukat, hogy erejüket fitogtassák.        
Összefoglaló az 1Sám 27-hez. Dávid Gátba menekül, a filiszteusok földjére. Ott nem üldözi Saul. Ciklag városában telepedhet le 600 emberével. A bibliai fejezetben olvasom: Rajtaütött a gesuritákon, gisritákon, amalekitákon. Elpusztítva országukat, megölve minden embert, s elhajtva jószágaikat. Mindent elvitt az őket befogadó Achis királynak. Dávid idegenben lakása 16 hónapig tartott. Közöm. A kalandozó (portyázó) magyarok jutnak eszembe Dávidról, aki szintén nem szeretett otthon üldögélni. A különbség abban rejlik: Nem tudok róla, hogy a magyarok nyugaton egyetlen embert se hagytak életben. Sőt, alighanem csak visszatérően meg akarták sarcolni őket. Persze ez se szép dolog, sőt kifejezetten elítélendő, miként az is, hogy mindezt mind a mai napig ismétli a történelem, csak mintha most sokak között minket szeretnének mások állandó adófizetőikké tenni.
Babos István (RIP) jezsuita hangoztatta, s alighanem igaza is volt: A pénz az ördög ganaja.      

Annyira megszoktam, hogy naponta ismertetek egy fejezetet a Bibliából, hogy általában ezzel kezdem a posztot, mert ez biztos, mert ezek a szavak üzennek a ma emberének is, mert örök érvényű könyvek füzére a Biblia. Meglepő módon a ma gépbe vert összefoglaló a lap alján olvasható számláló szerint: 111 szó. Ez a sok egyes juttatja eszembe, hogy annak idején, amikor még a drótposta járt, 2011-ben húgomnak születésnapjára ilyesvalami küldeményt írtam. Isten éltessen! ’11. 11. 11h 11’ 11’’. Ez öt tizenegyes. Kívánom, hogy rúgd be őket és akkor Te fogsz nyerni.
2014-ben ez a poén csak töredékesen alkalmazható, nem is élek vele, csupán a 111 szó láttán ötlött eszembe. Húgomat természetesen Isten éltesse sokáig!
Tegnap írtam (utoljára?) a besúgói rendszer működési mechanizmusáról. Nem igazán akarom folytatni az erről szóló megemlékezéseket, de mivel a fb-on találtam egy filmet (Tartótiszt c.), néhány dologgal a tegnapi poszt gondolatsorát meg kell toldanom. Az egyik az a fajta kissé cinikus magatartás, amely a komplikált lelkű belügyi leszerelt alezredes gondolkodásmódját jellemezte. Elmondta, hogy szerettek barátságos hangot megütni, de ha kellett, nem állt távol tőlük, hogy más eszközökhöz is folyamodjanak. Kicsiben a vállalatunk rendészetére emlékeztetett a módszer. Hallottam én őket is úgy beszélni, mint akik mögött hatalmas erőfölény áll. A tartótiszt megjegyezte, hogy nincs semmi megbánnivalója, hiszen „a cél szentesíti az eszközt”. Nagy tévedés! A cél nem szentesít semmit! Még érdekesebb volt talán tőle hallani azt, hogy tartótiszti munkája a világon semmire sem volt jó. Amit felépíteni véltek, a rendszerváltással dugába dőlt. Ma már nem csinálná. Beton püspök kérdésére elmondta, hogy jobban örülne, ha az ifjúság valláserkölcsi nevelést kapna s templomba járó volna, mert korunk tendenciája: a 14 éves gyerekek prostituálódnak, drogoznak, és ez szörnyű.
Összefoglaló az 1Sám26-hoz. Újabb szereplők (Abisáj és Saul embere, Abner), újabb puszta (Szif), újabb üldözés. Saul úgy üldözi Dávidot, mint a szökött foglyot szokták. 3000 emberrel vonul ki felkutatására. Dávid az éj leple alatt Saul sátrába lopózik. Mind alszanak. Abisájjal elhozatja Saul mellől annak lándzsáját és vizeskorsóját. Majd a szemközti dombról kérdi: Miért üldözöl engem, aki semmi rosszat nem tettem ellened? Saul belátja, hogy Dávid csakugyan nála járt, s csakugyan életben hagyta. Megengeszteli hát Dávidot áldást kérve életére az Úrtól. Közöm. Dávid előképe itt az újszövetségi morálnak. „Ha felebarátod egy nap hétszer vét ellened és hétszer fordul hozzád azzal, hogy »bánom«, neked hétszer meg kell bocsátanod neki.”     (Lk 17,4) Vegyük komolyan.

Operatív érték - A besúgottak c. film tanúi lehettek, akik az Uránia moziba látogattak nov. 6-án a délutáni órákban. Nagyjából arról szólt, hogy hogyan működött az a gépezet, amelyik az egyházellenes koncepciós pereket kreálta (utoljára még 1970-ben is), s milyen módon jutottak adatokhoz. A perekhez politikai vezetés kellett, amely kiadta, tiszti kar kellett, amely levezényelte-irányította a besúgók munkáját s időnként lecsapolta róluk a használható (és igen sok használhatatlan) anyagot. Ezek nyomán készültek a perek, melyek rendre elítélték a klérus fiatalokkal szervezetten foglalkozó tagjait, de civileket is. Az eljárássorozat feldolgozható szociológiailag, politikailag, egyházhoz való hűség szempontjából, lélektanilag, egészségromboló hatásait tekintve, s a szereplőknek való megbocsátás szempontjából s még ki tudja, hányféle szempontból.
Mivel saját közösségünk megélte, olykor megszenvedte ezt a rémálmot, s máig vissza-visszatér (szombaton is) a részkérdésekhez, még egyszer – remélem, utoljára – néhány szóval szeretném kifejezni mindazt, ami bennem a tortúrák kapcsán lecsapódott.    
1. Igaza volt Emődi Lászlónak a Regnum Marianum vezetőjének: Ne izgassátok magatokat, hanem tegyétek a dolgotokat. Ők is teszik a magukét.
2. Sose foglalkozott államellenes összeesküvéssel a RM.
3. Csoportunkban is elmondtam, ide is (újra) írom Bródy szövegét, mert a besúgókat is sajnálom, nemcsak azokat, akik ellen vallottak: / Ha te járnál ott, ahol én jártam / Ha te látnád azt, amit én láttam / Ha te állnál ott, ahol én álltam / Nem lennél már ártatlan / Legalábbis nem biztos, hogy ártatlan lennél. Magyarán: Nem mindenki bírta azt a feszültséget, amit a fenyegetések keltette feszültségek okoztak. Pusztán a szóba állás veszélyt hordozott, vallomását kiszedték belőle, felspulnizták a szakmai fogásokat ismerő képzett kihallgatók.
4. Az előzőekből következik: Hogy akit nem hallgattak ki, akit nem szerveztek be, adjon hálát az Istennek, hogy megkímélte attól, hogy idegei kikészüljenek.
5. A Stazinak 180 000-en súgtak, a Belügynek nálunk 8000-nél valamivel többen.
6. Valaki azt mondta: Először kell megtagadni a vallomástételt, a többi már könnyebb. Ez olykor igaz, olykor nem. Az ÁVH által elfogott főpapok az ötvenes években nemde megtagadták először a vallomástételt? Nem sorolom a megtorlás módjait.
7. A szocik szerettek volna leszámolni az egyházzal. Nem sikerült nekik (se). Ehhez elég sokféle nemtelen eszközt felhasználtak. Ma nem tennék. Elég volna az informatikusok segítségével az adatfelhőkből lehalászni a nekik alkalmasakat. Lényegesen eredményesebb nyomozást lehet ezek alapján lefolytatni. A Kossuth Rádió? egyik beszélgetős műsorában hangzott el, hogy valaki 3 éve van a FB-on. Lekérte, s kapta is a róla szóló adatokat. 1200 oldalt tettek ki azok a közlések, melyek tőle származtak vagy róla szóltak. Kell ennél több?
Aki nem szeretné, hogy idegenek ellene felhasználható adatokhoz jussanak politikai vagy bármiféle más indíttatásból, az kerülje az internetet.
Ha viszont azt szeretné, hogy az élet értelméről kialakított felfogását mások is megismerjék, akkor ne kerülje el a nyilvánosságot. Inkább legyen óvatos, mert élni életveszélyes.   
Összefoglaló az 1Sám 25-höz. Sámuel meghal. Dávid és portyázói „védték” Nabal és felesége, Abigail vagyonát. Megegyezés nem volt köztük. Nabalnak 3000 juha és 1000 kecskéje volt. Dávid kéretlen őrző-védő szolgálatáért bőséges anyagi elismerést kért, de nem kapott. Abigail megtudta, hogy emiatt 400 fegyveresével közeledik Dávid, s elé ment 200 kenyérrel, két tömlő borral, öt fogyasztásra feldolgozott báránnyal, öt mérő pörkölt árpával, 100 mazsolás kaláccsal,200 fügés kaláccsal. Ezekkel elnyerte Dávid tetszését, aki felhagyott Nabal üldözésével. Nem is lett volna értelme, mert 10 nap múlva a hírt vevő Nabal meghal: „Szíve megdermedt testében, s olyan lett, mintha megkövült volna”. Abigail szabad lett, s hozzáment Dávidhoz feleségül, akinek korábban Michal volt a párja s Achinoam is. Közöm. Az akart vagy akaratlan védelem korábban (kb. 3000 éve) is sokba volt, és úgy látszik, már akkor is jaj volt annak, aki nem akart fizetni. Ma tán nem ez megy kicsiben és birodalmi méretekben? Nabal (a szó durva jelentésű) a leírtak alapján halálos keringési zavarban hunyt el. Abigail pedig a kor szokása szerint beáll Dávid feleségeinek a sorába. Ebben a sorban nem ő  az utolsó.              

A google-on tudni kell keresni, s úgy tűnik, nekem még van némi restanciám ez ügyben. Elképzeltem, hogy megkeresek egy gyűjteményt azokból a varrással, szabással, textil-megmunkálási eljárásokkal kapcsolatban, amelyekből azután némi szerkesztés árán hatalmas mű keletkezik versféle. Mi tagadás, nem sikerült. Olyanokra gondoltam, hogy
Steppelés és stoppolás,
hólozás és raffolás,
tetszik ez a szmokkolás 
a piézés és fércelés
s még száz ilyen kifejezés.
Gondoltam, hogy összehozok ezekből egy balladára való szövegtestet, de kudarcot vallottam.
Fejből nem megy ennyi szakzsargon összeszedése, nekem nem végzett szakmám a szabóság. 
„Nem jött össze” – mondják újmagyarul.
Azért még „ne kiabáljátok le a fejemet” – mondják szintén újmagyarul.
Több időt nem akarok eme sziszifuszi kereséssel eltölteni.
Megpróbálom hát szépen endlizni a rövidke posztot.
Ha segítetek, lehet, hogy közös alkotás lesz belőle.
Ki tudja?
Összefoglaló az 1Sám 24-hez. A krimi folytatódik. Dávid menekül, Saul immár 3000 harcossal üldözi a filiszteusokkal történt összecsapása után. Dávid embereivel Engedi barlangjában húzódik meg. Ide tér be Saul, hogy „betakarja a lábát”. Magyarul, hogy „könnyítsen magán”. Dávid nem hagyja ki a lehetőséget. Mögé kerül, s titkon levágja Saul ruhája bojtját. Mikor a király kimegy „dolga végezetten”, Dávid elébe toppan, kezében a rojt, s kérdőre vonja a királyt: Miért törsz az életemre, hisz az Úr a kezembe adott. Megölhettelek volna, s íme, nem tettem. Saul belátja sokadszorra is Dávid igazát. Megbékél, s csak annyit kér Dávidtól, hogy egykor, ha uralkodik, ne irtsa ki a király háza népét. Ebben maradnak. Közöm. Egy ember, még ha indulatos, még ha depressziós is, beláthatja, hogy ostobán viselkedett olyanokkal, akik mit se akartak ártani neki, tekintélye ellen, elvei ellen, stb. Saul szerencsére ezek közül való. Hajlik a beismerésre. Jó politikus módjára meggyőzhető, ha nem is könnyen. Merthogy a jó politikusok is mellényúlnak időnként. (Költői kérdésem: Elvárható-e egy politikustól, hogy tökéletes legyen?) Amit tehetnek, hogy belátják tévedésüket, kommentálva vagy egyszerűen ráutaló magatartásukkal hozva helyre (ez általában döntést jelent) a közjón ejtett csorbát.