Mickey webnaplója

Ma pihenősebb napunk van. Délelőtt bekapcsolódtam a Műpa online egész napos Bach műsorába.  Szinte minden zongoradarabot felismertem. Visszaköszöntek a hatvanas-hetvenes évek távlatából, amikor is három húgom járt „zongizni”, és otthon hallgattuk, amint „gyakiznak”. Bach állandóan terítéken volt, miként Bartók és Czerny, később Mozart és Haydn. Hány kétszólamú invenciót miegyebet játszottak…
A Műpa weboldalán futottam bele Várjon Dénes pianista nevébe. Mivel a két szó között nem találtam vesszőt, megvilágosodott, hogy ez a Várjon nem felszólítás, hanem az ő vezetékneve. Mindjárt bevillant még kettő: Megadja Gábor és Jóljárt János. A közös bennük, hogy igék valamilyen alakjaival azonos a vezetéknevük. Korábban a külföldi focisták nevei ihlettek meg: Talán Kaká nem is annyira, mint Babajaro, Carvalho, Lato, Hurtado, és Cannavaro. Mindnek olyan a hangzása, mintha magyar jelentése volna.
Érdemes volna szélesíteni a gyűjteményt az előzőekhez hasonló igealakú magyar vezetéknevekkel. Hátha vannak még.
Vannak. Pl. Egyed László. Küldtem neki bort ezzel a szöveggel: Egyed, igyad!

Illyés 1934-ben utazást tesz a Szovjetunióba. Elég zavaros összképet fest benyomásairól. Nem ismerem az okok részleteit, de miként Malraux és Koestler, ő sem harap bele a birodalomba. Talán megvezetik őket, talán más miatt, mindenesetre szőr mentén tárgyal az Unió hétköznapjairól. Ott még a tolvajok is becsületesek, mármint ha baloldalon állnak – jegyzi meg mindenesetre a kommunista igazságszolgáltatásról. Magam se tudom teljesen megmagyarázni, hogy miért olvasom a SZU 80 évvel korábbi állapotáról szóló beszámolót. Talán, mert más forrásokból is ismerem, talán, hogy összevessem jó magyar szokás szerint a különféle íróktól származó megállapításokat egymással. (Ez a sorok közötti olvasás honi művészete, mely a kávéházakban valaha jelen volt. Az angol elolvasta kedvenc lapját és képben érezte magát. A magyar végigolvasta a lapokat és gyököt vont osztott-szorzott, hogy a sorok közül kiszűrje a valóságmagokat.)
Még egy szempontom volt: Illyés jó magyarsággal adja elő mondanivalóját. Nos, Moszkvában való ténfergése során összefut áruházi eladónőkkel, akik lapáttal kínálják meg, mert este-éjjel – tán a Metro építkezésé – kubikolnak. Az író elhárítja az invitet, inkább arra kíváncsi, hogy mit keresnek itt a lányok. Amaz amazonok értésére adják, hogy az öntudatos dolgozó a szombati műszakot havonta egyszer még eggyel megtoldja, ez a szubotnyik. Málenkij robot, hogy gyorsabban felépüljön a szovjet paradicsom.
Ez futott végig agyamban, amikor számba vettem, hogy mi mindent kell elvégezni ezen a szombaton. Mire sikerült a szubotnyikot befejeznem, vasárnap 7.20 lett. Miért?
Reggel mise után bevásárlás az üzletközpontban. Porszívózás, utána 65 oldal korrektúrája, ebéd, magam rendbe szedése, posztom elindítása. Telefon, hogy ránduljunk át a fiatalokhoz, mert elérkezett a találkozás időpontja. M.-ék hárman, hozzátartozók öten. Mi ketten is kocsiba vágjuk magunkat. S leszünk hangulatos beszélgetés részesei. Ha jól számolom, ez tíz ember, akik újabb hármat várnak. Létszámunk 13-ra szaporodik. Három egyetemista fiatal számol be, melyik területen dolgozik. egyikük orvosnak készül. Felvetem, hogy van egy több ezer oldalas színvonalas, illusztrált amerikai szakszótáram, amit a könyvmegállóból hoztam. Érdekli-e? Bólintott. Én kocsival haza, majd szótárral vissza. Örültem, hogy jó kezekbe kerül. Újabb telefon. Estére várt vendégeink 5 órakor megérkeztek. Az érkezés ettől kezdve többé-kevésbé folyamatosnak tekinthető. A létszám 16 embernél állt meg. Mire mindenki elmesélte, hogy mi van vele, öreg este lett. Misével egybekötött lakásszentelő részesei voltunk, akik így találkoztunk „Gyertyaszentelő” ünnepén. éjfél lett, mire ágyba keveredtünk.  
Ez hát szubotnyikunk hiteles története.        

Ma termékeny vagyok posztokban. A tegnapi napon elkészültem Ferenc pápa tanításainak harmadik, befejező részével. Azért befejező, mert mind a 2013-as évben hangzott el vagy íratott meg részéről. Elég testes kötet lehet(ne) belőle. Majd elválik. A rendelkezésemre álló és a megnyilvánulásokat kronológiájában közlő MK volt egyetlen forrásom, amelynek pedig szinte kizárólag a Vatikáni rádió. A beszédeket szós szerint, illetve összegezve közli a Kurír elektronikus változata. Muszáj voltam a pápa szájába adni helyenként és időnként azt, amire csak utalt a forrásom. Így lettek kerek egésszé azok az anyagok, amelyeket a pápa nem szánt megszerkesztetni. nem ismerem az okát. Az elkészült írás tehát a pápa észjárását mutatja be, a pápa hitét, reményét és szeretetét. Utolsóként lemásoltam azokat a címeket, amelyek a tanítások beazonosítását segíthetik. Úgy vélem, a gyűjtemény tartalmához semmit se tesznek, de valamiért nem képesek eltekinteni a kiadók az ellenőrzést lehetővé tevő adatoktól. A szokás hatalma. Megálmodtam a címet is:
Isten szeret Téged! – a pápa nyilvánosságnak szánt gondolatai 2013-ban
Azt szeretném, ha a cím beleakadna a potenciális olvasóba, mint a bogáncs. Merthogy üzenete életbevágóan fontos. A legfontosabb.        

1. Téli napjaim keretei. „Ha kinyitom a szemem, sötét van, ha becsukom a szemem, sötét van: Éjszaka” – énekeli Szörényi L. vagy 40 év óta.
Így vagyok ezzel én is:
Mondom a reggeli himnuszt ébredéskor, amikor „szívem első gondolatja” úgy diktálja, de szövege nem stimmel, már az első szavában: „Ragyogva fénylik már a nap, az Úrhoz szálljon énekünk… ”
Ez jelenleg nem így van. Előbb kelek, mint a nap, s ébredéskor csak a digitális óra LED-kijelzője ragyog, mutatva, hogy a nap ez idő szerint még csak valahol az Ural környékén ragyog. Itt a valósághelyes szöveg felrúgja a vers ritmusát, de legalább igaz. „Ragyogva fog fényleni a nap, ha a felhők el nem takarják, mint már napok óta, az Úrhoz szálljon énekünk…”
Este hasonló a helyzet. Mire becsukom a szemem, sötét van: éjszaka – Szörényivel szövegével konvergáló módon. Tehát amikor „Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem,” akár nyitva is maradhatna.
Mégis becsukódik.
Nem azért, hogy ne lássa az óra digitális fényét, vagy az utcai lámpák beszüremkedő sugarát, hanem hihetőleg azért, hogy védve legyen, hogy ki ne száradjon, hogy pihenjen. Tehát amikor lefekszem, a téli nap már öt-hat óra hosszat „húzza a lóbőrt” (honnan van ez az alvás szuszogását megidéző képzavar?). Így hát semmiképpen sem azonosulhatok az esti himnusz szövegével: „Immár a nap leáldozott, Teremtőnk, kérünk tégedet, légy kegyes és maradj velünk, őrizzed, óvjad népedet.” Helyesen – ugyancsak a ritmus felrúgásával – így hangzik: Immár a nap vagy hat órája átfordult a másik oldalára, s mélyen alszik, Teremtőnk kérünk…  
Még arra gondolok, hogy „már a jó cukor is aluszik…” a z t á n… aztán feleségem azt mondja reggel: horkoltál.
2. Kovács Mihály SchP
Kovács Miska vagy Kovax volt a beceneve annak a szép és tartalmas életű piaristának, aki a II. világháborúban társával utánaeredt a Nyugatra hurcolt leventéknek (bőven írt róla 40 000 magyar levente kálváriája a II. vh. végén címmel), és aki egy évig matekot, fizikát tanított nekünk. Sok édes-bús történetet ír táborozásairól cserkészekkel, diákokkal. Itt csak egyet mesélek el. Tabi László Mennyibe kerül egy kiló zsír? c. krokija poénos volt a pengő szuperinflációs valóságának bemutatására, de Kovács M. visszaemlékezése eredetibb. Rövidítve kimásolom a történetét.
46 nyarán 20 fiúval táboroztam. Erre az időre esett a híres magyar pénzromlás. Naponta felére, negyedére esett a Pengő értéke. Így mértani haladvány szerint (matek tanár) eljutottunk a milpengőhöz,majd a bilpengőhöz. A népeknek ez felfoghatatlan volt. Kék pénz, piros pénz, sárga pénzként titulálták. A cserekereskedelemre tértek át, mert az áttekinthetőbb volt. Nem így a MÁV, amely csak készpénz ellenében szállított. Mi pedig indultunk volna haza a balatoni táborból. A magunkkal hozott pénzért már fel se szállhattunk a vonatra. Egy fiút küldtem haza, hogy hozzon annyi pénzt Bp-ről, amennyit csak össze tud szedni a szülőktől. A begyűjtött pénzért csak Érdig válthattunk jegyet a közbülső pénzromlás miatt. Így indultunk haza a főzőedények kislapátok, pokrócok társaságában egy „Gerő-pullman”-ban (marhavagon). Jött a kalauz. Hepciáskodott, hogy így, meg úgy, leszállítja Érden az egész kompániát. Mi nagyjából „körülálltuk” a kalauzt, s értésére adtuk, hogy megbüntethet minket, de továbbutazunk. Az az erőfölényt látva meghátrált. A Déli pu-on egy ellenőr csatlakozott hozzánk, és ketten bekísértek a pu-parancsnokságra. Kiszabták a három napon befizetendő bírságot. A harmadik napon ismét nagy pénzértéktelenedés közepette egy cigaretta árából kifizettem az egész összeget. – Hát a pénzromlásnak is voltak, ha nem is előnyei, de legalábbis tréfás következményei – zárja történetét a jó piarista.    

Annyit emlegettem már Grätzer J. SICC című remekét, hogy már oly mindegy, hogy megteszem eggyel többször, vagy se.
Tehát a tősgyökörös öszpöröntö nyölv bizonyítására született meg az „Öt török öt görögöt dögönyöz” kezdetű zengezet (zöngözöt). Török, görög. A magyar összehozza őket, noha a valóságban Ciprus bizonyítja, „A rossz szomszédság török átok”. Mivel alig tudok többet a történelemből, mint hogy az maga az osztályharcok története, és hogy „abban az időben nagyon sanyargatták a szegény jobbágyokat”, aligha tudnám megmondani, hogy ki kezdte, ki nézett először ferde szemmel szomszédjára, a török vagy a görög.
Ma az ötlött eszembe, hogy tovább lehet bonyolítani a kérdést. Lett légyen a magyarnak még egy roppant hasonló hangzású, de ég és föld különbséget mutató szópárja, melyek az előző felsorolásnak megfelelő sorrendben így hangzanak: teológia és geológia. Ti. a két tudomány között csakugyan ég és föld a különbség.
A bonyodalom pedig abból fakad, hogy ezek után feltehető a kérdés: mit kezdene egymással egy török geológus meg egy görög teológus. Alighanem azt, mint egy görög teológus egy török geológussal.
Azért akad megoldás.     
Lehet, hogyha egy görög teológus egy török teológussal vitatkozik, s egy török geológus egy görög geológussal, mindenki jobban jár.
Nem tévesztettem el?      
És mi van, ha egy görög geológus akad össze egy török teológussal?
Hogy én milyen szamár vagyok!
Az a békesség garanciája, ha egy török teológus egy másik török teológussal, egy görög geológus egy másik görög geológussal, avagy egy görög teológus egy másik görög teológusssal, illetve egy török geológus egy másik török geológussal tárgyal.
Segítsééééééééééééééég!!!!!!!!!!!!

Trianon örök. Nem akar véget érni, megoldódni sem, hiszen status quo is van a világon. Magam utálok darázsfészekbe nyúlni, próbálom most is elkerülni, de még sose írtam róla. Idegen testként létezünk népek gyűrűjében. Nyelvünk teszi. Nem tehetünk róla, mint ahogyan azok se tehetnek róla, akik németül, illetve szláv nyelveken beszélnek. Egy biztos, hogy kevés nemzettel tették meg a világtörténelemben, amit velünk megtettek. Erről az általam szívből kedvelt francia vejemmel sem tudok értelmesen szót váltani. Nem érti, amit én értek, nem látja be, amit én belátok. Másképp látja, amit én is másként látok hozzá képest.
Ha az EU-tagságra szavaztam egykor, annak alapvető oka a határok eltörlése volt. A szabad egymáshoz közlekedés, a közös kultúra és anyanyelv megerősíti a más államokhoz tartozó magyarság élni akarását – gondoltam. Nem egészen így lett, bárt kétségtelen, hogy az átjárhatóság adottsága jobb feltételeket tett lehetővé. Csak hát tagadhatatlan, hogy érdekkülönbségek állnak fenn az egyes országok között. A lehetőségek kibontakoztatásába ezek bezavarnak.
Alighanem ahányan rátekintenek erre a kilencvenéves valóságra, annyi felől közelítenek hozzá. Így hát akad néhány milliónyi vélemény. A nevesebb politikusok megnyilatkozásait mindenki ismeri. Meg sem próbálom ide idézni őket. A megnyirbálás oka talán a német hegemónia megtörése volt, és mi az osztrák-magyar monarchia részeként nem lehettünk szimpatikusak az antant-hatalmaknak. Az érdekek nem engedték, hogy változtassunk politikánkon. Amit a többi állam megtehetett, nevezetesen hogy átálljanak a győztesek oldalára, mi nem tehettük meg. A forgatókönyv másképp volt megírva. Egyetlen betűt sem vesztegetnék a témára, de kezembe került Illyés Gyula útinaplója (Szíves kalauz), aki látogatást tett Déryvel és Nagy Lászlóval André Malraux-nál, aki a francia történelem furcsa figurája. Illyés írja róla, hogy de Gaulle tábornok legrégibb és legbizalmasabb tanácsadója, még az ellenállási időktől fogva. A látogatáskor miniszteri rangban állt, aki annak idején tevőlegesen is részt vett a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán. Írt is róla egy regényt. Nos, szó szót követett, amikor is egy apropóból Malraux kijelentette: „Magyarország sosem volt csatlós állam; s nem is az!” Illyés annyira fontosnak tartotta, hogy elhangzott formájában is lejegyezte: La Hongrie n’a jamais été un pays satellite et ne l’est pas! (704. o.) Nem én mondtam. Nem kényszerítették rá beszélgető partnerei sem.
Szeretném azt hinni, hogy létezik népek megbékélése. Biztos, hogy nem könnyű. Gondoljunk csak lakókörnyezetünkben élő szomszédainkra. Akikkel egy lépcsőházban élünk, akikkel egy kocsitárolót használunk. Akik más típusú zenét szeretnek. Akik olykor dübörögnek, akik olykor elviselik a mi dübörgésünket. Bizony nem könnyű, de belátással áthidalhatók az ellentétes érdekek. Élni és élni hagyni – szól a közhely.
Kicsit erről szól Petőfi Anyám tyúkja c. örökbecsű költeménye is. Élni és élve hagyni. Sőt: barátságban élni egymással. Mint említettem, az idegenek gyűrűjében nagyon más nyelvet beszélők vagyunk… egyetlenként. Mint a vers szárnyasa, amely a ház egyetlen jószága. Akár becsülhetnének is bennünket érte. Mint én: az egyik szomszéd élniakarását, a másik vallásosságát, a harmadik ragyogó népzenéjét, a negyedik szorgalmát, tisztaságát stb.
Voltam annyira diplomatikus, hogy nemzetneveket nem említettem. Hátha így kevesebb támadási felület marad a velem való ellenkezésre.
Mindenesetre Malraux-val vallom: Nem vagyunk csatlós nemzet. Szuverének vagyunk.
Én is. Ezért kivételesen mindenkit megkérek, hogy ne kommentálja senki ezt a posztot. Inkább hasonlítsa össze magában azzal, amit a leírtakról tart.       

Volt egy pápánk, Karolus, nyitott a világra, most van egy másik egy karolós, Ferencnek hívják. Ha valaki forradalmi pápa, ő az. A szeretet forradalmára. Megnyilatkozásaival szűk egy év alatt alaposan felkavarta a megszokás állóvizét. Utóbb került a kezembe Evangelii gaudium kezdetű exhortációja, mindenki számára készült tanítása.
Karol Wojtyla úgy indult, hogy kijelentette: Ne féljetek!
Ez a mindenkit magához karoló, ölelő mosolygós jezsuita úgy indít, hogy
örüljetek, mosolyogjatok mindenkire, mert minden ember az Isten képmását viseli magán.
A jó pápa bebizonyította, hogy mindenkit magához vonz, aki hagyja.
Támogatja a hajléktalanokat, a nincsteleneket, a betegeket, a börtönben ülőket;
magához öleli azokat, akiktől a legtöbben elfordulnánk;
széttárt karokkal mosolyog az elnyomottakra, a kicsinyekre, az emberkereskedelem áldozataira, a bármiféle üldözést szenvedőkre, a menekültekre.
Krisztus szeretetparancsával kínálja meg a gazdagokat. A tehetőseket figyelmezteti felelősségükre, a haszonlesőket felelőtlenségükre, a korruptakat megtérésre, az egyház tagjait missziós lelkületre, a másképpen gondolkozókat a közös platformok keresésére.
Mindenkit biztosít róla, hogy szeretetén belül helyezkedik el.
Azokra is szeretettel gondol, akiket intő szóval illet. Értük aggódik, jól felfogott érdekükben szól.
Exhortációja zömmel egyszerű kategóriákban, képekben tárul fel előttünk. De nem mindig.
Néhány olyan szófordulatot használ, amelyet feltehetően Dél-Amerikából hozott, s amely nekünk kevéssé magától értetődő.
Néhány kitétele pedig arra emlékeztet, hogy nagy tudású jezsuita. Elméleti felvetéseit alighanem meg kell magyarázni a közönséges halandónak, aki nincs megtalpalva skolasztikából, s kevéssé ismeri az általa hangoztatott elvont fogalompárosokat. Szelleme, zsenije alig követhető. Kapaszkodnom kellett hozzá, hogy kitartsak vele észjárásának megértésében.
Bár tiltakozik ellene, hangoztatván, hogy műve nagyon töredékes, mégis meglehetősen átfogó képekben vázolja fel az Isten-megálmodta föld, természet és benne az ember mai állapotát, pengeélesen megrajzolva kinek-kinek a tennivalóját.
Jól jár, aki azonnal beleáll a pápa által megálmodott változásokba, mert célja tiszta, eszközei nemkülönben, szeretete nyilvánvaló, az ember méltóságát mindenkor kitüntetett módon kezeli, s nem ő akar tanításának főszereplője lenni, hanem az, aki küldte, akinek földi helytartója: a Krisztus, a Fölkent. Ő csak egy pápa, aki együttműködésre buzdít hétmilliárd embert.
Ha csak ez az egy írása fémjelezné munkásságát, már nem élt volna hiába.
Hatásfoka akkora, amennyire az emberiség komolyan veszi.
Nem rajta fog múlni, hogy mivé lesz az emberiség, mivé a természet, mivé a föld nevű bolygónk,
mely mindnyájunké.  

Laci sok van, de ebből a Laciból csak egy – volt. Póta Laci tegnap elment. Blogomban többször szerepelt. Pl. 2011. október 22-én ezt írom: Könyv: Szigorúan titkos dandár. Mivel a Rákosiék által MUSZ-ra kötelezettek sorsáról szól a munka (a bányamunkás csoportokról is), úgy véltem, hogy gyorsan letesztelem, elég alapos-e a kötet. Ugyanis a végén abc-rendben közli a több ezer MUSZ-os nevét. Felütöttem a p betűnél, és csakugyan szerepel benne Póta László neve, aki ma is élő jezsuita testvér, és aki Várpalotán raboskodott, bányamunkásként. Betegsége kapcsán pedig azt említem, hogy sose volt bátorságom kidolgozott ökleit lefényképezni, pedig oly sokszor megbámultam, amikor egymásba kulcsolta ujjait a kápolnában. Sokat láttam kék műanyag borítású angol nyelvű zsolozsmáskönyvét olvasva a térdeplőn, vagy virágrendezés közben a kápolnában, ám legtöbbet a konyhában és a konyhakertben.
Laci jelenség volt a jezsuita rendben. Sokáig ő volt „a testvér” a Sodrás utcában. Rövid életrajza olvasható a Magyar jezs.-k vallomásai II. kötetében. Onnan tudom, hogy kéziratát én rendeztem a könyvbe.
Igazán az Üldözött jezsuiták vallomásaiban lett volna a helye.
Miért is?
Gyerekkorában ismerkedett meg a renddel Mezőkövesden, hiszen ott élt. 16 évesen 1947-ben belép a rendbe. 1950-ben sekrestyés a Mária utcában. Egy stencilgépet átvisznek a szomszéd utcában lévő nővérek házába. Emiatt bűnvádi eljárás alá vonják 51-ben. 2x4 órát vallatják, a második kihallgatásán 14 detektív faggatja. Félévre elítélik, mert bűntény nem bizonyítható, de feltételezhető. Meghurcoltatása:
51 dec. Móri ÁG-ban láncra fűzve ássa a fagyott krumplit harmincad magával.
52. jan. Inotai erőmű (egyike a 6000 rabnak).
52 jún. MUSZos Miskolcon,
onnan Badacsonytomajon kőbányában 3 hónap, majd
Szentkirályszabadján egy hónapig és
Tatabányán 8 hónapig.
Onnan Komlóra kerül szintén bányába, 500 m-rel a föld alá.
1954-ben szabadul.
Ennyit a Rákosi éráról, s a semmiért kiosztott fél évről, amely kicsit többre sikerült.
Természetesen kiküldi a rend 56-ban Nyugatra.
Állomásai: Bécs–St. Andrä, Kanada. Montreal–El Paso, Torontó–Courtland.
Visszaemlékezéseiben megírja, hogy Rómától a Yosemite parkig, Pasadenától Jeruzsálemig sok helyütt megfordul.
Majd hazatér, s a Sodrás utcában dolgozik folyamatosan, naponta a szeme nyitásától kezdve az esti lecsukásáig. Ameddig csak ébren van. Mindig talál munkát a rendházban vagy a kertben. Hamar megbarátkoztunk. Nagyon becsültem igyekezetéért, szorgalmáért, becsületes kedves életviteléért. Fiammal még birkózott a rendi konyhában, utóbb ünnepek alkalmával kalácsot sütött a civil alkalmazottaknak fegyelmességből. Évtizedekig volt a ház szakácsa. Mert azt is kitanulta.
Sajnálom is, nem is, hogy nem látogattam meg a kórházban. Az Irgalmasoknál feküdt az intenzíven. Beszélni nem tudott. Úgy tájékozódtam, hogy sokan látogatták a rendből s azon kívül is. Más forrásból arról értesültem, hogy a súlyos betegek látogatása sokukat fáraszt. Bocsássa meg nekem, hogy így döntöttem.
Utóbb a Korányi Kórházba kerül. Itt halt meg tegnap reggel.
Onnan, ahol most van, jóságosan mosolyog közöttünk töltött küzdelmes életén. R.I.P.   

Egykori gimnáziumunkban előfordult, hogy a magyarórát zavarta meg kopogtatásával a hivatali szolga, magyarul pedellus. A „tessék” invitálásra belépett „a Rohrmann”. Rohrmann bácsi általában igazgatói körlevelet hozott felolvasásra. Ilyenkor felállította az osztályt Fekete Antal, „a Svarc”, és fensőbbséges tartásban értésünkre adta: „legfelsőbb kézirat érkezett”. S mi állva hallgattuk meg a legfelsőbb kéziratot, melyek általában nagy érdeklődésre igényt tartó anyagok voltak. Pl. a tanár urak egyéb elfoglaltsága miatt a fogadóórák a szokott időben elmaradnak.
Mindez alighanem hanyagolható epizód, és csak annak kapcsán idéződött fel bennem, mivelhogy tegnap berobbant Tücsi a szobámba, s közölte, hogy munka van. Ilyenkor sose szoktam azt mondani, hogy szabad szombatos vagyok. S mi légyen az? – érdeklődtem. Ferenc pápa enciklikájának magyarra fordított szövege. Ezt kell simogatnom, kivasalnom, hogy ropogós magyarsággal szóljon.
Nos, innen a legfelsőbb kéziratra való emlékezésem. Merthogy van-e ennél a kéziratnál még felsőbb kézirat. (Persze egy van, a Biblia. De hát ahhoz évtizede volt közöm.) Most viszont tényleg a legfelsőbb anyagával foglalkoztam, hiszen a pápa ugyan a szolgák szolgája, de Krisztus földi helytartója, Péter utódja, az Örök Város püspöke, aki első az elsők (pátriárkák) között. Nos, hát ezért csakugyan a legfelsőbb kézirat érkezett a neten, s fogtam hozzá a tőlem telhető legnagyobb alázattal, mintegy megimádkozva, mit tegyek a legnagyobb határozottsággal.
Tettem, amit tudtam. Szépséges írása úgy tündöklik, mint a gyémánt, legfeljebb ha leporoltam a sok karátos ékkövet. ez történ tegnap és ma.
Ha szerzeteseként tettem volna évszázadokkal ezelőtt egy pápai bullával, alighanem állva dolgozom egy pulpitusnál. De a mai technika mellett ez csaknem képtelenség. a gép előtt üldögélve tettem meg az iraton nekem szükségesnek ítélt munkálatokat.     
Érhet-e ennél nagyobb megtiszteltetés?
Aligha.

Megjöttünk a születésnapostól és szüleitől. Uncsika mutatja, hogy ennyi éves. Sőt már próbálgatja a hármat is. Az még egy kicsit odébb van. Nagyon tudta, hogy az ünneplés róla szól.
Míg a torta készült (Elvi),
én meséltem,
Mica felfúrta a mackós képet az ágya fölé,
Tücsi fotózott.
Ebéd után,
tortaevés után,
varázsgyertya elfújási kísérletek után,
ajándékbontogatási manőverek után,
a játékokkal való játszások után,
a repülő felszállásának imitálása után elbúcsúztunk,
mert már régen aludnia kellene Levikének.
Még elindítottuk a babakötvényt egy jelképes összeggel.
Hazajöttünk.
Eszembe jutott, hogy kapott egy tábla Boci csokit is.
(A BOCI = TOBLERONE, mármint hogy TOBLER ohne)
Most kint hagyva a mínusz egyet, hátradőlhetek a székemen, és lógathatom a lábamat.
Ha ti, aktívkorú dolgozók azt halljátok a főnökötöktől, hogy ugorjatok neki a soron következő munkának, és majd elkészülte után lógathatjátok a lábatokat, sose higgyétek el.
Mire lógatásra készítenétek lábatokat, két másik munka válik halaszthatatlanul sürgőssé, amelynek kiosztása közben megismétlődik az egyszer volt: „Ha kész lesznek ezek a munkák, majd lógathatjátok a lábatokat.”
Hallgassatok inkább Fülöp királyra, aki szépen énekeli a Don Carlosban:
Majd alszom én (lógatom a lábamat), ha véget ér e kín,
S hűlt testem bíbor bársonyokba rejtik; 
Majd alszom én a szenvedések múltán, 
Majd alszom ott, hol a kétely nem vár, 
Hol koporsóm lesz a bús Escorial…    
https://www.youtube.com/watch?v=hEeXiHERWuE