Mickey webnaplója

Várom, hogy A ellépjen a sofőr témától, de nem.
Várom, hogy B ellépjen a blogoktól, de nem.
Várom, hogy C ellépjen a mosolytól, de nem.
Várom, hogy D ellépjen Mireille Mathieu-től, de nem.
Várom, hogy E ellépjen a költözködős témától, de nem.
Várom, hogy Én ellépjek szokott témáimtól, de nem.
Maradna (ma Radna, Marad[o]na) 1956, „közös oldalunk” témája. Az év tarka képest fest, közepén október 23-ával, a forradalommal, a szabadságharccal, a népfelkeléssel, az ellenünk viselt háborúval s a csaknem polgárháborús viszonyokkal. Maradna 56. amikor is történtek azok a  „sajnálatos események”, amelyeket a szocik „ellenforradalom”-nak tituláltak. 56 elnyomás keltette jogos lázadás volt, a szabadság éhségéből fakadó kitörési kísérlet, mely megtorlásba fulladt. Bátor szembeszegülés volt a nagy melákkal.
Meg fogom írni, amit gondolok róla, csakhogy olyan ez az ünnep (is) torzul, mint pl. egy pénzközpontú szerzetesrend, melynek a lényege veszne el, ha egyáltalán ilyen előfordulna. Nem véletlenül emlegette nekem egy jó nevű teológus, hogy egyetlen dolog veszélyezteti a rendeket, a meggazdagodás réme. Egy másik pedig „az ördög ganajának” nevezte a pénzt, ami mindent megront, mindent szétzilál. Pénz, rejtett érdekek sok mindent tönkretesz. (Vö. mefisztói alku, ill. „eladó az egész világ”.)
A forradalom magja szent ügy volt. Tisztességes törekvés az emberi méltóság helyreállítása érdekében. Aztán jött a retorzió, a hosszú hallgatás, majd az események átértékelése. Ember legyen a talpán, aki tisztán látja a világtörténelmi események (pl. szuezi válság), a status quo fenntartása, a politikai méregkeverés eszközei s a honi állapotok tarthatatlanságából kevert politikai lépéssorozatok összetevőinek eredőjét.
Persze mindenki valahonnan nézi az egykori valóságot. Én is. Szubjektív lesz emlékezésem, mert nem lehet más. Felőlem nézve ez látszott, ezek látszottak. Bennem hatalmas értékű az akkor történt szabadulási kísérlet. Másokban félelmet keltett. Lelkük rajta.
Talán van már olyan történész, aki ebben a sok ismeretlenes egyenletben eligazodik, és józanul látva, képes a helyükön kezelni a történéseket, érthetően és tárgyilagosan körvonalazni az előzményeket, a szabadítás eseményeit, a leveretés következményeit. Azt hiszem, egy ilyen munka iránt mutatkozna érdeklődés.
Mindenesetre meg fogom írni a közeljövőben – az események idején tízéves fejemmel felfogott – benyomásaimat.    

Tegnap egy keresztelő egyik fotósa voltam. Legalább négy-öt gép kattogott felváltva. De ha már … kivettem belőle magam is a részemet. Talán ismerős a korábban FB-ra feltett szöveg:
A fotós ebédmeghívásnak tesz eleget. A háziasszony így szól: Gratulálok a képeihez. Biztosan nagyon jó fényképezőgépe van. Az ebéd végeztével a fotós is elismerően nyilatkozik a finom ételekről megjegyezve: Asszonyom, magának biztosan nagyon jó fazekai vannak.
Igen. A fotósnak jó gépe van. Ráadásul jó időben jó helyen van, ahol jó képeket készít. A siker érdekében jó képkivágásokat alkalmaz, helyesen bánik a fénnyel és árnyékkal, figyel mások személyiségi jogaira, csendben és a feltűnés kerülésével dolgozik, itt-ott villant egyet, s már ott sincs. Elnézést kér, hogy él, hamar visszavonul, s vár a kedvező pozíciókra. Megpróbálja kiirtani a zavaró képelemeket, ledobott kabátokat, göngyölegeket, ferde falszögleteket, ásító pofákat, alvó arcokat, zavaró tárgyakat.   
Magam csak egy keveset értek a fotózáshoz (kétségtelenül jó gépem van). Mindenesetre tegnap avanzsáltam, amennyiben – mint a jó fotósok – a zsebemből egy mozdulattal elővarázsoltam egy friss akkut, és szakszerű mozdulatokkal lecseréltem a lemerültet.
Mint egy igazi fotós.    
Ma temetőlátogatásunk esett, hogy megelőzzük és elkerüljük a halottak napja környéki tumultust. Mintha összebeszéltek volna a főváros polgárai, igen sokan úgy gondolták, hogy érdemes elkerülni a hallottak napja körüli tumultust, ezért hát mások is ma jöttek ki a rákoskeresztúri temetőbe.
Itt az egyetlen újítást a cerberusok működésének változása jelentette. Befelé menet nem kértek az autósoktól pénzt, csak távozáskor. Így a forgalmi torlódás nem a kinti körforgalom ellehetetlenítését eredményezte, hanem a temetőn belül, a kijárat felé vezető utakon sokasodtak az autók. Azok se sokáig, mert a „kapun álló” fickók kiszálltak a kuckókból, és egy mozdulattal cseréltünk: ők pénzt kaptak, mi elismervényt, s máris nyílt egyesével a sorompó.
Tanulság: Mindent lehet jobban végezni, csak egy kis odafigyelést és agymunkát kell beletenni.        
Meglepő módon a temetőben fotóztam csak, az utána következő testvéri agapén egyet sem.
Lehet, hogy elfáradtam?

Gary Chapman és Ross Campbell: Az öt szeretetnyelv c. könyvében ötféle szeretetnyelvet különböztet meg.
Az érintés (Hatalmas irodalma van. Az állati kurkászástól a simogatásig, birkózásig sok minden belefér.)
A dicséret (Már a csecsemő is érti a hanglejtésből, metakommunikációból.)
Együtt töltött idő (Nem elsősorban a tévé vagy számítógép előtti együtt töltött időre gondol a szerzőpáros, hanem az egymás társaságában eltöltött időre.)
Ajándék (Adok Neked, mert vagy. Olyat adok, amiről úgy vélem, érdekel Téged.) 
Szolgálatkészség (A szükséges mennyiségben nyújtott rendelkezési idő)
Egyik szeretetnyelv sincs meg a másik nélkül, de van olyan, amelyikkel hangsúlyosabban kifejezhetjük mások iránti szeretetünket. 
Két mottó:
"Minden ember legmélyebb érzelmi szükséglete, hogy szeressen és viszontszeressék. Ha érezzük mások szeretetét, képessé válunk a bennünk rejlő lehetőségek kibontakozására, ennek hiányában azonban csupán a túlélésért küzdünk." (Gary Chapman)
"Csak akkor tudunk kitartóan szeretni, ha úgy döntünk, hogy jobban szeretjük az embereket, mint megérdemlik." (Gary Chapman)
És még egy mottó: „Az Isten szeretet.” (János apostol első levele 4,6)
Bontsuk ki ez utóbbit. Isten végtelen. Isten szeretet – tanúsítja róla János. Ha tehát ő maga a szeretet és nem csupán az egyik meghatározó tulajdonsága, akkor az Isten maga a végtelen szeretet. Ha pedig Ő a végtelen szeretet, akkor szeretetnyelve nem korlátozható öt félére, mert végtelenül sokféle. Úgy áraszt el bennünket szeretetével, mint a Nap sugarai a föld lakóit. Ki tudná megszámolni, hogy hány napsugár éri az embert? Ki tudná megszámolni, hogy Istene személyes szeretete hányféleképpen veszi körbe az embert? Ki tudná korlátok közé szorítani a végtelen szeretet? Ki tudná megfogalmazni, hogy hogyan vonzza magához az embert az Isten? Avilai Szt. Teréz megpróbált a Belső várkastélyban fokozatokat körülírni. De amit ő látott, az nem mindenkinek adatik meg, legalábbis nem e földi terepen és a földi életben.
Chapman öt szeretetnyelve nem tér ki az irgalmas szeretetre, nem tér ki a megelőlegezett szeretetre, sem a szeretet ingyenességére. Nem állítom, hogy a fejezeteken belül nincs esetleg szó róluk, csak azt, hogy ezek nem szerepelnek az öt között. Pedig nagyon hangsúlyosak, és nagyon jellemzik Isten szeretetének a milyenségét.
Persze Isten él az öt szeretetnyelvvel is, csak sokkal nagylelkűbb annál, hogy csupán ezekkel beérje.  
Vegyük őket sorra:
Érintés. (Ha csak a gyógyításokat vesszük, Jézus kézrátétellel, a szem, fül érintésével, mások által az Ő ruhájának szegélye érintésével stb. gyógyít. Mások érintését tűri, megbecsüli. „Ez … a lábamat megkente, és folyamatosan csókolgatja.”; „Ki érintett meg?” stb.
Dicséret. „Nem jársz messze az Isten országától – dicséri meg a farizeus lényeglátását.” „Áldalak és magasztallak Téged, Atyám…”
Együtt töltött idő. Krisztus három évig együtt járt a tizenkettővel, velük teljes létközösségben. Olykor egész tömeg követte, akiket mindenfélére tanított, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli nyáj. Mit is ígér? „Veletek leszek az idők végeztéig.”
Ajándék: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16) Isten tehát mindent odaadott az emberért. Saját fiát áldozta fel a világért. Ennél többet nem lehetséges adni.
Szolgálatkészség. Ha végigolvassuk a Jézusról szóló négy evangéliumot, számos esetet találunk bennük, amelyek arról szólnak, mennyire fáradhatatlan volt a rendelkezésre állásban, a gyógyításban, a tanításban. Sokszor nélkülözve, éhesen is tanítva, fáradtan is szolgálva, mert megesett a tömegen a szíve. Megesett az emberen a szíve. Szolgálatkészségének hatalmas tanújelét adta azzal, hogy engedelmes volt az Atyának a halálig, mégpedig a kereszthalálig. (Pál)
Csak abbahagyni lehet a felsorolást, befejezni nem. János apostol is ezt teszi. Evangliumát így zárja: „Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni – azt hiszem –, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.” (21,25)  
Ez itt meg csak egy poszt.   

Tegnap rendesen vacsoráztam, mert laborba nem illik jóllakottan indulni. Ezért is szervezik hajnali hattól, hogy ne hallgassák egész délelőtt a delikvensek hasának korgását. Tizenötödikként laboráltak. Mutatom, hogy a bal karomon jól látszik a havi sebzések dudora. Meséli az asszisztensnő, hogy egyszer egy pali mindkét karja tele volt kék tetkóval. Aztán keresgethetett a minták között, hogy hol szúrja meg. Azt javasolta az embernek, hogy a szúrás helyére piros tetkót csináltasson, hogy meglegyen a célkereszt közepe.
Itt különösebb nem történt. Egy pasas másfélszer dagadtabb volt nálam. Sajnáltam szegényt.
Itthon reggeli, majd pénzügyminiszteremmel együtt el a bankba, hogy folyó ügyeinket és –számláinkat rendezzük. Egy óráig tartott az adminisztráció, mert ami eddig így volt, az eztán úgy lesz és viszont. Bár ki tudja. Olyan gyorsan követik egymást a nekünk kedvező rendelkezések, hogy ember legyen a talpán, aki kiszámítja, hogy a bankokkal szemben saját maga hogy jár jól. Egy vélemény szerint sehogy.
Délután séta az ifjabb generációval. Szép a környékünk, megszínesítette a flórát az ősz. Minden harsányabb színekben pompázik, mint nyáron. Már-már szégyellem fotózni. Egy érdekes témát találtam, a sárguló leveleken kívül egy fák között megbújó sárga taxit. Illett a képbe. Jól is álcázta magát.
Itthon várt a Rome reports X.-ik folytatása. Elszórakoztam rajta egy darabig. Amíg tallózgattam az elektronikus postáim között, felfedeztem, hogy megérkezett mailben a leletem is. A csudába! Úgy izgultam, mint a kisdiák bizonyítványosztáskor. A múltkor csúcsot döntöttem 10*-gal. Most csak 6* volt, azok se rettenetesek. Azért a házibuli folytatódik. Jövő héten két vizsgálat, merő óvatosságból.
A remény hal meg utoljára. Most bizakodom. A többi az orvosok dolga. Mindenhez nem érthetek.
Szeretem a szójátékokat. Ma ezt írtam:
Tudod, Győző,
Tudom, győz Ő.
Én is Győző vagyok, vagy mi. Miklós, Nikolaosz, (győzelem+nép) ez magyarul nagyjából: Győző.
Még megnézem a fotókat, hátha akad köztük alkalmas közzétételre.
***
Fiunk éppolyan bizonytalan maradt a saját ügyében, mint én a közelmúltban. Kedvesen fogalmazott FB-bejegyzését idemásolom, ha neki nincs ellenére (utóbbi esetben törlöm).
„Kisfiam kisebb egészségügyi problémájára egy orvos az "X" megoldást javasolja az "A" gyógyszerrel együtt. Eleget is teszünk, de a probléma nem múlik. Körülnézünk a neten. Egészségügyi portálok, baba-mama honlapok szerint az "X" módszer nem hogy nem jó, hanem egyenesen kerülendő ebben a korban, ezért az "Y" módszert kell követni. Oké, de nem hiszünk el mindent a netnek, ezért egy ismerős védőnőt is megkérdezünk. Szerinte is kerülendő az "X" módszer, az "Y" a jó. Fú, kezd bonyolódni, ezért még megkérdezünk egy gyermekgyógyászt is. Szerinte az eredeti "X" módszer teljesen rendben van, sőt, az a követendő, nem az "Y", de felejtsük el az első doki által felírt "A" gyógyszert, mert abban szteroid van, helyette alkalmazzuk a "B" gyógyszert. Rendben, de azért megnézzük "B" gyógyszer összetevőit, hátha valamire allergiás. Ezzel nem lett volna baj, de természetesen "B" gyógyszerben is volt szteroid. :) 

Örömhír vagy nem?
Ki tudja?
Mindenesetre tegnap értesültem róla, hogy újra működik a freeblog.hu weboldal. Évekig idepakoltam én is a blogomat. Aztán beütött a krach. Előbb tárhely hiányra hivatkozva ellehetetlenedett napi egy-két kép elhelyezése. Bővítésre irányuló kérésemre nem kaptam soha választ.  Majd összeomlott a rendszer. Szerencsémre egy halmazként sikerült átemelni más helyre az ott befagyott anyagot. Egyelőre valahogyan tehát megőrződött minden bejegyzésem. A kommentek nem. Átigazoltam a blog.hu-ra. Az általam használt sablon kicsit körülményes, kicsit merevebb a korábbinál, de él.
Most pedig készre jelezték a féléve tetszhalott freeblogot.
Én meg állok, mint szamár a hegyen, vagy mint Buridán szamara, és nem tudok dönteni. A freeblog már jobban ismert, de ki tudja dugába dől-e a rendszer, és mikor? Az új csak akkor engedne képeket felrakni, ha az indapasst alkalmaznám. (Ott is jelen voltam, rég elfelejtettem a jelszavamat.) Kissé tehát körülményes a „blog dlog” (bolog dolog). A képeknek igazán kellemes helyet a facebook kínál, így sok mindent oda is kiteszek közszemlére.
***
Matyi unoka túl az operációján, osztályon fekszik, és fáj.
Holnap én labor,
vasárnap temető,
hétfőn hasi UH vizsg.
szerda vese kontroll
Lehet, hogy nincs komoly, mindenesetre válámi ván, dé ném áz igázi.
Rendezni kell bankkártyáimat is valamikor, az adu nem nálam van, úgy látszik.
(Legszívesebben megszüntetném a kapcsolatot a bankszférával, de akkor meg leshetem a postást, mikor hozza a nyugdíjamat.)
Zsebemben egy fecni arról, hogy készül az új jogosítványom. Egyelőre ez istenbizonykodik arra, hogy vezethetek. Nov. elejére várható, hogy a csodaplasztik csodakártya csodaelkészüljön.
Hogy pontosan mikor: a csodatudja.

Mottó:
„Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért! Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták. Csak én maradtam élve, de most nekem is az életemre törnek.” Az Úr erre azt mondta: „Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította…” (1Kir 19,10–13)
Az Úr nem volt a sziklákat tépő szélviharban,  
az Úr nem volt a földrengésben,
az Úr nem volt ott a tűzben,
az Úr az enyhe szellőben mutatkozott.
          Ez ma sincs máshogy.
Az Úr nincs a háborúskodókban,
az Úr nincs a hazug reklámokban,
az Úr nincs a cunamikban,
az Úr nincs a járványokban,
az Úr nincs a káromlókban,
az Úr nincs a magukat istenítőkben,
az Úr nincs a dőzsölőkben,
az Úr nincs a botrányt keltőkben,
az Úr nincs jelen az atomrobbantásokban.
De jelen van a csendben,
jelen van a világegyetemet kormányozó törvényekben,
jelen van a szerető lelkekben,
jelen van a tiszta forrásvízben,
jelen van a tündöklő szivárványban,
jelen van a puszta virágaiban,
jelen van minden életet hordozó magban.
Jelen van a hajnalpírban, s az alkonyatban.
Az Isten Lelke ma is a teremtett világ felett lebeg.
De vajon mi jelen vagyunk-e neki, vagy elhagytuk, mint Izrael fiai egykor.    

Véletlen egybeesés vagy reflexió? Nem tudom. A detroiti posztom után képeket kapok valaha működő intézményekről, műtárgyakról.
Mohával benőtt metróvonalról,
elhagyott szicíliai kastélyról, mely jobb állapotban van, mint nálunk a várromok,
karéliai falu elhagyott, romló faházairól,
vasúti hídról egy távol-keleti dzsungelben,
a tenger fenekén enyésző Sherman-tankról, Krisztus-szoborról, egyiptomi olajmécsesről,
üres egyetemi úszómedencébe dobált székek százairól,
egy detroiti templom elenyészéséről,
Bugatti-autókról, melyek gazdátlanul, hótt porosan állnak valamiféle fészerben, stb.
Ahogyan a szemem elé kerülnek ezek a gazdátlan jószágok, azonnal fantáziálni kezdek: Mit lehetne kezdeni a sziklák közé applikált szicíliai várral, mit a Bugattikkal, a templommal, az egyetemi úszómedencével?
Nekem igazán semmit, de más talán életet lehelhetne beléjük, ha fantáziát látna valamelyikben. Sose tudnám levizsgáztatni az öreg tragacsokat, megjavítani se, benzinnel itatni se. Sose tudnék felmászni saját váramba. Szicíliában pláne nem: élve ki se bírnám az állandó hőséget. És így tovább.
A képek óhatatlanul azt sugallják, amit megfogalmaztam posztomban: A képek jól mutatják, hogy múlik el a világ dicsősége.
Ami értékesnek látszott semmivé lesz,
ami gazdagságnak látszott, értéktelenné lesz,
ami technikai bravúrt jelentett, rozsdás ronccsá lesz…
(„rozsda és moly emészt”)
Nem tudom, hogy honnan a hasonlóság: Annak idején a 29-es buszon egyetlen ülőhelyet találtam a végállomáson felszálláskor. Kettős ülésből az egyiket. Azonnal elfoglaltam, s örültem, hogy nem kell állnom a fel-le és jobbra-balra kanyargó buszon. Ám hamarosan többen leszálltak egy irodaháznál munkába tartva. Felszabadult a sofőr mögötti ülés, mellette az ajtónál lévő egyes ülés, s a hátsó ajtó melletti is, amely derékszögben állt a többihez képest. A sofőr mögött azért jó ülni, mert szinte a legkevésbé vagyok kitéve a kanyargás kellemetlenségeinek, s be lehet támasztani a lábammal. Az ajtó melletti azért jó, mert ott a leszállásjelző, és egyes ülés lévén beljebb építették a többihez képest, így nagyobb kényelmet kínál. Hátul a keresztben elhelyezett széken ülve jobbról-balról ki vagyok pányvázva. Kanyaroghat a busz, csak előre bukhatnék, oldalra és hátra nem. Talán elég meggyőző voltam. Itt is, ott is jó lenne ülni. De hiszen már ülök. S bármelyiket választom, a többiről le kell mondanom. (Két lovat egy s.-gel…) Problémám hamar megoldódik. Nemcsak le, de fel is szállnak, és azonnal lenullázzák átülési szándékomat. Minden széket elfoglalnak az új felszállók.
Ahogy ezeken gondolkozom, az a gyerekkori játék jut eszembe, amivel gyakran elszórakoztunk. Ha kezünkbe került egy színes katalógus, szép képekkel, termékekkel, azonnal lecsaptunk a képekre. Ez az enyém, ez az enyém! S bekerítettük, mint király a meghódított területet, nehogy testvérünk megkaparintsa előlünk.     
Lehet, hogy belül gyerek maradtam?

2006-ban vetettem az internetre az alábbi válogatást, amelyek jóval korábban születtek, mert
vagy korábban írták őket, vagy nem tudom feltenni a blogomba. 
„Vagy bolondok vagyunk és elveszünk egy szálig, vagy ez a mi hitünk valóságra válik. (Ady 1907)
Vagy megszox, vagy megszöx – (egy szólásmondás). Nincs adat koráról.
Vagy vallásos lesz a XXI. század, vagy nem lesz. (Malraux kb. a XX. sz. közepe)
Vagy misztikus lesz a XXI. század embere, vagy nem lesz XXI. sz.. (K. Rahner XX. sz.)
Vagy igaza lesz Rahnernek, vagy nem. (Ratzinger nyomán. Szerinte aligha van igaza XX. sz. de később).”
Ezek a szélsőséges vagdalkozások veszedelmesek, mert az élet nem kizárólagos, nem is egysíkú, hanem embernek valóan tarka.
A kizárt harmadik elve (Tertium non datur) Arisztotelészig, sőt korábbra megy vissza. Arisztotelész a Hermeneutika c. művében kivételt talál alóla: Az ember vagy fehér, vagy nem fehér. Ez nyilvánvalóan nem igaz.  
A nótának azonban nincs vége. Fletó nem hagyja magát. Ő is akar egy szeletet a tortából. Ezért dobja be kétes értékű mondatát:
„Magyarország vagy szabad lesz, vagy keresztény.” (GYF 2013)
Nekem van egy fogadásom az utóbbira: „Vagy megnyerem, vagy megnyerem.” (GYM 2013)

Sokat elárul a neve, mely francia szó, Szoros jelentéssel. 
Két tó az Erie és a St. Clair-tó között fekvő autóváros.
Volt.
Az első emlékem róla egy képeslap. Nagy tér, rajta millió-egy autó parkol, mintha egy nagy „Merkúr-autótelepet” látnék légifelvételen.
Lee Iacocca életrajzát olvastam.
Előbb a Fordot vezeti, majd átigazol a Chryslerhez, és vezérigazgatója lesz. Éves fizetését reklámszerűen egy dollárban határozza meg. A munkásság körében, majd város-, ország- és világszerte elterjeszti az anyja által sűrűn készített digó kaját, a „pizzát”. Az autósoknak pedig kiagyalja a „biztonsági övet”, amelyen megint csak hatalmasat kaszál.
Ez Lee Iacoca, ez Detroit a váltakozó sikerrel dolgozó autósváros. Lakossága közel egymillió, az agglomerációval együtt 4,4 millió.
Volt.
Az egésznek az ad aktualitást, hogy ma a Facebookon fotósorozat mutatja a helyi könyvtárat. Úgy néz ki, mint a Csernobil-közeli szellemváros, Pripjaty. A könyvek fele a földön, térdig gázolhatsz benne. A folyosón áll a víz, a székek fája kezd tönkremenni. Nem használja senki, nem érdekel senkit. Ez a könyvtár is csak volt. Itt nem a sugárdózis, hanem az autógyártás befuccsolása tette érdektelenné az emberek szemében az egykor virágzó nagyvárost könyvtárostul.
A jó múltkor a lepusztult városról láttam képeket. Alig akartam elhinni, hogy ez ugyanaz az egykor fényes autósközpont, amely immár semmivé lett. Így múlik el a világ dicsősége. Olyan benyomást keltett, mintha a világvége utáni pillanatokban készült volna róla fotósorozat.
***
Kizökkent világ a miénk. Detroit csak egy aprócska része.
Ma olvasom egy szalaghírben: Rosszemlékű min.elnökünk, GYF kétségtelenül feltűnő kijelentését, miszerint „Magyarország vagy szabad lesz, vagy keresztény.” Ha korábban füleim összetapadtanak vala, immár kettéállnak eme vad kijelentés kapcsán.
Ezt tanulta az iskolában?
Ezzel a képpel szembesült életében?
Van fogalma a keresztény szabadságról?
Amit szabadságnak nevez, gyanítom, kb. ezt jelenti: Megveszlek kilóra.      
És mi van, ha nem vagyok eladó?
***
Az egész világ az USA-ra figyel.
Mi van, ha államcsődöt jelentenek?
Kinek a szabadsága élhető az esetleges csőd után?

Orbán Viktor és te. Rudas János könyve. Csak egy hibát javítok ki (merthogy írjon mindenki úgy, ahogy akar). Ezt is csak azért javítom, mert idézet. Nem requiescunt in pace, hanem Requiescant in pace!
Érdekes összevetést hoz Machiavelli és OV között. Persze ezt megtehetné bárkivel, de hát most OV a bárki.
„A Kárpát-medencébe szorult magyar nemzet a mintegy fél évszázaddal ezelőtti európai kultúra szintjén áll.” Bátor kijelentés. Megjegyzem: még azt se könnyű megmondani, hogy ha ki akarunk törni előre, akkor merre kell mennünk? A pokolba, a mennybe, előre, de hova? Egyik tanárunk rutinos túravezető volt, mégis bekavart egyszer egy bozótosba. Majd határozott mozdulatot tett: erre kitörünk. Lépett egyet, és egy veremben eltűnt. Van ilyen.
A könyv a 136. o.-on
- prejudikál. Azt írja: „A katolicizmus után is van élet.” Kétlem.       
- téved: A (kat.) pap szerinte „a Vatikán képviselője”. Szerintem nem.
              - „a ref. egyházban nincs pap, csak lelkész, aki a hitélet főszereplője”. Mit szólnak ehhez a püspökök?
              - „A Názáreti Jézus rabbi volt”. Igen. Az is, de annál végtelenül több.      
              - „OV ellenforradalmár”. A szó üres. „ellen”-forradalmár az, akit annak titulálok. (Ld. 1956.)
138. o. „A magyar hagyomány szerint a szülőknek kézcsók jár”. Hol van már ez a hagyomány!
„A hívők kezet csókolnak a szentatyának.” Ez így nem igaz. A halászgyűrűjét csókolják meg, utalva arra, hogy funkciójánál fogva Krisztus földi helytartója.
141. o. Az emberek azért teremtetnek maguknak földi messiást, mert odáig már eljutottak, hogy a felsőbb lény nem a Teremtő, az Örökkévaló, az Atya, akinek eljön majd az országa…, akinek eljöttét megjósolták a próféták: a Messiás, aki megváltja a világ bűneit.
Ez így megint nem igaz. Jelenleg a világon 1,2 milliárd ember gondolja épp ellenkezőleg: igaznak éli meg a kinyilatkoztatást. A szerzőnek lehet persze ez a véleménye, és vele még sokaknak, de nem teheti meg, hogy általánosít.
142. 143. o. Sorolja a karizmatikus emberekre jellemző negatív tulajdonságokat. Még csak nem is utal rá, hogy lehetnek pozitív adottságaik is. Pedig vannak. Használja a könyvben az alfahím kifejezést. Rendben van. A kutyák mind hülyék, mert elfogadják az alfahímet, s együttműködnek vele, mert megbíznak benne. Náluk ez bevált taktika.
A 143. oldalon írja: „hosszú távon tönkre tud tenni egy egész országot”. Szerintem is. Volt rá példa a közelmúltban akár. De volt az ellenkezőjére is. Szent István királyt elég bizarr lenne pl. közéjük sorolni, akik tönkre tették az országot. Árpád erőskezű politikája sem ártott meg az ország tekintélyének.
A szerző odáig torzít, hogy a 144. oldalon már „Felcsúti Havasok”-ról beszél. Mi tagadás, ez már érzelmi egyensúlyvesztés erős balra húzással.          
Az i-re a 145. oldalon teszi fel a pontot. Eddig kevert-kavart, végül bevallja, hogy összefoglalást nem ír, mert „a tárgyalt témák, benne az ő véleményeivel olyan bonyolultak, hogy…” Magyarán benne hagy a slamasztikában. Néhány sorral lejjebb: 22 év politikai ás társadalmi viszonyai csalódást okoztak, ... mert sok pokoli terhet raktak kis nemzetünkre”.  Majd egy költői kérdéssel zár: „Te mit tettél érte?” Az igazságosság kívánja, hogy megjegyezzem: Kérdését saját magának is felteszi.     
Én szeretném, ha nem a pokoli terhek növelése, hanem csökkentése ellen tennénk együtt.
Vannak OV-nak szimpatikus húzásai, és vannak általam megfoghatatlanok is. Pl. a stadionok építése. Adja Isten, hogy rosszul lássam ezt a kérdést. Széchenyi lóverseny-ösztönző magatartása jut eszembe. Abból se lett tömegeket vonzó sport – évszázadok alatt se.
Az egész könyvtől hátralépve egy Bródy szöveget applikálok ide: „Ha te járnál ott, ahol én jártam / Ha te látnád azt, amit én láttam / Ha te állnál ott, ahol én álltam / Nem lennél már ártatlan /
Sőt egy Szörényi-szöveggel zárom a posztot, megnyugvásul. Aki ismeri, el is dúdolhatja: / Ősz van már / Füstöt kerget szét a szél / Ősz van már /Száraz levelet küld felém / Itt ülök a szobám ablakában / És figyelem, hogy múlik az élet /Á.../ Ősz van már / Ősz van már / Ó, ősz van már / Ősz van már…/