Mickey webnaplója

Ma jól elfáradtam, így ne várjátok tőlem, hogy kilúgozott agyam sose volt érdekes gondolatokat produkál mai posztomhoz. Elégedjetek meg két idézettel, melyet a szaklap javítgatása során kiszemeltem magamnak, mint pontos és értelmes megfogalmazást. Íme:
Kb. ezt a mondatot találom az imádságról: A lelki élet intenzitásáról tanúskodik, abból a belső vágyból táplálkozik, hogy az imádkozó általa mindjobban hozzásimuljon Krisztushoz.
****
Zsuzsa hívott. Katonái elfogytak, holnap délután levonulok hozzá, hogy legyen mellette valaki, mert Tomi lerobbant, és a gyerekekkel (szintén torokfájósak) Lébénybe vonul, nehogy baj érje Zsuzsát műtétje előtt, mert az elég ciki volna.
Még egy furcsán bizarr történés. Mica említi, a kerületben 1500 embernek el kell hagynia otthonát, mert bombát találtak. Szegények – gondolom én. Nézem a tévében: valóban a szalaghírekben szerepel: száz kilós éles bombára bukkantak a Nánási úton.     
Kopognak. Rendőrség. Nekünk is mennünk kell, mert a Pók utcán szállítják el a bombát. És mit lehessen tunni.
Ajjaj. megyünk. Mind. Fél hatkor. Ildihez Angyalföldre egy fél napra.
Mi jön még?

MEGHÍVÓ
Szabó Ferenc SJ
Krisztus és Egyháza Pázmány Péter életművében
című új monográfiájának bemutatójára
2012. április 18. szerda, 17 óra
Párbeszéd Háza, 1085 Budapest, 
Horánszky utca 20.   Pázmány-terem
* * *
Kedves Feri!
Nem érnék oda. Így hát itthonról gratulálok újszülöttedhez.
Akiknek gyerekük születik, azok a szülészeten nem szoktak arról beszélni, 
hogy mikor indulnak neki egy újabb élet kreálásának, de az íróknál ez nem így van.
Különösen is nem a Te esetedben. Mi lesz a következő mű címe?
Apropó. 
Azt álmodtam, hogy a jezsuitáknál jártam, és egy átlátszó műanyagzsákot kaptam Tőled, benne egy könyv, néhány kiló dió, csak úgy zörgött, és valami textilféle. Talán kabát. Próbáltunk rejtett kijáratot találni, mert a rendből semmit nem volt szabad elajándékozni. 
Te fürgén felmásztál egy romos falra, én meg visszacsúsztam zörgő zsákommal.
Az ismételten kudarcos próbálkozások miatt felébredtem.
Hát csak további fürgeségeket, alkotó éveket!
Miklós
Azt írtam, hogy nem érnék oda.
Íme a nap történései:
De. könyvolvasás.
Du. séta Leventével, Elvirával a Duna-parton, majd bejentkezett és megérkezett keresztpapi. Közben kimentem Tücsiért a HÉV-hez. Ekkor érkeztek meg Kati és Robi. 
Már csaknem a végén tartok a látogatásoknak. Mica még nem érkezett haza, várjuk őt, kilencre meg Olivért és Marcit. együtt nézzük a meccset, mert náluk nem jön be ez az adó.
A dédi kötötte kabátkában:

Ma sokat olvastam és sokat írtam, így alig maradt erőm „posztolni”. A könyvvel ebédig végeztem. Majd az Echóval foglalkoztam, két szempontból. Közben posta, vásárlás stb.
Apropó vásárlás.
Tudtátok, hogy a Római téren tíz forintba kerül egy bomba? 
Naná, hogy nem tudtátok.
Elmentem az Il forno pékség előtt, ahol hatalmas betűkkel megírt plakátba ütközött a szemem. Hatására betértem, és 11 zsemlét vettem.
Mondanom se kell, hogy 110 forintot fizettem, mert a zsemle ott és most BOMBA ÁRON kapható.
Egy bomba ezek szerint 10 ft.
Ma megjött Tücsi is Móvárról. Kérdeztem, hogy elhozta-e a Kodak fényképezőgépet, mert vettem hozzá 4 akkut. Nos, hát elfelejtette. Ám nem számít. Mivel Zsuzsa 5-én szül, lesz rá módunk a közeljövőben, hogy kísérletet tegyünk: Működik-e a gép új és erős akkukkal, vagy megérett a kidobásra.
Tehát megjött Tücsi.
Neki is elmeséltem a bombaárat, mire így reagált:
Már öt napja nem hallottam egy szóviccet se tőled.
(Lehet, hogy nem is nagyon hiányzott neki.)
Ám Tücsi nem hagyta szó nélkül. emailban pontosított. Íme:
AZT MONDTAM, HOGY NEM ÉRTEM MI EBBEN AZ ÉRDEKES? MIRE TE MÉGEGYSZER MONDTAD, HOGY A RÓMAI TÉREN 10 FT A BOMBA. ERRE LESETT A TANTUSZ, HOGY EZ EGY SZÓVICC LEHET, BÁR MÉG MINDIG NEM TUDTAM, HOGY ZSÖMLÉRŐL VAN SZÓ!! AZTÁN AZ IS KIDERÜLT! MIRE ÉN: Már öt napja nem hallottam egy szóviccet se. ELSZOKTAM? LEHET!
NO PÁ, ARANYOM PÁ, .....

...Karinthy szerint.
Vagy hát sok minden.
Legalábbis a Zsuzsa császár-műtétjének a dátuma, mely elmozgott, közelebb jött a mához. 
– Hogy lehet egy még meg se született gyerek születésnapját ide-oda tologatni? – kérdem én.
A telefonértesítés szerint úgy, hogy az orvos húsvéthétfőn szolgálatban lesz. Így az utána következő reggelen nem szabad neki már műteni. Na, ezt megértem. 
Így az aneszteziológus (nem tévesztettem el ezt a szószörnyet?) Zsuzsa és a műtő orvos megbeszélték, hogy nagycsütörtökön, tehát április 5-én lát napvilágot újabb emberkénk, Angéla.
Jó hír, hogy a tegnap még keresztben fekvő kis hölgyemény mára meggondolta megát, és „beállt”, ahogy köll. Igaz, hogy tegnap ketten győzködtük Zsuzsával, hogy tegyen így, és legyen olyan szíves (seien Sie so gut) fejjel lefelé elhelyezkedni. 
Lám megértette, és ekként cselekedett.
Mivel tegnap nem értem rá éjfélkor befejezni dolgaimat, ma reggel meg hatkor kidobott az ágy, elég álmosan javítgattam* a görög katolikus könyv kéziratát. Mi magyarok a görögkeletit egybe, a görög katolikust kettőbe vesszük, de a szerző kérte, hogy csak azért is maradjon egybeírva, mert ők, görög katolikusok egybeírják. Ettől őszül meg a korrektor. Adva a Magyar Helyesírási Szótár, ehhez illik alkalmazkodnunk. Ám ekkor belép a kettes szabály, miszerint az egyes szakterületek kizárólagos terminus technikusait úgy kell írni, ahogyan a szakterület diktálja. (Vö. pl. postai borítékcímzési minta.) 
Esetünkben a nyelvhelyességért felelős nyelvészeknek és a parókusoknak össze kellene dugniuk a fejüket, és megegyezni. Pl. a parókusok kijelenthetnék, hogy leteszik a nagyesküt arra, hogy minden írott anyagukban konok következetességgel egybe fogják írni vallásuk nevét, sic: görögkatolikus. Erről a békesség kedvéért felvesznek egy protokollt, és kölcsönösen szignálják (lecingálják). Ráütik a két cég nagypecsétjét és szent a béke. A nyelvészek meghajolnak az egyház képviselői előtt és punktum. A szótár következő kiadásában egybeírva szerepel a gör.kat. Mint pl. ínség idején a zsíroskenyér.
De ez nincs így.     
A nyelvészek úgy tudják, hogy a görögök olyan katolikusok, akik nem római rítusúak, hanem görög rítusúak. Ezért katolikusságuk jelzőjeként alkalmazzák a római, illetve a görög szót. Márpedig a jelzőt és a jelzett szót általában külön írjuk. Kivéve a büdösbankát.
Erre varrjon valaki gombot!  
*Lábjegyzet. Megittam hát délután egy újabb kávét, és azóta nem érek rá a könyvet javítgatni, mert a neten újabb kihívás érkezett. Majd talán éjfél felém, mert hiszen a kávé ébren tart.

Hazaérkezvén első dolgom volt kezet mosni, s kézbe kapni Leventét. Megtornáztattam, megmozgattam kicsit az izmocskáit, és elmeséltem, hogy unokatestvérei gyönyörűnek találták. Majd kiirtottam a Zsuzsa által nem favorizált fotót (ld. korábbi post).
Most megpróbálom a téli időszámítást magamra nézve alkalmazni, mert bár karórám féltizenegyet mutat, tegnapelőtt ilyenkor még csak fél tíz volt.  Az idő nem repült el, csak a minden igényt kielégítő Rail-jet ázsiója esett nagyot a szememben.
Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy jó időben a móvári állomásra érkezzem. Rendben a pénztár előtt álltam öt óra előtt pár perccel. Kérem a pótjegyet, mire a nő készségesen:
– Bár hamarabb semmiféle vonattal nem ér Bp-re, a rail-jet 80 percet késik. Nesze neked nyugati nyugalom, keleti kényelemmel, pótjeggyel. Már a rail-jetben se lehet bízni.
A kalauz nem kért elnézést a számomra ismeretlen okból való óra-húsz perces késlekedésért, ehelyett megjegyezte, hogy a 65 évemet igazoló plasztikkártyának a képes oldalát mutatom, amin ő nem látja, hogy mikor születtem. Mondom neki, szívesen megfordítom, de akkor meg nem látja, hogy ki született olyan régen. A kártyát nem én terveztem. Ő megnyugodott, engem viszont mostanáig nyugtalanít, hogy miért nem közölte senki sűrű bocsánatkérések közepette, hogy milyen okból kellett csaknem másfél órát az állomáson ácsorognom. Még az jutott eszembe, hogy visszafizethetnék a – mit is? – pótjegyem árát. Igen, de nem ennyivel tartoznak, hanem a menetjegy árával, mert nem azt szolgáltatták, amit ígértek. Ám nem fizettem semmit a jegyért! Életidőm viszont egyre fogy, amiből elvettek másfél órát. Hány forint is az?
Szerencsémre a kezembe akadt egy szalézi folyóirat, így annak az olvasásával ütöttem el a várakozás hosszú perceit.
A történetnek még nincs vége. Árgus szemekkel figyeltem a monitort, mely minden csodabogarat megmutat. Idáig mindig megmutatta a Plan és a Spätung számait. Meglepő módon ezt az infót most az utazás során egyetlenegyszer sem mutatta meg. Nehogy még valaki lekapja a mobiljával, és a tetemes késésért írásos bizonyítékot szolgáltasson egy ez ügyben indított perhez.       
Mindenesetre én, aki a Bp.-től  174 km-re lévő Móvárról fél öt előtt indultam, este kilencre értem haza az ÖBB és a MÁV-Start nagyobb dicsőségére.
A csúcs az, hogy ugyan nincs mobilom, itthon Mica első kérdése hozzám mégis ez volt:
– Útközben gyűlt össze ennyi késés, vagy eleve 80 perccel később állt elő a vonat?
– Az utóbbi – feleltem.

Tegnap óta beszélgetünk Zsuzsával. Ne kérdezd, hogy miről.
Mindenről.
Mindenről és mindenkiről, aki eszünkbe jut.
Nincs meghatározott irányvonala társalgásunknak, de értelme bizonyára igen, mely leginkább két felnőtt eszmecseréjéhez hasonlított.
Parttalan, melyet ráérős rokonok, jelesül apa és lánya folytatnak egymás között: én, aki nyugdíjas vagyok, és Zsuzsa, aki egy hónapon belül – igen két és fél hét múlva – szül.
Ma egyik szomszéd megérkezett két-három hatalmas zsák lánykacuccal, melyet már nem használhat, hiszen csecsemőkre valók a holmik. Majd még egyszer fordult egy újabb rakománnyal.   
Napközben szerét ejtettem egy porszívózásnak is. Jól működik az új masina.
Mivel ma Bp-en  Zs. családjáért mondtak misét, mi a kérdéses időszakban innen „háttereztünk”. Még lehet, hogy felhívjuk Éváékat, megtudni, ők hogy vannak, mi van velük. Gábornak emailben gratuláltunk névnapján.
Merthogy Gábor nap van. Ég áldja az összes ismerős Gábort, és az ismeretleneket is.
Alig fotózok. Mindenesetre néhány kép készült.    
Jut eszembe, megnéztük azt a képet, amelyet a múlt alkalommal Zsuzsáról készítettem. A róla készült képek közül is azt, amelyiket kér eltávolítani az albumból.
Mindig is tudtam, hogy a portrézás veszélyes foglalkozás. Hiába korrekt az ábrázolás, ha a fotózott alany nem kívánja láttatni magát, jön a sztornózás.
Azért is írom ide, hogy el ne felejtsem.
Miként azt se, hogy magammal vigyem Luca szépészkedő táskáját, melyet a múltkor itt felejtett.   
Nem új a dolog, Már Szent Pál is el-elhagyogatta a holmiját.

Néhány napja írtam (akkor lesz jó világ, amikor GyF imádkozik OV-ért). Egy helyütt olvasom, hogy Pécsett a tanárképző főiskolára járt egy fiatalember, aki már akkoriban is valamiféle párttisztséget töltött be, és sorozatosan jelentett a katolikus kiscsoportok életéről. Ezt az illetőt Gyurcsány Ferencnek hívták.
Nővéremnek ilyen körülmények között sok nehézsége volt a főiskolán, többször berendelték, kihallgatták, akadt tanára, aki kigúnyolta katolikus elkötelezettsége miatt … néha nagyon nehezen viselte. 
Talán ennek a fényében értékelve csakugyan csodával határos volna a korábban írt fenti megjegyzésem.
Elgondolom, hogy ebben az országban hány ember jelentett hány honfitársáról. Nem ismerem a számukat. Az NDK-ban 180 000 Stasi-spicli volt. Nálunk se lehetett sokkal rózsásabb a helyzet.
Isten bocsássa meg nekik!
Itt abbahagyom, mert dógom van.
Ha találok még valamiféle sokakat érdekelhető megfogalmazást, visszatérek rá.

Bármely napnak alkonyúlatánál,
megállék a Duna partjánál,
ott hol a patakunk siet beléje,
mint gyermek az anyja kebelére – plagizálom Petőfit.  
És ezek az újabb alkonyúlatok feltűnően csendesek. Nagyon is csendesek.
Valamelyik légifolyosó alatt lakunk, amelyen csúcsidőben percenként zúgtak el a landolásra váró gépek, kissé északabbra pedig az elstartolt repülők. A mostani csend azóta tűnik fel, mióta csődöt jelentett a MALÉV. És ez a csend egyre hangosabb. Nekem a taxis blokádot idézi, amikor lehalkult a főváros, amelynek egy kicsit kitisztult a levegője is, de milyen áron!
A cég tönkretétele szerves része annak a tendenciának, melyet a szoci-kommu-mazo-libe-kapitalista és Isten tudja, még miféle pénzhatalom folytat módszeresen a regnáló kormány ellen.
Mert ez a konglomerátum képtelen elviselni a tőle különbözőt, és mint egy, a testén nőtt ragyától próbál a legkülönfélébb kényszerítő eszközökkel megszabadulni ettől a kinövéstől. Már-már unalmas ez az eszelős vajúdás. Nem esünk jól egymásnak. Hogyhogy nem akarjuk kivéreztetésünket?  Keresik, és nem találják az ország vezetésén a fogást. Az ő pechükre előfordult, ami még soha, vagy csak nagyon régen: megvan a rezsim kétharmados többsége, és fájdalom szabályos választás útján. Így hát nem lehet nyíltan ellene fordulni, nem lehet alkalmazni a „megveszlek kilóra” elvet sem, mert csak vevő van, eladó nincs.   
Van viszont imádság naponta este nyolckor az országért, a környező valamennyi országért is, hogy eljöjjön egy olyan kor, amikor nem lesz ember embernek farkasa. Mert addig nincs megállás, addig folyvást küszködni kell.
De ha már ima: Mocsán a hét egyik esti miséjének intenciója, a beérkezett imakérések liturgiába foglalása. Lehet kérni szóban, írásban és gondolatilag is szándékokat. Milyen furcsa. Még csak nem is virtuálisan, hanem gondolatilag is.
Egyszer már röviden írtam róla, ismerőseim, rokonaim, kortársaim miféle nyavalyáktól szenvednek. Vannak közöttük kicsik és nagyok, férfiak és nők, ismerősök és rokonok. Van hát miért fohászkodni, és ezeket egybefoglalni misén belül.     
Imát kérünk barátainkért és ellenségeinkért, rokonainkért és számunkra ismeretlenekért, akik védenceink és mindenki másért, akik nem azok. Imádkozni kell az áldozatokért és az üldözőkért. Imádkozni az ártatlanokért és az erőszakosokért. A pici gyerekekért és a halál mezsgyéjén létezőkért. Külön azokért, akikért senki se szokott imádkozni.
Valakinek azt mondtam, akkor lesz jó világ, amikor GyF imádkozik OV-ért. Miért? Lehetetlen?
Talán ma még az.
Mindenesetre minden magyar nyelvű misén elhangzik a következő szöveg: „Fogadja el az Úr kezedből ezt az áldozatot … mindannyiunk és az egész anyaszentegyház javára.”  
Érthető? halljátok belső fületekkel? …m i n d a n n y i u n k...
Van valaki, aki úgy érzi, hogy ő kimaradt?

Tegnap egy beszélgetést hallgattam a MR-ben az iszlámról az iszlámistákról, az iszlám szélsőségesekről, akiknek a gyilkosságaitól nem szokott az iszlám vezetés elhatárolódni. Elég jó helyen állnak a keresztények élete elleni támadásokban.
Elgondolkoztatott, honnan veszik a bátorságot ehhez. Az iszlám vallás lapítója ember, aki magát prófétának mondta. Ugyanúgy egy ember, mint Buddha az volt, vagy Luther, Kálvin stb.
Hiszik a Koránban leírtakat, és hiszik, hogy erőszakosságukkal övék lesz a föld.
Én meg azt hiszem, hogy bárhány keresztényt tesznek el láb alól, soha nem lesz övék a föld. Hogy miért?
Sokadmagammal azt hiszem, hogy a keresztény vallás alapítója Isten Fia Jézus, aki nem teremtmény, hanem az Atyával egylényegű: Isteni személy. Róla prófétálja a zsoltáros, hogy „Ő az a kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá”. (Zsolt 117,22) Következőleg amit kinyilatkoztatott, az felette áll minden vallásalapító emberi okoskodásának. Krisztus pedig ezt mondta: „Péter vagy, kőszikla, erre a sziklára építem egyházamat, és az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.” (Mt 16,18) Az alvilág kapui pedig a vallások: a Szentszék, az iszlám magas porta, de lehet a gonosz hatalma is, egyik sem képes elpusztítani a sziklára épült egyházat.
Próbálkoztak pedig már sokan. Pl. a Római Birodalom. Hol van immár? Próbálkozott a szovjet hatalom. Hol van immár? Megkísérelheti az iszlám is. De nem teszi jól, mert ugyanúgy végzi, mint a többiek. Jobban tenné, ha békében élne mindenkivel, aki nem az ő vallásuk híve. Ezt diktálná az az evidencia, hogy minden egyes embernek egyenlő az emberi méltósága.
Persze hihetik, amit akarnak.
De én is, mi is hisszük, amit igaznak tudunk, és a mi hitünk Isten kinyilatkoztatásán alapul, nem pedig egy vallásalapító emberén.
Még további három idevonatkozó kijelentést említek a fentiekkel kapcsolatban.
Mesterünk így nyilatkozott: „boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld”. Továbbá: „aki kardot ránt, kard által vész el”. Ezekből érdemes levonni a következtetéseket.
Lukács még hozzáteszi: „Aki e kőre (szegletkő) esik, összezúzza, akire pedig ráesik, azt agyonzúzza.” (Lk 20, 18)
Lehet próbálkozni, ámbár teljesen fölösleges és embertelen.

Még csak ma jött ki QQ a kórházból, de
máris meglepett egy tőle megszokott szép emaillel.
Még reggel feszülten vártuk, hogy Levente egészsége rendben van-e, de azóta
már a gyerekorvos megerősítette, hogy szépen fejlődik, és semmi baja sincs.
Még előtte áll 3 oltásnak, melyet 10-én fog megkapni.
Már feladtam a postán a csekkeket, pedig
még ráért volna néhány nappal később is.
Már délelőtt kiporszívóztam,
még mielőtt Elvira megérkezik Leventével az orvostól.
Már nem úgy van, mint eddig tudtam. Holnap
még nem utazik Tücsi Móvárra, mert mára
már rosszul lett kolleginája, ezért Tücsi
még a hetet végigdolgozza a kiadóhivatalban.
Már 11 órakor bekaptam a csak délben esedékes vérhígítómat, pedig
még ráértem volna néhány órával később is.
Már ebédeltünk (csirkemell, majonéz, szalmaburg., s.répa, ill. uborka) pedig
még alig harangozták el a delet.
Már nyílik a hóvirág, de leszedni
még mindig tilos, mert védett virágnak számít.
Már olvasom, hogy tervezik a nyugdíjasok ingyenes utazásának felfüggesztését, de
még ingyen fogok Zsuzsához vonatozni a hét végén.
Már – úgy érzem –, eleget játszottam a szavakkal, pedig
még volna sokféle lehetőségem szórakozni.
Már mér ne?  
Még se teszem.
Már még mit nem?!
Még búcsúzásképpen ide applikálom Miklós fiam egyik szép képét.