Mickey webnaplója

Megszületett Levente, aki szépen gyarapodik és fejlődik. Öröm kézbe kapni és megszeretgetni.
Megszületett Szabó Feri újabb tanulmánykötete Pázmány krisztológiájáról (Krisztus és Egyháza Pázmány Péter életművében című monográfia), melyet hárman is méltatnak, Róna Judit, Hargittay Emil és Török Csaba. Hasonlókat írnak, mint én az új életke születéséről – különösen Török Csaba: Öröm kézbe kapni és megszeretgetni. Vagy ahogyan ő fogalmaz: „tartalmas, tanulságos, érdekes és élő írás. Igen nagy haszna lesz »Pázmány ébresztésében«. A magamfajta teológus kedvet kap ilyenkor Pázmány alaposabb tanulmányozásához.”
Az alkotók vajúdása, témahordozása csakugyan hasonlít az élet befogadására, kihordására és megszülésére.
A szerelemre most nem térek ki, melynek a gyümölcse a gyermek, legfeljebb hívőként hozzáteszem, hogy Isten és ember közös teremtménye, mert a test az csak test, de az embernek lelke is van, és ennek a valósága túlmutat az emberi lehetőségeken.
Sokan írtak már a művek születéséről. Pl.: Weöres Sándor A vers születése címen fogalmazott meg egy tanulmányt, mely műfaja szerint meditáció és vallomás. Ismertetése messze túlmutat egy poszt lehetőségein. (Aki akarja, olvassa el: WS egybegyűjtött írások I. Magvető Bp, 1970. 205skk.) Néhány rövid, de annál meghatározóbb gondolatát viszont kiemelem. Ezeket kb. 45 éve jelöltem meg, mert engem akkor megfogtak, de mind a mai napig lényegesnek gondolom őket: A költő-alkat tényezőiről írja: Az egyik: a „mesterségbeli” érzék, és gyakorlottság, a verselő- és fogalmazó-készség. A második tényező, mely által „íz, csín, tűz” lesz a versben: a képzelőerő nagy mozgékonysága.    (214. o.)
A zsenialitás – teszi hozzá később – „mindig szellemi függetlenség, nem pedig rituálisan előírt pózokhoz alkalmazkodás; míg a dilettánsok felszerelik magukat az összes kívánt kellékekkel, a költők fütyülnek a kordivat naggyá válási receptjére, és úgy írnak, ahogy a saját természetükből következik.” (215. o.)
Azt hiszem, csakugyan „ebben áll a nagy titok”.
S ha már Weöres Sándor, akkor egy személyes szamárság, melyet vele kapcsolatban megéltem. A költő összegyűjtött írásai természetesen csak a korábban írt anyagokat tartalmazták. A vaskos köteteken túl is hatalmas a költő írásainak a terjedelme (Három veréb hat szemmel, antológia a magyar költészet rejtett értékeiből, furcsaságaiból), sőt horribile dictu, később is megjelentetett újabb versesköteteket. Ma már persze meg lehetne szerkeszteni a Weöres összest (nem tudok róla, hogy létezne).
A tanulság: ha egyben akarod látni egy költő életművét, muszáj megvárni élete végét. Tudom, ez eléggé morbid, de ha nem is kegyeletes, legalább abszolút logikus.
Mindent egybevetve: Éljenek a költők!
(Idejüket kedvenc közegükben töltők.)
* * *
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja,
imádkozzál érettünk, bűnösökér',
mert a gyógymódok többsége nem sokat ér.
most se, de halálunk idején biztos nem. 
Amen. 

Tavaszi szél fújt naphosszat. Néha a sivatagban éreztem magamat séta közben. A száraz homokot hord és szór szanaszét a szél. Mehetek hajat mosni.
Lent a Duna-parton pincér áll a nyitott konyha előtt, kezében felszolgáló tál, rajta egyfogásos húsétel. Egyre agresszívebb hangon kiabál:
– A rántott lepényhalat melyik asztalhoz vihetem? (És megismételte még vagy ötször mire hallótávolságon kívülre kerültem.
– Kis nyeszlett szőke fruska barátjához kis nyeszlett hangon (miközben egy fekete pajeróra mutat): – – Elfogadnám!
Elfogadná. Még nagyon sokan elfogadnák, de senki sem ajánlja fel ingyen. Közben a reggeli zsolozsma szövege kondul meg belül:  – Bárcsak hallgatnátok ma Isten szavára! Népem, ne légy keményszívű! Elfogadjuk? Na nem a pajerót. Azt szétzabálja a rozsda, azt ellopja az, akiknek még jobban kell, mint nekem, arra sokat kell költeni … el odáig, hogy feltehető a kérdés: Mi szolgál kit? Avagy: Ki szolgál mit? Sokkal hatalmasabb kincsek ingyenes kínálásáról – ritkán pedig elfogadásáról – szól a dal. Csak észre kellene vennünk. Írva van: „Itt sokkal nagyobb van, mint Jónás. Itt sokkal nagyobb van, mint Salamon.” (Lk 11,32) Elfogadjuk?
Kapunkon hirdetés: Ebben a házban 82 nm-esnél nagyobb lakást keresek a 2. emeletig. Egészen izgalomba hoz. A miénk, és még öt megfelel a kritériumnak. Még ma kiköltözöm innen családostul – mondjuk 70 millióért.  
Délben az a szerencse ért, hogy több mint két órán át a vállamon nyugodott Levente – mindvégig hűségesen szuszogva, álmodva.  Fel kellett ébreszteni, hogy bekapja soron következő fejadagját.
Megint készült róla néhány kép.

Timeo danaos et dona ferentes… (Ugye hát: félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is), hangzik el Laokoon szájából Vergilius Aeneisében utalva a görögök Trójába cipelt hatalmas falovára.    
A helyzet jottányit sem változott mára. Talán soha nem volt tapasztalható akkora általános bizalmatlanság, mint századunkban.
Timeo mindenkitől, aki a javunkat akarja (de, mint ismeretes, mi nem adjuk).
Félek a bankok kedvező ajánlataitól, a különféle megtakarítások számomra rendkívüli előnyeitől, de félek az Eu nagylelkűségétől,
az IMF segítőkészségétől,
a nációk fellázításától egymás ellen,
a szerencsejátékosok biztos tippjeitől,
a különféle sarlatánok mindent gyógyító hókuszpókuszaitól,
az influenzavírus ellen alkalmazott vakcinától,
az engem elnyert ajándékom átadására invitáló telefonoktól,
attól, hogy én vagyok a 10 000. látogató és ezért hálásak nekem…
a lakásokra szervezett termékbemutatóktól,
a pártok népboldogító programjaitól,
a velünk egyre többet külföldi politikusok kéretlen beavatkozásaitól,
a klónozott növényektől,
a tévéadókon sugárzott pokolbéli jelenetek elharapódzásától,
a reklámok gátlástalan hazugságaitól,
a kórházas, harcos, gyilkos, erőszakos filmek elburjánzásától,
a gyógyszergyárak szuggesztiójától, miszerint egészségem sosincs rendben,
félek a kockázatoktól és a mellékhatásoktól…
Ha akarok.
Ha nem akarok, nem félek semmitől és senkitől.
A Bibliában 365-ször fordul elő: Ne féljetek!
Nem bánom: szökőévenként egy napnyit félek.

Ma mi megint a Duna-parton sétáltunk, és még több emberbe botlottunk, mint tegnap. Holnap pedig még többen élvezni fogják a 23 fokos meleget, mint ma.
Hiányzanak QQ email-küldeményei, még akkor is, ha nem minden válogatását néztem meg, még akkor is, ha nem ritkán ismétlődésekkel találkoztam. Új hír nincs állapotáról, legalábbis ide nem érkezett el. Persze alapvető probléma, hogy látogatási tilalom van érvényben a héten.
Levente kicsi pracliját szerettem volna lefotózni, de nem is olyan egyszerű. Ha ébren van, képtelenség kivárni, amíg keze mozdulatlan és ujjacskáit kinyitja.  Makro képet kellene csinálni, de az egy síkra fókuszál. Ha ökölbe szorítja a kezét, mint általában, akkor semmi nem látszik filigrán ujjaiból.
Talán majd egyszer.
Zsuzsa kérésére jövő pénteken felkeresem őt, mert Tomi nem lesz velük. Vasárnapig nála leszek.
Ma felhívta Éva telefonon Tücsit. Az egyéves Flora-Marie nagyon élvezi a langyosodó kertet. Örül az őt körülugráló, szaladgáló Estelle-nek.    
Ugyancsak ma itthon járt Kati és Robi. Virágos és konyhakertet akarnak a ház köré varázsolni. Egyebekben Robi nagyobb családjával együtt az Állatkertet látogatták. Azután ugrottak be hozzánk.
Élnek és virulnak.
Én meg mék alunni, mert ügön erőst estvélledik.
Szemem hunyom bé, oszt mindenkinek csá!

Hiszen már a múltkor se tudtam.
Nem tudtam, hogy Dél-Óbudán, a házak takarásában tőlem kb. 150 m-re húzza meg magát egy Bokor nevű utca, mely nevéhez híven kb. akkora hosszúságú, mint egy jól megtermett bokorcsoport.
Ma éppen befejeztük az ebédet, amikor Duna-parti sétájából megjött az ifjú, boldog család: Elvi, Mica és Levente. Mint mondták, igen sokan napfürdőznek a parton. Gondoltam, megjáratom magamat. Átvágtam a réten, hogy kikerüljem a nagyobb tömeget.   
Még a Pók utcát sem hagytam el, amikor egy taxisofőr fékezett le mellettem: Megmondanám-e neki, hogy itt a környéken hol van a lopott autókat tároló depó. Mondom, igen. Kb. 200 m után balra. Ellenőriztem.
Megtalálta.
Nem is tudtam, hogy ezeket a kocsikat gyűjtik ide. Azt gondoltam, hogy a tilosban parkolók perkálnak le valami összeget, s kapják vissza az ide szállított járgányaikat.
Megyek tovább.
A part mellett délre veszem az irányt, már csak azért is, mert itt járda helyett csak a gát kő anyagának vízszintes felületén szabad a gyalogos közlekedés, és el lehet jutni alig látogatott csendes környezetben az Óbudai szigetre vivő hídig. Az enyhén bokaficamító köveken alig jár valaki. Csakugyan, egy szőke bombázón kívül senki nem jött velem szembe, és meg se előzött.
Illetve…
Egyszer csak neszezést hallok magam mögött. Megfordulok. Egy biciklista óvakodik mögöttem az alig méter széles padkán. Félreállok, hogy elférjen. Köszöni, hogy elengedem, s közben megkérdezi, nem tudom-e véletlenül, hogy van-e kivezetése a padkának. Van – válaszolom –, mégpedig kétfelé. Egyik a Graphisofton keresztül jobbra megy, a másik a Duna mentén, és a hídig tart. Ott becsatlakozik a forgalomba.
Köszönte, majd ment sietve.       
És ha nem indulok sétálni?
Mások mit válaszoltak volna a kérdezőknek?
Nem kellene éjjel-nappal sétálnom?

Téma
Grün összefut Kohnnal a pályaudvaron.
– Hová utazol, Kohn? – kérdezi Grün a barátjától.
– Kecskemétre – válaszolja Kohn.
Mire Grün: – Hát idefigyelj, te piszok! Ha te azt mondod, hogy Kecskemétre utazol, akkor biztosra vehetem, hogy Miskolcra mész, de mástól történetesen megtudtam, hogy te most tényleg Kecskemétre készülsz. Akkor meg miért hazudsz?
Variációk
– Ülök a 29-es buszon. Az információs tábla bekapcsolva. Egyre zizegnek a lamellák, ahogyan változik a felirat. Ám ezekben nincs logika. Hol 56-os a járatszám, hol Pasaréti teret jelez a Kolosy téren, hol pedig déli tizenkettőt reggel hétkor.
De ma teljesen megbolondult. Ülök a végállomáson, és nem hiszek a szememnek: Szentlélek tér, tájékoztat a tábla. Stimmt. Hét óra van. Stimmt. 29. a járatszám. Stimmt.
Csak azt nem értem, hogy most akkor miért hazudik.  
– Ülök a kanapén. Szemem találkozik a rádióműsorral. Miközben bekapcsolom a Mária r.-ra hangolt készülékemet, a hallottakat összevetem az írottakkal. Írva van, hogy reggeli zsolozsma. Naná, hogy zenét közvetítenek. Tapasztalatomnak ez teljesen megfelelő. Ugyanis, ha azt írják, hogy reggeli zsolozsma, akkor biztosan fuvolamuzsika szól zongorakísérettel, és ha azt írják, hogy 6.30-kor örvendetes olvasó, akkor biztos, hogy konferenciabeszédet sugároznak.
Ám 6.30-kor nem hiszek a fülemnek. Mert eljővén a 6.30 történetesen csakugyan az örvendetes olvasót közvetítették.
Mondd meg, most miért vertek át?

– A Helyi Téma ijesztget: „Vakaródzunk. Nyirokmirigy-duzzanatot okozhat a penészgátló, amivel a ruhákat kezelik a szállítás és a raktározás során.  Kommentem: A kockázatokat és mellékhatásokat kivel beszéljem meg?
– A nap száma: 3,53. Picike ma átlépte a bűvös 3,5 kg-os határt.
– Tévéinterjú: Egyik lengyel azok közül – akik eljönnek Magyarországra március 15-t ünnepelni – kijelentette, hogy igen tiszteli OV-t, olyannyira, hogy kész volna érte akár az életét is feláldozni, ha erre volna szükség.
– Befejeztem egy könyvjavítgatását.
– QQ továbbra is Törökbálinton fekszik a Tüdő szakintézményben. Egyelőre ebzárlat van az influenza-járvány miatt.     
– D. festői módszerére keresett választ. Ilyenekkel traktáltam, a folyamat egy gráf, olyan, mint a tivoli játék esetleges végeredménye, olyan, mint egy parafa dugó, amely valahol megtorpan vagy eljut a tengerbe. Olyan, mint a rablópandúr játék kimenetele a papírlapra rajzolt hálón.
Örült ezeknek (és a másoktól kapott megközelítéseknek is), majd ezekre a konklúziókra jutott: Festői módszere
„lépésről lépésre a veszélyes mocsárban;
őserdőben bolyongani;
mint a zsidók, negyven évig a pusztában, az ígéret Földje reményében;
szaladgáló kiskutya…”
Stílusosan az ő szavajárásával élek: – Bizonyára.
– Ma este a gyöngyösi kegytemplomban imádkoztak este 8-kor Magyarországért.
– Mivel estig dolgoztam, nem voltam sétálni ma sem.
– Zsuzsa telefonált: A szülészorvos a császár napját április 10-ére tűzte ki (kedd?). Ha kitart a dátum mellett, és Zsuzsáék is a keresztnév mellett, 10-én születik meg 3. gyermekük, 8. unokánk: Angéla. (1233 a család algoritmusa szerint)  
– Egy gondolat a mai perikópából: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.” (Mt 5,17)

Ma korán keltem, 
de későn fogok lefeküdni.
Sokat olvastam, 
ezért alig maradt időm írni.
Hét éve halt meg anyósom (RIP), évf. gyászmiséjén vettünk részt   – utána vacsora, 
de éppen egy éve született Flora-Marie unokánk. Isten éltesse!
QQ kórházba került, most a tüdejével, jobbulást kívánok neki tiszta szívemből,
és nálunk járt a gyermekorvos, aki csupa jót állapított meg Leventéről. Hála Istennek!
Ma alig valamit reggeliztem,
de kétszer vacsoráztam. 
Fülem kissé bedugult,
így kevéssé zavar bármiféle hangoskodás.
Mindenki zajongott a rokoni találkozón, naná, ihattak kedvükre.
Én ott sofőrként Coca-Colán éltem,
de itthon egy korty Unicumot kaptam be (vö. bááámikóóóó).
Vártam sokféle emailt, kommentet, de csak egy jött (Deskétől), 
igaz, az nagyon elismerő. 
Megmondta az Ószövetség prédikátora: Minden csak hiábavalóság. 
Idézem: 
„A sok könyvírásnak se vége se hossza (és a sok tanulás elfárasztja a testet) … 
Féld az Istent, és tartsd meg a parancsait! Mert ez minden embernek a kötelessége!”
(Préd  12,11.13) 
Punktum.

Emlékezetem szerint a Duna-tévében szerepelt tegnap este egy beszélgető műsor keretében Hegedűs Zsuzsa szociológus, akinek a nevéhez fűződik a Minden gyerek lakjon jól alapítvány  (számlaszáma OTP11794008-20534156 00000000). Róla annyit, hogy ez idő szerint francia állampolgár, a min. elnök főtanácsadója, igen kreatív és tettekre kész valaki. Valaki, mégpedig nagy vével. Csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, a filozófus Kis János felesége volt. Amit elvégez ebben az országban a legelesettebbekért, a mélyszegénységben élőkért, az több mint figyelemreméltó. Van szíve, van kreativitása, van bátorsága, kiállása, minden olyan adottsága megvan, melyekből az általa elért eredmények következnek.  
Két név ugrott be, amikor azon gondolkoztam, kikhez hasonlítható a munkája? Elsőnek Klebelsberg Kunóé, aki a XX. sz. húszas éveiben kultuszminiszterként a vidék alapiskola-rendszerének egységes megteremtéséért dolgozott, és igen jó eredménnyel. A másik név Kodály Zoltáné, aki az általa kidolgozott módszerrel milliókat vezetett a zenekultúrához, s módszere nem véletlenül lett világszerte ismert.
Nekem a nincstelenek felemelésére egyetlen ötletem volt: A vissza nem váltható üvegekből mindenféle poharak, vázák, alátétek, s ki tudja, még mi készíthető. Nem sok kell hozzá. Az eldobált üvegek összegyűjtése, egy üvegvágó szerszám és üvegcsiszoló masina. Egy-két négyzetméteres műhely, ahol a szabások és a csiszolás elkészülnek. Aztán már csak el kell adni, miként a Fedél nélkül-t, vagy az ingyen összeszedett metropol újságot. Sok hajléktalant lehetne munkához juttatni általa.
Na mindegy. Nem ezt akartam elmondani.  Hanem azt, hogy engem a néhány perces tájékoztatása alapítványáról meggyőzött. Kevés eszközzel újra lehet termelni az önfenntartáshoz szükséges javakat. Legyen az konyhakerthez vetőmag, tojótyúk, nyúl, kecske vagy malac.
Tíz rongyot biztosan átutalok az alapítványának.
Mert igaza van: először élni kell, a többi csak azután jön. És a lelkem szakad meg, ha megfagyottról hallok, ha balesetben elhunytról hallok, ha kilakoltatottakról hallok.
Élni kell, és ehhez lakni és enni kell. Ezek a legalapvetőbb emberi jogok, magából az emberi méltóságból következnek. A többi később adódhat hozzá. És amíg tömegesen fordul elő az ínség, addig nincs fontosabb humanitárius feladat, mint annak a megszüntetése.
Akinek füle van, hallja meg, akinek lehetősége az adakozásra: csatlakozzon az adakozókhoz.    
Nem cifrázom tovább.

A nap száma: 3,47. Nincs tíz perce, hogy Leventét mérlegre tette apja. Nettó 3,47 kg-nál tart a kis hercegecske. Nem tiltakozott a mérés ellen, az ébresztés ellen, orra kiszippantása ellen, a D-vitamin szájába adagolása ellen, s talán a fürdetése ellen sem. Délután kb. két órát töltött a vállamra omolva békés alvásban.
Ez a béke ugyan nem így indult. Kezembe kaptam. Láttam, hogy majdnem felborul az álmosságtól, de semmiféle pózt nem fogad el. Nos, mondom, akkor leteszlek a bölcsődbe, ott elnyúlhatsz, kedvedre forgolódhatsz, s jó pózban alhatod ki magadat. Nos, éppen ezt a bölcsőbe tételt kérte ki magának. Heves sírásba kezdett, s már vagy öt percet kiabált tiltakozva sanyarú sorsa ellen, amikor megszántam, és visszavettem a vállamra borulást megajánlva újból, amit korábban ugye ellenzett. Most változott a koncepció. Azonnal berendezkedett állam alá dugva fejecskéjét, nyakamon melengetve egyik kezét, a másikat is a takaró alá dugva, én meg őt magát tartottam kitartóan beletelepedve bőrfotelomba, mely kívánságra hátradől, csaknem vízszintes elnyúlást téve lehetővé a kis ártatlannak, aki nagyokat sóhajtott, és csaknem azonnal elaludt. Ebben a pózban töltöttem vele kb. két órát hallatlan békességben. Ő teljes bizalmat mutatott irántam, csendes szuszogással megköszönve, hogy nálam lehet.
Nem is tudom, hogy öt órakor felocsúdva ebből az idillből, minek vettem be az esti gyógyszereimet. Talán, mert nem merem elhagyni őket. 
Hogy is merném. Tegnap hazautazásunk előtt nem kaptam be őket. Megfeledkeztem róluk. Bezzeg a vonaton eszembe jutott hiányuk. A pályaudvartól hazafelé vezetés közben bezzeg eszembe jutottak a tenzió-csökkentők, amikor bevág balról előttem egy taxi, és lépésben totyog az egy sávra szűkített Bartók B. úton. Majd szerepét átveszi egy nagyon új autós, aki feltehetően friss jogosítvánnyal vezette csillogó csodáját. Aztán egy furgon miatt nem látok ki. Előzöm ezerrel. Tücsi mondja: Ne menj az alsó rakpartra, mert még a Dunába hajtasz. 
Ó, dehogy. 
Szépen követtem a kb. 80-nal haladó kocsisort. Engem nem az zavar, ha nem én megyek legelöl, hanem az, ha előttem ténfereg valaki, aki feltart haladásomban minden különösebb ok nélkül. 
Mindegy, simán hazaértünk. Azonnal pótoltam a belőlem hiányzó pirulákat, folyadékokat. 
Lehúztam sebtében egy kakaót, és erre még a bááámikóóó iható unicumból kortyintottam a nagy ijedtségre. (Sofőrök ideje a piálásra.) 
S hogy feledjem kellemetlen közérzetemet, elkezdtem felpakolni a nap felvételeit, szűk negyven képet, miután kicsit gatyába ráztam a nyers fotókat. 
Ma ki se dugtam az orromat a jó levegőre. Ejtőztem inkább. 
Nem szép tőlem. 
Ígérem, holnap nem így lesz, szükség szerint mászkálok odakint. 
És egyáltalán.
Többet jó leszek.

Ezt a képet meg azért raktam ki, mert a bloggyár mai tárlatán hasonlót találtam.