Mickey webnaplója

Ma akadtam rá egy négy nyelven megnevezett árura az üzletközpont katalógusában.
Auchan Vollkorn Toast kenyér. Ez aztán a fából készült vaskarikából készült rézkarikából kinyert papírkarika.
Tanuljon könnyen gyorsan nyelveket!
Auchan = vörösbegy (francia)
Vollkorn = teljes kiőrlésű (német)
Toast = pirítani való (angol)
kenyér = kenyér (magyar)
Hát ez összeállt.
Eddig nekem ez a csúcs egy terméken.
Színtiszta globalizmus vagy csak sima sznobság?

„Légy szíves, ma már ne mondj több igazságot!” – hangzott el az Albee-féle Nem félünk a farkastól c. drámában (vagy esetleg a Jelenetek a házasságból c. Bergson-filmben?). 
Ezúttal az újdonsült mama a szenvedője a kimondott igazságoknak, aki első gyermekét indítja el az életben. Megmondta neki a főnővér, az operáló orvos, a védőnő, a csecsemőorvos, a gyógyszerész és az idősebb, tapasztaltabb korosztály, köztük én is. Szegény csak győzze a fejét kapkodni. Ám még ennél is komplikáltabb a helyzet. Számos folyóirat, brosúra és szakkönyv szórja az okosságokat, de ha még ez sem volna elég, nyugodtan ide sorolhatjuk az újszülöttek ápolásával, kezelésével foglalkozó internetes hívószavakra megjelenő töméntelen anyagot. „Egy újszülöttnek minden vicc új”, de egy új anyuka számára nem biztos, hogy olyan viccesnek számítanak az új információk.
Miért? 
Mert részben egymást hatástalanítják, részben összeférhetetlenek, részben mellékhatásuk van, a különféle kockázatokról nem is beszélve, és arról sem, hogy minden új kis életke a létezés egy-egy újabb megvalósulása, olyan, amilyen korábban a világon még sose volt.
Ha teljesen kipihenten kellene elrendeznie magában ezeket a bölcs valamiket, könnyebb dolga volna. De a műtét, a sűrű etetések, ellene dolgoznak a regenerálódásnak. Embert próbáló a háromóránkénti felkelés kajáltatás és egyéb tennivalók (pelenkázás) stb. miatt. 
Azért nem reménytelen a helyzet. Segítünk, amennyire lehet, visszafogottan és csendesen, mint az intelligens komornyik. 
És mintha lassan-lassan csillapodna az első idők hajszája, s kezdene beállni valamiféle ritmus, mely a rutin növekedésével nyugvópontra viszi a kezdeti problémákat.

Mondjátok meg, miért indul újra a számítógépem betöl…
Mondjátok meg, miért indul újra a számítógépem betöl…
Mondjátok meg, miért indul újra a számítógépem betöl…
Mondjátok meg, miért indul újra a számítógépem betöl…
Mondjátok meg, miért indul újra a számítógépem betöl…
Mondjátok meg, miért indul újra a számítógépem betöl…
Mondjátok meg, miért indul újra a számítógépem betöl…
Mondjátok meg, miért indul újra a számítógépem betöl…
Mondjátok meg, miért indul újra a számítógépem betöl…

Négy gyermekemet fogadtam annak idején itthon, amikor megszülettek. Ám unokáim mind tőlünk távol kezdték meg életüket. Más országban vagy más városban.
A mostani kicsike az első, akinek a megérkeztével lakásunk immár háromgenerációssá lett. Azért olyan egyedi ez a helyzet. Ilyen még nem volt az életemben.
Jelen voltunk, amikor meglátogatta a védőnő, és Elvirát ellátta mindenféle tanácsokkal. Ma pedig koradélutánra várjuk a csecsemőorvost.
Érdeklődéssel várom a véleményét, mert igen filigrán a picike. Vajon van-e rá mód, hogy siettessük gyarapodását. Hajnalban sírogatni kezdett – gondolom már éjjel is ezt tette, csak jobban alszom, mint amilyen jó a hallásom –, mindenesetre ötkor felébredtem (ez sűrűn előfordul, nem kívánok már annyit az ágyban tollászkodni) arra, hogy hangicsál.
Elkértem és kaptam őt, és egy óra hosszat karomba zárva aludt a kis ártatlan. Ahogyan átöleltem, biztonságban érezte magát, néhány csitító hangomra meg elcsendesedett.
Hatkor óvatosan a bölcsőjébe helyeztem, ahol továbbszőtte – ki tudja, miről szóló – álmát.
Utóbb Elvira megkérdezte, hogy nem volt-e fárasztó? Mire azt válaszoltam:
életem legszebb egy óráját éltem meg az imént.
Azt hiszem, nem jártam messze az igazságtól.

Ne értsetek félre, családunkban nem a Messiás született, hanem  7. unokánk. Neve sem Jézus, hanem Levente. Magam nem vagyok Simeon, csak Mick. El sem szeretnék még hunyni, hiszen a nyolcadik uncsi is útban van, vele is szeretnék játszani, őt megölelni és ha lehet minél hosszabb időt körükben eltölteni.
Mégis azt kell mondanom, hogy tegnap este olyasféle érzésem volt, mint amilyen az agg Simeonnak egykor. Kezemben egy ártatlanság, egy szemét épp csak nyitogató kis ember, aki most kezdi feltölteni szellemét mindenféle benyomásokkal, és aki érzékelhetően jól érzi magát ölelő karjaimban. Mica készített róla néhány képet. A lényeg: örülök, hogy mindezt megérhettem, bennem ez a picivel való találkozás élménnyé vált, és úgy szeretném, hogy folytatása legyen. Hiszen még tíz hét, és Zsuzsa pici lánykáját várjuk.
Nem az én dolgom eldönteni, hogy összesen hány kis utódunk lesz, de jósolom, hogy nem tartunk még a végén. És mindegyiket szeretném magamhoz szorítani.
A bevezetőben említett hasonlat megerősítésére megidézem a kérdéses evangéliumi perikópát:
„Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe Jézust, hogy bemutassák az Úrnak… Volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát … Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: »Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.« Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott…” (2Lk)

Tücsit fölhívtam, mert megtudtam, hogy Levente és Elvira hamarosan hazaérkeznek. Épp most ment el értük Mica. Azt akartam, hogy ő is megtudja.
De Tücsi már hamarabb megtudta, és mert nem tudta, hogy én is tudom, éppen telefonálni akart nekem, hogy elmondja, hogy megtudta, hogy a családka hazajön.
Kirakhatnék egy ISTEN HOZOTT TITEKET! táblát, de már nincs időm elkészíteni. Így virtuális tábla fogadja őket, meg élő szó, melyet én mondok el mint egyszemélyes fogadóbizottság.
Már melegítem az ebédet, már friss ágyneműt húztam a jövevényeknek.
És most várok.
Nem is árt egy kicsit elüldögélni, mert nemrég érkeztem haza az OTP-ből, ahol hosszas adminisztrálás után szétvágattak bankkártyáim, és megszűntnek nyilvánítottuk 14 éve tartó kapcsolatunkat. A válás sikeres, most már mindenkinek elmondhatom titkos pin-kódjaimat, fabatkát se ér vele: 5636, ill. 8776.
Szerettem ezeket a kódokat. Az utolsót azért, mert logikusnak bizonyult. 8 lefelé hét, hét, lefelé hat.
Az első is logikus volt. 56–20 = 36, amit a szamarak nem tudnak.
És most megpihenek, mert azután el kell intéznem, hogy a korábban számlámról lehívott közmű-befizetnivalókat ezután hogyan rendezzem.
Tapasztalhatjátok: régi igazság, hogy a konfliktusok oldása újabb konfliktusokhoz vezet. Ugyanúgy van ez, mint a fizikában. A Huygens-elv szerint, ha a nagy hullámokat csak egy kis zsilipen engeded át, újabb, kisebb hullámok keletkeznek, és ez alighanem néhányszor eljátszható újabb kiskapukkal.
Azért kontrolláltam, vajon jól emlékszem-e ötven év távlatából erre a fizikai elvre.
Jelentem, igen.
P.S. Megjöttek.

Hajnalban egy kamaszkori élményem foglalkoztatott. Egy gimis latin óra. Az egykor elemzett latin mondat sztoriját megírtam a Latin bölcsességek témájú blogomra.

http://Sapientiae.freeblog.hu/.

Azután elhatároztam, hogy napi dolgaim között is szerepeltetem, részben mert nem jut eszembe semmi okosabb, részben mert ma valahogyan minden normális körülöttem. Elvira és a kicsike jól vannak, nászomék családjával meglátogattuk őt, miután jól kibeszélgettük magunkat egymással. Ha valami érdemleges felötlik még bennem, persze megírom, de ha nem, azt se bánjátok. Jöjjön akkor a kb. ötven éves történet.
Stupax esse videris!
Annak idején jó szívvel készülődtem a gimnáziumba, ahol is humánosztályba kerültem. Itt nagyobb óraszámot kaptak az ún. humán tárgyak, mint a reálban. Például latint tanulhattam négy évig.
Öreg, erőszakos tanárunk (R. I. P.) tanítási módszere a totális drill. Ő vezetett be az antik Róma világába úgy-ahogy, merthogy módszere ízlésemtől nagyon eltért.
Egy alkalommal felszólított egy fickót, hogy elemezze az általa előadott mondatot. Ez pedig a következőképpen hangzott: Stupax esse videris!
A gyerek hebegett-habogott, fogalma se volt a stupax szó jelentéséről, és arról sem, hogy az elhangzó példamondat egyfajta mondattani szerkezet, az ún. accusativus cum infinitivo. Nem is lehetett róla fogalma, merthogy tanárunk korábban nem tanította ezt a nyelvtani anyagot. Amnéziában szenvedett, vagy tudom is én mi okból, kiesett neki az, hogy nem tanította meg ezt az anyagrészt. Elfelejtette, hogy korábban nem fejtette ki e szerkezet mibenlétét.
Mint kiderült, ez egy összetett mondat tagmondatainak összevonására hozott példamondat. Ilyesfélékkel a latin nyelvek sűrűn élnek. Maga a mondat értelme pocsék, merthogy cikizi a hallgatót, esetünkben a diákot. Értelme ugyanis: „Úgy látszik, hülye vagy!”  A latinban ez valahogy így hangzik: Hülye lenni láttatsz!
Mi tagadás, telitalálat ahhoz, hogy az egyébként is önmagában bizonytalan, önmagát kereső kamasz teljesen meginogjon értelmi felfogóképességét illetően. A fél osztály kapott egy-egy elégtelent.
Mit jelent a mondat? – tette fel a nebulóknak ugyanezt a kérdést, s mivel nem tudták, tanárunk minden egyes alkalommal rávágta: Úgy látszik, hülye vagy! Egyes.
Rólam nem derült ki ugyan, hogy hülye lenni láttatok, mert tőlem speciel nem kérte az általa favorizált rejtvény megoldását.
Úgy látszik, hogy szerencsés vagyok! (Felix esse videor! vagy ilyesvalami). 
Egyebekben a magyar is képes összevonásokra. A „Hülyének látszol!” kb. ugyanazt adja vissza, mint latin megfelelője.
Ha nem a hülye drill módszerrel tapossa belénk és utáltatja meg a klasszikus nyelvet, ma talán elég jól értenék latinul, és örömmel skandálnék latin időmértékes verssorokat, verseket.
Ma már persze csaknem mindegy.

Az egy valóságról
Egy a valóság, más valóságok nem léteznek, mint ez az egy. Ez viszont misztikus, melynek csak kapargatjuk a héját, s próbáljuk antennáinkkal érzékelni a Végtelent.
Január 25-én született Levente unoka, és akkor kb. ezt jegyeztem fel róla:
„Ma hajnalban Isten népe gyarapodott egy fővel ... császármetszéssel világra jött [Elvira és Mica] kisfia, Levente. Mica jelen volt, s a felsíró fiúcskát a kezébe adták, aki apja nyugtató hangjára lassan elcsendesedett. Együtt volt itt föld és ég, kapcsolatban maradtunk Micával, a Mennyek Urával, akinek kértük a segítségét.”
Ám ma meglepetésként érkezett egy gratuláció, melynek szövege nagyon összecseng az én megfogalmazásommal, csak sokkal éteribb. Az e-mail küldője nem hatalmazott fel nevének közlésére, de szövegét muszáj idemásolnom. Ezt írja a Leventéről készült fotóra reagálva:
„Drága Tücsi, hogy milyen kis tünemények küldetnek az égből – a gyönyörű szó, kifejezés kevés rá. Nem is csoda, hogy a Mennyország oly gyönyörű, ha ilyen szép ajándékok »hullanak« onnan föntről. Szívből gratulálok, és sok egészséget kívánok.”
Engem levett a lábamról ez a képzettársítás.

1. Volt nekem egy nyugdíjas kollégám, Szabó bácsi, aki hajdanában danában még a Hangya Szövetkezet egyik tekintélyes főnökeként szerepelt. Az évek elhaladtak fölötte, és már jócskán benne  a nyugdíjas korban dolgozott nálunk a cégnél, ellenőrként. Eljárt leltározni, vagy otthon végzett több-kevesebb rendszerességgel bizonylatellenőrzést. Időnként találkoztunk, hogy megbeszéljük a soron következő munkákat. Ilyen alkalmakkor szinte sose hagyta ki egyik szellemességét Szabó bácsi, aki felemelt ujjal magyarázta nekünk, hogy náluk otthon ő a „tefu”-s (a Kádár-korszakban vagyunk nyakig, amikor a MÁVAUT, a FŐSZEFU, FŐSPED, a BARNEVÁL, a TEFU [teherfuvarozó vállalat] stb. virágkorát érte). Az asszony csak egyet szól: János, te fuss, ide, s lécci, hozzál már egy kiló lisztet, te fuss oda, hozzál egy liter tejet és egy félkilós porcukrot… S ő indul, és hozza a lisztet, a porcukrot, a tejet, bármit. Ő tehát minden találkozásunk alkalmával elmesélte, mi meg mindannyiszor eljátszottuk, hogy ezt a „tefus” poént még soha életünkben nem hallottuk. Így Szabó bácsinak megvolt az öröme, nekünk pedig – hadd fogalmazzam így – kevésbé.
2. Néhány éve egyik sógorom verset írt feleségéhez születésnapi jubileumára, melyben évtizedek együtt töltött tapasztalatait, közös élményeiket sorolja, köszöni amannak jóságát stb. Nekem mindenesetre legjobban a „költő” aláírása tetszett: Teddy de Teddoda.
Első ránézésre külföldi előkelőség nevének tűnt fel ez a Teddy de Teddoda, hogy azután leessen a tantusz. Hiszen kellő öniróniával – ám nyilván okkal – így aposztrofálja magamagát: Tedd ide, tedd oda!
3. Nyugger vagyok, amíg Isten élnem rendel. A magam módján elősegítem létem meghosszabbítását, ahogyan ez egyáltalán lehetséges. Pl. próbálok fogyni, pl. próbálok naponta sétálni. Bevásárolni autóval szoktunk.
Ma reggel is megjártuk az üzletközpontot, s csak hazaérve derült ki, hogy elfelejtettünk kézfinomítót venni. Sebaj, Tóbiás!
– Te úgyis sétálni mész naponta, legyen ma az úti célod a drogéria, az üzletközpont, akármi, ahol árusítják ezt a kézfinomítót. Igen, sétálni megyek naponta. A séták egyik szépsége a céltalan csavargás szabadsága. Ez most tudatosul bennem, hiszen  egyébként csakugyan teljesen mindegy, hogy a postára viszem-e befizetni a csekkeket, vagy sorban állok kézfinomítóért.
Persze  elmentem, s a harmadik helyen kaptam is ugyanolyat, mint a korábbi volt.
Nektek elárulom, de ne szóljatok Tücsinek, a felségemnek (hm, íme egy freudi elszólás), hogy ecetes uborkát is elfelejtettünk vásárolni.
* * *
Ma a DIGI-szolgáltatóhoz kötöttük három kategóriában az életünket: Internet, telefon és tévé-csatornák. Egyelőre csak papíron él a megállapodásunk.
Ismerőseimnek üzenem, hogy telefonszámunk meg fog változni, és az eddigiekkel szemben titkosított lesz.
E változást egyáltalán nem bánom, mert esélyünk lesz lerázni valamennyi telefonos üzletkötő, közvélemény-kutató, üdülésszervező, s ki tudja, még miféle javamat szolgálni akaró vigéc napi gyakoriságú és kéretlen zaklatását.
Az átszerelés idején mindenkit értesítek, aki telefonálni szokott nekünk. Addig pedig a szokott számon vagyunk hívhatók.

Mica fiút hallgatom. Tegnap és ma is telefoninterjút kértek tőle a Mária Rádió Napindító c. műsor gazdái. Hűségesen felelgetett a neki feltett kérdésekre.
Néhány hete a Magyar Kurír közölte az Ökumenikus Ifjúsági Iroda és a Közös Pont munkájáról, terveiről szóló beszámolót, ebből szemezgetett az Új Ember egy ismertetésben. Amennyire emlékeim nem csalnak, a közeljövőben pedig a tévé hoz egy bejátszást a vele készült beszélgetésből.Örülök neki, hogy lassan-lassan közszereplővé lesz, s párhuzamosan sajnálom is, mert
senki nem tanul helyette franciául, melyből  vizsgáznia kell,
senki nem végzi el feladatait, melyek napi nyolc órában kötik le idejét, idegrendszerét, figyelmét.
Senki nem oldja meg helyette azokat az intézni valókat, melyek azóta merültek fel, mióta gyermekük született.
Senki nem válaszolja meg helyette azokat az e-maileket, melyekkel bombázzák barátai, ismerősei, kollégái stb.
Senki nem fúrja ki helyette a betonfalat, hogy a megfelelő átalakítások meglegyenek a baba hazaérkezéséig.
Persze még fiatal, és nyűhetetlen. Hála Istennek, tele ambícióval. Különben aligha győzné.
Az előkészületek csakugyan folynak itthon. Viszonylagos komfort várja legújabb unokánkat, Leventét. Talán a jövő hét elején érkeznek.
PS.: Az ökumené nem csak közös sátorépítés c. MK-ban megjelent interjúnak komoly visszhangja lett az interneten. Ennek tudom be, hogy kétszer egymásután interjút kértek a rádióban Micától.
Azért mi, az idősebb korosztály se lógatjuk egyfolytában a lábunkat.
Ma elkezdtem az OTP-vel való kapcsolatunk lebontását. Elvásároltam a Multipont-kártyán lévő összeget, hétfőn kívánom megszüntetni korábbi szerződésünket.
Ma átigazolunk a DIGI-hez háromféle szolgáltatásukat igénybe véve.
Ma jó lett volna a háziorvosnak leadni kórházi zárójelentésemet, de pénteken változó a rendelési ideje, és sose tudom, hogy nála mi a páros és páratlan hét. Így azt se, hogy ma délelőtt vagy délután rendel-e.     
Ez is hétfőre marad.
A továbbiakban fel kell vennem a kapcsolatot a Távfűtőkkel és a Biztosítóval is a hogyan tovább ügyében. Küldenek-e csekket, vagy mi legyen?
Hát mostanában nem unatkozom.