Mickey webnaplója

Az utolsó elbeszélések egy-egy mondatban.
Örkény István: Jeruzsálem hercegnője. A színházigazgató téblábolása felesége és egy elkényeztetett színésznő között.
Rónay György: Az Ilményi-trió. Ilményi megérkezik a mauthauseni koncentrációs táborból, s keresné két testvérét, akiket a háború utolsó napján kivégeznek – tudja meg a férfitől, aki elfoglalta lakásukat.   
Sőtér István: Hídszakadás. (kisregény méretű) Zoltán, pipogya alak, aki tán férfiasságát akarja bizonyítani, megfojt egy házmesternét, de életét ez által tönkre is teszi; öngyilkos lesz… mintha…
Nem akarom másnak láttatni az előzőekben olvasott novellákat, mint amik.
Az volt az állításom, hogy a magyar szerzők sötét témákat dolgoznak fel, vagy ha nem is sötétek a témák, a feldolgozásmódjukból hiányzik a könnyedség, a humor.
Sajnos, igazam lett.
Azért a hátralévő két hasonló terjedelmű kötetnek is nekilátok.
Hátha…
***
Ennek sosincs vége.  
Tegnap megcsapolták ereimet, ma megjött a lelet, holnap … vagy később elvihetem a háziorvoshoz.
…és aztán?
További vizsgálatok?
Még gyógyszerek?  
Semmi lényeges elváltozás?
Ki tudja?
Unom.

Mára kaptam időpontot vérvételre. Előző alkalommal – kb. egy éve – az ötödik kísérletre sikerült csak megcsapolni ereimet. Ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy kellő tisztelettel nézzek az újabb esemény elé.
Egy szerény középkorú nő próbált fogást találni valamelyik könyökhajlatomban. A balt célozta meg azzal, hogy itt érez valamit. Jogosan érzett, mert évekig szurkálták havi gyakorisággal a bal könyököm vénáját a kórházban, amikor a syncumart szedtem. A sűrűn ismételt szúrások helyét találhatta meg a nővérke.
Azonnal megindult a folyamat. Se fájás, se véraláfutás. Ilyen, ha valaki gondosan végzi munkáját.
***
December 8-án a Normafánál szentelik az engesztelés kápolnáját.
Dec. 19-én gumicsere télire.
Holnapután pedig Mikulás. Egy Mikulás-nóta:
Nagy süvege, nagy szakálla, /puttonyt is vesz a hátára, /virgácsot fog a kezébe /pajkos gyerek félelmére, /de a jókat szereti, /ajándékot hoz nekik, /találd, ki, találd ki, /hogy ki az a valaki? /Nem lehet az más: /csak a Mikulás.
Szocialista változatban: Pattanj pajtás, pattanj Palkó, /látod, nyílik már az ajtó. /Kint pelyhekben hull a hó, /itt van, itt van télapó.
***
Más nincs, ami borzolhatná idegeimet. Kint nagy hideg van, mínuszokkal, bent meleg. Kint háborúznak az ilyenek az olyanokkal, mert az amolyanoknak (a profitéhség megszállottjainak) ez van kedvükre.  
Látok egy német karácsonyi vásárt, ahol a téren lévő pódiumról a müezzin kántálja az Allah akbárt.
Micsoda idők, micsoda erkölcsök.
***
Azon vitatkoztunk, hogy igaz-e, hogy minden úgy van jól, ahogy van, mert ha nem úgy volna jól, akkor másképpen volna.
Azt hiszem, nem kell tétlenül várni a dolgok ellehetetlenülését, bár az is igaz, hogy előbb le kell menni a mélypontra ahhoz, hogy a deus ex machina működjék.  

Ma kezdődik az adventi időszak.
Ma kezdődik az egyházi újév. 
A ma kezdődött advent negyedik vasárnapja szenteste, ezért a mostani advent rövid lesz, csak három hétig fog tartani.
Ez azt jelenti, hogy nincs négy héten át roráte (igazán csak hajnali mise, de nem votív mise, mint volt korábban).
Advent a várakozás ideje.
Várakozás a Béke Fejedelmének születésnapjára.
Sokféle novella, regény, vers keletkezett már ezzel az időszakkal kapcsolatosan.
Most mégse az írott szó emellett teszem le voksomat. Annál is inkább, mert szinte mindent kimondtunk, ami egyáltalán artikulálható. Elég ilyenekre gondolni: Nem a mi születésnapunk van, hanem a kisded Jézusé. Nem volt koraszülött Jézus, hogy már novemberben lármázzanak a kereskedők a vásárlók kegyeiért.
Hanem egyetlen rövid preklasszikus zenét ajánlok mindenki figyelmébe.
Ez pedig Händel Messiásának egyik zenekari betétszáma, a PIFA. Szavak nélkül mondja el, a pásztorok csendes, békés közeledését a betlehemi istállóhoz. A zene végtelenül egyszerű, végtelenül békés, végtelenül mély, és végtelenül bensőséges – intim – megközelítése a helynek, az eseménynek, méltóságteljes köszöntése annak, aki eljövendő. Hallgassuk meg egyszer, kétszer, és csendesedjünk el.
***
Tovább olvasom a magyar elbeszélőket.
Thurzó Gábor: Az oroszlán torka. A papot egykori tanítványához kérik, aki kivégzésére vár. A siralomházban a pap fejéhez vágja, hogy minden bűne alól feloldozta, pedig sose bánt meg semmit; Thurzónak tudnia kellett, hogy a pap erős fogadás nélkül fel se oldozhatta az előkelő rabot. Nem tudjuk, hogy a pap vétett-e kötelességmulasztással, vagy a rab élt vissza jóhiszeműségével.
Ottlik Géza:  A rakparton: Az ostrom alatt megsérült színész ápolójával összeszűri a levet, majd visszatáncol feleségéhez, akit szintén otthagy, elválnak.
Örley István: Szegények. Merő unalom. A fiú sörözőzen bort iszik, a lány fotókat mutogat; közös témájuk nincs. A fiú felcsalná lakásába a lányt, de ő ellenáll, így szétválnak.
Jékely Zoltán: Farkaskaland. A farkasvadászatra érkező vendég éjszakáját tönkretenni akaró egereket lelövi sörétes puskával, álmatlan éjszakája után lemond a vadászatról, de megkapja a lelőtt pocok skalpját.
Örkény István: Mikor van a háborúnak vége? Az írót egy telefonáló nő macerálja, hogy hadifogsága alatt nem tudott-e valamit hozzátartozójáról. Az író faggatására adott válasza: Nem.  

// Csak bot és vászon, / de nem bot és vászon, / hanem zászló. //
                                                                         (Kosztolányi)
Ha a bot és a vászon így képes felülmúlnia magát, még inkább igaz ez a nyelvre.
Ennek analógiájára: „Csak f és a, de nem f és a, hanem fa”.
Vagyis az ember – de csakis az ember – képes hangképző szervei segítségül hívásával a lekülönfélébb elvont dolgokat megnevezni. Zöngés és zöngétlen magánhangzókkal, mássalhangzókkal, hosszan ejtve, röviden ejtve, hangsúlyozva, hanglejtéssel megtámogatva képes a fogalomalkotásra.
Ezt lehet olybá venni, és lehet csodálatra méltónak tartani, mert az artikuláció természetes emberi tulajdonság.
A nyelv apáról fiúra, anyáról leányra terjed. Alakul, változik. Mindenesetre a közmegegyezés vonatkozik rá, ez teszi közérthetővé a korrekt beszédhasználatot.        
Ha azt mondom: szilva, bennem és benned ugyanaz a kék, hamvas, csontos magvú gyümölcs képe jelenik meg.
Ez az alapja a kommunikációnak.
Ám ezt a kommunikációt torzítja és el is akarja lehetetleníteni az „újbeszél”, na jó, a PC-beszéd.
Azt mondom: Az emberek vagy férfiak, vagy nők. Igen, de … és elkezd halandzsázni az okoskodó nyelvi anarchista, és a fehéret halvány feketének titulálja, és ragaszkodik hozzá, hogy két férfi is házaspárt alkot. Ha elfogadom a csúsztatásokat, a nyelvekkel való visszaéléseket, a nihilben találom magamat, amikor semminek nincs értelme többé. A tájékozatlanság, a tudatos elbizonytalanítás pedig sodródásba visz, amit nem szabad megengedni, mert a végső pusztulást készíti elő.
Marhaság tehát, hogy a fekete élet számít.
Számít a barna élet, a sárga élet, a vörös élet és a fehér élet is.
Minden élet számít.  
Megálljt kell parancsolni az anarchiának, mert életellenes, s ennél fogva emberellenes!

A 20. sz.-i magyar elbeszélők kötete olvasását folytatom. Dióhéjban reflektálok íróink témaválasztására egy-egy mondatban rögzítve, miről is szólnak az elolvasott novellák.
Kolozsvári Grandpierre Emil: Győzelem és kudarc. A jogászprofesszor megszívatja a „fontos ember” fiát, és szinte rosszul lesz, amikor rájön melléfogására.
Ugyanő: Éjjeli beszélgetés. Az elvált nő beszélgetésre hívja exét, majd lerészegedik. Muszáj ideírni a novella utolsó mondatát: „Rút állati igyekvéssel, patkány szaladt a csatorna felé.”
Palotai Erzsi: „Érzelmes utazás” Buli. István és Tibor másképpen szeretik Ildikót, akivel éreztetik, hogy zsidó.
Szentkuthy Miklós: Gigi megdicsőülése. Sándor festőnek az agresszív Gigi évek óta szeretője, a nő a gyűlölködésig féltékeny Bébire, Sándor feleségére.
Sellyei József: Jegenyesor a határon. Rudko „botolni” megy társaival, s a legmagasabb jegenyét veszi célba, ahonnan leesik halálra zúzva magát.
Radnóti Miklós: Ikrek hava. Álom és valóság naplószerű feldolgozásban.
Asztalos István. A tejesember. A mélyszegénységben élő családot a csángó tejes szállította tej tartja életben; fizetni nem tudnak: a csángó mégis segíti sorstársait.
Herceg Ferenc: Némajáték. Valahol Erdélyben a vonatról egy szimpatikus fiatalembert (lengyel menekült zsidó) leszállít a csendőr, mert nincs igazolványa.
Tatay Sándor: Ház a sziklák alatt. (Láttam már tévéjátékot róla) A púpos lány, a háborúból megtért és egy új feleség szerelmi háromszöge oda tendál, hogy a púpost megölik, a veteránt letartóztatják, az új feleség összeszűri a levet az erdőőrrel.
Kovács György: Záporeső. Valahol Erdélyben a csöves férfi és egykori menyasszonya az eső elől fedél alá menekülve szóba elegyedik egymással, melynek során a jól férjhez menő menyecske letolja volt szertőjét, amiért az olyan nyomorúságosan néz ki.
Darvas József. Gyermekéveimből. A szerző gyermekkori élményeiből szemezgetve többek között elmondja, hogy béresnek szerződött bátyát a gazda egy ügyetlenség miatt ostorral veri, aki aztán otthagyja a gazdát megfenyegetve tettéért.
(NB. Darvas nem ismeri a keresztény vallást. Az írja: nagypénteken látogatja meg bátyját a fiú, majd egy másik mondatban: „A falu felől templomi harangok zúgása jött utánam. ” Biztos hogy nem. A harangok nagycsütörtök este Romába mennek, és nagyszombat estig vissza se jönnek.)
Mindent összevéve: A tétel igaznak bizonyul: A magyar novellisták témái csaknem mind kizárólag hervasztók, önmarcangolók, pesszimisták.

Az az igazság, hogy elszoktunk a komoly téltől, el a havazástól.
Úgy látszik, én még a meteorológiai előrejelzés figyelésétől is elszoktam, mert újabban mindenben rémeket lát ez a szolgálat. Nem akar felelőtlennek mutatkozni: úgy véli, jobb félni, mint megijedni. Én meg általában kételkedem a goromba időjárás bekövetkeztében. Évek óta alig esett a télen hó.
Most meg…
Már misére menet gyanús volt az út.
Kevés darával volt meghintve az úttest. Nem is ízlett nyárigumis autónknak. Baj azért nem történt. Sőt 19 nap múlva létre is jön a gumicsere. (Ez volt az első szabad időpont a házunk előtti gumisnál.) Ekkora várólista az egészségügyben megszokott.
Csak remélhetjük, hogy közben megenyhül az idő.
Központi zárral felszerelt autónknak is kedvezne.
Alaposan meglepett a reggeli sűrű hóesés.
Oly váratlanul ért, mint egy nem várt orrba vágás.
Alighanem közhely a havazást fényképezni. Én mégis megtettem.
Ennek van itt a szezonja, mint tavasszal a piros reteknek.
A képkivágásai lehetőségek száma végtelen, az alig valaminek látszó témáké ugyancsak az.
Alig tudom visszafogni magamat, hogy minden tücsköt-bogarat meg ne örökítsek.
Azért tíz-húsz kép után abbahagyom, akármilyen megkapó is a fehérbe öltözött környezetünk.
A fehér az fehér.
A szűz hó fehér.
Hófehér.
Na és?

a címe Henri Boulad sj könyvének.
Értelmezéséhez a 91. zsoltárt hívja segítségül. Íme:
Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él, az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom! Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából. Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod. Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; sem a sötétben terjedő ragálytól, sem a fényes nappal kitörő dögvésztől. S ha ezren esnek is el oldaladon, a jobbod felől tízezren, téged nem találnak el. Saját szemeddel láthatod majd, látni fogod a bosszút a bűnösökön. Te, aki így beszélsz: az Úr a menedékem, te, aki a Fölségest hívtad oltalmadra. Így nem ér semmi baj, csapás nem közelít sátradhoz. Mert elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon. A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék a lábad. Oroszlánok és kígyók között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el. „Hű volt hozzám, azért megmentem, védelmezem, mert ismeri nevemet. Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségben közel vagyok hozzá, megszabadítom és dicsőséget szerzek neki. Napok teljességével áldom meg és megmutatom neki üdvösségemet.”
Henri Boulad SJ tehát a fenti zsoltárt hívja segítségül, hogy megértesse minden olvasójával, hogy – mint írja: „az Isten »őrülten« szeret engem. Megértettem, hogy »nevemet tenyerére írta«, hogy arcomat éjjel-nappal felidézi lelkében, hogy számára minden vagyok…
Ha valaki féltékeny akar lenni, hát legyen. De az kizárólag tőle függ, hogy ugyanezt a felfedezést megtegye. Nem tudom helyette megtenni, mert ha e tapasztalatot többes számba teszem, elferdül és elveszíti valódi jelentését. Ez teljességgel »egyes számú« tapasztalat, amelyet csak személytől Személyig lehet megélni.”
A jezsuita nem mást mond, minthogy Isten mindenkit a „legjobban” szeret. Hogy ez hogyan lehetséges, ahhoz a szavak erőtlenek, az észérvek erőtlenek, a teológia kibicsaklik rajta, tudásunk megtorpan.
Ez a paradoxon csak a hit fényével fogadható be, de ettől még igaz.
Isten mindenkit egyedülállóan értékesnek lát.

Késő este jött az ötlet, hogy bár jelenleg hárman lakjuk a lakást, naponta csak két adag ételt kellene készíteni ebédre. Unokánk legalább fele részben a hideg kajákat részesíti előnyben, én meg egyre dagadtabb leszek az ilyenformán megmaradt meleg ételektől.
Az eszem tudja, hogy pusztulni kell hagyni a fölösleges kajákat, de a lelkiismeretem berzenkedik bármiféle étel szemétbe dobása ellen, ami még emberi fogyasztásra alkalmas.
Nyilvánvaló, hogy a két elvnek egyszerre nem lehet megfelelni, de talán járható út a kisebb mennyiség főzése. Én a hideg ételt és a meleget egyformán szeretem.
***
Hétfőn vérvétel.
Egy éve vénámat keresgélve négyszer szúrtak meg,.
Féléve ötször.
Most majd hatodjára találják meg a megfelelő pontot?
(Nem az írói vénámmal van baj, hanem a kemó által tönkre tettel.)
Netán változik a trend?  
***
Valami nem stimmel a PC-mel.
Mobilról csak akkor fogad el bemásolást, ha először végigfuttatom a javítóprogramot. Egyre „felhasználóbarátabb” a masina.
Már nagyon unom.
***
Lehet, hogy a közeljövőben felhagyok a reklámokba fulladó eszközök (pc, mobil) további használatával.
***
Ma még lefotóztam az esős reggelt.

Ülök az első padban. Nem egészen igaz. Olyan első pad, amelyik előtt térdeplő van. A térdeplő másik odalán olyan pad van – a legelső –, amely előtt nincs térdeplő. Pedig lehetne, és akkor oda tehetné a sapkáját, sálját, újságját, aki oda ül. Tehát kellene elé térdeplő. De milyen hülyeség volna a térdeplőt nem kiegészíteni egy paddal, hiszen a hátsó támlája már megvan. Oda ülhetne még egy sor ember.
S hogy komfortos legyen, elé kellene egy térdeplő lerakó polccal, hogy oda tehesse a …  stb, stb.
***
Tréfás labirintus
A labirintusból bizton kitalál a betévedő, ha a bejárattól kezdve folyamatosan súrolja egyik kezével a falat. Egyszer csak a kijáratnál találja magát. De ha a kijáratot észrevétlenül eltorlaszoljuk egy labirintus-elemmel, akkor a módszer meghiúsul. A megtévesztett ember körbe-körbe jár anélkül, hogy kiszabadulna. Esélye nincs rá, csak ha oldjuk a torlaszt.
***
Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?
A tyúk volt előbb, mert a tojást valaminek ki kellett tojnia, hogy csirkévé fejlődhessen.
A tojás volt előbb, mert ugyan mi másból kelt volna ki a tyúk, ha nem a tojásból.  
A kerge okoskodás megfejthetetlen, és önmagában egyik változat se állja meg a helyét. Mert nemcsak tyúk kell ahhoz, hogy új élet keletkezzen, hanem kakas is. Nélküle a tyúk az idő végezetéig ülhetett volna a tojásokon, sose fejlődött volna ki belőle a csirke.
Persze az egész csak humbug.
Mivel ember soha nem tudott élettelenből élőt varázsolni, Isten kell ez élő teremtéséhez, és ettől kezdve teljesen mindegy, hogy milyen sorrendben követte egymást a tyúk, a kakas és a tojás.
Ráadásul más élők teremtésének meg kellett előznie ezt a hármast. Ha nem így lett volna, éhen döglött volna a baromfi, megzápult volna a tojás.
***
A racsnis forgóajtó ezt ismételgeti számtalanszor: sze-re-tet-sze-re-tet-sze-re-tet-sze-re-tet…  

Ma a következő párhuzamra akadtam.
Pilinszky hatalmas versének a vége: resurrexit in tertia die! (feltámadt a harmadik napon!) mármint Krisztus.
E latin ujjongásra felel a mai nap latinja.
Ma Krisztus Király ünnepe van, az egyházi év vége.
A mise végén nagy erővel szólalt meg az orgonán és a hívek ajkán:
Christus vincit, Christus regnat, Christus, Christus imperat!  
Azaz
Krisztus győz, Krisztus uralkodik, Krisztus parancsol!
Rendben van, győz, uralkodik… de hogy parancsol???
Pedig de.
Parancsol.
Egyetlen parancsa van, a szolgáló szeretet parancsa.
Uramfia!
Ha körülnézünk a világban, mit látunk: Szereti-e a társait az emberiség?
Érvényesül-e az Isten parancsolta szeretet, avagy egészen más tendenciák kezdenek körvonalazódni?
Akárhogy van is, a mi dolgunk – az én dolgom is – fittyet hányni a szeretetlenség sokféle megnyilvánulásra, s töretlen akarással dolgozni a figyelmes szolgálaton, a szolgáló szereteten, és akkor köztünk van az Isten országa. S meglássa akárki:
Krisztus győz és uralkodik.
Hát hogyne, hiszen ő a szegletkő.
Megkerülhetlenül az.