Mickey webnaplója

Szabó Feri elhunytával sokan emlékeznek rá és tevékenységeire: mind azok, akik közelről vagy messzebbről figyelték az alkotó jezsuitát.
Magam olvasó-, majd társszerkesztőként másfél évtizedig lehettem munkatársa, reggelenként ministránsa, prédikációinak hallgatója, munkáinak szemlélője. Próbálom röviden megfogalmazni a Feriről szóló felismeréseimet.
Gyermekkorában kitűnt intellektusával, a filozófia iránti fogékonyságával, élő istenhitével. Szorgalmas ministráns, szorgalmas kétkezi munkás. Gyors felfogóképessége végigkísérte egész életén. Megvolt benne a készség a tudományos ismeretek befogadására, a megismert tények magában való szintetizálására, s bármikor képes volt ezeket elővezetni akár írásban, akár előadások formájában.
Életében nagy fordulatot hoz későbbi lelki vezetőjével, P. Pálossal való találkozása. A Rákosi időkben készül jezsuita életére. Versekkel is próbálkozik, mégpedig eredményesen.
Szellemi éhsége kimeríthetetlen. Korának élenjáró tudósai éppúgy lekötik, mint a régi korok nagy gondolkozói. A megismert felismeréseket kötetekbe foglalja és közkinccsé teszi. Nem térek ki még összefoglalóan sem legalább százra tehető könyveinek felsorolására, sem arra, hogy publikációit taglaljam. Hozzáférhetők ezek ma a technika jóvoltából.
Amit nagyon szeretnék hangsúlyozni, az az, hogy Feri nagy összefoglaló.
Munkássága kiterjed korának élenjáró szellemi kincseinek a közvetítésére. Ismerteti a II. vatikáni zsinat anyagait, a nyugati teológusok, költők műveit. Műfordítóként sokak műveiből merít s publikál.
Ugyanezt teszi élőszóban a Vatikáni Rádió magyar szekciója vezetőjeként, majd idehaza jó képességű előadóként.
Munkamódszere sajátos. Gyors felfogóképességét kamatoztatja. Képes azonnal megragadni a lényeges gondolatokat, s ezeket magába szívni, a már meglévő ismereteihez igazítani, a különféle szerzők meglátásait egymással összehasonlítani, publikációkba szerkeszteni.
Visszatérő szóhasználata: „megmutattam”. Igen, ez a valóság.
Megmutatta a gondolatokat, megmutatta az összefüggéseket, megmutatta mindazt, amit évtizedek alatt felhalmozott magában.
Szabó Feri költőként is jelentős életművet hagyott az utókorra. Számos jezsuita foglalkozott versírással. Faludi Ferenc, aki emlékezetem szerint mindössze néhány tucat költeményt írt, Cser László, aki többet. Szabó Feri összegyűjtött verseinek a száma kb. félezer.                
A lírai visszaemlékezéseken kívül költeményei hangsúllyal az erosszal és a tanathosszal foglalkoznak. De vannak játékos és filozofikus versei is. Ami legáltalánosabban megállapítható, hogy verseiben rendkívül őszinte. Kendőzetlenül számol be érzéseiről, „csillagpor” mivoltáról, törékenységéről, és arról, hogy létünk látszólag milyen esetleges. Nagyon szép versekben számol be istenkereséséről.
Írhatnék itt még arról a közvetlenségről, amellyel megszólította mindazokat, akikkel összehozta élete. Írhatnék a Faludi-körről, a könyvtárak megszervezéséről, a Távlatok c. folyóirat megálmodásáról, a jezsuiták életét feldolgozó könyvsorozatáról. Arról, hogy képes lett volna egyedül megírni valamennyi lapszámot, mint Németh László a maga folyóiratát. Írhatnék azokról a tartalmas rekreációkról, amelyeket együtt töltöttünk. Hányszor emlegette, egy-egy epizódot felvillantva életéből: „Vajon lesz-e valaki, aki megírja ezeket?” (Végül is nem bízta a véletlenre: ő maga vallott több kötetben saját életéről.)                 
Inkább azzal fejezem be róla való megemlékezésemet, hogy felidézem az egyik utolsó vele készült  rádióinterjút. Ebben elmondja, hogy hosszas élete végéhez közeledik, amikor már nincs különösebb tennivalója. Naponta gyönyörködik a természetben, hálát ad minden megért napért, reméli Isten irgalmasságát a vele színről színre való találkozás alkalmával. Volna még írnivalója, és reméli, hogy még képes lesz az Örök Várostól elbúcsúzni. (Utóbbi nem adatott meg neki.) Arra gondol, hogy odaát hány és hány rokonával, jezsuita társával találkozik. Reméli, hogy Pascallal, Szent Ágostonnal lehetősége lesz értekezni, és még nagyon sok mással is. A haláltól való szorongását felváltotta az az izgalom, hogy immár valóban Jézus társaságába kerülve miféle élmények várnak rá az öröklétben.
Nos, megérkezett a Szelíd Fény birodalmába és – okkal gondolom –, megtapasztalta, amit a jó Isten készített az őket szeretőknek.
Köszönöm életét, s azt, hogy vele tarthattam életének hatod részében.            
                                                                                                     Gyorgyovich Miklós
                                                                                               a Távlatok társszerkesztője

Ma szép idő van. Még a felhők is mások, mint tegnap voltak. A falombokat kellemes szép borzolja.
A levelek beleremegnek e zilálásba, mintegy azt sürgetve: engem szakíts le! Egyelőre inkább több a levél a fákon, mint alattuk, de a helyzet hamarosan megfordul. Mire több lesz alul, érdemes téligumi cserére bejelentkezni. (Vén autómon lehet, hogy utoljára?!)
Holnapután temetés.
Ezúttal volt főnökömön a sor. Szép kort ért meg. Ő és rendtársai elém élték az öregedés folyamatát. Tanúja voltam hanyatlásuknak, s annak, ahogyan alávetik magukat az orvoslások többé-kevésbé invazív eljárásainak. Egy-egy műtét, egy-egy mélyről jövő sóhajtás, a kiszolgáltatottság fokozatossága, esetleg a váratlan halál. Mindenféle előfordult azok között, akik hazatértek Magyarországra. A rend hazai létszáma gondolom, felére zsugorodott. Mintegy ötvenen elhunytak az általam ismertek közül.
Tudomásul kell venni, hogy egyirányú utcán menetelünk. Ki előbb, ki utóbb ér az utca végére.
Többször eszembe jut, akik eddig elhunytak, jobbára békés körülmények között éltek.
De vajon elmondható lesz-e a túlélőkre?
Csak remélem.
***
Első gyerekkor
petróleumot nem bántottam,
kést letettem
csitt-csattot nem piszkáltam.
Második gyerekkor
posztomat megírtam
Puzzle-t kiraktam
félórát sétáltam,
rejtvényt megfejtettem
mahjonggot megpróbáltam mind lekapni
gyógyszereimet mind bevettem   

A hívő ember hamar átlátja, hogy jobb dolog nem érheti, mint ami az Istennek róla szóló akarata. Jézus tanította a miatyánkot. Ebben áll többek között: legyen meg a te akaratod… itt a földön is. Mivel Istennek terve van az emberrel, hozzá kell gondolnunk: Velünk kapcsolatban is a te akaratod legyen meg. Ehhez képest azonban vannak saját elképzeléseink is, amelyeknek a teljesítését vagy előmozdítását Istentől reméljük. Azaz szeretnénk elérni, ha ezekkel kapcsolatban a mi akaratunk teljesülne.
Hasonlít ez ahhoz a vicchez, amelyikben az utas fel akar szállni a Debrecenbe induló vonatra. Jön a kalauz, akitől megtudja, hogy rossz vonatra szállt, mert ez történetesen Győrbe indult. Erre kérdőre fogja, mert Debrecenbe kívánna menni:
- Na, lécci, lécci, léccike!
Kétlem, hogy teljesülne az ő akarata. És jobb is. Jobb, ha Győrbe megy.
S ha ez kevés volna:
Ugye Jónást Ninivébe küldi az Úr.
Erre ő tud egy jobbat, és befizet egy tarsisi hajóútra.
Nix pardon!
A cethalban, majd Ninivében köt ki.
Hát ha egyszer oda lett küldve…
***
Egy hívő és egy eretnek
közös földön aratnak – írja Weöres Sándor.
Van-e esélye annak, hogy egy nem hívő váltson életszemléletén egy keresztény társsal való együtt pendülés érdekében.
Lehet.
Nekem nagy élmény volt annak idején a lengyel író, Sienkiewicz könyvének megismerése. A Quo vadisra gondolok. A romantikus mű az ókeresztény világba kalauzol, Néró kegyetlenkedései idejébe. Szerelem szövődik a pogány Vinicius és a keresztény Lígia között. A patrícius eleinte értetlenül áll amannak a sajátos szokásaival, gesztusaival szemben. Sok-sok fordulatos esemény után elfogadja a kereszténységet, és ő maga is csatlakozik a Krisztus-követőkhöz. Jó reménységgel néznek közös jövőjük elé.
Ilyen ma is előfordulhat.

A vicc szerint János bácsi jól emlékszik arra, hogy mi történt 1956. november elsején délután kettőkor, csak arra nem emlékszik, hogy utoljára éppen öt perce mesélte el.
Azon gondolkoztam, hogy mi értelme van annak, hogy olyan pocsék az öregek rövidtávú memóriája. Vagy igazam van, vagy nem, de arra jutottam, hogy az írásbeliség előtt a törzs történetét, az általuk követett szabályokat, bölcsességeket, énekeket, verseket, meséket stb. az öregek mondták, skandálták, énekelték el a fiatalabbaknak, hogy ők is megismerjék gyökereiket, törzsük, saját családjuk történetét, amennyire csak lehetséges.
Aztán jött az írásbeliség, majd
a Gutenberg-galaxis, ma meg
a virtuális világ.
Megannyi lehetőség arra, hogy a fiatalok megismerkedjenek saját népük, családjuk nevezetességeivel, hagyományaival, szokásaival, történelmével, kultúrájával. Mi szükség van arra, hogy ismételten meghallgassák a régmúlt zöngicséit? Tudja csoda.
Talán annyi, hogy a bevésésnek igenis van jelentősége. Lehet, hogy unja egy gyerek, hogy hatszor nyolc az negyvennyolc, de ha elégszer hallja, akkor bevésődik valamelyik agyi könyvtárába, és bármikor elő tudja húzni onnét. Nemde így vagyunk múltunk ismeretével avagy nem ismeretével? Vagy belegyökerezünk, vagy gyökértelenek maradunk. Lehet választani.
Szabó Feri befejezte földi életét. Legalább öt kötetben vallott gyerekkoráról és fiatal éveiről. Legalább ennyiszer tekintett vissza életére és fogalmazott meg összegzéseket.
Váli Deske blogot vezet évtizedek óta. Nem maradt semmi megvilágítatlanul abból, amiket megélt.
A kérdés: hogy az utókor mekkora affinitással rendelkezik ahhoz, hogy megismerje eme írásokat.
***
A jelen zűrzavarában is használható, amit ma találtam a FB-on. Henry Fordnak tulajdonítják a mondást: „Zárjátok börtönbe az ötven leggazdagabb bankárt, és nem lesz többé háború!”
Mi tagadás, nem jár messze az igazságtól.
Kijelentése némi korrekcióval ma is használható.
***
Mijük van a fáknak?
Levelük.
Mit üzen az őszi szél?
Le velük!
***
T. azt mondja: A szilva nagyon egészséges gyümölcs.
M. reagál:  Inkább mi volnánk egészségesek s a szilva egészségtelen.

Kavargó és kaotikus a jelen, esetlegességet és bizonytalanságot mutat.
Olvasom a FB-ot, olvasom a feltett írásokat. sokkal okosabb nem leszek tőlük. Mégis valamiféle tájékozódást adnak. Hol gyököt vonok az írásokból, hol megszorzom, hol meg csak elraktározom az infókat valamelyik szellemi alkönyvtáramban.
A világtrendek mozgásai kaotikusak, érthetetlenek, zavarók. Tudván tudom, hogy a földgolyó csak szeretetben működik helyesen, de látva látom, hogy egyéni és közérdek önzéssel átitatott a jelen, ennélfogva leginkább a pusztító erőktől remél valamit.
Elképzelni sem tudom, hogy mit.
A megújulásnak, újra tervezésnek, a szép és jó akarásának meg csak halvány jelei mutatkoznak.       
Elméletileg létezik a nyerő-nyerő játszma.
Ám a kölcsönös bizalmatlanság, és a gonoszságtól vezérelt hatalom ellene dolgozik. Nyerő-vesztő játszmában gondolkodik, amelynek kizárólagos nyertese a háborgás győztese lenne.
Én ebben nem hiszek.
A szeretet hatalma sokkal erősebb, mint a hatalom szeretete.
Pál írja, hogy „ahol elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem”. (Róm 5,20b)
Lehet fenekedni a szeretet ellen, de értelmetlen.
A szeretet győz.
Sztálin kérdése volt: Hány hadosztálya van a pápának?
Visszakérdezhetnék: Hány m2 a Szovjetunió?   
***
Inkább nyelvelek, mert a téma a papíron hever.
Haver
havert
ha ver,
haver
a földön
hever.
: )

Egykori főnököm alaposan megkutatta Pázmány Péter munkásságát. Több alkalommal megjegyezte, hogy számos PP által lefordított bibliai szöveggel találkozott. Érdemes lenne összeszedni ezeket az idézeteket, összeállna belőle egyfajta Biblia, noha erősen hiányos lenne az. Hümmögtem ajánlatára, mert ő ismerte, én meg nem az ide vonatkozó irodalmat. Nem gondoltam kivihetőnek helyzetemnél fogva, hogy kibányásszam a kásahegyből a fellelhető mondatokat, mondattöredékeket. Attól is tartani lehetett, hogy egyes igék többször előfordulnak, mások meg nem. Így vajmi sovány eredménnyel kecsegtetett volna a kutatás.
Prohászka leveleit meg azért nem kutattam, mert kérésemre csupán néhány képes levelezőlapot kaptam. Nem volt mit vizsgálni rajtuk.
Egyszer ugyan felvetettem, hogy igen sokat írt a püspök a Magyar Sionba, érdemes volna végigolvasni a folyóiratszámokat, hátha új adalékokkal gazdagodna a Prohászka észjárását kutató anyag. Talán, mert más találta ki, talán egyéb okokból, de erre nem kaptam biztatást.
Így hát e három kutatás elmaradt. Részemről immár örökre.
***
Akárhogy is nézem, az emberiség maga ellen fordult. Keresi az ellentéteket, pusztítja saját fajtáját, riválist lát a másik emberben, a másik nációban, a szomszédban. Pedig, akár nyerhetne is mások gazdagságából, és most nem igazán anyagi gazdagságra gondolok, hanem kultúrára, szellemi kincseire, segítőkészségére, empátiájára, megértésére. De nem és nem. Az az átkozott pénz, az azt átkozott profitéhség. Lassan, lassan tekeredett rá az emberi javak szinte mindegyikére a haszonelvűség. Miért mennyit lehet elkérni, mennyit lehet kiszedni mások zsebéből, egymás zsebéből. Sorolhatnám a konkrét példákat, de nem teszem. Világtendenciáról van szó. Egymás versenyszerű kizsákmányolásáról. Nem kellene.

Az indiai szekta tagja söpörtet maga előtt, így hessegetve el az útjába kerülő állatkákat. Nehogy kárt tegyen bennük. Van, aki a szoba pókját kitessékeli  a külső világba.
Zamárdiból hazafelé jöttünkben a sztrádán elcsaptunk egy kocsinknak ütköző galambot. Nagy forgalom lévén még csak nem is csökkentettük a tempónkat. Azon gondolkoztam, hogy érdekes módon a galamb elütése rosszul érintett, viszont legalább ezer apró bogár és szárnyas jószág mázolódott el a szélvédőn ugyanezen az úton. Élet, élet, darab, darab.
A téma attól aktuális, hogy mapjainkban indián nyár és bogárinvázió van. Leginkább a katicafajták rohamozzák meg szúnyoghálónkat kívülről és belülről. Valamiért ez az a faj, amiket kitessékelek a lakáson kívülre. Hozzáteszem, hogy így járok el a mezei poloskával is. No, nem a szépsége okán, hanem, hogy elkerüljem büdösségüket.
Az az érdekes az egészben, hogy általában rosszul fogadják a kiakolbólítást, s igyekeznek lepotyogni, résekbe menekülni, eltűnni egy időre szem elől. Meglehet, hogy sérülnek is akcióim közben.
Ez legyen az ő bajuk.
Azt írtam, hogy „amiket kitessékelek”… Igen, ezek az apró élőlények nem akik, hanem amik. A kérdés az, hogy hol a határ, amikor az élőlény akivé lesz. Elvileg csak az emberi személy aki, a többiek amik. Ezzel együtt egy saját nevet viselő lovat is akinek szoktak nevezni. (A ló is csak ember! – tartja a tréfás mondás.)
***       
A keresztény világ tele van feszülettel. Készül fából, fémből nemes fémből, kőből, csontból, bármiből. A legelterjedtebb dombormű. A mi kis templomunk oltára felett is jelen van. Amikor ránézek, eszembe jut Terézanya cellája. Az ő feszülete mellett felirat áll: „I'm thirsty” – szomjazom.
Nemcsak az apácának mondja, hanem mindannyiunknak.
***
Szakember kritizálja a testnevelés egyes részeit. A törpejárás, a beakasztott lábbal történő felülés, a törzskörzés, a helytelenül végzett fekvőtámasz többet árt a gerincnek és az ízületeknek, mint amennyit használ. Porckopás a következménye. Javallja saját gyógypedagógiáját (Dévény-módszer).

Néha megnézek egy-egy nívósabb meccset. Így történt ez tegnap este is. Néztem egy óra hosszat Barcelona-Internationale összecsapást. Akkor 1:1 volt az állás. Jó, hogy elmentem aludni, ugyanis döntetlen lett a vége (3:3). A Barca vezetett, majd az Inter elhúzott három találattal. Az utolsó néhány percben Lewandowski kétszer is betalált az ellenfél kapujába.
A meccseket figyelve tapasztalom, hogy a vezető edzők helyzete igencsak hasonlít a publicistákéhoz. Az újságíró, miután kinyomtatták cikkét, semmit se tehet, hogy pontatlan megfogalmazásai ellenére írását jól értsék az olvasók. Nincs módja beavatkozni utólag.
Hasonlóképpen a kispadon szűkölő mesterek sem tudnak igazán mit tenni meccs közben. Hol megpukkadnak a dühtől, hol mennybe mennek egy-egy góllal végződő akció láttán.
Ami megszokott (illetve megszokhatatlan), hogy a kispad embere rágja a nyomorult rágógumiját, hogy meg ne üsse a guta. Nem üti meg, de a kameramanok részéről méltatlan közelről megmutatni az ember kérődzését. Nem lehetne kihagyni?
***        
„Vannak olyan könyvek (sorozat), amelyeket sajnos megvettünk neki (pubertáson innen) anélkül, hogy előzetesen áttanulmányoztuk volna. Jóval később, amikor elolvastam az első részt, jöttem rá, hogy – és ide most tényleg ez a patetikus kifejezés illik – nem azt az értékrendet közvetíti, amelyet mi fontosnak és követendőnek tartunk. Úgy hat rá ez a sorozat, mintha rossz társaságba keveredett volna!”
Igencsak tetszik ez a megfogalmazás, amelyet Tamko blogjából idézek. Korunkban fenekednek azok a törekvések, amelyek figyelmen kívül hagyják, miféle életelveket szeretne a szülő gyermekére testálni. Résen kell lenni!
Különösen is eredeti az idézett utolsó mondata: Úgy hat rá ez a sorozat, mintha rossz társaságba keveredett volna!
Pontosan.
Hát csak óvatosan!

A mai napra rendelt evangéliumi szakaszban többek között ez áll:
„Jaj nektek, törvénytudók, mert az emberekre elviselhetetlenül nehéz terheket raktok, de magatok egy ujjal sem mozdítjátok a terhet.” (Lk 11,46)
A kétezer éves kifakadás, ha lehet ma még hangsúlyosabban igaz.  
A mai törvénytudók, ha tudják is a törvényt, kettős mércét alkalmaznak. A pénzmágnások súgnak, a megmondó emberek megmondanak, és amit megmondanak, az többnyire köszönőviszonyban sincs a társadalmak igényeivel, az ember Istentől kapott méltóságával, megismert erkölcsi törvényeivel. A csúcstechnikával készült fegyverek meg aztán eredményesen képesek irtani a nemzeteket.
Kérdés, hogy az általános pusztítás nyomában kikhez fognak szólni a megmondó emberek, továbbá az is kérdés, hogy a túlélő mammonhívőknek kik fognak szolgálni, ha csak a romok maradnak meg?  
A profitelszívás egész agyament folyamata a megvalósuló circulus vitiosus.
A kígyó bekapja a farkát és felfalja saját magát.
Nem kellene már észhez térni?
***
Az élelmiszeripar rosszvoltából széles körben alkalmazzák a pác-sót (Elég rosszul teszik). Viszont a magyar ember szereti a humort. Többek pácsónak ejtik a szót szántszándékkal. Gimis koromban ez volt az egyik őrült szóösszetétel, (a másik Heine matracsírja). Tegnap belebotlottam egy másik jópofa összetett szóba: akácsor. Természetesen akác-sor, mint ahogy a kurucság sem cs hangzót, hanem c+s-t sorol egymásután.
Hogy örömünk teljes legyen, ideírok még néhány hasonló csemegét:
polcsor
házsor
őzsuta

Egy kezdeményezést támogatva fiunk annak idején több, általunk már nem használt kerékpárt adott át annak a fiatalembernek, aki ezeket felújította, használhatóvá tette, és odaajándékozta beteg gyerekeknek és egyéb rászorulóknak. Nem győzöm dicsérni az eszét.
Parkolóban várakozva azt láttam, hogy minden egyéb autó rendszáma frissebb a mienkénél. Valamikor ez nem így volt. De most így van.
Kocsim 26 éves én hetvenhat.
Két évenként megmérettetünk úgy, mint Charlie fiú Algernon egérrel a labirintusban. Eddig az autó átment rokoni javítások és levizsgáztatások után, hála Ferinek és mindazoknak, akik az autót a helyszínre segítették.
Ami az én megmérettetésemet illeti, tele volt macerákkal, bár így vagy úgy, eddig végül is megkaptam a kétéves folytatást.
Még háromnegyed éve van az autónak, még bő egy évem nekem magamnak. Hogy aztán mi lesz, csak a jó Isten tudja.
Mindenesetre felmerül bennem, hogy egy statisztikai elemzés szerint az idősek nem okoznak több balesetet az egyéb korosztályoknál, sőt, általában óvatosabban vezetnek ismerve lassúdó reflexeiket.
Azon gondolkoztam, hogy mekkora társadalmi hasznossága volna, ha a biciklikhez hasonlóan az öregek kocsiját is megreparálnák azzal a szándékkal, hogy a már nehezebben mozgó emberek mindennapjait megkönnyítsék lehetővé téve, hogy eljussanak a boltokba megvenni a szükséges napi élelmiszereket, eljussanak az orvosi rendelőbe, a patikába és a templomukba is.
Lehet persze mondani, hogy menjenek taxival, hogy kérjenek házhozszállítást, hogy hívják ki a házi orvost s nézzenek on-line misét.       
Ehelyett én megengedném nekik, hogy a kétévenkénti hercehurca helyett folyamatosan vezethessenek, ameddig jól érzik magukat a bőrükben. Ha valaki rosszul van, úgysem ül a volán mögé. Nem is olyan Istentől elrugaszkodott felfogás ez. A világnak van olyan része, ahol a vezetést nem kötik hivatalos egészségügyi vizsgálatokhoz.