Mickey webnaplója

A nosztalgia jegyében, de meg mert két éve csaknem naponta hallgattuk Böjte Csaba online miséjét, érdekelt, hogy miféle misét tart manapság. Vagy öt kamasz gyerek  ministrált neki, mindegyikükön maszk volt. De nemcsak maszk, hanem prémgalléros dzseki is a ministráns ruha alatt. Gondolom, hideg a dévai templom.
Csaba tv. a mai evangéliumról szóló homiliájában hálával megemlékezett azokról az ausztráliai magyarokról, akik bőséges adományaikkal lehetővé tették, hogy ne lássanak ínséget a gondozott gyerekek.
Az evangélium mindenütt azonos a világon? Ma náluk is a tíz leprás csodálatos megtisztítása volt soron. Csaba tv. kitért arra, hogy korunk egyik leprája a covid, ami ellen éppúgy tehetetlenek vagyunk, mint az ezer évekkel ezelőtt élők a lepra gyógyítása ügyében. Mint tudjuk, a tíz leprás közül csak egy tért vissza megköszönni gyógyulását.
Ilyen az ember – merengett el a szerzetes a történteken.
Megerősíthetem észrevételét.
Történt pedig, hogy gyerekkoromban nagyapáméknál nyaraltunk. Farkas tata – a nagyapánk – volt a falu műszerésze (mehenákusa, ahogy a helybéliek a mechanikust nevezték).
Nagyapánk háza előtt kert állott (mögötte meg kenderföld), a kertet deszkapalánk választotta el az utcától. Nem lehetett azon kilátni, de belátni se. Egyszer kopogott egy férfi a kapuban. Kellő alázattal vezette elő kérését, hogy Farkas tata adná kölcsön a pumpáját, mert biza a biciklije leeresztett, és szeretné felpumpálni.
Megkapta, amit kért.
A kapu túloldaláról halljuk, ahogy bőszen pumpált.
Egyszer csak abbamaradt a pumpa szuszogása, s látjuk, hogy a kerítés felett repül befelé a kapott dolog. A földet ért jószág csattanása mellett egy éles hang is hallatszott:
- Tata! A pompa (sic!).
- Ilyen az ember – mondom én is Böjte tv.-rel együtt.       

Az autóm levizsgázott. Két lehetőségem van.
Vagy vezethetem, vagy nem.
Ha vezethetem, az jó.
Ha nem, akkor még mindig két lehetőségem van.
Vagy vezetem a vészhelyzet végéig, vagy nem.
Ha vezetem, két lehetőségem van.
Meghosszabbítom az új jogosítvány megszerzésére adott 60 nappal, vagy nem.
Ha meghosszabbítom, jó.
Ha nem, még mindig két lehetőségem van.
Megválok a még használható autótól, vagy illegálisan közlekedem vele.
Ha közlekedek vele, talán megúszom büntetés nélkül, vagy megválok tőle.
Ha megválok tőle, két lehetőségem van.
Vagy idegen ember kezére adom, vagy rokonéra.
Ha idegenére, a jó, ha rokonéra, akkor is két lehetőségem van.
Vagy idén adom át, vagy jövőre.
Ha idén adom át, az jó.
Ha jövőre, akkor két lehetőségem van.
Vagy lecseréltetem a nyári gumit télire vagy nem.
Ha lecseréltetem, az jó.
Ha nem, akkor is két lehetőségem van.
Odaadom az autóval a téli gumikat vagy nem.
Ha odaadom, az jó.
Ha nem, akkor két lehetőségem van.
Vagy megtartom őket a garázsban, vagy nem.
Ha nem, az jó, mert nem foglalják fölöslegesen a helyet.
Ha megtartom, az rossz, mert fölöslegesen foglalják a helyet.
Majd bolond lennék megtartani őket.      
***
PS. 1. MICSODA KÜLÖNBSÉG: Ha azt mondom: az autóm levizsgázott, az azt jelenti, átment a műszakin.
Ha azt mondom, az orvosin levizsgáztam, az azt jeleneti, hogy bevonták jogosítványomat.       
 PS.2. Az Arcanum cég digitalizálta A Szív folyóirat 1945-és 1951 közötti évfolyamok számait. Jó hír a jezsuitáknak.   

Napjaink híre, hogy a németeket az áramkimaradásokra készítik fel, a fagyok elleni védekezésre, ha nem volna mivel fűteniük télen. Ez viccnek elmegy, de sajnos komoly. Na, nem kell tartaniuk attól, hogy nem kapnak tüzelőt vagy gázt. Egy frászt. A meggondolás mélyén az érzékenyítés áll. Lesz energiaszolgáltatás, csak horribilis összegért. A propagandát benyalva mindenki fel fog lélegezni, s tán még örülni is fog annak, hogy ha mindjárt magas áron is, de kap fűtenivalót.
***
A nemzetközi helyzeten kívül a hazai helyzet is fokozódik. A tűz közelében melegedő összefogással dicsekvők újabb támadása a felügyeletük alatt álló ingatlanok ellen fordul. Valójában a köztulajdont kívánják elprédálni a jóljártjánosok meggazdagítása céljából. Ez az eljárás értékelhetetlen az etika szempontjából. De hát kit érdekel ma az etika?
***
Új gépirat az asztalomon. A korrektúrázást elkezdtem, mert egy barátommal készült interjú, és egy másik barátom megkért, hogy nézzem már át.
Nézem.
***
Tegnap azzal szórakoztam, hogy a Grace és az Il silentio c. zenét lekottázzam Levi unoka kedvéért, hogy megtanulja őket fújni. A háromoldalnyi kottát emailen küldtem át nekik, hogy ha tudják, nyomtassák ki a fotókról.
Lehet, hogy nem nyitották meg a fiókot? Még nem jött visszajelzés róla, hogy ott van az anyag. Titkon arra gondolok, hogy a drótposta, mint műfaj, kezd kikopni az okostelefonok korában. Lehet, hogy csak ritkán nézik meg fiókjukat a fiatalok.
Végül is elvihetem nekik legközelebb a kitépett kottalapokat.      

Öt cikk megírását vállaltam a következő belső lapunk számára, s közülük hármat megírtam. Négy ünnepi kötetbe kértek tőlem megemlékezést, rendre megkapták, s az anyagok nyilvánosságot kaptak. Írtam egy esszét egy antológiába, már igen régen, de az mintha nem akarna megjelenni, pedig vastag kötetnek Ígérkezik az opus. Kefelevonatát megkaptam vagy fél éve. Úgy látszik, a covid teljesen átrajzolja életünket.
Most egy kis pauza látszik, ami az újabb írásokat illeti. Viszont az említett kefelenyomatot olvasom kedvemre, mert igen változatos tematikájú anyagok jelentek meg benne. Ű
Átlapoztam a III. osztályos középiskolásoknak írt Irodalmi szöveggyűjteményt.
Az első megállapításom, hogy bár rendkívül artisztikus írásokat foglal magába, az általános hangvétele a letargia. Egy Csáth Géza novella viszi el a prímet (A kis Emma), amely arról szól, hogy iskolás polgárgyerekek először néhány állatot akasztanak fel a padláson, utóbb egyik kis társukat. Ez a horror semmiképpen se való a tinigyerekek asztalára. De Tömörkénytől is hervasztó elbeszélést hoz: Valér a földbe megy. Érthetetlen, merthogy hatalmas választék állt volna a szerkesztők rendelkezésére. Érthetetlen, hogy ezzel a nyomorult történettel adóznak a jeles író emlékének. Ady és Babits bőséges helyet kapnak, méltán. Móra Ferenc egy sort se. Méltatlanul. Ifjúságunk jobbat érdemelne.
***
Ma volna évfordulója a NOSZF-nak. Valaha az előre írt ünnepi beszédek rendre így indultak. „Immár a ………. -dik alkalommal emlékezünk meg a…”
Ma pedig azt írhatom: Immár nem emlékezünk meg…
Miért?
Mert nem volt se nagy (erőszakos eszmeiséget hordozott),
se októberi (november 7.),
se szocialista (bolsevik),
se forradalom (puccs).
Hát ezért.
***
Az is bolond ember, aki olyan kalappal akar köszönni, amilyen nincs neki. A közmondás ugyanis így szól: „Mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van neki.”
Az én kalapom olyan, amilyen. Az én fotótémáim olyanok, amilyenek, s főleg vissza-visszatérők. Hogyne lennének, amikor ismételten azokat a helyeket keressük föl, ahol már annyiszor jártunk. Fotózni viszont szeretek.
***
Bocsássatok meg, amiért az előbbi mondás analógiájára egy pimasz közhely jutott eszembe. Így szól: „Mindenki a maga feleségével táncoljon! Én is a maga feleségével táncolok.”
            
 
 

Halottak napja környékén is ki szoktunk menni a temetőbe, rendbe tenni az elgazosodott, avar alól alig kilátszó sírokat.
Ma is ez történt.
Mivel idén aligha fogunk még egyszer találkozni, három nevezetes napját ünneplő húgom kapott egy-egy könyvet, amelyek elég könnyűek ahhoz, hogy ne legyen terhes hazacipelésük.
A szokott öt sírt a szokott sorrendben meglátogattuk. Készült néhány fotó is.
Majd hazatérve folytatódtak a találkozások.
Immár sógorom hozott egy könyvet nekem, amely az idegen szavak használatát óhajtja kiküszöböltetni a lehetséges mértékig. Ez pedig a húsz éve megjelent Magyarító könyvecske.
Elfogadom igazát, mert amit szép magyarsággal is ki lehet fejezni, azt írjuk, mondjuk magyarul.
Néhány szócikket fellapoztam benne.
A legtöbb idegen szóra akad megfelelő (frappáns) magyar kifejezési lehetőség.
Így jutottam el a már néhányszor tárgyalt projekt szóhoz is.
Érdekelt, hogy sikerül-e neki (Molnos Angéla) az eredeti értelmével azonos értelmű magyar szót találni.
A szerző próbálkozik. Ilyeneket kínál: terv, tervezet, ajánlat, javaslat, hosszú távú elképzelés, építészeti, kutatási, v. más munkaterv, megbízás, tevékenység, nagyobb munka, feladat, vállalkozás.
Türelemmel végigolvastam ajánlásait, és arra jutottam, hogy egy-egy részletet ragadnak meg a kategóriák a projekt fogalmából, s esetileg hasznosak lehetnek alkalmazásaik, ám nincs jelenleg olyan szó, amely a két szótag tömörségével visszaadná a projekt jelentéstartalmát. Még az utolsóként sorolt vállalás áll legközelebb ahhoz, amit a projekt jelent.
A projekt ugyanis egy elkészítendő valami létrehozásának az egészét kifejező szó, a tervezést, a logisztikát, a kivitelezést, az ellenőrzéseket, az átadást, a szerződéseket mind-mind magába szívó fogalom.
Sose volt új magyar szóval lehetne csak helyettesíteni, de ez a szó tudtommal mind ez idáig nem született meg.
Kicsit úgy vagyok vele, mint a kopaszsággal küszködő emberek.
Problémájukra van vagy harmincféle csodaszer, ám egyik se gyógyítja meg a betegséget.

Ma vittem könyvet a könyvmegállóba, mely tele volt könyvekkel, s melyekből egyet se hoztam. Lohad az újabb olvasnivalók iránti buzgalmam. Még két könyv érdekelne: A Földrajzi nevek etimológiai szótára. Ez azért, mert mindig is érdekelt, hogy egyes nevek (közismert emberek) vezetékneve mit jelent magyarul. Teszem azt Wagner, aki Kocsis, aki Kucsera, aki Carter stb. Vagy tulajdonnevek: János, aki Iván, aki Sean, aki Johann, aki Jan. Vagy Miklós, aki Nils, aki Nyikoláj, aki Niké.
Ugyanígy érdekel, hogy egy város neve mit jelent. Mit a Kecskemét, a Chernelháza-Damonya.
A másik mű Simonyitól A fizika kultúrtörténete. Ez pedig azért, mert a maga nemében egyedülálló. Szépen megformált mű, amely igényes kivitelű, és alapos részletességgel veszi sorba a fizikatörténet egyes epizódjait. A világon nincs még egy ehhez fogható szellemi csemege.
Más kérdés, hogy nem voltam igazán jó fizikából. Az elmélet még csak ment, de a fizikai számítások rendszere valahogy sose állt össze bennem. Nem szerettem a fizikapéldák megoldását. Nem is sikerült maradéktalanul megfelelnem a feladatok kihívásainak.
Mégis érdekes így összegezve érthető ábrákon szemlélni eme tudomány megállapításait, kutatásai eredményeit.
Mivel ezek eddig most se voltak kitéve a polcokra, üres kézzel jöttem haza. Valamikor áhítattal néztem az Új Magyar Lexikon tekintélyes köteteire, ma sajnálnám tőle a helyet a könyvesállványainkon. Nem vonz a nyolc kötet, noha többször rendre ott találtam őket a könyvmegállóban.
Nagyot változott a világ az okos eszközök megléte óta. Nem versenyezhet velük egyetlen könyvtár se a hozzáférés gyorsaságát és hatékonyságát tekintve.
Tudom, és nem is vitatom, más érzés egy könyvben lapozgatni, mint egy képernyőre meredni. Ám más egy control+F-et nyomni, mely a keresett szót elővarázsolja a nyitott fájl egészéből, ahányszor csak előfordul a szövegben. És megint más egy könyvtár anyagából előkeresni a kívánt kötetet, és lapozgatás, bele-beleolvasás alapján kikeresni a minket érdekló szót, szövegrészt.           

Tegnap esti hír, hogy az osztálytalálkozón legfittebbnek mondott J. barátunkra epeműtét vár. Mások elhunytak. Mai info az a levél, amelyet Billtől kaptam. Korabeli tablónk csak azonak a fotóját hozza, akik elhunytak. Nincsenek kevesen, tizenhárom diáktársunk néz velünk farkasszemet. Igazából 14, ha a velünk egy évet lehúzó Balsai Istvánt is ideveszem. Mint írtam, elhunyt az a kardiológus (R.I.P.) – nálam fiatalabb – aki az utóbbi időkben kezelt, és akinek a tanácsára 16 kilót leadtam, és aki további 15 kiló ledobását kérte. Ez egyáltalán nem sikerült eddig, inkább felvettem kis súlytöbbletet. Ő már nem kéri rajtam számon, de én még magamon igen. Fontos lehetetett kérése.
Ma 65. évfordulója, hogy Kádár és Münnich F. ránk húzták a szovjet intervenciót, akik a Forgószél nevű hadműveletbe kezdtek, azaz háborút vívtak országunk ellen, mégpedig a II. Vh óta a legnagyobb hadsereget a nyakunkra küldve. Az történt, ami egyszer már Petőfi korában.  „Sok volt az ellen, győznünk nem lehetett.”
Ma reggel megjelent Mi, s vitte a kocsimat. Du. megjött Párizsból M. unoka. Mi-vel az utcán összefutottak.
Én meg elinaltam a szakrendelőbe, mert aktuális nyaki doppler-vizsgálaton vettem részt. Hála Istennek itt nagyobb baj nincs, kisebb meszesedés igen, de ez az agyi vérellátást nem zavarja. Lehet, hogy a nyakam túléli a többi testrészemet? 
Ma megnyomott a melegfront. Estére megizzadtam. Ebben benne lehet az is, hogy többet ittam, mint elég lett volna, de ki tudja, mikor mennyi az elég.
Jó szándékom ellenére sem szeretem a vége-hossza nincs szappanoperákat. Folyton ölik egymást a hadastyánok, összeesküvések követik egymást. Tízmásodpercenként hangzik el, hogy Felség, Felség, így meg úgy. Sűrűn hangzik el, hogy vonja vissza, felség. Meg hogy „megértette”? meg hogy „mire vár”? Ha magyar film lenne, és szlengben válaszolnának, az utolsó kérdést azzal egészítenék ki: Mire vár, Lódobogásra? Vagy mire vár? Pirított hógolyóra?
Egyébként a tévéműsorok nekem túlságosan átpolitizáltak, egymásnak feszülő nézetek akarnak maguk mellé állítani, noha egy évtizede tudom, hogy kikre fogok voksolni. A másik állandó téma az oltópontokon osztott oltózkodási lehetőség reklámja naponta x-szer. Nem érdekel. Három „vak cinán” vagyok túl, nincs már mit tennem. Minek nézzem a tévét? Ránk eresztették a virnyákot, és meglehetősen tehetetlenül kell végigélnünk milliók pusztulását. Ennek sose lesz vége? És ha teszem azt vége lesz mégis, mi a garancia arra, hogy világtól elfajzott brigantik nem zúdítanak-e ránk egy újabb halálos nyavalyát okozó izét.           

Ma elég sokat írtam, ezért eddig nem értem rá írni. E
z épp olyan jól hangzik, mint hogy „egész nap az életről olvastam, ezért nem értem rá élni”.
De félretéve a viccet, megírtam egy cikket, megfejtettem számos rejtvényt, volt amelyiket fejben, a kulcssort nem kellett apránként beírt szavakkal kihámozni. Azonnal beláttam.
Egyébként érdekes tapasztalatom van a mozaik típusú keresztrejtvényről.
Ameddig össze nem áll a betűcsoportokból álló szókép-háló, addig értelmezhetetlen betűhalmazok csupán. Értelmet akkor nyernek, amikor megfelelő sorrendben kerülnek a helyükre.
Ehhez hasonló élmény a kirakós játék elemeinek képpé varázslása. A szín- és formapacnikból tárgyak emberek, tájak alakulnak harmonikus rendet alkotva.
Elbűvölők a nagy költők nevével lepra-sebeséggel terjedő bénácska netes idézetek.
Nincs kedvetek gyártani efféléket?
Rontsuk el jól a klasszikusokat! – kéri fel olvasóit keringőre Lackfi János, a költő.
Volt kedvem.
Sebtében ezt írtam:
Elhull a virág, el is romlik az étel,
felhagyhatna már a covid a léttel.
Ilyet számtalant lehetne írni, de igazán jókat csak az arra születettek képesek összehozni.
Karinthyról beszélek.
Az Így írtok ti tele van zseniális versparódiákkal. Ilyenre csak az képes, aki ismeri a költők műveit, és bele tud állni észjárásukba.
Itt csak egyet írok ide tőle. A kínai versírást karikírozza függőlegesen lepergő szavakkal (s hogy mi is értsük, magyarul). 
Most
abbahagyom 
a
versírást,
mert
eszembe
jutott valami.
Ezt überelje valaki, ha tudja.

Itt is összeér az ég és a föld, pontosabban, akik a földben nyugszanak, azok odaát élnek. Innen nézve obskúrus minden, csak a hit világít be amoda. Onnan nézve persze egészen más lehet, de azt sem tudjuk, hanem hisszük, hiszen még senki nem jött vissza onnan.
Hisszük, mert aki kinyilatkoztatta, hiteles, sőt a leghitelesebb, sőt-sőt egyedül ő az abszolút hiteles.
Mindenkinek vannak felmenői, és lemenői. A lemenők érkezése egyértelműen boldogító valami, különösen, ha nincs nagyobb zűr a világra érkezése körül.
A felmenők halála gyászt vált ki az itt maradókból. Űrt hagy mindenki maga után. Távoztával nincs ki a létszám, hiányzik (ha igazoltan is) a személyisége, nem tehetjük fel neki korábban elmulasztott kérdéseinket.
A nagyobb család gyermekeimből, házastársukból, nászainkból, unokáinkból állnak. Elgondolkoztam rajta, hogy ahol nagy a család, ott több haláleset is fog előfordulni. Nem érdekes? Örülünk minden újabb jövevénynek, a bővülő nagycsaládnak, s bánatosak leszünk az arányos veszteségek megélése alkalmával. Mert az egyetlen halálbiztos valami a halál, amely mindenkit utolér, kivéve az elragadtatott Illést, vagy aki csupán elszenderedett.
Mert Petőfi Pató Páljának megkérdőjelezhető az igazsága: Életem, ha elpipáltam, mennybe visznek angyalok, én magyar nemes vagyok.
A halottak napjának bizarr aktualitása, hogy ma telefonon időpontot kértem a kardiológiára, mert Sz. dr. visszarendelt kontrollra. A recepció szűkszavúan annyit mondott, hogy 10-e után lehet időpontot kérni decemberre, de Sz. doktorhoz szólót már nem. Kérdeztem: Miért? Elment?
A válasz mellbe vágott: Mert Sz. dr már nincs közöttünk.
A jó orvosra emlékezve visszaidézem, hogy mivel búcsúztunk. Ő azt mondta, hogy jöjjek fél év múlva, mert én megérem. Értetlenül néztem rá. Arra utalt, hogy ő már nem lesz közöttünk.
Valamit jól tudott. Isten nyugosztalja!
***
Micsoda kontraszt. Egy ilyen napon jönnek a kéretlen elismerések. Nem szoktam ezeket mintegy jelvényként használni, jelképesen kitűzni blogomba, de ez egyszer megteszem. Fotóimhoz írt kommentek az USA-ból. Rokonom szintén fotós volt egész életében. Ő írja ma:
Everyone can look. But not everyone can see. Miklòs sees. Egy másik fotó alá:
I hope you’re saving these fir an exhibit! Truly amazing images. Megint másikhoz:
Astonishing. És még:
Love it!. Majd:
Masterpiece! No, really!...More art from the Master.
Ugyancsak ma érkezett válasz a lapszerkesztőtől:
…Kicsit nem tudtam, mit lehet kihozni a "…"  témából" - teljesen feleslegesen.
Kicsit zseniális [az írásod]! Légy áldott!


     

A mai ünnepi mise olvasmánya Szent János leveléből való: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van. És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő is.”
Kell még valami felvilágosítás?
Nem.
Általában nem kedvelem a litániákat, mert valahogy nem a korunk életritmusára és nem a ma nyelvén íródtak. Ha a Mindenszentek litániáját lamentálják, mégis valamiféle ünnepi hangulat fog el. Az énekesek hosszan és méltósággal sorolják a kanonizált szentek neveit, akik közül soknak ismerem az életét. S rendre válaszolják a hívek: Könyörögj(etek) érettünk!
Van ebben valami időtlen, van ebben valami lelki kapocs, az élők a holtakhoz, a leendő üdvözültek a garantáltan jó helyen lévőkhöz. A múlt és jelen az immanens és a transzcendens adnak találkozót egymásnak. Egyedül azok nincsenek jelen, akik ezután fognak születni, szentté lenni.
S. kérdezi, milyen szentet szeretünk? Válaszom ez volna: Azok a szentek állnak hozzám közel, akikről nemcsak szuperlatívuszokat olvasok. Hanem akiknek megmutatják esendőségüket is amellett, hogy kiválóságaikról is értesülünk. Mire gondolok? Karol Wojtyla visszaemlékezéseiben megemlít egy kínos incidenst. Történt, hogy egy zsákfalu plébánosát, jó barátját kereste fel, s addig-addig beszélgettek, míg csak el nem ment az utolsó busz is. Így Karol kiállt az országútra stoppolni. Közben nagy zuhé kerekedett. Wojtyla hosszasan állt, amikor egy katonai teherautó megállt mellette. Kiszólt a belügyis sofőr: Ugye, maga békepap? Az ázott pap rábólintott, mert szerette volna, ha felveszik. Nem ez történt. A sofőr rákiáltott: Ha maga békepap, akkor csak ázzon itt tovább is. Azzal elhajtott.
Lám, az egyszeri botlás nem fektette kétvállra a későbbi pápát.  Ma Szent II. János Pálként tiszteljük.
Róla mondtam magam is halála idején a tévé előtt ülve. Ez az ember szent. Subito sanctus.