Mickey webnaplója

Jó harminc élve lakunk itt, jó körülmények között, szép természetközeli miliőben, az első emeleten, amely mivel rézsűre épült a ház, a déli traktusán igazából második emeletnek a magassága. Alul a lakásunk alatt magasföldszint, alatta garázs szint van. Erkélyünk alatt kb. hatméternyi mélységben grünbeton van terítve. Ide esne le, aki leszédülne az erkélyről. Persze az magától nem megy, mert elég magas mellvédje van. Viszont egy szilaj, meggondolatlan gyerek – ki tudja – utána ugorhat a kirepülő labdának, lufinak stb. Ez sose volt így, de mindvégig kísértett a lehetősége. Kokettáltunk azzal, hogy unokáink védelmében dróthálót feszítünk az erkély famellvédje fölé. De sose tettük. A kilátást torzította volna, s magunk börtönben éreztük volna magunkat miatta. Így, mivel legidősebb unokánk 24 éves, a legkisebb pedig nincs egyéves se, folyamatosan őrköd(t)ünk felettük jelenlétünkkel, nehogy baj érje őket.
Fürdőzéskor még fokozottabban fennáll a veszély. Ez igaz a balatoni fürdőzéskor, igaz a strandok használatakor, és igaz a kisebb, felfújható kerti medencék esetében is. A felügyelő felnőtt, pl. nagyszülő nem lehet eléggé figyelmes. Egyik gyerek elcsatangolna, a másik pancsolna, egyik a part mentén tücskörészik, a másik nem tud ellenállni a víz vonzásának. Egyik szépen labdázik a vízben, a másik állandóan alámerülne a felkavart iszaptól teljesen átlátszatlan közegben. A nagyszülő pedig érzi, hogy haja egyre őszebb lesz. Úgy érzi magát, mint a kezdő sofőr, aki szeretné, ha tíz szeme volna, de az oktatója szerint az is kevés néhány forgalmi szituációban.
***
Élni életveszélyes a pandémia miatt is.
Alapból az a szlogen járja, hogy oltassuk be magunkat.
Elég sok hívet vonzott az ellenvélemény is: Aki beoltatja magát, kísérleti nyúl, aki keserves kínok között fog elpusztulni záros határidőn belül.  
Ma ennek az ellenvéleménynek az ellenvéleményével találtam szembe magamat. Akik nem oltatták be magukat, azzal kell számolniuk, hogy ők a kísérleti alanyok, hiszen az esetleges fertőzésnek és – akár súlyos kimenetelű – következményeinek jól megfigyelhető sokaságát képezik.
Óhatatlanul az a circulus vitiosus jut eszembe, amely a Ludasban jelent meg a múlt században. A képes vicc első képén egy tiszt pálcával bök a falra feltett ábrákra s magyaráz: Rakéta. – Rakétaelhárító rakéta. – Rakétaelhárító rakétát elhárító rakéta. – Rakétaelhárító rakétát elhárító rakétát elhárító rakéta. A következő képen két tagbaszakadt muki jelenik meg kényszerzubbonnyal a kezében, s elviszi a tisztet.    
Élni életveszélyes.
***
Tegnap írtam a mnemotechnikai szörnyszavakról, amelyek viszont összegyűjtik az egy fogalomkörbe tartozó részeket. Emlékeztetőül: aimoszanföv, bétetjú.
Most megtetézem még néhánnyal: A Szovjetunió tagköztársaságait fogja csokorba. A bűvös szó:
AZÖRKATÜKIÜZTABOR
Nevezetesen: Azerbajdzsán, Örményország, Kazahsztán, Türkménia, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Tadzsikisztán, Belorusszia, Oroszország. Érdekes hogy csak kilencet, pedig tizenöt volt. Amik kimaradtak: Észt, Grúz, Lett, Litván, Moldova, Ukrán szszk.-k. Mondjuk: GÉMULL.
A keresztes dúrok sorrendjét mutatja 0-tól 7 keresztig emelkedő sorrendben ez a mondat:
Cérna Géza Diót Árul, Ezért Helypénzt FISZet CISZ.
A német variáns G-ről indít: Geh Du Alter Esel, Hole Fische! (Ugye: Eredj, te vén szamár, hozzál halat!)    
A Bés dúrok sorrendje: Feri Bőven Eszik, Asztal Deszkán Gesztenyét.
Érdemes lenne a hasonló céllal készült műszavak egy helyre hordása, hogy aki valamelyiket meg akarja jegyezni-tanulni, megtehesse.
***
Nyár vége ősz közeli idő van. Éjszaka újra ciripelnek a tücskök.

Hatévesen megtanultam a latinbetűket írni, olvasni, kb. nyolcévesen a kottát is írni, olvasni, felsőtagozatban a cirillbetűket, s párhuzamosan felismerni az írott gótbetűs szövegeket.
Mivel a könyvmegállóban nemcsak szövegekkel telt könyvek vannak, hanem olykor egy-egy zenei csemege is, ezekre alkalomadtán lecsapok. A most fellelt kötet a Kulcs a muzsikához c. tankönyv mellé rendelt Énektár 2. c. kötet. Nem számoltam egyesével, de kb. ezer dallamot és dalszöveget gyűjt össze, hogy a tini korosztály alapvető zenei műveltségét alátámassza minőségi muzsikákkal.
Népdalfajtákkal kezd, más népek dalaiból válogat, egyházi énekeket közöl több felekezettől merítve, kánonokat rögzít bőséges számban, műzenei szemelvényeket hoz.
Nos, hozzáláttam a dalokkal való töltekezéshez, és ma be is fejeztem a 290 oldalas zenedarabgyűjtemény olvasását. Mert mint írtam, a kottát olvasni is megtanultam Kodály követői jóvoltából. Nagyon megszerettem a színvonalas zenék és az általam már ismert énekek szövegének felfrissítését kínáló kötetet.
A kiadvány 5. kiadásként 2002-ben jelent meg. Igazi kincsesbánya. Szerkesztői Pécsi Géza és Uzsalyné Pécsi Rita. Alighanem gyengébben muzsikált még a magyar gazdaság annak idején, mert sárguló környezetbarát papírra készült, megjelenését négy szervezet támogatta, mégis kénytelenek voltak a kiadvány anyagát olyannyira sűríteni, hogy az olvashatóság határán mozog sok kottakép. Különösen is a félhangok felismerése nehéz, hiszen a kottafeje elvileg üres karika, szemben a negyedkotta telt kottafejével. Ám ez az alkalmazott technika miatt olykor alig észrevehető.
Mégis örülni kell ennek a széles zenei anyagból merítő összeállításnak, mert a maga nemében egyedülálló és roppant értékes.
Mindenkinek ajánlom a vele való megismerkedést, aki messzetűnő gyermekkorában még találkozott a magyar népdalkinccsel s a klasszikus meg egyéb komolyzenével.      
Sok örömet találhat a feldolgozott anyagban való elmerülésben.
***
Ránézek egy kottaképre. A négy szólam egymás alatt sorakozik. A szólamok kezdőbetűjét sorolja rendre: SATB. Szoprán, alt, tenor, basszus. Olyasmi a betűkép, mint a satöbbi. Mnemotechnikai szó.  
(Akinek ismeretlen ez az idegen szakszó, annak gimnazista koromból emelek ide példát. Megtanultuk, hogy az AIMOSZANFÖV szószörny az életjelenségeket juttatja eszünkbe: Anyagcsere, ingerlékenység, mozgás, szaporodás, fejlődés, öröklékenység, változékonyság. A BÉTETJÚ pedig a Lélek hét ajándékát: bölcsesség, értelem, tudomány, erősség, tanács, jámborság, úrfélelem.) Sok ilyen van, vagy csak volt. Talán már ki is ment a divatból.
Mindent IS tud az okostelefon.   

Szent Istvánkor a hegyi beszéd vége olvastatott fel. „Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja… A nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,24 skk.)
Azért érdekes ez a rész, mert általános érvényességén túl saját életünkre is igaz.
- Sose felejtem el, hogy Nagykamaráson láttam azt a gőzmalmot, aminek a mechanikusa, kezelője nagyapám volt. Sajnálom, hogy nem fotóztam le a gépet. Azóta talán már nincs is a helyén.
- Arról a házról sem maradt meg az a fotó, ahol első 10 évemet töltöttem, s amely az egész épületet mutatta. A kelenföldi lakótelep építése miatt elbontották a „cifra villát”. (Albert u. 139.) Sajnálom, hogy nem vigyáztam jobban a fényképre.
- Öröklakásunk a Pók u.-i ltp-en van. Az eredeti 12 tulajdonosból 30 év elteltével immár csak kettő maradt a helyén. Szembeszomszédunk fia, Csabi már régen kirepült, amikor szülei eladták a lakásukat. Egy alkalommal arra kért bennünket, hogy legalább mi ne adjuk el, s hadd jöhessen el néha-néha hozzánk, ha honvágya támadna. Még érdekesebb, hogy francia unokánk is ragaszkodik hozzá, el ne adjuk azt a lakást, ahol gyerekkorának nyarait töltötte, s ahová ő haza-hazajár. Komolyan felvetődött a  kintiekben, hogy megveszik tőlünk, ha mi kisebbe akarunk menni, vagy bárhová.
Tamási Áront idézem: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
Van hát e világi hazánk, és van Isten országa, ami maga a sziklára épített ház.
***
Egy másik téma is foglalkoztat. Jelenleg 11 unokánk van. Nemrég olvastam, hogy a gyerekek képességei kibontakoztatásában valamiért a szülők közül az apák szerepe a meghatározóbb. Esetünkben – ha felmenőmet nem számítom, négy apáról lehet szó. Saját magamról, akinek valamiféle hatása lett a gyerekeire, valamint unokáim estében még három apáról, akik szerepe meghatározóan fontos unokáink jövőjét tekintve.
Talán az olvasottak miatt is reagáltam egy posztra az ide másolt kommentemmel: „fontosnak vélem a szülők pozitív magatartását az utódok kreativitásra nevelésében.
Mire gondolok?
A gyerekek alkotókedvét támogatni kell, s biztatni őket tehetségük kibontakoztatására. Túlzásokba nem kell esni, csak a tényleges teljesítményeket elismerni, de ezek létrehozására serkenteni kell őket. A nem konformisták között sok az eredeti alkotó. Filmesekről hallottam, hogy a szerepre kiválasztott gyerekek egyik feladata a felvételiztető fenéken billentése volt. Aki nem merte megtenni, már ki is esett a rostán.”
Ehhez csak annyit fűznék még, hogy ha egy gyerek nem a tehetsége mentén kupálódik, az nem hoz számára kirobbanó sikert. Csak átlagos énekes lehet, aki nem termett szólóéneklésre. Ha látod a gyerekeden, hogy nem ambicionálja azt, amire képzést kap, érdemes időben váltani, s rátalálni a tehetségéhez kapcsolható területre. Lehet egy gyerek filozofikus, csinálós, kísérletező, társaságra nyitott, zárkózott, grafomániás, rajztehetséggel megáldott, s ki tudja, még miféle. A szülő éber szeme észreveszi ezeket, s ha nem, a pályaválasztási tanácsadó rutinja.
Azért fontos ez, mert csupán egy életünk van. 

ugyanis az utolsó kötetében nagyon sok, nekem tetsző grafika található, amelyeket szeretnék megmutatni. Mint írtam már, szövegeiben még magához képest is igen sok az ismétlődés. Ez korából következhet, de sajnálom, hogy nem akadt lektor, aki meghúzta volna a vaskos kötetet. A kevesebb több lett volna ebben az esetben.  Most idézek még búcsúzóul néhány mondatot PP-től:
- Üdvözöl volt diáktársam. Ígéri, hogy meglátogat. Be kár! Mert húszéves kori arca maradt meg bennem. Egy találkozás szétrombolhatja a valamikori fiatalságát, s lesz belőle, mint magam is, 80-as aggastyán. Az osztálytalálkozók velejárója. Aki tart a felismeréstől, tartózkodjon a találkozóktól.
- Tegnap még fiatalok voltunk, s ma már bottal botorkálunk. Holott szívesebben hajtanánk vele a Cerberus kutyáját. A botorkálásból nagyon ritkán van felállás.
- Miért nem élünk idő nélkül, mint az állatok? Megelégedve az este szépségével és a hajnalpír ragyogásával? Miért akarunk mindennek a végére járni? A vég sejtése nélkül talán boldogabbak, de szerencsétlenebbek lehetnénk? Költői kérdések. Mivel pap, meg nem fogalmazott válasza egyértelmű.
- Az embert az ötvenes évek elején könnyen amerikai ágensnek titulálták. Az áldozatokat azonos elbánásmóddal intézték el. A kínzásoknak csak a beismeréssel szakadt vége. Az ütés, verés, erőszak, pszichológiai ráhatások a tárgyalótermen kívül használtattak. Nincs mit hozzátenni. Így volt.
- Az ember kisajátít egy helyet, kertecskét villával… ide húzódik vissza s éli meg szúnyognál és muslicánál rövidebb szerelmi életét. De a 80-100 év végére megelégszik egy koporsónyi hellyel, esetleg urnával. Az elhalkulás nem megy magától. Meg kell csinálni.
- Az önző jóleső biztatása: mozdulj már betegágyadból, megígérted, hogy portrét festesz rólam. A nyugdíjasokat többnyire az unokákkal való foglalkozás élteti, vagy más hobbi.
- A fegyvergyáros és mérnökei, akik lelkiismeret-furdalás nélkül gyűrik zsebre dollárjaikat, így riposztoznak. Ha becsuknánk a gyárak kapuit, millió munkás kenyértelenedne el. A hadiipar jár élen a technikai fejlődésben. Kár, hogy így van. A fegyver csak gyilkolásra szolgál. Ördögi találmány mind. Én nem gyártanék. A pápa is óva int a fegyvergyártástól mindenkit.
- Mind vétkezünk, csak másként, mint az általunk vádlottak. Ez igaz. Mégis pletykálkodunk, rágalmazunk, mások hibáit a hátuk mögött kibeszéljük. Így ártunk neki, mert nem tud védekezni. 
- Minden bolygó más. Az űrkutatás nyilvánvalóvá tette. Isten ezeket is a maguk változatosságában működteti.
- A jövő buzdítók nélkül el nem indulhat. A jóra serkentés alapvető szülői kötelesség.
- Hazatértemkor…szabad volt az út a kalocsai nővérek otthona felé. Végezetül hadd említsem ide a velük kapcsolatban, hogy legelső kellemetlen találkozásom az óvodában zajlott le. Mindegy, hogy miért, az első tíz perc után nem engedtek ki az udvarra, helyette a sarokba állítottak. E női renddel való találkozás mintegy keretbe foglalja hosszas életét.
***
Eddig szólt könyve. Most végső konklúzióként ide írok néhány sort:
Prokop sok igaz meglátását rögzítette papírra.  Örömmel elfogadtam őket.
Sok kritikát is gyakorolt. Egyesekkel azonosultam, másokkal nem.
Leírt jelenségeket, melyek egy részéről kiderült, hogy tévedés. Festő, maradj a palettánál.
Igen sokszor ismételte magát. Utóbb már egy könyvön belül is. Kár. (lektorálás)
Az általa kritikával szemlélt személyek egy részét személyesen ismertem. Ezért a bírálatokat nem mindig fogadtam el eltérő aspektusunk miatt. Férfi betegség az önmagát tévedhetetlennek tartó mentalitás?
Nagy érdeklődéssel olvastam PP élete utolsó szakaszáról szóló beszámolóját. Szeretem, ha valaki elém éli a várható folytatást.
Van, amit követendőnek, van, amit elutasíthatónak ítélek. 
Mindent egybe véve is azt vélem, hogy gazdag életművet hagyott ránk ez a pap - festő - író ember.
Nyugodjék békében!

Benne vagyok abban a korban, amikor mások már sűrűn díjazottak, akikről megemlékezések készülnek, akik részére ünnepi kötetet szerkesztenek, akik talán nem is igénylik ezeket a törekvéseket. A csillogásba is bele lehet fáradni. Tehát közismert kortársaim kerek évfordulójára felkérnek egy-egy emlékezés megírására. Eddig öt felkérést kaptam, közülük négy elkészült, legalábbis részemről.
Érdekes érzés lehet az ünnepeltekben szembesülve a régmúltra emlékezők írásait olvasgatva. Viszont a korosodással párhuzamosan egyre fárasztóbb lehet a gratulációk fogadása s ünnepségek szervezése.
***
Testvéri találkozó volt tegnap. Ami megragadott. I. imádkozik a beoltottakért. Sokan imádkozhatnak azokért, akik nincsenek beoltva.
Egy falvédőszöveg különös megidézése jutott eszembe, amin egykor anyánk mulatott. Öccse nem kifújva a levegőt, hanem belélegezve hörögte falvédőjük szövegét: Pompás uzsonna az asztalon.
Meglehet, azért jutott eszembe ez a különös szamárkodás, mert az asztalon csakugyan pompás uzsonna várt bennünket, természetesen falvédőszöveg nélkül.
A trakta még ugyanolyan bőséges, mint valaha, de fogyasztásunk mértéke csökken. Nincs már szükségünk kalóriadús ételekre, italokra.
Szerencsére a meleg is alábbhagyott, s kifejezetten kellemes szél szellőztette át a fővárost. Sokan mászkáltak az utcákon, immár nem kellett a párakapukat működtetni.
***
Hazafelé jövet meg-megálltam, mert nem álltam meg, hogy ne készítsek fotókat a régi és az új épületekről. Most mondjam azt, hogy a régiek a szebbek, mert arcuk van, mert lelkük van, mert karakterük van. Az újak arctalanok, jellegtelenek, bárhol a világon tömegesen láthatók, üveg hátán üveg- és acél hátán acélszerkezetek, s ahol erre lehetőség adódik, ott egyre magasabb szögletes tornyok meredeznek az égre. 
Ha nem is szépségükért, hanem dokumentálás céljából elkövettem néhány kattintást.
 
  

Amikor alkalmi felkérésre másnak írok, úgy érzem, eleget tettem a napi poszt megírásának.
Pedig nem.
Aztán törhetem a fejemet azon, hogy akkor hogy legyen. Előfordul ugyan, hogy napokig semmi, de annak alapos oka van: kórház, nyaralás egyéb. Ilyenkor huzamosabb szünet következik be. Ezeket nem szoktam előre beharangozni.
Tegnap unokáztunk.
Alig indultunk el autóval, zuhogni kezdett az eső. Aztán útközben a felhők vonulgatásához igazodva hol szemergett, hol sűrű cseppekben esett. Mindenesetre épségben megérkeztünk, s hogy a fiatalok elmehessenek szaniter áruk beszerzésére a még fiatalabbakkal szórakoztunk. Közben azonban szert tettünk arra is, hogy körülnézzünk a kertben. Sok almát levert a kitartó és ismétlődő esőzés. Még lének kicentrifugázhatók az almák – gondolom. Érik a szőlő is, de még nem érett. A naspolya is ígéretesnek mutatkozik. A paradicsom, a padlizsán és a japán fajtájú sütőtök is szépen fejlődik. A diócsemete két termést hozott. Ennyi is szép tőle.
Hazajőve a zárt lakásba a korábbi idők fülledtsége fogadott. Nosza, kereszthuzattal véget vetettünk a beszorult áporodott melegségnek. Jó hatású tud lenni a szél. Sokkal többet tud, mint egy rakás ventilátor.
Francia unokánk (M) szorgalmasan jár az intenzív nyelvoktatásra. Már képes megszólalni, és rövid mondatokba foglalni, amit értésünkre kíván adni. A magyar párbeszéd közöttünk egyre jobban alakul. Alkalmas az információcserére.
Érdekes ember M.
Kifejezetten igényes a szépre. Legyen az épület, ruhanemű, akármi.
Tegnap újra készítettem fényképeket.
Kell az utánpótlás, mert a balatoni sorozatokból lassan kifogyok, s akkor mit osztok meg? A gyerekportrékat semmiesetre sem. Nem olyan időket élünk, amikor ezt nyugodt szívvel megtehetném.
„Nem úgy van most, mint vót régen, más ez a nap fenn az égen.  Más ez a nap, más ez a hóóód, más szeretőm, nem az, ki vót” – mondja az ének, én meg dúdolom.

Ránézek a perseidák szóra. Félreolvasom: Peres diák.
Na, nézzünk meg akkor néhány anagramma-változatot.
Peres diák, peres kádi, diák repes, kádi repes, kiás - reped, diák seper, epres diák, epres kádi, Seperd, Áki!; eres pikád, deres piák, pár kis Ede; Árpi, Deske; erdei… Hagyd mááár abbaaa!
Abbahagyom.
***
Olvasom még Prokopot. Az eddig olvasottakból kiemelek még néhány részt.
- Írástudók agyonkomplikálják az egyszerűt…A búzát arató paraszt és az üllőn kalapáló munkás legyintenek rájuk…. Az elmélet és gyakorlat általában háttal ülnek egymásnak. Mégis – teszem hozzá – egy csónakban eveznek. Széthúzásukat elnevezik demokráciának, a haladást pedig szinte ellehetetlenítik.
A szélhámos … bölcsnek, úrnak játssza meg magát, holott csak pojáca. Saját ügyeiben sem jártas, de beleszól országos vonatkozásokba. Míg a bakon ülsz, ő hátul kényelmeskedik. Minden föladatot kikerül, bármi kötelesség csak púp a hátán néki. Nekem valamiért a közélet jut eszembe, talán mert ott jókat lehet kaszálni semmiért, de meglehet, hogy csupán a média az oka. Akik ott szerepelnek, jobban szem előtt vannak.
***
Jön a tegnapi hidegfront után egy második hidegfront.
Jön a második covid-oltás után egy harmadik oltás. Van, aki úgy nyilatkozik, hogy a negyediknek is áll elébe, ha a még sokkal rosszabbtól megvédi.
Jön augusztus 20. Idén a Mesterségek utcája ingyenes első alkalommal. Már megéri.
Jön utána a szünet vége, az iskola. Miként Fr. vejem öccse emlegette tréfásan Mica fiú előtt kb huszonöt éve. Mícsá iskolá mingyá, hihihá, mingyá iskolá, Mícsá.
Viszont nem jött, és nem is jön idén a Sziget fesztivál. Hála Istennek. Ne is jöjjön soha többé. A hátam közepére se kívánom azt a basszusbrummogást az időnkénti felhorkanásokkal.
***
A zsebmetsző mottója életelvéről a bíróságon: Veszem a dolgokat, ahogy jönnek.

Tegnap felkerestük a fiatalokat P.csabán. Hetek óta nem találkoztunk velük. A kánikulával dacolva autóval érkeztünk (a M. Coltban nincs légkondi). Vittünk magunkkal egy ventilátort, mert náluk az alsó szint felújítása folyik, az emelet pedig nagyon meleg. A dolog érdekessége, hogy az ő ventilátoruk nem indult, beragadt. A problémát régóta ismerem. Többnyire olajozással kikezelhető a rendetlenség. Kértem hát műszerolajt, szétszereltem a szükséges mértékig a masinát, hogy megolajozhassam a bronzperselyeket a tengely mentén. Mellém szegődött Levi unoka, aki látta az egész folyamatot, és azt is, ahogy életre kel a masina. Együtt örültünk az eredménynek. S ami talán fontosabb. A fiú ezután tudni fogja, hogy mit tegyen hasonló esetben. Immár két ventilátor szárította rólunk a verítéket a nap hátralevő részében, hatásukat csak az érkező szél múlta felül.
A találkozást fontosnak értékeltem, mert az unokák közlési vágya úgyszólván kielégíthetetlen. Egyik tornamutatványait akarja bemutatni, a másik a haját vizezi, hogy különféle frizurákkal kápráztasson el bennünket, a harmadik két babát tesz az ölembe s mesét kér.
Meghatódtam azon, hogy R. (3) spontán kezembe nyomott egy héjatlan pisztáciát, hogy egyem meg, mert finom. Búcsúzáskor még két puszit is kaptam tőle.
***
Isten antropomorf s egyben végtelen.
Mindig ébren van. Mindent érzékel. Mindent lát.
A mindig emberi fogalom. Mivel Isten az „idő felett áll” mintegy örökké tartó jelenlétben, felőle nincs mindig, múlt és jövő. Azok csak emberi tapasztalatok a matéria létezéséből fakadóan. Az anyag mozgása időben történik. A megdicsőült test éteri, áthatol az anyagon. Más tulajdonságai vannak, mint az e világi testnek.   
Az Isten háromszemélyű, mégis egy. Az ember vagy nő, vagy férfi. Mind a kettő ember, de mivel mindenkinek neme van, nemtelen ember valójában nincs. Amint ember születik, az vagy nő vagy férfi. Az ember szerelmének gyümölcse a harmadik. (Itt is három az, ami egy.) Egy test lesznek, és ez az életfakadás reményével kecsegtet. A három: férfi, nő, gyerek, amely egy – család.
Az Eucharisztia hasonlóképpen van jelen mint a kenyérszaporítás. A második isteni személy Jézus, aki egy. Mivel minden konszekrált ostyában jelen van, így megszámlálhatatlanul sok alakban jelenik meg. Mégis egy. Ez értelemmel felfoghatatlan.
Az égiekhez küldött imák száma ugyancsak megszámlálhatatlan. Teszem azt a világ különféle pontjain párhuzamosan mondott rózsafüzért vagy egyéb közbenjáráskérést tartalmazó imát az égiek mind meghallgatják. Hogyan? Értelemmel felfoghatatlan.
A kívánságok egy része teljesül más részük nem. Mikor melyik és miért, vagy miért nem? A Gondviselés akarata teljesül, aki minden embernek örök életet szán, s nem örök halált. Hogy mikor mi válik javunkra, immanens világunkból nem követhető.

E poszt alapgondolata VD-től átemelve, aki a mai zsolozsmában találta Szent Maximilian Kolbe  (szombaton volt emléknapja) gondolatát: „Mindaz, ami Istenen kívül van, annyit ér, amennyire Istenre vonatkozik.” Ez VD rajzán megerősítve: Célom elérése valahol a koordinátatengely pozitív hányadában van. Tettem az origóból a célomig húzott egyenes szakasz. Érdeme annyi, mint az x tengelyre vetített vetülete, amennyiben az x tengely végtelensége az Isten valóságába torkollik. (Mivel ez ábrán mutat jól, be kell ismernem: leírva kissé körülményes.)
Ami pedig M. Kolbe vértanúságát illeti, történetét kb. hatvan évvel ezelőtt ismertem meg. Kerényi Lajos mondta el a herminamezei templomban, hogy a nácik tizedelésének lett áldozata az életét feláldozó lengyel szerzetes a haláltáborban. Nem úgy, mint p. Jerzy Popieluszko, aki szintén lengyel és szintén katolikus pap volt, s akit a kommunisták vertek agyon 1984-ben.
***
Most hiába ültem ki hajnalban az erkélyre, úgy látszik, a perseidák ma már nincsenek formában, egy felvillanást se észleltem. A meteorhullás is efemer. Egyik nap még van, a másikon már nincs.
***
Ma megjelent a soron következő lapszámban havi kommentárom. „Meg vagyok vele elégedve”. Azért merem leírni, mert visszaemlékezem egykori lapcenzorunk visszatérő megjegyzésére. NP cenzori véleményét mindig írásba adta, s nemegyszer szerepelt benne: A saját cikkemmel természetesen meg vagyok elégedve. Jót mosolyogtam rajta egykor, miként teszem most saját megjegyzésem kapcsán is.        
***
Prokopot olvasva feltűnt, hogy élesen bírálja az Ostpolitik vatikáni megbízottjának Casaroli bíborosnak a munkáját, amely a kommunistákkal folytatott vatikáni megállapodást illeti. SZF is írt korábban erről. Miután megküldtem neki, azonnal válaszolt, aminek a lényege, hogy ma már árnyaltabban látja a pápa követének a tevékenységét, mint egykor.
A dolog arra a történetre hajaz, amely arról szól, hogy Einstein fizikai dolgozatot írat egyetemistáival, majd egy hónap múlva szögre ugyanazt a feladatsort dolgoztatja ki velük. Egyik diákja szóvá is teszi: Professzor úr, az ön által feltett kérdések ugyanazok, mint amiket egy hónapja feltett. Miért?
Einstein válasza: Igen, a kérdések ugyanazok, de a rájuk adandó válaszok azóta megváltoztak.       

 

Hajnalban csakugyan láttam négy „hullócsillagot”. Mind nagyon határozott, éles felvillanás volt, nemcsak olyan, mintha láttam volna valamit. Nem. Ezek csakugyan meteoritok voltak.
Ehhez ugye az kell, hogy az embernek hajnalok hajnalán nyitva legyen a szeme, méghozzá lehetőleg folyamatosan.
Könnyű a fényképezőgépeknek!
Beállítom időre, s attól kezdve nyitott blendével várja az égi történést. Ám szemem száradni kezd, pislogásra ingerel, aminek időnként nem tudok – nem is akarok – ellenállni. Mindenesetre megvolt az élmény. Régóta várok rá. Korábban hol elaludtam, hol felhős volt az ég, hol hiába lestem, nem találkoztam a perseidákkal.
***
- Mai ihletőm Prokop, mivel sokféléről ír. Leírja, hogy a 90-es években az ostiai lídón suhancok kifigyelték, hogy mikor megy megmártózni a Ligur-tengerbe. Mindenét ellopták. Valahogyan fürdőnadrágban volt kénytelen visszamenni a 30 km-re levő Rómába, ami elég ciki, hiszen mindenki elegáns ruhákban utazik. Nekem is volt szerencsém Ostiához, de a magam szerény motyóját magammal vittem pancsolás közben is. Így nem tűnt el semmim. Csupán én égtem le, mint a Reichstag. Nem sokat aludtam akkor éjszaka.
- A közfelfogás szerint a festőnek találni kell valami egészen egyedit, s azt variálni egész életen át. Ismerek ilyen festőt. Nem Prokop az. A komponisták egy részére is igaz. Vivaldi és Haydn kritikusai azt írják, hogy egyetlen művet írtak, s azt variálták. Ez persze így nem áll, de valami van benne. A H.-szimfóniák hasonlítanak egymásra, Mozartéi nem. A Vivaldi-darabot azonnal fel lehet ismerni stílusáról.
De így van ez a fotósokkal is. Rászállnak egy-egy témára, és megpróbálják más-más fényviszonyok között megörökíteni.
- Saját munkánkat illetően beképzeltek vagyunk. Elismerésre vágyom... Ám munkám öncélú, s ha senki sem veszi észre, szinte hipnotizáltként megyek a magam útján tovább.  Igazat szól. Ilyenek a képei.
- Legalább az ápolónők megmaradhatnának örök fiatalnak. Kellemesebb, ha betegágyunk körül szép üdék forgolódnak, mint parancsolgató, zsémbes, ráncos, tüskenyelvű, kritizáló, mogorva, hervadó ötvenévesek. Jót mosolyogtam rajta. Egyetértek, s az egykori LudasMatyi élclap hangvételében felelek: „Kérését ide írjuk: »A fiatal ápolónők ne öregedjenek meg!«”
***
Balázs Géza nyelvész a szexről oszt meg gondolatokat. Többek között ezt: Egy idős parasztember szavai jutnak eszembe: Öregkoromra elvette tőlem az élet a tehetséget, de legalább a kívánságot is elvette volna. Valamit jól megfogalmazott az idős szántóvető.