Mickey webnaplója

Talán él még a címbeli folyóirat. Most mégse vele, hanem egy kéthetente megjelenő periodikával nézek farkasszemet. Az emailben megkapott példányt sebtében elolvasom. A cikkek emberléptékűek, változatos témáknál horgonyoznak le a szerzők. De most még ezzel se szeretnék foglalkozni. Csupán a korosztályom aktív tagjainak a névsorával. Kik ők, és milyen viszonyban álltam velük.
Akitől érkezett a lapszám, Róna Judit. Szerkesztőbizottságbeli társam volt éveken át. Máig ellát humoros és komoly témákkal. Ugyanígy szerkesztőbizottság tagjaként ismertem a főszerkesztő Szerdahelyi Csongort, aki egy szerz. biz. ülésen nem kért kávét, csak akkor, amikorra már kihűlt. Akkor viszont megjegyezte, hogy ilyen pocsék kávéval még sose kínálták meg. Igaza lehetett szegénynek. Mint említettem, addigra már kihűlt a kávé. Nemeskürty István, a tanár úr szintén szerkesztőségünk tagja volt. (†) Egyszer hozott új könyvéből. Dedikálta mindnyájunknak, és szabadkozott: A könyvet Kárpátalján nyomták, és a címlapon látható portréja nem színhelyes – amolyan „Ogonyok minőségű”.
Ugyancsak a szerk. biz. tagja volt Krómer István, regnumi jó barátom, aki megkért egy ízben négy-öt cikk megírására az általa szerkesztett Új Ember évkönyv számára. Majd hónapokkal később rám telefonált, hogy menjek a kp-ba egynagy sporttáskával a honoráriumátvételére. Én ezt nem tettem. Zsebre vágtam a hatalmas summát. Azért se mondom meg, hogy mennyi volt.   
Egy másik halmaznak tekinthető a Min. Elnöki Sajtóiroda. Akkor dolgoztam ott, amikor a min. elnököt Antall Józsefnek hívták. Nos, az iroda úgy kívánta, hogy legyek jelen egyik interjúja alkalmával. A számomra biztosított eszköz egy kommersz riportermagnó volt, amely csak testközelből működött volna elfogadható módon. Nekem a padlózatra kellett raknom a ketyerét. Járai Judit kezelte az élő mikrofont. Mondanom se kell, hogy a motorzajon kívül semmi nem hallatszott az én felvételemen.
A már említett Krómer István is ott szolgált annak idején, miként a francia nyelvű anyagokat és AJ beszédeit kötetekbe szerkeszető Rosdy Pali is. Továbbá külsősként Elmer István, akinek a Szent István Társulatnál megjelent „pásztorok-sorozat” interjú-köteteihez lett közöm, megkaptam mindet korrektúrázni.
De ha már SZIT. Az Országút c. lap egyik cikkéhez, mely a Jeruzsálemi Szent Sír lovagrendről is szól, Farkas Olivér, a SZIT igazgatója, (szintén lovag) adja a fotókat. Nekik sokat dolgoztam.
Mindjárt végére érek nosztalgiámnak. Zsille Gáborral egy könyvismertetésen találkoztam. Én Szabó Feri kötetét, ő pedig a szociális testvér, Sztrilich Ágnes (†) verseskönyvét ismertette.
Dávid Katalin se maradhat ki a sorból. Emlékeiről szóló könyvében említi, hogy 1945-ben egy romos ház lépcsőházában felfelé menet az EMSZO-indulót fújta vidáman. Megemlítettem neki, hogy dallamát nagybátyám, szövegét apám szerezte. Bele is vette őket visszaemlékezésébe. Én meg lemásoltam és elküldtem neki emlékezetből az induló kottáját.    
Végül a lapszámban Zsille Gábor emlegeti versében Sík Sándor piaristát is. Én piarista diákként még hallgattam a szerzetes költő kiegyensúlyozott, jó szerkezetbe foglalt, szép prédikációit. Élmény volt mindannyiszor.  
Ilyen kicsi a világ.

                
          

Ezt a könyvet új állapotban küldte az Antikvárium. Sőt nemcsak olvasatlan, hanem dedikált is ez a példány. Nem az olvasta tehát, akinek szeretettel ajánlotta a szerző, hanem én. Mivel a végére értem, még néhány kitételét megosztom, mert gondolatébresztők a maguk módján. Az idézeteket döntöm, a kommenteket szokásom szerint nem.
- Ha úgy tudsz búcsúzkodni, hogy viszontlátásra a purgatóriumban, elindultál a fölfelé vezető úton. De hogy oda kerülj, a mennyországot kell célba venned – teszem hozzá.
- A pimasz téged vádol engedetlenséggel, törvényszegéssel, míg maga szemrebbenés nélkül hág át minden intézkedést, parancsot. Vö. a farkas és bárány ókori meséjét. De korunk is bővelkedik példákkal. Emlékezzünk ilyenekre: „Na és…!” „Mi az hogy, nagyon is.” Vagy Sztálin pökhendi mondatára: „Ugyan hány hadosztálya van a pápának?”
- A támadó van szerencsésebb helyzetben, mert válogathat eszközeiben. A védekező nem számíthat minden ötletes váratlanra. Kivéve, ha sikerül magához kaparintani a kezdeményezést. Láthattuk egynémely külföldi parlamenti választás kapcsán a szégyentelen aljasságokkal való élést. És a módszerek mintha egyre finomodnának. Észnél kell lenni, és lehet, hogy még az se elég.
- Beletört a bicskám kiirtani a kertemből a gyermekláncfű harsogó sárgáját. Az elérett virág habkönnyű pihéi legyőzték szorgalmas gyomlálásom. Ezzel a szerzőn kívül még néhány ezren eldicsekedhetünk. Egyszerűbb elfogadni a pitypang létét, azt hangsúlyozva, hogy épp ezt akartuk.
- Mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Van rá helyes válasz? Szerintem van. S a válasz egyben istenbizonyíték. A tojás a tyúk és kakas meglétének következménye. Ha a tyúk nem költi ki, sose lesz belőle kiscsibe. Ám Isten teremtette a baromfit beleprogramozva az élet továbbadásának képességét. A gordiuszi csomót ez vágja ketté.
- Művésznek és szentnek íratlan joga, hogy kiléphessen az átlagos normalitásból. Talán igaz. Mindenesetre sokan meg is teszik. A szólást én más formában ismerem. A zsenit  nehéz az őrülttől megkülönböztetni. Más formában még: a zsenit az őrülttől csak egy hajszál /lépés választja el.  Az értetlenség kölcsönös. Az átlagember nem képes követni a zseni észjárását, tehetségének csillogását, különös érzékenységét, s viszont. A zseni nem érti, hogy amit ő megél, belát, az másoknak miért nem éppolyan magától értetődő.
PS. Még egy – általam nem olvasott kötete van PP-nek. A Méhecske módra. Majd később. Plus tard.
***
Ma már nincs költészet napja, csak a monoton eső napja (hála Istennek! Nagyon szomjasok a vetések. Ezért, no meg kicsit polgárpukkasztásul egy haikut osztok meg veletek.
Gyerekcsúfoló
Egyik fülem sós
a másik meg paprikás.
Te meg mit dumálsz!?

Két visszaemlékezés két film, két arc, egy férfi és egy nő. Bodó Imre professzorról szólt az első portréfilm (Egy borjúfark sem hibázott). Ez a részletező film ugyanolyan mély nyomot hagyott bennem, mint korábban a Béres Józsefről készült. Miért? Talán a személyes vonatkozások miatt. Hiszen kicsit ismertem is őt. Évtizedekkel ezelőtt a Regnum Marianum egyik csoportja kirándulást szervezett a Pilisbe. Egy tavacska mellett kettéoszlott a társaság. Métáztunk. Emlékszem a Bodó házaspárra. Az ellenfelünkkel voltak. Nagyon élvezték ezt a közös játékot. Mivel fiaik, lányaik szintén a közösség tagjai voltak, néhányukkal találkoztam a megbeszélések, tanácskozások során. A filmen feltűnik Jelenits tanár úr, és mesél közös élményeikről. Megjelenik gimnáziumi tablójuk, rajta azokkal a tanárokkal, akik engem is tanítottak négy évvel később. Rajta a költő Rónai György, aki franciát tanított nekik. Rajta az egyik Bárdos-Féltoronyi, akinek öccsével bátyám egy osztályba járt. Szó esik Ottlikról (az Iskola a határon írója), mert a Kőszegi kadétiskolába járt egy évig Bodó Imre. Kicsi ez a világ. Ennek az iskolának az éttermében mulattunk M. fiunk és E. esküvője után, a terem esztrádján szólt a zenekar, ott köszöntöttük az ifjú párt. De leghűségesebb női munkatársa, T. E. képe háromszor tűnik fel a filmen. E munkatársa 2018-ban hunyt el, s gyászmiséjén szépen emlékezett meg róla Bodó professzor.  Mi azért kerültünk oda, mert az ECHO c. periodikát T.E.-vel közösen készítettük. Ennyire kicsi a világ.
Bartalus Ilonáról szólt a második portréfilm. Ez a film kevéssé a benne szereplők miatt hagyott bennem mély nyomot, hanem inkább a tárgya miatt. A 80 éves zenészpedagógus a Kodály-módszer hivatott követője és szakértője egykor tévésorozatban mutatta be a szolfézstanítás szépségét, hasznát, értékteremtő és kultúrát adó mivoltát. Legalább három egykori előadására emlékszem (Haydn Üstdobszimfóniáját, Egy Bartók mű vet, illetve Beethoven 7. szimfóniájának II. tételét elemezték ezek a műsorok).  Mivel magam is részese voltam gyermekként a Kodály-módszernek az elsajátításában, érdeklődve hallgattam a visszatekintő műsort. Nem részletezem, hogy milyen elemekből állt össze a zeneelméletre tanítás, de nem mulasztom el, hogy Kodályt idézzem, aki nagyjából azt fogalmazta meg egy alkalommal, hogy a zenei műveltség, a kultúra olyan valami, amelyet minden korosztálynak magának kell megszereznie. Nem száll apáról fiúra.
Mi pedig csaknem teljesen elengedtük a zenei nevelés kodályi hagyatékát!
Meg is látszik a hiánya.
E két film két értékes életművet felmutató emberre emlékezik. Isten nyugosztalja mindkettejüket!                  

Érdekes, és engem meggyőző mondatot idéz VD Móricz Zsigmondtól, aki így ír: „Az író természeti alkatánál fogva aktív és élőszóval folytatott agitációra nem alkalmas. Az író elvégezte feladatát, ha gondolatot termelt, és azokat magával sodró módon írásban közli.” (in: Tanulmányok III.)
Miközben Zsiga bácsi az írót felmenti az élőszóval folytatott agitáció alól, kötelességévé teszi a sodró módon való írást. Ez utóbbinak nem tudom, hogy mennyire feleltem meg, de az előző lényem része. Próbált már neves műsorvezető rábeszélni, hogy beszélgessünk a zenéről a Bartók Rádióban, próbált már rábeszélni BTH, hogy adjak interjút a Mária-Rádiónak. Azt feleltem nekik, hogy kérjenek tőlem bármilyen témában cikket, élménybeszámolót, esetleg még verset is, de mentsenek fel az alól, hogy a rádióban (le)szerepeljek. Az egy másik műfaj, meg lehet szokni, de nem hetvenévesen.   
Április 11. a költészet napja. Ebben a tízmilliós országban, amelyben 40 hangzóból áll az ábécé, ahol minden szóból lehet igét képezi, ahol a szótőhöz, gyökhöz jeleket, képzőket, ragokat lehet ragasztani, mindenki költő. Tízmillió költő országa vagyunk.
Bár a költészet egyfajta pozitív (?Hm. Nem mindig) szómágia, melynek során a költők a szavakat ritmikus rendbe rakják, már akikben belül lüktet a szókincs sokszínűsége, s amelyben a sorvégi összecsengések hivatottak hitelesíteni a mondandót - tele van csapdával.  
Azt szoktam mondani, hogy attól még nem igaz egy csasztuska, hogy rímelnek a sorok.
Azt is szoktam hangoztatni, hogy attól se vers a leírt mondat, hogy egymás alá írjuk a szavakat nagyjából azonos sorhosszúságot tartva. Még attól sem vers az írás, hogy időmértékes a mondat. A Wartburg szerelőkönyvében állt:
A fékvezetékeket
légteleníteni
kell.
Pattog ez rendesen, mégsem vers.
Weöresnél pedig az, aki ezt írja:
Tóth Gyula bádogos és
vízvezetékszerelő.
Szabó Magda Zeusz küszöbén c. munkáját olvasva azon kaptam magamat, hogy a szokásosnál sűrűbben találok benne időmértékes félmondatokat, mondatokat. Ja, kérem, egy költőnő írta le prózában útiélményeit, és akaratlanul is bizonyos rendben tolultak elő belőle a szavak írás közben.
Az ötvenes években ilyen szörnyűségek születtek a sertésbőr-beadás idején:
Ki szereti hazáját  
megnyúzza a disznaját.
A Szentkirályi és Bródy S. utca  sarkán működő maszek zöldséges is rímfaragással kísérletezett.
Ha jó forintját megbecsüli,
úgy árainkat megfigyeli.  Továbbá:
Maszek szódavizet igyon,
nem rúg be és nagyon finom.
Nem ragozom tovább.
Ma sokan osztották meg posztjaikban saját verseiket. Bevallom, nekem is voltak, ritkán vannak is csábulásaim ez irányban, mégis sikerült megfékeznem közlési indulatomat.
Inkább egy régi kuplé szövegrészletét másolom le. Azt, amelyet apánk oly sokszor idézett-énekelt egy gyermek keménykalap iránti kielégítetlen vágyáról.
Nézd, kicsikém, nem neked való,
Hadd legyenek mások csillogók.
Majd megtudod, ha megkapod,
Hogy a vágyad becsapott.
         

Online-mise kezdődik az ének a Klotild-ligeti templomban. Amíg énekelnek, addig – gondoltam – behozom a reggeli második kávémat tejjel bőven föleresztve, és még sebtében megiszom, ameddig komolyabbra nem fordul a közvetítendő liturgia. Az énekszöveg a kijelzőn: Szellemi tejre vágyjatok, alleluja! Mi ez, ha nem figyelmeztetés. Mondom is a feleségemnek: - Ezek idelátnak!
Így lehet, mert Isten szeme mindent lát.
Bizonyítsam?
Ahogy kitekintek az ablakon (még mindig énekelnek), gondoltam, hogy készítek egy tündéri fotót a szemközti fa reggeli napsütésben mutatkozó zsenge zöld lombozatáról, amely kontrasztban áll a mögöttes sötét felhőkkel. Kapom a kamerát, beállítom, kattintok. A gép azt mondja: Csett! Lemerült az aksi.     
Ha az ember misére „megy”, hagyjon kint minden földi vágyat - és a tejeskávéját is. Vágyódjon szellemi tejre. Alleluja. 
A napi evangélium hitetlen Tamásról mondja el, hogy közvetlenül meg kellett győződnie arról, hogy
„az Úr az”, a Feltámadott, aki megjelent körükben a zárt ajtón rájuk közelítve.
Esetemben a bizonyíték közvetett volt.
De működik.
***
Az év orvosa, covid-orvosa oda nyilatkozott a rádióban, hogy nagy rébusz továbbra is a koronavírus. Akit megfertőz, akár tünetmentesen is megúszhatja, de bele is halhat a támadásába, lett légyen a páciens aggastyán, avagy éppen fiatal. Mint mondta: Aki rossz génstruktúrát húzott a lottón, az tragikus véget ér. Vajmi keveset tudunk erről az új nyavalyáról. Ami pedig a statisztikát illeti, ez ügyben is bő teret enged a manipulálásnak. Nálunk minden beteget felvállalnak intenzív osztályon való kezelésre, akinek erre van szüksége. A briteknél ez nem így van. A nagyon súlyos esetek nem részesülhetnek intenzív osztálybeli kezelésre. Mind meghalnak, de az intenzív osztályon kezeltek statisztikája jobb képet mutat, mint a honi. A kiskunhalasi kórház végzetesen súlyos betegei közül csaknem a felét sikerül megmenteniük egy saját fejlesztésű terápia beiktatásával.
***  
Néhány Prokop-ujjgyakorlat.
1. Életteli megjegyzése: A lusta szolgálólány átlazsálja munkaidejét. Ám ravaszul önként túlórázik, mert munkaadója megfizeti álnokságát. Hány „élelmes” munkavállaló próbálkozik hasonlóval!
2. Egy aktuális: A valamikori világhódító Dzsingisz kánok helyébe a rettenthetetlen, nemzetközi bűnözők hordája lép. Gáttalanul, mindent eláraszt győzelmes uralmuk. Lehengerlik a szép szót, nemeset, kíméletlen despoták. Mit írt volna, ha a mai közélet szereplőit kellett volna neki jellemezni?
3. Két slendriánsága (avagy hazudj költő, csak rajt ne fogjanak.). Ezt írja:
- Elismerjük, hogy Maximilian Kolbe hősként ment sorstársa helyett a gázkamrába. Elismerjük, de nem oda ment, hanem az éhségbunkerbe.
- Kiszámítom: egy üdvözlégy Mária ennyi perc. Ha csak nem Gounod vagy Schubert Ave Mariájának eléneklésére gondolt... Egy átlagos üdvözlégy normál tempóban nincs 20 sec se.  

Megjelent a Harmat Kiadónál Lackfi János könyve a Jóéjtpuszi. (2800 ft). Bolyki J. méltatja, aki szerint ilyen elegánsan még senki sem borogatta fel az Istenről szóló sztereotípiáinkat, mint L.J.
Nagyon közel áll hozzám ezeknek a verseknek a hangvétele.
Még egy hír a könyvpiacról. A SZIT. Katolikus irodalom tankönyveket adott ki. A kötetekbe belelapozva nem alakíthatok ki véleményt arról, hogy a korábbi tankönyvekhez képest miféle a minőségük, azt azonban a felületes átpörgetés alapján is állíthatom, hogy enciklopédikus bőségben ontja azokat az irodalmi értékeket, amelyek a műveltségünknek alapját képezhetik. Hozzátehetem, hogy ha valakit érdekelnek Európa gyökerei, a kötetek jó segítséget adnak a megismeréséhez. Nekem kultúrtörténeti csemegének tetszik a könyvsorozat. Végtére is a keresztény gyökerek hatják át, művelődéstörténeti értéket mutat fel. S ez hiányzott a tankönyvekből, legalábbis az én tankönyveimből, amelyeket kb. 60 évvel ez előtt forgattam diákként.
***
„Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek vannak, egy újszülöttnek minden vicc új.” (Tabi László)
Nincsenek tökéletes emberek, csak emberek vannak, egy újszülött így is a jövő reménysége. Bizonyíték ezt a történet:
„Hallottam egy férfiról, aki élete végéig agglegény maradt, mivel folyton a tökéletes nőt kereste. Hetvenéves korában valaki megkérdezte tőle: Ön egész életében csak utazott és utazott, New Yorktól Katmanduig, Katmandutól Rómáig, Rómától Londonig tűvé tett mindent. Egyetlen tökéletes nőt sem talált? Egyetlenegyet sem?
Az öreg nagyon elszomorodott, és ezt mondta:
- De, egyet bizony találtam. Egy szép napon, réges-rég rábukkantam egy tökéletes nőre.
- És azután mi történt? ....kérdezte az érdeklődő....Miért nem vette feleségül?
Az öregember bánatosan így felelt:
- Mit tehettem volna? Ő a tökéletes férfit kereste...." (copy: R.J)
***
- Jó napot! Ez az alkoholisták segélyvonala?
- Igen.
- OK. Diktálja le, legyen szíves, a Mojito-koktél receptjét! (V.D.)

 

Az ember járkál a lakásban, mint a ketrecbe zárt oroszlán, és a szakadatlan ismétlődés miatt kedvét veszti. Az emberben hol megsokasodnak a leírásra váró gondolatok, hol pedig cserbenhagyja grafomániájának a forrása – ötlethiányban szenved.
Mert már mindent elmondott,
mert néhány dolgot már kétszer is elmondott,
mert képtelen új élményeket felszívni, ha másért nem,
mert a helyben maradás megfosztja a különféle kihívásoktól, ha úgy tetszik, stresszhelyzetektől.     
És nem érti az ember, hogy miért olyan a kedélyállapota, mint amilyen.
Alig várja, hogy történjen valami: Boruljon be az ég, süssön ki a Nap, és tűzzön hétágra! Történjen már valami az utcában!
De nem.
Arra kell rájönnöm, hogy nem tartozom még magamnak se azzal, hogy naponta letermeljem a kötelező posztomat, és előrukkoljak néhány sosem látott fotófelvétellel. Bár a késztetés megvan bennem, hogy eleget tegyek ennek a kettősségnek (a napi új zeneszám megosztásáról már letettem). Megvallom, hogy az alkalmi ötlettelenség nem segít jókedvre.
Most csak egy fotó látványáról kívánok beszámolni. Az egyik űrszonda elég messze keveredett ahhoz, hogy a Földet az űr apró pontjának láttassa valahonnan, a Napnál is messzebbről. A légypaccnál sokkal kisebbnek mutatkozó Föld csak azért látszik, mert a sötét űrben megvilágítja a Nap. A képet látva még tódítottam is a Föld relatív nagyságának megítélésén, megjegyezve, hogy még messzebbről egyáltalán nem látszik a Föld, sőt a Nap sem. Az űr csaknem végtelen nagy tér.
Jó lenne, ha ez a kép minden közintézmény falán és minden otthonban látható volna, hogy tudatosuljon az emberben: mennyire hiábavaló minden görcsös ragaszkodása érdekeihez, elismertségéhez, véleményéhez, akaratához, menyire élet nélküliek a veszekedések, mennyire hiábavalók az egymásnak feszülések.
Hányszor emlegették az űrhajósok is, hogy a Kékbolygó fentről szép és egységes. Mindenféle gyilkos indulatoktól mentes, csendes és gyönyörű.
Nem kellene folyamatosan azon dolgoznunk, hogy minden ember számára az a hely lehessen, ahol emberi méltóságát egyaránt megélheti otthon és a közéletben?     
    

Ez az Ő természetesen a szókimondó Prokop festő, pap, író egy személyben.  Mire jó ez nekem? Arra, hogy karcosan megfogalmazott sokféle rövid megfogalmazására hivatkozva utalhassak arra, hogy bezzeg igaza van, vagy éppen nincs igaza. Le kell mondanom arról, hogy mindent magam találjak ki. Nem is vágyom rá. Nézzünk akkor néhányat az Igaz ember módra c. kötetből.
- Szomszédom dicsekszik: – A ház legtöbbet keresője vagyok. De titkolom ám.
- Miből szed össze ennyi jövedelmet? – csodálkozom.
- Nem pénzről van itt szó, hanem a feledékenységem miatt állandóan nyomozok „hova lett” holmijaimért. Nálam talán még nem ennyire áll fenn a dolog, de a trend feltétlenül igaz.
- A forradalmár „tör-zúz” terrorista, kirakatokat dézsmáló bandaként rabolja, ami nem az övé. Nyúlj csak hozzá valamijéhez, nyakadat szegi. Nagyon benne van a világunkban a proletárlelkületű tömeg froclizása, hogy gerjesszen zűrt, provokáljon, rombolja a polgári értékeket, fossza ki az üzleteket. Mit lehet itt ingyen markecolni? Vigyen félelmet a lakosságba. Sose vész ki a mindent nekem mentalitás?
- Ránk mordul: Nem vagyok kíváncsi a meséitekre. Ellenben őfölsége fullaszthat unalmas történeteivel. Világos a kettős mérce. Te fogd be a szádat, és áhítattal tapsolj, hódolj neki kijáró tisztelettel!  Ennek többféle kinyilvánítása van. A mondatai végén nem ereszkedő hangsúlyt használ, hanem épp fordítva. Ezzel utalva arra, hogy nincs vége a mondókájának.
Ha próbálsz megszólalni, hozzáteszi: Még nem fejeztem be.
Vagy: Még csak egy utolsó mondat. Ez aztán eltarthat akár negyedóra hosszat is.
Vagy: Ha már megkaptam a szót, szabad legyen hozzátennem…  
Vagy: Ne felejtsd szavadat!
- Csípős jelzőiddel fájóbb sebeket ejthetsz, mint késsel. A szópofon égetőbb a valódinál. Kit elküldtél, visszautasítottál, halálos ítélettel vetélkedő sorsara juttattad. Írva van: Ami a szívből származik s elhagyja a szájat, az beszennyezi az embert. A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a hamis tanúság, a káromlás (vö. Mt 15,18 skk.). Hozzáteszem: ilyenek a pletyka, a rágalmazás, a neked nem lehet igazad, de még más véleményed se. Az ellentmondás kérlelhetetlen szervévé válhat a nyelv. Jó féken tartani indulatainkat, és vigyázni arra, hogy a másik embernek is van méltósága. Igaz ez a magánéletre és a közéletre egyaránt.    
- A zivatar telerakta a járdát tócsákkal. Ráadásul az ég tükröződése is ruhát adott rájuk. ..absztrakt képek. Pillanatra elfog a keserűség, miért nem csatlakoztam az ilyesmiket festőkhöz. Kifogyhatatlan a témakészlet… Ám a nagyok pl. Botticelli és Tizian megmaradnak örökre. Mélyebben emberiek, mint a természetben lelt véletlenek. Ez nekem is eszembe jut, amikor pusztán az egyedi formákért, vagy a színek megörökítésére kapok a kamerámhoz. Vallom, hogy a formák szépsége, egyszerisége is lehet érték. A színekkel is lehet mondandója annak, akit megfog különös szépségük, harmóniájuk vagy éppen diszharmóniájuk. Nézzük tovább a festő véleményét!
- Tapasztalatom: Kezdj bele, evés közben jön meg az étvágy… Maga a csinálás ráhangolja lelked, begerjeszt, fölcsiholja a kedved. Témád kínálja fordulatait… szinte diktál. Írók panaszolják, hogy hőseik sorsa nem úgy alakul, ahogyan megteremtőjük elképzeli. Az ösztönös festőkre is igaz a tétel. Kevés szerkezeti elképzelésük van, s a megvalósulás során új képzetek tolulnak eléjük, s viszik a saját útjukra az alkotót. De még a szónokokkal is előfordul, hogy úgy elkalandoznak választott témájuktól, hogy kétségessé válik: egyáltalán, visszatalálnak-e eltervezett mondókájukhoz.   
A tudatosságot talán az érzékenység írja felül. Ha így van, elkerülhető a talmiság, a giccs.
        

Szerdán megjelentünk a körzeti orvosnál oltakozni. Míg vártunk az utcán, örültünk, hogy nem esik az eső, csak a szél fúj… fújt is fölénk egy fekete felhőt, amiből kezdett potyogni a hó. Aztán bejutottunk a váróterembe, ahol zene szólt. Vivaldi Négy évszak c. megunhatatlan muzsikája. (Egyesek szerint Vivaldi csak egy darabot írt, csak sokféleképpen variálta. Értem én. Persze nem igaz.) Hamar megkaptuk a  második kínai dózist.
Csütörtökön vártuk, hogy hogyan reagál szervezetünk az immár második felbosszantásra. Nagyjából sehogy. Vélhetően ez most már így is marad. Ami viszont említésre érdemes, az az időjárás capriccioso viselkedése. (Meglepett, hogy az olasz abc nem tartalmaz k-betűt. Persze a c-nél megvan minden szó, amit k-val vagy cs-vel ejtenek, de mégis. Hiányérzetem támadt.) 
Gyakorlatban tapasztaltuk meg a nap folyamán a négy évszak váltásait. Hol a tavaszi rügyezésben gyönyörködhettünk, hol a nyarat idéző meleg sugárzásban, hol az ősz előrevetülését imitálta a szirmok hullása, hol pedig a téli hófúvást. Ez a nap folyamán többször megismétlődött. Egyébként semmi meglepő nincs a jelenségben, avagy miért nevezik szeszélyesnek az áprilist.
A nap folyamán legalább ötször gyújtottam világítást, mert olyannyira besötétedett, s ugyanannyiszor kapcsolatam le a lámpákat, mert ragyogó napsütésben volt részünk.
Sokat fotóztam.       
Megpróbáltam olvasni szokott s félbehagyott köteteimet, de nem sikerült igazán. Megpróbáltam a rejtvényeket fejteni, de unalmasnak találtam őket (unalmasak is – egyfajta rutin kialakulását követően).
Kicsit zenéltem az elektromos orgonán, hogy fiatalodjak a régi slágerek felidézésével, amikor a könnyűzenéhez még dallam is tartozott, és nem pótolták színorgiával sem habokkal és szemkápráztató effektekkel a dallam hiányát.
Kezembe vettem a könyvmegállóból hozott Testvérország c. antológiát, benne ilyen mesékkel: Grimm: Csodálatos hegedűs, Andersen: A kis hableány, Twain: A halhatatlan fej, Wilde: A csillagfiú, Benedek Elek: A vörös tehén, de Saint-Exupéry: A kis herceg és még sok más: Kipling, Gorkij, Móra, Móricz, Tolsztoj, Fallada, stb. meséi. Engem elsősorban a Kis herceg érdekelt. Annak itt kell állnia a könyvtárunkban. Most itt van.
Péntekre derűs időt jósolt a meteorológia. Állunk elébe.
Mivel a vírusfertőzéstől egyre védettebbek vagyunk, végre valahára ki kellene mozdulnunk itthonról.
Elég volt a nagyjából 13 hónapos önkéntes elzártságból.  

  

Szerdán a vakcinára várás jegyében ébredtünk. Délután részesedtünk is belőle - immár másodjára.
Mi ketten túl vagyunk tehát rajta a magunk és a társadalom hasznára.
Éva lány túl van a vírusbetegség kritikus szakaszán,
K. a betegeségen s a Pfizer-oltásokon is túl van,
ZS. kínai vakcinára vár,
M. bármelyikre,
E. túl az első dózison, s ki tudja, hogy a
gyerekek védekezésére kitalálnak e valamiféle módszert.
Vagy elég, ha a felnőttek körében leáll a fertőződöttség, s akkor vége a járvány dúlásának.
Örülök a szervezett gondoskodás e fajtájának, köszönet is jár a törődésért, a logisztikáért, az ingyenes védőoltásokért. Mostani várakozásunk annak szól, hogy álljon meg a járvány, és el ne kapják már, akik eddig szépen védekeztek ellene, de még oltásra várnak.
A betegeknek kitartást, gyógyulást, a túljutottaknak a szövődmények elkerülését.
A folyamatosan mocskolódók részére a megtisztulás kegyelmét, a tisztán látás erényét, az igazmondás kellemességét, a nemtelen gyűlölködéssel való felhagyást kérem. Remélem, rányílik a szemük arra, hogy nem illik mások kárára elméleteket dédelgetni, pláne hangoztatni.
Több szöveget olvastam az oltópontok munkájának minőségéről. Emlékezetem szerint mind a flott munkavégzést dicsérik, az eü dolgozóinak türelmes, udvarias, megértő és támogató viselkedését. Nyugodt szívvel csatlakozunk ezekhez a megnyilvánulásokhoz, mert magunk is ezt tapasztaltuk. Gyanítom, hogy csak azért tűnik fel a dicséret, mert mintegy a sok nemtelen propagandára válaszolnak.      
Vége a nagyböjtnek, de nincs vége az imának böjttel összekapcsolva, mert továbbra is igaz, hogy ez a fajta nem megy ki csak ima és böjt által. Nem én mondtam, csak ismételni tudom.         
É. ma már arról számolt be, hogy a krónikus fáradtság érzésén kívül nincs baja. Állandóan aludna. Az orvosok maguk is ajánlják, hogy a covidon átesett betegek – ha csak tehetik – aludjanak, amennyit csak tudnak, s amennyit élethelyzetük megenged. Legyen akkor úgy!  
Tegnap fagyra ébredtünk, szép napos idő lett, majd felhősödött, délután szél fújt, és némi hó is esett.
Jégeső nem hullott, és szivárványt se láttunk.
A napi vicc szerint „Úgy tűnik, hogy a tél eljött hozzánk nyaralni”.
Késő este egy hatalmas iramú mérkőzést néztem meg. A lehetetlen valósult meg szemem előtt. Ilyen meccset még nem láttam. A Bayer München támadott fáradhatatlanul másfél órán át, a Paris Saint-Germain meg győzött 3:2-re. Mindvégig sűrű hóesésben.  
Végére hagytam egy szép idézetet Prokoptól:
„A nem Láthatóval szó nélkül is, érzéseinkkel is beszélgethetünk.”
Teljesen egyet értek vele.