Mickey webnaplója

Ahol a számítógépen dolgozom, az egy zsákszoba. A zsákszobának van egy méretes ablaka, a méretes ablak a rétre néz. A réten fű nő, fák nőnek, a réten kutyák szaladgálnak, gyerekek fogócskáznak, vagy a töltésre figyelnek, ahol villanyvonatok szaladgálnak. Mindezeknek a gázgyári tornyok adnak hátteret a maguk formatervezte alakjukkal, barátságos sisakjukkal.
A méretes ablakon szeretek kinézni, s a látvánnyal gazdagodni. A képkivágásban hol egy rigó, hol egy macska tűnik fel, hol egy szarka ilyenkor tavasszal, csőrében egy ágacskával, s húz el fészket rakni. Hol pedig cinkék vidámkodnak a közeli ágakon; galambok, máskor vadkacsák mutatnak be páros repülést. A vetési varjak télen megszállják a rétet, s a környező fákat. A dolmányos varjú pedig uralja a mezőt, amikor megjelenik.
Éjszaka beröhög a telehold, s oldja a sötétséget. Majd elfeledtem, hogy repülők is itt húzzák a csíkot, mert valamelyik légi folyosó a térségünkön található.
Nem feledkezhetek meg a felhőjátékokban való gyönyörködésről sem. „Egedet bámulom.”
Szeretem az utakon zajló forgalmat. Autók, kerékpárok, újabban elektromos rollerek száguldoznak előttünk. A járdán hazasiető fiatalok, lassan bandukoló idős párok.    
Nagyon élvezem a kilátást, mert szép az, ami látszik innen. Ha a fák nem takarnák, tán a Duna is ide látszana, mint ahogyan a kopasz téli jegenyék mögött rálátni a Hármashatár-hegyre.
Élvezem tehát a tiszta képet az ablaküveg mögül akkor is, ha hideg az idő. A parapetre szerelt fűtőtest elűzi a hűvösséget. Nyáron a légkondi segít elviselni a kánikulát.
Ami lehetővé teszi a felbukkanó kép tisztaságát, az az, hogy miként a hollandusok nem alkalmaznak ablakaikon függönyt, ebben a szobában se takarja semmi szemem elől a látnivalókat.
Jó ez így, szeretem ezt így. Olyan embernek való közeg, látvány, miliő.
Sok fotóm köszönheti keletkezését az innen előtűnő panorámának. Szívesen kapom le a gázgyári tornyokat. Ilyenkor Monet-ra gondolok, aki a rueni székesegyházról képsorozatot készített a különféle időjárási, megvilágítási helyzetekben.
Megvallom, a legjobban az tetszik, amikor elköltözött fiunkkal, menyünkkel, unokáinkkal nevetünk össze, akik meglepetésre néha-néha feltűnnek az ablak képkivágásában. Ilyenkor csatlakozunk hozzájuk, hogy megszellőztessük tüdőnket a friss levegőn, lelkünket pedig a találkozás örömében.     
        

Szombaton napközben átállítottam a 15 db óránkat nyári időszámításra, hogy szemünk szokja: akár már egy órával több is lehetne, mint ami van. Munka közben egyetértettem azzal a véleménnyel, hogy ez a világőrület nevetséges. Minek ide-oda tologatni az időmutatót ahelyett, hogy a munkáltatók számára írnák elő az órával korábbi munkakezdést és -végzést. Mindenesetre megtörtént az átállítás, és este 11-kor még nem akartunk álmosak lenni. Azért aludni tértünk. Nyugtalan éjszakám volt, fel-felébredtem s bámultam a digitális órára, amely túlságosan lassan haladt előre. Közben-közben álmodtam. Hajnalban azt, hogy főiskolán vagyok, de nem diák, hanem egy szőrmók professzor famulusa. Az osztályban félhomály, kapcsolom a neonokat, de csak pislákolnak, vibrálnak. Inkább lekapcsolom a világítást. Vizsganap van. Ahogy megérkeztek a hallgatók, kiosztom a tesztlapokat. Kérésre valamiféle segédkönyvet is. A fiatalság nekilát az izzasztó feladatsornak. Mi meg beszélgetünk a professzorral. Kérdezi, hogy hogy vagyok megelégedve a beszámoltatás rendjével, az osztályozás mikéntjével. Mondom neki, hogy sehogy. Magam az ókori pedagógiát követném, amikor a filozófussal vagy egyéb tudóssal a tanítványai csaknem együtt éltek. A természetben sétálgatva beszélték meg az élet fontos kérdéseit, s kerestek kapaszkodókat a helyes életvezetésre.
A prof hümmögött, s kifejtette, hogy ez ma nem megy. Emőke mamája megpróbálkozott vele, de kudarcot vallott. Én törtem a fejem rajta, hogy ki lehet az az Emőke, akinek már az anyja is tudós volt, de nem jöttem rá. Inkább felébredtem.                   
S ha már felébredtem, megkentem tökmagolajjal a kenyeremet, és bekaptam. Majd tejeskávéval lenyeltem reggeli piruláimat.
É.-ra gondoltam, aki tegnap este lázzal küszködött s egyéb tünetekkel – a koronavírus rosszvoltából.
Megígértem neki, hogy égi közbenjárókat keresek a megsegítésére.
Reggel az ablakon kinézve láttam, hogy a vöröslő fa kezdi kibontani fehér virágait. Éppen ideje.
Még mindig Prokopot olvasom. Van, ami tetszik, van, ami nem. De ez így van jól. Miért lenne mindig neki igaza. Többször idézi Aranytól: „Hazudj, költő csak rajta ne fogjanak.” Én azért többször rajta fogom. Azt írja: „A föld keletkezése óta billió, trillió férfi és asszony született és halt meg.”  Biztos, hogy nem. 1. Ma sem élünk nyolcmilliárdnyian se. Korábban meg sokkal kevesebben éltek. Nem jön össze ekkora tömeg. 2. A mondatból kiderül, hogy P. Nyugaton él. Az olasz szokásosan nőket és férfiakat emleget, a magyar ezt emberek szóval szokta elrendezni. 3. Lány születik, nő születik, asszonnyá csak felnőtt korában lesz a lány, ha lesz.
Van, ami viszont nagyon is tetszik. Lírai pl., ahogy az öregekről ír. „Öreg házasok ballagnak egymás mellett és révedeznek szótlanul, hisz mindent elmondtak már. Majd békésen ülnek a kerti széken. Utolsó gyöngédségük, hogy botjaik végét összeérintik.”
Igen. Ez él, ez szép, ez igaz, ez elhihető.
      

Az a jó a zsidó viccekben, hogy figyelni kell rájuk, különben nem esik le a tantusz, nem jön a poén. Ezt tapasztaltam, amikor álmosan próbálkoztam a szösszenetek követésével. Ugyanez tehát a rossz is bennük. Vagy figyelsz, vagy minek olvasod.  Azért a végére értem a füzetnek, és ígéretemhez híven még néhány poént elhelyezek az alábbiakban:
1. A parvenü vásárolt egy kertes villát. Büszkén mutogatja barátjának:
- Természetesen tűz ellen, tolvaj ellen és jégverés ellen is biztosítva van.
- Jégverés ellen? – csodálkozik a barátja. – Hogyan lehet megrendezni a jégverést?
2. Kohn beavatja fiát a közgazdaságtan titkaiba: - Minden ami ritka, az drága! Egy jó ló ritka, ezért drága is. - De papa – így a fiú –, egy jó ló, amelyik olcsó, az még ritkább! 
3.  Két zsidó ül a vasúti fülkében.- Oj! – sóhajt az egyik.
- Ojojoj! – sóhajt a másik.
Véli az első: - Hagyjuk abba, uram, a politizálást!
4. A tanító elvesztette állását, mert ivott. Az emberek rábeszélik, hogy hagyjon fel az ivással, s akkor majd visszateszik az állásásába.
- Ez is logika? Órákat adok, hogy inni tudjak, és most hagyjam abba az ivást, hogy órákat adhassak?
5. Két zsidó tanulmányozza a színházi plakátot.
- Mondd csak! – így az egyik –, mi az, hogy pantomim?
- Az olyan, hogy az emberek beszélnek, de semmit se mondanak.
6. Ferenc József meglátogat egy fegyházat. Megkérdez egy rabot, hogy hány évet kell elszenvednie?
- Életfogytiglanit, felség.
- Tudja mit, börtönigazgató úr? Én a büntetése felét elengedem ennek az embernek.
Mit lehet tenni? Senki se tudja, hogyan lehet a császári kegyet tettre váltani. Csak a rabbi talál megoldást, akitől végül is tanácsot kértek:
- Felváltva egy napot ülnie kell, és egy napot szabadon lehet.
7. A zsidó betér a vendéglőbe. Evés után fizetni akar. A vendéglősné számol: – Volt egy tojás, hét kopekért, és egy tea zsemlével. Ez is hét kopek, összesen tizenegy kopek.
- De asszonyom, ön téved. - Hét meg hét a tizennégy.
- Lehetetlen - így a vendéglősné. - Másodszor mentem férjhez. Az első férjemtől négy gyermekem van, legyenek egészségesek. Neki az első asszonyától szintén négy. S azután még három gyerekem lett tőle, legyenek egészségesek. Így neki is van hét gyereke, nekem is van hét gyermekem: összesen tizenegy gyermekünk.
8. Bölcs mondásokból: Pénzzel nem lehet oly jól élni, mint amilyen rosszul pénz nélkül.
Ha éhes vagy, nyaljál sót, akkor majd szomjas leszel.
9. Herschel halálos ágyán így szól a fiához: A szent írásainkban megíratott, hogy a Messiás eljövetelekor az emberek a mennyországba indulnak. Izrael gyermekei egy pókhálóból szőtt hídon lépkednek, anélkül hogy egyetlen pókszál kárt szenvedne. Ezzel szemben a gojok egy vashídon vonulnak át, amely alattuk le fog szakadni. Te vagy az én egyetlen fiam, ezért a halál torkában azt tanácsolom neked: menj – biztos, ami biztos – a vashídon át!
10. A bíróságon.
– Hogy hívják?
- Lévy Ábrahám.  
- Hol lakik?
- Inowrazlavban.
- Foglalkozása?
- Ószeres.
- Vallása?
- Már mondtam: Lévy Ábrahámnak hívnak, Inowrazlavban lakom, régi dolgokkal kereskedem, - lehetek maga szerint ágostai evangélikus?

Itt a vége, fuss el véle!

Fogyás és böjt egymást nem zárják ki, ha nem is ugyanaz a két fogalom. Irányulásuk más, de párhuzamosan is megélnek. Ami testemnek javára válik, segít élni, az még lehet az Istennek tetsző böjt is. A Mester azt tanítja: „amikor böjtölsz, kend meg fejedet, és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.” (Mt 6,17,18)
Immár két okom van az önmérséklésre. Az egyik, hogy a kardiológus tanácsolta, fogyjak le tizenhat kilót. Egyre inkább közelítek hozzá. Még egy kilót kellene ledobnom.
A másik a világban terjedő rossz trendek megállítása. Mivel ezek nem állíthatók meg sem szép szóval, se könyörgéssel, s egyre terjed a hülyeség, az otrombaság, a hazug propaganda, egyre nyilvánvalóbb a jézusi tanítás igaza: „Az ilyen csak imával és böjttel űzhető ki.”
Akkor hát imádkozunk és böjtölünk.     
Mindezt azért vetem előre, mert megírtam a közelmúltban, mekkora öröm ért. Tapasztalatból tudom, hogy a fogyás minőségi foka nálam, hogy a bal hüvelykem és középső ujjammal jobb csuklómat körbe érem. A második minőségi ugrás, amikor a vastagabb bal csuklómat (balkezes volnék) is át tudom kulcsolni jobb kezem nevezett két ujjával. Ma ez a gyönyörűség ért.
Dolgozom rajta, hogy laza kéztartással is működjön a dolog. Mindenesetre jó érzéssel töltött el e mai felismerés.
***
Reméltem, hogy megérkezik ma a rejtvényújság, de ma sem. Hétfőig nincs postás. Marad akkorra.
***
Reméltem, hogy pozitív hírek jönnek az apósát gyászoló É.-éktól. Ám ami jött az, negatív értelemben pozitív. A pozitív lett a vírustesztje a kicsi lánynak és anyjának. Kívánom, remélem, hogy nagyobb megrázkódtatás nélkül elmúlik róluk ez a szerencsétlen virnyák. É. fáradtságról panaszkodik, más baja nincs. Már láza sincs. Várom, hogy azt jelentse: már betegsége sincs.
Meddig kell még szenvednünk?
***
 Amikor nem tetsző cselekedetet tett Dávid, az Úr megbüntette. Gád tolmácsolt közte és az Úr között. Dávid vállalta, hogy három napra pestist küldjön népére az Úr. Ez meg is történt. Hetvenezer ember halt meg Izraelben. (Vö. 1Krón 21,7skk.) A biblikusok egy része állítja, hogy ezek a történések csak példázatok. Meglehet. Ám a mai koronavírusos pandémia nem képletes, egyáltalán nem átvitt értelemben vehető valóság. És nem három napja tart, és nem hetvenezren, hanem több millióan vesztették életüket eddig. Nem kéne valamit másképp csinálni? NEM KÉNE MEGRÁZNIA MAGÁT AZ EMBERISÉGNEK? ? ?  Csak kérdezem.        

Gyümölcsoltó Boldogasszonykor azt ünnepeljük, hogy a Názáreti Mária igent mond Gábor angyalnak, aki ilyen szavakkal fordul hozzá: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál. Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni... Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni… és országának nem lesz vége.” Minderről Lukács evangélista tudósít. (Lk 1,28skk.)
A szöveg módosított formában bekerült az üdvözlégy-imába. Az üdvözlégy bekerült a Szentolvasóba, az bekerült a hívek sokaságának mindennapos gyakorlatába.
Jól van ez így. Minden mindennel összefügg.
Okosok például megszámolták, hogy a föld légkörének minden köbmétere hét olyan molekulát tartalmaz, amelyet Jézus is beszívott. Persze nem látjuk, legfeljebb ha tudomásul vesszük. A hal se tudja, hogy víz veszi körbe, mi se látjuk a levegőt, sem összetevőit, csak Páltól azt, hogy „Benne élünk, mozgunk és vagyunk”, mármint Isten jelenlétében (Pál beszéde az Areopáguszon). Ugye Mustó P. SJ-t idéztem minap ezzel az állapotszerű jelenléttel kapcsolatban. Nem ismétlem meg.
***
Tegnap volt két hete, hogy a Vakci náció tagjai lettünk. Még 13 nap, és megerősíttetik tagságunk egy újabb dózis beadásával. É. nem rajong azért, hogy oltózkodjon. Zs. a kínaira vár, K. örül, hogy a Pfizert kapta, M. szerintem bármelyiket elfogadja, ha majd sorra kerül, mi kínaiban részesültünk.
Tombol a járvány. Behúzódtunk lakunkba. Csak a szemetet vittem le, s felhoztam a postát. Mi mást tehetnénk a nyomorult ragadozó virnyák jelenléte mellett.
***
D.e. online előadást hallgattunk, amelynek a keretében fiunk is előadott önkéntességkutatásairól. Már megírtam neki, hogy tetszett az általa elővezetett téma és annak a módja is.
Az önkéntesség mindenki számára nyitott. Bennem az fogalmazódott meg, hogy a hívek legszélesebb körében (globálisan akár) kezdeményezést kellene indatanom. Imával és böjttel feleljenek-feleljünk a politikai élet világszerte elburjánzó tisztátalansága ellen. Tegyük ezt sokan és sűrűn a közélet megtisztulása érdekében. Nem látok más utat. Kevés a szó, kevés az érvelés, kevés a taktika, kevés az emberi önérzet, kevés a tisztességes példa felmutatása, kevés az elért eredményekre hivatkozás. Több kell!
***
Olvasom tovább a zsidó folklór poéndús füzetét. Jók. Majd még idézek belőlük.
Reméltem, hogy ma már a FülesBagoly új száma vár rám a postaládánkban, de nem így van. Én várok a füzetre, míg meg nem érkezik.
Addig folytatni kellene lakásunk fölösleges vackainak felkutatását és kiselejtezését, ha már egyszer úgyis be vagyunk zárva, s a kukák meg üresek.               
    
 

Ferenc pápa többször felvetette, hogy humorral kell élnünk. Pl.: „Valamennyiünknek ezért a kegyért kell imádkoznunk: Uram, adj nekem humorérzéket! Találjátok ki, hogyan tudtok nevetni - elsősorban önmagatokon, de sok minden máson is.” Mivel ezzel nagyon is egyetértek, keresem a poénos történeteket. Ma ráakadtam egy kiadványra, mely alcíme szerint „viccek, adomák, bölcs mondások a zsidó folklórból”. Ezekben az otthon-búsulós időkben jól jöhet egy kis fellélegzés. A füzetből szemezgetek:
1. Blum halálos ellenségével, Lőwivel találkozik engesztelő napon az imaházban. Elhatározza, hogy kibékül vele. Nyújtja a kezét és így szól:
- Kedves Lőwi, kívánom neked ugyanazt, amit te kívánsz nekem!
- MÁR MEGINT KEZDED? – kérdi sértődötten Lőwi.
2. Hajótörés után két zsidó ül a mentőcsónakban. Megszólal az egyik:
- Hatalmas Isten, ha életben hagysz bennünket, vagyonom felét nemes célra adományozom.
…Semmi.
Másnap újra: - Hatalmas Isten, ha életben hagysz bennünket, vagyonom 2/3 részét nemes célra adományozom. …de nem történik újra semmi.
Harmadnap: Egek Ura! Ha segítségeddel ebből a slamasztikából kikerülünk…
Mire társa: - Állj! Hallgass el a ráajánlásokkal, látom a szárazföldet!
3. A misztikus zsidó büszkélkedik az ő rabbijával: - Az Isten maga beszél vele minden péntek este!
- Honnan tudod? - kétkedik a társa.
- Ő maga mondta.
- Talán hazudott.
- Mi jut eszedbe? Az Isten majd szóba állna egy hazuggal?!
4. Az asszony sírva keresi fel a rabbit: - Apámnál lakunk a férjemmel, s mindketten vernek.
A rabbi magához rendeli az apát: - A vején nem csodálkozom, durva faragatlan embernek ismerem, de ön békés ember! Miért üti szegény leányát?
- Rebelébn! – Csak azért teszem, hogy a vőmet büntessem: Ő üti a lányomat, én meg megverem az ő feleségét.
5. Két bóher vitázik. – Nem értem, miért nem járhat egy jámbor zsidó hajadonfővel? Hisz a Tórában egy szó se esik erről.
- Az igaz, hogy szó szerint nem áll benne, de a Tóra tele van közvetett utalásokkal. Ott áll pl.: „Jákob kivonult Beer-Sebából, és elutazott Haranba”. El tudod képzelni, hogy egy olyan jámbor zsidó, mint Jákob egy ilyen hosszú útra hajadonfővel indult el?
6. – Kohn, igaz az, hogy a hitünk szerint te renegát lettél?
- Igaz.
– Nem hiszel többé Istenben?
– Tudod mit, beszéljünk másról!
Másnap.
- Kohn, nem tudok megnyugodni. Mondd, hiszel még Istenben?
– Nem.
- Nu, ezt tegnap is mondhattad volna.
– Megőrültél? Szombaton?  
7. Az előkelő rabbinak volt egy iszákos testvére. A rabbi fölkereste testvérét, hogy megmagyarázza neki: a család hírnevének tartozik azzal, hogy többé nem iszik.
- Hát mit akarsz? - kérdezte a testvére. - Az én családom jobb, mint a tied.
A rabbi értetlenül nézett rá.
- Be tudom bizonyítani. Nekem van egy testvérem, aki a város nagyhírű rabbija, de neked csak olyan testvéred van, aki iszákos, semmirekellő alak.
Ajjaj. Mára legyen elég ennyi.

A hajléktalan covid-fertőzöttek ellátását segítendő összepakoltuk a kórház által kért textilneműeket.  (De minek? Megtudtuk, már nem fogad ruhát raktárkapacitási gondja miatt). Mindenesetre ez alkalommal nagyszabású iratselejtezésbe is kezdtünk. Többek között régi idők levelezésével találtuk szembe magunkat. Pl. a katonaság idején hozzám írt baráti leveleket olvastam újra. Ezek jószerével arról szólnak, hogy a levél íróját éppen mi foglalkoztatja. Ezért aztán megkönyörültünk ezeknek a kordokumentumoknak, és eltettük azzal a szándékkal, hogy felajánljuk feladóiknak. Érdekes lehet felidézni a régi idők történéseit a doksik alapján. Vagy pl. anyósom levele. Ő vidéken diót értékesített. Levele írása idején a dió kilója 140 ft volt. Hol vannak már ezek az árak!?
Kezembe került egy irodalomfüzet a Rákosi-korszakból (MNOSZ 5606 341-16). Felirata szerint „csak iskolai célra használható!” Alatta a szlogen (még ez a szó akkoriban nem ismert):
„A tudás fegyver az imperialisták elleni harcban.”
Mondták is a cinikusok, hogy „elvtársak, itt nem lesz háború, csak békeharc, de olyan, hogy kő kövön nem marad”. Felütöm a nálam idősebb egykori tanuló dolgozatát mindjárt az első oldalon, amelyet vélhetően 363-as mártogatós tollheggyel írt. Érdemes a pártos hangvételére figyelni. Csak úgy röpködnek benne az osztálytársadalom, kizsákmányolás, forradalom, földesúr szavak. Nézzük, mit ír:
„Első dolgozat
A közmondások túlnyomó része osztálytársdalomban született és csiszolódott le, ezért az osztályviszonyokat tükrözteti. Érvényük is csak az osztálytársadalmakra vonatkozik.
A közmondások általában nem forradalmiak, inkább az elnyomott, kizsákmányolt népréteg a sikertelen lázadástól megtörve nyilvánítja keserűen és kiábrándultan véleményét, tanácsokat ad, hogyan lehet az életben a legkevesebb veszéllyel boldogulni.
Szólj igazat, és betörik a fejed. Ez a közmondás a földesúri bíróságokat idézi emlékezetünkbe, amikor a földesúr egy személyben vádlója és bírája volt a szerencsétlen jobbágynak. Hasonló jellegű közmondás: Ne szólj szám, nem fáj fejem. A jobbágynak nem volt célszerű az igazságtalanságok láttán tiltakoznia, vagy fölemelnie a szavát valamiért, mert úgyis csak a földesúrnak lehetett a törvény szerint igaza.”
Ami pedig az igazság cincálását illeti, mintha semmi sem változott volna az eltelt 60 év alatt. Egy üdítő kivétel akadt. Egy egykori gyenge tanuló veretes felelete, aki töriből rendre ennyit felelt, ha felhívták felelni: „Abban az időben nagyon sanyargatták a szegény jobbágyokat.” Mintha a sanyargatási készség nem lankadt volna a legutolsó időkig sem, sőt mintha élénkülne. Csak be kell helyettesíteni az egyeseket és ketteseket az EU-vitákban, vagy a hazai bírói gyakorlatban, és képben vagyunk.
***
Még egy érdekességre hadd hívjam fel a figyelmet. Nem gondolom, hogy a National Geographic magazin a szuverén népek Európájának a letéteményese. A 2005 júniusában közzétett térképmellékletének egyik magyarázó mondata így szól: „Az elmúlt tíz esztendőben illegális bevándorlók ezrei lelték halálukat Észak-Afrikából Európába tartva, a tengeren.” Egy másik mondata pedig: „Földrajzi fekvése miatt az olasz Lampedusa szigete az Afrikából, Közel-Keletről és Ázsiából igyekvő illegális bevándorlók egyik kedvelt belépési pontja.”  [kiemelések tőlem]
Mintha megváltozott volna a retorika az „újbeszél” felélénkülése óta.
***
A keddi nap olvasmányából: „Vétkeztünk Isten ellen és te [Mózes] ellened. Imádkozzál, hogy a kígyókat vegye el tőlünk az Úr.” (Szám 20,7)  Ma ugyanígy aktuális: Vétkeztünk, mégis kérjük, hogy a kígyókat vegye el az Úr. Akinek füle van, hallja meg!

Szégyellem magam és szerencsések is gondolom. A könyvmegállóban szembejött velem egy köteg National Geographic magazin. Leszámoltam. 23 különféle szám. Egy kivételével magyar nyelvűek. Annyira tele voltak a számok reklámanyagokkal, hogy csaknem kizárható, hogy valaki belenézett valaha is ezekbe a képeslapokba. Magam egy évig előfizetője voltam, amikor megjelent a magyarnyelvű változat. Aztán nem győztem elolvasni a cikkeket, és nem éltem a további lehetőséggel. Pedig a képanyaga változatlanul elsőosztályú. Nem így a leírások. Nekem jobbára unalmaskák. Azért is tántorodtam el a további előfizetéstől. Tehát magammal hoztam könyvállományunk gyarapodását előmozdítva, és bezártságunk oldására a lapszámokat. Amiért mégis szégyellem, annak egyszerűen az az oka, hogy koromnál fogva át kellene térnem már az egyoldalú adakozásra, és ez annak éppen az ellenkezője.
***
A nagyböjt az összeszedettség ideje. Ilyenkor megpróbálunk intenzívebben a szellemi-lelki valóságok felé fordulni. Az imáról azt tartottam, hogy az az eszköz, amelyen keresztül kapcsolatba lépünk Istennel. Ezen túlmegy a jezsuita P. Mustó Péter. A vele készült interjúban a következő, valamennyire meglepő kijelentést teszi. „Szavak nélkül imádkozom. A szavaknak erejük van, de nem képesek kifejezni a teljes valóságot. Mindenkiben más és más képzettársítást idéznek elő. Az egyik korban vagy közegben ezt jelentik, a másikban azt. Nem tudhatjuk, hogy a teljes valósághoz vezetnek-e minket. Amikor meditálok, a jelenben működő Istennel számolok. »Benne élünk, mozgunk és vagyunk« – olvasom a Szentírásban. Ilyesformán elsősorban nem a szavakkal jutok közel Istenhez, hanem ha a valós világunkban keresem. Épp ami a valós világban megmutatkozik, abban figyelek rá jobban. Rendtársam és mesterem, Jálics Ferenc hasonlata szerint, ha a szobámban éppen levelet fogalmazok a barátomnak, ő pedig váratlanul betoppan, akkor nem folytatom az írást, hanem örömmel üdvözlöm a jelenlévőt.”
Világos beszéd.
Mustó elismeri a szentolvasó hasznát. A Jézus-imához hasonlónak véli. Ugye amannak vissza-visszatérő szövege: „Jézus Krisztus, Istennek Fia, könyörülj rajtam, szegény bűnösön.”
Akár így, akár úgy, azt kellene megélnünk: az életünk Isten közegében folyik (éppúgy mint a halaké a vízben, vagy testünk működése a számunkra nem látható levegő közegében).
Bár a levegő a délibáb jelenséget előidézve megmutatja kicsit magát, és hőségben hajlamos a vibrálás kiváltására, ugyanúgy „vibrálhat” Isten jelenléte is alig látható közegében, pl. a művészetekben és a természet stb. csodáiban egyaránt.  
***
Egy lehetséges hirdetés
Bárki megtEHETI:
                  E HETI menünket
  megrendelHETI,
                elviHETI,
             megEHETI.

Van nekünk egy francia kettős állampolgárságú unokánk. Felnőtt fiatal.  Egy neves filmes szakmákat adó iskolában végzett. Metteur, azaz vágó, de a filmkészítés inden csínját-bínját megtanulta. Olyan képzést kapott, amivel bárhol el tudna helyezkedni, ha el tudna helyezkedni, de nem tud. Mert nemcsak pandémia nehezíti az életét, hanem a munkanélküliség is. Azt találta ki, hogy átköltözik Magyarországra, mert szeretett itt vakációzni és szereti ezt az országot. Csakhogy itt is szembesülnie kell azzal a kérdéssel, hogy vajon el tud-e helyezkedni választott hivatásában, és ha nem, mihez kezdjen.
Az első felmerülő gondolatom, hogy fel kellene derítenem, van-e olyan ismerősöm, barátom, aki hóna alá nyúlhatna állásügyben? Mert a munkaügyi központok aligha ismernek olyan céget, amelyiknek fiatal filmesre volna szüksége.
Ha ez a kör ellehetetlenül, adódik a kérdés: Hogyan tovább? Van-e olyan terület, ahol vállalkozóvá lehetne a fiatalember? Ez még az a kiskapu, ami nyitva állhat egy olyan ember előtt, aki elhatározza magát, hogy kitör valamely irányban, s nem várja, hogy a sültgalamb a szájába repüljön.
Nekem szilárd meggyőződésem, hogy ha valaki elindul a foglalkozások valamelyikén, előbb-utóbb tehetségei mentén fog állásra, hivatásra találni. Ez még mindig jobb, mint a tesze-toszaság, s azzal való kokettálás, hogy ami nekem nem sikerült, majd a gyerekemnek sikerülni fog, mert arra fogom figyelmét irányítani, ami az én életemből kimaradt.
***
Tegnap végigolvastam Balás Béla püspök könyvét (Túl a politikán). Érdekes felvetései vannak. A stílusa teljesen egyedi. A régvolt történésekhez mai terminus technikusokat párosít, és ezzel beemeli korunk valóságába ez evangéliumi eseményeket. Most mégis egy más típusú figyelemre méltó észrevételét írom le: Azt mondja, hogy az emberek keresik az Istent, s jobbára a vallások mentén. És mindenféle hatás éri őket felfedező útjukon. De csak egy vallás van, amelyiknek az útján járóival szemben közeledik Valaki. Ő az, aki az Út, Igazság és az Élet.
Párhuzamosan meghallgattam Varga László pp. előadását, aki a következő képet hozta: Krisztus a misében maga az áldozat, és ő jön hozzánk. Ám két mise között nekünk kell áldozattá válnunk, és az emberekhez mennünk. Még hozzátette, hogy olyan világban élünk, amelynek számos országában, aki misére tér be, nem tudhatja, hogy élve ki fog-e a templomból jönni. Ez minket egyelőre távolról fenyeget, de minden jel szerint közeledik hozzánk. (Elég csak a legújabb packázásokra gondolni: gödöllői templomfelgyújtási kísérlet, gúnyrajz a Keresztre-feszítettről, s a bíróság meghozott zavaró ítélete – teszem hozzá, a pestlőrinci harangok elnémítása, a vallásosok kelletlen leszólása. Nem is folytatom.)
***
Szójátszom. „Kritikusom megint megint.” Nem vágod? (Újra figyelmeztet.) Ez talán József Attilának is tetszene.
***
VJ. mondásával zárok, aki azt mondta: „csak a humor és a nyomor  el ne hagyjon”. Hozzáteszem, hogy azért a pandémia már igazán elhagyhatna bennünket és minden nációt

Van annak vagy tizenöt éve, hogy a szerkesztőség könyvtárában olvastam a száz éve megjelent Magyar Kultúra folyóirat példányait. Tetszett, hogy a lapnak van egy olyan rovata, amely felsorolja azokat az új könyveket, amelyeket beküldtek a kiadók azzal az alig titkolt szándékkal, hogy a szerkesztők érdemesnek tartják recenzeálásra az újdonságokat. Ehelyett többnyire csak egy-egy sort kaptak a lapban: szerző, könyvcím, kiadó neve. Mindez a felsorolás a Szerkesztőségünkbe érkező új kiadványok rovatban.
Szerkesztőségi ülésen fel is vetettem, hogy érdemes lenne ezt az egykori gyakorlatot feleleveníteni. Felvetésem csaknem visszhang nélkül maradt. Telt-múlt az idő.
Évekkel később egy nemzetközi újságíró találkozást tartottak Nyugaton. Hogy miféle témák kerültek terítékre, nem tudtuk meg, de azt igen, hogy az ott járó kollégánk lelkendezve mesélte: Már csak azért is érdemes volt kiutazni, mert kapott egy okos tippet: Tegyük bele lapunkba – csak felsorolásszerűen – azoknak a köteteknek a könyvészeti adatait, amelyek lapzártáig érkeztek a szerkesztőségbe.
Nagy szemeket meresztettem a hír hallatán. (Mondanom se kell, hogy ismét nem valósult meg a felvetésből semmi.)
Most viszont élek a lehetőséggel, és felsorolom azokat a kiadványokat, amelyeket postán rendelt feleség, és amelyek az utóbbi időben, több adagban, rendre meg is érkeztek címünkre.    
Balás Béla: Túl a politikán. Szent István Társulat
Jacques Philippe: Tanulj meg imádkozni és megtanulsz szeretni. SZIT
Út a hajnalba. Húsvéti novellák (antológia) SZIT
Ferenc pápa: Fratelli tutti. Mindnyájan testvérek kezdetű enciklikája. SZIT
Király Levente: Zsugabubus. Hihetetlen történetek Terence Hilltől. Macro-Media K.
Karinthy megmondja. Karinthy Frigyes válogatott írásai. Corvina.
Jobbágyi Gábor: ŐK és MI. Győztesek és vesztesek. Kairosz K.
Limpar Imre: 100 mondat, amely megváltoztatta az életemet. Kossuth K.
S. Troisi–C. Paccini: Megszülettünk, és nem halunk meg soha. Ch. C. Petrillo, az öröm tanúja. SZIT.
Várhatók:
Prokop Péter: Méhecske módjára. Jel K.
Prokop Péter: Pukkanó buborék. Jel K.
***
Alighanem tegnap volt a tavaszi napéjegyenlőség. Érdekes módon az utóbbi időkben picit előbbre jött. Ilyenkor a nap és az éjjel ugye 12-12 óráig tart, s a egyenlítőt derékba kapja a nap.
***
Vasárnap az első busz a ltp-ről 4,10-kor startolt el. Láthatóan töküresen. Kijárási tilalom esetén ki a csoda indul be a városba? Persze, aki munkába indul. Nekik elég lenne taxit indítani. Lefogadom, hogy nem jön össze négy embernél több, aki a telepről indul. Igaz, hogy itt belép az az óvatosság, miszerint legjobb, ha igen ritkásan helyezkednek el az utastérben. Jogos.
Vonatot még nem észleltem se Esztergom felé menet, se onnan visszajövet.
PS.: 4.50. Elhalad az ablakunk előtt Esztergomból jövet az első szerelvény. Olyan, mint egy kísértetkastély. Nem égnek a fények a kocsikban.