Mickey webnaplója

A hajléktalan covid-fertőzöttek ellátását segítendő összepakoltuk a kórház által kért textilneműeket.  (De minek? Megtudtuk, már nem fogad ruhát raktárkapacitási gondja miatt). Mindenesetre ez alkalommal nagyszabású iratselejtezésbe is kezdtünk. Többek között régi idők levelezésével találtuk szembe magunkat. Pl. a katonaság idején hozzám írt baráti leveleket olvastam újra. Ezek jószerével arról szólnak, hogy a levél íróját éppen mi foglalkoztatja. Ezért aztán megkönyörültünk ezeknek a kordokumentumoknak, és eltettük azzal a szándékkal, hogy felajánljuk feladóiknak. Érdekes lehet felidézni a régi idők történéseit a doksik alapján. Vagy pl. anyósom levele. Ő vidéken diót értékesített. Levele írása idején a dió kilója 140 ft volt. Hol vannak már ezek az árak!?
Kezembe került egy irodalomfüzet a Rákosi-korszakból (MNOSZ 5606 341-16). Felirata szerint „csak iskolai célra használható!” Alatta a szlogen (még ez a szó akkoriban nem ismert):
„A tudás fegyver az imperialisták elleni harcban.”
Mondták is a cinikusok, hogy „elvtársak, itt nem lesz háború, csak békeharc, de olyan, hogy kő kövön nem marad”. Felütöm a nálam idősebb egykori tanuló dolgozatát mindjárt az első oldalon, amelyet vélhetően 363-as mártogatós tollheggyel írt. Érdemes a pártos hangvételére figyelni. Csak úgy röpködnek benne az osztálytársadalom, kizsákmányolás, forradalom, földesúr szavak. Nézzük, mit ír:
„Első dolgozat
A közmondások túlnyomó része osztálytársdalomban született és csiszolódott le, ezért az osztályviszonyokat tükrözteti. Érvényük is csak az osztálytársadalmakra vonatkozik.
A közmondások általában nem forradalmiak, inkább az elnyomott, kizsákmányolt népréteg a sikertelen lázadástól megtörve nyilvánítja keserűen és kiábrándultan véleményét, tanácsokat ad, hogyan lehet az életben a legkevesebb veszéllyel boldogulni.
Szólj igazat, és betörik a fejed. Ez a közmondás a földesúri bíróságokat idézi emlékezetünkbe, amikor a földesúr egy személyben vádlója és bírája volt a szerencsétlen jobbágynak. Hasonló jellegű közmondás: Ne szólj szám, nem fáj fejem. A jobbágynak nem volt célszerű az igazságtalanságok láttán tiltakoznia, vagy fölemelnie a szavát valamiért, mert úgyis csak a földesúrnak lehetett a törvény szerint igaza.”
Ami pedig az igazság cincálását illeti, mintha semmi sem változott volna az eltelt 60 év alatt. Egy üdítő kivétel akadt. Egy egykori gyenge tanuló veretes felelete, aki töriből rendre ennyit felelt, ha felhívták felelni: „Abban az időben nagyon sanyargatták a szegény jobbágyokat.” Mintha a sanyargatási készség nem lankadt volna a legutolsó időkig sem, sőt mintha élénkülne. Csak be kell helyettesíteni az egyeseket és ketteseket az EU-vitákban, vagy a hazai bírói gyakorlatban, és képben vagyunk.
***
Még egy érdekességre hadd hívjam fel a figyelmet. Nem gondolom, hogy a National Geographic magazin a szuverén népek Európájának a letéteményese. A 2005 júniusában közzétett térképmellékletének egyik magyarázó mondata így szól: „Az elmúlt tíz esztendőben illegális bevándorlók ezrei lelték halálukat Észak-Afrikából Európába tartva, a tengeren.” Egy másik mondata pedig: „Földrajzi fekvése miatt az olasz Lampedusa szigete az Afrikából, Közel-Keletről és Ázsiából igyekvő illegális bevándorlók egyik kedvelt belépési pontja.”  [kiemelések tőlem]
Mintha megváltozott volna a retorika az „újbeszél” felélénkülése óta.
***
A keddi nap olvasmányából: „Vétkeztünk Isten ellen és te [Mózes] ellened. Imádkozzál, hogy a kígyókat vegye el tőlünk az Úr.” (Szám 20,7)  Ma ugyanígy aktuális: Vétkeztünk, mégis kérjük, hogy a kígyókat vegye el az Úr. Akinek füle van, hallja meg!

Szégyellem magam és szerencsések is gondolom. A könyvmegállóban szembejött velem egy köteg National Geographic magazin. Leszámoltam. 23 különféle szám. Egy kivételével magyar nyelvűek. Annyira tele voltak a számok reklámanyagokkal, hogy csaknem kizárható, hogy valaki belenézett valaha is ezekbe a képeslapokba. Magam egy évig előfizetője voltam, amikor megjelent a magyarnyelvű változat. Aztán nem győztem elolvasni a cikkeket, és nem éltem a további lehetőséggel. Pedig a képanyaga változatlanul elsőosztályú. Nem így a leírások. Nekem jobbára unalmaskák. Azért is tántorodtam el a további előfizetéstől. Tehát magammal hoztam könyvállományunk gyarapodását előmozdítva, és bezártságunk oldására a lapszámokat. Amiért mégis szégyellem, annak egyszerűen az az oka, hogy koromnál fogva át kellene térnem már az egyoldalú adakozásra, és ez annak éppen az ellenkezője.
***
A nagyböjt az összeszedettség ideje. Ilyenkor megpróbálunk intenzívebben a szellemi-lelki valóságok felé fordulni. Az imáról azt tartottam, hogy az az eszköz, amelyen keresztül kapcsolatba lépünk Istennel. Ezen túlmegy a jezsuita P. Mustó Péter. A vele készült interjúban a következő, valamennyire meglepő kijelentést teszi. „Szavak nélkül imádkozom. A szavaknak erejük van, de nem képesek kifejezni a teljes valóságot. Mindenkiben más és más képzettársítást idéznek elő. Az egyik korban vagy közegben ezt jelentik, a másikban azt. Nem tudhatjuk, hogy a teljes valósághoz vezetnek-e minket. Amikor meditálok, a jelenben működő Istennel számolok. »Benne élünk, mozgunk és vagyunk« – olvasom a Szentírásban. Ilyesformán elsősorban nem a szavakkal jutok közel Istenhez, hanem ha a valós világunkban keresem. Épp ami a valós világban megmutatkozik, abban figyelek rá jobban. Rendtársam és mesterem, Jálics Ferenc hasonlata szerint, ha a szobámban éppen levelet fogalmazok a barátomnak, ő pedig váratlanul betoppan, akkor nem folytatom az írást, hanem örömmel üdvözlöm a jelenlévőt.”
Világos beszéd.
Mustó elismeri a szentolvasó hasznát. A Jézus-imához hasonlónak véli. Ugye amannak vissza-visszatérő szövege: „Jézus Krisztus, Istennek Fia, könyörülj rajtam, szegény bűnösön.”
Akár így, akár úgy, azt kellene megélnünk: az életünk Isten közegében folyik (éppúgy mint a halaké a vízben, vagy testünk működése a számunkra nem látható levegő közegében).
Bár a levegő a délibáb jelenséget előidézve megmutatja kicsit magát, és hőségben hajlamos a vibrálás kiváltására, ugyanúgy „vibrálhat” Isten jelenléte is alig látható közegében, pl. a művészetekben és a természet stb. csodáiban egyaránt.  
***
Egy lehetséges hirdetés
Bárki megtEHETI:
                  E HETI menünket
  megrendelHETI,
                elviHETI,
             megEHETI.

Van nekünk egy francia kettős állampolgárságú unokánk. Felnőtt fiatal.  Egy neves filmes szakmákat adó iskolában végzett. Metteur, azaz vágó, de a filmkészítés inden csínját-bínját megtanulta. Olyan képzést kapott, amivel bárhol el tudna helyezkedni, ha el tudna helyezkedni, de nem tud. Mert nemcsak pandémia nehezíti az életét, hanem a munkanélküliség is. Azt találta ki, hogy átköltözik Magyarországra, mert szeretett itt vakációzni és szereti ezt az országot. Csakhogy itt is szembesülnie kell azzal a kérdéssel, hogy vajon el tud-e helyezkedni választott hivatásában, és ha nem, mihez kezdjen.
Az első felmerülő gondolatom, hogy fel kellene derítenem, van-e olyan ismerősöm, barátom, aki hóna alá nyúlhatna állásügyben? Mert a munkaügyi központok aligha ismernek olyan céget, amelyiknek fiatal filmesre volna szüksége.
Ha ez a kör ellehetetlenül, adódik a kérdés: Hogyan tovább? Van-e olyan terület, ahol vállalkozóvá lehetne a fiatalember? Ez még az a kiskapu, ami nyitva állhat egy olyan ember előtt, aki elhatározza magát, hogy kitör valamely irányban, s nem várja, hogy a sültgalamb a szájába repüljön.
Nekem szilárd meggyőződésem, hogy ha valaki elindul a foglalkozások valamelyikén, előbb-utóbb tehetségei mentén fog állásra, hivatásra találni. Ez még mindig jobb, mint a tesze-toszaság, s azzal való kokettálás, hogy ami nekem nem sikerült, majd a gyerekemnek sikerülni fog, mert arra fogom figyelmét irányítani, ami az én életemből kimaradt.
***
Tegnap végigolvastam Balás Béla püspök könyvét (Túl a politikán). Érdekes felvetései vannak. A stílusa teljesen egyedi. A régvolt történésekhez mai terminus technikusokat párosít, és ezzel beemeli korunk valóságába ez evangéliumi eseményeket. Most mégis egy más típusú figyelemre méltó észrevételét írom le: Azt mondja, hogy az emberek keresik az Istent, s jobbára a vallások mentén. És mindenféle hatás éri őket felfedező útjukon. De csak egy vallás van, amelyiknek az útján járóival szemben közeledik Valaki. Ő az, aki az Út, Igazság és az Élet.
Párhuzamosan meghallgattam Varga László pp. előadását, aki a következő képet hozta: Krisztus a misében maga az áldozat, és ő jön hozzánk. Ám két mise között nekünk kell áldozattá válnunk, és az emberekhez mennünk. Még hozzátette, hogy olyan világban élünk, amelynek számos országában, aki misére tér be, nem tudhatja, hogy élve ki fog-e a templomból jönni. Ez minket egyelőre távolról fenyeget, de minden jel szerint közeledik hozzánk. (Elég csak a legújabb packázásokra gondolni: gödöllői templomfelgyújtási kísérlet, gúnyrajz a Keresztre-feszítettről, s a bíróság meghozott zavaró ítélete – teszem hozzá, a pestlőrinci harangok elnémítása, a vallásosok kelletlen leszólása. Nem is folytatom.)
***
Szójátszom. „Kritikusom megint megint.” Nem vágod? (Újra figyelmeztet.) Ez talán József Attilának is tetszene.
***
VJ. mondásával zárok, aki azt mondta: „csak a humor és a nyomor  el ne hagyjon”. Hozzáteszem, hogy azért a pandémia már igazán elhagyhatna bennünket és minden nációt

Van annak vagy tizenöt éve, hogy a szerkesztőség könyvtárában olvastam a száz éve megjelent Magyar Kultúra folyóirat példányait. Tetszett, hogy a lapnak van egy olyan rovata, amely felsorolja azokat az új könyveket, amelyeket beküldtek a kiadók azzal az alig titkolt szándékkal, hogy a szerkesztők érdemesnek tartják recenzeálásra az újdonságokat. Ehelyett többnyire csak egy-egy sort kaptak a lapban: szerző, könyvcím, kiadó neve. Mindez a felsorolás a Szerkesztőségünkbe érkező új kiadványok rovatban.
Szerkesztőségi ülésen fel is vetettem, hogy érdemes lenne ezt az egykori gyakorlatot feleleveníteni. Felvetésem csaknem visszhang nélkül maradt. Telt-múlt az idő.
Évekkel később egy nemzetközi újságíró találkozást tartottak Nyugaton. Hogy miféle témák kerültek terítékre, nem tudtuk meg, de azt igen, hogy az ott járó kollégánk lelkendezve mesélte: Már csak azért is érdemes volt kiutazni, mert kapott egy okos tippet: Tegyük bele lapunkba – csak felsorolásszerűen – azoknak a köteteknek a könyvészeti adatait, amelyek lapzártáig érkeztek a szerkesztőségbe.
Nagy szemeket meresztettem a hír hallatán. (Mondanom se kell, hogy ismét nem valósult meg a felvetésből semmi.)
Most viszont élek a lehetőséggel, és felsorolom azokat a kiadványokat, amelyeket postán rendelt feleség, és amelyek az utóbbi időben, több adagban, rendre meg is érkeztek címünkre.    
Balás Béla: Túl a politikán. Szent István Társulat
Jacques Philippe: Tanulj meg imádkozni és megtanulsz szeretni. SZIT
Út a hajnalba. Húsvéti novellák (antológia) SZIT
Ferenc pápa: Fratelli tutti. Mindnyájan testvérek kezdetű enciklikája. SZIT
Király Levente: Zsugabubus. Hihetetlen történetek Terence Hilltől. Macro-Media K.
Karinthy megmondja. Karinthy Frigyes válogatott írásai. Corvina.
Jobbágyi Gábor: ŐK és MI. Győztesek és vesztesek. Kairosz K.
Limpar Imre: 100 mondat, amely megváltoztatta az életemet. Kossuth K.
S. Troisi–C. Paccini: Megszülettünk, és nem halunk meg soha. Ch. C. Petrillo, az öröm tanúja. SZIT.
Várhatók:
Prokop Péter: Méhecske módjára. Jel K.
Prokop Péter: Pukkanó buborék. Jel K.
***
Alighanem tegnap volt a tavaszi napéjegyenlőség. Érdekes módon az utóbbi időkben picit előbbre jött. Ilyenkor a nap és az éjjel ugye 12-12 óráig tart, s a egyenlítőt derékba kapja a nap.
***
Vasárnap az első busz a ltp-ről 4,10-kor startolt el. Láthatóan töküresen. Kijárási tilalom esetén ki a csoda indul be a városba? Persze, aki munkába indul. Nekik elég lenne taxit indítani. Lefogadom, hogy nem jön össze négy embernél több, aki a telepről indul. Igaz, hogy itt belép az az óvatosság, miszerint legjobb, ha igen ritkásan helyezkednek el az utastérben. Jogos.
Vonatot még nem észleltem se Esztergom felé menet, se onnan visszajövet.
PS.: 4.50. Elhalad az ablakunk előtt Esztergomból jövet az első szerelvény. Olyan, mint egy kísértetkastély. Nem égnek a fények a kocsikban.   

Nem vagyok ma éppen vicces kedvemben, mégis úgy alakult, hogy az érkező témák többsége tréfásnak bizonyult. Mai posztomat az érkező poénok kényszerítik ki, elnézést érte.
***
Home office apróhirdetés
Eladó szobabiciklit keresek.
Munkába járáshoz kellene.
***
Napi három rúgás törvénye
Egy ügyvéd elmegy kacsára vadászni. Lő is egyet, de a kacsa beesik egy magánbirtokra. A birtok tulajdonosa, egy öreg paraszt éppen ott kapálgat.
- Uram, legyen szíves, adja már ide azt a kacsát! - kéri az ügyvéd.
- Dehogy adom, az én földemre esett, tehát már az enyém! - mondja az öreg.
- Nana! Én egy nagyon jó ügyvéd vagyok, velem ne szórakozzon! Ha nem adja ide, akkor úgy beperelem, hogy mindenét elveszíti! - fenyegetőzik az ügyvéd.
- Várjon csak! Itt, vidéken a vitás ügyeket a "három rúgás törvénye" szerint rendezzük. Hajlandó így intézni a dolgot?
- Az mit jelent?
- Én kezdem. Maga megfordul, én meg háromszor jó fenékbe rúgom. Ha bírja, akkor cserélünk, és maga jön. Azé a kacsa, aki tovább bírja.
Az ügyvéd végigméri az öreget és azt gondolja: "Ezt az öreget kirúgom a világból is, ennél egyszerűbben úgysem tudnám elintézni a dolgot."
Szóval, belemegy a dologba. Az öreg kezd. Nekiszalad és egy akkorát rúg az ügyvédbe, hogy az beleremeg.
A második rúgás akkorára sikerül, hogy az ügyvéd az orrával felszántja a földet.
A harmadikra még a szeme is könnyes lesz.
Leporolja magát és odafordul az öreghez:
- Na, forduljon meg, most én jövök!
Az öreg megpödri a bajszát:
- Jól van, feladom. Vigye a kacsáját!
***
Varga L. püspök meséli, hogy egy templomba járó öregasszony imát kért tőle, mert úgymond: „úgy érzem, hogy el fogok kárhozni.
- Dehogy kárhozik el. - így a pap. - Meg van keresztelve, volt elsőáldozó, naponta templomba jár…
- Jaj - sopánkodik az asszony tovább. - Mégis úgy érzem, hogy elfogok kárhozni.
Megint a papnál a szó.
- Mondtam már, hogy maga rendes nő, ne féljen, nem kárhozik el.
- De így, de úgy - csak egyre ismétli panaszát a nő.
Mire az atya:
- Na idefigyeljen! Én bebizonyítom magának, hogy nem fog elkárhozni.
- Halljam!
- Ugye írva van, hogy „ott sírás lesz és fogak csikorgatása”. Magának pedig nincs egyetlen foga se... Na?       
***
Akinek nem tetszik a kínai vakcina, jobb, ha tudatosítja magában, hogy a lélegeztető gép is kínai.

Mostanság életterünk leginkább a lakásunk, de elvileg az egész környék, továbbá a nagyvilág, sőt a láthatatlan mindenség is, amit rendesen szentek közösségének szoktak nevezni.
Mivel alapesetben itthon tartózkodunk, tekinthetjük 87 m2-es birodalmunkat főhadiszállásnak is. Itt járkálok föl és alá, itt gondolom ki napi elfoglaltságaimat, azok alkalmi sorrendjét, itt találjuk ki a napi menüt, itt tekinthetem meg a tévéhíradót, s szörfözhetek a csatornákra lődözve a kanapéról.
Hogy miket veszek célba? Az M1-et, a Hír-tévét, a Heti tévét, a Mezzót, a CNN-t, a Pax-tévét, olykor az Apostol tévét s a sportcsatornákat. Aztán slussz. Többnyire érdektelen hírekkel találkozom, no meg sűrű riogatásokkal, hogy most éppen ki kit fenyeget, mivel fenyegetik a politikusok egymást és a jobb sorsra érdemeseket.
Érdekesebbek a rádióállomások műsorai. Közülük a Kossuthot, a Bartókot, a Katolikus rádiót, a Mária-rádiót hallgatom. Teszem ezt azért is, mert amikorra szemem kikészül az olvasásban, s a szörfözésben, pihentetnem kell. Erre pedig a rádió alkalmas. Elég nyitott füllel figyelni, szememre nincs szükség az adások tartalmának befogadásához.
Prokopot ropogtatok? Egy frászt. Prokop Péter könyveit olvasom, azaz írott életművét. Mivel 18 kötetbe foglalta mindazokat a benyomásokat, amelyek napjában érték, van mit olvasni, hiszen kötetenként kb. 350 oldalon meséli el, hogy mik jutottak eszébe. Mivel be vagyunk zárkózva a pandémia miatt, van időm és lehetőségem megismerkedni könyvei tartalmával. Kettő kivételével mindet megrendeltem.
A háborús filmeken a főhadiszállás egyik ismérve, hogy alkalmi telefonvezetékek látványa fogadja a nézőket. Talán azt jelképezi, hogy a kapcsolatfelvétel minden bajtárssal hálószerűen biztosított. Nos, nálunk a számítógépek környéke van tele madzagokkal. Egér, billentyűzet, nyomtató, lámpa, akkutöltők, mobilcsatlakozások, fotós USB stb. Főhadiszállásunk nincs szeparálva a világtól. Telefonkapcsolatban állunk családunk minden tagjával. Különösen is fontos a világjárvány idején kapcsolatot tartani a gyerekekkel bajukban, minden szükségükben. Fotót váltani és kisebb videófelvételeket is az unokák gyarapodásáról, megnyilvánulásaikról.
Nem feledkezünk meg az égiekről se. Ideidézem a spirituálé szövegét: „Az ég, a föld, a világ mind az ő szent kezén. Ne félj te kicsi nyáj, az Isten véd. És kedves neki minden szegény…”
Valahogy így teljes a kép.
***
Egy korunkbeli történet arról szól, hogy az iszlámista terrorlegény hozzáfogna gyaurtestvér lenyakazásához. Mi sem könnyebb ennél. Meg kell ragadni egyik kezével amannak az üstökét, másik kezével elnyisszantani a torkát. Ámde egy láthatatlan erő ellenállásába ütközik. Értelmével képtelen átlátni, hogy mi a probléma. A karja erős, a kés kifenve, az áldozatra kiszemelt nem mutat ellenállást, és mégse megy a dolog. Próbálja egyszer, kétszer, többször, de semmi. Nem és nem. Aztán egyszer csak lemond a hóhérolásról, megosztva áldozatával, hogy nem tudja, miért, de nem tudja megtenni, amit eltervezett.
Amikor hitünkért támadnak, és belefáradtunk a védekezésbe, a felsőbb erőkben megbízhatunk. Szoktam is mondogatni: „Az ellent kösse meg kezed, testünket/népünket hogy ne rontsa meg.” Ez nem ráolvasás, hanem szelíd kérés. Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.
Így van ez kicsiben, és így nagyban is. Sztálin lebecsülte a Vatikán erejét: Ugyan, hány hadosztálya van a pápának? Én meg azt kérdezem, ugyan hol van a Szovjetunió?  
Akinek füle van, hallja meg!               

Lehetne a cím az is, hogy miért szeretem a könyveit, hiszen nem igazán írói remekek.  De amit ír, az többnyire közérdeklődésre tarthat számot. Most próbálok rámutatni tévedéseire, humorára, társadalomkritikus megjegyzéseire, valláskritikájára, életszagú döntéseire, s nem utolsó sorban didaktikus megfogalmazásaira.
- A tizedik könyvem után zúzdával fenyeget elárusító boltom. Nyakán ásítanak eladatlanul, haszon nélkül köteteim. Ez a nyafogás sok író sajátja. Miért nem viszik könyveimet? Persze, mert az eladók valósággal eldugják őket. Lám, már rég elhunyt a szerző, és összevásároltam könyveit. Na? 
- Ne ismételgesd harmincszor ugyanazt! -  ismétli immár vagy harmincadszor témáit a szerző.
- Azt hiszi PP, hogy le van fordítva magyarra az erborista szó. Téved. Magyarul növénygyűjtő a szó jelentése, itt talán inkább füves embert jelent.
- Ha leméred a súlyod, jó a vérnyomásod, hiszed, hogy a napod elégedésedre kezdheted. … Helyesen táplálkozz! Eredj orvoshoz, gyógyíttasd a rákod! Hát hiszen… A szokásos didaktikus fogalmazás.  
- Magadban tépelődés helyett keress hű barátot, válassz élvezetes munkát… a nálad nyomorultabbaknak siess oltalmára… Üld meg szőrén a lovat! Aki szeret, s megbékélésen fáradozik, a magáét is megleli – ajánlja az író, festő, aki maga is remetemagányosságban élt.  
- Azt hiszi, hogy egérfogóval megfoghatja a besurranó patkányt.
- Azt hiszi, hogy az olimpiai bajnokok teljesítményeit tizedmásodpercnyi pontossággal mérik. Hát nem. Századmásodpercekben.
- Azt hiszi, hogy negyven év egy emberöltő. Hát nem. Csak 20- 25 év. Merthogy ezt írja: Negyven éve eszem a száműzetés keserű kenyerét… szinte egy emberöltő…
- A néhai kalocsai „eperfődi nagyprépost” így fogalmazott: Nem rossz nép ez, csak nem kell mindent észrevenni. Van benne igazság. Az ember megszentülése ugyanis élethosszig tartó érési folyamat. Türelem.
- Öreg pap szégyenlős vallomása: azért nincs hatásunk, mert nem látszunk elég boldogoknak. Prokop még megjegyzi: Szent Teréz ezer ördögtől kevésbé tartott, mint a szomorú apácától. Megér egy elmélkedést a téma.
- A hagyományos vallások elvesztik megszokott követeléseikkel az ez irányú érdeklődőket. Megcsontosodottan nem keresik megújulásukat. Kereteiket féltve elmozdulatlanodnak… belefojtjuk a szót azokba, kik eredetiségükkel ajánlkoznak. Ez megint olyan téma, amely megér egy misét. Több lendület jobban segítené a jó megvalósulását a világban.   
- Ez még nekem is tetszik, dicsér a tárlatnyitás előtt egyik bigott besurranó látogatóm. Máris leszedem, hogy átfessem a vásznat, mert csak rossz lehet, ami az illető ízlésének megfelel. Ha idáig züllöttem, elveszett kontár vagyok. Hatalmas önkritikus és humorral átszőtt megállapítás. A magam gyakorlatára vonatkoztatva: Ha egy ifjúsági lap cikkei nekem tetszenek, az öreg hiba, mert alkalmasint nem szólítják meg a fiatal olvasókat. Nem az ő nyelvükön mesélnek.   
- Kár, hogy a békés és türelmes tehenek nem tudják közölni véleményüket, hogy a mesterséges megtermékenyítés előtt vagy után érzik-e magukat jobban. A professzorok (Marx és egyebek) ötletei nem szükségképp teszik az embert megkérdezése nélkül boldogabbá. Ez megint egy éles kritika. A megvalósult szocializmus egypárt rendszeri diktátumát bírálja keményen. (Ma meg a fideszt támadják a konzultációs levelek miatt. Bele kell szédülni.)
Végül ide írom, hogy ez a 13. kötet abban a sorban, amelyekkel megbombázta olvasóit.  

A mai nap (márc. 18.) is úgy indult, mint a többi. Talán azzal a különbséggel, hogy ma a járvány elhunytjainak a száma meghaladta a korábbi napi csúcsot. Müller Cecília, szegény azzal biztat, hogy még két nehéz hét. Persze ezt is csak valószínűsíti. Mi mást is tehetne? Bennem azért a még szoc. mantra munkál: „Elvtársak, még három nehéz év van hátra”. Aztán – mint a csúszózsaluzás – ráépült a következő három nehéz év, és aztán újra. A pandémiával kapcsolatban ne legyen igaz. „Legyen vége, legyen béke már.”
Mert most nincs.
A kormánynak a fejére olvassák a sok elhalálozást. Ugyan mit tehet a kormány, hogy a fertőzésnek ne essenek áldozatául az idősek, s mások se? Egyet tehetne, azt, hogy más elhalálozási okot nevez meg. Az időseknek számos krónikus, végzetes betegségük van. Országonként eltérő, hogy kiket tekintenek a pandémia, kiket pedig egyéb bajaik áldozatának.
Minket is megsuhint a koronavírus itt-ott.
K. lányunk és R. vejünk túlesett a betegségen.
Öcsém sógora Amerikában elhunyt a pandémia miatt.
Mai hír, hogy É. lányunk francia apósa, B. (90) kórházba került a vírusfertőzés miatt, és súlyos az állapota. Oxigént kap és morfiumot. Hihetőleg az egész család fertőzött lett, teszteredmény holnap. B. nyolc gyerekét nevelte fel, hosszú időn keresztül özvegyen.
Esetével kapcsolatban P. Nemeshegyi SJ kijelentése merül fel emlékezetemben, aki kérdésemre, hogy miért szenved a világon oly sok ártatlan, azt felelte, hogy az ártatlanok szenvedése felette nagy titok. Nem tudunk mást elképzelni, minthogy az ártatlanok szenvedése a szeretet ára.
Elég Krisztus szenvedésére gondolni, akinek igazán nem volt semmiféle vétke. Élete során folyamatosan jót tett az emberekkel. Meg is kérdezte üldözőitől: Ugyan melyik jótettemért akartok megölni?
Az ember elnémul, és empátiával gondol a szenvedőkre, azt kívánva, hogy Isten erősítse meg őket kiszolgáltatottságukban, s vegye körbe irgalmas szeretetével.
(PS.: Pépé B. elhunyt este nyolc előtt. Nyugodjék békében! Sokan siratják, siratjuk.)
Épp ezt olvastam: „A halál is csak hajnala valami elképzelhetetlen újnak? Születtünk, hogy búcsúzva csodákra ébredjünk? Mindjobban kínoz a milyen, az el nem odázható kérdés.” (Prokop)       

Prokop didaktív stílusban ír. Meg kell bocsátani neki. Hol jó, hol kevésbé elfogadható tanácsai vannak. Pl. ilyeneket ír:
- Azt a rohanósat húzd ki sétatársaid névsorából. Van más módszer is. DJ barátunk nem győzött lépést tartani feleségével. Abban maradtak ketten, hogy ő megy elöl, felesége pedig követi. Így nem fordulhat elő, hogy a tempót nem bírja.
- Az ellenkező típus minden előterjesztésedre nemet mond, kérdésedre tagad, ajánlataidnak ellenáll. Állításod elvileg sem lehet jó … Kár volna, hogy meggyőzésén fáradozzál…saját véleménye megtámadhatatlan. Van ilyen. Ez világosabb megfogalmazás, mint a róla szóló közmondás: Bolond lukbúl bolond szél fúj.
- Megállapítja: Olyan szép a föld! Csak túlságosan rövid az itt-tartózkodásunk ideje!   
- [Pap létére meglepőket is megfogalmaz] A férfi beszélni kezd: Képzeld, azt kívánta a barát, hogy tartózkodjam a feleségemtől. ..Honnan tudhatná a kolostorába zárkózott csuhás, hogy mit jelent a házastársi duplaágy?...Az elsuttogott szavak, az ölelések forrósága, a félőrület, az egymásba semmisülés. A legerősebb láncszem, mely összeköti a férfit és a nőt….
Majd még: - Szomorú a nyomorék sorsa, ki rászorul, hogy segítség öltöztesse. De a szerelmesnek pikáns öröm, maga élvezi a legjobban, ha más kezek gombolják ki ingét, vetkőztetik meztelenre.
Még tovább megy.
- Függhet-e az ember élete egy mondattól? Gyere föl hozzám ma estére! – hangzik a felhívás. Egy év múltán meg bambínó hadonászik a nő karjában.  
Saját művészetének az értékelése hol az egekben van, hol a béka feneke alatt. Ilyeneket fogalmaz, amikor happy: - Csodálkozom paptáraim könyveimmel szembeni értetlenségén. Noha az írószövetség elismerése a bulla rajtuk. Ki érte el közülük ezt a magaslatot? [Elismerését növelhette, hogy Nyugatról érkezett, és hogy Guinness-rekordba illett képeinek magas száma.] 
Aztán meg a teljes érzelmi csőd:
- Nem ér semmit a munkám. Kalocsa nem méltatott az üres kastélyban egy szobaraktárra. Csepelre kényszerültem irgalomlakásra... A napokban a via Giulia 1. nem is válaszolt kiállítási ajánlkozásomra... A rádiós páter [vatikáni rádió] visszautasított: könyvem bemutatása nem tartozik anyaguk közé. Szárazabb adásai miért nem bírtak volna el egy derűs, szárnylást…? 
És még:
Itt építgetem 30 év óta életművemet, de akárcsak az otthoni, ugyanígy az itteni egyházi körök teljes közönyében… Kutyaugatás nem hallik az égbe.
Dacosan odavágja: Ne féljetek vallásos kiadók, nem könyörgök méltatlanságommal, nehogy süllyesszem nívótokat.
Igazi hangulatember.
Sorsunkban akad némi hasonlóság. Újra idézek: Egyre vastagodnak a halottat jelentő feketekeretes borítékok. Olyan sürgősen elhamarkodtátok Charon ladikját. Kiknek neve rajtuk, nem találkozunk soha többé? Két felvetésem: Ugye költői a kérdés? Egy pap tudja, hogy bizton találkoznak odaát, akik elhamarkodták Ch. ladikját. A másik apropó, hogy ma nekem is hozott egy feketekeretes borítékot a postás. Gimis osztályunk 13. tagját temették minap. De hozott néhány hete is, amely közösségünk ötödik tagjának temetéséről szólt. 
Mégis inkább pozitív kicsengésű tanácsával zárom posztomat. Ne firtasd, hogy hány éved lehet még optimális esetben, hanem élj derűsen. A nagypapa szerep is jól áll neked.
Remélem.
PS.: Azért szeretem Prokopot, mert életszagú, és vitára sarkall. Hol egyet értek vele, hol kevéssé, hol éppen nem. Mindenesetre többnyire olvasmányos, és az nem árt egy könyv sikerének.

A Regnum Marianum szervezete nem szerette, ha valaki fényképezett abban az időben, amikor üldözést szenvedett. Könnyen a nyomozók kezébe kerülhettek egy házkutatás során a fényképek, vagy esetleg éppen az előhívásra eladott filmekről készíthettek kópiát. A titkolódzásnak megolt az alapos oka. A fiatalokkal foglalkozó papokat három hullámban rendszerellenes összeesküvés vádjával perbe fogták és börtönbüntetésre ítélték.
Ha azonban a múlt dokumentációjában kutatunk, rájöhetünk, hogy a nyomozóhatóságok így is számos felévételt készítettek táborokról, utazásokról, foglalkozásokról. A papok lakásait „bepoloskázták”, telefonbeszélgetéseiket lehallgatták.
Mégis készítettek a regnumiak néhány képet titokban, s őrizgették évtizedekig. Ezekből került hozzám elektronikus úton néhány tucat. Mivel a múlt század hatvanas éveiből valók a képek, valósággal visszafiatalodtam nézegetésük közben. Egyik nyáron Bakonybél legelőin vertük fel sátrainkat, másik évben pedig Regéc mellett. Egyik képen egy laputengeren keltünk át. Emlékszem, dög meleg volt, de a hatalmas levelek közötti ösvény lényegesen hűvösebb. A nagy levelek jóságosan csillapították a hőséget. A fotón látszik, hogy éppen káros szenvedélyemnek hódolok. Kezemben egy cigaretta.
A másik képen kezemben gitár, s köröttem ülnek vagy nyolcan. Énekelnek. Én meg hangszerrel kísérem őket. A képeken szereplő fiatalok tele vannak életigenléssel. Makkegészségesek. Én is felhőtlen önfeledtségben éltem. Talán egyetlen problémám az volt, hogy feltörte cipőm a talpamat, mert nem telt túrabakancsra. Próbáltam nem törődni a vízhólyagokkal. 
Rég volt, szép volt, igaz volt, hiszen nyűhetetlen korban voltunk mindahányan.
Akkor.
Merthogy a fotókon szereplők közül immár sokan elhunytak. Mások különféle nyavalyákkal bajlódnak. Talán mégis maradt bennünk valami abból a magafeledtségből.
Remélhetően igen.             
„Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport!” – ajánlom figyelmébe még élő társacskáimnak Oliver Cromwell elhíresült mondását.
Magamat is plagizálhatom: „Örökké élünk, csak közben egy kicsit meghalunk.”
***
Esztendőnként visszatérő feladat az év szavának a megtalálása. Még nincs vége 2021-nek. Ki tudja, mit hoz még a kiszámíthatatlan jövő. Ha most kérdeznék, ilyeneket jegyeznék fel: oltópontok, oltakozás, vakcina, pandémia. Jut eszembe: Mi a neve a világszerte nyomuló vírus ellen beoltottak tömegének?
- Vakci „náció”. 
***
Ha a LED-kijelzős számokban gondolkodunk, akkor az ezredforduló után ilyen nevekkel találkozhatunk:
2020=ZOZO … 2021=ZOZI … 2022=ZOZZ