Mickey webnaplója

Amikor a koronavírusban elhunytak statisztikáját láttam, mindig felmerült bennem az, hogy vajon az éves elhalálozási számok megugrottak-e a járvány kapcsán, vagy csak a többféle betegséggel küzdők elhunytának egyik összetevőjeként beszélhetünk a covidról. Hajnalban belefutottam az engem érdeklő statisztikába. Ezek szerint az elhunytak száma Magyarországon
2000-ben : 135.601 ember (nincs vírus)
2005-ben : 135.732 ember (nincs vírus)
2010-ben : 130.456 ember (nincs vírus)
2015-ben : 131.697 ember (nincs vírus)
2019-ben : 129.603 ember (van vírus)
2020-ban : 112.584 ember! (van vírus) (Nov.15. KSH.HU)

Ha hozzáveszem azt a 15 000 főt, akit a járvány  áldozatának tekintenek, akkor se kiugró az elhalálozások éves száma 2020.ban.
Sajnos a FB olyan, hogy az egyszer felmerült adatsort vagy azonnal elmentem, vagy kereshetem órákig. Ez történt velem is. Találtam egy olyan statisztikát is, amely az egyes korosztályok túlélési százalékát mutatta. Emlékezetből idézem meg. A legidősebbek körében az elhunytak aránya 4%-os volt, minden fiatalabb korosztály esetén 1% alatt volt a mutató, egészen az alig kimutatható ezrelékig.
A felsorolás mindenesetre biztatóbb képet mutatott, mint a napi statisztikák már-már horrorja.
Van hát remény, van vakcina is, csak éppen a névre szóló értesítésem nem érkezett meg eddig. Ma is csak azt tudom ismételni, hogy „ez nem az, ez se az”.
Szóljatok rám, hogy ígértem, e témával nem foglalkozom, mert már a csapból is ez folyik. Mégis meg kell bocsátanotok, hiszen a két vázolt statisztika valamiképpen segít helyrepofozni megtépázott reménységünket, amennyiben megállapítja, hogy az elhalálozások száma nem mutat kiugrást, s a covid életveszélyessége elenyésző.
Távol álljon tőlem, hogy lebecsüljem az egyes fertőzöttek elszenvedett kínjait. Csupán azt akartam megmutatni, hogy a túlélési arány hatalmas.
Isten óvja teremtett világát, a koronavírus pedig „mondjon le”, ne szekírozza tovább a világ népességét.
Adja Isten, hogy így legyen. 

Nem azt kapom, amit várok. Ez sem az, állapítottam meg ma is az érkezett anyagokról. Egy figyelemre méltó levél jött. Súlyadó két részletben. Lássuk csak! Mitsubishim 24 éves. Egyszer vettem hasznát a kerékcserének. Unokámat vittem iskolába föl is, meg le is ötcentis friss hóban. A téli gumi a körülményekhez alkalmazkodva megtette a magáét. Májusban lecseréltetem nyári gumikra.
Június közepén műszaki nyaggatás elé néz. Vagy kiáll a forgalomból, vagy átmegy.
Ha nem, akkor a súlyadó második felét nem fizetem be.
Ha átmegy, még egy jó hónapig érvényes az én forgalmim, tehát vezethetem.
Ha az orvos továbbenged, akkor vezetem továbbra is a Coltot.
Ha nem, akkor odaadom valakinek, aki vezetheti.
A fogyókúra némi lazaság után folytatódik.
Ma maszkban lemerészkedtem az utcára. Immár dzsekiben a langymeleg időben.
Találkoztam maszkos és maszkatlan emberekkel.
Jelentem a réten nyílik a százszorszépen kívül az ibolya is.
Elhaladtam a szépséges egymásba csavaródó törzsű meggyfa mellett, amelynek főágai immár nem csavarodnak egybe. Lemetszették őket az ágfodrászok.
Bezzeg a drótfonatkerítésbe csavarodott, vele szimbiózisban (conbiózisban?) élő fatörzzsel nem tudtak mit kezdeni. Készítettem róla képet.
Jó címet kellene adni a fotónak:
Szimbiózis;
Elválaszthatatlanul;
Kényszertartózkodás;
Fával vaskarikával;
Egy élő és egy holt;
Nem kívánt sziámi ikrek;
Csak a halál választja el őket
Kényszerlakhely;
Se veled, se nélküled…stb.
Elkalandoztam. Tehát a súlyadót befizetni igyekeztem a postára a réten át. Senki nem állt előttem a hivatalban. Gyorsan végeztem.
S ha már… akkor elmentem a könyvmegállóba. Hoztam egy kötet Mórát (a sorozathoz illő vászonkötésű). Hoztam egy novellást, de az duplumnak bizonyult. Hoztam aztán egy Steinbeck-kötetet is: Az Édentől keletre c.-t. Már nagyon régen olvastam Aron és Cal sorsának a leírását. Nézem a kiadás példányszámát: 150 000. Ma legfeljebb tizedannyi példányban mernek kiadni könyvet, bár ahhoz is merészség kell. 
Csereképpen hazahoztam értékeket, de kétséges, hogy ma valaki rászánja magát, hogy egy 670 oldalas könyvet elolvasson. Pedig…
És akkor még nem beszéltem arról, hogy újra a könyvmegállóban láttam Werfel Musza Dagh-ját, Sienkiewicz Quo vadisát. Nem kell senkinek? Hatalmas kincsek pedig.
Csakugyan vége a Gutenberg-galaxisnak?
            

G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
-Shakespeare vagyok – felelte az öreg.
Shaw csodálkozva mondta:
- No, akkor maga igazán büszke lehet, hogy ilyen híres nevet visel...
Az öreg juhász elégedetten bólogatott:
- Hát persze, hogy híres a nevem, hiszen már negyven éve őrzöm a birkát ezen a környéken.
***
Olvasta a legújabb novellámat? - kérdezte az ifjú titán a lap szerkesztőjét.
- Olvastam. És tudja, mi jutott eszembe róla?
- Nem. Micsoda?
- Napóleon kardja.
- Miért? – kérdezi felcsillanó szemmel a fiatalember. – Milyen volt Napóleon kardja?
- Hosszú és lapos – hangzott a felelet. 
***
Az énektanár meghallgatja növendékét, majd így szól hozzá:
Önt hallgatva az jut eszembe, hogy helyettesíthette volna Carusót.
- Úgy találja?
- Igen. Meghalhatott volna helyette.
***
A Deák Ferenctől távozó vendég visszafordul, és szabadkozva mondja:
- Majdnem az ön kalapjában mentem el. Látja? Úgy látszik, hogy körülbelül egyforma a fejünk. 
Mire Deák Ferenc:
- Lehet, hogy körül egyforma a fejünk, de belül nem.
***
Visszataszítónak tartom, amikor valaki megjátssza az intelligenst. Mozartról beszél órákat, közben pedig egyetlen festményét sem látta…
***
Unokák mondják: Miért nincs viccmondás az űrben?
- ?
Mert ott nem esik le…
***
Mondok egy viccet. Nevetni fogsz.
Beleesik a folyóba hihihi… Ki marad a parton?
…?
-…hahaha
***
Hogy hívják a jövendőmondó fiát?
…?
-Jóska.
*****
Tegnap azt írtam, hogy „ez nem az”. [Egyik anyag témája sem Meghívó az oltásra.] Sajnos, a mai emaileket átnézve ugyancsak azt írhatom, hogy közülük „egy sem az“.
***
„A gonosz álmok fussanak, és minden éji képzelet. Az ellent kösse meg kezed, testünket hogy ne rontsa meg.” Gonoszat álmodtam. Halálos fenyegetés miatt költöznünk kellett. Mintha keresztényüldözés részesei volnánk. A módszer nem új, űzzük el, vagy nyírjuk ki, és miénk minden java. Inkább felébredtem.

A viccbeli bevonult újoncok közül egy „megőrült”.
Dilinyósan a kezében tart egy papírfecnit, és egyre azt mondogatja, hogy „ez nem az”.
Jelentik társai a tisztnek, aki a dilinyós kezébe ad egy cédulát, hogy próbára tegye.
A baka kitart amellett, hogy „ez nem az”.
Mutatja is a tisztnek:
- Látja? „Ez nem az”. 
A tiszt csóválja a fejét, elküldi pszichiátriára, a hol megismétlődik néhányszor e jelenet.
Végül leszerelik a bolond újoncot. 
Kilép a laktanya kapuján. Kezében tartja elbocsátó papírját, a kerítésen túlról látják újonctársai, ahogy leszerelt társuk jobbra-balra ugrándozik és kiabál:
- Ez az! Ez az! S lobogtatja obsitos papírját.
Naponta többször megnézem a beérkező leveleket.
Naponta többször meg kell állapítanom, hogy ez nem az, és ez sem az.
Még mindig nem az.
Az az igazság, hogy igen régen regisztráltunk a védőoltásra, s egyre több ismerős, meg ismeretlen mesél arról, hogy megkapta a védőoltás első vagy mindkét adagját.
Mi hetek óta azt vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy ez nem az, és ez se az.
Vajon mikor jön el az a nap, amikor az új levelek egyikére ekként reflektálhatunk:
EZ AZ!!!
***
Immár tizenöt éve írom csaknem napi gyakorisággal posztjaimat, s a FB elterjedése óta fel is teszem erre a felületre. Ez nagyjából ötezerötszáz posztot jelent.
Ennyi anyag gyűlt a blogomban össze.
Alighanem együtt több ezer A/4-esen férne el.
Kitelnék belőle néhány könyv, egy füveskönyv is akár.
De már látom, semmi se lesz belőle.
Megélnek a neten, vagy elenyésznek.       

Tudtam, hogy péntek van, mégis folyton bezavart a képbe: mintha szombat volna. Szombat a porszívózás napja, és én vágyat éreztem rá, hogy elvégezzem e munkát. De nem. Péntek van és kész. Alighanem onnan a téves érzés, hogy péntekre fárad el a dolgozó, amit aztán szombaton kihever. Az én elfáradásom csütörtök délután ért véget, miután hazajöttem a szakrendelőből. Pénteken aztán jött a nagy felszabadulás, mintegy előrehozott víkend. Innen lehet ez a komfortos érzés.
Tehát péntek van és tél, de milyen tél. Rövidnadrágban és rövidujjú ingben mentem le a kocsihoz, mert az ablaktörlőlemezek nem jó szögben álltak. A jobboldali verte a motorháztetőt. Találtam egy 12-es dugókulcsot, és beállítottam a lapát állását helyes irányba. Majd jártam egy kört, hogy a nyíló virágokat megörökítsem az előrehozott tavaszban. Találtam nyíló sáfrányokat, százszorszépet, árvácskát. Ezek biztató jelek arra nézve, hogy itt a tavasz, itt a húsvét.
OV azt ígérte, hogy húsvétra mindenkit beoltanak, aki regisztrált. Már nem is tudom, hogy mit várok: a tavaszt, az oltást, a covid-hisztéria végét, a pandémia elvonulását. Mondanám, hogy dögöljön meg a vírus, de hát nem él. Hát akkor pusztuljon el, de nyom nélkül és azonnal.
Elegem van az oltásokból, a hírekből, a pró és kontra pengeváltásokból, a vakcinafajtákból, a vírus-mutációkból, a keserves gyógyszerbizniszből, az ide-oda rángató megnyilatkozásokból.
A Pfizer kitalálta, hogy egy harmadik oltásra is szükség lesz a mutánsok miatt. Többnyire két oltás elég, kivéve azt, amelyikből egy is elég. Egyik hír szerint a matematikusok felkészítenek az új járványhullám katasztrofális méretére, másik hír szerint a szennyvízelemzések arra utalnak, hogy a fertőzöttség mértéke várhatóan kicsit csökken.     
A rendőrség darabra beszámol arról, hogy egy nap alatt hányan kaptak különféle büntetéseket. Itt kapcsoltam ki ma a tévét. Elképzelhető, hogy valakit ez foglalkoztat, és érdekel, esetleg statisztikát vezet a renitensek számának napi alakulásáról?
***
Ej! Nem azt írtam a múltkor, hogy többé egy szót se ejtek a pandémiáról?
Ha így volt, kicsit restellem, ám megígérem most is, hogy soha többé…
Jobban teszem, ha szépséges unokáim fotóit nézegetem, keresztrejtvényt fejtek vagy egy jó könyvet olvasok.  

- P. Gyulát (80) hazaengedték a kórházból. Hála Istennek!
- Még mindig nem kaptunk értesítést a vakcinálásra. Türelem.
- Nyolc év után elmentem az urológiára. Feszültség.
- Megérkezett a laborlelet. Kétkedés és remény.
- Bemutattam az urológusnak. Azt mondta: Nincs tennivaló, kontroll egy év múlva, ha nincs különösebb panasz. Ennyi jót nem mertem remélni sem. Hála mindazoknak, akinek a közbenjárását kértem.
- Megjött a FülesBagoly. Nincs benne érdemes vicc, hacsak a megfejtendők között nincs.
- Elhunyt sógornőm, Connie öccse, John. Isten nyugosztalja szegényt. Ő az első a tágabb családunk tekintetében, aki először a koronavírus halálos áldozata lett. Tán hatvan éves se volt.
- Olvasom tovább Halász Piusz O.Cist könyvét: Életünk értelme. Hatalmas elme, páratlan, érthető stílusban megírt kötet. Biztosan sokat fogom még idézni, mert embernek való. Néhány gyermekem biztosan örömmel mélyedne el benne. Ezt kapnák húsvétra.
- Mária Klára már mosolyog. Nagyon jóba van nővérkéjével, Ritával. Kommunikálnak.
- A COVID nem bír magával. Harmadszor is felível a fertőzési hullám. Megdögölhetne már, ha a vírus egyáltalán élőlény volna. Sokan imádkozunk az emberiség eme átka megszűntéért.
- Ma van a Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. 100 millió ember haláláért felelős a kommunizmus. SOHA TÖBBÉ!!! Kiáltani kell, mert a sárkány újra és újra felüti a fejét, s idegesen söpör a farkával.    
- Mégis jól teszik, akik az embertelenek megváltozásáért fohászkodnak. Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Az előbbit nem lehet megúszni.
Visszatérve a nap örömére.
- Nincs rákra utaló bajom. Ettől még bármikor nyugodtan meghalhatok, de egyelőre nem kell szembenézni azzal, hogy már csak kilencven napom van hátra, vagy annyi se. Ez valódi fellélegzés. Úgy látszik, nem vagyok elég erős, hogy farkasszemet nézzek saját lepusztulásommal. Ma a vizit egérutat mutatott. Nem győzök miatta örömködni. Szeretek élni, és szeretném látni még sokáig gyermekeimet, unokáimat, társaságainkat.
Adjon hozzá Isten erőt, kitartást, életkedvet, örömöket. S ne csak nekem.
Mindenkinek.    
***
Mizújs
Valaha az újságok eluralták a nyilvánosságot. Nagy példányszámban jeletek meg, és el is fogytak, mert volt irántuk érdeklődés. Az újságolvasási szokások ugyan igen eltérők voltak világszerte, de a lapok megéltek az előfizetőkből.
Nyugaton az emberek egy lapból tájékozódtak. Elhitték, hogy a lapszerkesztők nem az orruknál fogva vezetik őket. Nálunk más szokás alakult ki. A polgár beült a kávéházba, és leste, hogy melyik napilap szabad préda. Sorra olvasta a lapokat és próbált a sorok között is tájékozódni. Osztott, szorzott, gyököt vont s kialakította saját felfogását az olvasottakról. (Persze meglehet, hogy a lapok egymásutáni olvasása csak azért volt nálunk kedvelt, mert anélkül üldögélhetett az ember a fűtött helyiségben, hogy sokféle ételt fogyasztott volna.)
A lapoknak befellegzett az elektronika térhódítása miatt. vannak ugyan megrögzött újságolvasók, de nagyon sokan átpártoltak a tévé híradásaihoz, és az internet hírforrásaihoz. Ennek megfelelően a nyomtatott sajtó példányszáma erősen megcsappant.
Nekem egy régi élményem fűződik a napi sajtóhoz. Akkoriban a szerkesztőségben dolgoztam. Az előszobában lógtak a kabátok, köztük az enyém is. Megérkezett Tereza. Üdvözöltük egymást. Majd ránézett kabátra, amelynek a zsebéből egy újság kandikált ki.   
Tereza hangosan megjegyezte: - Nagyon tetszik nekem, ahogyan a kabátzsebből kilóg az újság. Olyan férfias.  Egy igazi férfi érdeklődik a politika iránt, újságot olvas, s zsebre vágja. Adódik, hogy a kikandikáló napilap olyan, mint egy állandó jelző. Jelképezi gazdáját.
Tetszett észrevétele. Eredetinek és láttatónak találtam megfigyelését.

A 470 oldalas kötetből már szemezgettem tegnap. Most befejezem az általam kiemelt részekben való tallózást.
- Egyházkritika: A hatalmon lévő pásztor fennhéjáz, mintha Isten ülne a vállán. De nem azért, hogy súgjon neki, hanem hogy tőle kérjen tanácsot… A szerepét játszó hatalmasságok gőgjét leplezi el. Nagyon nem szerette a megjátszást. Ceausescuról viccelték: Isten trónja előtt állva kérdezi: Ki vagy te, és miért ülsz a helyemen?
- A képmutatás ellen emeli fel a szavát. A jó katolikus csak akkor igazán az, ha az oltár előtt mondogatott „igen” igenjeit az utcákon és a családjában is megvalósítja. Krisztus tanítására hajaz. Mielőtt ajándékot viszel az oltárra, engesztelődj ki, békülj meg felebarátoddal, s csak azután közelíts az oltárhoz ajándékoddal.
- Indexveszély nem fenyeget, amivel a Szent István Társulat Üdvösségünk albumomat megbélyegezte – írja. Már érzékelhettük eddig is, hogy nem tesz béklyót tollat fogó kezére, nem fogja be pörös száját. Valójában nem tudom, hogy mi verte ki a biztosítékot a Sz. I. Társulatnál.
- A parancsolt csönd keservesebb a fizikai fájdalomnál. Mik ezek: „Ne felejtsd szavadat, még nem fejeztem be!!!” [Nos, arra várhatunk, hogy befejezze.] „Ha beszélsz, nem értem, hogy mit mondott a rádiószereplő.”
- Kezdj velem, amit akarsz, s amit rám mértél! Erőddel add, hogy kedved szerint meg is oldhassam – imádkozik helyesen az Istenben bízó. Akkor van súlya ennek a kijelentésnek, ha az ember nyugodt szívvel kijelenti a fentieket akkor is, ha sorsa rosszabbra fordul. Azaz megéli, hogy Isten sose hagyja el: sem bajában, sem javában.
- Ha az ember kihalna a Földről, a jelen-múlt-jövő is eltűnnék a mindenségből. Istennek csak jelene van. Nem szoktunk rá gondolni, pedig igaz. Inkább azt véssük a tudatunkba, hogy idő azért nincs, mert a múlt már nincs, a jövő még nincs, a jelen pedig kiterjedés nélküli pont, amely folyamatosan elmozog a jövő irányában. Időn kívül élnénk? Azt azért nem. Testünk van. Az anyag pedig a múltból a jövőbe tart.
- A tudás, az alkotás, a szívjóság az emberi méltóság három alappillére. Nem vitatkozom rajta. Fontosak.
- A művészetek nem fejlődnek, csak változnak. Vitatható. Az én tapasztalatom az, hogy a művészetek mindnyájan a konkréttól tartanak az absztrakt felé. Lásd, munkadal, népdal, opera. Lásd cakewalk, blues, freejazz. Lásd sárkunyhó, felhőkarcoló. Lásd gyerekvers, szabadvers. Stb.  
- A korhatár igaz, nem rajtunk múlik, a szüleink adagolták. Hatvan-hetven zsúfolva élménnyel, vígsággal, örömosztogatással elragadóbb, kívánatosabb, mint a kilencvenig kinyújtott vegetatív halódás. A tartalom fontosabb, mint az időtartam. Ezt már Karinthy is megüzente Bicsérdynek. [Ígérjen nekem tíz perc boldogságot, s ne száz év üres időtartamot.] Érzésem szerint akkor szokták mondogatni az emberek, amikor még jó egészségnek örvendenek. Utóbb megalkusznak a rész sikerekkel is, csak még élhessenek.
Több „igazság” is van a kötetben, de legyen itt ennyi elég.
***
Világostorozó - világos torozó
***
Egy igazi csemege: Világrádiók a földgömbön. Klikk, és megszólalnak a jelzett adók. Érdemes szörfölni a kb. ezer adó között. Megmutatja a különféle nyelvek, zenék gazdagságát.
http://radio.garden/visit/nuuk/p61CzVsL

Amikor a képzőművészek könyveket kezdenek írni, gyanítom, hogy egyik okuk az, hogy életművük néma. A festmények, szobrok sok mindent elmondanak szavak nélkül, de úgy látszik, hogy vannak dolgok, amiket viszont leginkább csak szavakkal lehet jól visszaadni. Néhány író magyar képzőművész nevét ide írom. Bernáth Aurél, Kassák Lajos, Borsos Miklós, Váli Dezső, s akinek a könyveit mostanában olvasom: Prokop Péter.
A Fügefám alól c. kötetéből szemezgetek. 
- Alkotásmódjáról azt írja, hogy jegyzeteit golyóstollal írja, majd begépeli. Módosítja, átböngészi a beírt anyagot. Újra olvassa, javítja a kefelevonatot, majd egy második korrektúrát is kap az anyag. Ezekhez képest könyve tele van pontatlanságokkal. Ezt azzal hárítja magától, hogy az írói szabadság feljogosítja a pongyolaságra. Vannak kétségeim.
Idézek:
-  „A betűözön korában miért s kinek írok? Nem a nagyközönségnek. Hisz már magam sem olvasok. Hetven után elmúlt annak az ideje is. A foglalkozásomat érdeklődőknek vesződöm, akik viszont falják a pörköltöm.” 
- Szereti a humort. „Két monsignore trécsel a Sixtus-kápolna mennyezete alatt. Az egyik meghatódva kérdezi:
Mit érzel e lenyűgöző pillanatban? „Vágja nyakamat a kollárém” - nyöszörög a másik.
- „Bár NF sokszor belém csíp: »Engedékenyebb vagy a karámon kívüliekhez, mint a veled azonos csoport tagjaihoz.«” (NF – gyanítom Nagy Ferenc, aki egy időben a vatikáni rádió munkatársa volt. Utóbb egy szerkesztőségben dolgoztunk. Hogy igazam van-e, ők ketten tudják csak tisztázni odaát.) 
- „A haldokló öreg érsek [Dankó László, teszem hozzá] így monologizált kezemet szorongatva: Mivel még mindig alám tartozol, mint munkaadód köteles volnék öregségedről gondoskodnom.” Alighanem ebben maradtak. (Utódja aztán bőségesen gondoskodott a hazatelepülő művészről.)
- „A hívságos emberviszonylatoktól undorodom. Szeretem a kényelmes rongyokat. Lila suhanók, díszparádék maradjanak a bohócoké. Rám kényszerített ruhadarabokat, amelyeket reggel csókkal öltöttek magukra, utam mentén valahol fára akasztottam, és ottfeledtem.” Prokop mester nem hagyta magát zabolázni. A maga teremtette szabadságban élte le életét.
- „Egye a manó, ha neki úgy tetszik, hogy a salakot tartja krémnek. Veszély csak akkor fenyeget, ha kényszeríteni akar rá a tévhitű, hogy nekünk is a salak legyen a krémje; mert, ha nem, igazi salakká pusztíthat.” Mi is tele vagyunk ideológiai salakokkal. Ezekről mondta Hofi, hogy addig nem érdekli, ameddig nem kötelezőek.
- „A fölöttem lévő székek egyikére sem vágyom, Nem adhatnának semmit, ami a szívem kívánsága. Magamban röhögve mit tehetek egyebet: sipkájukba egy nagy barnát teszek.” No comment.
- Ő is elírja a kanonok szót: „…aki a nyolc boldogságot vállalja, nem a lilák, prépostok, kanokok külsőségeiben fedezi fel életprogramját.” Miklós sógor mesélte, hogy a maszekcukrászda vezetője saját vendégének tekintette őt, a „kanok” urat. 
- Első freskótervét a hivatalosságok elutasítják. De mint írja: „az aulista építész, Thomas karonfogott, s hörögte svábos dialektusában nem szalonképes kritikáját. Ennek töke van. Őrzöm; avatatlanok szentek elől dugdosom a legnagyobb dicséretet, amit alkotó kaphat. A teremtőerő kifejezésének a legtöményebb telitalálata.” A sükösdi templomfreskóját dicsérte a hozzáértő kortárs.
- „Ellenséges érzülettel viseltettem egyházi s világi ügyvédek s akták cikkelyeivel szemben. Szabadon öltögettem rájuk a nyelvem.” A szeretet szabadságába menekült fitymálja a jogászokat megkötéseiket.
- Végül könyve végén hálát ad sok mindenért. Így összegez:
„Hálát mindenért: amit adtál, amit megakadályoztál, amit elvettél, amit megengedtél, amit megelőztél, amit megbocsátottál, amit nekem készítettél, még a halálért is, a helyért, amelyet nekem a mennyben készítettél.”

A zeneszerző: Erkel
A politikusnő: Merkel
a kardiológus: Merkely
**
Az immár lapjaira szétesett okos Atlaszunkból megtudtam, hogy a Góbi jelentése sivatag. Nofene!
A Horn jelentése ezek alapján nem is lehet más, mint fok.
Tehát a Góbi s. - Sivatagsivatag és a Horn-f. Fokfok. Én ezeket találtam.  Biztos több is van ilyen.
Pl. a bibliai Tábor-hegy hegyhegy.
***
ADOREMUS a havi liturgikus cselekmények szövegkönyve. Jobbról balra olvasva: sumér óda.
Prokop P. szerint „a TÉVÉ olyan, mint a vécé. Ülünk, nyögünk, sóhajtozunk, hogy túlessünk rajta.” Persze ő csak a maga nevében beszél. De sokféle görbetükröt tart elénk. Most én is tartok egyet elé. Maradjunk a tévénél.
A ritmusszekcióban dobolnak. Rendben van.
A jazz-combo ütőse dobol. Rendben van.
Az Amadinda együttes dobol, rendben van.
Az ideges ember az asztalon dobol az ujjával. Rendben van.
De a tévéműsorok felvezetésekor is dobolnak. Nincs rendben. 
Reklám alatt is dobolnak. Nincs rendben.
A programok lekeverésekor, a nevek felsorolása közben dobolnak. Nincs rendben.
A meteorológiai jelentés alatt dobolnak. Nincs rendben.
A bejátszások előkészítésekor dobolnak. Nincs rendben.
Gyógyszerreklám alatt dobolnak. Nincs rendben.
Hírek alatt dobolnak. Nincs rendben.
Műsorajánló alatt dobolnak. Nincs rendben.
A film izgalmasabb részeit alátámasztva dobolnak. Nincs rendben.
Interjú felkonferálása közben dobolnak. Nincs rendben.
Műsorokat egymástól elválasztó szignálok alatt dobolnak. Nincs rendben.
A nézőket marasztaló szöveg közben dobolnak. Nincs rendben.
Én arra szavazok, hogy ne doboljanak! Legyen már végre csend!
Miért kell fölöslegesen megterhelni az emberek hallószerveit?
Miért?
Mit is kiabált vagy 40 éve a nyócker egyik panellakásában lakó öregasszony szilveszter éjszakáján a hangosan mulatozóknak:
HAGYJÁK ABBA SÜKETFÜLŰEK!
NEM HALLJÁÁÁK?

Először a görög vonult ki a közoktatásból, aztán a latin. Utóbb a költemények. Eltűnésükkel egy-egy szín hullt ki az oktatás palettájából, egy lehetőség a gondolatok továbbélésére. Lehet, hogy a verseket ma is el kell olvasniuk a diákoknak, de memoriterként a legritkább esetben kell megtanulniuk. Ennél fogva – o tempora o mores – idézni sem képesek, ami azt jelenti, hogy értékes gondolatok mennek veszendőbe, s nem biztos, hogy helyettük megfelelő minőségű újat alkalmaznak a társalgók. (Talán az angol szavak divatja hoz változatosságot az élő beszédbe. Húsz éve még azt mondtuk, két pöcc az egérrel. Ma senki nem mondja. Klikkelnek.)
Már az én időmben (60-as évek) is kevesebb verset tudtunk kívülről, mint eleink. Magyartanárunk nemegyszer idézte a hivatkozott verssort, de nem emlékszem rá, hogy Czuczor Gergely (1800-1866) bencés szerzetes költészetével foglalkoztunk volna, pláne, hogy megtanultuk volna egy-egy versét. Mivel én nem tudtam, honnan az idézet, anyámtól kérdeztem meg, mert feltételeztem, hogy ők még tanulták. Tudta is, miként számtalan Petőfi-verset is.
Azért emlékezem most ezzel az epizóddal anyánkra, mert ma volna 98 éves. Születésnapját immár 21 éve a teljes létben, az öröklétben szemléli s üli meg, ha ez egyáltalán felmerül odaát.
Az ő emlékének adózva másolom ide.       

Czuczor Gergely: HUNYADI
Ki áll amott a szirttetőn,
   Hunyad magas falánál,
S körültekint a sík mezőn
   Az esti fénysugárnál?
Hunyadi ő, az ősz vitéz,
Hazáját most nem űzi vész,
   Várába szállt nyugonni.

De hirnök jő, s pihegve szól:
   „Uram, hatalmad eldült,
Hazádon nem kormánykodol,
   A polczra már Ulrik ült.”
„Ha úgy akarta a király,
Hunyadi akkor félre áll.”
   Mond és marad nyugodtan.

Más hirnök is jő csakhamar:
   „Törnek reád, uram, félj,
A főnemesség nyelve mar,
   Előlök, mint lehet, térj.”
„Hogy törnek rám, hihetni bár,
De úgy nem, mint török, tatár.”
   Mond és marad nyugodtan.

„Uram, hős vajda, véredet
   Szomjúzza egy gonosz sziv;
S hogy oltsa fényes éltedet,
   Külföldre álnokul hív.”
„Rám czélza már nem egy halál,
S ha isten hagyja, eltalál.”
   Mond, és marad nyugodtan.

S a mint fennáll, a mint lenéz
   Nyugalmasan szivében,
Habos lovon fut egy vitéz,
   Vérlobogó kezében,
S kiált: „édes hazánk oda,
Nyakunkon a török hada,
   Siet kivívni Nándort.”

„Pogány jő? hah! nem tűrhetem,
   - Mond, és tűnik nyugalma, -
Magyar hazán és nemzeten
   Nem dúl pogány hatalma!”
S aczélt ragad, lovára kap,
Csatáz, vív, izzad éj és nap,
   S míg nem győz, nincs nyugalma.