Mickey webnaplója

A kutyaidomár rövid parancsai: ül, áll, mehet. Egyszerű a képlet, de szegény kutyáknak lehet, hogy nem is olyan egyszerű.
Napjában legalább egy órát sétálok. És a többi tizenöt órában? Ülök. Ülök a számítógép előtt, ülök az étkező asztalnál, ülök a tévé előtt, ülök a kanapén, amikor olvasok. Van egy pulpitusnak használt polc. Ha nehéz könyvet olvasok, akkor inkább állok, semhogy agyonnyomjon a könyv súlya.
Tudom, ez meglehetősen egyforma tevékenység, unalmaska, ahogy Nemeshegyi páter mondta volt egykor. De hát többnyire ezek a visszatérő napi „foglalatosságaim” (hogy megint Nemeshegyi páter nyelvi leleményével éljek). Erre predestinál az önkéntes karantén, erre a tunyaságom, erre száz kilóm, erre az, hogy odakint csak maszkban közlekedhetnék, és nincs kedvem hozzá.
Tehát állok, ülök, megyek.
Azonnal bevillan egy jó évtizeddel korábbi lelkigyakorlat, melyet a német P. Alois Berger SJ tartott nekünk német nyelven – tolmáccsal. Számos alkalommal hallottuk akkor hétvégén, hogy sehr wichtig. Egy ilyen sehr wichtig éppen az állással, üléssel, járással mutatott kapcsolatot. Pater Berger egy Antoin de Mello-történetre apellált, amikor kifejtette:
Egyszer megkérdezték a mestert: mit teszel, amikor oldódol? Ő ezt válaszolta: amikor ülök, ülök, amikor állok, állok, amikor megyek, megyek. Ti pedig amikor ültök, már álltok, mikor álltok, már mentek... A jelenlét számít.
Igen, a jelenlét sehr wichtig. Mert csak a jelen van, amit érzékelek. A legfontosabb életállapot a mindenkori jelen. Éteri a dolog. A fizikai világban létezhet csak egymásutániság, a lelkiben nincs, csak az örök jelen. Törekedni kell örökké jelenben lenni. Jelen lenni magunknak, másoknak, az égieknek.        
Zene.
Fiatalabb koromban, amikor még létezett a Ki mit tud, ott vezette elő két lány azt a dallamot, amit napok óta hallgatok belső hallással. Rövid, kétzongorás darabról van szó, Darius Milhaud a szerzője, és roppant jól hangzik. Scaramouche: Brazileira.  (kb. Brazil bohóc)
https://www.youtube.com/watch?v=pgGeNRlizhA

Olvasom az Egy csepp emberség II. kötetét.
Érdekes volna statisztikázni, hogy kiktől s mely idézetekkel élnek a legtöbben. Jó helyezést érne el a Biblia, Ady, Hamvas Béla, s még néhány gyakrabban megidézett költő – Arany, Petőfi, Weöres stb.
Ide mégis két meggyőző mondatot idézek.
Az egyiket Németh Lajos meteorológus hozza:
Optimista meteorológusok azt mondják, hogy valójában nem is létezik rossz idő, csupán a jó időnek vannak különféle változatai. Ez nekem nagyon tetszik, mert szembe megy a pesszimista népdal-szöveggel (Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, ősszel esik az eső, soha sincsen jó idő.) De van!!! Mindig jó az idő, csak a mi hozzáállásunkkal van baj. Mondják, hogy a finneknél annyi esős nap van, hogy ha arra figyelnének, hogy ne essen az eső, amikor kirándulni akarnak, sose kirándulnának.
A másik mondatot Hegedűs Endre közli, akinek Barsi Balázs dedikációként írta könyvébe:
 A szó az Ige titka, a zene inkább a Szentléleké, de mindkettő az Atyáról üzen. Miért tetszik különösképpen is ez a mottó? Talán, mert bennem szinte mindig szól valamiféle zene. Nagy ajándék ez, nem árt tudatosítani. Most pl. Mozart G-moll szimf. III. tételét váltotta fel bennem a Kis éji zene részlete ugyanettől a szerzőtől. Éjjel a Kék Duna keringő ringatott álomba.
Most jön egy harmadik. Gerzson Pál festőművész írja:
Nincsenek színek, csak színviszonyok, nincsenek tónusok, csak tónusviszonyok. A világ kontrasztokból áll. Igaza van. Én a fotókra is kiterjesztem. A tónusoktól a kontrasztoktól él a kép. Attól tárul fel mondanivalója, és attól lesz esztétikus. Témaválasztásom sokszor a fény-árnyék ellentétpár megmutatása.

Marton püspök interjúkötetében emlegeti a gulágot megjárt humoros Olofsson Placid atyát, aki azt mondta, hogy „őt Isten egész életében a tenyerén hordozta, csak közben gyakran tapsolt”.
Könyve tele van ismerős egyháziakkal. Nem csoda, én is piarista diák voltam. Jelenits István, Tuba Iván, Diószegi László, Lukács László, Balás Béla neve köszön vissza. De Szegedi atya, Bulányi György, László Gábor, Varga László pp, Bíró László pp. is említve vannak. Máriás (Gologi) Lajos SJ-vel Sülysápon találkozott.
Én is ismertem sok magyar jezsuitát, főleg azokat, akik a Sodrás utcában laktak. Közülük is főleg azokat, akikkel egy asztalnál ebédeltünk.
Evés közben ment a laza csevegés. Nemeshegyi P. felvetette, pl. hogy mennyire nem szereti, amikor temetések vége felé azért kezdenek imádkozni, aki a legközelebb a jelenlévők közül meghal. Én azt találtam mondani, hogy változtatni kellene a gyakorlaton, és azért kellene imádkozni, hogy legközelebb senki se haljon meg. Nem volt zajos sikere megjegyzésemnek.
Máskor arról panaszkodott Pepi bácsi, hogy a villamoson elbóbiskolt, s valaki ellopta a zsolozsmáját a kis táskájával együtt. Most nem tud zsolozsmázni, bár ilyen esetre felmentést kapnak a szerzetesek.
Megint belekotyogtam beszélgetésükbe: Ha élni akartok a felmentéssel, te ellopod a Feri zsolozsmáját, ő meg a tiedet, és egyiteknek se kell elmondani az imákat. Mondanom se kell, hogy újfent sikertelen maradt közbeszólásom.
A napok humorához mind hozzátettük a magunkét.
Szabó Feri: Néma gyereknek híg a leve.
Én: Előttünk az élet, mögöttünk a széktámla.
Póta Laci: Ki korán kel, hamar elfárad.
Benkő Antal: Maga alatt vágja a fejszét.
Jávor Cs.: Májusi eső aranyat ér, mondja Józsi bácsi, és fejest ugrik a búzatengerbe.
Én: Belehalok, ha addig élek is.
És még: Ne tudjak innen elmozdulni, ha nem tudok innen elmozdulni.
És még: Nem bánom, legyen enyém az utolsó szó.
És még: Doktor úr, én idegi alapon vagyok idegbajos.
És ez így ment naponta.

- Reggel vettük az Eucharisztiát [élő Isten].
- Plébánosunk említett engem azzal, hogy talán emlékezni fog rólam az utókor írásaim kapcsán. Próbáltam rezzenetlen hallgatni, s közben belül bizonyos kétségeim támadtak.
- Utolért a hír, hogy közösségünk ötödik tagja hunyt el 20-án. Közülük négyen biztos, hogy rákban, de az ötödik is valószínűleg rákos volt. Requiescant in pace!
Fogyunk.
- Tavaly infarktus vitte el 10. osztálytársamat, idén meg prosztata rák készíti ki KK.-t.
- A Bécsben elhunyt Kardos Klára búcsúlevele jutott eszembe. Ő, aki tüdőrákos volt, említette, hogy derűvel gondol arra, hogy immár odaát van a legtöbb kedves jó barátja. Így próbál a jövőre tekinteni.
- Olvasom a Marton püspökkel felvett interjúkötetben, hogy a kecskeméti piaristáknál hittanárja Tuba Iván, aki bátyám barátja volt a pesti piaristáknál annak idején. Kedvelt tanárjuk volt, jó színészi képességekkel, megáldva, s akit 65 éves korában szintén a rák vitt el.
- M.-ék szép helyre költöztek, kertes házba, de második szomszédjuk közveszélyes eszélyes, s még inkább eszelős. Egy idillt próbál elhomályosítani. 
Mindenbe belerondít a valóság árnyékosabb része. Oremus.
- Rita unoka most jött rá, hogy újszülött babájuk érthető okoknál fogva elsőbbséget élvez vele szemben. Azt találtam ki, hogy segíthetne a konfliktuskezelésben nagyi, akivel igen bensőséges kapcsolatot ápol.
- Évfordulós gyászmise lesz este 6-kor sógoromért, V. M.-ért. Régi barátja. a jezsuita Sajgó Szabolcs celebrálja (online).
- Január 21., Ágnes-nap van. Húgom, unokahúgom keresztneve. Volt munkatársaim közül kettőt így hívtak. De egyik sógornőm testvére is Ági, rajta kívül a reggeli misék két résztvevője Ági.
Muszáj egyszer leírnom, hogy csak Horváth Ágnesekből négyet ismertem.
1. unokatestvérem USA-ban, 2. regnumi társunk, 3. tőlünk vidékre költözött barátunk, 4. volt eü.-min.

ISTEN ÉLTESSEN MINDEN ÁGNEST!!!
         

- Elméleti festő elméleti képeit nem akaszthatja falra – mondja Prokop. – Legfeljebb elméletben – teszem hozzá. 
- Otthon is lehet hadonászni, de a karmester munkája nem tornagyakorlat.
- A zongora klaviatúrájának papírra rajzolt másán lehet kopogni, de zongorázni nem.
- A kerékpárra szerelt visszapillantótükör nem teszi autóvá a kétkerekűt.
- Iskolapadon hasalva lehet imitálni az úszást, de vízben egész más.
- A legkitűnőbb oltási terv sem mulasztja el a világjárványt, csak a vakcina. Vak, aki nem látja, hogy akadozik a vakcinaellátás. Csak ennyi, csak annyi... Sok ismeretlenes egyenlet. Cui prodest?
***
Újra olvasom az általam évenként összegyűjtött poénokat, amelyek a közös étkezések alkalmával estek.
A csúcs egy három versszakos csasztuska. Vagy huszonöt éve rakta össze Kékes Jóska, a Sodrás utcai portás-telefonközpontos (magányos ember volt, Isten nyugosztalja), aki rendszeresen foglalkozott rímfaragással. Jóska saját névnapjára kreált egy felköszöntőt, elő is adta a kolhozkonyhán, nekünk csak tapsolni kellett hozzá.
Íme:
Ünnepi dalomat zengem:
a Jóisten éltessen engem!
Nem vagyok se pap, se kántor,
Csak Kékes Jóska, ki Sándor. [két keresztneve volt]

Híres utca ez a Sodrás,
Itt vagyok nyugdíjas portás.
Nem mindig jár itt az eszem,
Aki nem szól, „HOLD”-ra teszem.

Beosztásom mégis rangos,
Itt egy soproni kékfrankos.
Kiáltunk, hát mind, hogy: Ácsi,
Éljen soká, Jóska bácsi!
***
Rácz Pistánál találtam:
A vádlott ügyvédje egy rendőrnek tesz fel keresztkérdéseket:
- Ön miért fogta el a vádlottat?
- Mert a kollégáim leírásából ráismertem a betörőre.
- És Ön mindig megbízik a kollégáiban?
- Az életemet bíznám bármelyikre.
- Van Önnek öltözőszekrénye a rendőrségen?
- Igen.
- És van rajta lakat?
- Igen.
- Ha úgy megbízik a kollégáiban, miért tesz a szekrényére mégis lakatot?
- Tudja, néha ügyvédek is járnak arra.
(A tárgyalóteremben kitört a röhögés, a bírónak szünetet kellett elrendelnie.)

Hátralevő életemnek ma van az első napja. Ez elég combos felismerés, de Tabi Lászlóé jobban tetszik. Valahogy így szól: Ha azt mondom, hogy közelebb vagyok a hatvanhoz, mint az ötvenhez, nem hazudok, noha lassan hetvenöt leszek.
Napjaim itthon rutinok mentén folynak. Fogyózok, sétálok. Mint már több ízben, a fogyás jele, hogy bal kezem átéri a jobb csuklómat. De hogy nem elégedhetek meg a tempóval, az abból derül ki, hogy a jobb kezem nem éri át bal csuklómat! Mondhatni erre, hogy egyszerű az oka. Bal kezem icipicit erősebb lehet, mint a jobb, hiszen balkezes lévén jobbára azt használtam, s ennél fogva nagyobb egy hajszállal, mint a jobb kezem.
Eddig alig hallgattam bele a Dankó Rádió műsoraiba.  Balázs Géza blogjában olvasom, hogy este 21 és és 24 óra között Népek zenéi c. összeállítást hallhatunk, amely muzsikák szerte a nagyvilágban keletkeztek, s gazdagították a zenei kincset. Tájékoztatásként ide írom, hogy Bp-en ez az adó az 100,9 FM-em hallgatható. Meg fogom próbálni.
Váli D. is lényeges témáról ad hírt. Az ezredforduló után a jordániai király Vörös Győző régészt bízta meg, hogy egy földdel feltöltött hegy gyomrából hozza felszínre a Krisztus korában uralkodó Heródes Antipász negyedesfejdelem palotáját. A munka méretére jellemző, hogy az ásásra és rekonstruálásra húsz évet kapott. A munkálatokról beszél a pécsi egyházmegyei média előtt a jeles régész.
Ugye ez az a palota, ahová bezáratta Heródes Antipász Keresztelő Szent Jánost, majd a házi őrizetben lévő prófétát lefejeztette Heródiás lányának, Saloménak a kérésére, aki táncáért bármi kérhetett, s ő János fejét kérte. Rászántam az időt, és meghallgattam a régész előadását. Valamennyi bibliai összefüggést megvilágított. Mondandója végére hagyta, hogy II. András 800 éve, 1217-ben a pápa megbízásából eredményes keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre. Hétezer lovassal csatát vívtak a Szentföldön. A szaracénok viszont nem fogtak fegyvert ellenük, mert rokon népnek tekintették a magyart. Ennélfogva II. András ( Szent Erzsébet apja) sértetlenül vonult vissza, immár végig szárazföldön hazájába lovagjaival együtt, de előbb megmártóztak a Jordánban. (Magyarország nem ünnepelte a jeles évfordulót.)   L
PS. 2029-ben lesz a helyreállított Heródes-palota avatása. A készült videófelvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=watrSvm5k4Q&feature=youtu.be     

Mottó: »A zsenik sose volt megállapításai gondolataiknak max 5%-a. Én meg nem vagyok lángész.«
„Amikor már sem katedrám, sem szószékem nem volt – éltem át azt, hogy még mindig van íróasztalom, és ott olvashatok. De van egy olyan karosszékem is, amiben most egy-egy embert tudok tanítani, útbaigazítani, vigasztalni. Még mindig tudok valamit adni. Életem értelme lett most, hogy adni tudjak a következő nemzedéknek így közel a nyolcvanhoz” – mondja Hafenscher Károly, ny. ev. lelkész.
Jóllehet nekem nem volt katedrám, de íróasztalom volt, s a szerkesztőség idejében beúszott a blogom, az előbbi elmaradása után is megmaradt a blog, mindmáig.  Ha valakinek hasznára volt, akkor nem írtam hiába. Ha elgondolkoztatott valakit, vagy akárcsak ingerelt, akkor is megérte.
Azt remélem, hogy az ismert lelkészhez kicsit hasonlóan magam is tudok még valamit adni így közel a hetvenöt felé.
„Itt a két kezem, ez van nekem, tudod jól, ezt adom, ez mindenem” – hallottuk a Tolcsvay-dalban. Nekem a lerögzített gondolataim, amiket adok, s ezek a majdnem mindenem.
Bár sokszor kértek tőlem mást.
- Ugye, Miklós, neked főkönyvelői képesítésed van?
- Ugye, Miklós, te sok idegen nyelvet beszélsz?    
- Ugye, Miklós, képes volnál vezetni gyászszertartásokat?
- Ugye, Miklós, te szívesen szerepelnél a Bartók rádió adásában beszélgető partnerként?
- Ugye, Miklós, te szeretsz szerepelni nagy nyilvánosság előtt?
- Ugye, ugye, és ugye…
Rendre hárítottam a nem nekem való felkéréseket.
Ugye, suszter maradj a kaptafánál, rendőr maradj a gumibotnál.
Maradtam. És maradok. Maradok tisztelettel.
***
Most mégis azt álmodtam, hogy nekem kell egy liturgikus cselekményt levezetni. A hívek gyülekeznek. Megérkezik a főpap limuzinja is villogó fénnyel. A klerikusok olyan fesztelen beszélgetnek egymás közt, mintha rutinfeladat ellátását kérték volna tőlem. Beszélnek tartozásról, az olvasási szokásokról. Az előkészületekhez fogunk, s nekem sem a szertartás lebonyolítási sorrendjéről, sem arról nincs fogalmam se, hogy miről, és főleg, hogy mit fogok beszélni. Majd a főpap megkérdezi asszisztensétől, hogy hányadika van. Az rávágja: 17. Nekem ezt gyanús volt. Felébredtem, s arra gondoltam, hogy két napot tévedett a kérdezett, hiszen már 19. van, és hajnali három. És még ki is térhetek a szokatlan felkérés elől. Megkönnyebbültem. Maradok a kaptafánál.
***
Zene. Nincs zene, hajnal van, s internet sincs. Vagy csak a gépemen, vagy a router többi csatlakozásán is. Megyek, s utánanézek.       
  

Gálicza ezt írta A tél örömei c. örökbecsű házi feladata gyanánt vagy 60 éve: „…és voltunk szánkózni. Lefelé jó volt, de ellenben fölfelé rossz.” Végtére is minden fontost közölt rögtön a téma közepébe vágva. Ha el akarom mondani, hogy mi volt jó Piliscsabán az elmúlt napokban, kicsit bővebbre fogom.
Jó volt találkozni a megcélzott rokonsággal, és a meg nem tervezhetővel. Ott élő keresztlányunkkal, akibe immár másodszor botlottunk bele. Először kerékpározott, most meg gyalogosan sietett vélhetően munkába az ötcentis hóban.
Jó volt a találkozás szeretteinkkel. Gondviselésszerűnek tekintem, hogy a pandémia erre az időre újból visszaszorult, ezért nagy félelmeink nem voltak a fertőzésveszélyt illetően.
Jó volt látni, hogy az uncsikák mennyire örültek az ajándékba kapott bordásfalnak, beakasztható nyújtónak és csúszdának.
Jó volt várni 11. unokánk megszületését, most meg másodjára kettejük (Elvi és MáriKlári) hazatértét a kórházból. Jó volt látni a testvérek közös örömét, amivel az újszülöttet fogadták.
Jó volt megélni azt is, hogy bújócskát játszattak velem a gyerekek. Rita még meg is táncoltatott. Persze ez leginkább abban állt, hogy megpörgettem, míg el nem szédült. (Gyerekkoromban a békési unokatesók úgy mondták: sürgess meg.) Aztán azt is örömmel nyugtáztam, hogy a kis hároméves előléptetett. Eddig nagypapa voltam, most nagypipi lettem. Ugyanő este, amikor visszagondoltak a napra, mindig megemlegette, hogy örül annak, hogy Tücsi nagyi játszik vele, mesél, főz, beszélget, és most immár arra is kitért, hogy örült nagypipinek, amiért játszott vele. Én meg ennek örültem.
A kistesó jó, hogy van; igen aranyos. Egyelőre csendes. Funkciói mind rendben. Kis pirospozsgás arc, nyugodt viselkedés. Jó helyre született. Együtt örülünk neki.
Együtt énekeltük a gyerekekkel:
„Nincsen egyedül a szívem többé, glory alleluja,
velem van az ég Ura mindörökké: glory, allaleluja.
Jézus, Hajnalcsillag, glory, alleluja,
Jézus, Hajnalcsillag, glory, alleluja.  
Nagy hideg kerekedett hajnalra. Piliscsabán mínusz tíz fokig süllyedt a léghőmérséklet. Azért második pöccenésre indult a Colt, amikor hazafelé készültünk. Bírta az akksi.
***
Zene. McCartney: When Winter Comes
https://www.youtube.com/watch?v=8MnHkXcqvJ8

Van, aki tudja, van, aki nem, hogy megszületett tegnap Mária Klára nevű 11. unokánk. Nagy öröm ez  nekünk. Mindketten kórházban, de hamarosan itthon. A körülményekhez képeset jól vannak. Várjuk őket haza. A pici 4 kilóval jött a világra. Arcocskája kisimult. Minden rendben van. Este ittunk az örömteli eseményekre. A családokkal Watts Appon tartjuk a kapcsolatot, és ez egyelőre nagy újdonság, és lehetőség az azonnali reflexiókra, információkra, a kölcsönös szolidaritásunk kifejezésére.
Bennem motoszkál, amit egyszer már pedzettem is: Az újszülött első születésnapja nullaéves korában valósul meg. Egyévesen a második születésnapja van. Lám, nem logikus a nyelvünk.
Magam posztokkal voltam elmaradva, de jeleztem is, hogy átmenetileg fontosabb dolgom lesz, s ne várjon tőlem senki írást. Így is lett. Piliscsabán kb. ötcentis hó esett két napja hajnalban. Még jó, hogy a kocsin téli gumival indultunk hozzájuk, mert havas lejtős úton vittem reggel iskolába Levit. S tapasztalatból tudom, hogy ha egy lejtőn nekivadul a kocsi, nehéz uralni a haladásirányt. Persze nem történt semmi érdemleges. Motorfékkel tartottam kordában az autót, no meg rövid ráfékezésekkel moderáltam lódulási hajlandóságát.
Fiunk sokat dolgozik, hogy mielőbb megújuljon hajlékuk. A gyerekeknek ottlétünkkor bordásfalat állított fel, ráakasztható csúszdával. A három gyerek módfelett örült az újabb mozgáslehetőségnek.
A lépcsőház elkészült korlátjának mi örültünk. Korunkban már jól jön az efféle segítség. Bár mozgásunk már mackósodik, muszáj volt pörgős táncot lejtenem Ritácskával. Fáradhatatlan a lányka, velem ellentétben. Nem akart elszédülni, nekem hamarabb sikerült. Mindent egybe véve, nagy örömet szerzett a velük való találkozás. Ha a szükség úgy hozza, megint meglátogatjuk őket. Együtt sikerült szétcsavarnunk a megszorult flex-gépet, hogy lehessen korongot cserélni rajta. Továbbá találtam egy 19-es dugókulcsot a kocsiban, amelyre M.-nak szüksége volt. Ő viszont megajándékozott engem téli ablakmosóval, mert két adaggal szerelkezett föl télire, de úgy látta, hogy a fele is elég lesz a szezonra.
Sok fotót készítettem a fehérbe öltözött tájról. Majd rakok a FB-oldalamra belőlük. A két nap hozadéka az is, hogy nem néztünk tévét, mert nincs náluk, hála Istennek. Így két napig nem tudtuk, hogy hányaknak adta be vakcinát, hányan betegedtek meg hunytak el, nálunk és a világban. A többi politikai huncutságokról se értesültünk, és ez is igen jól esett.  
***
Zene. Talán Mozart Eine kleine Nachtmusik-ja jól kifejezi azt a harmóniát, amellyel fogadjuk unokánkat, a fiatalok negyedik gyereküket, a gyerekek pedig a húgocskát. Legyen a soros zene a mű első tétele.
https://www.youtube.com/watch?v=cQuE4otVycQ

Mozart nélkül lehet élni, csak nem érdemes (Érdi Tamás).
Csak azt mondani, mi kimondhatatlan, a költészet nélkül földünk lakhatatlan (P. Szabó Ferenc SJ)
A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. (Kodály Zoltán)
Hajózni kell, élni nem. (Plutarchos)
Művészet nélkül lehet élni, de nem érdemes. (Füleki Mihály)
Állatok nélkül lehet élni, de nem érdemes” – (@állatok FB).
Szerelem nélkül nem lehet élni, de oxigén nélkül még nehezebb. (Dr. House – film.)
Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes. (Bárdos Lajos? és/vagy Kodály)
Irodalom nélkül lehet élni, de nem érdemes! (Dr. Fűzfa Balázs)
"Nők nélkül élni nem lehet, és nem is érdemes!" Postás Bálint
Ló nélkül lehet élni, de nem érdemes. (egy FB-oldal).
Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes – (Emag-reklám).
Mondhatnám: lehet könyvhét nélkül élni, de nem érdemes (Szirák Péter irod. történész).
Humor nélkül lehet élni, de nem érdemes (Varga Judit, min).
Ezt a csokrot csak egyféleképpen szakíthatom félbe:
Posztom olvasása nélkül élni lehet, és érdemes is. (én)
Összegezve: Állattal, lóval, kutyával, művészetekkel, zenével, Mozarttal, irodalommal, versekkel, szerelmessel, oxigénnel, Könyvhéttel, hajózva az élet tengerén, zenét falva s még hozzá: ahogy a csillag megy az égen, no meg humorral - úgy érdemes.
Egyedül az élet halálbiztos.
***
Viszont nagyon szívemből beszélt Zádori Mária magánénekes: „Ma minden a pénzről szól. Márkák bűvöletében élünk, az éppen aktuális trendeknek akarunk megfelelni. Teljesen holdkóros, akarat nélküli fogyasztókká akarnak lezülleszteni mindenkit. …Elterelik önmagunkról a figyelmet: a belső békéről, a lélek kiáltásáról, és a csend hangjától; tévécsatornákból, a bulvárlapokból, silány könyvekből árad felénk, a szívünkbe és agyunkba fészkeli be magát a szenny, a hamisság, a hazugság, az erőszak, a kulturálatlanság, az erkölcstelenség, és egészen észrevétlenül lesz az életünk része.” (Egy csepp emberség.)
***
Zene. A csend hangja. Ez egy költői zene. Simon, & Garfunkel
https://www.youtube.com/watch?v=BjfeYbNquUI