Mickey webnaplója

Mindig örülünk, ha szeretteinkkel találkozhatunk. Nem elsősorban az érdekel, hogy mijük van, bár megnyugtató, ha rendezett anyagiak között élnek.  Mégis inkább személyük, kibontakozásuk, eszmecsere velük, ami érdekes, ami remélem unhatatlan, s ami összeköt bennünket. Az én fülem már nem eléggé alkalmas a hangokat tisztán hallani. Zs. valamiféle dallamfoszlányt dúdolt, amelyet tőlem sokszor hallott gitározni, de nem tudta úgy artikulálni, hogy megértsem, miről van szó. Kár, hogy nem jutott eszembe, hogy szolmizálja a dallamot, akkor közelebb kerültem volna a megoldáshoz. Szó esett arról is, hogy a helyi tájnyelv az -ol igeragot sokszor -ul végződéssel ejti. Ami ebben érdekes, hogy nem kíméli a tájnyelv az informatikát se. Aki számítógépével foglalkozik, a zsargonban kockol, ám a helyiek kockult mondanak. Igaz, hogy a közelmúlt sok hasonlót mutat fel. Pl. Töszko a Tesco Szeged környékén.
De ha már… Olvasom a Károli-bibliaszöveget. Mindjárt az Ószövetség elején ilyenekre bukkanok.
eszel – ejéndel, kivett – kivőn, esztek – ejéndetek, ettem – evém, meg akarja ölni – megöléndi…   
Fiataljaink egyebekben serények házuk csinosításában s jó ízléssel fejlesztgetik hajlékukat.
Ami kellemetlen volt, a vasúti utazás. Órákig maszkban feszengeni nem igazán tartozik a szeretem kategóriába. És azt is meg kellett állapítanom, hogy a RailJet összement időközben. Egyre szűkebbnek bizonyulnak az ülőhelyek. Szerencsére a vonat elég gyors ahhoz, hogy a halandó lássa az alagút végét. Kell is, mert az ablakok lehúzhatatlanok az expresszen, viszont az elaggott ablakvédő fólián át kinézni sem esztétikai élmény. Mit nem adtam volna, ha az óvatosan eregetett hűtött levegő helyett kinyithattuk volna az ablakot. Nos, túléltük, s alapos zuhanyozás után már nem annyira izgatott a 35 fokos hőség. Bekapcsoltuk itthon is a légkondit.
Több ízben fordult már elő, hogy hazajőve Beethoven Pastorale szimfóniáját kapcsoltam be, hogy igazán megérkezzek. Milyen az élet, miközben ezeket a sorokat gépelem, háttérzeneként a VI. szimfónia hangjait élvezem, ezúttal a FB ajánlására.
Most mégis egy régi Modugno-számot osztok meg, hátha erre gondolt Zsuzsa. Ez filmzene, s ordítószámnak hívtuk a hasonlókat. Az olaszok temperamentumosan és tele torokkal adták elő őket. Tehát
Zene 1960-ból Domenico Modugno, Pizzica, pizzica, pizzica bo
https://www.youtube.com/watch?v=8zP6eHfWOdI    
   

Várom a hűvösebb időt, mert ki kellene mozdulnom, és nem csak akkor, amikor kötelező. Talán meg is teszem, mert az kevés, hogy eszem. A karantén, ebzárlat, vesztegzár, vagy amit akartok, a hírek szerint fölös kilókat eredményezett a polgárok többségének. Ezt látszik igazolni, hogy a kincstári tévében otthoni tornagyakorlatokra invitálnak az ahhoz értők.
Várom a tartalmas, jó könyvet. Még nem hagytam fel K. A. Porter Bolondok hajója c. kötet olvasásával, de fáraszt az a végeláthatatlan zöngicsélés, amibe folyamatosan belebotlok. (Vö. Steinbeck: Szerelemcsütörtök eleje.) Unalmaska, mondaná P. Nemeshegyi, és igaza is lenne.
Várom, hogy találkozhassak az unokákkal, hátha tudunk egymásnak mondani valamit, újat, érdekeset, vicceset.
Várom a híreket, hol legyen Tücsi születésnapja. Nálunk háziasabb volna szokott körülmények között, de kevesebben férünk el. Teremben sokan elférnek, de személytelen körülményeket biztosít. A gyerekek véleményét kértem, még nem jelentkezett senki, hogy ki mit javall. (Még ide-oda húz a szív…)
Várom a hó végét, s akkor újabb rejtvényözönnek állhatok neki.
Várom, hogy a jó fél éve szélvihar áldozatává lett könyvmegállót visszaállítsák a helyére. (Megvallom, fogyadozó reménnyel várom, mert Bús Balázs polgármester avatta, az utána megválasztott pm. – a fene tudja, hogy milyen okokból – dafke mást diktál. Nem igaz, hogy egy rozoga fémszekrényt fél évig sem sikerül rendbe hozni. Inkább nemakarásról lehet szó, aminek közismerten nyögés a vége.
Várom, hogy a vagyonelosztás emberségesebb legyen az egész világon.
Várom, hogy legyen meg az Ő akarata, miként a mennyben, úgy a földön is.
***
Valami azt súgja, hogy ne várjak semmit, hanem éljek. Itt és most éljem meg a jelen lehetőségeit a lehető legjobb minőségben. Hogy mi lesz, az kevéssé az én dolgom. Hogy addig mi lesz, azt meg nem tudom.
PS. Csakazértis: Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet, ámen. (in: Credo)
***
Zene. Legyen az ünnepre emlékezve a Rákóczi induló. Meglepett, amikor értesültem róla, hogy a francia komponista, Berlioz tette naggyá hangszerelésével. Betét a Faust elkárhozása c. darabban.
https://www.youtube.com/watch?v=z3ChJk6Qddg

Az augusztus 20.-i ünnepséghez szép keretet szolgáltatott a derűs idő. Nem szoktam nézni a zászlófelvonást, ezúttal éppen akkor kapcsoltam be a tévét, amikor ez a ceremónia zajlott. Persze nem voltak a téren csak nagyon kevesen, de a látvány tévén keresztül is átjött, sőt tán még bizonyos vonatkozásban jobban is, mintha a téren álldogáltam volna. Engem az alakzatok fény és árnyékhatásai kaptak meg. Próbáltam is fotózni a képernyőt. A képeim a kettős pixel-kereszthatások, az interferencia miatt esetlegesek lettek, de arra elegek, hogy megmutassák a látvány érdekes mivoltát.
Jut eszembe, kora reggel kitettem a ház trikolórját. Tőlünk könnyen megközelíthető a tartó. Mivel ma elfelejtettem, holnap reggel el nem mulasztom a feleségtől az engedélyt kérni a ház zászlajának ünnepélyes le- és bevonásához. Remélem, megadja az engedélyt.
***
Ami OV beszédét illeti, megint a közép-európai prosperitást vizionálta. Kívánom, hogy sikerüljön neki.
Ami pedig a tűzijátékot illeti, úgy hírlik, hogy a korábbi évek felvételeit sugározzák a tévében. Dicsérem az eszüket. Olyasvalami kísérő szöveg kellene hozzá: Látják polgártársaim, hatalmas pénzért ezeket az égő lufikat robbantottuk a korábbi időkben, amikor még nem igazán érdekelt minket sem a takarékosság, se az észszerűség (most megint így kell írni leütéspazarló módon), sem pedig a természetvédelem. A múltban jelentős mértékben rontotta a tűzijáték a városok levegőjét, az újévi tűzijáték pedig az egész világ levegőjét. Most, hogy a pandémia kikényszerítette a tűzijátékról való lemondást, időt kaptunk annak átgondolására, hogy a jövőben teljesen elálljunk erről a népünnepélyről, miként sikerült a dohányzás nagyarányú visszaszorítása is. (Utóbbi hatalmas siker, megvalósulásában alig is hittem, annál nagyobb örömmel tapasztaltam.)
Ami meg a pandémiát illeti, amikor azt hiszed, hogy alábbhagyott, akkor újra magához tér, mint az elfújhatatlan születésnapi varázsgyertya. Mi tagadás, unom már a folyamatos óvatoskodást, az újabb vírustámadás realitását hangoztató szavakat. A maszkot is unom, jóllehet belátom, hogy viselése a kisebb rossz. Egyes kutatók ezt is kétségbe vonják. Mérgemben elnyűtt maszkomra ráírtam:
HÜLYE C-19. VÍRUS.
Amit a legritkábban teszek, készítettem egy szelfifotót róla(m).
***
Zene. Ami a fotózásban a fény és árnyék játéka, az a zenében a piano- és forte-hangzások adta meglepetések. Ilyen Haydn humoros szimfóniája, amelyben az üstdobok ébresztik a szunyókálásra hajlamos közönséget. https://www.youtube.com/watch?v=o_4EX1FleYc                   

Nézem a FB-on a katolikus templomok lebontását, dómok gyújtogatását, olvasom a híreket az ismételt lefejezésekről, és ma olvasom a 74. zsoltárt. 
Talán pontosabb, ha megfordítom. Olvasom a 74. zsoltárt és eszembe jutnak a vallásellenes megmozdulások, merényletek, templomok lebontása, az őket ért gyújtogatások, hírek ismételten lefejezésekről… Nem is folytatom. A zsoltár szerzője a babiloni fogságból hazatértek egyike, Dávid király szolgálatában állt, énekes volt. Aszaf beszámolt kora barbarizmusáról, de mintha mindaz ma történt volna. Teljes terjedelmében idézem.
74. zs. Aszaf költeménye. Miért vetettél el minket örökre, Istenem, miért lángol haragod legelőd juhai ellen? Gondolj közösségedre, amelyet ősidők óta kiválasztottál, a népre, amelyet sajátodul lefoglaltál, gondolj Sion hegyére, amelyet lakóhelyül kiszemeltél. Irányítsd lépteid az örök romok felé: a szentélyben mindent szétdúlt az ellenség, a gyülekezet helyén ellenségeid zajongnak, a bejárat fölé jelvényüket akasztották, a jelvényt, amelyet előbb nem ismertünk. Mint akik a sűrűben fejszét forgatnak, úgy verték szét baltával, kalapáccsal a kapukat. Szentélyedre tüzet vetettek, Istenünk, s neved hajlékát földig meggyalázták. Így szóltak magukban: „Mind megsemmisítjük, égessétek porig Istenük szentélyeit a földön!” Nem látjuk többé jeleinket, próféta nincs többé, senki sincs közöttünk, aki tudná: meddig még? Meddig űz még csúfot, Istenünk, az ellenség? Mindvégig káromolhatja neved az ellenfél? Miért vonod vissza a kezed, jobbodat miért tartod rejtve magadnál? Mégis Isten a királyom kezdettől fogva, a földön szabadulást csak ő szerez. Hatalmaddal a tengert megnyitottad, a vizekben összezúztad a sárkányok fejét. A leviatánnak szétverted a fejét, s prédául adtad a tenger szörnyeinek. Te hívtad elő a forrást és patakot, elapasztottál ősi folyamokat. A tied a nappal, a tied az éj, te helyezted el a napot és a holdat. Te jelölted ki a föld határait, te alkottad a nyarat és a telet. Gondolj rá, Uram, hogyan ócsárolt és gúnyolt az ellenség, egy balga nép káromolta a neved. Turbékoló galambjaid életét ne dobd oda keselyűnek, szegényeid életéről ne feledkezz meg örökre! Tekints a szövetségre, hisz a mérték betelt. Az ország rejtett szögletei erőszak helyéül szolgálnak. Ne kelljen az elnyomottnak megszégyenülve elvonulnia, dicsőítse neved a szegény és a gyönge! Kelj föl, Istenem, vedd kezedbe ügyed, gondolj a gyalázatra, amivel a balga naponta illet! Ne feledd ellenségeid ordítozását, ellenfeleid eget verő szidalmát!
Nem igazán szorul kommentárra a több ezer éves szöveg. Mostanában az üldözések, a megvetés, a megalázások intenzitásának a megerősödését tapasztaljuk a világban. A vértanúk száma egyes becslések szerint az elmúlt néhány évtizedben meghaladta az ókeresztény időkben mártírhalált haltak számát.
Érdemes sűrűn megelmélkedni ezt a zsoltárt.
***
Zene Szent Istvánkor. Kodály kórusműve.
 https://www.youtube.com/watch?v=709OLvOEiRc

Megváltozott a közösségi életünk. Nemcsak megváltozott, hanem némely vonatkozásban meg is szűnt átmenetileg. Így nem találkozunk sem itteni közösségünkkel, se az évtizedek óta összeszokott társasággal. Misére azért mi naponta elmegyünk, mert más helyekkel szemben a helyi eklézsiában következetes a gyakorlat. Misén a járvány indulása óta csak maszkban lehet  részt venni. Mégpedig orra húzott maszkban. Belépéskor a kézfertőtlenítés kötelező. Amennyire lehet, a távolságtartásra is vigyázni kell. Nincs orgona, nincs éneklés, rövid homilia viszont elhangzik. A maszk kétségtelenül nehezíti a légzést, és valamennyire egészségtelen is. Csak arra jó, hogy ne fertőzzünk másokat. 
Szívem szerint ráírnám a maszkomra, hogy HÜLYE VÍRUS. De nincs bátorságom megtenni, vagy a jóneveltségem tiltja, esetleg mindkettő. Nemritkán előfordul, hogy a szabadba érve is tovább kínozzuk magunkat a maszkkal. Aztán egyikünk lekapja az arcáról, s mosolyogva figyelmezteti másikát, hogy okafogyott a további önkínzás. Bevásárlóhelyen ugyanez a ceremónia.
Kissé unalmas már. Mondtam is az asszonynak: Egyikünk se gondolta volna, hogy így augusztus vége felé még változatlanul maszkírozzuk magunkat.
***
Kornél felesége, M. sógornőm elhunyt. Isten nyugosztalja. Benne vagyunk a korban, amikor dominó módjára hanyatlunk. Két ismerősünk is szklerózisos. Ma a misét egy haldoklóért mondta plébánosunk. Körbe se mertem nézni. Ugyan kiért szólt a csengő? Az jutott eszembe, hogy akinek sok ismerőse, barátja, rokona van, mert sokan születtek, annak többször is kell szembesülnie a földi élet másik végpontjával. Ez rendben is van így.   
***
Életünk folytatásai az unokák, akikben sok örömünket leljük. Holnap is nagy valószínűséggel találkozunk velük, vigyázunk rájuk, ameddig szükség lesz rá.
***
Hogy derűsebb vizekre is evezzek, ide mellékelem Nagy Feri kolléga legjobb viccét.
Proletárdiktatúra. Rákosi-korszak. Téeszesítés. Egy falu, egy nóta. Interjú egy tsz-paraszttal. Megbeszélik előzetesen, hogy miről lesz szó. Falufejlődés, villamosítás, a téesz előnyei, a belépés önkétessége, boldog közösség stb. Ettől kedve egyenesben megy az adás. A riporter bekapcsolja a mikrofont. A paraszt érdeklődik:
- Amit mondok, az egész falu hallja?
- Igen.
- Amit mondok az egész ország hallja?  
- Igen.
- Amit mondok, Amerika is hallja?
- Igen.
- Amit mondok, Eisenhower elnök is hallja?
- Igen.
- SEGÍÍÍÍTSÉÉÉÉÉG!!!!
***
 Zene. Finom zenét kínálok. Aida, balettzene. Kell ennél finomabb? Aligha.   https://www.youtube.com/watch?v=D5pv4cKaedA

Egyszer úgy adódott, hogy nekem és a bátyámnak közös ismerősünk akadt, nevezzük Daninak, már csak azért is, mert ez volt a neve.  Ám Danival nem találkoztunk egyszerre. Adódott alkalomadtán, hogy ez az illető felkeresett valamiért a szerkesztőségben, és örömmel jelentette, hogy üdvözöl az öcsém. Hogyhogy? – kérdeztem, Magyarországon tartózkodik? Mire ő: – Dehogy, most találkoztam vele az MKPK-nál.
– Már értem – mondtam neki –, a bátyámról beszélsz.
– Igen? Ő a bátyád? Nahát!
– Igen. Jó két évvel idősebb nálam. 
„Jól nézek ki” – gondoltam magamban, ha engem lát idősebbnek.
Ami ma eszembe ötlött, az még furcsább ennél. Közeledem a 74. életévem betöltéséhez. Apám 49 éves korában hunyt el. Ha rá gondolok, mégis őt valahogyan bácsisnak idézem fel magamban, aki nálam lényegesen idősebb. Eközben egy csodát. Most 25 évvel idősebb vagyok, mint ő a róla legidősebb korában készült fotón. Ez hogy lehet?
Tücsi szerint úgy, hogy kevés haja volt apámnak, s ez idősebbnek mutatta. Elfogadom. Na de 25 évet nem lehet eltéveszteni akkor se. És mégis.
Persze ez az aránytévesztés sem egyedül való. Elég arra gondolnom, hogy amikor gyermek voltam és ifjú felnőtt, a férfiak 60, a nők 55 éves korukban érték el a nyugdíjkorhatárt. Következésképpen mai életkoromhoz képest valamennyi aktív-korú tanárnőm és tanárom egy emberöltővel fiatalabb volt, mint én most. Mégis meglett felnőttekként emlékszem vissza rájuk.  
Ennyire relatív az idő, az életkor, az emlékezés aspektusa.
Úgy gondolom, hogy ez egyfajta illúzió, miként az is, hogy hol fiatalabbnak, hol idősebbnek gondoljuk magunkat.
A. mesélte, hogy amikor apja már súlyos, halálos beteg volt, s  arról beszéltek, hogy másik nővére veszi át a papa ápolását, arra gondoltak, hogy átszállításához taxit hívnak, az lesz a legegyszerűbb. Mire a papa megjegyezte: Minek az, felszállunk a villamosra! Csak azt felejtette el, hogy az ágyból se tud kiszállni.
***
Mint említettem, mostanában jigsaw puzzle játékot szoktam játszani. A különféle alakú és színű darabkákat kell képpé egyesíteni. Nincs is ezzel semmi baj, de a színek olykor megtévesztenek. Más árnyalatúnak látszanak olykor egy semleges háttér előtt, mint a helyükre illesztés során. Pl. az ég kékje a darabkán sötétebbnek tűnik, mint a képen már égbolttá összeállt részen. S amint a helyére biggyesztem, „kivilágosodik” a darabka.
Persze ez sincs így, csupán illúzió.       
***
Zene. C. Saint-Saëns: Állatok farsangja. Ez a zenei bravúr illúziók sorozata, talán a Pianisták tétel kivételével. Unokáink egyik kedvence volt egykor.   https://www.youtube.com/watch?v=k2RPKMJmSp0
   
           

Már elhagytuk augusztus derekát. Ma a kánikulát megállította egy kiadós záporeső. Néhányszor villámlott – s érdekes módon utána dörgött is –, mégis úgy éltem meg, mintha döglődő sárkány volna, amelyik még csap néhányat a farkával, de már nem lehet komolyan venni. Vagy mint a fogatlan oroszlán, amely ugye éhenhalásra van ítélve.
Ma már kettesben maradtunk, s ki-ki folytatta szokott foglalatosságát, visszatért játékaihoz.
Én kirakós játékkal bíbelődtem, T. főzött, együtt megettük, s visszaültünk saját képernyőnk elé.
Van ebben valami érdekes.
Igaz, vagy nem igaz, nem tudom. Korábban arról olvastam, hogy egyes törzsek ma is gyűjtögető életmódot folytatnak. Csaknem egyetlen eszközük az ásóbot, amellyel a szükséges élelmet kiemelik a talajból, a homokból. Maga az élelemszerzés folyamata napi 3-4 órát vesz igénybe. A maradék sok-sok órában pedig nevetnek, történetekkel szórakoztatják egymást, játszanak kavicsokkal, egyebekkel. Játékaik zöme a valószínűségszámításon alapulnak,  fogadásokat kötnek a várható eredményre.       
Vénségemre ez köszön vissza, az emberiség létének hajnala?
Nem tudom.
Valamikor szerettem a Maja 6x6 nevű játékot, amely szintén kavicsokkal játszható, meg edénykékkel. Ez hasonlított még leginkább az említettekhez. Ma már azt játszom, amihez hozzáférésem van.  Jigsaw puzzle, különféle pasziánszok. Rejtvényt fejtek. Még a szókirakó kötne le, meg a hasonló, betűkkel történő vacakolás, de lelassultam. Az időre való teljesítményelvárások inkább idegesítenek, mint kikapcsolnak. Akkor inkább focimeccseket nézek. Nem tudom, hogy miért tetszenek a hajtós meccsek, de könnyen a képernyő előtt ragadok.
Ami a politikát illeti, kevéssé érdekel. M.-ék papjának igaza van. „Annyi híranyag foglalkoztat, amennyit beengedsz az életedbe.” Tényleg rajtunk múlik. Akkor inkább a meccs – ahol szintén megjelenik a politika.
Nem hiszed? 
Nézem a premier league egyik mérkőzését. Most mindegy, hogy melyik két főtáblás csapatról van szó. A piros csapat és a fehér csapat trikójának a hátán egyaránt a Black Live Matter felirat. (Vajon mennyit kaszáltak eme reklámtevékenységükért?)
A felirat ugye arról szól, hogy a fekete élet számít.
Történik, hogy az egyik piros mezes fekete elgáncsolja a fehér mezes fehér focistát. A bíró sípjába fúj, szabadrúgást ítél a fehér mezes fehér javára. Ha csak a fekete élet számít, akkor mindek fúj a bíró? De hát fúj! Akkor meg minek a felirat? – kérdezem meg halkan.
A nap híre, hogy a Belvárosi templom két tornya között van átjárás. Mindkét torony kilátóhely, így a drón magasságából – mit beszélek?! – madártávlatból lehet körbenézni. A jó hír, hogy nemcsak csigalépcsőn közelíthető meg a torony, hanem lifttel is. (Szemben Jasna Górával, ahol egyszer fellépcsőztem a toronyba. Soha többet!)
Szó, mi szó, ez a liftes panorámanézési lehetőség tényleg jó hír.
***
Zene. Gershwin Porgy és Bess bölcsődal. Tudjuk, hogy csak afrikaiak adhatják elő vagy azok, akik megesküsznek rá, hogy ilyen őseik voltak.

Tegnap felkerekedtünk, és meglátogattuk a piliscsabaiakat. Információcserére bőven volt lehetőségünk. Csináltam a kertjükből egy fotót a Nagy-Kopaszról. Kivehető rajta a helyi új kilátó teteje, s inkább egy zászló, amely ott lobog rajta. Ezt nem tehettem mobillal, elcipeltem hát a kilós kamerát. A vonaton a társaság egy része, minket is beleértve maszkot viselt. A kaller is, aki lehúzta az orra alá. Rézsút velünk egy fiatalember ült, s kő-papír-ollót játszott a kisfiával, aki minduntalan üdvrivalgásban tört ki, amikor ő nyert. A fiatalember nekünk háttal ült. Nem tévesztett meg, hogy napszemcsijét a tarkójára tolva viselte, hogy ne süssön a kopaszára a nap. Haja csak a feje búbján volt igen művészies hajszobrászi munkával elrendezve. Sem rajta, sem a fián, sem pedig a hozzá tartozó négy süldőlánykán nem volt maszk. Jóhiszeműen annyit rögzíthetek, hogy valamit nem értettek meg. De ha már napszemcsi, akkor az obligát rövidítésekből ideemelem még a délutáni pihit, ami után a vacsi következik ubisalival, csokis palival.            
Bolondozni én is szeretek. Főleg a dalok szövegeivel szórakozom. Tegnap Dominak nagyon megtetszett az Esik az eső általam elővezetett változata.
„Eeesik az eeső, hajlik a vessző, haragszik a katoNATO, csak bújjatok rajta.” Próbálta elképzelni az abszurdot.
Volt nekünk egy hétig nyuszink, tegnap pedig részünk az unokázásban. Mivel minden gyerek eljött hozzánk, hogy fényes kíséret övezze a nyuszi hazatérését, nálunk hangicsáltak egy fél órát. Távozásuk előtt értésükre adtam, hogy hiányozni fognak, és rohadt nagy csönd támad utánuk, ezért sajnálom, hogy nem vettem fel társalgásukat, hogy olykor-olykor megtörjem a nyomukban beálló csendet. Megígérték, hogy két nap múlva visszatérnek, mert a szülőknek valamiféle elfoglaltága lesz. Ennyi időt kibírunk nélkülük.
Most, hogy visszaemlékezem a tegnapra, még megemlítem, hogy az este szembe jött velem egy láttatóan klassz Lackfi-vers, benne ez a két sor. / Egyensúlyban billegünk mérleghintán, / ha leszállnék, az űrbe kirepülsz. / Kommentáltam: „Szerintem éppen nem. Lezuhansz a földre.” Remélem, nem veszi zokon a költő. Hisz már Arany megírta: Hazudj, költő, csak rajt ne fogjanak.
***
Zene. Egy Abba-slágerre ébredtem, s még mindig az szól a bennem. Most megosztom mindenkivel a Chiquititát.  (A mexikóiak becézgetik így a kisgyerekeiket: Chico, Chiquito, Chiquitito, Chiquiritillio, Chiquiritito,  Chiquitita stb…)  Hadd szóljon akkor most ez.  https://www.youtube.com/watch?v=p4QqMKe3rwY

Régi hetilapok rovatcímei. Kulturális eseményekről tudósítottak, filmek, drámák, hangversenyek, operák kritikáit hozták és könyvek recenzióit. Ma E-bookot olvasunk, FaceBookot nézünk, hallgatunk, no meg blogokat. (Az okostelefonos szokásokról nincs véleményem, hisz mobilom sincs.) Ma meghallgattam Laci sógor (püspök) okos elemzését az egyház mai kihívásairól. Megjegyeztem, hogy a lelkigyakorlatát fűszerező zenék zöme Dax-szám volt, köztük a kedvencem, az örvendező zsoltár.  Elolvastam a nap szentjének, a vértanú Maximilián Kolbe levelét a zsolozsmás könyvből, meggratuláltam a FB által nyilvántartott születésnaposokat, meggondolva, hogy hozzám képest ki mennyire fiatal, mennyire öreg, s hogy megöregedett, mióta nem figyeltem oda.
Volt, aki a klímahelyzettel foglalkozott, volt, aki saját szépségével, volt, aki fiának gratulált, s volt, aki a fővárosi közlekedés méltatlan helyzetét taglalta.
Nemrégen ismételten kaptam két kötet könyvet. Még nem tudom, kinek fogom felkínálni a duplumot.
***
Ma reggelre elmúlt a kánikula. Kellemes volt nyitott ablaknál élvezni a friss levegőt.
(Milyen jó, jegyzik meg a mindenáron optimisták.)
Mire leírom, újra összeszedi magát a nap és próbálja behozni a lemaradást.
(Milyen jó, jegyzik meg a mindenáron optimisták.)
Reggel kicseréltem Hópihe nyuszi illemhelyül szolgáló tálcájában a fűrészport.
(Milyen jó, jegyzik meg a mindenáron optimisták.)
Délutánra átnedvesedett újra az „alkotmány”.
(Milyen jó, jegyzik meg a mindenáron optimisták.)  Nem osztom véleményüket.
***
Mindent összevéve azt kívánom hangsúlyozni, hogy a valóságnál nincs jobb, mert a valóság maga az élet az összes kanyarjaival együtt. S tudjuk, hogy a javunkra van kitalálva a föld. A mi utunk nem utca, nem köz, hanem út, amely valahonnan valahova vezet.
Kell ennél több?
Nem kell.
***
Az már tényleg csak ráadás, hogy darás tészta volt ebédre, ami igen finom annak, aki szereti, és még inkább a ráadás, hogy a kávé után a maradék fagylaltot is elfogyasztottuk.
***
Retro. Az Éva moziban megnéztem kölyökkoromban a Római olimpiát, ami ugye 1960-ban volt. Láttam, az orosz súlyemelő, Vlaszov hatalmas teljesítményét. Hazamentem, és a mi korábban sose sikerült, az expanderünket kinyomtam az összes rászerelt rugójával.
Ma megnéztem egy visszatekintő filmet. Az angol Owen mesél hatalmas teljesítményéről, pályájáról. Százötven gólt rúgott, félelmetes megszállottja volt a labdarúgásnak. Nem érdekelte más, mint hogy gólt kell rúgni. A videó végén rájöttem, hogy már félórája be kellett volna vennem az esti gyógyszereket. Megállíthatatlanul vonultam a konyhába, hogy a kikészített pirulákat bekapjam.  
***
Zene. Legyen a győzelmi kórus és bevonulási induló az Aidából.
https://www.youtube.com/watch?v=tp8_bytIiqI
 
  

Nálunk van őrzésre, gondoskodásra és vendégségben M.-ék fehér nyuszija, a Hópihe. Amikor róla beszélünk, olykor döntési kényszerbe kerülünk. Hópihe élőlény, de nem személy. Vajon aki-e vagy ami, beszédünk tárgya? 
Mondhatjuk, hogy lelkes állat, tehát aki. Mondhatjuk, hogy állat, tehát nem személy: ami. Egy amőba bizonyára egyikünknek sem aki. Mondhatjuk, hogy személyneve van, ő a Hópihe, tehát aki. Nem úgy beszélünk róla, hogy az a Hópihe, tehát ami.
A kérdés nem hagyott nyugtot, s utánakerestem, hogy mit mondanak a nyelvészek a kérdésről.
Azt találtam, hogy olyan ez a kérdés, mint a Schrödinger macskája. Hol van az a pont, amikor még ami az állat és nem aki. A vízválasztó a nyelvészek szerint a kedvelés-nem kedvelés fogalmában áll. Ha egy kutya (vagy bármi más fajú állat) házi kedvenc, akkor jár neki az aki. De ha egy idegen kotorékeb feldúlta a kertünket, akkor biztosan ami. „Menekült a dög, ami feldúlta a kertemet.”
Még megjegyzem, hogy a növények is élőlények, mégse szoktuk „aki”-nek titulálni őket. Bár hajlok rá, hogy a néven nevezett kaliforniai óriásfenyők inkább akik, pl. a General Sherman.
Hogy a dolog ne legyen olyan egyszerű, a népi szóhasználat rendesen felborítja az eddig rögzítetteket. Mit mond a népdal? „Nincs az a szerelem, aki el nem múlik”. A mondat tárgya ebben az esetben nem élőlény, hanem fogalmom. A fogalmaknak is kijár az aki?
***
Hej, népdalok. Milyen esetlegesek a szövegeitek. Pl. Hej, halászok, halászok…
3.. vsz.:
Hát a keszeg mit eszik,
ha a hálóba teszik?
Nem eszik az egyebeeet,
petrezselyem gyökeret.
Biztos? – jegyzem meg. Kedvem volna egy negyedik strófát hozzáírni, valahogy így:
Hát a gyökér mit eszik,
ha a halból kiveszik?
Nem eszik az egyebet,
mint satnyító szereket.
Húúúúúúúúúú.
***
Nem szeretem az erőltetett pozitív gondolkodást: „Amikor legurultam a lépcsőn, arra gondoltam, milyen jó, hogy ilyen hamar leértem.”
Zene. Beethoven Romance Nr. 2.
https://www.youtube.com/watch?v=YsSI1V713jk