Mickey webnaplója

Egyik születésnapomon, már nem emlékszem, hogy melyiken, a reggeli kerékpározás során egy hirtelen kényszerű megállás során alighanem ínszakadás érte a jobb lábamat. Valahol a boka táján. Alsó lábszáram azonnal beledagadt a nadrágomba. Nem durván, de érezhetően. Vendégeink voltak, nem panaszkodtam. Késóbb se mentem vele orvoshoz. Lassan lelohadt a dagadás, járni tudtam, csak a bokámban éreztem nyilalló fájdalmat, ha nem voltam elég óvatos a járkálással. Azért él bennem ez az élmény olyan élénken, mert a Szépvölgyi úti megállónál szálltam le munkába menet évtizednél is hosszabban. Ám nagyot kellett lefelé lépnem a HÉV-ről, és ha nem voltam eléggé óvatos, akkor újból és újból belehasított a nyilalló fájás. Nem kívánom senkinek. 
A megálló egyébként sok fotós témával kecsegtetett, mert általában várni kellett a HÉV megérkeztéig. A Duna-part pedig tele volt megörökítésre érdemes témákkal, a bütykös hattyútól kezdve a ködös tájig, a margitszigeti jegenyesortól a kanyargó Duna-partig, fel a Várig. A megállóban szépformájú bakaszivarfák álltak, a négy évszakban más és más formát öltve.
A sarkon sokáig villamossági szaküzlet volt, majd OTP bankfiók. Egyszer bementem, hogy megszüntessem számlaszámomat. Az alkalmazott nő rákérdezett, mi az oka, hogy cserbenhagyom őket. Lakonikus válaszom az volt, hogy a kezelésiköltségeik igen magasak. Tudta azt ő is. Nem is firtatta tovább.
A Kolosy térről kellett folytatnom utamat a 29-es busszal, amelynek sokáig ott volt a végállomása. Sokszor megálltam az Újlaki templomnál, a hetes misén vettem részt. Beran Ferenc plébánost jól ismertem. Azt mondta, hogy örül jelenlétemnek. Én meg az ő örömének.
Jut eszembe, hogy 1989-ben nem maradt elég pénzünk a garázsvásárlásra. Itt a templom előtt találkoztam F. J. barátommal, aki szívesen kölcsönzött 100 000 ft-ot. Nagyon megörültem természetes önzetlenségének.
Természetesen itt is láttam karambolt: Egy nőt ütött el  egy kanyarodó szgk. Messze repült a nő cipője. Őt magát mentő szállította el.
A Kolosy téren is hatalmas szellemes plakát hirdette: Akar ön egy …fényképezőgépet karácsonyra? Kérje meg szeretteit, hogy lepjék meg vele. A pontos megfogalmazás jobban csattant.
De néhány hülye reklámot is olvastam a szaladó buszok oldalán. Egyen teát!  Meg: alacsonyak a zárak…
Persze.  Ma alig hiszem, hogy mernének ezzel poénkodni.

Szeretek a szavakkal játszani.
P.csabára utazva beleütközünk Solymár település nevébe. Hiába tudom, hogy solymászok éltek egykor ott. Én mást találtam ki erre a névre. Amikor egy híres ember barátjával arra sétált, megunva annak fecsegését, ráordított, és azt kiáltotta: Kussolj már! Ebből rövidült Solymárrá a név.
Egyszer meg mind a hét HÉV-megálló nevét intarziába foglaltam. Némelyikkel nem volt könnyű dolgom. Most mégse ezzel akarok előrukkolni, hanem a Tímár utca elnevezésével. Egy párbeszéd elkapott mondatát idézem: „Mi már a Tímár utcánál vagyunk”. Kicsit sántít a ritmusa, de hát semmi se tökéletes.
Közöm.
A Tímár utcai rendőrségre kísértük el egykor legkisebbik gyermekünket, hogy személyi igazolványt készítsenek neki. Sokkal több konkrétumot nehéz írnom, mert többnyire átutazó voltam a megállónál.
A Tímár utcánál vált át a Duna oldalára a kerékpár út. A megálló felett beton felüljáró húzódik, és jaj, annak a kerékpárosnak, aki nem száll le a nyeregből.  Nem keveset közülük megbírságoltak emiatt.
A Tímár utcai megállóban hatalmas falragaszok hirdetnek jó és kevésbé jó dolgokat. Jó volt olvasni, hogy az MDF (hol van már?) javaslatára eltörölték az örökösödési adót. 
Fura volt szembesülni ezzel a szöveggel: „MOST (2008)!!! CREPTO eü. papír – 4 tekercs, CSAK 149 Ft!”
Egy lehetséges folytatás szerint:
– Na és, le van sz.-va!
– De nem! Teljesen új!
A megállóval szemközti lakótelep tízemeletes házait renoválták, szigetelték, és a házfalakra több emeletes méretű sportoló figurákat sikerítettek. Láttam már szebbet, bár kétségtelenül megbontja az unalmasan nagy falsíkot.
Elég veszélyes megközelíteni a megállót a nagyforgalmú úttesten keresztül.
A felüljárót nem szívesen használják az emberek.
Az úttest és a megálló közötti kerítést rendre megbontják, akik a lakótelepről közelítik meg a helyet.
Vállalják a veszélyt. 

A HÉV Árpád-hídi megállója számos utam meghatározó helye. Itt találkoznak a hídon átvezető villamos- és buszvonalak, és a Budán maradó hegyi járatok is. A megállóban szomorkodik a Zichy-kastély, benne múzeum, előtte a Fő tér, háta mögött a megálló. Azért szomorkodik, mert időről időre megújított fehér falát elég gyorsan összefirkálják, akik képtelenek elviselni egy firkálatlan falfelületet. Itt jegyzem meg, hogy van ebben valami korunk kaotikusságra hajló trendjéből. Figyeljük meg, hogy a ruhaneműk zöme feliratos lett.
Minek? – kérdezhetném.
Miért kell az öltönyzakó ujjára kitenni, hogy hol készült?
Miért kell minden trikót zömmel angol felirattal ellátni?
Bár ma éppen egy magyar – vitorlást ábrázoló – trikóra lettem figyelmes: Csavargó volt a felirata.
A HÉV-megálló a Duna-parton van. Olyannyira, hogy az alsó rakparttól elválasztó kőmellvédet megmagasították az esetleges árvizek ellen védekezésül. A megállóval szemben az Óbudai szigeten lévő épületek egy részét felújították. Hálás fotótémák. (Többek között a szigeten van Hadrianus palotájának időt álló része.)
Felújították a hidat is, de az eltelt évek óta újra rozsdás lett.
A villamosmegálló is új. Hatalmas betontető emelkedik a várakozók fölé. Ormótlan és a minimal art minimumát hozza.
A hídtól délre található a Szent Péter-Pál templom. Gyerekkoromban – ötvenes évek vége - néhányszor átlátogattunk ide Zuglóból, hogy Mécs László prédikációit hallgassuk. Sok kedvelője zsúfolódott itt össze.
Diákként hosszabb-rövidebb időt a szomszédos Goldberger-gyárban dolgoztam. Utam naponta az itt álló Krúdy-ház előtt vitt el. Egy alkalommal hajnali ötre kellett a gyárban lennem. Az Árpád-hídon még nem járt a villamos. Gyalog mentem át rajta. Egyszer csak a hátam mögött szörnyen fújtatva kifacsart végtagokkal közeledett egy ember. Azt hittem, bolond. De nem. Sportoló volt: gyalogló.
Emlékezetem szerint életemben mindössze egyszer ültem motorkerékpáron. Dolgozótársam repített át a hídon, hogy hamarabb hazaérjek Zuglóba.
Az említett templom mellett 56 tiszteletére harangjáték muzsikál rendszeres időközökben. A híd északi oldalán található a Fő tér, ahol időnként rendezvényeket tartanak. Voltam már ott Adventi vásáron, fotóztam a körhintán boldogan lovagló unokáimat, de a kialakított műjégen siklókat is örömmel fényképeztem.
Még megemlítem, hogy ide helyezték át a 29-es busz végállomását is. Ez azért érdekes, mert ezzel a járattal közlekedtem a Rózsadombon keresztül a pasaréti Sodrás utcába lapszerkesztő koromban. Amiért nem szerettem ezt a megállót: ha tömegközlekedéssel mentem a Vörösvári úti rendelőbe – és ezt sose szerettem –, itt kellett átszállnom az 1-es villamosra.
Mondd már, hogy elég legyen a szövegből!
Köszi.    

Na jó, akkor folytatom.
A Filatori gát nevét a filátorokról, a selyemmosókról kapta, akik egykor itt űzték mesterségüket. Ez a megálló a kaszásdűlőitől nincs messze. A szerelvény kanyart véve átmegy a felüljáró alatt, majd megáll a Kövi Mária plébániája előtt.
A megálló hullámlemez teteje szintén festett jelenetektől ékes. A megállónál található a Mozaik utcai autókat kontrolláló komplexum. A mellette lévő irodában lehet a parkolójegyeket megrendelni. Nem éltem vele soha, inkább elszenvedem hiányában a kellemetlenségeket, de a semmiért nem vagyok hajlandó fizetni.
A megállóval egy vonalban húzódik az óbudai szigetre vezető K-híd. A K-híd csupa rozsda. A Sziget-fesztivál szimbóluma lehetne. Lehet, hogy az is, és azért nem újítják fel, mert a „Romlás virágai”-hoz jobban passzol a rozsda. Olyan szép, mint egy romkocsma. Az meg köztudott, hogy ma az a szép, ami ronda. A fesztivál idején hatalmas tömeg hömpölyög az egyébként nem túl népes forgalmat lebonyolító megállóhoz. Magam sokat jártam arra, hiszen valahányszor a szigetre sétáltam, innen indultam oda, és itt vártam hazafelé a HÉV-re.
A mellette lévő, ma már nem működő szeszgyár fala fogadta, szenvedte el a graffitisek tevékenységét. Kezdetben tiltották a falak összepiszkítását, magam is reméltem, hogy elunják a festékszórósok a firkálást. De nem így lett. Egyre szaporodtak a mázolmányok. Akadtak köztük azért kimagasló, művészi alkotások is. Pl. az Apple-vezér és Bud Spencer portréja. Sorsuk ugyanaz lett, mint a jellegtelen krix-kraxoké. Lefújták őket és esetleges minőségű graffitik kerültek a helyükre.
A K-híd jelenléte arra utal, hogy közel a Duna. A megálló után a sínpár követi a Duna vonalát. Immár egészen a végállomásig, ami valaha a Margit-hídi megálló volt, most a Batthyány téri. Tervezik, hogy meghosszabbítják egyszer, és közvetlenül a Csepel-szigettel teremtik meg az összeköttetést. A vonal kiépítéséhez nem sok kell. Csak pénz. Abból viszont irdatlanul sok.
Emlékeztethetek arra, hogy évtizedek óta tervezik az Óbudát Újpesttel összekötő közúti hidat, csak hát évtizedek óta hiányzik az ehhez szükséges 100 usque 200 millió ft.
***
Mivel nagyon sok képem igen egyszerű, megpróbáltam betörni a minimalista képeket terjesztők körébe. A belépés angolul történik, s kb. olyan keresztkérdésekre kell válaszolni, mint egykor a lovaggá ütés alkalmával a jelölteknek. Pl. a kép ennyiszer ennyi pixel legyen, kevés alakítgatásokat mutasson, ne legyen névjeggyel ellátva, és ki tudja még mik a feltételek. Lehet, hogy sose fogadják a képeimet, pedig sok minimalista fotóm van, mert nem a képek számítanak, hanem a belépési bürokrácia. Azért küldtem egy képet. Hátha...  

Adódik, hogy itt kevesebb élmény ért, hiszen nem itt szálltam fel meg le a legtöbbször.
Annak idején néhányszor eljártunk misére a megállóban található Kövi Mária-templomba. Ez a megálló a Szentendrei út mellett a felüljáró előtt van kialakítva. Valaha meglehetősen rendezetlen állapotok uralkodtak. Most a kommunisták által mártírhalált halt pap emlékére Popieluszko park a neve. Egy gyepes téren műkövek összeláncolva hatalmas rózsafüzért alkotnak.
A templomban nagy élet folyt Vigassy Mityu idejében. Akkor még akár a forgalommal szemben is parkolhattunk misére jövet. Ma ez elképzelhetetlen.
Akkor még aluljáró vezetett a Szt.e.-i út alatt. Ma zebra és közlekedési lámpa regulázza a forgalmat.
Meglehetősen bonyolult a megálló közúti forgalma. Egy ízben itt törték össze a Mitsubishim elejét, mert nem figyelt a furgon sofőrje a macisajtra.
Akkor még ingyenes volt a parkolás. Ma már nem az. Nem is megyek oda autóval.
Évekkel ezelőtt rövid ideig itt szolgált a „Pálferi”. Egy ízben roráte-misén vettünk részt. Mivel munkanap reggele volt, hárommondatos prédikációt tartott Feri. Eljárását nagyon tapintatosnak ítéltem meg, tekintettel arra, hogy sokan munkába igyekeztek a korareggeli órában.
A kaszásdűlői lakótelepre költözött VP és családja. Én is részt vettem a költöztetési akcióban. Emlékszem, a teherautóról a pianínójuk egyik végét egyedül segítettem le. Vagy nagyon könnyű volt a hangszer, vagy én voltam még kielégítő formában. Jó régen volt mindez.
Ha már a saját megállónknál nem említettem, itt írom meg: a Kaszásdűlő hullámlemezzel védett váróját hozzáértő graffitisek kipingálták. Ebben a megállóban is arra törekedtek, hogy a környezet néhány jellegzetességét jelenítsék meg. Graffiti egyébként elég sűrűn előfordul a HÉV-vonal mentén. A felüljáró alját szokták színesíteni a kéretlen „művészek”. Idézőjelbe tettem a művész szót. Megjegyzem, akad közöttük néhány igen tehetséges alak is.
***
Akit érdekel a Szózat játék, közlöm, hogy helyesen 44 magyar hangzót jelöl. Hiszen sok betűnk kétjegyű. A Szó reggelt és a Magyar Wordle egyaránt 35 betűvel számol, mert a kétjegyűeket két betűként értékeli. Náluk a ny betű két félbetűből áll: n és y. Az pedig meglehetősen önkényes megoldás. A Szózat a betűk nagyobb választéka miatt nyolc lehetőséget ad a megfejtésre, a másik kettő csak hatot-hatot. Talán segít a megfejtésben, ha használjuk a szókezdő betűk gyakorisági sorrendjét. A legsűrűbbel kezdem: A, M, H, E, V, É, N, L, K, I.
És a legsűrűbben előforduló szóvégzők: T, A, N, K, G, M, S, I, E, Z.
A napi feladványok egyre cifrábbak. A mai szózat megfejtésében két azonos kétjegyű mássalhangzó fordul elő (CS), és két ritkábban használt magánhangzó (Ü). Nem volt egyszerű kitalálni a megoldást.  
  

Tőlünk a Batthyány térig hét HÉV-megálló az út, a Szépvölgyi útig öt. Igazából az öt határozta meg másfél évtizeden keresztül hétköznapjaimat (munkába menet-jövet).  
Korábban viszont végig utaztam. Honnan is induljak?
Talán az Aquincumi megállóból.
Azért onnan, mert onnan gyalogoltunk haza és hazulról abba a megállóba 1989-től kezdve, amikor is Óbudára költöztünk.
Mivel a lakótelepen egyenes út csak kevés van, mindenkinek megvan a HÉV-hez vezető kitaposott ösvénye. Mi azon az úton közlekedtünk, amely Éva lányunk szerint a legpraktikusabb ki a Szentendrei útig. Abban az időben zebra még nem könnyítette meg az áthaladást a HÉV-megállóhoz.
Egy bekövetkezett haláleset kényszerítette ki a változást. Utóbb kapott közlekedési lámpát is a megálló.
Az ottani felüljáróról néztem és láttam egy nagy meteor „gurulását” az augusztusi égbolton.
A peronon az egy időben munkába indulók egy részével társalogtunk, másokkal legfeljebb köszönőviszonyba kerültünk. Kezdetben a megállóban kis trafik működhetet, esetleg újságáruda. Később Kínai szatócsüzlet lett, meg Tonna Donna falatozója, de megszűnt a HÉV-megálló amfiteátrum elé való áthelyezésével, amikor az esztergomi vasútvonalat korszerűsítették, és egy 4,5 milliárd forintba kerülő új vasútállomást hoztak létre a régi szegényes helyett. A megállónál máig egy bozótos-fás rész helyezkedik el. Nemritkán hajléktalanok tanyáznak benne.
Az aquincumi megállóban két balesetet fotóztam le az idők során. Az egyik képen a csillaghegyi megállónál a síneken volt látható egy személygépkocsi. Másodszor éppen a megállóban tartózkodtam, amikor egy SAAB személyautó nagy sebességgel akart kis ívben kikanyarodni a lakótelep irányából a Szentendrei útra, és fejtetőre állva landolt a sávelválasztó kerítésnél.    
A megálló a Római téri üzletsor tövében áll. A helyi ABC a magánosítás után Meinl, SMATCH, boltként, s talán más néven is üzemelt. Most a BCA Príma boltja. A helyi újságáruda megszűnt időközben. Viszont kedvelt lelőhelyem nyílt meg vagy tíz éve, a könyvmegálló. Számos kötetet vittem oda és hoztam el onnan. Jobb, mint egy antikvárium sok-sok meglepetést okozva az olvasni szeretőknek.
A köszörűs elhunyt, üzlete bezárt, az órásműhely szintén, az il forno megél, szemben vele a Lipóti pékség is, és egy sarokkal odább az ünnepnapon is nyitva tartó albán pékség.  Van a téren még patika. Megnyitott, majd bezárt egy posta. A két faloda viszont működik. M. mesélte, hogy a kínai kajoldás – az eset idején férfi – azt kérdezte tőle a csomagolás szempontja miatt: „Elvisz? Ide megesz?”
A Római térhez vezető út kövezett lett. Télen takarítják a hótól, nyáron párakapu próbálja felüdíteni a   
lankadt arra járókat. Egy sétaút is épült térkövezve a réten át, amely immár Mickiewicz névre hallgat.
Lehetne még folytatni a beszámolót, de legyen elég itt ennyi.

B. lemérte iskolatáskáját. Bruttó 10 kiló nyolcvan deka. Szegény reggel elmegy az iskolába és a hetedik óra után haza, és naponta megvan a testnevelés óra.
A többi unokáé hasonló súlyú lehet.
Érdemes volna a biciklijükre drótkosarat tenni, hogy ne a hátukat nyomja a teli hátizsák.
***
Az egyik szerzetesrend kipakolja feleslegessé vált könyveit. A rendhez való kötődés szorossága alapján négy kategória embereit szólítják meg, hogy a felhalmozott dupla, tripla példányokból és a már érdektelen kötetekből válogassanak kedvükre. Az adott kritériumok alapján magamat a negyedik kategóriához sorolhatnám. Mehetnék könyvekért, de nem megyek.
Egyfelől a könyvtár könyveinek jelentős részéhez volt közöm, olvastam is őket, másrészt nehezemre esnék a könyvek cipelése, harmadrészt tele vannak a könyvespolcaim, negyedrészt állandóan változó összetételű könyvmegálló útba esik a sarkon jövet-menet. Akkor inkább oda megyek, s olykor-olykor belepiszkálok a választékába.
Ami pedig az olvasást illeti: Szemem hamarabb elfárad, mint korábban tette. Így hát takarékosan kell bánnom a terhelésével.
***
Van egy közös blogunk. Témája most a FA. A tré fától a tréfáig minden a témába vág, ami a Baum és ami Holz közé esik, ami gyufa és ami őserdő. A fatársulások is, és az egymással való „kommunikációjuk”. Az egymás fejlődését segítő és az egymás elnyomását előidéző társulások.
A fafeldolgozás, a fatáblák újra hasznosítása, az intarziák…
Nem is sorolom a lehetőségeket, úgyse érnék a végére.
No, és a faviccek megszámlálhatatlan sokasága.
Ide csak kettőt írok.
- Hány vége van a botnak? – hangzik a kérdés.
- A helyes válasz: - Kettő.
- …és ha eltöröm?
- Akkor négy – szokták mondani.
- A helyes válasz: Öt, mert a botnak is vége van.
*
A falábú öregemberrel találkozik egy másik öregember. Utóbbi megkérdezi:
- Mondja kérem, milyen fából van a lába?
- Meggyfából.
- Az jó, mert nem zsibbad.



   

A K-R páros (nem kerékpáros) hazafelé Norvégiából. Svédország, NSZK, osztrákok és magyarok az út etapjai.
Ma M. unoka Vasadon, majd Vácon.
Ma mi Á. unokával meglátogattuk az egyetemét.
A többiek tán otthon.
Annál is inkább, mivel hétfőn tanítási nap van. Illő a rákészülés.
Kedves szülők! Kezdjék meg a füzetek, könyvek védőborítóit felcímkézni, szépen ráírni, hogy a gyerek hová van felvéve.
(Olyan aranyos, amikor egy gyerek így mutatkozik be: Kis Jóska vagyok, negyedik bé.)
Na, igen.
A margózás is felnőtt feladat, meg készülődés a szülői értekezletre (SZMK tagok!).
Bírom a gyerekekkel készített interjúkat. Fülig húzott száj, széles mosoly: Igen, várom az iskolakezdést, mert rég találkoztam már a haverokkal
(Hékás… és a tantárgyakkal, a tanárokkal???).
***
Másfél évtizedig jártam a 29-es busszal dolgozni. Egy alkalommal megírtam emlékeimet megállóról megállóra (A 29-es járat).
Később a M. ZS. körtértől indulva utaztam végig a Fehérvári úton, s a villamoson fogamzott meg a gondolat, hogy a szakaszhoz fűződő gyerekkori élményeimet csokorba foglaljam. A blogomba írt anyagot valaki meglátta, és a kerület újságja számára engedélyt kért a cikk megjelentetésére. Megkapta.
Most, hogy ketten utaztunk az 5-ös HÉV-en, táskányi emlék jutott eszembe. De néma maradtam.
Lehet, hogy a blogomba mégiscsak megemlékezem a megállókról, s a szakaszról Aquincumtól a Batthyány térig. Hiszen ugyanolyan sűrűn vettem igénybe a HÉV-et, mint egykor a 29-es buszt.
Sőt! 

Hetvenhét éves leszek, ha Isten is úgy akarja. Merő véletlen, hogy az egykor nyugalmas időket megérő Távlatok 77. száma akadt a kezembe. Nekem nagyon tetszik az egykori lap és többféle szempontból. A 2007-ben 3.-ként megjelent számban mindjárt megakadt a szemem Nemeshegyi Péter cikkcímén: Pártus herceg volt-e Jézus Krisztus? Emlékszem rá, hogy a kéziratot olvasva csóváltam a fejemet. A szerző 13 és fél oldalon keresztül foglalkozik a kérdéssel. Azon nevettem magamban, hogy igazából egy szóban össze lehetett volna foglalni a cikkcímre adható válasz lényegét: NEM.
Tetszik a Ki nekem Jézus? cikkre adott több mint húsz egyetemista részletező vallomása. Vajon a maiak hogy viszonyulnának a kérdéshez?
De mind között legjobban B. Petőfi Ági cikke tetszett: [Az IGEN (is) oké]. A cím egyedisége, hogy hivatkozik a kapcsolattípusok négy lehetséges formájára.
Én is, te is okék vagyunk.
Én oké vagyok, te nem.
Te oké vagy, én nem.
Te se, és én se vagyok oké.
Oda lyukad ki, hogy a szerző és az Igen c. katolikus lap is oké.
És mi lett?
Megszűnt az Igen, megszűnt a Távlatok is, amelyben ez a cikk szerepel.
Szellemes összefoglalót vetít az olvasó elé az egykori publicista: A lap megélt 18 évet.
Alapító főszerkesztője: Czakó Gábor, őt követi Huszthy Ádám, majd rövid időre Szőnyi Szilárd. Az ezredfordulót követő hét évre átveszi B. Petőfi Ágnes, aki szociális munkássá lesz – felismerve annak fontosabb mivoltát. Krómer István rövid próbálkozását Réti Lászlóé követi, aki elektronikára teszi a lapot, s rövid időn belül semmivé lesz a periodika.
A lap anyagi „gazdagságára” utal, hogy először a szerkesztőség nagyjából a Forrai család konyhaasztala volt. Utána a KDNP székház hatodik emeletén működött (én is ide jártam Cz. G.  stúdiójába tanulni.) Később Huszthyék nappalija, még később a Zászlónk szerk. előszobája, hogy végül a Szent István T. feletti helyiségben fejezze be létét.
B. Petőfi Ági fontos dologra hívja fel az újságírók figyelmét publicista-társát idézve:
„A sikernek való kiszolgáltatottság fullasztó légkörében az igazságra szomjas ember alig tehet mást, mint hogy kudarcra ítéli magát, mert ha nem így cselekszik, akkor miközben folyton előrejut, meghal az unalomtól és az értelmetlenségtől.”    
Még egyszer: Az igazságra szomjas ember kudarcra ítéli magát.
Mennyire hajaz ez az én elbocsátó szép üzenetemben megfogalmazottakra (a piarista osztályfőnökünk maximája): „Akkor marad kellemes élmény a házibuli, ha angolosan távozunk, még amikor topon van a muri”. Így tett a Távlatok is, amely csakúgy, mint az IGEN, tizennyolc évet ért meg.
Hát nekünk sem maradt időnk az unalomtól való fulladozásra.   
***
Van ennél is érdekesebb megállapítás. A Vasért egyik vezetője emlegette mosolyogva mielőtt távozott: Öt év alatt elsütötted már valamennyi viccedet. Mire vársz még? Nem kéne tovább menni?
Korábban meg kitüntették a törzsgárdatagokat bronz-, ezüst- és aranyfokozattal.
Ki tud itt okos lenni?

Egyszer írtam arról, hogy a puzzle, (kirakós játék) attól kedves nekem, hogy meglehet, kinézem a szememet, de bizton tudom, hogy végül adódik a megoldás, biztos a siker.
A szózat és társai sikere azon múlik, hogy az adott öt (nyolc) kísérlet alatt össze tudom-e szedni a kérdéses szót alkotó betűket. Erre szolgálhatna egy olyan ötbetűs szókészlet, amely csaknem az összes magyar betűt tartalmazza. Így reális esélye volna a sikeres rejtvénymegoldásnak.
De a mahjong kivétel.
A játékleírás tartalmazza, hogy a 72 különféle párost vagy le tudod szedni, vagy nem.
Vannak megoldhatatlan induló helyzetek.
A kudarcos kísérletek elbizonytalaníthatnak.
Nem tudhatom, hogy én vagyok hülye, vagy eleve kizárt a siker.
Ez a keleti észjáráshoz talán közelebb áll, mint a teljesítményorientált nyugati gondolkozáshoz.
Éppen az atlétikai vb mutatta meg, hogy a kellőképpen edzett, jól taktikázó és összpontosításra is képes sportoló biztosra veheti sikerességét.
Most megyek, és kikísérletezem azt a hat szót, amely a legyakrabban használt harminc betűt tartalmazza. Minden betű egyszer fordulhat elő, és érdemes figyelni a mély és magas hangfekvésű magánhangzók párban való előfordulására, valamint arra, hogy a mássalhangzótorlódás ritka a nyelvünkben.
Hű! Mi lesz ebből?!
***
PS. Majdnem megvan az öt szó. Segítségükkel tizenegyből tízet megfejtettem.