Mickey webnaplója

Már megint VD-től lopok, aki Szt. Dorotheus apátot idézi:
„Aki önmagában keresi a hibát, bármilyen kellemetlenség, kár, gyalázat, megvetés vagy bármi más hasonló megmegpróbáltatás éri, és mindent derűs lelkülettel vesz tudomásul úgy, mint aki ezekre mind nagyon is rászolgált. Van-e ennél békésebb ember a világon?”
Azért érdekes ez a kijelentés, mert Pál apostol a filippiekhez írt levelében többek között ezt rögzíti: „Krisztus az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez... Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban…”
De Assisi Szent Ferenc is nagy bűnösnek tudta magát.
Ezek után talán nem is meglepő, hogy jubiláns papbarátunk sok szempontból méltatlannak ítéli magát a papságra. Az előző három vélemény nyomán feltehető a kérdés:
Van-e nála békésebb ember a világon?
Aligha.
Azért Pio atya intése rá is vonatkozik: Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet!
***
Nem gyötröm a lelkemet, de immár ötször egymásután nem tudtam lekapni valamennyi követ a mahjongban.
Most azért is folytatom.
PS. Borús az idő, igyekeztem színes fotókat feltenni a FB-ra.

Ma vagy tizenheten találkoztunk nálunk. Olyanok, akikkel a kapcsolatunk  már több évtizede tar,t bár szanaszét lakunk (nomádok). Energiánkat a vendéglátás kötötte le, de mielőtt megérkeztek volna, VD-nél olvastam ételekhez kapcsolható kifejezéseket. Habozás nélkül hozzáláttam, hogy kiegészítsem gyűjteményét. 
Kapásból az alábbiak jutottak eszembe. (Jó is, hogy így lett, mert ma nem igazán maradt energiám valamiféle magvas téma kifejtésére.)    
Salátává olvasta a regényt a karfiolfülű bokszoló.
Elöl ült a masiniszta, hátul meg a krumplifejű Gatya Pista.
Egyik fülem sós, a másik meg paprikás, nem hallom, hogy mit dumálsz.
Befognád a bagólesődet?
A fokhagymaseggűnek jó virgácsai vannak, és nádszálvékony.
Korpás a haja, és elpusztultak a hajhagymái Babszemjankónak. Érted cukorfalat?
Nyúlik, mint a rétestészta. Ne légy lekvár! - te borissza ember.
Ráadásul málészájú vagy.
Megittad a feketelevest?
Ez a feladat keménytojás, te lisztesképű.
Kaka ment a palacsintába.
A vöröshagyma békén hagy ma.
Nekem aztán keksz.
Olajra lépek, és kész.
A te apád volt spenótbakter?
Kel, az nekem nem kell, nem megyek én kapálni.
Tekintsd őket káposztafejeknek.
Ilyen virsli ujjakkal nehéz…
Pacallá ázik.
Miért vagy olyan zabos?
Borsos árat fizetett érte. Letejelt vagy 5 piculát.
Bekávézott.
Renonc! – mondja a kártyás a stüszi-kalaposnak: Tökre zöldet tettél.
A mogyorót is meg kell mosni! – így a gyerekorvos.
***
Olvasom:
A poklot nem lehet vonzóvá tenni, ezért az ördög vonzóvá teszi az oda vezető utat.
(Nagy Szent Bazil)

 

Piliscsaba mindig felüdít, mosolygós fiatalok között tölteni a napot szép kertben, szép időben, szép társasággal. Utóbbiak személyiségi jogait figyelembe véve mindig a kert virágaira pazarolom a kattintásokat.
Nem baj.
Ma van Szentháromság vasárnapja.
Az evangéliumok legszebb mondata hangzik el ilyenkor:
„Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte Isten a Fiát a világba, hogy elítélje, hanem azért, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.”(Jn 3,16–17)
A Szentháromságról szól ma a prédikáció és a népénekek.
A maguk módján törekednek elmondani, hogy Isten három személy együttese, mert a szeretet mindig másokra irányul (Ld. önkiüresítés).
Mégis az az ember benyomása, hogy racionális érvekkel nem befogható a végtelen Isten.
Merthogy misztikus, aki csak a hit által vonzható emberközelbe.
Ennek ellenére én is egy képhez folyamodom.
Bár nem fogható meg a hármas egység, van emberi vetülete is:
Az ember is szerető, és szerethető valaki: társas lény.
Csakhogy – mint már egyszer megfogalmaztam – az ember szó gyűjtőfőnév. Mert az ember vagy férfi, vagy nő. Szeretetkapcsolatuk gyümölcse a gyermek. Ez a három egy, a neve család.
***
Istent nem látta senki, de be kell ismerni, hogy az ember minden tudását egybe véve sem képes élettelenből egyetlen élőt összehozni. Márpedig bolygónk élettel van tele. (Elég pl a halrajokra gondolni, vagy a nyárfa megszámlálhatatlan termését számba venni.)
A teremtett természet a maga módján egyedülálló gazdagságot mutat fel.
Ez az élő tobzódás pedig a teremtő Istenre mutat.
Itt abba is hagyom.
Mit is mondhatnék még?   

Egyre általánosabb a vélemény, hogy a massmedia társadalomromboló hatású.
Megerősíthetem.
Arra jöttem rá, hogy csaknem folyamatosan pesszimisztikus hírekkel bombázza a nagyérdeműt, azaz csaknem folyamatosan a pszichológiából jól ismert „félig üres” pohárról beszél. Pedig a félig tele poharat is említhetné.
Igaz, hogy a jégeső elveri a vetemények egy részét, de a többsége megmenekül.
Igaz, hogy helyenként túlontúl sok eső esett, de országosan ingyen öntözte meg a mezőket.
Mekkora helyet kapnak azok a híradások, amelyekben politikusok kárálnak hazánk ellen, hangoztatván hogy mennyire élhetetlen ország a mienk. Nem tűnt fel még nekik, hogy a befektetők egy egészen más Magyarországot ismernek, különben messze elkerülnék ajánlataikkal hazánkat?
Honnan ez a teljes ellentmondás?
A kérdés persze költői.
De hogy a propagandának mekkora hatása van az emberekre, elég, ha a pápa esetére gondolunk. Az országról festett torzképhez képest örömmel állapította meg, hogy a helyzet kifejezetten pozitív, amennyiben a hivatalos állásfoglalások és az ő nézetei igen hasonlók.
***
Jó hatvan évvel ezelőtt lett Mambó magnónk. Az első magnófelvétel egy sorozat the Shadows-szám.
Körülültük a magnót. Varázsszeme zölden csillogott, s a startszalag magával húzta a mágnesszalagot egyenletes sebességgel. Mivel a kor technikája úgy szólt, hogy a felvett számokat azonos sorrendben lehet csak meghallgatni, az első nóta mindig ugyanaz volt: az Apache.
Aztán következett az FBI, aztán egy lassú, aztán egy Cliff Richard-nóta, azután újra csak a zenekar egymagában.
Az alapélmény, az első szerelem tehát az Apache-hoz fűződik. Olyannyira, hogy ha a családnak volna közös zenéje, bízvást ez lehetne, ez a kedves melódia. A dolog érdekessége, hogy a nóta nincs elcsépelve. Ma is olyan felszabadultan cseng, mint hat évtizede.     
***
Olvasom, hogy V. Károly császár (1500-1558) poliglott volt. Ezt mondta:
„Latinul beszélek Istennel, olaszul a nőkkel, franciául a férfiakkal és németül a lovammal.”

Terence Hill gyermekkora óta hívő, akinek a példaképe Assisi Szent Ferenc. Az olasz filmszínész a vele készített interjúban említi, hogy „legendás színészpárja, Bud Spencer szintén mélyen hívő volt, akire érezhetően tisztelettel és szeretettel emlékezik”.
Nem izgatna a kérdés, de egyes vélemények szerint Bud vallásossága megkérdőjelezhető. Mindent összevéve azt vélem, hogy színésztársa csak közelebbről ismerte barátját ilyen vonatkozásban is. Az ő szájából teljesen hitelesnek tűnik a Bud hitére vonatkozó utalás.
***
Ha május Mária hónapja, június a Fiáé. Több ünnepi megemlékezés is gazdagítja ezt a hónapot.  
***
Fél óra óta hallgatom a patakmeder átalakítását intéző gépek zaját. Hol a kőaprító gép zörög, hol a tolató teherautó küldi bip-bip jeleit fáradhatatlanul. Most alighanem áll a földszállítás, mert a billencs hangos csattanásait ma még nem hallottam, és a robbanómotoros fűkaszák se zajongnak.
Életünk túltelítettek ingerekkel, érzékeink állandóan le vannak terhelve.
Nem tudom, hogy miért gondolják az illetékesek, hogy többfélét fogok vásárolni az üzletközpontban, ha folyamatosan könnyűzene szól, ha tetszik nekem, ha nem.
És nem tudom, hogy miért gondolják a tévé munkatársai, hogy ha a híranyagok alatt dobolnak, akkor az új értesüléseket inkább elhiszem, mintha csupán a szöveget olvasnák be. 
A világot nem fogom megváltoztatni, mindenesetre a nyugalmas élettempó híve vagyok, és kerülni akarom a felesleges zajokat, fényeffekteket, idegborzoló híreket, bombasztikus megfogalmazásokat, s mindenféle bennünket nyomorító ingert.
Ma hőség van. Ülök a jól nevelt autómba, és várakozás közben szeretném kinyitni az ajtaját. Nyomban elkezd vészjelzést adni. Visszacsukom hát a követelődzőt.   
Lehet, hogy korábban kellett volna születnem?

***
Így ír a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke (FB)
…mire várunk még mi, nyolcmilliárdan? Tapossuk szét a mobilt, és húzzuk ki a töltő dugóját a konnektorból. Fizessünk készpénzzel, hogy egy távoli központból ne tudják meghatározni, mit vásárolhatunk vagy mit nem. Ne statisztáljunk a háborúhoz. Egyáltalán ne gyártsunk lőszereket, és akadályozzuk meg azok kiszállítását a frontra. És ami a legfontosabb: miért nem égetjük el a lopakodó tudomány azon lapjait, amelyek az embert a lélektől megfosztva, mesterségesen kívánják laboratóriu­mi lénnyé átalakítani? Szóval: meddig várunk még, emberek?

Tegnap este megnéztem a Roma-Sevilla futballdöntőt.
Igen vad meccs volt.
Röpködtek a sárgalapok, ütköztek a fejest végezni akaró kobakok.
Felrepedt egy heves kaszáló mozdulattól az egyik olasz szája, tán néhány foga is meglazult.
Az olaszok két gólt is rúgtak, egyet a spanyoloknak, egyet saját maguknak.
Ahogy én láttam, az olaszról szerencsétlen módon saját kapujába pattant a labda.
Rosszkor állt rossz helyen.
Mindkét félidőt és a hosszabbítást is hosszú ráadáspercek tették még sokkal hosszabbá.
Aztán a 11-es rúgások…
Az olaszok elbénázták, a spanyolok nem.
Az este 9-kor kezdődő meccs valamikor éjfél után fejeződött be.
Elgondolkoztam rajta: Nincs jobb programom, mint a hatalmas pénzért futkosók viadalát végigülni a képernyő előtt?
Óhatatlanul jön a belső figyelmeztetés: Jól van ez így, hogy sokat ülök a tévé, a PC előtt?
Biztos, hogy nem, ha arra gondolok: arra fordítom egész napos figyelmemet, akit, amit nagyon fontosnak ítélek meg.
Azok között oszlik meg napi időkeret-felhasználásom, akiket, amiket a legfontosabbaknak tartok.
Érdemes ezen elmélázni, és ha szükséges, a korrekciókat végrehajtani.
Ez nem jelent mást, mint hogy sorra veszem napi programjaimat, és döntök a szükséges változtatások érdekében.
Remélem, van értelme.      
***
Tegnapelőtt zivataros időben száguldoztunk hazafelé.
Tegnap azt vettem észre, hogy a kocsi ABS-kijelzője nem akar kialudni.
Ma reggel – hála Istennek – kialudt. Önkorrekciót hajtott végre?
Talán.
Remélem. 

Van nekünk egy LaserJet 1012 nyomtatónk. Régóta kitűnően működött, aztán egy ideje elkezdett rakoncátlankodni. A bevitt papírt csak félig adja ki, újabban a toner sem tapad a lapok alja felé. Kiporszívóztam, ki is törölgettem mikroszálas ruhával az engedélyezett helyeken, majd próbát tettem. Éppúgy nem dolgozik, mint ahogy fent megírtam.
Kérdés: Lesz ebből még gép, vagy vegyünk újat?
***
Haladunk a korral: „sütünk Váncza-sütőporral”, és már hat liter tejet vehetünk mérsékelt áron az üzletközpontban. A legtöbbféle mást a szokottnál lényegesen drágábban.
Hogy mi ebben a zenebona?  
Ferenc pápa megmondta: Az idő előrehaladtával a javak sokasodása nem hozza a társadalmak felemelkedését. Egy frászt! A gazdagok nagyobb zsebeket készíttetnek maguknak, hogy minél több lóvé elférjen bennük.
Megjegyzem, könnyű volt Ferenc pápának, hiszen mestere (Mesterünk) kétezer évvel ezelőtt kinyilatkoztatta: „Szegények mindig lesznek veletek.”
Lesznek?
Mi az, hogy?!
Vannak.
***
Azért tudunk spórolni. Pl. a könyvmegálló jóvoltából. Üdítő végigböngészni a kínálatot. Mindig új régi könyveket találok. Ezek közül kell kiválasztani a számomra értékeseket, s ott hagyni a feleslegessé vált régieket.
Szuper találmány!
***
A hónapban lezajlott Szent István-könyvhéten összefutottunk a társulat vezetőivel. Már nem kérdezték, hogy van-e munkám, hanem csak azt, hogy hogy vagyunk? Jelenlétünkkel válaszoltunk az obligát kérdésre. A könyvesboltba tévedve egy éppen folyó interjúba csöppentünk.
Lackfi János felelgetett az őt bombázó kérdésekre.
Meglepett az a frissesség, az a választékos szóhasználat, az a gazdag szókincs és fantázia, ami a költőből áradt.

Vasárnap vége lett a húsvéti ünnepkörnek pünkösddel befejezőleg. Majd megmutatom újra a szép fotót, a krakkói irgalmasság székesegyház üvegablakáról, mert valamiért nekem ez olyan pünkösdi. Méltóságos, ünnepi, paradicsomi színekkel megáldott méretes, el nem fakuló, az időtlenséget megképző alkotás.
Nagyon tetszik.     
Ma Piliscsabán teljesítettünk szolgálatot.
A kis két és féléves Marcsi koránál fogva igen anyás. Lassan oldódik, pedig szükség van a kapcsolatfelvételre, rájuk vigyázni megyünk hozzájuk (meg azért, mert szeretünk náluk lenni). Ma is tartott egy kicsit tőlünk.
Isten bocsássa meg nekem, amiért kezébe nyomtam mobilomat, hogy a galériát előre-hátra nyomogatva elcsodálkozzon saját fotóin és a rokonságot ábrázolókon. Egyszeriben elfeledte a távolságtartást, és ez egész napját közvetlenné tette irányunkban.
Hazafelé ma (május 30.) az év első komoly zuhéjába keveredtünk autónakkal – igénybe véve az összes ablaktörlő-fokozatokat aszerint, hogy éppen mennyire másztunk az égi áldás alá. Ahol esett, ott aranyat ért – remélhetőleg. Távoli villámlást is észleltünk, hozzáillő dörgésekkel, morgásokkal.
Hazajővén megnéztem a napi hírösszefoglalókat a neten. Ott találtam az alábbi bakira:        
„…az ukrajnai háború az illegális fegyverkereskedelem újabb világkorát hozhatja”.  
Nem jobb sokkal az értelemszerű virágkor kategória alkalmazása sem, mert meg is ette a fene, ha fegyverkereskedelem virágkorát éljük. Lehet, hogy így van, de ne legyen így!
Holnap a Mária-hónap vége, egyben az esti lorettói litánia-mondások vége is.
Valaha természetes volt, hogy a népek – főleg asszonyok – megkeresték ilyenkor a templomot, hogy a pappal együtt el-elgondolkozzanak a Máriát éltető jelzőkön, kérve szíves közbenjárását ügyeinkben.
Nem baj, ha változnak a megfogalmazások, csak megszólaljanak a mai kor nyelvén.
Jó kísérlet erre Lackfi János úgyszólván teljes költészete.
Ld. jóéjtpuszi és társai.

Ott hagytam abba, hogy a monitor kiírta: NO SIGNAL. És tényleg se kép, se hang. Megpróbáltam monitorcserét, egy kis porszívózást, de semmi változás. Már ott tartottam, hogy a következő munkanapon leviszem az egyik szervizbe (holnap nyitnak). Ma viszont meglátogatott M. unoka, aki saját bevallása szerint eddig tíz PC.-t rakott össze. Hogy T. előadta neki a gép meghibásodását, azonnal munkához látott. Tovább folytatta és céltudatosan a porszívózást. A gép magához tért.
Íme bizonyság, újra használható.
Hát használom, minként a sziklamászó a hegyet, aki kérdésre, hogy mi értelme van a mászásnak, miért teszi ezt? Ezt válaszolta: Azért mászok sziklára, mert van sziklafal.
Kicsit hasonló az én válaszom is, de talán kevésbé lelkes.
Úgy vagyok vele, mint az autó hiányával.
Ameddig az fennállt, nem autóztam. Nem is ácsingóztam érte, hogy azonnal, de azonnal újabb kocsink legyen. Azt éltem meg: Legyen autónk, ha Isten is úgy akarja. Aztán lett Józsi és Feri közreműködésével.
Amikor a számítógép elromlik, kétségbe esthetek akár, hogy mi lesz az ott tárolt fotók tízezreivel, mi lesz valamennyi írásommal? A bennem kialakuló válasz:
Ha odalesznek, akkor gyorsan tűnnek semmivé.
Ha megmaradnak, akkor lassan tűnnek semmivé.
Ha megmaradnak, esélyük van mások hasznára lenni, ha pedig nem, akkor nem.             
Nos, gyorsan életre támadt a masina, így hát folytatom a napi munkát.
robot?
unaloműző?
tapasztalatátadás?
értékek felmutatása?
Mind ezek együtt.
Szó se róla, szívesen csinálom, ha találok meglovagolható témát, alapötletet, olyan eszmei porszemet, amin kicsapódhat a róla alkotott véleményem.
Ha találok olyan szellemi madzagot, amire rákristályosodhat a magam „kandiscukra”.
Nem bántam a másfél napos hallgatást, és szívesen veszem a napi folytatás lehetőségét is.
Néhány új fotó is vár továbbozásra. Talán nem egészen hiábavaló ebbeli fáradozásom se, a témakeresések, a képi megfogalmazások.
Há’ kó’ gyeünk – mondta Javier felügyelő Jean Valjeannak.
Hát akkor gyerünk! – mondom magamnak a „lovak közé csapva”.       

Már tegnap feltűnt, de akkor kijövetelünk alkalmával megszólíttattam, és ez elterelte a figyelmemet az ambó virágcsokrának a lefotózásáról. Ma pótoltam, mert változatlan formát mutatott ma is. Az alsó rózsa alsó fele egy rézsút jobbra néző emberfejet mintáz. Két képet készítettem a csokorról. A másodikon jobban kirajzolódtak a fejformák. Ezt megosztom a FB-on.
Ma elautóztunk a CCC-be egy pár szaladós cipőért és egy pár saruért. Magas rüsztöm miatt nem is olyan egyszerű a választás. Azért találtunk megfelelőt. Nem szép, de szép sarut még életemben nem láttam. Egyszer kitértem arra, hogy szandált gyerekkoromtól kezdve nem viseltem, mert egyszer nagyon meggyötörte lábfejemet az éppen csak rám jövő lábbeli.
Ezek a maiak kényelmesek és rondák.
De ha már ott jártunk az üzletközpontban, feleség meglátogatta a tudom is én milyen nevű boltot, ahol vett sok apróságot és hozzá egy kékmintás bevásárló szatyrot. Én leültem fotózni. Na nem a mellettem álló pisifoltos kárpitú székre, hanem egy tisztára.
Mikor T. megérkezett, még meglátogattuk a pékséget, ahol félbarna kenyér is kapható.
Meg mákos rétes.
Utóbbit itthon hamar bekebeleztük.
Lehetett volna egy hangyányival édesebb, de így is jó volt, és friss.
Ha tegnap vettük volna, akkor leárazva kaptuk volna meg. Sajnos az időt nem tudjuk megállítani.   
Vannak elvégezetlen ügyeim. Pl. a rendszerességgel küldött csekk, hogy adakozzak a lepramissziónak. Hiszen értem én…
Na majd.
Az O.Henry-kötettel végeztem, de még sok olvasnivaló vár rám – (meg írnivaló).
Egyszer az autóskönyvet is végig kell olvasnom. Talán ma a végére érek. Elakadtam a kocsi rádiójánál. Hetvenhét féle hangolási lehetősége és zene és próza állomások hangszín, hangerő stb. keresésére volna lehetőség. Azt hiszem, sose fogok élni a túl okos rádiózási adottságokkal, inkább az útra figyelek.
***
O. Henry nyelvi leleményei
- Munkába állítottunk a városból minden embert, aki meg tudta különböztetni a kalapácsot a létrától…
- A másvilágon jártam. Nem tudom, hogy kerültem oda: lehet, hogy a Kilencedik körút magasvasútján, vagy talán valami agyonhirdetett gyógyszert vettem be, vagy meg akartam fricskázni egy bokszbajnok orrát, vagy hasonló meggondolatlanságot követtem el…
- Eleinte minden héten egyszer odalovagoltam, hogy láthassam, aztán rájöttem, ha megduplázom a kirándulások számát, kétszer olyan gyakran láthatom őt.