Mickey webnaplója

Thomas Merton: „Nagyon sok keresztény azért nem szent, amiért sok író nem igazán író, és sok művész nem igazi művész. Mert nincs bátorsága azzá lenni, aki valóban önmaga, akivé az Isten akarja, hogy legyen.”
***
Karantén. Ebzárlat. Vesztegzár. Minden képemnek ez lehetne a címe, mert csaknem egy térben készülnek mind. Hol is készülhetnének, amikor szűkös lehetőségeink mentén önkéntes remeteségünkkel próbálunk a pandémia ellen tenni. Képeim nincsenek tekintettel az akadémista elvárásokra. A saját útjukat járják. 
Azért nem is ennyire egyszerű ez a karantén-dolog. Mivel a Prokop (majdnem)-összest olvasom, jól kitapintható, hogy a művész legtöbbet a szenvedő istenfiát és Máriát festette, lazán melléjük téve csendéleteket, elképzelt s valós tájakat.
És az én fotóim? Legtöbbször fákat, virágokat fotózok, mert nincsenek személyiségi jogaik, s nem vadásznak rájuk se a pedofilok, se a titkosrendőrség.  Másodsorban az elém táruló látványt, a gázgyári tornyokat, a Duna-partot, aztán még a plébánia virágait, s nem utolsósorban a tárgyak, fény-árnyék esztétikumát próbálom megragadni. Mi mást tehetnék én, aki nem járja a világ messzi tájait, gleccsereit, sivatagjait.
Ha még példákat keresek a téma-karanténra, elég a Deske-oeuvre-re apellálni. A festőművész és kizárólagos témája az ilyen-olyan műterem, de talán még az sem, hanem a színek harmóniája. Mellé fotózik is már kissé oldottabban. Harangvölgy, járdaflaszter, Lukács-fürdő és oda vezető út, saját gang-részletük. Újabban a szemközti mesterségesen létrehozott park.
Nem beszéltünk össze, de valamiképpen mind a saját utunkat járjuk, és azt reméljük, hogy segít megmutatni Isten országának (világának) szépségét. 
***
Jut eszembe Viktor Vasarely. Ha valaki, ő aztán formalista volt. Képei zöme térbeli torzulásokat mutató alkotás. Ha zebrákat ábrázol, akkor is a csíkosság térbeliségét akarja a síkban ábrázolni. Képei igen szemkápráztatók, s nem is tér le a maga választott útról.
Jazzra fordítva a karanténjelleget – ugye adva van a blues-téma. Ezt járják körül a különféle klasszikus jazz képviselői. Az irányzatok különbözők, de a blues-forma sokszor visszaköszön darabjaikban. Elég a woogie-boogie-ra gondolni. Cifrázzák, de jószerével egymás fölött párhuzamosan eljátszhatók a különféle dallamok. A blues-séma ugyanis mindig 12 ütem, amely meghatározott funkciós vázon alapul: 4 ütem tonika, 2 ütem szubdomináns, 2 tonika, 2 domináns, 2 tonika.
***
Zene.  Meade Lux Lewis: Honky Tonk Train Blues. A zenész afroamerikai, taxisofőr volt. Svájcban egy időben a különféle jazz-zongoristák versenyben mérték össze hangszer-tudásukat a témára történő improvizálást illetően.   
https://www.youtube.com/watch?v=ne_U25ryLjc

Aki Ferenc, annak bőséges lehetősége van a szent Ferencek között válogatni. Csak néhány kanonizált Ferencet sorolok. Assisi, Szalézi, Camporosso Ferenc Mária, Paolai, Borgia, Xavéri. Ugye azt utolsónak soroltnak van ma az emléknapja. Isten éltessen minden Ferencet, Francoist, Frank-et! Elsősorban azokat, akik ma tartják, másodsorban azokat, akik máskor tartják. Ferenc ugye a pápa, Ferenc ugye a vejem, Ferenc a nászuram, Szabó Feri is Ferenc, de ő assisi. Másik munkatársunk, Isten nyugosztalja, Nagy Ferenc volt, aki viszont Xavéri. Utóbbi Ferinek voltak szellemes kijelentései. Most nem arra gondolok, hogy a levessel a kezében az étkezdébe kanyarodva el nem mulasztotta megjegyezni, hogy tütűűűt. Sőt már ebédhez indulásra is volt nyelvi fordulata: Menjünk faldokolni! Ugyanő legalább négy viccet is elmondott. Egyet arról, hogy mit lehet a pesti bolhapiacon kapni. Egyet arról, hogy megbűvöli a sántát és a pöszét a mágus, mégis így szól a taps utána pösze: „a szánta eleszett”.
Egyet arról, hogy János bácsit, a tsz-tagot rádióinterjúra szemelik ki, aki az iránt érdeklődik, hogy az egész világ hallja-e, amit mondani készül. Igenlő válaszra elkiáltja magát: SGÍÍÍÍTSÉÉÉÉÉG.
S egyet Abdonról és Szennenről, az iráni vértanúkról, akiknek a nevét örökölték az egyszeri gazdálkodó ikergyermekei.      
Utóbbi vicc tetszett neki a legjobban, mert egyre sűrűbben mesélte el. Ha azzal kezdte mondókáját: Lehet, hogy már elmeséltem nektek…, biztosra vehettük hogy Abdon következik Szennennel.
Itt most egy másik Ferenc következik, aki élte és ismerte a hazaszeretetet, akinek a himnuszát az egyre zivatarosabb századjainkban fohászként ismételgetjük. Ő írta e sorokat is:
„Sohasem tudtam megérteni: kik azok, kik magokat világpolgároknak nevezik? Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével; s ha egy helyről másra hurcoltatik, setétséget hagy maga után. Bizonyos helyhez kell azért kapcsoltatnunk, hogy azt jótékony világítással állandóul boldogíthassuk. Minden, ami szerfeletti sok részre osztatik, önkicsinységében enyészik el. Így a szeretet. Hol az ember, ki magát a föld minden országainak szentelni akarván, forró szenvedelmet hordozhatna irántok keblében? Leonidás csak egy Spártáért, Regulus csak egy Rómáért, Zrínyi csak egy Magyarországért halhatott meg.” 
***
A csodás érem felirata:
„Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk!”
Tele kellene szórni a kis éremmel a világot, mint ahogy tette Teréz anya a Kremlben. A tisztulás nagyon ráfér világunkra az álságosság elharapódzása miatt.  
***
Zene. Arcadelt, Ave Maria. https://www.youtube.com/watch?v=URYYuxE5270
Egy megjegyzés: Rákerestem a youtube.on. Az első találat Dobrev Klára fizetett hirdetésével kezdődött volna. Azt talán mégse. Gyorsan ellapoztam.

Ne gondolja senki, hogy nevet változtattam (Proko Pista). Nem. A pap-festő-íróhoz való közeledésemet vázolom. Negyedik gyerekünk a Józsefvárosban született 1984-ben. Akkor ott laktunk. A Tömő utcai templomba jártunk, ahol abban az időben a falakat Prokop Péter festményei díszítették. Nagyon újszerűek voltak.
A második hatás a jezsuita kézi könyvtárban ért, ahol néhány dedikált meg dedikálatlan Prokop-könyvet találtam. Mivel zömmel rövid írásokat tartalmaztak, több kötetet elolvastam.
Majd eljött annak is az ideje, hogy találkozzam a mesterrel. Én tudtam, hogy ki ő, ő meg elkönyvelt annak, hogy a római években együtt munkálkodó Szabó Ferenc munkatársa vagyok. Alighanem budapesti könyvbemutatója volt ez az alkalom.
Szabó Feritől egyszer kaptam egy képet. Kincsként őrzöm. Prokop-kép.
Újabb évek teltek el, tán egy évtized is, amikor felkérést kaptam, volt-e személyes kapcsolatom a művésszel, merthogy születésének 100. évfordulójára közös kötetben emlékeznek azok, akik ismerték. Röviden írtam róla.
Megint ugrunk az időben. Listát kértem és kaptam a plébániakönyvtár anyagáról, mivel korábban lecsökkentettük könyvállományunkat, olvasnivalót kerestem. Felfedeztem többek között egy Prokop-kötetet. Nosza, kikölcsönöztem. Elolvastam, s tetszett. De ez csak egy a tizennyolc kötetéből. Gondoltam egy merészt, és megrendeltem két adagban az állományt az Antikvárium.hu-tól két kivétellel. Az utolsó kötetére még várok. Ha teljes sorozatot akarok, akkor a könyvtárból kivettet is pótolnom kell.  Ami pedig a Prokop 100. c. albumot illeti: közvetítéssel felvettem a kapcsolatot a csepeli plébános atyával, akinek van még az emlékkönyvből, csak azon gondolkozik, hogyan juttassa el hozzám, a tőlük 50 km-re lakóhoz.                
Aki olvassa blogomat tudja, hogy hányszor idéztem PP.-t, mert gondolatgazdag szövegekre leltem.
Itt és most csak eggyel bővítem ezek sorát. A jó dr. Waigand József (Tömő u.-i káplán) olvasói leveléből hozom ide felrázó kijelentését. „Sajnálom azokat, akik [PP] képein meghökkennek… Ők annak a hivatalos vallási ízlésrontásnak áldozatai, amelyben egész fiatal pap koromban, a harmincas években, tudatlanságból én magam is részt vettem. Azokat a vásári szentképeket, amelyeket akkor jutalomként osztogattam tanítványaimnak, ma már szégyenkezve dobom a kukába. Oda valók, mert ezek bizony csöppet sem ’szent’ képek! … Kis tanítványaimmal végignéztük a [Prokop]-képeket. E soraimmal most legalább így akarom nyilvánosan is jóvá tenni, amit fiatal papkoromban giccsek kézbeadásával vétettem…” (1980. május 23.) Új Ember szerk.
A prokopista kifejezéssel a Római évek c. kötetben találkoztam. Arról mesél a szó, hogy a papfestő a maga hangját keresve végigpróbálta több ezer év kifejezésmódjait, az etruszkoktól az op-artig, s megtalálta a saját hangját, amely elkülöníti a többi művésztől, mert ő külön utas expresszionista, akinek se elődje nem volt, se követője (amennyire ismerem korunk képzőművészetét). Magányos festő-remete lett.
Ami pedig a szép emlékalbumot illeti: Talán nem is fontos, hogy birtokoljam. Nem leszek tőle más, s a hiányában sem. Elképzelem, hogy milyen szép, milyen szín- és formagazdag.   
Zene. Később … talán

Egyszer kezembe került egy Atkins nevű úr könyve, aki azt ígérte, hogy az űrhajósok által is használt módszerrel fogyókúrázzunk. Jó okom volt rá, hogy elfogadjam ajánlatát, mert vertem a mázsát. Nosza nekiláttam a szénhidrátokat tiltó kúrának, és leadtam 25 kilót. Majd az eredménynek megörülve és környezetem élénk tiltakozása miatt is felhagytam a további fogyási manőverrel. Elkezdtem a húsokon tejen, sajtokon kívül szénhidrátokat is enni. Azonnal hízásnak indultam. Szorgos munkával sikerült visszaszednem elveszített kilóimat.
Telt-múlt az idő. Valamikor a nyolcvanas években találkoztam egy másik kitűnő munkával. A szerző Testkontroll néven jelentette meg nagyjából vegetárius ihletésű kötetét, amelyben arra oktat, hogy kerüljük a húsféléket, s nagyjából a zöldségeket, ritkábban gyümölcsöket részesítsük előnyben. Nekiláttam magamra alkalmazni. Sikerült is csaknem 15 kilót leadni. Alighanem az vetett véget eme gyakorlatnak, hogy a munkahelyi étkeztetés nem ismerte fel a szerző zsenijét, és mindenfélével traktált.
Mikor elértem a 120 kilót, elhatároztam, hogy újra fogyókúrázom. Találtam is egy szimpatikus tanfolyamot: Fogyókúra orvossal. Az oktatás arról szólt, hogy hajdanán húson éltek az emberek. (Később ezt egy másik orvos cáfolta, aki kijelentette, hogy régen örültek, ha bármiféle eleséget találtak rövid életű őseink.) Mindegy is.  
Hozzáláttam az új ajánlat megvalósításának. A módszer neve: paleo-ketogén diéta. Húst, zsírt, tojást ajánl, s minden tejterméket is kiküszöböltet, némi gyökérzöldséget enged. Mi tagadás, gyorsan fogytam. Egy decemberi találkozón említettem, hogy kiszámítottam: Ha ebben a tempóban fogyok, jövő májusra teljesen elfogyok.
Nem ez történt. Már 28 kilóval könnyebb voltam, amikor kórházi kezelésre szorultam. Ott sem ismerték a húsdiéta áldásait, s a mindenevés után az elért 92 kilóról sikerült 116-ra megdagadnom.
A közelmúltban szívgyógyásznál jártam kontrolon, aki ultrahangot készített, s azt tanácsolta, hogy adjak le 16 kilót.
Most egy hete visszatértem a szigorúsághoz, s eddig hat kilótól sikerült megszabadulnom.
Hogy mit hoz a jövő? Ki tudja?   
Tán eléldegélek még valameddig. Kövéren vagy soványan.
Ha lehet, nem fogyasztó káposztalevesen.
***
Zene. Állatok farsangja, az elefántok tánca.
https://www.youtube.com/watch?v=ug8hCAyBaqg

November 25-én a Szentatya beszédében a születő Egyház jellegzetességeiről elmélkedett. Ferenc pápa katekéziséből emelem ki a következőket:
Az Apostolok cselekedetei tevékeny Egyház képét tárják elénk. Lukács ezt írja: „Állhatatosak voltak az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyértörésben és az imádságban” (ApCsel 2,42). Az egyházi élet négy alapvető jellemzőjét találjuk itt: az első az apostolok tanításának hallgatása; a második az egymással való közösség őrzése; a harmadik a kenyértörés és a negyedik az imádság.
Arra figyelmeztet bennünket, hogy az Egyház létének akkor van értelme, ha szilárd egységben marad Krisztussal, vagyis [ha megmarad] a közösségben, az ő igéjében, az Eucharisztiában és az imádságban. Az igehirdetés tanúságot tesz a Mester szavairól és tetteiről; a közösség keresése megóv az önzéstől és a klikkesedéstől; a kenyértörés Jézus közöttünk való jelenléte, az imádság, mely az Atyával folytatott párbeszéd tere Krisztus által a Szentlélekben. Bármi, ami ezeken a „koordinátákon” kívül jön létre az Egyházban, az alap nélküli. Ami nem ezek között a koordináták között van, az nem egyházias. Az Egyház nem a tettek ricsaja. Az Egyház nem piac; nem vállalkozás, hanem a Szentlélek műve, akit Jézus küldött, hogy összegyűjtsön bennünket. Ami ezen kívül jön létre az Egyházban, az homokra épített ház (vö. Mt 7,24–27).
Szomorú, ha egy közösség úgy gondolja, hogy az Egyházat összejövetelekkel kell építeni, mintha az politikai párt lenne.
Hol van ott a Szentlélek? Hol van az ima? Hol van a közösségi szeretet? Hol van az Eucharisztia?
Ezek nélkül az Egyház merőben emberi társasággá válik, politikai párttá. Ha a Szentlélek nincs jelen, megvan-e a közösségi élet, az imádság, az Eucharisztia…
Ha hiányzik, akkor egy szép humanitárius, jótékonysági egyesület, sőt egyfajta egyházi párt is vagyunk, de nincs Egyház. Az Egyház nem toborzással nő, mint bármely cég, hanem vonzerő által. A vonzerőt a Szentlélek működteti. XVI. Benedeknek kijelenti: „Az Egyház nem térítéssel, hanem vonzerő által növekszik.”
Az evangéliumhirdetés erős motorját az imádságos összejövetelek képezik, melyeken a résztvevők élőben megtapasztalják Jézus jelenlétét, és megérinti őket a Lélek. Az első közösség tagjai átérzik, hogy a Jézussal való találkozás ott van életükben. Az ige hallgatásával az imával, a vele való közösséggel minden élővé válik. Az ima fényt és meleget áraszt: a Lélek ajándéka buzgóságot ébreszt bennük
 Jézus mondta: a Lélek tanít majd és emlékeztet benneteket. A küldetés jelenvalóvá tenni Jézust. Jézustól és az ő Lelkétől „indítást” kapnak, hogy hirdessék az örömhírt, szolgáljanak. Isten minden embert szeret, és azt akarja, hogy az evangéliumot mindenkinek hirdessük. Ő a mi békénk, „aki a megosztottságot egységgé változtatta” (Ef 2,14).
Az ősegyház életében egymást követik a liturgikus ünnepek, az összejövetelek, a közösségi és személyes imaalkalmak. Mi is ugyanezt tapasztaljuk meg. A Lélek éltet mindent. Vissza kell szereznünk az imádást! Csendben. Az ima a Lélek élő tüze, amely erőt ad a tanúságtételhez és a küldetéshez.
Erősen rövidített gondolatsor: a pápa tanításának a kivonata.

Lakásunknak hat üvegezett nyílászárója van. Három északra néz. Egy közülük ajtó franciaerkéllyel. Három meg délre, közülük egyik kétszárnyú ajtó – az erkélyre néz. Mi meg felváltva nézünk ki ezeken meg azokon.
Menjünk sorjában. A lilaszoba méretes ablakszemén hányszor néztem ki Ágoston unokával, később Levivel, s Domival, Ritával, hogy lessük, jön-e valamilyen színű, márkájú autó, fékez-e vagy elhalad, megáll-e, vagy kanyarodik. Ugyanebből az ablakból az Őrlő köz jobb oldali járdájára látni, kiváltképpen télen, de a lombok is láttatni engedik valamelyest, hogy jönnek-e a Máltai játszótérről az unokák szüleik kíséretében. Ha olyan helyen parkolnak, távoztukban innen integetünk nekik. Innen fotóztam le M. fiút, amikor kiszállt újszülöttjével és feleségével a kocsiból a szülészetről jövet.  Még meg kell jegyeznem, hogy a sárga autót mindig meg kellett nézni, s a kukás autót is. A kukásoknak pedig integetni kellett.
A konyhaablak előtt pult áll, az üvegen vitrázs, így kilátni is, meg nem is. Csak korlátozottan látjuk ugyanazt, amit sokkal jobban a lilaszobából.
A franciaerkély is északra nyílik. Üvegajtaján az Őrlő köz bal oldali járdáját lehet látni. Ezen az oldalon közlekedtek az unokák, ha átjöttek hozzánk a Torma Károly utcai lakásukból, vagy az óvodából. Ha tőlünk távoztak, innen látszottak legtovább. Még arról is nevezetes az ablakos ajtó, hogy nyakamban nemegyszer itt strázsáltunk egyik-másik unokánkkal, hogy mielőbb észrevegyük, ha ígérete szerint időszerű volt szüleinek felbukkanása.
A déli oldal hátsó szobaablaka szintén tágas. Ha a gyerekek a rétre mentek, jól látszottak labdázás közben. De jól megfigyelhetők voltak az előttünk elhaladó piros, utóbb kék vonatszerelvények, amelyeket éppolyan figyelemmel kísértek, mint a légifolyosón közlekedő repülőket. Megjegyzem, hogy a legesztétikusabb kilátás ebből a szögből esik a rétre, a vasúti töltésre, a gázgyári tornyokra. Nagyon sok fotót készítettem innen, azt remélve, hogy visszaadják a képek azt a látványélményt, amelyet szemem rögzített.
A nappali ablaka ugyanúgy tágas perspektívát nyújt, mint a hátsó. Innen az erkélyre is jól látni, és onnan meg ide. Ha a társaság egyik fele az ablakban lóg, a másik fele integethet neki az erkélyről. Egyszer megtréfáltam az ablak mögül nézegető unokákat. Az erkélyről szódásüvegből az ablaktáblára spricceltem. Nagyon meglepődtek. Mind spriccelni akarták a drága nedűt.
Az ablaktáblák másképpen is tanúskodtak a gyerekekről. Kicsi praclijuk nyomát otthagyták emlékül öregszüleiknek.
Az erkélyajtónál állt Levi unoka pöttöm korában, és különféle témákra gitározó mozdulatokkal énekelt. Csoda jól állt neki a szereplés.
Az erkélyről is van mondandóm, s nem az, hogy hányszor üldögéltem könnyvel a kezemben, s olvastam. Mennyit néztem a madarak, denevérek lepkék szárnyalását. Amit meg kell említenem, hogy sokáig attól tartottam, hogy a kétemeletnyi magasságból kieshetnek a felelőtlen apróságok.  Még inkább emlékezetes, hogy amikor a pandémia első hulláma tartotta sakkban az országot (és a világot), a tőlünk házukba költözött fiatalok eljöttek meglátogatni a nagyit és a nagypapát. Az utcáról integettek, onnan folytattak dialógust, hogy semmiképpen s fertőzzenek meg minket. Ez márciusban-áprilisban lehetett. Ki gondolta volna, hogy az egész év ennek a borzalomnak a jegyében telik el.
A fél világ azért imádkozik, hogy dögöljön már meg a COVID-19.
***
Zene. Állatok farsangja, a hattyú. Hintahorogra szerelt gyerekkosárban ringattuk az unokákat, akik először elaludtak erre a zenére, utóbb egyáltalán nem. Hangosan és kitartóan tiltakoztak ellene.    
https://www.youtube.com/watch?v=NbhijFnVryA

November 27. emléknap. 1830-ban egy Labouré Katalin nevű nővér jelenést lát. Mária jelenik meg neki és ezeket mondja: Készíttess érmeket erre a mintára. S amit lát, csakugyan egy ovális érme, rajta a Szent Szűz félgömbön állt. Hófehér ruhája a hajnalpír színében játszott. Kezében egy kisebb gömb jelenti az egész világot, minden egyes embert, akiket felajánl Istennek.
A Szűzanya gyűrűi fényt sugároztak a földre: ´Ezek kegyelmeket jelentenek, melyeket azokra árasztok, akik kérik.’ Felírás az ovális mentén: ’Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk!’ A másik oldalon nagy M betű kereszttel, alatta a két Szent Szív: Jézusé töviskoszorúval és Máriáé tőrrel átszúrva.
körülötte 12 csillag. Az érmeket elkészíttette, s viselésére hívta fel az emberek figyelmét, mondván, hogy akik bizalommal hordják, sok és nagy kegyelemben részesülnek. Hogy miféle kegyelmekben részesültek, arról maguk tudnának beszámolni. Bennem most csupán egy sztori elevenedik meg.  
Szent Kalkuttai Teréz anya nevéhez fűződik a történet. Látva a szovjetrendszer ínségében élő milliókat, arra vágyik, hogy szerzeteseivel segíthessen az oroszok istápolásában. Az ateista hatalom kényesen ügyel arra, hogy ellenséges eszmék képviselői ne működjenek benne. Teréz anya óvatos. Nem is maga megy a SZU-ba, hanem egyik bizalmasát küldi maga előtt előre, hogy előkészítse a terepet a tárgyalásokhoz. A kezébe nyom egy zacskó csodás érmet, és útnak indítja. Ő pedig ad a szállodaportásnak, a londinernek, a vámosoknak, a szobaasszonyoknak, a gyezsurnajáknak, akik – érdekes módon – kincsként fogadják a hazájukban nem kapható érmecskéket. Nem árulják el, hogy kitől való. A tárgyaló eljut a Kremlbe is, ahol szobrok mögé rejt egy-két érmecskét. (Aláhúzás nem tőlem. a gép incselkedik velem.)
A csoda nem késik. Teréz anya jelentkezik be a szovjet legfelsőbb hatóságoknál, s áll elő azzal az óhajjal, hogy házat szeretne nyitni a Szovjetunióban.
Mint kés a vajban, úgy haladnak a tárgyalások a siker felé. Ellenállás nélkül veszik ajánlatát, és lám, megnyílik előtte a szovjet birodalom.
Mindez azért érdekes, mert elgondolom, hogy amikor a nemzetállamok szuverenitásának szeretnének sírt ásni a birodalomban gondolkozó európaiak, nem ártana csodás érmeket elhelyezni a tárgyalások helyszínén, s igénybe venni az égi segítséget, mert nem sok jóval kecsegtetnek a nemzeti önállósághoz ragaszkodók erőfeszítései.
Képzeletben most elhelyezek néhányat Brüsszelben és Strasbourgban is.  
***
Zene. Strauss: Császár-keringő.      
https://www.youtube.com/watch?v=9WJtBp8YnZY

1. toboz: Isten intenzívebben létezik, mint mi magunk, akik csak a gondolatai vagyunk. Anyagelvű: Kapsz egy narancsot, ha megmondod, hol van Isten. Istenhívő: Egész narancsfát adok, ha mutatsz helyet, ahol nincs Isten.
2. toboz: A kard hüvelyébennem maradhat, ártatlanok vérébe kívánkozik. Kinek puskája van, lőni fog … városok védtelen lakóira.
3. toboz: A haszonelvűek nem tépelődő típusok. Elveik sohasem voltak és lesznek, nem aggodalmaskodnak. „Az igaz vagy csalás”-ra gúnyosan pislognak.
4. toboz: A végső kornak külön vallása van. Mozgás, helyes táplálkozás, szórakoztató időtöltésen túl a legfontosabb maradjon a tudat, feledésbe ne merüljön: a szíve a nyolcvanévesnek is él, melyből örömet, gyöngédséget gazdagon osztogathat. A jóság eltünteti a bibircsókot, barna foltokat, széppé teszi a legcsúnyábbat is.
5. toboz: A forradalom kegyetlen brutalitás... Hetek alatt többet gyilkol, mint az előző megdöntött rezsim, amelyet embertelenséggel vádol.
6. toboz: Ha millió hiéna megteremtené afrikai birodalmát, természetesen törzsükön belüli nacionalista alapon, hamarosan vége szakadna a többi állatfajnak.
7. toboz: Kikényszerített válaszadást legolcsóbban úgy úszhatod meg, ha váratlan bókot mondasz. A bűvös szó elhomályosítja a kérdező hiúságának a szemét, s a pillanatnyi zavarban feledi, amire kíváncsi.
8. toboz: Istenérv: Anya öleli gyermekét… Szeretsz? De én is, ám... Ez bennünk az Isten.
9. toboz: Félelmes az önkritikának az a pillanata: Csak nyögdécselek, nincs mondanivalóm, hogy tovább szőjem soraimat.
10. toboz. Arról szól, hogy útközben miféle kínokat él meg, aki vízhajtót vett be. Fél oldalon írja le érzékletesen (333. o.) Kivonatolom:
Ma belső vízügyeim hajtós napja van.
Kiválasztószerveim ellenállhatatlanul feszítenek.
Kellene egy megkönnyebbülésre való bódé. De nincs.
Ha volna is WC, nincs érvényes valutám.
Türelmi képességeim utolsó barikádjain harcolok.
A stég oldalánál eléggé intim hely kínálkozik.
Odaszemtelenkedek.
Tekingetek jobbra-balra, aztán huss – kutyamódra…
Szükség törvényt bont.
***
A tobozokat empátiával olvastam, helyettem is írta, olyan ember a szerző, aki két lábbal áll a földön. Néha azért vitatkozom vele. De ez természetes.
***
Zene. Fiatalkorom egyik kedvence a Pacsirta. Akkori főnököm váltig állította, hogy az magyar zene. Pedig szerzője neve, Dinicu, nem éppen hangzik magyarnak. Persze, mert román.
https://www.youtube.com/watch?v=d6ajKT9xzvU   

- Felvetem, hogy most levetett maszkom rendesen megnedvesedett a párától. Talán így még szűr valamit, de ha beáll a fagy, és jéggé hűl a pára maszkomon, alig hiszem, hogy jó valamire. Lehet, hogy fűthető maszkokat kell piacra dobni?
- Felvetem, hogy a színtévesztőknek kitaláltak egyfajta szemüveget, amely korrigálja a színtévesztést. Mikorra várható a hallássérültek korrekciós apparátja, amely felerősíti a gyengén, vagy egyáltalán nem hallott frekvenciákat?
- Mindezt halkan vetem fel, mert amikor vénámon kereste az ápolónővérke a branül beszúrásának alkalmas helyet, megjegyeztem: igazán kitalálhatnák már azt az eszközt, amely automatikusan megmutatja az alkalmas szúrási pontokat. Mire ő: Ki van találva, csak nálunk nincs rá fogadó készség vagy pénz. Így aztán nemritkán többször böködtek. A csúcs négyszeri szúrás volt. Nem örültem neki.  
- Ha volna a Prokop-képeknek katalógusa, akkor az 1990-es festmények között szerepelne a Rómában készült kép: Hegyre kuporodva, 33x44 cm. Mivel azonban a festő ontotta a képeket, legalább 10 000 a számuk, nem bíbelődött számbavételükkel, inkább újabb készítésével töltötte idejét.  
- A könyvmegállókon tábla figyelmeztet, hogy a fertőzésveszély miatt nem javasolt a használatuk.
Mivel kifejezetten nem tiltja, belenyúlkáltam a szekrénybe. Az egyikből egy Móra elbeszéléskötetet húztam ki, egy másikból – immár a Római parton – négy kötetet is. Egy régi kiadásút: Az ember tragédiája, a Ladó Utónévszótárát, Herczeg Ferenc életére való visszatekintését és Temesi Ferenc 3. könyv c. kötetét. Itthon kiteregettem őket, mintegy karanténba téve, hogy kipusztuljanak az esetleges vírnyákok. Azért az is eszembe jutott, hogy a tényleg régi könyvek vajon tartalmazhatnak-e pl. TBC-kórokozót? A még régebbeké esetleg megfordultak leprás, pestises, kolerás mit-tudom-én-miféle mikróbával fertőzött olvasó kezén?
Persze ilyen skrupulussal messzire kellene kerülni a könyvtárakat, antikváriumokat régiségkereskedéseket, használt ruhák boltjait. A fertőző betegek kórházának még a környékét is.
Mindig oda jutok ki, hogy élni életveszélyes. Hozzáteszem: de szép kaland.
***
Zene. Még egyszer hull az elsárgult levél, de most  Máté Péteré. https://www.youtube.com/watch?v=HABbbvGbFUQ

Ma a reggeli mise negatív csúcsot döntött. Csak tizenketten vettünk részt rajta. A jézusi mondás jutott eszembe: Ti is el akartok menni? – kérdezte a tizenkét tanítványától. Ám azok kitartottak. Majd csak utóbb gondolkoztak azon, hogy visszatérnek eredeti foglalkozásukhoz, amiből azután egy sikertelen éjszakaira egy csodálatosan eredményes halfogás (153 nagy hal) következett a Tibériás-tavon a Feltámadott közbejöttére. A halfogás után vele maradtak, s egy vallás terjesztőivé lettek, amely világvallássá lett. Érdekesek a létszámbeli hullámzások. Egyrészt Krisztus kinyilvánította, hogy a pokol kapui sem vesznek erőt az egyházon, másfelől pedig elgondolkozott azon, hogy amikor visszatér, vajon talál-e hitet?
A világnézeti ellentétek ma is fennállnak, és új tűnik, hogy feloldhatatlanok. Van ebben cuius regio eius religio, van benne bőven az Isten elvetése a francia forradalom közbejöttével, a felvilágosodással, az individualizmus általános elterjedésével, a szekularizációval.
Az elvilágiasodásnak sokféle eszköze van, a Krisztus-követőknek csak egy: a szeretet. Ez utóbbi nagyon egyszerű és roppant nehéz.
Mivel a Prokop-összest olvasom, két megállapításával egészítem ki fejtegetésemet.
A pesszimista megállapítja: „legbiztosabb biztos, hogy semmi sem biztos”.
Ez olyasfajta szofizma, mint az enyém: Ne fogadj el idegentől véleményt, az enyémet se.  
És még: „A vallás inkább művészet. Intuíció, szívet serkentő inspiráció, fogalmazási ráérzés, alkalmazkodás a hullámzó véletlenekhez. Semmi esetre sem száraz tudományos elmélet.”
Igen, így lehet, csakhogy ezeket a véletleneket kegyelemnek hívjuk, amely arra ösztönözi az embert, hogy istennek tulajdonítsa a teremtést és annak a fenntartását. 
***
Reggel Szikora J. a rádióban szövegét egy viccel fűszerezte:
A hernyó és a giliszta felnéz az égre, ahol egy gyönyörű pillangót látnak. Megszólal a hernyó:
- De szeretnék pillangó lenni.
Mire a giliszta:
- Én is… 
***
Egy krokodilfarmra látogató turistacsoport lebegett egy tutajon a krokodilokkal teli tó közepén. A házigazda egyszer azt mondja a vendégeinek: „Aki most beugrik a tóba és kiúszik a partra úgy, hogy
túléli, az 10 millió dollárt kap tőlem". Síri csend... Senki még moccanni se mer... Hirtelen egyik férfi beugrik a tóba és vadul úszni kezd a part felé... Kergették a krokodilok, de nagy szerencséjére sértetlenül kiért a partra. A tulajdonos bejelentette: „Van egy bátor nyertesünk", és kifizette a 10 milliót. A férfi és felesége boldogan visszatért szállodai szobájukba és a férfi mondja a feleségének: „Be kell vallanom, én nem ugrottam... Valaki meglökött hátulról és a vízbe estem!" A felesége mosolyogva mondja: „én voltam!'' A történet tanulsága: „Minden sikeres férfi mögött egy nő áll, aki ha kell, meglöki őt".  Ez pont így van. Máskor meg nem így.
***
Zene.. Hulló levelek
https://www.youtube.com/watch?v=cnD2gfWgAs4&list=RDjvoMSy0WXwY&index=7