Mickey webnaplója

A költő, Nagy László azt üzente az jövő emberiségének, hogy „ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket.”
Bár engem nem kérdezett senki, mégis üzenek. „Azt üzenem minden fiatalnak, hogy értékekkel, értékes dolgokkal töltsék fel magukat, értékes dolgokat műveljenek, mert nincs ismétlésre lehetőségük, nincs még egy életük, csak ez az egy.”
***
Tudja-e valaki, hogy melyik fa a góferfa? Károli-bibliájában a fenyő.
és a menéndesz? – (majd) elmész
és az estennen? – estére fordulván az idő
***
Tegnapelőtt írtam arról, hogy a vonaton nem volt nálam papír és toll, így elfeledtem egy belőlem kikívánkozó gondolatot.
Tegnap írtam arról, hogy előkerült az elveszettnek vélt gondolat.
Ma azt kell mondanom, hogy tegnapelőtt szamár voltam, mert íróeszközök tényleg nem voltak nálam, de a mobil nálam volt. Abba belepötyögtethettem volna, amit akarok.
Fr.-ról meséli Éva, hogy jó gondolatok rendre éjjel jutottak eszébe disszertációjához, s reggelre elfelejtette őket. Éva biztatására íróeszközökkel feküdt le, s gondosan feljegyezte éjjel felmerülő ötleteit. Reggelre kelve rámeredt a papírjára, és fogalma se volt róla, hogy mi a szavak értelme, és mitől voltak azok olyan jó gondolatok.
Ilyen is van.
***
Louis de Funes szájába adta valaki a poént: „A diéta első napján eltávolítottam az összes egészségtelen ételt a házból. Finom volt.” Ez is igaz. Prózában elmondva: Ami finom, az hizlal.
***
Amikor megcsömörlöttem a hegedüléstől az a Fehér László lovat lopott c. balladához köthető. Nem tudtam magamat beleélni az ő nyomorába. Elég volt az én nyomorom is, hiszen a közös órákon szerepelni kellett, ezt nem szerettem. Külön idegesített, hogy mégis tapsolnak a hallgatók. Megszokásból?
***
Egy mondat. D.-től. Mióta hordod ezt a pizsamát? – kérdezte K. fenyegetően.
***
Kalazanci Szt. József emléknapja. Ő a piarista rend atyja. A szerzetesiskolák, a piaristák is, akkor emelkednek ki színvonalukkal, ha a szerzetesgárda kitűnő, állapítja meg Mészáros István. Igaza van. Hadd egészítsem ki megállapítását azzal, hogy a szerzetesnek nincsen családja. A tanítást követően önművelődésre szánhatja idejét. Így több esélye van az eredményes nevelésre.  
Zene. A szentek bevonulása. The Golden Gate Quartet.
https://www.youtube.com/watch?v=totbmnEPn0o

Mindennap szembejön velem a tévében a C-19-es vírus, a migránsok csapata, az injekciós tű, az összetört karambolos kocsi, az erdőtűz látványa, a gerjesztett városrombolás a csőcselék részéről, a politikai hazugságok, a meteorológia  felhőtlen időtöltést kívánó embere, a villámárvizek, a maszkok nem viselésének panasza, a fertőzöttek, lábadozók, elhunytak száma, a sárlavinás városok képe, a globalista kontra szuverének szájkaratéja, s a korrupciós ügyek megszellőztetése.
Mindennap próbálom megbeszélni az égiekkel, hogy segítsék családunkat, nagyobb családunkat, felmenőinket, a világ magyarjait, a betegeket, a papokat, az apácákat, a barátainkat, akik imát értek tőlünk. S végtére kérem száz sebből vérző világunk sorsának jobbra fordulását, a komiszkodók jó útra térését, a bűnösök megtérését, az oktalan balesetektől való megmenekedést, utódainknak az istenes élet lehetőségét, testünk kopásának megfékezését, a hivatalok packázásainak elkerülését, társkapcsolataink folyamatos erősödését, irgalmat a civilizációs kilengések megítélésében.
Mindennap kiporciózom a drogokat, és be is veszem őket mellékhatásostul, kockázatostul, mert nem ismerem azokat a fákat, amelyeknek a gyümölcse eledelül szolgál, levelei pedig gyógyszerként. (in Ószövetség). De jó lenne, ha ilyenféle tudásunk lenne. Bár a régi olasz film szlogenje – minden napra egy alma, s nincsen szükség orvosra – nem igaz, az alma csakugyan a kedvelt gyümölcsök egyike. Az almalevél gyógyhatásáról semmit se tudok.
Mindennap próbálok valamiféle témát megragadni, s blogomban közzétenni. Akik olvassák, azok előtt nyitott könyv az életem.
Mindennap próbálkozom értelmes olvasmányhoz jutni. Nem állítom, hogy ez mindig sikerül. Mindennap pirkadat előtt kelek, kiülök az erkélyre s óra elteltével megnézem a számítógépen érkező információkat, melyek egy része nem éri el az ingerküszöbömet érdektelensége folytán, a többit akceptálom.
Minden hajnalban elgyönyörködöm az apró denevérek nesztelen röpködésében.
Mindennap vezetek négy kilométert, mert mindennap megyünk misére, (kivéve, ha utazunk a reggeli órán, vagy ha nincs mise, ritkán fordul elő).
Mindennap fotóztam egykor, de ma már ez nem megy. Ahhoz rendszeresen sétálnom kellene. Talán egyszer… még…  majd…
Mindennap művelek, vagy legalább hallgatok egy kis zenét, de ha mégse, akkor se maradok melódiák nélkül, mert szinte mindig szól bennem valamiféle muzsika. Most természetesen Harangozó Teri száma, hiszen annyiszor írtam le, hogy mindennap (Mindennap, mikor eljön az este…)         
Mindennap többet kellene mondogatni, hogy köszönöm, kérem, megbocsátok, hálás vagyok.
Mindennap törekednem kellene, hogy pozitívan nézzek a miliőmre, s ennek hangot is adjak.    
Be is fejezem azzal, hogy
mostanában a
Nap naponta
onta
forróságot,
tikkasztó meleget.
Eleget.
***
Zene. Legyen egy Dire Straits-muzsika, Walk of Life, amely valamiért annyira tetszett egykor, a 80-as években.  (A klipet tíz év alatt 167 millió ember hallgatta meg.) https://www.youtube.com/watch?v=kd9TlGDZGkI

Isten a tudója, hogy van az, mindenesetre a tegnap elhagyott gondolat visszatért belém. Talán, mert egy jó mottót találtam K. jóvoltából. Így szól: „Nem lelked van, te vagy a lélek! Tested van.” (C A. Lewis) Igaz. A test előbb-utóbb aztán gondoskodik róla, hogy leváljon a lélek róla. (Gy. M.) Ez is igaz. Meg az is, amit tegnap elfelejtettem. A lényeg: az észkombájnok kibírhatatlanok. Amennyiben az vagyok, én is.
Erre akkor jöttem rá, amikor tudásom tévedhetetlenségétől hajtva valamit kijelentettem, és aztán rájöttem, hogy nem nekem van igazam, hanem annak, aki másképpen ismerte az adott történést. Még elkedvetlenítőbb volt szembesülni azzal, hogy jószerével mindig hozok valamilyen megállapítást annak a tudatában, mert egy ilyen tudósbúb, mint én, nem állhat messze az igazságtól. Ez amolyan férfitulajdonság – mondják.
De maradjunk csak a felismert igazságnál. Hitelesíti gondolatomat a nóta szövege:
Az 1. strófa:
Tizenhárom ezüst pityke fityeg a mentémen,
a legelső hajdú vagyok Hajdú vármegyében. 
Subickos bajszom úgy áll, mint az öreg bika szarva,
nincsen nálam különb legény Hajdú-, meg Biharban.
A 2. strófa mást mond.
Tizenkettő ezüst pityke fityeg a mentémen,
a második hajdú vagyok Hajdú vármegyében. 
Subickos bajszom úgy áll, mint az öreg bika szarva,
van nálam egy különb legény, de az le van sz*va!
Nos, ez az az érzés, ami utoléri a józanul gondolkozókat, akik már nem akarják tökéletességüket hangsúlyozni. A témához még legalább két mondás tartozik.
Az egyik szerint „féléve még nagyképű voltam, de ma már tökéletes vagyok”.    
A másik úgy szól, hogy „Einstein meghalt, és én se érzem jól magamat”.
Ez a kettő már-már a csúcs, de van még feljebb.
Az öreg Máté mindent tud – vélekedik a góbé Máté szomszédja.
Máté unokája kijavítja: „Az öreg Máté tud mindent IS!”  
***
Zene. Most népzene jön. A kis népek eltűnése pótolhatatlan veszteség. Eltűnik velük hitviláguk, kultúrájuk, zenéik, verseik, mondakörük, népviseletük stb. Ezekre tekintettel népzene jön. Mondjuk Ázsiából. https://www.youtube.com/watch?v=3encA6KYQUI játssz, Altáj!    

Piliscsabáról jövet volt egy jó gondolatom, amit nem írtam fel, így aztán lehet, hogy soha többé nem jön elő, vagy csak már odaát egyszer. Így vissza kell tárnem a realitásokhoz.
Az az érdekes, hogy a fiatalokhoz érkezve az állomástól gyakran autóval szállítanak otthonukba. A múltkor egyik keresztlányom biciklizett az autónk előtt. Gondolom, munkába tekert. Nem akartuk rabolni az idejét, így inkognitóban maradtunk.
Ma meg vasárnap lévén kit látnak szemeim messziről, mint a lány apját, aki jó barátom. Egyik fiú unokájával érkezett meg a miséről. Megjelentek, majd bementek a házba, és eltűntek szemem elől, mint egy látomás.
Vonatozás közben az ötlött fel bennem, hogy nemcsak a becenevekkel lehet szórakozni (pl. Guszti, fáj a fogam, húzd ki.), hanem a településnevekkel is. Solymár a hivatalos álláspont szerint királyi solymászok adományföldje volt, innen a neve. De mennyivel eredetibb az én változatom. Egy alkalmi kiszólásba ágyaztam a nevet: Kussojj már!
Elismerem, persze, hogy ez nem túl épületes.
Épületes volt viszont a fiatalokkal való találkozás. A közös mesélés, közös étkezés, közös munka, közös játék. Pl. a kicsi Rita alighanem mától kezdve képes lecsúszni a kerti csúszdán. A nagyobbacska fiúk pedig szívesen dolgoznak az apjukkal a kertben. Ma pl. a sövénynyíró nyomában járva eltalicskázták a lenyesett ágakat.
Örömmel tapasztalom, hogy a kert ezzel-azzal ellátja a családot, és a gyerekek szívesen eszegetik a hazait.
Az is öröm, hogy a nagyobbacska Levi milyen lelkesedéssel beszél az iskolakezdésről, ahol olyan sok szép élmény érte, olyan sok barátra tett szert, s olyan kedves a pedagógusgárda, s emiatt csakugyan várja az évkezdést.
Mivel nálunk sokat mesélt mindenféléről, és mivel tudom, hogy mennyire vonzódik a különféle jelmezekhez, kérdem tőle, te színész leszel felnőtt korodban?   
Ő a vállát vonogatja: Lehet, hogy tényleg az leszek.
Átveszem a szót: Akkor sok szöveget kell megtanulnod, és fújni, mint az egyszeregyet.
Elgondolkodik: Mégse leszek színész.             
***
Lackfi János versével szembesülök, amelyet a Szent Jobbról írt. A költő a gyerek szemével akar ránézni az ereklyére, ám ez eléggé polgárpukkasztóan sikerült. Értem Lackfi érvelését a vers kapcsán, mégis azt gondolom, hogy nem kellett volna. Ezúttal kissé elvetette a sulykot. Nincs vele egyedül. Más művészekkel is előfordul, hogy szégyellik egy-egy alkotásukat, esetleg meg is tagadják a szerzőségüket.
***
Zene. Tegnap kellett volna, de ma is aktualitása van, mert ma is megérkeztünk. Érkezéskor pedig meg szoktam hallgatni a Pastorale szimfóniát. Legyen a zárótétele itt, annál is inkább, hogy zongorázási próbálkozásaim egyik első darabja az itt elhangzó nyitóperiódus, mely nekem olyannyira tetszett, és mindmáig olyannyira tetszik.   https://www.youtube.com/watch?v=L_dgq6hTkiQ     

Mindig örülünk, ha szeretteinkkel találkozhatunk. Nem elsősorban az érdekel, hogy mijük van, bár megnyugtató, ha rendezett anyagiak között élnek.  Mégis inkább személyük, kibontakozásuk, eszmecsere velük, ami érdekes, ami remélem unhatatlan, s ami összeköt bennünket. Az én fülem már nem eléggé alkalmas a hangokat tisztán hallani. Zs. valamiféle dallamfoszlányt dúdolt, amelyet tőlem sokszor hallott gitározni, de nem tudta úgy artikulálni, hogy megértsem, miről van szó. Kár, hogy nem jutott eszembe, hogy szolmizálja a dallamot, akkor közelebb kerültem volna a megoldáshoz. Szó esett arról is, hogy a helyi tájnyelv az -ol igeragot sokszor -ul végződéssel ejti. Ami ebben érdekes, hogy nem kíméli a tájnyelv az informatikát se. Aki számítógépével foglalkozik, a zsargonban kockol, ám a helyiek kockult mondanak. Igaz, hogy a közelmúlt sok hasonlót mutat fel. Pl. Töszko a Tesco Szeged környékén.
De ha már… Olvasom a Károli-bibliaszöveget. Mindjárt az Ószövetség elején ilyenekre bukkanok.
eszel – ejéndel, kivett – kivőn, esztek – ejéndetek, ettem – evém, meg akarja ölni – megöléndi…   
Fiataljaink egyebekben serények házuk csinosításában s jó ízléssel fejlesztgetik hajlékukat.
Ami kellemetlen volt, a vasúti utazás. Órákig maszkban feszengeni nem igazán tartozik a szeretem kategóriába. És azt is meg kellett állapítanom, hogy a RailJet összement időközben. Egyre szűkebbnek bizonyulnak az ülőhelyek. Szerencsére a vonat elég gyors ahhoz, hogy a halandó lássa az alagút végét. Kell is, mert az ablakok lehúzhatatlanok az expresszen, viszont az elaggott ablakvédő fólián át kinézni sem esztétikai élmény. Mit nem adtam volna, ha az óvatosan eregetett hűtött levegő helyett kinyithattuk volna az ablakot. Nos, túléltük, s alapos zuhanyozás után már nem annyira izgatott a 35 fokos hőség. Bekapcsoltuk itthon is a légkondit.
Több ízben fordult már elő, hogy hazajőve Beethoven Pastorale szimfóniáját kapcsoltam be, hogy igazán megérkezzek. Milyen az élet, miközben ezeket a sorokat gépelem, háttérzeneként a VI. szimfónia hangjait élvezem, ezúttal a FB ajánlására.
Most mégis egy régi Modugno-számot osztok meg, hátha erre gondolt Zsuzsa. Ez filmzene, s ordítószámnak hívtuk a hasonlókat. Az olaszok temperamentumosan és tele torokkal adták elő őket. Tehát
Zene 1960-ból Domenico Modugno, Pizzica, pizzica, pizzica bo
https://www.youtube.com/watch?v=8zP6eHfWOdI    
   

Várom a hűvösebb időt, mert ki kellene mozdulnom, és nem csak akkor, amikor kötelező. Talán meg is teszem, mert az kevés, hogy eszem. A karantén, ebzárlat, vesztegzár, vagy amit akartok, a hírek szerint fölös kilókat eredményezett a polgárok többségének. Ezt látszik igazolni, hogy a kincstári tévében otthoni tornagyakorlatokra invitálnak az ahhoz értők.
Várom a tartalmas, jó könyvet. Még nem hagytam fel K. A. Porter Bolondok hajója c. kötet olvasásával, de fáraszt az a végeláthatatlan zöngicsélés, amibe folyamatosan belebotlok. (Vö. Steinbeck: Szerelemcsütörtök eleje.) Unalmaska, mondaná P. Nemeshegyi, és igaza is lenne.
Várom, hogy találkozhassak az unokákkal, hátha tudunk egymásnak mondani valamit, újat, érdekeset, vicceset.
Várom a híreket, hol legyen Tücsi születésnapja. Nálunk háziasabb volna szokott körülmények között, de kevesebben férünk el. Teremben sokan elférnek, de személytelen körülményeket biztosít. A gyerekek véleményét kértem, még nem jelentkezett senki, hogy ki mit javall. (Még ide-oda húz a szív…)
Várom a hó végét, s akkor újabb rejtvényözönnek állhatok neki.
Várom, hogy a jó fél éve szélvihar áldozatává lett könyvmegállót visszaállítsák a helyére. (Megvallom, fogyadozó reménnyel várom, mert Bús Balázs polgármester avatta, az utána megválasztott pm. – a fene tudja, hogy milyen okokból – dafke mást diktál. Nem igaz, hogy egy rozoga fémszekrényt fél évig sem sikerül rendbe hozni. Inkább nemakarásról lehet szó, aminek közismerten nyögés a vége.
Várom, hogy a vagyonelosztás emberségesebb legyen az egész világon.
Várom, hogy legyen meg az Ő akarata, miként a mennyben, úgy a földön is.
***
Valami azt súgja, hogy ne várjak semmit, hanem éljek. Itt és most éljem meg a jelen lehetőségeit a lehető legjobb minőségben. Hogy mi lesz, az kevéssé az én dolgom. Hogy addig mi lesz, azt meg nem tudom.
PS. Csakazértis: Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet, ámen. (in: Credo)
***
Zene. Legyen az ünnepre emlékezve a Rákóczi induló. Meglepett, amikor értesültem róla, hogy a francia komponista, Berlioz tette naggyá hangszerelésével. Betét a Faust elkárhozása c. darabban.
https://www.youtube.com/watch?v=z3ChJk6Qddg

Az augusztus 20.-i ünnepséghez szép keretet szolgáltatott a derűs idő. Nem szoktam nézni a zászlófelvonást, ezúttal éppen akkor kapcsoltam be a tévét, amikor ez a ceremónia zajlott. Persze nem voltak a téren csak nagyon kevesen, de a látvány tévén keresztül is átjött, sőt tán még bizonyos vonatkozásban jobban is, mintha a téren álldogáltam volna. Engem az alakzatok fény és árnyékhatásai kaptak meg. Próbáltam is fotózni a képernyőt. A képeim a kettős pixel-kereszthatások, az interferencia miatt esetlegesek lettek, de arra elegek, hogy megmutassák a látvány érdekes mivoltát.
Jut eszembe, kora reggel kitettem a ház trikolórját. Tőlünk könnyen megközelíthető a tartó. Mivel ma elfelejtettem, holnap reggel el nem mulasztom a feleségtől az engedélyt kérni a ház zászlajának ünnepélyes le- és bevonásához. Remélem, megadja az engedélyt.
***
Ami OV beszédét illeti, megint a közép-európai prosperitást vizionálta. Kívánom, hogy sikerüljön neki.
Ami pedig a tűzijátékot illeti, úgy hírlik, hogy a korábbi évek felvételeit sugározzák a tévében. Dicsérem az eszüket. Olyasvalami kísérő szöveg kellene hozzá: Látják polgártársaim, hatalmas pénzért ezeket az égő lufikat robbantottuk a korábbi időkben, amikor még nem igazán érdekelt minket sem a takarékosság, se az észszerűség (most megint így kell írni leütéspazarló módon), sem pedig a természetvédelem. A múltban jelentős mértékben rontotta a tűzijáték a városok levegőjét, az újévi tűzijáték pedig az egész világ levegőjét. Most, hogy a pandémia kikényszerítette a tűzijátékról való lemondást, időt kaptunk annak átgondolására, hogy a jövőben teljesen elálljunk erről a népünnepélyről, miként sikerült a dohányzás nagyarányú visszaszorítása is. (Utóbbi hatalmas siker, megvalósulásában alig is hittem, annál nagyobb örömmel tapasztaltam.)
Ami meg a pandémiát illeti, amikor azt hiszed, hogy alábbhagyott, akkor újra magához tér, mint az elfújhatatlan születésnapi varázsgyertya. Mi tagadás, unom már a folyamatos óvatoskodást, az újabb vírustámadás realitását hangoztató szavakat. A maszkot is unom, jóllehet belátom, hogy viselése a kisebb rossz. Egyes kutatók ezt is kétségbe vonják. Mérgemben elnyűtt maszkomra ráírtam:
HÜLYE C-19. VÍRUS.
Amit a legritkábban teszek, készítettem egy szelfifotót róla(m).
***
Zene. Ami a fotózásban a fény és árnyék játéka, az a zenében a piano- és forte-hangzások adta meglepetések. Ilyen Haydn humoros szimfóniája, amelyben az üstdobok ébresztik a szunyókálásra hajlamos közönséget. https://www.youtube.com/watch?v=o_4EX1FleYc                   

Nézem a FB-on a katolikus templomok lebontását, dómok gyújtogatását, olvasom a híreket az ismételt lefejezésekről, és ma olvasom a 74. zsoltárt. 
Talán pontosabb, ha megfordítom. Olvasom a 74. zsoltárt és eszembe jutnak a vallásellenes megmozdulások, merényletek, templomok lebontása, az őket ért gyújtogatások, hírek ismételten lefejezésekről… Nem is folytatom. A zsoltár szerzője a babiloni fogságból hazatértek egyike, Dávid király szolgálatában állt, énekes volt. Aszaf beszámolt kora barbarizmusáról, de mintha mindaz ma történt volna. Teljes terjedelmében idézem.
74. zs. Aszaf költeménye. Miért vetettél el minket örökre, Istenem, miért lángol haragod legelőd juhai ellen? Gondolj közösségedre, amelyet ősidők óta kiválasztottál, a népre, amelyet sajátodul lefoglaltál, gondolj Sion hegyére, amelyet lakóhelyül kiszemeltél. Irányítsd lépteid az örök romok felé: a szentélyben mindent szétdúlt az ellenség, a gyülekezet helyén ellenségeid zajongnak, a bejárat fölé jelvényüket akasztották, a jelvényt, amelyet előbb nem ismertünk. Mint akik a sűrűben fejszét forgatnak, úgy verték szét baltával, kalapáccsal a kapukat. Szentélyedre tüzet vetettek, Istenünk, s neved hajlékát földig meggyalázták. Így szóltak magukban: „Mind megsemmisítjük, égessétek porig Istenük szentélyeit a földön!” Nem látjuk többé jeleinket, próféta nincs többé, senki sincs közöttünk, aki tudná: meddig még? Meddig űz még csúfot, Istenünk, az ellenség? Mindvégig káromolhatja neved az ellenfél? Miért vonod vissza a kezed, jobbodat miért tartod rejtve magadnál? Mégis Isten a királyom kezdettől fogva, a földön szabadulást csak ő szerez. Hatalmaddal a tengert megnyitottad, a vizekben összezúztad a sárkányok fejét. A leviatánnak szétverted a fejét, s prédául adtad a tenger szörnyeinek. Te hívtad elő a forrást és patakot, elapasztottál ősi folyamokat. A tied a nappal, a tied az éj, te helyezted el a napot és a holdat. Te jelölted ki a föld határait, te alkottad a nyarat és a telet. Gondolj rá, Uram, hogyan ócsárolt és gúnyolt az ellenség, egy balga nép káromolta a neved. Turbékoló galambjaid életét ne dobd oda keselyűnek, szegényeid életéről ne feledkezz meg örökre! Tekints a szövetségre, hisz a mérték betelt. Az ország rejtett szögletei erőszak helyéül szolgálnak. Ne kelljen az elnyomottnak megszégyenülve elvonulnia, dicsőítse neved a szegény és a gyönge! Kelj föl, Istenem, vedd kezedbe ügyed, gondolj a gyalázatra, amivel a balga naponta illet! Ne feledd ellenségeid ordítozását, ellenfeleid eget verő szidalmát!
Nem igazán szorul kommentárra a több ezer éves szöveg. Mostanában az üldözések, a megvetés, a megalázások intenzitásának a megerősödését tapasztaljuk a világban. A vértanúk száma egyes becslések szerint az elmúlt néhány évtizedben meghaladta az ókeresztény időkben mártírhalált haltak számát.
Érdemes sűrűn megelmélkedni ezt a zsoltárt.
***
Zene Szent Istvánkor. Kodály kórusműve.
 https://www.youtube.com/watch?v=709OLvOEiRc

Megváltozott a közösségi életünk. Nemcsak megváltozott, hanem némely vonatkozásban meg is szűnt átmenetileg. Így nem találkozunk sem itteni közösségünkkel, se az évtizedek óta összeszokott társasággal. Misére azért mi naponta elmegyünk, mert más helyekkel szemben a helyi eklézsiában következetes a gyakorlat. Misén a járvány indulása óta csak maszkban lehet  részt venni. Mégpedig orra húzott maszkban. Belépéskor a kézfertőtlenítés kötelező. Amennyire lehet, a távolságtartásra is vigyázni kell. Nincs orgona, nincs éneklés, rövid homilia viszont elhangzik. A maszk kétségtelenül nehezíti a légzést, és valamennyire egészségtelen is. Csak arra jó, hogy ne fertőzzünk másokat. 
Szívem szerint ráírnám a maszkomra, hogy HÜLYE VÍRUS. De nincs bátorságom megtenni, vagy a jóneveltségem tiltja, esetleg mindkettő. Nemritkán előfordul, hogy a szabadba érve is tovább kínozzuk magunkat a maszkkal. Aztán egyikünk lekapja az arcáról, s mosolyogva figyelmezteti másikát, hogy okafogyott a további önkínzás. Bevásárlóhelyen ugyanez a ceremónia.
Kissé unalmas már. Mondtam is az asszonynak: Egyikünk se gondolta volna, hogy így augusztus vége felé még változatlanul maszkírozzuk magunkat.
***
Kornél felesége, M. sógornőm elhunyt. Isten nyugosztalja. Benne vagyunk a korban, amikor dominó módjára hanyatlunk. Két ismerősünk is szklerózisos. Ma a misét egy haldoklóért mondta plébánosunk. Körbe se mertem nézni. Ugyan kiért szólt a csengő? Az jutott eszembe, hogy akinek sok ismerőse, barátja, rokona van, mert sokan születtek, annak többször is kell szembesülnie a földi élet másik végpontjával. Ez rendben is van így.   
***
Életünk folytatásai az unokák, akikben sok örömünket leljük. Holnap is nagy valószínűséggel találkozunk velük, vigyázunk rájuk, ameddig szükség lesz rá.
***
Hogy derűsebb vizekre is evezzek, ide mellékelem Nagy Feri kolléga legjobb viccét.
Proletárdiktatúra. Rákosi-korszak. Téeszesítés. Egy falu, egy nóta. Interjú egy tsz-paraszttal. Megbeszélik előzetesen, hogy miről lesz szó. Falufejlődés, villamosítás, a téesz előnyei, a belépés önkétessége, boldog közösség stb. Ettől kedve egyenesben megy az adás. A riporter bekapcsolja a mikrofont. A paraszt érdeklődik:
- Amit mondok, az egész falu hallja?
- Igen.
- Amit mondok az egész ország hallja?  
- Igen.
- Amit mondok, Amerika is hallja?
- Igen.
- Amit mondok, Eisenhower elnök is hallja?
- Igen.
- SEGÍÍÍÍTSÉÉÉÉÉG!!!!
***
 Zene. Finom zenét kínálok. Aida, balettzene. Kell ennél finomabb? Aligha.   https://www.youtube.com/watch?v=D5pv4cKaedA

Egyszer úgy adódott, hogy nekem és a bátyámnak közös ismerősünk akadt, nevezzük Daninak, már csak azért is, mert ez volt a neve.  Ám Danival nem találkoztunk egyszerre. Adódott alkalomadtán, hogy ez az illető felkeresett valamiért a szerkesztőségben, és örömmel jelentette, hogy üdvözöl az öcsém. Hogyhogy? – kérdeztem, Magyarországon tartózkodik? Mire ő: – Dehogy, most találkoztam vele az MKPK-nál.
– Már értem – mondtam neki –, a bátyámról beszélsz.
– Igen? Ő a bátyád? Nahát!
– Igen. Jó két évvel idősebb nálam. 
„Jól nézek ki” – gondoltam magamban, ha engem lát idősebbnek.
Ami ma eszembe ötlött, az még furcsább ennél. Közeledem a 74. életévem betöltéséhez. Apám 49 éves korában hunyt el. Ha rá gondolok, mégis őt valahogyan bácsisnak idézem fel magamban, aki nálam lényegesen idősebb. Eközben egy csodát. Most 25 évvel idősebb vagyok, mint ő a róla legidősebb korában készült fotón. Ez hogy lehet?
Tücsi szerint úgy, hogy kevés haja volt apámnak, s ez idősebbnek mutatta. Elfogadom. Na de 25 évet nem lehet eltéveszteni akkor se. És mégis.
Persze ez az aránytévesztés sem egyedül való. Elég arra gondolnom, hogy amikor gyermek voltam és ifjú felnőtt, a férfiak 60, a nők 55 éves korukban érték el a nyugdíjkorhatárt. Következésképpen mai életkoromhoz képest valamennyi aktív-korú tanárnőm és tanárom egy emberöltővel fiatalabb volt, mint én most. Mégis meglett felnőttekként emlékszem vissza rájuk.  
Ennyire relatív az idő, az életkor, az emlékezés aspektusa.
Úgy gondolom, hogy ez egyfajta illúzió, miként az is, hogy hol fiatalabbnak, hol idősebbnek gondoljuk magunkat.
A. mesélte, hogy amikor apja már súlyos, halálos beteg volt, s  arról beszéltek, hogy másik nővére veszi át a papa ápolását, arra gondoltak, hogy átszállításához taxit hívnak, az lesz a legegyszerűbb. Mire a papa megjegyezte: Minek az, felszállunk a villamosra! Csak azt felejtette el, hogy az ágyból se tud kiszállni.
***
Mint említettem, mostanában jigsaw puzzle játékot szoktam játszani. A különféle alakú és színű darabkákat kell képpé egyesíteni. Nincs is ezzel semmi baj, de a színek olykor megtévesztenek. Más árnyalatúnak látszanak olykor egy semleges háttér előtt, mint a helyükre illesztés során. Pl. az ég kékje a darabkán sötétebbnek tűnik, mint a képen már égbolttá összeállt részen. S amint a helyére biggyesztem, „kivilágosodik” a darabka.
Persze ez sincs így, csupán illúzió.       
***
Zene. C. Saint-Saëns: Állatok farsangja. Ez a zenei bravúr illúziók sorozata, talán a Pianisták tétel kivételével. Unokáink egyik kedvence volt egykor.   https://www.youtube.com/watch?v=k2RPKMJmSp0