Mickey webnaplója

Ha azt mondom, hableány, a szerencsétlenül járt turistahajóra gondolok, amelynek a kapitányát, matrózát tegnap temették hullámsírba a Dunán. De párhuzamosan a Városfal utca folytatásában megépített Hableány kikötőre is gondolok, amely immár szintén nincsen, mert elvitte az ár.
Tegnap vendégségben jártunk, és ettünk, ittunk beszélgettünk. Többek között, amit már régen nem ettem, madártejet. Ízlett, repetát kértem belőle.
A madártej nem úgy készül, mint régen. A nyers tojás fehérjét valaha kézzel felverték, és megpróbálták a hab állagát megőrizni. A mai habok kemények. Ennek az a titka, hogy a felvert habot egy percre bedugják a 800 fokra állított mikróba. A kivett hab tartást kap, nem omlik össze. Elgondoltam, hogy az átforrósított hab steril, az esetlegesen előforduló szalmonellát megöli. Mondom hazafelé feleségnek a HÉV-en: Valaha a finom csemegék közé tartozott a cukorral kikevert nyers tojás. Ma mintha kiveszett volna ez a nyalánkság. A tojást már senki nem meri nyersen elfogyasztani. Némileg joggal. (Egyik unokánk túlélt egy szalmonellás fertőzést.)  
Ezzel eljutottam ahhoz az általánosságban elharapózott mai életérzéshez, hogy minden veszélyes, mindenki potenciálisan fenyegetett és beteg. A tévéreklám tele van gyógyszerhirdetésekkel, derékfájós, izzadt lábú, gombás körmű figurákkal. Hatására a háztartások meg tele vannak pirulákkal, ecsetelőkkel stb.
Az én gyerekkoromban még elengedtek minket kíséret nélkül az iskolába. Igaz, hogy kineveztek néhány fickót utcafelelősöknek, de ezeknek érdemben nem volt dolguk. Ma nem merik a szülők megreszkírozni az egyedül való közlekedést. Még a játszótérre sem mehet a gyerek, mert hátha baj éri. (Valaha ellenpropagandát jelentett O’Henry novellája, a Borús bölény váltságdíja.)
Mostanság a FB naponta hozza azoknak a fényképét, akik eltűntek. Zömmel lányok, de nem kizárólag.
Nemegyszer megfogalmazódott bennem: Vagy aljasabb lett a világ, vagy csak a hatalmasra dagadt információáradat szerves tartozéka, hogy minden eltűnt a FB-on szerepel, sokak akkor is, ha közben megkerültek.
Általánosságban kijelenthető, hogy a tömegekre hatás egyik legalkalmasabb befolyásolási eszköze a sulykolt félelem.
Mesterünk óva intett attól, hogy rettegjünk. Az evangélisták sokszor említik, hogy Jézus kijelenti: Ne féljetek! Szent II. János Pál pápa is ezzel nyitott megválasztásakor: „Testvéreim! Ne féljetek Krisztus körül összegyűlni és elfogadni az ő hatalmát!”
Hát ne féljünk!         

Tegnap a könyvmegállóba vittem „két 5000 ft-os macskámat, hogy becseréljem egy 10 000 ft-os kutyára”. Azaz vittem és hoztam könyvet. Nem reméltem a hozottól, hogy sok újat tudok meg belőle, de legalább íróját szeretem. Móra 1956-ban „úttörőknek” 20 000 pld.-ban kiadott novelláskötetét (A dorozsmai varjú) hoztam magammal.  Úgy is lett. Néhány óra leforgása alatt elolvastam az egészet. Meg is lepődött rajta feleségem. Módszerem ilyenkor a régi. Csak a párbeszédeket olvasom, azok alapján tájékozódom: ismerős-e a történet, vagy sem.
Egy kicsit beleviszem asz olvasót abba, hogy mit jelent ez. Idézem a párbeszédek egy részét, s ki lehet belőle találni, hogy melyik novellából való.
1. Gyevi népét szívébe fogadja a király őfelsége. Kivéve a gyevi bírót.
Nincs köztük tökkel ütött fejű ember. Kivéve a gyevi bírót.
Minden gyevi ember pünkösd napján a király vendége legyen. Kivéve a gyevi bírót.
2. Itt van, amit Tápé termött, kögyelmes Hóbjárt pasa.
Kotródjatok semmiháziak, míg szépen vagytok, most az egyszer elengedem a talpatokról a kenetet, amiért így megnevettetek.
Bíró uram. Ész van itt azért, nem korpa. Mert mégiscsak jobb az, hogy sülttökkel törültek bennünket képön, mintha azokat a nagy , mázsás tököket nyersen vagdosták volna a fejünkhöz.
3. Nini, ez meg bürge, igaz-e? Vötte kend?
Nem.
Akkor vagy kapta kend, vagy lopta kend.
Kaptam.
No, azt mögéri. Erővel egészéggel!   
4. Kedves öcsém uram, fogadja el tőlem még ezt az ötven aranyat és tiszteljen meg érte a köszöntésével.
Hát már mér köszönnék én kendnek, mikor kendnek üres a zsebe, az enyémet meg száz arany húzza? Aki pénzes, legyen kényes, akinek meg üres a zsebe, az háromszor is kapja le a süvegét a magam formájú módos ember előtt.
5. A latin azt mondja, hogy unus est Deus. Ki tudja, hogy lehetne ezt magyarul mondani?
Egy vagy, Isten.
No, nem egészen. Micsoda szórend ez?
Vagyis hogy: Egy Isten vagy…
Nem, nem. Nem érzitek, hogy a latinban valahogy több van?
e kellett kiáltanom: Egyedül te vagy az Isten…
6. Ki az, Pétör?
Marika.
Húgod?
Az. Mindig el szokott kísérteni, oszt itt várja meg, még hozom a tejet.
Hány nap csaltál meg, Pétör?
Öt…
7. Hát mit csinálnak abból az erős szódából?
Spirituszt.
Bravó… Most írjuk fül a spiritusz vegyképletét... Ahogy következik.
D3 E4 F5 G6
Elég, mehetsz a helyedre…
Zárásként én is ezt mondom:
ELÉG

Amikor kiugrott a vérnyomásom, a kórházban kiderült, hogy polipom van a vastagbelemben. Azóta nincs megállás. Legutóbb két ujjam zsibbadt, a vizsgáló orvos javasolta, hogy évente kardiológiai kontrollt végeztessek.
Mondom, jó.
A recepciósnak is mondom.
Mire ő: Július 1-től fogjuk az időpontokat adni augusztusra.
Én július 1-én: Halló? Recepció?
Nem, ügyelet. Az ő számukat keresse az interneten IMS címszó alatt.
Keresem, találom: Recepció? Időpontot kérek a kardiológiára.     
Mire recepció: Csak tizedike után osztunk időpontot.
Mire én: Értem.
Július 10-én aztán birtokba vettem azt a vonalas telefont, amelyet feleségem Beőthy Tamás SJ-től örökölt anno (Isten nyugosztalja!)
Tehát tárcsázok, visszabeszél a vonal túlsó végén egy géphang.
Újra tárcsázok.
Foglalt.
Megint próbálkozom.
Foglalt.
Most már fogytán a türelmem, mondom magamban: Tamás atya, segíts, mert mással beszél.
Tárcsázok.
Foglalt.
Mire én újra: Tamás atya, nem jól segítettél! Mással beszél. Légy szíves jól segítsél!
Tárcsázok.
A recepció jelentkezik.
Na végre – mondom magamban.  – Köszönöm Tamás atya.            
Nevem, szül. dátum, lakhely, kardiológia, kontroll-kérés.
Augusztus 21. 9h.
Csak el ne felejtsem.  

Kié a föld, a mező, az erdő, a tenger vize és a levegőég?
Mi úgy tudjuk, hogy meghódítottuk a világot és minden a miénk. De vajon a növények is így tudják?
Nyáron a közeli réten dúsan nő a fű, közötte bábakalács, pipacs, katángkóró, vérehulló fecskefű, bakszakáll, és még ki tudja hány faj tenyész. Amikor forróság miatt a fű elenyész, a keményre aszott televényből korábban nem mutatkozó apró pozsgások uralják el átmenetileg a terepet.
Amikor lekaszálják a füvet, akkor pedig az apró százszorszépek kapnak életlehetőséget, mert őket nem éri el a fűkasza.     
Mi azt gondoljuk, hogy miénk a rét, mert olykor focizunk rajta, mert legeltetjük rajta a szemünket, mert akiknek kutyája van, oda viszi ebét futtatni.
Mi azt gondoljuk, hogy a lakás a miénk. De nem tudjuk megkérdezni a pókokat a szekrény „zoknija” mögött, hogy ők hogy értékelik kijelentésünket.
Néhány apró szárnyas átbújik a szúnyogháló résein. Őket se, és a muslincákat se tudjuk megkérdezni, hogy minek érzik magukat: tulajdonosoknak-e vagy betolakodóknak.
Az erkélyen is hasonló a helyzet. Valahonnan valahova apró hangyák mászkálnak. Nem tudom, hol a hangyaboly? Nálunk, egy feljebb levő erkélyládában, vagy lent az utcán? Ugyancsak nem tudom, hogy a vadszőlőn lakmározó méh és darázs-sereg hol fészkel, magában a ház oldalán végigfutó vadszőlőben, vagy másutt.
Mindez azért foglalkoztat, mert unokáink táborozásuk során kaptak két botsáskát. Azonnal nevet is adtak nekik. Ide írnám a nevüket, de sűrűn változtatják a fiúk, így előfordulhat, hogy már más nevük van, mint egy hete volt. Üvegpalotában laknak, a kiskirály se élhet jobban. Szeretik az eperfa levelét és a málnáét. Azonkívül igen mutatósak: az összetévesztésig hasonlítanak a faágakra. Ha léggyökérnek tekintem a lábukat, akkor csaknem azonosak egy ágdarabbal.
 
      

Ma gondolatmorzsák cikáznak a fejemben. Az egyik, hogy progresszív szemüvegemet konok következetességgel az orromon tartom, noha könnyezik a szemem. Nem állítom, hogy tőle, azt se hogy érte, de tény, hogy könnyezem. A progresszív lencséket egy hétig szokni kell. Közben inkább agresszívnek, netán degresszívnek élem meg. Azért nem olyan rossz a helyzet. Pl. anélkül tudok olvasni, vagy kinézni az utcára, hogy szemüveget cserélnék. Azt hiszem, igaz a gyereknóta, amelyikben ez áll: Megleszünk mi kettecskén. Hát megleszünk.
***
Ma egy itt élő ismerős, K. 90. születésnapját ünnepelte. Nyugodt, jó humorú ember. Ez a hosszú élet titka, legalábbis számára. Felesége már elmúlt ugyanennyi éves. Hogy az ő titka mi, azt pontosan nem tudom. Talán az, hogy ilyen humoros, nyugodt ember a férje. Tegnap K. mosolyogva meséli, hogy kedvenc keresztrejtvénye újabban nehezeket kérdez: pl. hogy mit mondott a suszter, amikor az ujjára ütött a kalapáccsal? Hát ilyen ő, akit misén ünnepeltünk.
- Az aktus kontrasztossá vált, mert a többféle bajjal küszködő Á. rosszul lett, mentőt kellett hozzá hívni.
- Egész világunk kontrasztossá lett.
Pl. szélsőséges lett az időjárás. Három napja megsültünk, ma meg meghűlünk.
- Szélsőséges a politika is.
Az embercsempészek valamiféle háttér támogatásával és biztatására a helyiek tiltása ellenére Itáliába szállítják a migránsokat, miközben az olasz hatóság egyre-másra lefoglalja szállítóeszközeiket, ilyen-olyan hajóikat. Mi értelme ennek? Olyan, mint az ellenséges hadseregek játéka. Egyik oldalról telehordják vízzel a folyót, a másikak pedig megpróbálják kiszivattyúzni.
- Most tegyem hozzá, hogy „mit nem adnék, hogyha fogynék”. Próbálok lefogyni, a FB-on pedig szembesülök egy jemeni fotóval, amely halálosan éhező csont-bőr embereket mutat. Kell ennél nagyobb kontraszt? Hogy nézheti végig a civilizált világ, hogy emberek táplálék nélkül maradnak, víz nélkül maradnak, orvosok nélkül maradnak, haza nélkül maradnak?
Normálisak vagyunk mi egyáltalán? Netán gonoszok?
Nem kéne ennek így lennie!  
Nem is szabad belenyugodnunk.  
Laci atya kétnapi twitter-adagja valamiképpen összecseng az előzőekben részletezettekkel: Ezeket ajánlja figyelmünkbe:
- Ne ess kétségbe a sok bűn és rossz láttán! A szellemi háború már eldőlt, Jézus megnyerte. Neked, a győztes csapat tagjaként, csak a helyi csatákat kell Ővele megnyerned!
***
- Legyél éber, mert a gonosz körüljár, és keresi, kit nyeljen el. Jó, ha tudod, nincs szabadnapja, és soha nem megy szabadságra! 
Ennyi gondolat napokra, sőt hetekre elég. De hát naponta termeli a sajátos, és igaz megfontolásokat.
Sokat.

Laci atya: „Amióta Jézus legyőzte a Sátánt, világszintű háború robbant ki, kontinentális szellemi harc zajlik. Keresztények ébresztő! A kereszteléskor megkaptátok a behívót!”
Laci atyának tegnapi twitter-üzenete is valami fontosat fogalmaz meg. Loyolai Szt. Ignác óta a Krisztus katonája bevonult a keresztény irodalom szókincsébe. No, nem kell valamiféle militarizmusra gondolni, de az igaz, hogy az isteni értékek képviselete minden megkeresztelt felhatalmazása, amellyel tehetsége szerint él, vagy nem él. 
Laci atya nincs egyedül felszólításával. Már a Mester kétezer éve azt kívánta, hogy menjenek el tanítványai az világba és kereszteljék meg minden népből azokat, akik erre hajlandók. Ugyanő értésükre adta: úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. (Mennyire igazat mondott.)
Sőt azt is mondta, hogy „amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről”!
Pál azzal egészíti ki, hogy állj vele (a jézusi tanítással) elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan.
Igaz az is, hogy Jézus bölcsességre és mértéktartásra is figyelmeztet (ld. Máté 7,6).
Ami a keresztény közösségek és a profán világ kapcsolatára jellemző, az leginkább a közöny szóval írható le. Tudomásul kell vennünk, hogy a társadalom fogyasztani akar, élvezni a pillanatból kiszívható előnyöket, élvezeteket, hasznokat.
A mi felfogásunk pedig az, hogy egy dolgunk van, a szentté levés, azaz az örök értékekben való gazdagodás. A másképp gondolkozóknak ezt nehéz elfogadni, és nem is akarják.
Maradunk tehát abban, amit az egyházi média hirdet: Jót tenni jó.
             

Most már biztos, hogy gépre bízzák a rejtvényújság készítését. Az egyik kulcssort három rejtvénybe is besuvasztották, persze mindháromszor hibásan. Csak emlékeztetőül: EMEBERFELETTI. Egy másik kulcssort pedig két rejtvényben. Ez egy szép magyar szó: ALLOPLASZTIKA. Ezen felháborodva – már hogy ennyire nem tisztelik a vásárlók méltóságát, elhatároztam, hogy többé nem veszem meg a lapot. Nem akarom, hogy továbbra is bohócot csináljanak belőlem. Korábbi szokásomat felrúgva a megfejtett újságot nem tépem ketté és nyomom a szelektív hulladékgyűjtőbe. Rita unoka (1,5) ugyanis most tanulja az életet, s tölti fel gyökérkönyvtárát. Mindent és mindenkit utánoz. Örömmel fejti a nagypapa rejtvényét, többnyire körformájú firkákkal telerajzolva a lapokat. Mostantól övé v pálya. Én eleget dolgoztam már rajta.   
Tegnap Újpesten jártunk, azt utcai hőmérő 37 fokot mutatott, igaz, hogy nem állt árnyékban. Korábban igen, akkor csak 36 fok volt. Nászmisén vettünk részt, mely kb. másfél óráig tartott.
A templombejárat előtt készített egy gyerek fotókat a tömegről. Mivel hatalmas volt a napsugárzás ereje, fénye, elég bajban lehetett, hogy kire fókuszáljon, akik árnyékban álltak, vagy akik napfényben. No, mindegy, ez az ő dolga. Majd utómunkálatokat végez.  
***
Elkerültük a melegfelvonulást. Már írtam a témáról, most nem teszem, bár továbbra is az a véleményem, hogy amíg nem kötelező, addig tűröm, noha egyáltalán nem értek egyet ezzel az arrogáns akcióval. Kérkedni azzal, hogy eltérő gerjedelmei vannak egyeseknek, teljesen méltatlan. Az össznépi őrület kapcsán elgondolkodom rajta, lehet-e büntetlenül más véleményem, vagy nem? Jut eszembe, hogy egy tinilánynak addig mondogatták ketten, hogy a Lánchidat rossz időben betolják az alagútba, míg rá nem bólintott. Ettől még vad szamárság a felvetés. 
***
Két öreg a lépcsőházban.
- Segítsek, vagy egyedül is fel tudsz jönni?
- Egyedül is fel tudok…
- Akkor segíts nekem, mert én alig.

A progresszív = fokról fokra haladó. Szemüvegben is igaz. A progresszív – legalábbis az enyém – három fokozatban halad: könyvolvasó, képernyőtávolságra és utcai távolságokra fókuszáló lencsét jelent.
Sokáig húzódoztam attól, hogy ilyen szemüvegem legyen. Aztán olyannyiszor kellett keresnem az olvasót, ha a bifokális volt az orromon, és a bifokálist, ha az olvasót viseltem, hogy ráuntam. Most, hogy mindkét szemüvegemet kisebb-nagyobb sérülések érték, rászántam magamat az újításra.
Előzetesen kikérdeztem a lányomat, aki ilyet csináltatott. Ő azt mondta, hogy egy hétig nagyon idegen volt neki ez az ókula, aztán megszokta és ma már örömmel viseli. Megkérdeztem egy szemorvost is, aki nem javasolta, mert nehéz a széli torzítást, a szférikus aberrációt megszokni. Viszont mivel neki is multifoki szemüvege volt, kétségbe vontam az igazát.
Most itt az új. Látom vele jól a képernyőt, látok vele olvasni és látok messzire és tényleg torzít oldalirányban. Ettől kicsit szédelgek, de azért se engedek a kísértésnek, hogy az átmeneti időszakban időnként a kopott régit vegyem fel.
A boltban felpróbáltam az újat, és azóta csak éjszakára vettem le. Az új cipőt is be kell járatni. A pápaszemet is. Mindig is ezt tettem. Ha elkészült az új szemüveg, azonnal abban kezdtem járni. Akkor is, ha kicsit bizonytalan érzés fogott el.
Ma megjártuk az üzletközpontot. Vezetés közben sem zavart a progresszív szemüveg.
Akarom mondani: pápaszem. De hát nem vagyok pápa.
Akarom mondani: ókula, de hát nem okultam a szemész tanácsából.
Akarom mondani: szemüveg, de hát egyáltalán nincs üvegből a lencséje.
Akarom mondani: szem-műanyag. De ezen a néven senki sem ismeri, s nem tudnák, miről beszélek.      
Akarom mondani: lácsó. Talán.
Hiszen nem cvikker, nem lornyon, nem orrcsiptető, hanem biokuláris nézőke.

Pótlás az aforizmáimhoz:
 Élni életveszélyes.
***
 Ez a világ nem tökéletes, nem is lesz az soha.
***
Egy határon túl csak hülyeségekre költi az ember a pénzét.
***
Eredményesen csak a soványak tudnak fogyókúrázni, azért soványak. A kövérek nem tudnak fogyókúrázni, azért kövérek. 
***
Az orosz hadifogságból soha nem érkezett dagadt ember vissza.
***
Egy embert rábírni, hogy változtassa meg elveit kb. olyan könnyű, mint egy FTC-drukkert rábeszélni, hogy ezután szurkoljon az MTK-nak. 
***
Szeretni roppant egyszerű, és roppant nehéz.
***
Az amerikai bomba éppen olyan komisz, mint az orosz.
***
A fogyáshoz semmit se kell tenni. Még enni se.
***
Hogy is volt? Most megtaláltam:
Karinthy etimológiája róka szavunkra vonatkozóan kb. ez:
A görög alopexből ered ezen szavunk. Alopex rövidebben lopex, még rövidebben pex, némi tájnyelvi zamata van a további ferdítéseknek: pex, pax, pux, fux (Fuchs) ez pedig német szó, amelyet egyszerűen lefordítottak magyarra: róka.
Közröhelyes történetek c. összeállításomat meg nem találtam meg.
Pedig abban további okosságok rejtőztek.
Sic transit gloria mundi.

Nem kerestem ezeket az evangéliumi szavakat tegnapelőtt, hanem maguktól felmerültek, amikor életemben másodszor kért meg papunk, hogy áldoztassak.
Nem is tudom, miről kellene írnom? Arról, hogy messziről közelít az áldozás szó a lényegre. Ugyanilyen messziről az Eucharisztia. De most nem ez a témám, hanem a tény: a sors kikényszerítette helyettesítés. Tehát akkor vissza az evangéliumi mondathoz, amit próbáltam továbbgondolni.
Krisztus teste! – mondom, mert a kezembe adta a cibóriumot a pap.
De az ő kezébe úgy került, hogy
megvette az üzletben a becsomagolt ostyát, amelyet
valaki ötvenesével becsomagolt, amelyet
valaki ötvenesével leszámolt, amelyet
valaki megsütött a sütőlapon, amelyet
valaki elkészített.
Valaki az ostya búzáját vízzel keverte,
valaki a vízvezetéket kiépítette.
Valaki a búzát zsákolta,
valaki a búzát a malomba szállította,
valaki a búzát lisztté őrölte,
valaki a malmot megálmodta és felépítette.
Valaki a learatott búzát gabonasilóba szállította,
valaki a búzát learatta,
valaki a búzát elvetette,
valaki a búzaszemeket csávázta,
valaki korábban az előző termést learatta...
Emberek millióit hagytam ki a felsorolásból.
Hogy ki adjon nekik enni?
Talán mindnyájan együtt.
***
Akkor hát mindnyájan egy malomban őrölünk?
Mindnyájan egy követ fújunk?  
Mindnyájan egymás rokonai vagyunk?
Tertium non datur.