Mickey webnaplója

– A FB-on látom, valaki deklarálja, hogy ne imádkozzunk a franciákért, mert sérti az ő ateizmusukat. 1. Nem minden francia ateista. 2. Az ima nem sért semmit. A hívő empatikus gesztusa. 3. Ha nincs Isten, akkor az ima nem ért semmit, de ha van, akkor sok erőt léttöbbletet hozhat. Persze, ha nem akarják... Még a dalai láma szájába is azt adják, hogy ne imádkozzunk Párizsért, mert nem az Isten követte el a gazságokat, ezért az embernek kell a konfliktust megoldani. Ilyen alapon soha semmiért nem kellene imádkozni, mert az Isten soha nem vétett az embernek.
Mindkét véleményről egy kiabálós szerzetestanár esete jut eszembe. A nagynéni felvetette fogadóórán, hogy a tanár úr kiabál az ő unokaöccsével. Másnap a Pogány nevű tanár folytatta a kiabálást. Fiacskám: Jegyezze meg, amit mondok. Addig örüljön, amíg kiabálok magával. Jaj magának, ha többé nem kiabálok magával.  
A Dalai lámához: Egy Atyának vagyunk a gyermekei. Márpedig a gyermekek olykor rossz fát tesznek a tűzre, és képtelenek helyrehozni az általuk okozott kárt. Az Atyjuknak viszont van rá hatalma, ereje, lehetősége és szeretete, hogy megtegye a szükséges lépéseket. Akkor miért is ne kérnénk a segítségét?
– A CETA-tárgyalások a fejünk felett nagy titokban folynak. Annyit lehet tudni, hogy a szabad kereskedelmi megállapodás a multiknak kormányok feletti hatalmat adna a kezébe. Mondanom se kell, hogy ez a nemzetek szuverenitása elleni alattomos és durva támadás. Vigyázzunk, mert még tényleg bevezetik.
– Aki kőkobaki, az képtelen csőlátásától szabadulni. Nem részletezem (terroristák és migráció).
– Influenzám új szakaszba lépett. Eldugult az Eustach-kürtöm, hallásomat tovább rontva.
– A heti olvasmányok a Makkabeusok könyveiből vétetnek. Az elsőben többek között ez áll: A király engedélyével pogányok módjára testgyakorló iskolát építettek Jeruzsálemben. Mondom az asszonynak: Mit kapott volna tőlük OV, aki a korábbi idők mulasztásait egyenesbe hozva nem is egy stadiont, testgyakorló központot hozott létre, újított fel. A második Makk.-könyvben a kínhalált szenvedett Makkabeus-fivérekről esik szó, akik megtagadták a sertéshús fogyasztását, mert tiltotta a vallásuk. Mondom az asszonynak: Mi sem állnánk meg a Makkabeus-fiúk előtt, merthogy reggelire éppen sertésvelőt ettünk tojásrántottával.
Mindent összegezve: Csendben tovább imádkozunk a békétlen és megzakkant világ minden bajából való gyógyulásáért, s akinek nem tetszik, az vakarja le magáról. Oly mértékben és oly sokszerűen támadják a háttérben settenkedő arctalanok a világ civilizációit, hogy azt ember már képtelen orvosolni. Nem úgy az Isten. Istennek semmi sem lehetetlen. És nem is fogja hagyni, hogy teremtését őrültek végső romlásba taszítsák profitért vagy bármiért. Ezt megígérte, így bekövetkezése biztosra vehető.      
119. ZSOLTÁR. A TÖRVÉNY DICSÉRETE. Alef. Boldog, akinek útja szeplőtelen, aki az Úr törvénye szerint él. Boldog, aki követi útmutatásait, s aki egész szívével keresi őt. Az nem követ el gonoszságot, hiszen az ő útján halad. Magad hirdetted ki törvényedet, hogy tartsuk meg hűségesen. Bárcsak szilárdak volnának útjaim, és megtartanám, amit parancsoltál! Sohasem vallok szégyent, ha ügyelek minden végzésedre. Tiszta szívből áldani foglak, ha igazságos döntéseidet megismerem. Megteszem, amit elrendeltél, te pedig ne hagyj el engem soha! 
Bet Hogyan tartja tisztán az ifjú útjait? Ha követi tanításodat. Egész szívemből kereslek téged, ne hagyj parancsaidtól eltávolodnom! Szívembe rejtem szavaidat, nehogy vétkezzem ellened. 
Légy áldott, Uram, s taníts meg törvényeidre! Ajkammal hirdetni fogom szádnak minden szavát. A tőled megszabott úton találom örömöm, inkább, mint ha bőségben volna részem. Fontolóra veszem törvényeid, és elmélkedem útjaidon. Útmutatásaid örömömre vannak, szavaidról soha el nem feledkezem. 
Ghimel Gyakorolj kegyet szolgáddal s élni fogok, és követem tanításodat. Nyisd meg a szememet, hogy meglássam törvényeid csodálatosságát. Idegen vagyok a földön, ne rejtsd el előlem parancsaidat. Lelkem eleped a vágytól, mert folyvást törvényed után vágyakozik. Te megfenyegetted a kevélyt; akik eltérnek parancsaidtól, azokat mind átok terheli. Vedd le rólam a megvetést és a gyalázatot, hiszen követem utasításodat. Hatalmaskodók ülnek össze és elmarasztalnak, de szolgád törvényedről elmélkedik. Bizonyságaid örömömre vannak, útmutatásod a tanácsadóm. Közöm. A zsoltára érdekessége, hogy a 117-sel szemben, amelyik a legrövidebb zs., ez a leghosszabb. Olyannyira, hogy szakaszolják a héber abc 22 betűjével. Ide az első három betűhöz tartozót vettem. Alef. Nagy felütéssel indul. Kimondja, hogy mikor boldog az ember. Boldog a bűntelen, aki keresi az Urat és az ő útján halad. Ilyen egyszerű ez. Bet. Akkor jár az Úr útján az ember, ha követi a tőle kapott tanítást. Ghimel. Ezt kéri a zsoltáros: Nyisd meg szememet, ne rejtsd el előlem parancsaidat. Ilyen egyszerű ez. Az igaz többnyire nem fut be fényes karriert, mert nincs benne megalkuvás. De számolhat az Úrral való szimbiózisra.

Tele a FB a migránsokkal, tele a párizsi robbantásokkal, a francia válaszlépésről, amelyet ugyanúgy a gyűlölet diktál, mint a megszállottak terrorakcióit. A FB egyik anyagán egy tábornokhoz hajol Putyin, és ezt mondja: a mi feladatunk gyorsabban irtani a terroristákat, mint ahogy az USA kiképezi őket. Ez is egy vélemény. Van egy másik is, az ISIS-ről és társairól szól. Amorth atya, az olasz exorcista meggyőződése, hogy az ISIS sátáni tevékenység, és tagjai megszállottak. Kaotikus világunkban mi hívő emberek nem fáradhatunk bele a békéért való imádkozásba, akkor se, ha látszólag értelmetlen is. Nincs ima, amely meghallgatásra ne találna.
...ne vígy minket kísértésbe, ... szabadíts meg a gonosztól...
***
Influenza-féle uralkodott el kettőnkön. T. kezdte, én folytattam, s kis eltéréssel követem azokat a fázisokat, amelyeken ő már átment. Persze némi eltérést mutat szervezetünk reagálása a mikrobák támadására. Tegnap úgy folyt az orrom, mint egy kisgyereknek, éjszaka pedig eldugult az orrom. Elég gyorsan abbahagytam az alvást. Fent mászkálva könnyebben uralom a kellemetlenségeket, mint ágyban párnák között. Remélem, a bajjal való, immár több mint egy hete tartó gyürkőzésem alábbhagy.  Türelmetlenül várom. Éjjel álmomban egy hideg krémest majszoltam el. Sajnos nagyon ízlett.
***
A Tinta könyvkiadó be akarja gyűjteni az év legjellemezőbb szavait. Hármat lehetett küldeni nekik. Én ezeket küldtem: migráns, kerítés, gyoda (gyorstelepítésű drótakadály). Elég jól beletaláltam. Az ő statisztikájuk szerint is vezet a migráns, utána a kerítés, de harmadiknak a szelfibotot jelölték. Végül is jogos.
***
Súlyom picit mozdult. Ma kereken 101 kiló. Várom már, hogy 100 alá szökjön. De ehhez tenni kell. Enni, de kevesebbet. Alighanem a mézhez való affinitásomat kell megregulázni. Ma reggel édesítés nélkül ittam a kávémat. Alig éreztem a különbséget. Nem csoda. Ízérzékelésem a megfázás óta takarékon működik.       
118. zsoltár. (Ízelítő) HÁLAÉNEK A SÁTRAK ÜNNEPÉN (Alleluja!) Adjatok hálát az Úrnak, mert jó: irgalma örökké tart.  Mondja Izrael háza: irgalma örökké tart. ... Az Úrhoz kiáltottam szorongattatásomban, meghallgatott és tág teret adott nekem. Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? Az Úr velem van, segítségemre jön; ellenfelem szégyenben marad. ... A pogányok mind körülvettek, de az Úr nevében eltiportam őket. ... Bátorítóm és erősségem az Úr, ő lett szabadítóm. ... Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit. ... Tárjátok ki az igazság kapuit, bemegyek, hogy hálát adjak az Úrnak. ... A kő, amit az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr vitte végbe ezt: csodálatos dolog a szemünkben. Ezt a napot az Úr szerezte: ujjongjunk és örüljünk benne... Áldott, aki az Úr nevében jön! ... Álljatok be a menetbe, legyen zöld ág a kezetekben, egészen az oltár szarváig! Istenem vagy, hálaénekkel dicsőítelek! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó: irgalma örökké tart. Közöm. Felelgetős zsoltár, mint egy litánia. Ezekből a felelgetős részekből csak egyet-egyet emeletem ki ízelítőül. Sok gyakran idézett részt tartalmaz: Az Úr meghallgatott és kiszabadított a szorongattatásból, vagy: ezt a napot az Úr adta, ujjongjunk és örvendezzünk rajta. ... és még: Áldott, aki az Úr nevében jön. (Jézusnak, a Messiásnak kiáltják majd a jeruzsálemi bevonulás alkalmával.) De amire az életem fel van fűzve, az a kétmondatos messiási jövendölés itt jelenik meg először: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr vitte végbe ezt: csodálatos dolog a szemünkben.” A szegletkő (Jézus) évtizedek óta a fix vonatkoztatási pontot jelenti nekem: Amit tanít, az igaz, ahogyan élt az ráerősít tanítására, ahogyan szeretett úgy ember nem szeretett se korábban, se később (az Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen). 

Fogyásunk lelassult, stagnál. Nem királyi többes ez, hanem hát ketten fogyunk. Elméletileg tudjuk, hogy mit (t)együnk: Akkor eszel, amikor éhes vagy, akkor is csak módjával. Azt próbáltam áttekinteni, hogy mi különbség volt a zalaszentgróti tartózkodásunk és az itthoni között? Igazából alig valami, de úgy látszik, ez az alig valami fontos. Ott naponta mérlegre álltunk, és szembenéztünk a mérleg szigorúságával. Tudtuk, hogy sor kerül rá, és aszerint is viselkedtünk. Mivel eredményesek kívántunk lenni, tettünk róla, hogy a mérleg ezt a tendenciát mutassa meg. Itthon kb. hetente álltunk a mérlegre. Először még némi fogyást mutatott, majd azt, hogy súlyunk megállapodott. Pedig nagyon vártam, hogy száz kiló alatt állapodjon meg a mérleg mutatója. Ez az induláskor elsőként belőtt álomhatár, egy közbülső cél, amit el kell érnem mielőbb. És mily csalódás, megtorpantam előtte, miként Bileám szamara.  
Sietek kijelenteni, hogy utálok mérlegre állni. Nem természetes az, hogy az ember mázsálja magát. Ez igaz, meg az is, hogy az se természetes, hogy kb. 25 kilót akarok még fogyni. Már pedig ez a cél. Én meg „futok a pénzem után”. Ha már ledobtam szűk 20 kilót, nincs megállás. Tartok tőle, hogy sose lesz megállás, hacsak nem aljasul a megszokás szintjére a napi kajálás mértéke.
Van, ami magától megy, és van, amit meg kell csinálni. Úgy látszik, a fogyás nem megy magától. Szembesülni kell naponta az eredménnyel, s később se lehet teljesen az ösztöneinkre hagyatkozni ez ügyben.
Hát akkor ceruza papír elő, és mérlegre fel!
Ezen ne múljon a siker.   
117. ZSOLTÁR. FELHÍVÁS DICSÉRETRE (Alleluja!) Áldja az Urat minden nép, minden törzs dicsőítse! Mert kegyelme hathatósan működik bennünk, és hűsége megmarad örökké. Közöm. Ha jól ismerem, ez a legrövidebb zsoltár, mindössze két mondat. Egyszersmind a Biblia legrövidebb fejezete. De hát ez csak kuriozitás. A lényeg: mit mond. Az első mondat az egész világ figyelmét felhívja az istendicsőítés fontosságára. A második tömören összefoglalja, hogy miért is. Az első: a kegyelem. Az egész világ Teremtőjének gondviselő kegyelméből áll fenn (minden kegyelem). A másik, az Isten nem téved, és nem téveszt meg senkit, és ebben abszolút. Hűséges. Nem is lehet más, hiszen ő az Isten.

Valamikor, tán a hetvenes években, egy tévébeszélgetés során emlékezetem szerint Szinetár M. mondotta volt a tartalmatlan értekezletekre célozva: „Egyik mond eztet meg aztat, a másik mond aztat és eztet”, és ezek a mondások a kanyarban sem találkoznak egymással.
A párizsi merényletet követően hamar felkerült az emailok közé a hozana csoport felhívása. Imádkozzál a párizsi merénylet áldozataiért. Nem sokkal később a FB-ra: Prions pour Paris. Ez azután angolul: Pray for paris. Tegnap padig: Don't pray for Paris fight againist hateful religious ideology. Itt be is fejezhetném azzal, hogy Szinetérnak teljesen igaza volt. Földrészünkön (mit földrészónkön, az egész világban) süketek párbeszéde folyik. Vagy hallóké, akik ordítják a magukét, miközben fülüket befogják, még véletlenül se jusson el hozzájuk a velük ellenkező tábor hangja.
A nyugati balliberális oldal nem győzi ragozni, hogy a migránsokat el kell választani a terroristáktól. Csak azt nem mondja meg, hogy hogyan? (Senki nem gondolja, hogy a migránsok terroristák, de hogy velük ez az erőszakos horda is felnyomult Európába, ezt a német szakemberek állítják. a két vélemény kiüti egymást. ezért kár volt megszólalni innen is, onnan is. Amit akartam, már elmondtam a menekültkérésről. Álljon itt egy párbeszédes vélemény mutatóba D. blogjából:
Mailváltás egy franciával, a párizsi tömeges terrortámadás után.
- Most a híradókat nézem, láttad mi van itt tegnap óta? L.
- Hallottam, nem nézem a tévét, elég ha Isten tud róla. Logikus következménye a pogány európai-magatartásnak, a Charie-gúnylap mellé álltak, a barmok. d.
- Amikor épp melletted! L.
- Isten megengedte. d.
- Istennek ehhez semmi köze, ez az emberi hülyeség. L.
- De. Isten megengedte, mert ez által akarja nekünk a legjobbat. Bocs, ez nagyon  kemény, nem akarok agitálni, én így hiszem. d.
- Ok, értem, amit mondasz. Azt jelenti, hogy az ember természete így működik, és ezért fizet. Ja, végül is ugyanazt mondjuk, azt hiszem. L.
- Nem. Isten nem büntet. Ezt sem annak szánta. Ő evvel javunkat akarta. Én így tudom. d.
- Nem azt mondtam, hogy Isten büntet. Azt mondtam, hogy fizetünk (ez nem negatív) azért, amint, ahogy működünk. Vagyis a gyarmatosításért, a felsőbbség-tudatért, rabszolgaságért, stb, stb. Tehát az emberi természet logikus következménye mindez... L.
- Igen, így igaz. d.
116. zsoltár (Alleluja!) Szeretet tölt el, mert az Úr meghallotta könyörgő kiáltásomat. Felém fordította fülét azon a napon, amelyen segítségül hívtam. Körülvettek a halál kötelékei s az alvilág csapdái; elmerültem a nyomorban és a félelemben. Akkor segítségül hívtam az Úr nevét: „Ó, Uram, mentsd meg életemet!” Jó az Úr és igazságos, a mi Istenünk csupa irgalom. Az Úr megőrzi a kicsinyeket. Nyomorult voltam és szabadulást hozott. Lelkem, nyugodj meg újra, mert az Úr jót tett veled. Megmentette lelkemet a haláltól, szemem a könnyektől, lábam a botlástól. [És újra az Úr színe előtt járhatok az élők földjén.] Telve voltam bizalommal akkor is, amikor így szóltam: „Mély megaláztatásban lett részem.” Kétségbeesésemben ezt mondtam: „Az emberek gonoszak mind.” Mivel viszonozzam az Úrnak, ami jót tett velem? Veszem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét. [Amit az Úrnak ígértem, feláldozom, egész népének színe előtt.] Az Úr szemében drága dolog az igazak halála. Uram, a te szolgád vagyok, szolgád vagyok, szolgálódnak fia. Te oldottad meg bilincseimet, dicsőítő áldozatot mutatok be neked. Segítségül hívom az Úr nevét. Amit az Úrnak ígértem, feláldozom egész népének színe előtt. Az Úr házának udvarában, a te szívedben, Jeruzsálem! Közöm. Egy lehetséges párbeszédrészlet az Istennek címezve. Azért részlet, mert ez igazából monológ, amellyel a hívő keresi Istenét. Próbál nyugalmat találni az ő oltalmában.    

1956-ban és még utána is sokáig olyan poros volt utcánk Zuglóban, hogy még. Olyan állapotban leledzett, ahogyan egykor Árpád lovasai kitaposták. Ha esett, persze sáros volt, száraz időben meg poros. Járda is volt rajta, az kicsit magasabban helyezkedett el a tenger szint fölött, mint az „úttest”, tehát ahol a lovas kocsik jártak. Erkélyünk korlátjára könyökölve apánk sokszor látta, amint a rézsút szemközt lakó nyugdíjas öregember vesszőseprőt fog és alaposan felveri a port. Ha kedvezőtlen volt a szélirány jutott a porból nekünk is. Talán e miatt az unalomból űzött sport miatt nevezte el apám ezt a szikár embert söprő őrültnek. Talán azért, mert egyszer, amikor egy motoros oda-vissza száguldozott az utcában, söprögető honfitársunk téglát ragadott, és igyekezett eltalálni (nem sikerült neki).
Történt, hogy húgom meg a barátnője vagy szemtelenkedett az öreggel vagy sem, ez nem derült ki azóta se, mindenesetre az öreg beállt az előkert kapujába, keményen megmarkolta a vasalás két szélét és kijelentette, hogy addig nem engedi fel a gyereket, ameddig apánk az ő jelenlétében meg nem pofozza. Apám úgy érezhette, hogy szemtelen kihívás elé néz, és bár nem volt szokása, de mert megszorult, elhatározta, hogy erőszakot alkalmaz (a nyüzügével nem volt egy súlycsoportban). Vérmes természetű lévén egy pillanat alatt úgy döntött, hogy megvédi azt, aki az övé. Lerobogott és egyetlen meglehetősen megalázó rúgással kipenderítette az öreget a kapuból, aki pedig tartani akarta állását a végsőkig (de nem maradt rá ideje). Apám ugyanazzal a mozdulattal berántotta húgomat a kapun, és részéről a kérdés meg volt oldva. Ettől kezdve a gyerekek egymás között csak verekedős bácsinak nevezték a fenyegető öreget.
Mindez azért jut eszembe, mert mintha kontinens-szerte hasonló pimaszkodás vetné fel a fejét. Először üldözöttek, másodszor már mind szírek, harmadszorra mind január elsején születtek, negyedszer már nem kívánnak ujjlenyomatot adni, ötödször kövekkel fenyegetik meg az ellenálló karhatalmat, hatodszor le akarják vágni a svéd pap fejét, hetedszer nem elég jó Ausztriában, nem elég jó Németországban, nem elég jó a svédeknél, sem a finneknél. Nyolcadszor kikérik maguknak, hogy Szent Márton-napi megemlékezést tartsanak ott, ahol ők is jelen vannak. Kilencedszerre fegyveres agresszióval üdvözlik Franciaország befogadó készségét. Apám a verekedős bácsival nem sokat lacafacázott. Elérte, amit kívánt és kész. Joggal tette, birtokon belül volt, amit az öreg megtámadott: tárgyalni akart arról, amiről apám egyáltalán nem akart tárgyalni. Addig feszítette a húrt, ameddig el nem szakadt a cérna. Nemde hasonló várható a nyugat-európai néptömegek részéről? Ha egyszer elszakad a cérna, ki tudja, hová tendáló közelharc veszi kezdetét. Még nincs semmi elveszve. De a helyzet mérgesedik. Most mi vagyunk birtokon belül, ha tetszik ez másoknak, ha nem. Mondják, hogy másra sem vár az IÁ, mint hogy felkapja a cukrot az EU.
Jó, ne kapja fel.
De intézkedjen határozottan, kiszámíthatóan és félreérthetetlenül – szíves miheztartás végett.
115. ZSOLTÁR. (részl.-k) AZ EGYETLEN IGAZ ISTEN. Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem nevednek szerezz dicsőséget, kegyelmed és hűséged szerint! Miért mondogatják a pogányok: „Hol van hát Istenünk?” Istenünk mindent végbevitt, amit csak akart... az ő bálványaik csak arany és ezüst, emberi kéznek művei. Van mindenük, de nem beszélnek, nem látnak, nem hallanak, nem éreznek, nem markolnak, nem mozdulnak, torkukon nem jön ki szó. Ilyenek akik bennük bíznak. De Izrael háza az Úrban bízik, aki gyámola és védőpajzsa. ... Az Úr adja ránk áldását! ... Az ég az Úr ege, a földet az emberek fiainak adta. Nem a halottak dicsőítik az Urat... hanem mi élők, ma és mindenkor. Közöm. Az Isten élő, Mindenható. Minden más bálvány. Egy se méltó arra, hogy Isten elé tolakodjon, hamissága szirénénekével elbájoljon. Ha olykor így éreznénk is, vegyük komolyan, hogy egy a fontos, a többi csak toldás. Jól tesszük, ha kitartunk az ő egyetlen szeretetparancsa mellett. Ez teszi élő reménnyé boldogságunkat. Szokták idézni, hogy nem a halottak dicsőítik az Urat. Ezt még senki nem igazolta, mert onnan nincsen visszatérés. Persze kicsengése úgy szól: Szeretnék még élni. Én is.

Prions pour Paris! – hangzik a Hozana (francia imacsoport) felhívása. Bizony imához. És nemcsak Párizsért, hanem az eltévelyedett elkövetőkért, az eltévelyedett állami vezetőkért, a nemzetállamok megsemmisítésén fáradhatatlanul dolgozó agyatlanok észheztéréséért. Hiszen tévednek: Bár „egy nép az Úr előtt csak annyi, mint egy csepp a vizes veder szélén”, mégis a cseppek az ő akaratából, az ő tervei nyomán keletkeztek. A különféle népek Isten akarta valóságok. Éppen úgy, mint a különféle növény- és állatfajták. Nem burgonyát akart, hanem a legkülönfélébb fajtáit. Nem majmot akart, hanem a legkülönfélébb fajtáit. Nem kutyát akart, hanem a legkülönfélébb fajtáit. És nem egyesült akármilyen birodalmat, hanem az emberi fajt nemzetenként, a maga sokszínűségében. Kár ez ellen kapálózni. Éppen ebben a gazdagságban rejlik a nemzetállamok létjogosultsága. Az észjárásuk, az eltérő nyelvük, szokásrendszerük, hagyományaik, kultúrájuk/civilizációjuk, zenéjük stb. teszi ezt a gazdagságot. Aki ebbe belerúg, az számolhat azzal, hogy tettéért egyszer felelni fog.
Ami pedig a pénteki eseményeket illeti, meg lehetett jósolni, hogy bekövetkezik itt és ott, s lehetett remélni, hogy mégsem következik be. Ma már nem kell jósolni, mert bekövetkezett az első véres összecsapás a szektás iszlámisták és a zsidó-keresztény örökséget magáénak mondható öreg földrész között. A mozlimok úgy érezhetik, hogy sikert értek el, az európaiak úgy érezhetik, hogy fel kell már ébredni, fel kell kelni kényelmes párnáikról, párnáinkról, s lépni, méghozzá határozott lépéseket, hogy érezze a törődést mindenki, aki elhatározta, hogy a nyakunkra lép. Reméljük, hogy békét hoz a jövő. Ki tudja? De hogy jelen pillanatban kakukkfiókákat melenget Nyugat-Európa, az egyértelmű. Hogy is szól a magyar mondás? Törököt fogtam, de nem enged.
Hát próbáljunk fogást találni rajtuk, míg nem lesz túl késő, míg nem szalámiznak fel alattomban, sunyin, mint ahogyan képmutatóan és sunyin beszemtelenkedtek a kontinensre.
Addig is „prions pour Paris”!      
114. ZSOLTÁR. HÚSVÉTI ÉNEK (Alleluja!) Amikor Izrael kivonult Egyiptomból, Jákob törzse az idegen nép közül: Akkor Júda lett a szentélye és Izrael az országa. A tenger meglátta és elfutott, a Jordán visszafelé vette útját. A hegyek ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a kis bárányok. Mi lelt, tenger, hogy elfutottál? Jordán, miért vetted visszafelé utad? Hegyek, miért ugrándoztok, mint a kosok, s ti halmok, mint a kis bárányok? Föld, rendülj meg az Úr színe előtt, Jákob Istenének szent arca előtt, aki tóvá változtatta a sziklát, s a követ buzogó forrássá! Közöm. Akkor Júda lett az Úr országa. Ma az egész világ az Isten országa. „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van” – hirdeti a Mester (Lk 17,20-21). Mindenesetre csak az fogalmazhat ilyen éles megszemélyesítésekkel, akiben erős a hit, és akinek a szívéből tör fel az ujjongás: a tenger lát, elfut, a Jordán irányt változtat, a hegyek ugrálnak... Miért? Miért is ne! Hiszen az Úr szavára fakasztott vizet Mózes a pusztában, s tette forrássá. Erre a töretlen hitre ma égető szükség van/volna, amikor az emberek tömegesen elfordulnak Istentől, hogy bálványaik után futkossanak.

Kezdenünk kell valamit a migránskérdéssel (nem egy kérdéssel, hanem ezer és egy kérdéssel).  Mivel tehetségeink, karizmáink, kompetenciáink különfélék, feladataink is jócskán divergálnak.  
A politikus keresse meg azokat a lépéssorozatokat, amelyek kivezetnek ebből a csődtömegből;
a karitász munkatársa próbáljon meg konkrét segítséget adni a hozzá fordulóknak;
a fiatal egyedülálló igyekezzen testi fáradságot nem kímélve előmozdítani az elesettek sorsát;
az idősek ne szűnjenek meg bizalommal kérni az Ég Urát, hogy mentse meg értékeinket, mentse meg civilizációnkat;
az arctalan pénzmágnások vonják vissza agaraikat;
a komoly kutatások művelői elemezzék a kialakult helyzetet s javasoljanak megoldást;
a nemzetek döntsék el, hogyan akarnak viszonyulni a különféle okokból vándorlókat illetően;
a kormányok és parlamentek saját nemzetük akaratát képviseljék;
a határőrök vigyázzanak a törvényességre, mert törvények nélkül nincs jogállam;
a migránsok, megélhetési bevándorlók, üldözöttek próbálják meg tiszta fejjel elgondolni: megéri-e egy számukra teljesen idegen kultúrában gyökeret ereszteni? Nem fizetnek túl nagy árat érte?
azt is próbálják megérteni, hogy az EU nem fejőstehén, s a gyaurok nem kívánnak adózni a mozlimoknak;  
az embercsempészek legyenek tisztában vele, hogy martalóc munkájuk miatt börtönben végezhetik;
a politikai választások érintettjei gondolják meg, hogy hazárdjáték egy esetleges választási siker miatt saját népük jövőjét odadobni felelőtlen döntéshozók martalékául.
Akiket felsoroltam és akiket nem, gondolják meg, hogy egyszer talán nem is olyan sokára odaát megállnak majd a szőnyeg szélén. Mit fognak ott mondani?
Van egy vigasztaló, megfontolandó, továbbítandó hírem. Alighanem Pater FK-tól ered.
Ezt a konfliktusszériát egyedül Krisztus képes megoldani. Ő meg is fogja oldani.
113. ZSOLTÁR. ISTEN FÖNSÉGE ÉS IRGALMA (Alleluja!) Magasztaljátok, ti szolgái az Úrnak, magasztaljátok az Úr nevét! Az Úr neve áldott most és mindörökké! Napkeltétől napnyugtáig dicsőítsék az Úr nevét! Fönséges az Úr minden nép fölött, dicsősége felülmúlja az egeket. Ki olyan, mint az Úr, a mi Istenünk, aki a magasságban trónol, aki letekint az égre és a földre? A gyengét fölemeli a porból, a nyomorultat fölsegíti megvetettségéből. Előkelők közt ad neki helyet, népének legjobbjai közt. A magtalannak helyet ad a házban, hogy mint anya örüljön gyermekeinek. Közöm. Húsvétkor énekelt hallel zsoltár. Isten nagyságát és irgalmasságát hirdeti meg. Kijelöli határtalanságát. Kelettől nyugatig, népek felett trónol az egekben. Onnan néz a nyomorultra és visszaadja neki emberi méltóságát. (Jó tudni, hogy bár az emberi méltóság egy idős az emberiséggel, a jog először az USA Függetlenségi Nyilatkozatában említi, utóbb a fr. forr. is.) Katolikusok számára forrása az Isten, aki saját képmására teremtette az embert. Ez a képmás tekint teremtőjére hálával és bizalommal. Csak azokat az attribútumait ragadja meg Isten valóságából, amelyek hatalmasnak, végtelennek tekintik azt aki VAN.

Soha nem foglalkoztam azzal, hogy van-e alternatívája annak az étkezési módnak, amely szűkebb-tágabb környezetemben teljesen egyértelmű. Esszük, amit az üzletközpontok, a szakboltok gazdag választéka kínál. Ez persze nem egészen igaz, mert ismertem az Atkins-diétát, mely mellett látványosan le lehetett fogyni, egészen a ráncosodásig. Ismertem a testkontroll módszerét is, amellyel szintén le lehetett dobni valamennyit a felesleges kilókból. Mindkettő azzal a múló boldogságtudattal vett körbe, hogy „jól dolgoztam”, immár elég karcsú vagyok, a fogyókúrának itt a vége. S néhány hónap elteltével karcsúságomnak is vége lett. Újdonságként ért másoknak az a határozott felismerése, hogy többről van szó, mint a fogyókúra: két módon működik az ember emésztése: Zsír-hús alapon vagy szénhidrát alapon. Az előző ebben a formában nem tudatosult bennem, azért is nem, mert mindenki – mi is – a civilizált társadalmak gyakorlatához hasonlóan kizárólagosnak véltük a szénhidrát-alapú étkezést. A javasolt váltásnak már a neve is idegenül csengett: paelo-ketogén étkezési mód. Korábban valamelyest hallottam a paleósokról, de rálegyintettem. Divatos módszer, amellyel kapcsolatban észnél kell lenni.
Mindenesetre ráálltam, ráálltunk a paelo-ketogén étrendre, amely ugye nem éppen élvezetre törő valami, hanem ún. szükségleti étezés.
Óhatatlanul emlékeztet engem a választott mód egy gyerekkori élményemre. Egyik rokonunk eldobta katolicitását, ha ugyan élt még benne, és hívő lett. Nemcsak ő, hanem kisfia is. Átjöttek hozzánk téríteni, és nagy-nagy öntudattal említette a fiúcska, hogy mi nem vagyunk reiteristák, nem vagyunk pünkösdisták, hívők vagyunk. Na, aztán nekem mondhatta. Fogalmam se volt, hogy mit csinál, aki reiterista, vagy aki pünkösdista. Hogy mit csinálnak a hívők, az körvonalazódott elbeszélésükben.
Óhatatlanul ráéreztem az analógiára. Mi nem vagyunk szénhidrát alapon étkezők, nem vagyunk Atkins-diétán élők, nem vagyunk a testkontrollt alkalmazók, mi a paleo-ketogén étrendet követjük. Az más lapra tartozik, hogy jól tesszük, mert értelmesebbnek fogadtuk el, mert kutatóorvosi eredményekre alapozottnak ismertük meg, mert segít visszanyernünk az egészségünket.
112. ZSOLTÁR. AZ IGAZ EMBER DICSÉRETE (Alleluja!) Boldog ember, aki féli az Urat, akinek öröme telik törvényében. Törzse hatalmas lesz a földön, áldás van az igazak nemzedékén. Házát bőség és gazdagság tölti el, igazsága megmarad örökre. A jóknak világít, mint fény a sötétben, kegyes, igazságos és irgalmas. Jó annak, aki gyakorolja az irgalmat, aki szívesen ad kölcsön, és tetteit az igazsághoz szabja. Nem tántorodik meg soha, az igaz örökre emlékezetben marad. Rossz hírtől nem kell félnie, bátorsága szilárd, mert az Úrban remél. Szíve nyugodt, nem ismer félelmet; ellenségei szégyenben maradnak. Osztogat a szegénynek és adakozik, igazsága megmarad örökre, ereje dicsőségesen fölemelkedik. A gonosz rettegve látja ezt, fogát csikorgatja és eltűnik, a bűnösök öröme szertefoszlik. Közöm. Szép megfogalmazású hallél (alleluja)-zsoltár. Tele pozitív dolgokkal: boldog, öröm, hatalmas, áldás, bőség, gazdagság, igaz, jók, világít, kegyes, irgalmas, igazságos. kölcsön ad, szilárd, remél, nyugodt, nem fél, adakozik, erős. Az ilyen elől a gonosz fogcsikorgatva menekül. Ez az Isten országában így lesz, így van, hiszen már közöttünk is kezd kibontakozni az Isten országa. Beteljesülése, zavartalan kibontakozása azonban csak a létteljességben lesz lehetséges.

A Huygens-elv látványos valami. Ha egy hullám elé helyenként áttört akadályt teszünk, a szabad réseken egy-egy apró hullám keletkezik. Kicsit átfordítva a konfliktusokra – általánosságban kimondható, hogy egy konfliktus megoldása újabb konfliktusokat generál. Hogy is néz ki ez a mi esetünkben?
Ahhoz, hogy átszervezzük étkezési szokásainkat, helyet kellett csinálni a hús-zsír típusú élelmiszereknek. Elajándékoztuk tehát a cereáliákat, el a lekvárokat, befőtteket, tejféléket, az összes teafajtát... Helyükre tőkehús, szalonna, tepertő, tojás került. Ám itt a következő megoldandó probléma. A húsfélék, különösen, ha nem tartalmaznak ízfokozót, nitrátot, nitritet, tudom is én, mit, akkor tárolásuk időtartama lerövidül. Magyarán hamar megromlanak. A megoldás egy fagyasztó, mert a meglévő kapacitása elhanyagolható. Ha fagyasztó, akkor milyen? A láda alig jön számításba, mert annak mindig a tetejéről fogynának a húsok. Ki akar a fenekéig turkálni egy adag cubákért. Ha fiókos fagyasztó, akkor új? használt? mekkora? milyen márkájú? milyen árú? hova tesszük? Még az utóbbi kérdés a legkönnyebb. Akárhová tesszük, elfér, mivel jelenleg ketten lötyögünk a 67 négyzetméteres lakásban.
Egyáltalán miért kell okvetlenül fagyasztószekrény? Egyetlen épkézláb magyarázata van: Azért, mert a húsutánpótlás kicsit körülményesebb, mint elsőre gondolhatnánk. Sokféle minőséget tartanánk otthon, hogy pl. az egyébként jó ízű szalonnás tojásrántottán kívül változatos étkezésünk legyen reggelente. Más volna a helyzet, ha a szomszédunkban dolgozna egy legelő minőségű állatok húsát forgalmazó, megbízható hentes. De nincs ilyen. El kell mennünk a minőségi termékekért oda, ahol lehet ilyet kapni. Esetleg összebeszélni másokkal, hogy vegyünk meg egy negyed vagy fél disznót, nagyobb adag szürke marhát stb. Ha ez sikerül, be kell tárolni a zsákmányt... és reménykedni, hogy soha nem lesz tartós áramszünet.
111. ZSOLTÁR. ISTEN MŰVEINEK DICSÉRETE (Alleluja!) Szívem mélyéből dicsőítem az Urat a szentek tanácsában és a nagy közösségben! Az Úr művei nagyszerűek, emlékezetesek mindazoknak, akik örülnek rajtuk. Tevékenysége fönség és erő, s igazságossága örökké tart. Csodáit örökre emlékezetbe véste, az Úr kegyes és irgalmas. Ételt adott az őt félőknek, szövetségéről mindvégig megemlékezik. Népének megmutatta hatalmas műveit, neki adta a pogányok örökségét. Kezének műve hűség és igazság, parancsai változatlanok, érvényesek mindig és örökké; erőben és igazságosságban születtek. Népének megváltást küldött, szövetségét minden időkre kötötte, szent és magasztos a neve. Az Úr félelme a bölcsesség kezdete, okosak, akik kitartanak benne. Dicsősége megmarad örökké.  Közöm. Olyan rövid a zsoltár, hogy hamar be lehet fogadni kijelentéseit. Szép dicsőítéssel indul. Aki teljes emberségéből áldja a gondviselő Istent, az dicsőíti szívéből. itt is jövendöl a Messiásról. Érdekes szembesülni immár másodszor azzal a kijelentéssel, hogy az úrfélelem a bölcsesség kezdete. Majd még találkozunk vele, pl. a Bölcsesség könyvében. Jól jegyezzük meg, a bölcsesség kezdete az Úr félelme. Nem a beteljesedett bölcsességé. Az majd a szeretet lesz. Mindenesetre az Isten igazságosságától való félelem jelen van életünkben, s joggal: Senki sem állhat meg előtte, mert mindenki az ő irgalmára szorul.

Van egy Murphy-törvény. E szerint az emberek jó vezetés mellett folyamatosan azon munkálkodhatnak, amelyek tehetségüknek megfelelő. Alkalmasak a különféle kihívásoknak megfelelni, és elég széles ennek a palettája. Kudarc akkor következik be, amikor a majomlétrán oda kapaszkodnak, ahová már nem szól a kompetenciájuk. Ettől volt mulatságos annak idején az illetékes elvtárs, mert komolyan gondolta magáról, hogy minden ügy hozzá tartozik. Bár olykor rapszodikusan kijelentette, hogy adott kellemetlen ügy nem tartozik hozzá. A kompetencia éppen ezt a fogalmat fedi le: Illetékesség.
Nemrégiben megkértek, hogy legyek részese egy csevegő műsornak, ahol is az adventet kell elővezetni témaként, de úgy, hogy ne érezzék rosszul magukat azok se, akik nem várják Jézus születését, se magát a karácsonyt. Nem sokat haboztam rajta, hogy elutasítsam a kérést. Nem az én kompetenciám. Szeretek írni, s nem szeretek beszélni tömeg előtt (stúdióban se). Próbáltam értésére adni annak, aki felkért, hogy írást kérjen tőlem, azt teljesíteni fogom. Miért is kért volna, amikor csevegő partnert keresett. Életem során nem egy és nem két felkérést hárítottam már el.
Egy alkalommal valakinek főkönyvelőre lett volna szüksége. Miklós, ugye te értesz a könyveléshez. Hárítottam: valaha tanítottak könyvelést (akasztófás papír). Mi tagadás egy szerény jeggyel átmentem. De főkönyvelőséget vállalni?!    
Máskor rám néz az illető. Miklós, ugye te beszélsz nyelveket? Mondom, nyelveket nem, de magyarul tudok. Orosz és német alapfok birtokában meg se kísérelem bizonyítani, hogy beszélek nyelveket. Nem az én illetékességem.
Valaki arra kért, hogy a rádióban egy kerekasztal beszélgetésen vegyek részt a zene témakörében. Szeretem a zenét, ismerem is valamennyire a zeneirodalmat. De hogy stúdióbeszélgetésben vegyek részt, az nem az én kompetenciám.
Mondják, suszter, maradj a kaptafánál. Szerintem a közepébe talál a mondás, még akkor is, ha érdekes tapasztalat lehet olykor kísérletezni: vajon elég slágfertig vagyok-e, ha élethelyzetem megkívánja.
Magyarán: tehetségeink határainak a kikutatása fontos és szükséges valami.
Ám rossz élményként emlékszem egy évtizedekkel korábbi találkozóra. Főiskolás lehettem, barátom is az. Felkérték, hogy legyen egy találkozó szónoka. Falusi fiatalokkal való kapcsolatfelvételt célozta a tervezett szónoklat. Az értelmiségi fickó kivonult az emelvényre, és kb. ezt mondta: Most eljöttünk ide, hozzátok, hogy kölcsönösen megismerkedjünk, ti velünk, mi veletek. Jó, hogy találkozunk. Találkozni jó. És ezt ragozta még egyre zavartabban, majd lelépett a pódiumról. Égett, mint a Reichstag. Nem ismerte fel tehetsége korlátait.
Nem véletlen tehát, hogy blogger lettem. Erre predestináltattam.  Vén ám – írói vén a.
110. ZSOLTÁR. A MESSIÁS FŐPAPSÁGA (Dávid zsoltára) Azt mondta az Úr az én Uramnak: „Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul!” Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta. Az Úr megesküdött és nem bánja meg: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat tipor le, a pogányok között ítéletet tart. A halottak halomban feküsznek, szerte a földön fejeket zúz szét. Útközben a patakból iszik, és újra fölemeli a fejét. Közöm. A próféta Dávid mutatkozik meg itt. Az „Atya jobbján ülő” isteni hatalommal rendelkezik. Ez majd a Messiás lesz. Tiéd a királyi méltóság (vö. Krisztus Király) Melkizedek az igaz főpap; személye elég titokzatos. Ábrahámmal találkozott s megáldotta. Jézus a szegletkő, aki e kőre esik, összezúzza magát, akire rázuhan, azt szétmorzsolja – próbálja értésünkre adni a Mester. Csupa messiási jelkép. S csakugyan teljesedett. Amit tehetünk: Nyílt szívvel rácsodálkozunk Jézus kétségbe vonhatatlan hitelességén. Erre van, aki rájön az írások olvasása által, van, aki nem.